élelmiszer

címke rss

20 milliárd forintot hagy a családoknál a tej áfájának csökkentése

Gazdaság2018.06.19, 16:43

Minden idők legtöbb egyszerűsítését tartalmazza a jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslat, amelyet kedden nyújt be a Pénzügyminisztérium a parlamentnek - adott tájékoztatást Varga Mihály pénzügyminiszter.

Ha ilyen müzlit evett, akkor gyorsan forduljon orvoshoz

Gazdaság2018.06.19, 09:31

A világszerte népszerű Kellogg's Honey Smacks gabonapehely miatt 31 amerikai államban van szalmonellajárvány, és már 73 ember betegedett meg szalmonellával, közülük 24-en kórházba is kerültek a Miami Herald értesülései szerint. Ez a fajta müzli tudomásunk szerint itthon nem kapható, azonban több online oldalról is be lehet szerezni, és a legnagyobb e-kereskedelmi oldalakon is rendelhető, így könnyen lehet, hogy néhány magyar háztartásban is ettek a szennyezett gabonapehelyből.

Már 670 Tesco áruházban adományoznak élelmiszert

Gazdaság2018.06.14, 12:27

Június elején Varsóban rendezték meg az éves Közép-európai Élelmiszer-pazarlás elleni konferenciát. A rendezvényen jelen voltak a téma meghatározó kormányzati, illetve vállalati képviselői és több helyi szervezet a régió országaiból.

Újabb húsz Aldi áruházból mentik az élelmiszereket

Gazdaság2018.06.11, 15:39

A kereskedelmi forgalomba már nem kerülő, de fogyasztásra még alkalmas élelmiszerek megmentése és rászorulók számára való eljuttatása érdekében az ALDI Magyarország tovább bővíti partnerségét az Élelmiszerbankkal, és hamarosan 72 áruház vesz részt a programban - írja a vállalat az Origóhoz eljuttatott közleményében.

Hőbomba: nem lesz elég a jégkrém nyáron

Gazdaság2018.06.11, 12:21

Nem bírnak lépést tartani a gyártók a kereslettel, ezért jégkrémhiányra kell számítani Európában az idei nyáron.

Szemünk előtt zajlik az igazi jóléti rendszerváltás

Itthon2018.06.08, 17:17

2011 és 2017 között az egy főre eső fogyasztási kiadás több mint harminc százalékkal nőtt Magyarországon, az élelmiszerekre pedig közel 47 százalékkal költünk többet, mint hét évvel ezelőtt. Nemcsak a létfenntartáshoz szükséges termékek esetében történt jelentős növekedés, hanem a tartós fogyasztási cikkekre, a kultúrára és a turizmusra is egyre többet tudnak költeni a magyarok. A KSH legújabb adatai alapján az elmúlt években valóban lezajlott egy jóléti fordulat Magyarországon.

Ezért mennek össze kedvenc termékeink

Gazdaság2018.05.22, 00:39

Valószínűleg Önnel is megtörtént már, hogy vásárlás közben arra lett figyelmes, hogy a kedvenc terméke mintha összement volna. Nos, ez nem véletlen, és sokszor tényleg erről van szó. Az Egyesült Királyság Statisztikai Hivatala szerint 2529 termék mérete csökkent 2012 és 2017 között, de hazánkban sem sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk, hogy mi az oka a zsugorodásnak.

Nagyot dob a Spar, több tízezer embert érint a bejelentés

Gazdaság2018.05.18, 19:21

Hosszú távra tervezi az együttműködését a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete (LÉOE) és a SPAR Magyarország, melynek keretében hazai előállítású, megbízható és ellenőrzött gluténmentes termékekkel bővül a SPAR saját márkás kínálata - írja az Élelmiszer Online.

A klímaváltozás megérkezett a konyhákba is

Gazdaság2018.04.14, 12:30

Az éghajlatváltozás mind nagyobb mértékben szól bele globális viszonylatban az étkezésbe, illetve a fogyasztott élelmiszerek változatosságába és jellegébe. A Bloomberg összeállításából kiderül, hogy néha egészen meghökkentő változáson megy át egy-egy nagy tradíciókkal bíró mezőgazdasági terület növénykultúrája, és olyan, korábban lehetetlennek tetsző termékek is megjelentek a fogyasztók asztalán, mint a minőségi, édes zamatú angol borok. Az összkép azonban kedvezőtlen: érdekes változásokon megy át az, mi kerül az étkezőasztalra a háztartásokban, ám összességében nincs ok a bizakodásra.

