Franciaország

címke rss

Lemondott Macron kedvenc polgármestere, aki pornóképeket küldött magáról

Nagyvilág2019.03.23, 09:27

Lemondásra kényszerült Luc Lemonnier, Le Havre városának polgármestere, mert kiderült róla, hogy több embernek is meztelen fotókat küldött saját magáról. A politikus egyébként az Emmanuel Macron köztársasági elnök kormányát vezető Édouard Philippe miniszterelnök közeli szövetségese.

Baloldali nyomás alatt van az Európai Néppárt

Itthon2019.03.21, 17:26

Egy csatát megnyert a Fidesz, de a harc folytatódik tovább – mondta Szánthó Miklós az Origónak annak kapcsán, hogy a magyar kormánypártot nem tudták kizárni a Néppártból. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a Fidesz kizárását kezdeményezők és pártolók hazájukban és az Európai Parlamentben ugyanis nemcsak sziklaszilárd támogatói a bevándorláson alapuló multikulturális Európai Unió föderalizálásának – ami végső soron az Európai Egyesült Államokhoz vezet el –, de ebből következően a történelem szemétdombjára hajítanák a nemzeti identitás és szuverenitás gondolatát, ahogy hátrahagynák Európa és a Néppárt keresztény gyökereit is.

A rendőrség szerint szándékosan gyújtották fel Párizs híres templomát

Nagyvilág2019.03.21, 12:38

Ahogy az Origo is beszámolt róla, március 17-én kigyulladt Párizs második legnagyobb temploma, a Saint-Sulpice. A rendőrség a tűzeset után nyomozni kezdett, nemsokára pedig közölték, hogy nem technikai hiba vagy mulasztás, hanem szándékos gyújtogatás miatt égett le részlegesen a Saint-Sulpice. Az esetet bűncselekményként kezelik.

A pápa nem fogadta el a pedofil botrányba keveredett bíboros lemondását

Nagyvilág2019.03.19, 15:17

A papi pedofília eltussolásának vádjával márciusban elítélt Philippe Barbarin bíboros, lyoni érsek kedden közölte, hogy Ferenc pápa nem fogadta el a lemondását.

Nyugat-Európába látogat a kínai elnök

Nagyvilág2019.03.18, 14:16

Hszi Csin-ping kínai elnök március 21. és 26. között Olaszországba, Monacóba és Franciaországba látogat idei első hivatalos külföldi útján – jelentette be Keng Csuang külügyi szóvivő hétfőn.

A Champs-Élysées-n, a szétvert és kirabolt Paris Saint-Germain üzletében fosztogatott az egyik rohamrendőr - videó

Nagyvilág2019.03.18, 08:29

Minden túlzás nélkül példátlan jelenetek játszódtak le szombaton Párizsban, a Champs-Élysées-n. Miután a sárgamellényesek és a közéjük keveredő szélsőbaloldali anarchisták és feketeruhás bűnözők szétverték, kirabolták és felgyújtották a leghíresebb párizsi luxuséttermet, több üzletet kifosztottak, gyújtogattak, szétverték és kirabolták a Paris Saint-Germain fociklub mintaboltját is. Éppen a rablást filmezte egy újságíró, amikor észrevette, hogy a feldúlt üzletből kijön egy kommandós, kezében két, frissen lopott PSG-mezzel. Azaz, a rend fenntartására esküdött rendőr fosztogatott. Lefilmezte, de a kommandós egyik társának ez nem tetszzett, ...

Meztelen pornóképeket küldözgetett magáról Macron kedvenc polgármestere

Nagyvilág2019.03.17, 18:51

A szocialista belügyminiszter, Christophe Castaner után ezúttal a francia miniszterelnök, Édouard Philippe legszorosabb környezetéhez tartozó Luc Lemonnier került a belügyminiszternél egyébként sokszorosan kínosabb szexbotrányba. Édouard Philippe 2017-ig Le Havre - papíron legalábbis - jobboldali polgármestere volt. Amikor Édouard Philippe miniszterelnök lett, akkor barátját, Luc Lemonnier-t nevezte ki Le Havre polgármesterének. (A francia önkormányzati törvény ezt megengedi.) Emmanuel Macron elnök egyik kedvenc polgármestere, Luc Lemonnier is a francia Néppárt, a jobboldali Republikánusok (LR) ultraliberális, bevándorláspárti szárnnyához ...

Kigyulladt egy híres templom Párizsban - videó

Nagyvilág2019.03.17, 18:04

Kigyulladt Párizs második legnagyobb temploma, a Saint-Sulpice. A római katolikus templomhoz gyorsan odaértek a tűzoltók, akik még időben eloltották a lángokat. A tűz oka és a kár mértéke sem ismert egyelőre.

Szétverték, kirabolták, majd felgyújtották a leghíresebb párizsi éttermet anarchista bűnözők – videó

Nagyvilág2019.03.17, 00:43

A sárgamellényesek tizennyolcadik lázadási napján példátlan erőszak volt a Champs-Élysées-n. Összeverekedtek a lázadók a rendőrökkel, a közéjük keveredő bűnözők és szélsőbaloldali anarchisták kirabolták a Hugo Boss és a Nespresso luxusüzletét. És szétverték és kirabolták a leghíresebb és egyik legdrágább párizsi éttermet, a Le Fouquet's-t is. A francia rendőrség képtelen fenntartani a rendet minden kegyetlenkedése ellenére. Maradék tekintélyét tegnap vesztette el egyébként a francia köznyelvben első rendőrnek nevezett belügyminiszter, a szocialista Christophe Castaner. Az egyik sárgamellényes tüntetés estéjén, amikor rendőrei kimerüülten ...

Halálos fenyegetést kapott azért, mert kritizálta a radikális muszlimot

Nagyvilág2019.03.16, 10:38

Halálosan megfenyegették a konzervatív képviselőt, miután kritizálni mert egy radikális iszlamistát.

Itt van Macron kormányának újabb súlyos botránya

Nagyvilág2019.03.15, 15:07

Újabb hatalmas botrány tört ki Franciaországban, miután a bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti elnök, Emmanuel Macron belügyminiszteréről, Christophe Castanerről előkerült egy videófelvétel, amin egy párizsi bárban ittasan szórakozik egy fiatal nővel. A felvétel a sárgamellényes tüntetések legkeményebb napján készült, amikor a rendőrök brutálisan bántalmazták a tüntetőket.

