pálinka

címke rss

Harmincezerbe fájhat a nagyi pálinkája

Itthon2014.11.21, 19:32

Egy fél liter házi pálinka is 30 ezer forintba kerülhet, ha a NAV adja róla a számlát. Az adóhatóság keményen büntet a zárjegy nélküli, igazolatlan eredetű szeszes italok miatt, kétszer gondolja meg, hogy elhozzák-e az erdélyi nagyi meggypálinkáját. És az tudta, hogy a szomszédnak sem szabad ajándék házi párlatot vinni?

Elbukhat a magyar pálinkaforradalom

Gazdaság2014.11.10, 08:55

Jövőre megváltozhat a pálinkatörvény, az otthon főzött párlat után évi ezer forint átalányadót kellene fizetni január 1-jétől. A bérfőzőkben egy liter 50 százalékos pálinka után 835 forint jövedéki adót kérhet az állam, 50 liter felett ennek dupláját. Megpróbáltunk utánajárni, ki issza meg a tervezett pálinkatörvény levét.    

Hamis szíverősítő: bődületes tévedés a pálinkáról

Archívum2014.11.02, 21:41

A magyar néphagyomány a pálinkát szíverősítőnek tartja, az írek a whiskyről mint az élet vizéről beszélnek. Az elmúlt évtizedben több mint száz kutatás igazolta, hogy a népi gyógyászat nem téved: nemcsak a vörösbor, hanem a tömény italok is védik a szívet - de csak mértékkel fogyasztva!

Nem a pálinka a legjobb szíverősítő

Egészség2014.09.28, 09:45

Ha Ön dohányzik, reggelente nehezen ébred, a zöldségek helyett inkább az alkohol a barátja, és még nevetni sem szokott magán, akkor az átlagosnál nagyobb a szívinfarktus-kockázata. Összegyűjtöttük, hogyan csökkentheti annak az esélyét, hogy a szíve idő előtt felmondja a szolgálatot.

Eddig tartott a pálinkakánaán

Itthon2014.09.13, 13:16

Az Európai Bíróság ítélete miatt rendezni kell az otthoni pálinkafőzés adómentességét - vagyis meg kell szűntetni.

Így készül egy tökéletes kisüsti

[origo] Gasztro2014.08.27, 09:15

A gondosan elkészített cefre a pálinka alapja, de bármilyen alaposan dolgozzuk fel a gyümölcsöt, az elsietett vagy szakszerűtlenül végzett lepárlás mindent tönkretehet. Ellátogattunk a Nógrád megyében található Bánki Pálinkaházba, hogy testközelből, lépésről lépésre nézzük meg, hogy készül a szép kisüsti.

Vérpezsdítő programok, kulináris kalandok - élvezd az augusztus legszebb napjait!

Life.hu2014.08.06, 22:13

A következő programok egy része vérpezsdítő, más része vértisztító vagy éppen értágító... Igen, az élvezet úgy teljes, ha van benne zene, latin ritmus, egy kis pálinka és rengeteg fokhagyma!

Érik a gyümölcs, cefrézzünk!

[origo] Gasztro2014.06.28, 13:57

A pálinka gyümölcsből készül. Ha jól bánunk a gyümölccsel, és figyelünk a cefrére, néhány alapszabályt betartva jó esélyünk van arra, hogy tiszta, ízekben gazdag párlatot tölthetünk a pohárba.

Egyre harciasabb a Fidesz pálinkaügyben

Itthon2014.04.14, 15:00

A Fidesz ragaszkodik a szabad pálinkafőzéshez, ezért azt várja a májusban megalakuló új kormánytól, hogy találja meg a megfelelő jogi megoldást a hungarikumok megvédésére – közölte a kormánypárt szóvivője.

Uniós jogot sért az adómentes pálinkafőzés

Itthon2014.04.10, 11:37

Az uniós jognak megfelelően fizetni kell a szeszfőzésért. A kormány viszont nem enged.

Vegyünk pálinkafőzőt! Milyet?