Új szabályozás a jöhet tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen

Gazdaság2018.04.13, 10:31

Betiltanák az élelmiszer-ellátási láncban alkalmazott "legkárosabb" tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat az Európai Bizottság csütörtökön bemutatott javaslata értelmében, hogy nagyobb biztonságot élvezhessenek a mezőgazdasági termelők, illetve a kis- és középvállalatok (kkv-k).

Biztosan tudja, mi kerül a tányérjára?

[origo] Gasztro2018.04.13, 06:56

Amikor megveszünk egy élelmiszert a boltban, biztosan tudjuk, hogy mit tartalmaz? Meglepődnénk, ha kiderülne, hogy ugyanúgy hamisítják a tasakos fűszereket, mint a gyümölcsleveket vagy az őrölt kávét? A hamisított ételek nem csak megtévesztenek bennünket, de fogyasztásuk akár még egészségügyi kockázattal is járhat.

Több mint 4700 kg terméket vont ki a forgalomból a Nébih

[origo] Gasztro2018.04.11, 10:55

Egy fővárosi, elsősorban Olaszországból beszerzett élelmiszereket forgalmazó cég raktárhelyiségeiben tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrök a helyszínen több mint 4700 kg terméket vontak ki a forgalomból, amelyek között jelentős mennyiségben voltak lejárt, illetve jogellenesen meghosszabbított lejáratú, hamisított élelmiszerek.

Robotméheket vetnek be a globális élelmiszer-biztonságért

Gazdaság2018.04.03, 17:59

A méhek pusztulása komoly veszélyt hordoz, nemcsak az élővilág változatosságára, hanem az ember mezőgazdasági tevékenységére, és ezzel összefüggésben, a globális élelmiszer-ellátásra nézve is. A problémát az elmúlt években robotméhek fejlesztésével kívánják enyhíteni. Most a legnagyobb amerikai kiskereskedelmi lánc, a Walmart is mesterséges beporzó-egységek fejlesztésébe kezdett.

Újabb áruházlánc szállt be a világvégeüzletbe

Gazdaság2018.03.21, 00:01

A Costco 6 ezer dolláros (1,5 millió forint) csomagja több mint 600 konzervet tartalmaz, és akár egy évig is elég lehet egy négytagú családnak, amennyiben eljön a világvége.

Mélyhűtött ételek, amiket mindig tarts otthon

Archívum2018.03.19, 20:17

Az egészséges életmód híveinek sem mindig van ideje nagy főzőcskézést csapni. Éppen ezért nem rossz, ha fel van töltve a mélyhűtő, amiből egyszerűen elő lehet kapni néhány összetevőt, vagy akár a komplett vacsorát. 

Így tévesztik meg a vásárlót az élelmiszer-csomagolások

Gazdaság2018.03.13, 18:16

Óriási a verseny a briteknél a kiskereskedelmi láncok között a vásárlók kegyeiért. Ezzel magyarázható az, hogy az élelmiszereknél néha a külcsín és a beltartalom éppen csak köszönőviszonyban van egymással. A The Guardian összeszedte az elmúlt évek legkirívóbb példáit, amikor az ínycsiklandó fotó a csomagoláson félig üres dobozt, vagy az összetevőket nem éppen arányosan keverő gyümölcslevet tartalmazott.

Ételek, amelyekről nem is gondolnád, hogy le lehet fagyasztani

Archívum2018.03.11, 19:54

Vannak olyan ételek, amelyeket nem szabad fagyasztani, egyszerűen azért, mert elveszítik az ízüket, vagy éppen a textúrájukat, de van, amit hűtőbe sem ajánlatos tenni. Most viszont azokat szedtük össze, amelyeknek igenis helye van a fagyasztóban, sőt, néhányukat így még praktikusabban tudjátok felhasználni a sütés-főzés során. 

Bajban a Nemzetközi Magbunker

Gazdaság2018.03.10, 10:38

Az emberiség egyik legfontosabb építménye, a Spitzbergák Nemzetközi Magbunker nemrég ünnepelte tíz éves fennállását, ám a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a létesítmény komoly veszélyben van az éghajlatváltozás miatt.