Hatalmas olajfolt terjed a francia partok felé egy elsüllyedt teherhajóról

Travelo2019.03.14, 15:36

Egy több mint tíz kilométer hosszú és egy kilométer széles olajfolt tartott csütörtökön a francia partok felé egy két nappal ezelőtt elsüllyedt olasz teherhajóról, amely 2200 tonna kőolajat szállított.

Megérkeztek a lezuhant etióp utasszállító feketedobozai Franciaországba

Nagyvilág2019.03.14, 13:41

Megérkezett Franciaországba a vasárnap lezuhant etióp utasszállító repülőgép mindkét feketedoboza – közölte Franciaország légiközlekedési baleseteket vizsgáló ügynökségének (BEA) a szóvivője csütörtökön. Közben Oroszország is csatlakozott azokhoz az államokhoz, akik kitiltották a légterükből a Boeing 737 MAX 8 típusú gépeket. 

Rendszeresek a keresztény templomok elleni támadások Nyugat-Európában

Nagyvilág2019.03.14, 09:48

A migránsválság óta rendszeresen tapasztalhatjuk, hogy Európa nyugati felén muszlim bevándorlók és őket segítő szélsőbaloldali, bevándorláspárti aktivisták meggyalázzák, sokszor meg is rongálják a keresztény jelképeket, elsősorban a templomokat, ahogy a zsinagógákat és a zsidó temetőket sem kímélik. Ezek a támadások elsősorban Franciaországban jellemzőek, de nem csak ott. 

Negyven meztelen Mona Lisa érkezik a francia kastélyba

Travelo2019.03.14, 08:43

Mintegy negyven érzéki, rejtélyes és szégyentelen "Meztelen Mona Lisát" - Leonardo da Vinci 16. században született híres festményének "őseit és utódait" - állítják ki egy rendkívüli kiállításon a francia kulturális örökség gyöngyszemének számító Chantilly-kastélyban.

Egymásnak estek a bevándorláspártiak: már Macronnak is kínos Verhofstadt

Nagyvilág2019.03.13, 16:03

Óriási, tiltott pártfinanszírozási botrány van kibontakozóban Brüsszelben és Párizsban. Kiderült ugyanis, hogy az erősen bevándorláspárti, az Európai Parlamentben (EP) a Guy Verhofstadt vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért (ALDE) pártcsaládot olyan multinacionális vállalatok finanszírozták, mint a Monsanto, a Microsoft, a Google vagy a Walt Disney. Mivel Franciaországban a törvények tiltják a politikai pártok magáncégek általi támogatását, ezért Emmanuel Macron elnök úgy próbált előremenekülni, hogy pártja kampányfőnökén keresztül megüzente: nem csatlakoznak az EP-választások után a multik által kitartott ALDE-hoz.. ...

Függesszék fel a vízumok kiadását az algériaiaknak, kéri Marine Le Pen

Nagyvilág2019.03.13, 07:19

Arra kérte a bevándorláspárti liberális francia kormányt Marine Le Pen, hogy függesszék fel az algériai állampolgárok számára történő vízumkiadást, megelőzve ezáltal a súlyos belpolitikai válság sújtotta észak-afrikai ország destabilizálódása esetén bekövetkező migrációs hullámot.

Így próbálja összemosni a baloldal az iszlámot és a kereszténységet

Nagyvilág2019.03.11, 14:38

Az iszlamisták új stratégiájára hívja fel a figyelmet Éric Zemmour, Orbán Viktor és a magyar modell nagy tisztelője a világ egyik legfontosabb konzervatív napilapjában, a Le Figaróban. Nem az első eset, hogy a baloldalon kísérletet tesznek a kereszténység és az iszlám összemosására, de Zemmour rámutat a baloldal újabb súlyos ideológiai tévedésére. Most Macron elnök egyik képviselője okozott botrányt: szerinte nem probléma a muszlimok elkülönülését jelző ruha vagy fátyol, úgy látja, ez ugyanolyan, mint a katolikus asszonyok fejpántja.

Benne van a képben! mondta a saját háza ablakán kileső nőnek a netes celeb

Travelo2019.03.11, 11:26

A hangulatos kis utcák megszállottai és a tökéletes Insta helyszínekre vadászók leptek el egy eredetileg békés környéket Párizsban. És be is következett, ami ilyenkor szokott: a hely varázsát keresők épp jelenlétükkel tették tönkre azt. A londoni Notting Hill sem járt sokkal jobban.

Minden ötödik Franciaországban született gyerek muszlim nevet kap

Nagyvilág2019.03.09, 10:01

2016-ban a Franciaországban született gyerekek közel 19%-a muszlim nevet kapott. 2017-ben ez az arány tovább erősödött, vagyis ez azt jelenti, hogy még kevesebben kaptak francia nevet. Egy ismert francia tudós nagy hatású könyvben elemzi a társadalmat a keresztnevek tükrében – és ezt a könyvet, és persze azon keresztül napjaink Franciaországát Éric Zemmour.

Elszabadult a pokol a francia nagyváros migránsnegyedében

Nagyvilág2019.03.08, 15:45

Rég nem látott erőszakhullám söpört végig Grenoble bevándorlók lakta kerületén egy baleset után.  A feldühödött migránsok megrohamozták a helyi rendőrkapitányságot, valamint autókat gyújtottak fel a környéken, hogy így bosszulják meg a fiatalok halálát. Grenoble városa korábban azzal került a hírekbe, hogy a városból a rengeteg muszlim migráns miatt gyakorlatilag menekülnek a zsidók. 

Bűnösnek találtak egy francia bíborost pedofil ügyek elhallgatása miatt

Nagyvilág2019.03.07, 13:52

Bűnösnek találta, és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön egy francia bíróság Philippe Barbarin bíborost, lyoni érseket, akit azzal vádoltak meg egy pedofil pap áldozatai, hogy bár tudomása volt a molesztálásokról, de ezt nem jelentette a hatóságoknak. Barbarin nem sokkal később bejelentette, hogy pár napon belül benyújtja lemondását Ferenc pápának, és imádkozik az áldozatokért.