[origo] Gasztro2014.04.10, 10:51

Miért jó nekünk, ha máshol is csepeg a szesz a hűtő végén? Egyszerű: van választék, kiváló lepárlókat gépeket gyártanak idehaza és külföldön egyaránt, melyeken pár alapszabály betartásával biztonságosan állíthatunk elő minőségi pálinkát.

Főzzünk otthon pálinkát!

Archívum2014.04.06, 18:04

Gondolkodjunk előre, mint a jó gazdák. Kis szerencsével az idei év jó termést hozhat: akkor az édes, aromában gazdag gyümölcsök boldoggá teszik azokat, aki pálinkát főznének. Azonban ahhoz, hogy a szezon végen elégedetten mosolyoghassunk az első korty fölött, néhány dolgot be kell szereznünk. 

Ezekkel lehet felbosszantani egy magyart

Life.hu2014.03.31, 12:54

Például cikket írni arról, mivel lehet kiakasztani egy magyart - így látja egy külföldi, mivel lehet felhúzni minket.

A Destillatán jól szerepeltek magyar párlatok

[origo] Gasztro2014.03.19, 14:43

A Destillata idei versenyére 11 ország 183 főzdéje nevezett, mintegy 1700 mintával. Magyarországról 29 főzde 258 tétele vett részt, amelyek összesen 188 érmet, ezen belül 11 arany-, 92 ezüst- és 84 bronzérmet szereztek.

Miért van annyi rossz pálinka a piacon?

[origo] Gasztro2014.03.24, 09:37

Vettek, vettünk már acetonos, bűzös, vagy egyszerűen csak rossz pálinkát súlyos ezrekért, nem is egyszer. Pedig a pálinkának van hivatalos minősítő érdekképviselete, de egy fránya jogszabály miatt az a hivatalos minősítés átenged olyan termékeket, amik méltatlanok árukhoz, és különleges státuszukhoz, amely 2004 óta kizárólag Magyarországon termett, cukor és adalékanyagok hozzáadása nélkül, színtisztán csak gyümölcsből cefrézett, párolt és palackozott italt takarhat. 

Úszik az ország a pálinkában

Gazdaság2014.02.20, 06:48

Hatalmas mennyiségű pálinka főtt tavaly, azonban csak töredéke után kellett adót fizetni, számol be a Napi Gazdaság. Hamarosan viszont ennek vége lehet, mert Magyarország nagy eséllyel elveszíti az uniós pert.

„Vadízű, fanyar, csupa illat”: megvan az év pálinkája

Archívum2013.12.05, 15:10

A Brill Pálinkaház birskörtepárlata lett 2013-ban Magyarország Legjobb Pálinkája.

Nincs olyan, hogy egészséges alkohol

[origo] Gasztro2013.11.05, 11:35

Generációk nevelkedtek azon, hogy a pálinka kis mennyiségben torokfájásra, gyomorbántalmakra és görcsoldásra is alkalmas gyógyszer. Tényleg így van? Mik a veszélyei? Párlatkészítő és dietetikus válaszol.

Eljöhet a kis pálinkafőzdék virágkora

Gazdaság2013.10.25, 10:05

Jövőre lényegében bármelyik kereskedelmi szeszfőzdében ihatunk és vehetünk pálinkát. Most csak a nagyobbak engedhetik meg maguknak, hogy látványfőzdét üzemeltessenek, és külön helyiségben árulják a pálinkát. A törvényváltoztatás így a kisebb főzdéknek kedvez: ők is becsalogathatják az érdeklődőket, könnyebben megismertethetik magukat a fogyasztókkal.

A Rézangyal megvette a Békési Pálinkát

Gazdaság2013.10.22, 11:59

Többségi tulajdonos lett a Rézangyal a Békési Pálinka Zrt-ben. A menedzsment változatlan lesz, a Rézangyal a marketingért és az értékesítésért felel majd.

A pálinka legyőzte a hideget a fesztiválon

Travelo2017.12.08, 13:25

A pálinkát "termő" békési szilvafa, a pálinkaesszencia, a sörpárlat és a pálinkával ízesített kézműves bonbonok voltak a legnépszerűbbek a VII. Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon.