A brit túlsúlyos gyermekek naponta 290-500 plusz kalóriát fogyasztanak

[origo] Gasztro2018.03.08, 10:03

A brit közegészségügyi hivatal és minisztérium célként tűzte ki, hogy az elhízás kezelésére 2024-re csökkentik a kalóriát egyes élelmiszerekben az Egyesült Királyságban. A szabályozók korábban csak az élelmiszerek cukor- és sótartalmának mérséklésére koncentráltak.

Gluténmentes, organikus kóser vízzel verik át a vásárlókat

Gazdaság2018.03.07, 15:08

Azzal, hogy népszerű lett az egészséges táplálkozás, sokan bármit elhisznek, amit egy termék csomagolásán olvasnak. Sokszor azt sem tudja a fogyasztó, hogy a megvett élelmiszernek vagy italnak milyen tápanyagokat kellene tartalmaznia, de ha rá van írva, hogy mentes, akkor az már biztosan jó lesz. A fogyasztók nem kellő tájékozottságát egyre több márka kezdi kihasználni és például már az ásványvizes flakonra ragasztott tájékoztatónak sem lehet mindig hinni.

Rákot okozhatnak a túlfeldolgozott élelmiszerek

Tudomány2018.02.16, 13:33

Francia tudósok szerint létezhet kapcsolat a túlságosan feldolgozott ételek - sütemények, csirkefalatok, csomagolt kenyérfélék - fogyasztása és a rák kialakulásának kockázata között, de hangsúlyozták, hogy ennek kiderítésére további kutatásokra van szükség.

Több mint 9 ezer tonna ételt mentett meg az élelmiszerbank tavaly

Itthon2018.02.06, 15:46

Csaknem 400 kamionnyi, 9300 tonnányi, 5,2 milliárd forint összértékű ételt mentett meg a kidobástól a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tavaly, ezzel több mint 300 ezer rászorulónak tudott segíteni.

Közel 400 kamionnyi élelmiszer került a rászorulókhoz

[origo] Gasztro2018.02.06, 14:49

Napjainkban elképesztő méreteket öltött az élelmiszerfelesleg szerte a világon. Pedig ennek egy része megmenthető lenne. Így került közel 400 kamionnyi élelmiszer a rászorulókhoz.

Az embargó ellenére nőtt az oroszországi agrárexport

Gazdaság2018.02.05, 17:40

Magyarország az élelmiszerembargó ellenére növelni tudta az Oroszországba irányuló élelmiszerexportját és a vegyesvállalati együttműködés növekedésével is számol – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az MTI-nek, miután hétfőn Moszkvában megbeszélést folytatott orosz hivatali partnerével, Alekszandr Tkacsovval és rész vett a 25. ProdExpo nemzetközi élelmiszeripari és mezőgazdasági szakvásár megnyitóján.

Az Unió kampányt indít a kettős élelmiszer-minőség kivizsgálására

Gazdaság2018.02.02, 16:46

Az Európai Bizottság és a tagállamok hatóságai összehangolt, az élelmiszeripari termékek minőségét vizsgáló kampányt indítanak májusban - közölte Vera Jourová jogérvényesülésért és fogyasztópolitikáért felelős uniós biztos pénteken.

Újabb cégek szereztek exportengedélyt Brazíliába

Gazdaság2018.01.25, 14:10

Huszonegy magyar, marha- és sertéshús feldolgozásával foglalkozó cég, valamint tejüzem szerzett exportengedélyt Brazíliába, emellett pedig 6, a dél-amerikai ország piacán eddig is jelenlévő vállalat bővíthette termékválasztékát a korábban nehezen megközelíthető brazil piacon.

Gasztrotabuk a világ körül: fűszeres majomagy és patkány az asztalon

[origo] Gasztro2018.01.23, 15:23

Az vagy, amit megeszel – tartja a mondás, és ha igaz lenne, akkor sokan bajban lennének. Gondoljunk csak a mérgező fugu halra, a kosok vagy kakasok heréjére, a juhok fejére, a rothadó cápára és a bika nemes szervére. Ezek bizony mind ott figyelnek a különböző kultúrák tányérjain.

