magánorvos

címke rss
Havi 134 milliót költünk a szívünkre

Havi 134 milliót költünk a szívünkre

A lakosság a teljes egészségügyi kiadásokhoz évente 958 milliárd forinttal járul hozzá saját zsebből, ezen belül kardiológiai gyógykezelésekre több mint 134 millió forintot költ havonta. Magyarországon naponta átlagosan 74 új szív-és érrendszeri beteget diagnosztizálnak, és 172 halálos áldozata van a kardiológiai betegségeknek, amelyek a teljes halálozási arány 26 százalékát teszik ki. 

Nem erre számítottak az orvosok

Gazdaság2016.02.02, 13:09

Az orvosok többsége szerint a betegek általában kedvesek, míg közel 22 százalék tartja őket mogorvának, követelőzőnek. Az orvosok szerint a betegek 4 százaléka általában vagy legtöbbször agresszíven viselkedik. Az is kiderült, a magánrendelésen jobb a páciensek hozzáállása, mint az állami intézményekben.

„Ordítottam, sikítottam, mégsem találták a tényleges bajt” – Mit gondol az egészségügyről a magyar?

Life.hu2015.11.03, 15:51

Szenteste történt. Kint hideg volt, mialatt már egy egész napja szenvedtem a meleg szobában a felfázás miatt – legalábbis azt gondoltam, az a baj. Aznap éjjel először a helyi ügyeleten, majd egy budapesti kórházban kötöttem ki, ugyanis a vesémmel volt a probléma. Hálás voltam az orvosoknak, akik azonnal és szakszerűen elláttak. Az orvosokról és az intézményekről megoszlik a magyarok véleménye, a páciensek összességében a magánrendelésekkel vannak megelégedve. Kíváncsiak voltunk a tapasztalatokra, így mi is gyűjtöttünk véleményeket a témában.

Pirner Alma sajátos módját választotta a szülésnek

Life.hu2015.09.24, 13:53

Csak három hete van hátra Pirner Almának, hogy karjában tarthassa kisfiát. A rúdtáncosnő már felkészült a szülésre, mégpedig nem is szokásos módon.

Elképesztő! Lassan már fogorvoshoz is banki hitelből járunk

Life.hu2015.04.30, 09:35

Egy országos reprezentatív kutatás feltérképezte a 18 év feletti lakosság fogászattal, szájhigiéniával kapcsolatos attitűdjeit és szokásait, amelyből az derült ki, hogy sokan évek óta nem jártak fogorvosnál. Ez pedig komoly gond...

Ők súgnak az adóhatóságnak

Gazdaság2015.04.13, 10:46

Taxistól ritkán kapni nyugtát éjszaka. A házhoz járó kozmetikusok, masszőrök sem sűrűn állítanak ki adóügyi iratot, de a magánorvosoknál is előfordulnak hiányosságok. Sokszor a csalódott ügyfél, vendég tesz bejelentést az adóhivatalnál. 

A kormánynak fontosabb a pacalpörkölt, mint az egészségügy

Gazdaság2014.11.13, 11:39

A kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya felé tervezi eltolni a cafeteria-rendszert, az egészségpénztáraknak ezért kevesebb hozzájárulás juthat. Az egészségügy bukhat akár 25 milliárd forintot, rosszul járhatnak a betegek, a gyógyszerészek és az orvosok is.

Fizess, ha tudni akarod, mi bajod!

Gazdaság2014.01.11, 10:35

A betegek tíz százaléka ma már inkább magánrendelésre megy vizsgálatokra, különben hónapokat várhatna. A nem kimondottan speciális MR-vizsgálatok ára 30–50 ezer, a CT 15–50 ezer forint között mozog. A magánrendelők gyakran állami kórházakban, állami gépekkel végzik a vizsgálatokat, a fizetségért nem jobb ellátást kapunk, csak kevesebbet kell várnunk. 

30 millió, mire elvégzi az egyetemet? Mennyibe kerül egy gyerek?

Life.hu2012.10.17, 20:31

Egy, vagy pláne több gyermeket tisztességesen felnevelni olykor rendkívül nehéz, hiszen a terhesgondozástól a beiskolázáson át az egyetemig rengeteg pénzbe kerül. Az nem vitás, hogy a szülőknek megéri-e a ráfordítás, az már inkább, hogy a becsült 30 millió forintos összeg fedi-e a valóságot.

Újra írhatnak fel támogatott gyógyszert a magánorvosok

Itthon2005.12.29, 14:45

Januártól ismét írhatnak fel a magánorvosok kiemelt támogatású gyógyszereket - közölte az Egészségügyi Minisztérium. Az októberben megvont vényírási szabadságot ugyanakkor azzal a feltétellel állították vissza, hogy a magánorvosoknak dokumentálniuk kell a gyógyszerfelírást.

Előző
  • 1
  • 2
Következő