depresszió

címke rss

Csernus Imre szerint a magyarok hozzáállásával van a baj: ezen kellene változtatnunk

Life.hu2021.06.21, 10:15

Csernus Imre arról lett leginkább híres, hogy kíméletlenül az emberek arcába vágja az igazságot és előszeretettel ugrasztja ki a nyulat a bokorból. 

Öt gyerekét fojtotta vízbe, mert rossz anyának gondolta magát

Nagyvilág2021.06.20, 10:28

Húsz évvel ezelőtt, egy ötgyerekes anya ezen a napon végzett kegyetlenül a gyerekeivel. A nőnek mentális betegsége volt, amit egy ideig sikeresen tudtak kezelni egy gyógyszerrel, de férje unszolására teherbe esett az ötödik gyerekükkel, ami miatt abba kellett hagyni, az addigi a gyógyszeres kezelést. Pár hónappal később a nőnek meghalt az édesapja, ami végérvényesen elindította a mentális lejtőn. Először életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amit négy évvel később megváltoztattak. Azóta elmegyógyintézetben van.

Depressziós pánikbeteg lett Kovi: többször is kettétört a karrierje

Life.hu2021.06.20, 14:02

Dr. Csernus Maflás című műsorában volt vendég Kovács István, Kovi. Az egykori pornóproducer elmondta, hogyan élte meg, amikor az internetes pornó kiszorította a - többek között - általa készített felnőttfilmeket. 

“Az, hogy ki milyen tempóban képes pszichésen regenerálódni, egyéni és a társadalmi sérülékenységtől is függ”- interjú a COVID-19 szexuális életre gyakorolt hatásáról

Tudomány2021.06.15, 19:48

A koronavírus járvány az egész világ biztonságérzetét megrengette, hiszen olyasvalamivel találtuk szemben magunkat, amit nem ismerünk, nem beszélve a megbetegedés lehetősége miatti félelemről, valamint barátok, családtagok elvesztéséről. A COVID az élet szinte minden területét befolyásolta, és ebből a szexuális élet sem maradt ki. Balog Melinda, a Nőgyógyászati Központ pszichológusától azt kérdeztük, vajon miket tapasztalt, hogyan hatott a járvány az intim együttlétekre.

Koronavírus után depresszió gyötörte a magyar humoristát: "úgy éreztem, az sem érdekelne, ha meghalok"

Life.hu2021.05.27, 05:34

Kétszer is elkapta a koronavírust Badár Sándort. A humoristát annyira megviselte a betegsége, hogy komoly mentális problémái lettek. 

Öngyilkosságot kísérelt meg a sztárcsemete: "Annyi pocsék dolgot éltem át. És ez már túl sok"

Life.hu2021.05.19, 10:24

Öngyilkosságot kísérelt meg Cori Broadus, a hiphop sztár, Snoop Doggnak a legfiatalabb, 21 éves gyermeke.

Amikor vége van: ezeken a szakaszokon mész át, ha szakított veled a párod

Life.hu2021.05.17, 16:30

A szakítás sosem egyszerű, az ember úgy érzi, hogy megszakad a szíve, véget ér a világ és soha többé nem fog tudni ránézni senkire. Az elválás utáni időszak sokszor egy igazi érzelmi hullámvasút, egyszer dühösek vagyunk, egyszer nem tudjuk elhinni, hogy így alakult, másszor pedig mély depresszióba zuhanunk és sajnáljuk magunkat a történtek miatt.

Szexszimbólum a pólódon? Sose irigyeld Marilyn Monroe életét!

She2021.05.15, 18:08

Egyszer valakitől azt hallottam, hogy akinek nincs valamilyen Marilyn Monroe-s mintával megáldott ruhadarabja vagy lakberendezési tárgya, az nem is igazi nő. Nos, őszintén, ha egy tragikus sorsú nőt akarok nézegetni, inkább Frida Kahlótválasztom, nem egy egész életében komplexusokkal küzdő, ki- és felhasznált nőt, mint amilyen Marilyn volt.

Miért bűn, ha nem vagyok depis a szakítás után?

She2021.05.10, 20:35

Egy kapcsolat végén, nem csak az egykori életünk legnagyobb szerelmétől szakítjuk el magunkat, hanem attól az énünkről, akivé az exünk mellett váltunk.

Tájékoztató gyermek. és fiatalkorúak kóros szerhasználatáról szülőknek

Tudomány2021.05.07, 13:13

Fontos, hogy , gyakran a serdülőkor önmagában is komoly viselkedésváltozással jár. Az alábbi pontok tehát nem jelentik azt, hogy biztosan a drog áll a változások hátterében, . ne gondoljunk rögtön szerhasználatra de jó, ha a végére járunk a kiváltó okoknak

Tájékoztató gyermek-és serdülőkori szorongásos zavrokról - szülőknek

Tudomány2021.05.06, 08:43

Fontos, hogy a gyermekkor félelemtől mentesen, kielégítő szociális körülmények között és túlzott szülői elvárások nélkül, szeretetteljes légkörben teljen. Lényeges, hogy a gyermek tanuljon meg félelem nélkül élni, legyen önbecsülése, tudjon büszke lenni arra, amiben tehetséges.