Alapanyag-helyettesítő kisokos – ha kifogyna a tojásból vagy az olajból

[origo] Gasztro2018.01.19, 11:52

Liszt, cukrozatlan kakaópor, cukor, víz, olaj... Egy pillanat! Elfogyott az olaj! Ha ön is került már hasonló helyzetbe sütés közben, és nem tudott boltba rohanni, mikor a tészta már be volt keverve, akkor bizony csak egy dolgot tehetett: irány az internet! Kopognak az ujjak, füstöl a billentyűzet, és a képernyőn máris ott villog a kurzor az „olaj helyettesítése" szövegen. Hosszas keresgélés után végül megtalálja a szükséges információt, ám sajnos értékes percek mentek kárba. Ezért érdemes a kedvencek közé tennie a következő kisokost, így bármikor előveheti, ha szüksége van rá. Például, ha újra kifogy az olajból, esetleg a tojásból ...

Venezuela egy lépésre van a szakadéktól

Gazdaság2018.01.10, 13:38

Bár Venezuela a világ legnagyobb olajkészletén ül, más termékeket alig lehet kapni az országban. Ezek közé tartoznak az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek is, emiatt az infláció rekordmagasságba emelkedett.

A laboratóriumi hús és a rovarok lesznek a jövő élelmiszerei?

Archívum2018.01.05, 19:44

Európa tudományos akadémiái szerint sürgős lépésekre lenne szükség az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén: Európának változtatnia kell táplálkozási szokásain, ha meg akar birkózni a klímaváltozással, illetve annak egészségügyi kihívásaival. A tudósok ennek jegyében a tengeri élelmiszerek arányának növelését ajánlják, valamint felhívják a figyelmet a laboratóriumban előállított húsban, illetve a rovarokban rejlő lehetőségekre.

Már 80 százalék az üzletekben a hazai élelmiszerek aránya

Gazdaság2017.12.27, 09:22

Az élelmiszereknél már elérte a kormány, hogy a boltokban 80 százalék legyen a hazai termékek aránya, és földhasználatban is közelítenek a kabinet által meghatározott célhoz, vagyis folyamatosan nő a családi gazdaságok által művelt terület a nagygazdaságok rovására – közölte Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter a Világgazdasággal.

Egyre több halat eszünk, de még mindig nem eleget

Itthon2017.12.25, 09:39

Folyamatosan nő, már évi hat kilónál jár a magyarok egy főre eső éves átlagos halfogyasztása, de lehetne még magasabb is - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Négy százalékkal is nőhet az élelmiszeripar

Gazdaság2017.12.18, 11:47

Az Atradius iparági elemzése szerint a következő öt évben éves szinten 3-4 százalékkal nőket az élelmiszeripar teljesítménye. Az ágazat továbbra is a magyar gazdaság egyik legfontosabb szektora, az 500 legnagyobb hazai vállalat közül minden tizedik az élelmiszeriparban működik. A termékgyártás területén az élelmiszeripar a második legnagyobb munkaadó, és egyben a harmadik legnagyobb termelő. Ez a szektor állítja elő az ország teljes ipari termelésének több mint 10 százalékát.

Csökkenteni kell az élelmiszerek akrilamid-tartalmát

Itthon2017.12.11, 09:10

Hatályba lép hétfőn és áprilistól már kötelezően alkalmazandó az Európai Bizottság azon rendelete, amely az élelmiszerek akrilamid-tartalmának csökkentésével kapcsolatos intézkedéseket ír elő - olvasható a Népszavában.

Élelmiszer-manufaktúrát hoz létre egy fogyatékos embereket foglalkoztató szekszárdi alapítvány

Gazdaság2017.11.29, 10:55

Élelmiszer-manufaktúrát és látogatóközpontot hoz létre a fogyatékossággal élőket foglalkoztató Kék Madár Alapítvány Szekszárdon, az üzem hasznát a szervezet a hátrányos helyzetűek segítésére fordítja.

Evésre programozva - valóban létezik ételfüggőség

[origo] Gasztro2017.11.24, 20:23

Az elhízás komoly probléma napjainkban, és sok esetben áll függőség a hátterében. Ha valakinek az evés a gyengesége, nem tudja szabályozni az ételek iránti vágyát, és gyakran gondol még akkor is az evésre, amikor épp jóllakott, ez aggodalomra adhat okot. Tudniillik így működik az ételfüggőség.