Pálinkafesztivál az USÁ-ban

Archívum2013.09.23, 11:40

Első ízben tartottak pálinkafesztivált az Egyesült Államokban. Az eseménynek a new jersey-beli Linden adott otthont.

Zenei kísérők, amitől jobban csúszik a pálinka

Travelo2017.10.19, 10:57

Idén a Karib-térség a nemzeti italát mutatja be a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, amelyhez nemcsak világzenei csemegék társulnak, de esténként még egy koccintás lánc is indul.

Pálinkás macaron lesz a sztárja budavári pálinka- és kolbászfesztiválnak

Travelo2017.12.08, 14:27

Önálló helyszínt kapnak a pálinkás desszertkülönlegességek a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, október 3 és 6 között, ahol bonbonok, macaronok, csokoládék kerülnek terítékre. Az igazi ínyencek először kóstolhatják meg az iparművészek által kreált, egyedi tervezésű, Art Collection üvegek tartalmát, amelyekben évekig érlelődött a pálinka.

VV Éva ásványvízzel köszöntötte fel Alekoszt

Life.hu2013.09.10, 22:35

Egy korty alkoholt sem ivott VV Éva egykori villatársa, Alekosz születésnapján, hiába kínálgatta őt mindenféle finomsággal a görög. A ValóVilág 4 győztese duplán is megünnepelte a nagy napot, amelynek második felvonására Éva is hivatalos volt - tudta meg a Life.hu.

Az alkohol szárít, hidratáljunk

[origo] Gasztro2013.05.28, 12:19

Kiszáradástól nem kell tartanunk, ha alkoholt fogyasztunk, de ha tisztában vagyunk a vízhajtó hatásával, csökkenthetjük a másnaposság tüneteit.

Tavaszi zsongás - Programtippek hétvégére

Life.hu2013.04.19, 11:37

Futni vágysz, szívesen kortyolgatnál finom borokat vagy pálinkákat, esetleg napsütés ide vagy oda, te mégis a filmnézésre szavazol? A Life.hu most segít neked a választásban. Íme programtippjeink az első igazi tavaszi hétvégére. 

Nem fogy már úgy a pálinka, mint régen

Itthon2013.04.09, 10:20

Tavaly már nem a pálinkákból fogyott a legtöbb az égetett szeszek közül Magyarországon. A vodka és a gyomorkeserű is megelőzte. A változás hátterében a jövedékiadó-emelés áll.

Az EU bíróságán kötött ki Orbán pálinkája

Gazdaság2013.02.21, 13:57

Az Európai Bíróságra került az adómentes házi pálinkafőzés ügye, az Európai Bizottság perelte be Magyarországot az Orbán-kormány egyik első, szimbolikus intézkedése miatt.

Legyen a törköly az új szilva!

Travelo2017.12.06, 10:34

A francia fiatalok már ki tudják mondani, hogy mézes ágyas meggy, és hogy egészségedre. A magyar pálinkának azonban nincs turisztikai jelentősége, mint azt megtudtuk a Rézangyal egyik alapítójától, aki épp a törkölypálinka hazai népszerűsítését tartja fontosnak. Szemtelen sorozattal az előítéletek ellen.

Orbán saját fotójával díszített pálinkát iszik

Itthon2013.01.24, 00:41

A miniszterelnök Orbán Viktor fotókkal díszített pálinkákról osztott meg képet a Facebook-oldalán a vásárosnaményi kormányülés után.

A vírusok is a húslevesre esküsznek - Mi a jó megfázás ellen?

Egészség2013.01.22, 17:24

Itt a náthaszezon, nyakunkon az influenzajárvány, sokan próbálják elkerülni ezeket a betegségeket. Húsleves, pálinka, fokhagyma, ginszeng, méz, kámfor és a többiek: mennyire hatásosak a megelőzésben és a tünetek enyhítésében? Lehet-e mellékhatásuk, meddig és kiknek szabad szedni őket? Egy infografika is segít a tájékozódásban.

A színész nagy beismerése: "Megérdemeltük az üzleti kudarcot"

Life.hu2013.01.20, 20:39

Rékasi Károly hiába készített igazán különleges és ízletes pálinkákat, a vállalkozás, amihez a nevét adta, nem hozott akkora bevételt, amit reméltek.