Rendszeresen megerőszakolják saját aktivistáikat a francia fiatal kommunisták

Nagyvilág2019.03.07, 09:49

Legalább 20 lányt megerőszakoltak az elmúlt három évben a francia kommunista párt ifjúsági tagozatának rendezvényein. Az erőszakolók is, az áldozatok is a párt aktivistái voltak. Szinte minden alkalommal egy pártrendezvény után, egy hotelben erőszakolták meg a lányokat. Azaz, minden túlzás nélkül állítható: rendszeresen megerőszakolták saját aktivistáikat a francia fiatal kommunisták. A megalázott lányok sohasem a rendőrséghez fordultak, hanem kommunista elöljáróikhoz, akik viszont eltitkolták, eltussolták az ügyeket. Egy idő után néhány áldozat a nyilvánossághoz fordult. 

Dzsihadista rabok támadásai miatt tüntetnek a francia börtönőrök

Nagyvilág2019.03.06, 11:59

Szerdán tiltakozásképp lezártak 20 francia börtönt az őrök, miután ketten súlyosan megsérültek, amikor egy radikalizálódott dzsihadista rab kést rántott. Ráadásul nem is ez volt az első alkalom, hogy szélsőséges muszlimok célpontjaivá váltak.

Az al-Kaida egyik vezetőjének felesége jelentős kártérítést kap Londontól

Nagyvilág2019.03.06, 10:02

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntése értelmében az Egyesült Királyság megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkelyét – ami a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot deklarálja –, mivel az egyik brit reptéren megállították egy szélsőséges migráns hátterű iszlamista feleségét, Sylvie Beghalt, és feltettek neki néhány kérdést. A nő éppen Franciaországból utazott az Egyesült Királyságba, miután meglátogatta a terrorizmusért elítélt, éppen börtönbüntetését töltő férjét, az al-Kaida egyik vezetőjét.

Menekülnek a zsidó emberek a tudomány franciaországi központjából

Nagyvilág2019.03.06, 09:56

Aggasztó, ha a tudomány és az innováció franciaországi bástyájából kell antiszemita agresszió elől menekülni. Ez a helyzet Grenoble-ban, a betelepülő muszlim migránsok miatt egyre több zsidó származású ember dönt úgy, hogy inkább Izraelben vagy az Egyesült Államokban kezd új életet. Nem mernek Franciaországban maradni.

Terror: iszlamista férfi késelt egy francia börtönben, robbanthattak is

Nagyvilág2019.03.05, 20:49

Súlyosan megsebesített egy iszlamista férfi két börtönőrt Franciaországban. A kést a férfi élettársa csempészhette az intézetbe. Az őröket a mellkasukon és az arcukon vágta meg a radikális nézeteket valló férfi.

Újabb és egyre durvább antiszemita támadások Franciaországban

Nagyvilág2019.03.05, 16:48

Újabb antiszemita bűncselekmény-sorozat Franciaországban, ezúttal Strasbourgban és környékén. Most egy általános iskola kapujára függesztettek ki antiszemita feliratokat, meggyaláztak egy holokauszt-emlékművet, ugyanezt tették a nácik által felégetett strasbourgi zsinagóga emlékművével is. Roland Ries strasbourgi polgármester azt mondta, hogy szinte minden napra jut már egy antiszemita akció. Szerinte a helyzet nagyon nyugtalanító.

Ilyen is lehet a múzeum! A párizsi Van Gogh kiállítás magába szippant, és nem enged

Travelo2019.03.05, 11:39

A digitális művészeti múzeum, a L'Atelier des Lumiéres Vincent van Gogh festményeiből rendezett kiállítást. Bár a képeket már számtalan formában láthattuk, ennyire meghitt közelségbe még nem került velük a nagyközönség.

Párizs százmilliókat szedne be az internetes óriásoktól

Gazdaság2019.03.04, 16:42

Akár 500 millió eurónyi bevételt is hozhat az internetes óriásvállalatok bevételeire kivetett 3 százalékos adó Franciaországban – mondta az ország pénzügyminisztere. Bruno Le Maire szerint a 21. században olyan adórendszerre van szükség, amely tartja a lépést a technológia fejlődésével.

Folytatódnak a tüntetések Algériában, emiatt több millió migráns jöhet Európába

Nagyvilág2019.03.04, 16:50

Ismét rengetegen vonultak az utcákra Algéria több városában, miután Abdelaziz Bouteflika elnök előző nap a kampányfőnöke révén benyújtotta a következő elnökválasztáshoz szükséges regisztrációs papírokat. Bouteflika ma egy olyan üzleti és katonai alapú kamarilla politika megtestesítője, amely a zsaroláson alapul, és a hatalom mindenáron való megtartása a célja. A rendszere miatt több millió fiatal költözhet Európába, főként Franciaországba. 

Milliónyi muszlim fiatal indulhat el hamarosan Algériából Európába

Nagyvilág2019.03.03, 09:19

Az új típusú invázióról és Abdelaziz Bouteflika esetleges újraválasztásáról írt Éric Zemmour a Le Figaro hétvégi számában. A legnagyobb francia esszéista, Orbán Viktor és a magyar modell tisztelője úgy látja, hogy az algériai elnök ma egy olyan üzleti és katonai alapú kamarilla politika megtestesítője, amely a zsaroláson alapul és a hatalom mindenáron való megtartása a célja. Akár a „Bouteflika vagy a háború” szlogent is társítani lehetne hozzá, Charles de Gaulle „vagy én, vagy a káosz” híres mondása után szabadon. 

Kalapács alá kerülnek Sztálin és Mária Antónia írásai

Travelo2019.03.01, 11:40

Kivételes történelmi iratokat - közöttük Sztálin, Mária Antónia és Marat írásait - árverezik el áprilisban Franciaországban az Aristophil cég gyűjteményéből - közölte az Aguttes árverési ház.

Óriási Hyperloop tesztpályát építenek Franciaországban

Gazdaság2019.02.28, 07:47

A Hyperloop Transportation Technologies (HTT) áprilisban Franciaországban kezdi meg a teszteket. Erre a célra egy 320 méteres próbacsövet is megépítettek, és itt már az első olyan kapszulákat is tesztelni tudják, amelyek embereket is fognak szállítani.