Ezért ne tartsa a tejet a hűtő ajtajában

[origo] Gasztro2017.11.11, 16:49

Kinyitjuk a hűtőt, és a szokásos kép tárul elénk: tej és tojás a hűtőajtóban, a nyers hús a legfelső polcon – vagy ahol épp helyet találtunk neki –, a gyümölcsök az alsó fiókban. Kikapjuk a tejet, hiszen pont kézre esik, majd ugyanúgy visszatesszük az ajtóba. Így halmozzuk a hibákat a konyhában.

Modern élelmiszeripar: adalékanyagok, hormonok, vegyszerek

She2017.11.02, 20:31

Igen, tudjuk, hogy szigorú feltételeknek kell megfelelnie az élelmiszereknek, hogy a boltok polcaira kerülhessenek. Azt is tudjuk, hogy minden termékben határérték alatt vannak azok a bizonyos káros adalékanyagok.

Így néznek ki az élelmiszerek a betakarítás előtt! 20 hihetetlen fotó

Archívum2017.10.29, 19:44

A legismertebb hazai zöldségekről, gyümölcsökről és magvakról pontosan tudjuk, hogyan teremnek. Tudjuk, hogyan fest a zöld dió a fán, tudjuk, hogy néz ki a répa zöldje a föld felett. De arról elképzelésünk sem volt, hogyan szüretelik a szezámmagot, a földimogyorót, vagy éppen a vaníliát - eddig!

12 módszer, hogy lefaragjunk élelmiszer-költségeinkből

Gazdaság2017.10.27, 10:52

A háztartások évente 7 millió tonna élelmiszert és italt dobnak ki évente az Egyesült Államokban – ez hetente 5 kilogrammot jelent. Azonban a pazarlás csökkentésével, nem csak a környezetnek tehetünk jót, hanem saját pénztárcánknak is.

Az Aldi Európa után a világot is meghódítja

Gazdaság2017.10.16, 17:21

A két német cég, az Aldi és a Lidl nemcsak Európában népszerűek, hanem szép lassan az Egyesült Államokat is meghódítják olcsó áraikkal és gyors terjeszkedésüknek köszönhetően. A Lidl az 1970-es években másolta le az Aldi működését és mindez olyan jól sikerült, hogy ma már megelőzi riválisát és évente összesen 70 milliárd dolláros globális értékesítést tud felmutatni.

Európában keresett a magyar fűszerpaprika az élelmiszergyártásban

Gazdaság2017.10.10, 14:20

Magyar és német snack gyárak mellett, francia, holland és cseh üzemekbe is kerül a hazai fűszerpaprikákból, de az ezeken a helyeken gyártott rágcsálnivalókat Oroszországban és az Egyesült Államokban is forgalmazzák. A magyarországi paprikaőrlemény nagyjából hetede kerül külföldre, és nagyjából Európa felére igaz az, hogy társasági összejöveteleken vagy épp otthoni filmnézés közben, itthon termet paprikából készült fűszerrel ízesített sós nassolnivalót fogyasztanak.

Figyelünk-e a cukorbevitelre?

[origo] Gasztro2017.10.06, 17:03

Hódító útján a cukor: cukros üdítők, cukros péksütemények, cukros ételek. A mai világban ahhoz, hogy visszaszorítsuk a cukorfogyasztásunkat, nagyon leleményesnek kell lennünk. Vannak, akik fokozott figyelmet fordítanak az asztalra kerülő ételek cukortartalmára, vagy inkább alapból a cukormentes termékeket választják, míg mások biztosra mennek: teljesen száműzik az étkezésükből.

FAO: növényi olajok nyomják felfele az élelmiszer-árakat

Gazdaság2017.10.05, 11:16

Emelkedtek a nemzetközi élelmiszerek árai szeptemberben a növényi olajok és részben a tejtermékek árának erősödésével. Az alapvető gabona ára ugyanakkor kismértékben csökkent – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Az élelmiszerárak összességében 4,3 százalékkal emelkedtek az előző év ugyanezen időszakához képest. Jó hír, hogy búzából és kukoricából továbbra is nagyon jól áll a világ.