„Vannak mentálisan rosszabb napjaim” - Molnár Anikó nincs jól - Videó

Life.hu2021.05.06, 08:54

Molnár Anikó gyakran küzd azzal, hogy rátelepedik egyfajta mély szomorúság. Érzelmi hullámvasúton ül, és egyelőre nem látja, hogyan tudna ebből kijönni.

Tájékoztató gyermek-és serdülőkori hangulatzavarokról- szülőknek

Tudomány2021.05.05, 09:14

Amennyiben gyermeke viselkedése megváltozik, iskolai teljesítménye romlik, barátait, hobbijait elhanyagolja, gondoljon a hangulatzavar lehetőségére.

Tájékoztató gyermek- és serdülőkori evészavarokról-szülőknek

Tudomány2021.05.03, 16:49

Magyarországon egyre több fiatalt érint az evészavar, melynek különböző típusai főként a lányok körében terjedtek el, de a fiúk között is növekvő számban fordulnak elő.

A hírnév árnyoldala: sztárok, akiknek nem csak a csillogás jutott

Unilife.hu2021.04.27, 08:19

A betegségek – legyenek azok fizikaiak vagy mentálisak – nem válogatnak: számos híresség, akiket általában sugárzó arccal és széles mosollyal látunk a képernyőn, szintén küzd ezekkel. A depresszió egy ezek közül a nehézségek közül, amelynek leküzdése embert próbáló feladat.

Bagdy Emőke: Ilyen hatással van a gyermekekre a koronavírus

Life.hu2021.04.22, 07:32

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus szerint a koronavírus-járvány sem a felnőttekre, sem a gyerekekre nincsen jó hatással.

Vallomás: ezért volt depressziós a PornHub legnépszerűbb pornósztárja

Life.hu2021.04.15, 10:45

Lana Rhoades 12 éves kora óta pornósztár szeretett volna lenni. Amikor azonban valóra vált az álma, kiderült, hogy nem azt kapta, amire számított.

Délutáni alvás? A depi szundi nem segít, csak rombol

She2021.04.09, 20:16

Sokáig azt hittem, a depi szundit csak én művelem, de pár barátommal való nyílt beszélgetés, főként az elmúlt hetekben ráébresztett, hogy ez korán sincs így.

A sejtek idő előtt öregszenek a depresszióban szenvedőknél

Tudomány2021.04.09, 19:00

Egy új tanulmány szerint a depresszió felgyorsíthatja az öregedést sejtszinten és korai halálhoz vezethet. Ennek kiderítésére egy kutatócsoport az úgynevezett epigenetikus órákhoz fordult, és eredményeiket a Translational Psychiatry tudományos folyóiratban publikálták.

A merevedési zavar a fiatalokat is érintheti

Tudomány2021.04.08, 11:20

Bár a merevedési zavar egyre gyakoribb az életkor előrehadtával, nincs kizárva, hogy fiatalabb férfiak is szembesülnek a problémával. Dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa az erektilis diszfunkció okaira és a főbb rizikófaktorokra hívta fel a figyelmet.

Megrázó: öngyilkos lett a 28 éves világutazó Instagram sztár

Life.hu2021.04.04, 14:18

Vonat elé vetette magát a 28 éves influenszer, Lee MacMillan. Mint kiderült, a mindig mosolygós, életvidám lány depresszióval küzdött.

Klapka György fia, Dennis súlyos depresszióval küzd: "A gyógyszereknek köszönhetően élek"

Life.hu2021.03.29, 14:59

Klapka Dennisre mesés örökséget hagyott édesapja, Klapka György, azonban hiába a milliók, lelkét súlyosan megviselték az elmúlt évek történései.

A depresszió nem játék, ismerd fel a jeleit!

Life.hu2021.03.24, 20:14

A pandémia időszakában sajnos sokakat fenyeget az a veszély, hogy depressziósak lesznek. Hiszen be vagyunk zárva, nem láthatjuk a szeretteinket, sokan teljesen egyedül vannak, akadnak, akik elveszítették a munkájukat, de mindannyiunk számára bizonytalan a jövő. Így sajnos olyanoknál is kialakulhat ez a betegség, akiknél normál esetben kevesebb esély volt rá.