A hagyományos családmodell támogatóit sértegeti Macron elnök bizalmasa

Nagyvilág2019.02.26, 08:27

Mathieu Bock-Côté az egyik legtekintélyesebb kanadai-francia filozófus professzor. Legutóbb egyébként akkor írtunk róla, amikor interjút készített korunk egyik legnagyobb filozófusával, a két héttel ezelőtti durva antiszemita támadás áldozatával, Alain Finkielkrauttal. Most a radikális muszlimokkal szövetkező, antiszemita baloldalról mondja el lesújtó véleményét. 

Oldtimerben elbújva próbált két szomáliai migráns Angliába jutni

Nagyvilág2019.02.25, 17:02

Az 1926-ban gyártott gépkocsi angol tulajdonosa egy franciaországi kiállításról tartott hazafelé, és tudtán kívül két szomáliai származású illegális bevándorlót is átvitt a szigetországba.

A baloldali-muszlim erőszak a társadalom zsidó-keresztény gyökereit támadja

Nagyvilág2019.02.25, 09:15

Robert Redeker Franciaország-szerte népszerű író, filozófiaprofesszor, egyike volt az első francia entellektüeleknek, aki az iszlámról a szólásszabadság, illetve a kereszténység kontextusában értekezett. 2006-ban jelent meg széles körben ismertté vált vitairata a világ egyik vezető konzervatív lapjában, a Le Figaróban arról, hogy mit tehet a szabad világ az iszlám egyre erőteljesebb térhódításával szemben. Írása után halálosan megfenyegették. Most arról beszélt a Le Figarónak, hogy a baloldali-muszlim erőszak a társadalom zsidó-keresztény gyökereit támadja. És a bevándorláspárti baloldal és az antiszemita muszlimok veszélyes szövetssége ...

Előzetesben marad Macron egykori szadista testőre, Benalla és bűntársa

Nagyvilág2019.02.23, 14:59

Az Origo korábban megírta, hogy a többször is szenátusi vizsgálóbizottsági eljárást alá vont Alexandre Benallát kedd este előzetes letartóztatásba helyezték. A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron migráns hátterű volt biztonsági főnökét azért vették őrizetbe, mert megsértette azt a júliusi vád alá helyezésekor hozott bírói döntést, miszerint nem léphet kapcsolatba a 2018. május 1-i kegyetlen és jogtalan verekedés miatt indított eljárás másik gyanúsítottjával, Vincent Crase-zal, a szélsőségesen liberális Köztársaság Lendületben (LREM) kormánypárt (Macron mozgalma) volt alkalmazottjával, aki sszintén ...

Lille-ben egy migráns miatt ismét elszabadult a pokol

Nagyvilág2019.02.23, 14:24

Lille egyik migránsok lakta negyedéből (no-go zóna) bejelentés érkezett a múlt hétvégén, miszerint egy afgán férfi késsel a kezében riogatja a járókelőket, rongálja az autókat. Mire a rendőrök kiértek, a támadó migráns épp egy fiatal nőt ütött. A férfit – akiről kiderült, hogy illegálisan tartózkodott Franciaországban – szerdán már el is ítélték.

A baloldal valójában beteggé vált

Nagyvilág2019.02.23, 09:52

A quatzenheimi zsidó temető egészen elképesztő meggyalázása, a közös, baloldali-iszlám térhódítása és a nagy francia konzervatív filozófus, Alain Finkielkraut elleni múlt szombati antiszemita támadás kapcsán adott interjút Pascal Bruckner világhírű, francia filozófus, író a Le Figarónak. Pascal Bruckner az 1968-as liberalizmusból kiábrándult generációhoz tartozik, ő írta egyébként a Keserű méz című regényt, ebből rendezett filmet Roman Polanski. Brucknert rendszeresen támadják a liberális médiumokban, bevándorlásellenes véleményéért bíróság elé is rángatták. 

Eredjen Poirot nyomába a világ leghíresebb vonatán, az Orient expresszen!

Travelo2019.02.18, 13:03

A világ uralkodói utazták be vele Európát Párizstól Isztambulig és Londontól Velencéig. A 20. század történelme sokat formált a vonaton és annak útvonalain, de neve és a rajta elérhető szolgáltatás minősége még ma is egyet jelent a luxussal. Tartsanak velünk az alábbi sorokban, amelyekben felidézzük, hogy pontosan mi tette ellenállhatatlanná a vonatot az olyan híres utasok szemében, mint Mata Hari vagy Agatha Christie.

Beomlott egy vasúti alagút Franciaországban, egy ember eltűnt

Nagyvilág2019.02.20, 15:26

Beomlott egy vasúti alagút szerda reggel a Saint-Andre-les-Alpes település közelében közelében, amikor építőmunkások felújjítási munkálatokat végeztek ott - számolt be a Fox News hírcsatorna.

Átírta a nyelvtant a francia akadémia: a csak hímnemű foglalkozásneveknek kitaláltak egy nőnemű változatot is

Nagyvilág2019.02.20, 09:18

A L'Express francia hetilap számolt be - egyébként semleges hangú cikkében - arról, hogy a Francia Akadémia úgy döntött: azoknak a foglalkozásneveknek, amelyeknek eddig csak hímnemű változatuk volt, kitalálnak egy nőneműt. A genderküzdelem újabb állomása.

Meggyaláztak egy zsidó temetőt Franciaországban

Nagyvilág2019.02.19, 17:56

A helyi prefektúra szerint, amely a "leghatározottabban elítélte ezt a gyalázatos antiszemita cselekményt", csaknem száz sírt gyaláztak meg Franciaország keleti részén, a Strasbourghoz közeli Quatzenheim zsidó temetőjében. Horogkereszteket festettek rájuk. A zsidó temetőt az antiszemitizmus elleni országos tiltakozás előtt gyalázták meg. Ez az eset is jól illeszkedik abba a jelenségbe, amely Franciaország-szerte tapasztalható az elmúlt években, vagyis az antiszemitizmus terjedése az élet minden területén. 

Egy radikális muszlim támadta meg a zsidó filozófust

Nagyvilág2019.02.19, 14:56

Az Alain Finkielkraut elleni antiszemita támadás elkövetőjét jól ismerik a hatóságok, a radikális iszlám mozgalom tagjaként tartják nyilván ma is – írta a Valuers Actuelles konzervatív hetilap a Le Parisien információira támaszkodva.