Az OMÉK élelmiszereit rászorulók kapják meg

[origo] Gasztro2017.10.03, 11:40

A rászorulók étkeztetése és az élelmiszerpazarlás állandó probléma, amivel foglalkoznunk kell. Az idei OMÉK-en egy olyan fontos cél valósult meg, amire még nem volt példa a vásár történetében: füstölt húsárút, paradicsomot, lisztet, gyümölcsszörpöket, ásványvizet, száraztésztát kaphatnak a rászorulók.

Az Európai Bizottság az élelmiszerek minőségét akarja biztosítani

Nagyvilág2017.09.26, 15:33

Az Európai Bizottság útmutatót tett közzé kedden az élelmiszerek kettős minőségét is érintő tisztességtelen gyártói magatartás hatékonyabb tagállami kezelése és az uniós élelmiszer- és fogyasztóvédelmi jog érvényesítése érdekében.

Hova ne üljünk be enni...

Travelo2017.11.24, 11:36

Az evés kétségtelenül hitbéli kérdés is: elhiszem, hogy amit eszem, az egyrészt ehető, másrészt tápláló, nem utolsósorban pedig biztonságos. Ha nem otthon eszünk, hanem kvázi idegen helyen, például utazás alatt, akkor pláne oda kell figyelni, hogy hol és mit eszünk, iszunk. Nem elrettentési céllal, de összeszedtük, mikor érdemes gyanakodni, illetve inkább másik étkezdét vagy éttermet választani.

Több mint 944 ezer tonna élelmiszert értékesített nálunk a Tesco

Gazdaság2017.09.21, 15:16

A Tesco magyarországi áruházaiban 944 556 tonna élelmiszert értékesített a 2016-2017-es üzleti évben, ugyanakkor 19 233 tonna beszerzett élelmiszert már nem tudott eladni, ebből 3421 tonna el nem adható, de emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert rászorulóknak adományozott, míg 5755 tonna részben emberi fogyasztásra alkalmas, részben sérült élelmiszerrel állatmenhelyeknek segített - derül ki a Tesco Európa által első alkalommal készített élelmiszer-felesleg és -hulladék jelentésből.

Íme 12 élelmiszer, amivel túlélhető a világvége

Gazdaság2017.09.20, 15:56

A tudatos vásárlásnál nem csak arra érdemes figyelni, hogy minek mennyi az ára, hanem mennyi ideig tartható el. Szerencsére sok olyan étel van, amit akár évekig is lehet tárolni, és ezzel pénzt is spórolhatunk.

A többség megnézi, magyar-e az élelmiszer

Gazdaság2017.09.19, 18:22

Előnyben részesíti a magyar élelmiszereket a megkérdezett fogyasztók túlnyomó többsége, és nagy részük meg is nézi a termékek származási helyét – derült ki Budapesti Gazdasági Egyetem kutatásából. Benedek Eszter, a Magyar Termék védjegyrendszert működtető cég ügyvezetője szerint a hazai gyártóknak összefogva kell megmutatniuk termékeik megbízhatóságát, minőségé, és erre most kiváló lehetőséget kínál a kormány akciótervében tájékoztatásra, oktatásra szánt kétmilliárd forint.

Nem árt az egészségnek az albán buci

Archívum2017.09.15, 10:14

Az albán pékségek nem jelentenek élelmiszer-biztonsági kockázatot, és nem számít jogsértésnek a Magyar Élelmiszerkönyvtől eltérő nevekkel más összetétellel gyártani termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A szakma további áfacsökkentésen dolgozik az élelmiszeriparban

Archívum2017.09.14, 14:10

Az agrárgazdaság vállalkozásainak 91 százaléka tud hozzájutni valamilyen fejlesztési támogatáshoz - mondta Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) alelnöke az élelmiszeripari körkép őszi rendezvénysorozatának rendezvényén.

Vizsgálat indul az élelmiszerek kettős minőségével kapcsolatban

Gazdaság2017.09.14, 15:12

Az Európai Bizottság egymillió eurót adna vizsgálatokra, azoknak az uniós tagállamoknak, amelyek az élelmiszerek kettős minőségére gyanakszanak. A terveket Vera Jourová, az Európai Bizottság fogyasztóvédelemért felelős biztosa jelentette be.

Nem tudjuk értelmezni, mi van a címkén?