IV. Márton Napi Pálinakfesztivál

Archívum2012.11.10, 08:21

A rendezvényt november 9-11 között rendezik meg Siófokon, a Vásárcsarnok előtt..

Mit együnk-igyunk betegen, és mit ne?

[origo] Gasztro2012.10.21, 18:32

Pálinkás öblögetés, kóla másnaposság ellen, fekete retek és sós gargarizálás - népi gyógymódok, amelyekkel nagyanyáink és a következő nemzedékek is gyógyítottak, vagy igyekeztek gyógyítani. Orvosokat és természetgyógyászokat kérdeztünk arról, hogy melyik élelmiszerrel kapcsolatos praktika alkalmas valóban a tünetek enyhítésére, és melyik árt inkább, mint használ.

Az elfelejtett őshonos gyümölcs

Archívum2012.10.12, 10:33

Sokáig menő volt a som Magyarországon, aztán valahogy elfelejtődött. Úgy tűnik, a pálinkaházak hathatós segítségével ismét elérkezhet a gyümölcs ideje, ami jó, mert termesztése nem bonyolult, készülhet belőle lekvár, szörp, bor és befőtt is, nem beszélve arról, hogy mindegyik finom.

Hamisított pálinkákat vontak ki a forgalomból

Gazdaság2012.10.09, 19:06

Azonnali hatállyal visszavonták a  Kecskeméti Likőripari Zrt. engedélyét. A cég vegyes pálinkákból barack-, körte- vagy szilvapálinkát állított elő, ezeket a tételeket kivonták a forgalomból.

A szőlőpálinka lett a legnépszerűbb

[origo] Gasztro2012.10.09, 14:27

A szőlőpálinka lett a legnépszerűbb a VI. Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon. A négynapos rendezvényt több mint 20 ezren látogatták, ahol 40 kiállítóval és több mint 400 pálinkával várták a vendégeket.

Sok pénzt kap egy magyar dugógyártó

Archívum2012.09.25, 12:55

A hazai borászatoknak és pálinkaházaknak dolgozó Eno-Pack Kft. közel 50 millió forintos forráshoz juthat a Széchenyi Tőkebefektetési Alaptól - tette közzé a társaság. Az alap kisebbségi üzletrészt szerez a cégben, amely boros és pálinkás üvegek csomagolásával, díszdobozok, címkék, dugók gyártásával foglalkozik.

Pálinkaháború Bükkösdön

Gazdaság2012.09.22, 08:07

Bükkösd mintafalu. Adóssága nincs, a falu pálinkafőzdéje kitermeli a szemétszállítást, amely így ingyenes a helyieknek. Csakhogy a polgármester új főzdéje belekavarhat az idilli állapotokba.

Barna sörből tömény? Simán.

Archívum2012.09.01, 11:45

A II. Budavári sörfesztiválon mutatják be a Nobilis Pálinkafarm itthon újdonságnak számító termékét, a Bak sörből készült sörpárlatot.

Pálinkán gazdagodna Bükkösd

Gazdaság2012.08.31, 11:26

A településen évtizedes hagyománya van az önkormányzati fenntartású pálinka-bérfőzőüzemnek. Most saját pálinkát is készítenének, az üzemet pedig kiskereskedelmi főzdévé alakítanák.

Pálinkafesztivál Érpatakon

Archívum2012.08.28, 03:23

Gyümölcspálinkával ízesített süteménnyel, a tájegység ízeit bemutató gasztrofaluval, kézművesudvarral és pálinkakóstoltatással csábítják a szervezők a közönséget szeptember 1-jén Érpatakra a Zsindelyes pálinka- és népi gasztronómiai fesztiválra.

Hagyományok és buli: jön a Zsindelyes

[origo] utazás2012.08.23, 15:49

Igazi vidéki hangulattal, hagyományőrző programokkal, a Csík Zenekarral és persze minőségi pálinkával várja a látogatókat a VI. Zsindelyes pálinka és népi gasztronómiai fesztivál, amelyet szeptember elsején rendeznek meg a Nyíregyházához közeli Érpatakon.