Badár Sándor őszintén vallott: Több alkalommal is elkaptam a koronavírust

Life.hu2021.03.20, 12:29

A népszerű humorista, Badár Sándor számára is rendkívül nehéz időszak a mostani. Az elmúlt hónapokban többször is elkapta a koronavírust, ami miatt kissé depressziós lett, emellett pedig anyagilag sem érzi biztonságban magát. 

Meditációnál több, hipnózisnál kevesebb: ez a biztonságba repítő imagináció

Life.hu2021.03.17, 18:06

A befelé fordulás, a zúgó elméd elcsendesítése a mostani világhelyzetben talán még fontosabb, mint korábban bármikor. Erre több lehetőséged is van, ám az imagináció ezekből egy kevésbé ismert, de az egyik leghasznosabb ilyen jellegű elmélyedés.

Így betegíti meg a hormonrendszerünket a stressz

Tudomány2021.03.09, 07:57

A stressz rombol és megbetegít- ezzel mindenki tisztában van, de a mindennapi életben a legtöbben mégsem veszik komolyan, és nem fordítanak elegendő időt pihenésre, kikapcsolódásra, esetleg a megfelelő stresszkezelés elsajátítására. A folyamatos feszültség következtében olyan hormonális változások következnek be, melyek, ha tartóssá válnak, komoly egészségügyi problémákhoz is vezethetnek. Dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa ismerteti, miként is dől el a stressz miatt az a bizonyos "hormon dominó".

Csak sírt, zokogott - senki sem segített a depresszióba esett úszónőn

Sport2021.03.05, 07:28

Az olimpiai bronzérmes dán úszónő, Mie Nielsen nagyon súlyos depresszióval küzdött. Évekig nem merte elmondani senkinek sem a betegségét - még a szüleivel sem osztotta meg a titkát. Nem olyan régen lépett a gyógyulás útjára, s most a nyilvánossággal is megosztotta a történetét.

Karsai Zita bevallotta: ezért lett depressziós terhessége közben

Life.hu2021.03.04, 09:41

Karsai Zita, a 41 éves táncművész első babáját hordja a szíve alatt. Bár még csak fél éve ismerte párját, amikor kiderült, hogy babát vár, nagyon örülnek a jövevénynek.

A gyerek születése utáni depresszió az édesapákat is sújthatja?

Tudomány2021.03.02, 18:38

A szülés utáni depresszió nemcsak az anyákat érinti. Az apák is hasonló mértékű állapotot tapasztalhatnak a gyermekeik születése után, bár a kutatások ebben a kérdésben még gyerekcipőben járnak. Egy most publikált pszichológiai tanulmány azonban azt sugallja, hogy azok az édesapák, akik jobban kiveszik a részüket a gondoskodásból a gyermekük életének első évében, általában jobb mentális egészségi állapotot mutatnak.

Eddig biztos nem gondolt erre a depresszió elleni módszerre

Tudomány2021.02.24, 13:12

Már most is rendelkezésre állnak tudományos bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy mennyire fontos az egészséges életmód szempontjából az, hogy minden nap nagyjából ugyanabban az időben menjünk lefeküdni aludni. Egy új tanulmány azonban kapcsolatot talált a nem konzisztens alvási szokások és a rossz hangulat, valamint a depresszió magasabb kockázata között.

Szabó Ádám pokoli fájdalmakkal küzdött: lelkileg is teljesen kikészült

Life.hu2021.02.20, 07:55

Szabó Ádám testileg és lelkileg is padlóra került, de már sikerült visszanyernie az egészségét. A koronavírus miatt azonban még aggódik, ahogy hiányzonak neki az elmaradt koncertek is. 

Radics Gigi: „Nem került el a terhesség utáni depresszió"

Life.hu2021.02.10, 12:40

Radics Gigi örül, hogy fiatalon lett anyuka, és a holnap megjelenő HOT! magazinban azt is elárulja, hogy vannak még gyermekvállalással kapcsolatos terveik.

127 kilót fogyott, majd megereszkedett bőre miatt öngyilkos akart lenni ez a nő

Life.hu2021.02.09, 10:26

A 41 éves Emma Sealey 127 kilót fogyott 19 hónap alatt. Először még boldoggá tette a fogyás, de nem sokra rá már depresszióval és evési zavarokkal küzdött – adta hírül a The Sun.

Kiégett vagy stresszes? Nem várt helyről érkezik a segítség

Tudomány2022.05.12, 05:26

Az ember a legtöbbször meg tudja állapítani magáról, hogy épp stresszes-e vagy sem. Az is lehet, hogy izgatottnak érzi magát vagy észreveszi, hogy megfeszült a válla, az állkapcsa, esetleg elkezd fájni a feje, vagy akár ébren fekszik éjszaka. Egy most publikált tanulmányban a tudósok beszámoltak egy hordozható elektronikus chipről, amely elemezni tudja a stressz-szintet azáltal, hogy kimutatja egy adott hormon jelenlétét a verejtékben.