Baloldaliak, akiket nem zavar a világhírű zsidó filozófus megtámadása

Nagyvilág2019.02.19, 09:02

Alain Finkielkraut világhírű francia filozófust megalázták zsidó származása miatt a szombati sárgamellényes tüntetésen Párizsban. A Le Figaro konzervatív napilap több írásában is foglalkozik ezzel az üggyel, amely mára már egész Franciaországot felkavarta. Finkielkraut Párizs belvárosában véletlenül belefutott egy sárgamellényes tüntetésbe, és a tüntetők egy része zsidózni kezdte és meg akarta verni. Végül jobbérzésű tüntetők és a rendőrök megvédték. A nagy, konzervatív filozófus egyébként szimpatizál a sárgamellényes lázadókkal. 

Kettős élet: homofób és rasszista névtelen leveleket küldözgettek hivatalosan melegeket és bevándorlókat védő, balliberális újságírók

Nagyvilág2019.02.17, 10:50

Egy felháborító és persze nevetséges lebukás története Franciaországban. A talán legagresszívabb francia balliberális napilap, a Libération és a hiperliberális, szintén baloldali kulturális hetilap, a Les Inrockuptibles újságírói munkaidejükben a francia közéletet oktatták, milyen a politikai korrekt beszéd. Embereket bélyegeztek meg, hogyha nem voltak eléggé érzékenyek a homoszexuálisokkal vagy a bevándorlókkal szemben. Szabadidejükben pedig homofób rasszistaként viselkedtek, névtelen e-mailekben zaklattak például olyan embereket, akiket melegnek gondoltak, vagy éppen a munkaidejükben állandóan védett feministákat magánlevelezéseikkben ...

Emberiség elleni bűncselekményekkel gyanúsítanak szír migránsokat

Nagyvilág2019.02.15, 10:35

A német hatóságok közölték, hogy letartóztattak két szír migránst, akik Bassár el-Aszad szír elnök titkosszolgálatának (GID) dolgoztak, és a gyanú alapján részt vettek nagyon sok ellenzéki megkínzásában, az Aszad-rezsim börtöneiben. A franciák is őrizetbe vettek egy szír férfit, aki a másik kettő tettestársa lehet, és szintén a rezsim titkosszolgálatának az ügynöke volt.

Hallott már Kis Velencéről? Mindről? Mert több is van!

Travelo2019.02.12, 11:52

A jelenség olyan, mint egykor a zenében a Beatles volt. Egy egész generációt sodort magával, hivatkozási alap lett, és bizonyos körökben még mindig az. Velencét nem lehet más városhoz hasonlítani, ezért leginkább a világ többi, csatornákkal szabdalt városát hasonlítják hozzá. A világban több ilyen Kis Velence is van, és ahol nem alakult ki magától, ott megépítették mesterségesen. Példák mindkét esetre vannak, Kínától egészen Hollandiáig – a holnap kezdődő Velencei Karnevál kapcsán pedig most mutatunk is jónéhányat közülük.

A franciák attól félnek, hogy az EP-választás után elvesztik a befolyásukat

Nagyvilág2019.02.14, 12:11

A brüsszeli liberális elit kedvenc lapja, a Politico tegnapi vezércikkében a májusban esedékes európai parlamenti választások végeredményének Franciaországra gyakorolt hatásait elemzi. A mérvadónak tartott lap szerint a 79 francia EP-képviselő a különböző színezetű frakciók között annyira szét fog aprózódni, hogy – részben emiatt – jelentősen csökkeni fog Párizs érdekérvényesítő képessége, a mai értelemben vett francia befolyásnak az uniós intézmények fölött pedig vége lesz. A másik oka Franciaország agóniájának az, hogy összeomlott a nagy múltú Szocialista Párt, aminek a helyén keletkezett űrt a bukott szocialista miniszterből lettt ...

A franciaországi illegális migránsok bűncselekményből tartják fenn magukat

Nagyvilág2019.02.14, 11:56

Növekedett az illegális migránsok által elkövetett rablások száma a Párizs melletti Seine-et-Marne megyében. A rendőrség hiába fogja el őket, a bíróságok rendkívül enyhe büntetéseket szabnak ki. A börtönök egyébként is túlzsúfoltak, és azok is szépen lassan a radikális iszlám fennhatósága alá kerülnek. 

Nem lehet mától Anyának és Apának hívni a szülőket Franciaországban - hivatalosan Szülő 1 és Szülő 2 az új elnevezés

Nagyvilág2019.02.13, 20:26

A bevándorláspárti francia elnök, Emmanuel Macron egyik képviselője, Valérie Petit terjesztette a Nemzetgyűlés elé a törvényt, és Macron képviselői (zömében egykori szocialista politikusok) elfogadták, mivel ők vannak többségben a francia parlamentben: ezentúl nem lehet az iskolákban Anyának és Apának hívni a szülőket Franciaországban. Az új hivatalos elnevezés: Szülő 1 és Szülő 2. A homoszexuális párokra akarnak így tekintettel lenni.

Migránsok vertek meg transznemű prostituáltakat Párizsban

Nagyvilág2019.02.13, 14:15

Letartóztattak három migránst, akik transznemű prostituáltakat vertek meg Párizsban. A migránsoknak nincsenek papírjaik, de azt állítják, hogy egyiptomi származásúak és hajléktalanként éltek a párizsi utcákon.

Csillagleső helyszínek, ahol az égitestek szinte karnyújtásnyira vannak

Travelo2019.02.13, 11:03

A csillagokat nézhetjük az erkélyről vagy a saját kertünkből is. Elmehetünk egy obszervatóriumba, esetleg felkereshetünk olyan helyeket is a közelben, ahol híresen alacsony a fényszennyezettség. De mindazoknak, akik kalandot is szeretnének a csillagleséshez kapcsolni, összeállítottunk egy listát azokról a helyekről, ahol olyan tökéletesek a körülmények a megfigyeléshez, hogy igazán vétek lenne kihagyni egy csillagnéző kirándulást. A legszebb égbolt kémlelő pontok Új-Zélandtól Hawaii-ig.