Bor után most pálinkával csalogat Almádi

[origo] utazás2012.08.21, 09:12

A balatonalmádiak nem pihennek: alig ért véget a csaknem kéthetes borfesztiváljuk, ezúttal inkább Pálinka Napokat rendeznek. Az iszogatás tehát a Wesselényi Strand előtti sétányon folytatódik augusztus 24. és 28. között.

Ezer liter pálinkát foglalt le a NAV

Itthon2012.08.19, 15:31

Farakásnak álcázott illegális szeszüzemet találtak a pénzügyőrök Baján egy cég telephelyén. Közel ezer liter pálinkát lefoglaltak.

Ha Gyulára tart, ezeket se hagyja ki!

[origo] utazás2012.08.03, 10:40

Gyula nemcsak a várról és a termálfürdőről szól, a város környéke is rengeteg felfedezni valót tartogat, ha természetközeli nyaralás a célunk. A biciklitúrák és a hajózás mellett, nem érdemes kihagynunk a csabai tanyára vezető "Pálinka utat" sem, de, ha úgy tartja kedvünk, akár mocsárjáróval is száguldozhatunk a Szanazugban.

Rettenetes koktéljaink

[origo] Gasztro2012.07.10, 13:18

A Derby arcszesz már nem hódít annyira, mint a hetvenes-nyolcvanas években, a vébéká viszont kiirthatatlan. Semmi mojito vagy Long Island, van, amikor nem a szórakozás a lényeg, hanem a gyors hatás elérése, vagy az alkohol ízének elnyomása. Mit iszik a magyar, ha nincs pénze, vagy ízlése? Mi váltotta az Éva vermutot? A tíz legrettenetesebb hazai koktél.

A zugfőzdék korát hozhatja vissza az EU szigora

Itthon2012.06.26, 10:19

Nagy népszerűségnek örvend az Orbán-kormány egyik első intézkedése, az adómentes, legális pálinkafőzés: jól fogynak a pálinkafőző üstök, és a bérfőzdéknek is rengeteg munkájuk lett, mióta bevezették a jogszabályt. Az EU szigora azonban lesújtani készül, amivel visszatérhet a fináncokat leső zugfőzők, és az egymást feljelentő szomszédok kora.

Új front nyílt Orbán pálinkaharcában

Gazdaság2012.06.21, 16:12

A miniszterelnök teljes győzelmet hirdetett a szabad pálinkafőzés ügyében 2010 nyarán, most azonban az Európai Bizottság bejelentette, hogy az ügyben kötelezettségszegési eljárás zajlik Magyarországgal szemben. Szerintük minden alkoholt meg kell adóztatni. A kormánynak két hónapja van reagálni, de az ügy évekig is elhúzódhat.

Pálinkával gyűjti a voksokat az enyingi alpolgármester

Itthon2012.06.15, 10:01

Méreg János a kampányát támogatók között kisorsol egy fényképezőgépet, három üveg pálinkát és 50 gombóc fagyit.

A házi pálinkánál visszaélünk a kormány jóságával

Gazdaság2012.06.14, 10:06

Vásárcsarnokokban, piacokon, kocsmákban, éttermekben jártak az adóhatóság ellenőrei, házi pálinkát kerestek. Minden harmadik esetben szabálysértőkre akadtak, egyszer egy luxusszállodában is. És büntettek rendületlenül.

Mitől lekvár és mitől dzsem?

Archívum2012.06.04, 08:30

A lekvár és a dzsem testvérek, de nem ikrek. Hiába nincs szavuk a világnyelveknek mindkét szóra (jam, Marmalade és kész), akkor sem ugyanazok.  

Tihanyi Pünkösdi Pálinka és Hungarikum Fesztivál

Archívum2012.05.27, 06:00

Háromnapos, programokkal gazdagon megszórt fesztivállal várja a látogatókat a Tihanyi félsziget.

Gesztesi Károly és fia közösen pálinkáztak

Archívum2012.05.23, 06:59

Apjával ivott először alkoholt a fiatal Gesztesi Máté.

Irány a Pálinkafesztivál!