Megtalálták a depresszió csökkentésének legegyszerűbb módját

Tudomány2021.01.30, 18:20

Hosszan fel tudnánk sorolni, hogy miért kedveljük a fákat, ám a depresszió elleni küzdelem egyik hathatós módszereként talán nem gondolnánk rá. Német kutatók tanulmánya közel tízezer mentális betegséggel küzdő páciens adatait hasonlította össze: a kutatók a közösségek mentális egészségi állapotát mérték fel, majd ezeket a statisztikákat összevetették az egyes területek utcákon található fáinak a számával.

Ezért tegyél citromot az ágyad alá: nem is gondolnád, mennyi mindenben segít

Life.hu2021.01.22, 16:33

Azt már régóta tudjuk, hogy a citrom az egyik legnagyobb természetes segítségünk, ha betegek vagyunk. Most azonban egy merőben új oldaláról ismerhetjük meg.

Birkák társasága vidítja fel a magányos orrszarvút

Tudomány2021.01.19, 18:10

A pandémia miatt nem találtak társat a bangladesi főváros állatkertje elárvult orrszarvújának, ezért birkákat költöztetnek hozzá, hogy ne legyen magányos.

Michael Phelps felesége attól fél, hogy a férje öngyilkos lesz

Sport2021.01.15, 07:49

Michael Phelps pályafutása alatt összesen 23 aranyérmet nyert a nyári olimpiai játékokon, amivel a valaha volt legeredményesebb olimpikonnak mondhatja magát (mellé még öt másik érmet is nyert). Most mégis nagy bajban van, mert depresszióval küzd és a családja sem tud rajta segíteni.

Fehér Balázs megdöbbentő vallomása: "Egy évig nem tudtam felkelni a saját ágyamból"

Life.hu2021.01.14, 13:24

Fehér Balázs az egyik kereskedelni csatornán mesélt életéről, és arról, hogy sikerült megtalálnia önmagát.

Varázsgombák nőttek egy férfi ereiben

Tudomány2021.01.14, 09:14

Varázsgombák nőttek egy férfi ereiben, miután hallucinogén gombákat fecskendezett magába. A pácienst kórházba szállították– ismerteti egy bizarr esettanulmány eredményét az IFL Science tudományos portál.

Ne engedd, hogy a magány bekerítsen, így kerülheted el

Unilife.hu2021.01.12, 17:50

A koronavírus idején egyre több ember válik depresszióssá, miután karanténba kényszerült a világ. Egy asztronauta saját tapasztalatait osztja meg, hogy segítsen abban, hogyan lehet leküzdeni a folyamatos egyedüllét okozta lelki válságot.

Sokan pánikolnak! Megkétszereződött a szorongó fiatalok száma, tragikus adatok

Unilife.hu2020.12.28, 14:56

A 27-29 évesek körében 13-ról 24 százalékra nőtt a szorongók aránya.

Mi volt az, ami majdnem megölt téged?

She2020.12.28, 19:12

A fájdalom, amit egy viszonzatlan szerelem okoz, egy mentális betegség vagy épp egy szenvedély is elérheti, hogy úgy érezzük, vége az életünknek. De ezek valóban majdnem megöltek?

A súlyos depresszió napjainkban mintegy 40 millió embert érint Európa-szerte

Itthon2020.12.16, 14:38

A mentális betegségekkel – a probléma súlyához mérten – világszerte keveset foglalkoznak, holott a WHO kimutatása szerint a depresszió mintegy 300 millió embert érint, de a major depresszióban szenvedők száma Európában is eléri a 40 milliót. A releváns szakirodalom megidézése kapcsán dr. Máttyássy Adrienn pszichiáterrel beszélgettünk.

Súlyos szövődményei lehetnek a koronavírusnak hónapokkal később is: ezek azok

Life.hu2020.12.15, 07:27

Friss kutatásokból kiderült, hogy a koronavíruson átesett betegeknél akár hónapokkal később is jelentkezhetnek igen komoly tünetek, úgy mint a migrén, a zavarodottság, a depresszió, az epilepszia vagy akár a ministroke is.

Nick Árpád őszinte vallomása: "Haldoklik a lelkem, mély depresszióba estem"

Life.hu2020.12.01, 20:20

Hiába a hihetetlen erő, Nick Árpád lelke nem bírja el a koronavírus miatt kialakult helyzetet.

Levert vagy? Itt a segítség! - 5 tipp a szezonális depresszió ellen

Unilife.hu2021.04.22, 12:32

Téged is nyomaszt, hogy délután ötkor már vaksötét van? Levertnek, fáradtnak érzed magad, és szinte az okát sem tudod? Ha a válaszod igen, lehet, hogy szezonális depresszióban szenvedsz. Íme néhány tipp, amivel kicsit szebbé teheted napjaid.