Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

címke rss

Megharagudtak a zsidó vezetők Sólyomra

Itthon2007.12.03, 13:45

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetősége nem vesz részt az év végi, Sándor-palotában tartandó ünnepélyes ebéden, amelyre a másik három történelmi egyházzal együtt hívták meg. A szervezet így tiltakozik amiatt, hogy korábban a köztársasági elnök nem írta alá a gyűlöletbeszédről szóló törvényt.

Levették a járványközpontról Johan Béla nevét

Itthon2006.04.04, 13:54

Megválik Johan Béla nevétől az egészségügyi miniszter utasítására az Országos Epidemiológiai Központ. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége fordult az egészségügyi miniszterhez azzal a kéréssel, hogy ne viselje a zsidótörvények végrehajtásában szerepet vállaló orvos nevét a központ, és a szobrát is távolítsák el az intézményből.

Meleg ételt kapnak az aranyvonat károsultjai

Itthon2006.01.18, 16:41

A szabályok értelmében pénzt nem, hanem legfeljebb gyógyszert, meleg ételt vagy éppen szanatóriumi ellátást kaphatnak az aranyvonat után járó kártérítés magyarországi jogosultjai. A Magyarországi Zsidó Hitközségek a közeli napokban postázza a nyilvántartott, mintegy 14 ezer magyarországi holokauszt-túlélőnek azt a levelet, melyben a címzetteket arra kéri, hogy nyilatkozzanak kárpótlási igényükről.

A Mazsihisz július 31-én választ új elnököt

Itthon2005.07.14, 19:30

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) július 31-én választ új elnököt - közölte Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató. A közgyűlésen az egyetlen napirendi pont az elnökválasztás - mondta.

SZDSZ: van lehetőség a hungaristák elleni fellépésre

Itthon2004.09.12, 16:07

Az SZDSZ - Új Generáció hétfőn törvényességi kérelemmel fordul a Legfőbb Ügyészséghez, hogy az 1947-ben kihirdetett párizsi békeszerződésre hivatkozva járjon el a Magyar Jövő Csoport ügyében. Az SZDSZ ellendemonstrációra hívja minden parlamenti párt ifjúsági szervezetét, a civil szervezeteket és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét.

Antifasiszta és szélsőjobbos tüntetés a Terror Házánál

Itthon2004.09.07, 18:22

Október 15-én, az 1944-es nyilas puccs évfordulóján két szervezet, az SZDSZ Új Generációja és a Magyar Jövő nevű hungarista csoport is demonstrációt tervez a Terror Háza elé. A rendőrség szerint a két rendezvény egy időben és egy helyen veszélyezteti a közbiztonságot. A Magyar Jövő megmozdulásuk "szakrális jellege" miatt nem változtat, az Új Generáció a rendőrségnek talán, a szélsőjobbnak biztosan nem enged. A rendőrség még reménykedik, ezért csütörtökön egy utolsó egyeztetésre hívja a két szervezetet. Ugyanakokr a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is bejelentette, hogy tüntetésre készül a Magyar Jövő csoport ellen október 15-én.

Öt éve nem fizet az USA a zsidóktól elrabolt vagyonért

Nagyvilág2004.03.08, 18:56

Hillary Clinton, New York állam szenátora levélben tiltakozott az ellen, ahogy az Egyesült Államok a második világháborúban magyar zsidók értékeit elszállító aranyvonat ügyét kezeli.1999-ben tizenhárom Magyarországon született túlélő beperelte az amerikai kormányt, kárpótlást kérve eltűnt vagyontárgyaikért. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének jogi képviselője szerint az amerikai hatóságok azóta mindent megtesznek, hogy késleltessék az ítélet megszületését. Tény, hogy a per már öt éve húzódik.  

Elnökváltás a Mazsihisz élén

Itthon2003.04.06, 15:13

Heisler Andrást választotta meg elnökének a következő négy évre a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tisztújító közgyűlése vasárnap.

Előző
Következő