Archívum2012.05.12, 02:45

Idén tavasszal már hetedik alkalommal kerül megrendezésre a pálinkafesztivál a Budai Várban. 2012 a barack éve a Budavári pálinkafesztiválon!

Egyre több pálinka készül

Archívum2012.05.03, 11:07

A bérbefőzött pálinka mennyisége tavaly 27 százalékkal nőtt itthon, annak ellenére is, hogy lazultak a pálinkafőzési szabályok és már otthon is gyárthatunk párlatot saját fogyasztásra.  

Ingyenesen látogatható pálinkaház nyitott Tarpán

Travelo2017.12.11, 17:35

Egy korábban romosan álló parasztportából alakítottak ki pálinkaházat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán. A főzés eszközeit, és különböző gyümölcspálinkákat is bemutatnak, és persze kóstolni is lehet. A házhoz egy szilvafás kert is tartozik.

XIII. Kisüsti Pálinka Fesztivál

Archívum2012.04.21, 04:00

Az idei gasztrofesztiválszezon egyik nyitóeseménye a gyulai kisüsti pálinkafesztivál, egész hétvégén várja a látogatókat. Pálinka mellett főzőversennyel, koncertekkel, és egyéb látványos mulatsággal.

A felesek eredete

Life.hu2012.04.16, 18:15

Ki tudja, ki volt az első ember, aki erjedt gyümölcsöt kóstolt? Bárki is, ő volt az, aki megismerte az alkoholt - és a hatását!

Pálinka sunrise?

Life.hu2012.04.20, 12:05

Sokan szeretjük, becézzük is, úgymint: pálesz, nyakolaj, papramorgó, szemvíz, gyűlölömital, kerítésszaggató, gurulyka, dühöttke... És milyen keveset tudunk róla!

Tavaszváró programok márciusra

Life.hu2012.03.02, 08:33

Márciusban már tavasz van - még ha az időjárás nem is mindig kegyes hozzánk. A gasztroprogramokat lassan felváltják a mozgalmas szabadtéri rendezvények, koncertek, tavaszi fesztiválok. Fürdőzz, kertészkedj és táncolj márciusban, amennyit csak tudsz - íme a Life.hu kedvenc programtippjei kora tavaszra!

Csak megkóstolni nem lehet az interneten főzött pálinkát

Techbázis2011.12.07, 08:24

Egyetlen kattintással szivattyúztuk be a cefrét, saját magunk állítottuk be a lepárlók hőmérsékletét, és végül leválasztottuk a középpárlatot Magyarország első hackerbiztos internetes pálinkafőzdéjében. Videónkon megnézheti, hogyan kell a high-tech eszközökkel szeszt főzni, bár a főzőmester kóstolását továbbra sem lehet nélkülözni.

Félmilliárdos árbevételre számít egy magyar pálinkacég

Gazdaság2011.10.25, 14:26

A befőzésből származó bevételek dinamikus növekedése miatt a tavalyelőtti 500 millió forintos árbevételre számít idén a Békési Pálinka Zrt.

Ízek, dallamok, ászanák - Októberi programkörkép

Life.hu2011.10.04, 11:05

Októberben megérkezik az igazi, szeles és esős ősz - válassz olyan programokat, amelyek a hűvösebb időben is feltöltenek. Szüreti fesztiválok, nagyszerű színdarabok, némi meditáció és egy kis képzőművészet is vár rád októberben. Használd ki a szabadidődet!

5 izgalmas gasztrofesztivál őszre

Archívum2011.09.04, 00:21

Közeleg az indián nyár, érdemes kihasználnod az utolsó meleg napokat. Hódolj a kulináris élvezeteknek. Az országban szinte egymást érik a különleges gasztroesemények - íme, egy kis ízelítő!

Hajós András hatalmas nemiszervet képzel magának, ha iszik

Archívum2011.08.10, 08:13

Hajós András szeret lazulni, de ma már nem iszik tömény alkoholt, csakis fröccsöt, vagy néha egy kis pálinkát. Régebben azonban akadtak gondjai egy-egy átmulatott éjszaka után.

