antiszemitizmus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Jobbik
- Izrael
- Franciaország
- Németország
- Gyöngyösi Márton

Menczer Tamás: Aggódom a svéd demokráciáért!
Gyilkosságok, robbantások, keresztényüldözés, antiszemitizmus, bevándorlás. Lássuk milyen a svéd demokrácia! - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy antiszemita bíró segítette a magyar baloldalt Strasbourgban
Bostjan M. Zupančič személyében egy olyan bíró szolgálhatott a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán 17 éven keresztül az emberi jogi intézményen belül - sőt, Zupančič 4 éven keresztül a kamarai elnöki pozíciót is betölthette -, akinek a zsidó közösségről alkotott véleménye a legsötétebb időket idézi. A szlovén bíró természetesen minden egyes esetben a magyar baloldal javára döntött.
Antiszemitizmus miatt kritizálnak több Soros-szervezetet
Dr. Felix Klein, Németország antiszemitizmus elleni harcért felelős kormánybiztosa szombaton az ország egyik legolvasottabb újságjának, a Welt am Sonntagnak adott interjújában kijelentette, hogy az apartheid keretének alkalmazása Izrael palesztinokkal szembeni bánásmódjának megvitatására antiszemita narratíva. Kleint 2018-ban nevezték ki Németország első zsidó életért és az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős biztosává, és az európai antiszemitizmus elleni harc egyik legkiemelkedőbb alakja volt - idézi fel összeállításában a Tűzfalcsoport.
Josh Hammer: Mi vagyunk azok a zsidók, akik szembeszállunk Sorossal
Politikai deklarációnak is beérő véleménycikkel jelentkezett a Newsweek rovatának szerkesztője: "Hazafias, Amerika-, Izrael-, szuverenitás- és jogállamiság-párti zsidók világszerte irtóznak Sorostól. Soros György etnikai és vallási háttere nem akadályozhat meg minket abban, hogy annak nevezzük, ami ő: gonosznak. Soros bírálata és a harc ellene nem antiszemitizmus" - hangsúlyozza a CPAC Hungary-n is felszólaló Josh Hammer új mozgalmukkal kapcsolatban.
Jakab Péter: A Jobbik elnöksége zsidó származásom miatt nem indított az országgyűlési választáson - videó
Az antiszemita kijelentései miatt folyamatosan mosakodó és ma már széderestére járó Jobbik és a vele kooperáló David Pressman amerikai nagykövet - Joe Biden embere - aligha örül Jakab Péter legújabb nyilatkozatának.
- címkék:
- Jakab Péter
- antiszemitizmus
- Jobbik
- Címkefelhő »
"Szégyen, le kell váltani" - világszerte felháborodást okozott Biden embere, David Pressman
Elképesztő méretű nemzetközi botrányt okozott Joe Biden embere, David Pressman azzal, hogy meghívta egy széderestre a közismert antiszemitát, Gyöngyösi Mártont. Persze az amerikai nagykövet előállt egy borzasztóan szánalmas magyarázattal, de nem kért bocsánatot a cselekedete miatt. Pressman lépése az Egyesült Államokban is felháborodást okozott, egy szervezet már a leváltását követeli. Izraelben is szégyennek nevezték Biden emberének eljárását.
David Pressman, Biden embere antiszemitát vendégel meg
David Pressman, Biden embere világossá tette, hogy nem érdekelt az Orbán-kormánnyal való együttműködésben, most pedig a pészahot arra használta fel, hogy meghívjon otthonába egy olyan Orbán-ellenes főszereplőt, akinek az antiszemitizmusa sokkal rosszabb, mint amivel Orbánt valaha (egyébként hamisan) vádolták - minderről a European Conservative írt.
Hazudott Magyarországról Joe Biden ENSZ-nagykövete, és amikor ez kiderült, nem volt hajlandó bocsánatot kérni
Hamis vádakkal illette Magyarországot az Egyesült Államok Biden által kinevezett ENSZ-nagykövete, a magyar külügy hiába vár elnézést, az amerikaiak egyelőre hallgatnak. A külügy tárca szóvivője felháborítónak nevezte a történteket – írja az Index.
Antiszemita terror Németországban: négyszer lőttek rá az esseni zsinagógára
Négyszer is rálőttek egy zsinagógára a német nagyvárosban. A pénteken történt lövöldözés is rávilágít arra, hogy mekkora probléma Nyugat-Európában az antiszemitizmus és a gyűlölet-bűncselekmények egyre emelkedő száma – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Franciaországban és Németországban rendkívüli módon megemelkedett a zsidóellenes bűncselekmények száma
Franciaországban és Németországban nagyon súlyos a helyzet, ha a zsidó közösségek biztonságáról van szó. Hatalmas méreteket öltött a zsidóellenes bűncselekmények száma és az antiszemitizmus - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.