Olaszok: Franciaország miatt indult el a migránsáradat Líbiából

Nagyvilág2019.02.10, 20:19

Párizs bocsánatkérését követelte vasárnap Alessandro Di Battista, a nagyobbik olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) egyik vezető politikusa, amiért Franciaország a felelős azért, hogy Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatásával Líbiából migrációs áradat indult el Olaszország és Európa felé.

Terroristákhoz közel álló muszlimok is részt vehetnek a mai franciaországi muszlim-kongresszuson

Nagyvilág2019.02.09, 15:12

A bevándorláspárti szocialista polgármester, Martine Aubry városában, Lille-ben tartja az Északi Muzulmánok Gyülekezetének idei kongresszusát a szervezet. A rendezvénycsarnokot maga a város fizeti. A La Voix Du Nord című regionális újság vette észre, hogy meghívták egy muszlim terrorszervezet egyik tagját is a konferenciára.

Gránáttal szakították le az egyik békés tüntető kezét Macron rendőrei

Nagyvilág2019.02.09, 19:16

A mai napon immár tizenharmadik alkalommal vonultak az utcára a sárgamellényesek, hogy tiltakozzanak a bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron megszorításokra épülő, dilettáns gazdaságpolitikája ellen. A hatóságok ezúttal is brutális kegyetlenséggel léptek fel az elégedetlen tüntetőkkel szemben. A rendőrök az egyik párizsi tüntetőre gránátot dobtak, ami felrobbant, és leszakította a férfi kezét. A demonstrációhullámnak eddig 10 halálos áldozata van, 20 személynek kilőtték az egyik szemét, a sebesültek összlétszáma – a rendőröket is ideértve – 3000 fölött van. Mindezek ellenére nem csitulnak a t ...

Macron most azzal kampányol, hogy a migráció egy jó dolog

Nagyvilág2019.02.09, 14:29

Az Origo rendszeresen beszámol a bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron egyértelmű blöffnek tekinthető, szinte egész Franciaországot lefedő korteshadjáratáról. A májusi európai parlamenti választások kampányeseményeihez sorolandó „vitaesteken” Macron polgármesterek előtt mondja el „vízióját” többek között arról, hogy miért jó a migráció, és miért kell tovább támogatni azt. Az igazán nagy botrányt azonban az váltotta ki, amikor kiderült, hogy álviták levezető animátora Tiphaine Auzière lesz, aki a francia elnök feleségének, Brigitte-nek az előző házasságából született lánya. A liberális mainstrream ...

Nagy változást hozhat, ha ellessük ezt a franciáktól

[origo] Gasztro2019.02.07, 08:18

Ha meghalljuk a francia szót, általában a macaron, a croissant és a kagyló jut az eszünkbe. Ám ezen túl még számtalan más autentikus fogása is van az országnak. Még, ha nem is olyan népszerűek, mint az előbb említettek, érdemes vetni rájuk is egy pillantást. A ratatouille például ékes bizonyítéka annak, milyen jól főznek a franciák.

Baloldali anarchisták, iszlamisták zavarják a sárgamellényes tüntetéseket

Nagyvilág2019.02.06, 17:08

A Le Figaro című konzervatív napilap arról számolt be, hogy a február 2-i strasbourgi sárgamellényes tüntetésen súlyos antiszemita gyűlöletbeszéd és erőszakos, vandalizmussal járó cselekmények is előfordultak. A strasbourgi izraelita közösség nevében az Alsó-Rajna megyei Zsidó Egyháztanács fejezte ki tiltakozását a mintegy 1300 sárgamellényes felvonuló közé beférkőzött, fundamentalista muzulmán antiszemita rigmusai és erőszakos fellépése miatt.

Az olasz miniszterelnök-helyettes a francia sárgamellényesekkel tárgyalt

Nagyvilág2019.02.05, 21:37

Fontos találkozót tartottak ma Franciaorszában,ugyanis Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes a sárgamellényes mozgalom vezetőivel tallálkozott. A sárgamellényesek már több mint két hónapja lázadnak Macron dilettáns és megszorításokkal teli gazdaságpolitikája ellen.

Algériai migránsok halállal fenyegetik a franciaországi zsidókat

Nagyvilág2019.02.04, 19:16

Öt, a Párizs közeli Champigny-sur-Marne negyedben élő család kapott azonos tartalmú halálos fenyegetést, egy bőröndöt és egy koporsót ábrázoló A4-es papírt, az elmúlt hét végén. Az érintettekben az egyetlen közös, hogy zsidó származásúak. A hatvanas években az Algériában letelepedő franciákat fenyegették így a helyi muszlimok, ebből arra következtetnek, hogy most is algériai migránsok az elkövetők. 

Illegális migránsok gyerekekkel kereskednek Franciaországban

Nagyvilág2019.02.04, 14:08

A napokban hoztak ítéletet abban a bűncselekményben, amely egész Franciaországot felkavarta. Egy illegális migráns gyerekekkel kereskedett, ezért került bíróság elé. Az ügy nem egyedi, az illegális bevándorlással egyre gyakoribb, a migránsok által irányított gyerekkereskedelem súlyos társadalmi problémákat okoz Franciaországban. 

Négy magyar birkózó nyert érmet a Francia Nagydíjon

Sport2019.02.03, 12:47

Négy magyar birkózó nyert érmet szabadfogásban a Nizzában rendezett Francia Nagydíjon.

Három hónapja tart a rendőrterror Franciaországban

Nagyvilág2019.02.02, 16:43

Éric Zemmour, Orbán Viktor és a magyar modell nagy tisztelője, a legnagyobb francia esszéista, a világ vezető konzervatív napilapjában, a Le Figaróban elemezte a sárgamellényes lázadásokat, a rendőri erőszakot, és ennek kiváltó okait. Az írásból egyértelműen kiderül, hogy a több mint ötven éve nem látott rendőri brutalitás felelőse Emmanuel Macron, bukott szocialista miniszterből lett migránspárti elnök.

Kiszivárgott Merkel és az olasz kormányfő titkos beszélgetése

Itthon2019.02.01, 11:35

Kihallgatta és közzétette Angela Merkel és Giuseppe Conte láthatóan privát beszélgetését az olasz La7 csatorna tévéstábja. Az olasz kormányfő a párbeszédben Matteo Salvinitől való félelméről beszélt, aggódott amiatt, hogy a belügyminiszter pártja egyre népszerűbb.