Mit? Hol? Mennyiért? - Italkörkép a Szigeten

Life.hu2011.08.09, 17:25

Mi az a Metapay-kártya? Mit érdemes inni a Sziget Fesztiválon? A sörrel vagy a borral jársz jobban, ha szórakozni akarsz? Tudósítónk kiderítette, hogy hol és mit érdemes kortyolgatni a buli ideje alatt.  

Napi Gazdaság: Jó esélyekkel indul a magyar kajszibarack az európai piacon

Gazdaság2011.07.25, 10:57

Jó exportpiaca van a magyar kajszibaracknak, mivel Magyarországon az idén nő, Európában pedig csökken a termelés. Bár kevesebb gyümölcslevet fogyasztunk, a pálinkagyártók kereslete ellensúlyozza ezt.

Pálinkakalandra fel! Isteni hazai párlatok csak neked!

Life.hu2011.05.04, 13:54

Mi jut eszedbe a 100%-os gyümölcsről? Egy üveg körtelé, egy kosár eper vagy egy marék szilva? Ezeket a finom összetevőket nemzeti italunkban is megtalálhatod, ami a természet legnagyobb ajándéka. Neked melyik pálinka a kedvenced?

Kárpátia-dallal népszerűsítette a pálinkát a magyar EU-elnökség

Itthon2011.05.01, 20:28

A Kárpátia együttes egy irredenta kiszólást is tartalmazó egyik számának videóját közölte Facebook-oldalán a magyar EU-elnökség. Miután a bejegyzéshez felháborodott hozzászólások érkeztek, pár óra múlva leszedték, és az oldal gazdái közölték, az elnökség semmilyen formában nem azonosul a videóval.

Pálinka, szerelmem

Archívum2011.04.16, 09:06

Szeretjük a pálinkát, mert magyar, ízletes, és mert a miénk.

VPOP: A pénzügyőrök nem zaklatják a magán-pálinkafőzőket

Gazdaság2010.12.30, 11:05

Az otthoni pálinkafőzés szeptember végi liberalizálása óta nem állapított meg törvénysértést magánfőzőknél a VPOP. Sipos Jenő szóvivő szerint a vám- és pénzügyőrségnek nem célja a magánfőzők "zaklatása". A kiemelt kockázatú területeket, mint a piacokat, vásárokat és kocsmákat rendszeresen ellenőrzik.

Szabadon főzhetünk pálinkát

Szórakozás2010.09.28, 19:11

Jó hírről, nagy újdonságról számolhatunk be, végre. Felnőtt és szabad emberként kezelnek minket, legálisan főzhetünk pálinkát saját fogyasztásra. A hungarikum ezzel közkincs lett, mindannyiunké. Ráadásul a minősége is javulhat, és egy sor további pszichés előnye van annak, ha valamennyi közünk van a folyamathoz, és tudjuk, miből készül az adott ital. A szeszlobbi persze lázad.

Néhány héten belül szabadon lehet pálinkát főzni

Gazdaság2010.07.26, 17:16

Heteken belül 50 liter mennyiségig szabadon főzhető pálinka, bejelenteni sem kell a tevékenységet.

A Pálinkatanács egyeztetne a kormánnyal az otthoni pálinkafőzésről

Gazdaság2010.07.22, 10:54

Nem ellenzi a pálinkafőzés szabályainak könnyítését, de egyenlő feltételeket kér a Pálinka Nemzeti Tanács, amely egyeztetni kíván a kormánnyal az Orbán Viktor által bejelentett otthoni főzés engedélyezésének feltételeiről. 

Nyolcmilliárd ugorhat a házi pálinkafőzés miatt

Gazdaság2010.06.09, 19:51

A szabad gyümölcspárlat-készítés jogának visszaállításával a bérfőzési szeszadó kiesik a költségvetésből, amely 8 milliárd forintot tesz ki a VPOP adatai szerint. Az otthoni pálinkafőzés engedélyezése Orbán Viktor gazdasági csomagjának egyik pontja.

A hungarikum védjegyet féltik a pálinkafőzők

Gazdaság2010.07.26, 13:49

A magyar pálinka nehezen megszerzett nemzetközi hírnevét, minőségét féltik az érdekképviseletek az otthoni pálinkafőzés engedélyezésétől, amit Orbán Viktor jelentett be gazdasági akciótervének ismertetésekor.