Két hely, ahol a levegő tele van szerelemmel – Ide utazzanak februárban!

Travelo2019.02.01, 09:45

A Valentin nap már nemcsak egy napra korlátozódik februárban, hanem kitart e rövid hónap minden órájában és percében. A világ legszerelmetesebb városában, Párizsban például tucatjával szervezik a páros sétákat a csokoládé, a romantikus múzeumok, a VIP vacsorák, az Opera és a francia gasztronómia jegyében. Itthon pedig a Balaton partja csábítja magához a szerelmeseket egy-két napra. Össze is gyűjtöttük mindkét hely legizgalmasabb programjait, hogy önöknek már csak választani kelljen, hova utaznak párjukkal kettesben ebben a hónapban. 

Emiliano Sala eltűnt focista repülőjének egy darabját moshatta partra a víz

Archívum2019.01.31, 11:37

Még mindig nem találták meg azt a magánrepülőgépet, amelyen a Cardiff City focicsapathoz frissen igazolt játékos, Emiliano Sala utazott. Néhány nappal ezelőtt azonban Franciaország partjainál a víz néhány ülésdarabot sodort ki. Úgy vélik, a focista gépének darabjai lehetnek. 

130 dzsihadista térhet vissza Franciaországba

Nagyvilág2019.01.31, 11:23

A francia hatóságok becslései alapján 130 olyan migráns hátterű dzsihadista fog a közeljövőben visszatérni Franciaországba, akik Szíriában az Iszlám Állam oldalán harcoltak. Christophe Castaner belügyminiszter szerint bírósági eljárás fog indulni velük szemben. Az Interpol főtitkára az ügy kapcsán azt nyilatkozta: a visszatért terroristák Nyugat-Európában létrehozhatnak egy Iszlám Állam 2.0-át, amely majd terrortámadásokat követhet el.

Bocuse d'Or: Dánia nyert, Magyarország a 12.

[origo] Gasztro2019.01.30, 20:20

Szerda este hirdettek eredményt a franciaországi Lyonban megrendezett Bocuse d'Or főzőversenyen. A fődíjat a dánok vihették haza, míg második Svédország lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Norvégia állhatott. 

Járókelőkre lőtt egy fegyveres a franciaországi Bastiában - videó

Nagyvilág2019.01.31, 01:01

Járókelőkre lőtt egy férfi szerda délután a Franciaországhoz tartozó Korzikán, Bastia egyik déli kerületében. A támadásban egy ember meghalt, és legalább hatan megsebesültek, egyikük sérülése életveszélyes - jelentették francia hírportálok.

Itt a migráció eredménye: nőtt az antiszemitizmus Európában

Nagyvilág2019.01.30, 09:25

Az Egyesült Királyságban, Németországban és Dániában nőtt folyamatosan az antiszemita hátterű incidensek száma a migrációs válság 2015-ös kezdete óta – állapította meg legfrissebb tanulmányában a Migrációkutató Intézet. Az intézet szerint ráadásul a valóságban még nagyobb lehet a támadások száma. Az elemzőcég a nyugat- és észak-európai antiszemita hátterű atrocitások mértékét és azok bevándorlással fennálló összefüggését vizsgálja Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában és Dániában. 

Franciaország kizsákmányolja Afrikát, ezért felelős a migrációért

Nagyvilág2019.01.29, 19:05

Franciaország tizennégy afrikai országban nyomtat pénzt, amellyel megakadályozza ezen afrikai országok fejlődését, és hozzájárul a migránsok útnak indulásához, akik aztán vagy életüket vesztik a Földközi-tengeren, vagy az olaszországi partokra érkeznek - nyilatkozta az olasz lapoknak Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes. A téma kapcsán két magyar szakértő azon véleményének adott hangot, hogy Franciaország tulajdonképpen újragyarmatosítja Nyugat-Afrikát. 

Újabb migránstábort számoltak fel Párizsban

Nagyvilág2019.01.29, 12:22

Egy héten belül a harmadik utcai migránstábort számolták fel kedden a francia hatóságok Párizs északi részén. Az elfogadhatatlan higiéniai körülmények között élő több száz afrikai bevándorlót biztonságos helyre szállították. Néhányan nem volt hajlandóak együttműködni, mert attól tartanak, hogy a hatóságok visszaküldik őket abba az országba, ahol először regisztrálták őket. 

Novák Katalin megkapta a Francia Becsületrend lovagkeresztjét

Nagyvilág2019.01.28, 21:08

A Francia Becsületrend lovagkeresztje címmel tüntették ki Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkárát. A legmagasabb francia állami kitüntetést Benoit Puga tábornoktól, a Francia Becsületrend nagykancellárjától vehette át az államtitkár hétfő este Budapesten.

Fegyveres támadók szöktettek meg egy rabot Franciaországban

Nagyvilág2019.01.28, 20:48

Egy éven belül másodszor fordul elő Franciaországban, hogy fegyveres támadók megszöktetnek egy rabot. Ahogy az Origo is beszámolt róla, ma a dél-franciaországi Tarascon városában csapott le három fegyveres, a támadás során senki nem sérült meg.

A migráció következményei: most egy iskolai tornatermet vesznek el a diákoktól

Nagyvilág2019.01.28, 13:03

Az Origo részletesen beszámolt arról, hogy a felelőtlen, bevándorláspárti macroni politikának köszönhetően Párizst ismét elárasztották az illegális, főleg Észak-Afrikából érkezett migránsok. A sátortáborokat ugyan (ismét) elkezdték felszámolni, az illegális migránsok elhelyezése továbbra is súlyos gondot okoz a francia városoknak, de leginkább Párizsnak, ahova a bevándorlók előszeretettel menekülnek, mert a rendőrségi ellenőrzéseken kívül eső no-go zónákban és gettókban el tudnak rejtőzni. Különösen igaz ez amiatt, hogy a bevándorláspárti Emmanuel Macron államfő – akire Matteo Salvini népszerű olasz belügyminiszter csak annyit mondoott, ...

Bíróságra szállítása közben szökött meg egy rab

Nagyvilág2019.01.28, 12:37

Bíróságra szállítása közben szökött meg egy rab hétfőn reggel a dél-franciaországi Tarascon városában.

18 millió egy hétre, maradhat? – Ezek ma Európa legdrágább síterepei

Travelo2019.01.28, 07:37

Ha önmagában nem elég a síelés élménye, de luxusra és képeslapra illő helyszínre is vágyik, akkor az alábbi síparadicsomokat vegye célba. Nem lesz olcsó egyik sem, azt megígérjük. De még az is megeshet, hogy csúszás után Vilmos herceggel vagy George Clooney-val koccint majd. 

Drámai végjáték után a franciáké a bronzérem a kézivébén

Sport2019.01.27, 16:22

Franciaország válogatottja nyerte a bronzérmet a német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon, miután vasárnap a herningi helyosztón 26-25-re legyőzte Németország csapatát.

Ellopták Banksy graffitijét, amely a párizsi terrortámadás áldozatainak állított emléket

Nagyvilág2019.01.27, 14:59

Ellopták a világhírű graffitiművész, Banksy egyik alkotását, amellyel a párizsi Bataclan koncertteremben 2015-ben, az Iszlám Állam migráns hátterű katonái által elkövetett terrortámadás áldozatainak állított emléket.

Macron rendőrei már több sárgamellényest megvakítottak

Nagyvilág2019.01.27, 14:49

Feljelentést tett az általános társadalmi elégedetlenséget Emmanuel Macron megszorításokra építő, dilettáns gazdaságpolitikát folytató rezsimjével szemben két hónapja megtestesítő franciaországi sárgamellényesek egyik vezetőjének, Jérome Rodrigues-nak az ügyvédje, miután ügyfelének a szombati párizsi tüntetésen kilőtték az egyik szemét. Philippe de Veulle közölte, hogy a rendkívül súlyos szemsérülést egy rendőrségi gumilövedék okozta, a hatóságok szerint azonban egy úgynevezett oszlató gránát szilánkja felelős. A rendőrség felügyeleti szerve eljárást indított az ügyben. Eddig 15 lázadó vakult meg vagy sérült meg súlyosan a szemén a ...

Nem szabad Franciaországban elmondani, ha egy terrorista muszlim és migráns

Nagyvilág2019.01.27, 09:51

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron szándékosan hagyta ki érdemben a „nagy” francia társadalmi konzultációból (ami valójában egy „politikailag korrekt” kampánynak tekinthető hatalmas kommunikációs blöff) a bevándorlás témáját, holott a francia társadalmat ez a kérdés foglalkoztatja a legjobban. Az is egyértelmű, hogy a radikális iszlám elleni harcot nem szabad abbahagyni, folytatni kell és meg kell tagadni a behódolást. Ezekről beszélt – többek között – Laurent Wauquiez, a konzervatív értékeket valló Republikánusok (LR) vezetője. (ez a párt a Nicolas Sarkozy egykori kormányzó pártjának, aaz ...

Indulnak a sárgamellényesek az EP-választáson

Nagyvilág2019.01.26, 21:18

A sárgamellényesek mozgalma szerdán közölte, hogy részt kívánnak venni az európai parlamenti választásokon. A listavezetőjük egy kétgyerekes fiatal ápoló, Ingrid Levavasseur lesz, a mozgalom egyik kiemelkedő arca. A felmérések alapján az elit- és rendszerellenes sárgamellényesek 13%-on állnak, ezzel ők a harmadik politikai erő Franciaországban. A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron gazdasági megszorításokra épülő rezsimje ezzel újabb döfést kapott.

Macron rendőrei kilőtték a sárgamellényesek egyik vezetőjének a szemét - videó

Nagyvilág2019.01.27, 17:04

Tizenegyedik alkalommal is az utcákra vonultak az általános társadalmi elégedetlenséget két hónapja megtestesítő sárgamellényesek Párizsban és a nagyobb francia városokban. A lázadók ezúttal is a megszorításokra építő, dilettáns gazdaságpolitikát folytató, bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron távozását követelték. Macron rendőrei durván felléptek a tüntetőkkel szemben, könnygázzal, vízágyúval és gumilövedékkel oszlatták a tömeget, Párizsban a sárgamellényesek egyik vezetőjének, Jerome Rodriguez-nek kilőtték a szemét. Lassan kijelenthetjük, hogy szemkilövés és a rendőri erőszak válik a macroni „liberalizmus" igazi arcává.

A nyugat-európai országok készek elismerni Venezuela új elnökét

Nagyvilág2019.01.26, 17:41

A német, a francia és a spanyol kormány bejelentette, hogy kész elismerni a jobboldali Juan Guadiót, az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnökét ideiglenes államfőként a hivatalban lévő elnök, Nicolás Maduro helyett, ha nyolc napon belül nem írnak ki választásokat a dél-amerikai országban. Később csatlakozott hozzájuk Nagy-Britannia is.

Újabb migránstábort számoltak fel Párizsban

Nagyvilág2019.01.25, 17:08

Három nap alatt a második migránstábort számolták fel a Párizstól északra található Saint-Denis-ben. A francia hatóságok több száz migránst, főleg észak-afrikai illegális bevándorlókat szállítottak el pénteken átmeneti befogadóhelyekre. Saint-Denis közigazgatásilag egy előváros, de alapvetően Párizs része, három metrómegálló is van az elővárosban. 

Elindította Macron a migránspárti európai parlamenti választási kampányát

Nagyvilág2019.01.25, 16:50

Nem hiába érdemelte ki Emmanuel Macron a bevándorláspárti jelzőt, ismét nagy botrányt okozott egy kijelentésével, amelyben a korlátozás nélküli migráció mellett foglalt állást. Miközben a francia önkormányzatok összeroppannak a migráció súlyos anyagi következményei alatt, és recseg-ropog a francia szociális ellátórendszer, Párizsban pedig ismét egyre többen élnek az utcákon sátortáborokban, Macron vidéki polgármesterek előtt tartott beszédében azt mondta, hogy a migránsok befogadása és elhelyezése feltétlen, ez egy igazi állami „beruházás", amely egyre nagyobb lesz (azaz még több migráns érkezik), és amely nagyjából 2 milliárd euróbba ...