Részeges fiatal lányokra figyelmeztette a Fideszt Kökény

Itthon2010.02.17, 20:47

A fiatal hölgyek körében terjed a hétvégi iszákosság - figyelmeztette Kökény Mihály, az MSZP egészségpolitikusa a Fideszt, amely a múlt héten felvetetette, hogy egy adott mennyiségig legális legyen a házi pálinkafőzés. Kökény szerint egyre gyakrabban rúgnak be a diszkóban a fiatal lányok, ami korábban nem volt jellemző.

Beijedtek a pálinkafőzők Orbán ötletétől

Itthon2010.02.12, 18:31

Bár Ausztriában és Romániában is van példa a házi szeszfőzés engedélyezésére, több magyar pálinkakészítő is aggodalommal fogadta Orbán Viktor Fidesz-elnök erre vonatkozó ígéretét. A házi főzés legalizálása bevételkiesést is jelentene a költségvetésnek is. Van olyan ország, ahol a gyümölcstermesztő gazdáknak megengedik a házi szeszfőzést, de arra is akad példa, hogy megszüntettek hasonló előjogokat.

Orbán Viktor legalizálná az otthoni pálinkafőzést

Archívum2010.02.11, 23:02

Legálissá tenné a Fidesz az otthoni pálinkafőzést - közölte Orbán Viktor pártelnök vidéki kampánykörútján. A Fidesz adott mennyiséghatáron belül engedné a házi szeszfőzést saját használatra, részleteket azonban nem árul el a tervről - tudta meg az MR1 Kossuth Rádió.

Megalakult a Pálinka Nemzeti Tanács

Itthon2009.04.08, 18:35

Megalakult a pálinka minőségét felügyelő Pálinka Nemzeti Tanács és elkészült a Magyarország eredetvédett pálinkagyümölcseinek termőterületeit bemutató pálinkatérkép.

Fokozott ellenőrzés a szeszfőzdékben

Archívum2008.06.19, 09:03

Minden eddiginél fokozottabban ellenőrzi idén a szeszfőzdéket a Vám- és Pénzügyőrség a Dél-Dunántúlon - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.

Pálinkával itatták szülei az egyéves kisfiút

Nagyvilág2008.05.14, 20:15

Rendszeresen házi pálinkát kevertek tavaly februárban született gyermekük ételéhez szülei a nyugat-ukrajnai Ternopil megye Viszoke nevű falujában. A kórházi vizsgálat megállapította, hogy a gyermek élete végéig rokkant marad.

Somogyi József: Az 1600-as években a kerítésszaggató pálinka volt a favorit!

Vendégszoba2008.03.27, 18:07

Somogyi József, a Zwack pálinkafőző mestere, 1969-től foglalkozik a nemes itallal, mely az EU-ban védett név: csak Magyarországon és Burgenland négy tartományában használhatják a "pálinka" megnevezést. De vajon mi a különbség a professzionális és az otthoni pálinkakészítés között, mitől jó vagy rossz egy pálinka és vajon a férfiak vagy a nők ízlelőbimbói érzékenyebbek?  

Az ország legbékésebb faluja

[origo] utazás2008.02.25, 19:04

Panyoláról egészen múlt szombatig annyit tudtunk, hogy valahol Szatmárban, a Túr és a Szamos környékén fekszik, kóstoltuk már a falu híres pálinkáját, hallottunk a nyári világzenei fesztiválról, de mostantól már azt is tudjuk, hogy ez a hely az ország legbékésebb faluja. A természeti környezet csodálatos, a helyiek szívélyesek, tökéleteset lehet itt bulizni, Lakatos Zsuzsi töltött káposztája pedig egyszerűen felülmúlhatatlan.

Törvényjavaslat a pálinkáról

Archívum2008.02.21, 13:32

Kisüsti, törköly, érlelt, mézes - többek között ezeket a pálinkafajtákat határozza meg a pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvényjavaslat, amelyet ötpárti egyetértéssel nyújtottak be az Országgyűlésnek.