[origo] Gasztro2017.09.07, 09:43

A bolt polcai között sétálgatva a bevásárlólistát böngésszük, és igyekszünk minél egészségtudatosabban dönteni. Leemeljük a terméket a polcról, megvizsgáljuk, próbáljuk kitalálni mi micsoda a címkén. Még néhány percig gondolkodunk, mit is jelenthet a referencia-beviteli érték kifejezés, aztán legyintünk, hogy majd otthon a Google megmondja. Végül megfeledkezünk róla, és legközelebb megint beleesünk az élelmiszerek címkéjének csapdájába.

Nem biztos, hogy úgy fair a fairtrade-termék, mint korábban

Gazdaság2017.09.05, 11:45

Nagy a mozgolódás az élelmiszergyártó cégek körében. A „fairtrade” jelzés mögött komoly átrendeződés zajlik. Egyes nagyvállalatok a korábbi külső minősítések helyett saját szabványaikat és előírásaikat kezdik alkalmazni annak igazolására, hogy a gyártás során felhasznált nyersanyagaik valóban megfelelnek az etikus termelési és kereskedelmi normáknak. Nem a gonosz multik lépéséről van szó: a megfontolás mögött racionális üzleti érdekek állnak, és az is előfordulhat, hogy a vállalat saját előírásai eredményesebbek a minőség biztosításában.

KSH: 4,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság2017.09.05, 09:24

Júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Uniós találkozót akarnak a kettős élelmiszer-minőség miatt

Nagyvilág2017.09.05, 07:51

Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn a csehországi Lednicében a szlovák és a cseh kormány együttes ülése után azt mondta, Csehország és Szlovákia találkozót indítványoz a kettős élelmiszer-minőség ügyében az Európai Unió, illetve a kérdésben érintett tagállamok vezető politikusainak részvételével.

379 milliárd Big Macre lesz szüksége a világnak 10 év múlva

Gazdaság2017.09.02, 11:48

214 ezer milliárd további kalória termelését kell megoldania a globális világ élelmiszeriparának, hogy mindenki megfelelő mennyiségű élelemhez jusson. Ez 379 milliárd darabnak felel meg a McDonald's ismert szendvicséből. Ez több annál, mint amennyit eddig eladtak abból. A Gro Intelligence nevű, agrártechnológia adatelemzéssel foglalkozó cég szerint az első kritikus dátum 2027. Ha eddigre nem sikerül megtermelni ezt a többletet, nem mindenki jut majd megfelelő mennyiségű ételhez.

Mintegy ötezer tonna élelmiszert mentett meg idén az Élelmiszerbank

Itthon2017.08.23, 19:03

Élelmiszeripari partnerei segítségével idén eddig mintegy ötezer tonna élelmiszert mentett meg és juttatott el 250 000 rászorulóhoz az Élelmiszerbank.

Kóstolta már a rovarburgert?

Travelo2017.11.28, 13:54

Kóstolta már a rovarburgert?

Pár nap múlva rovarburgert is vásárolhatunk Svájcban

Nagyvilág2017.08.15, 18:00

Rovaralapú élelmiszerekkel, egyebek között rovarburgerrel bővül a második legnagyobb élelmiszeráruház-lánc kínálata Svájcban, amely Európában elsőként engedélyezi az ilyen termékek árusítását.

Kettős élelmiszer-minőség van a nyári termékeknél is

Itthon2017.08.08, 13:55

A Földművelésügyi Minisztérium szerint a nyári termékeknél is tetten érhető a kettős minőség. Ezt igazolta a most lezárult, a jellegzetes nyári termékek összehasonlító vizsgálata, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter rendelt el azért, hogy kiderítse: a magyar és a nyugat-európai piacokon azonos márkanév alatt eltérő minőségű élelmiszerlánc-termékeket forgalmaznak-e.

Tovább növekedett a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság2017.08.03, 09:49

Júniusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 5,5 százalékkal haladta meg a korábbit. Az év első fél évében a forgalom 4,0 százalékkal emelkedett- jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Probiotikus sört állítottak elő szingapúri kutatók

Tudomány2017.07.31, 11:48

Probiotikumot tartalmazó sört állítottak elő szingapúri kutatók, akik szerint a nedű javítja a gyomor egészségét és erősíti az immunrendszert.

Több étel jutott a magyarok asztalára

Itthon2017.07.21, 04:33

Három százalékkal több élelmiszer jutott egy magyarra 2015-ben, mint egy évvel korábban - írja pénteki kiadásában a Magyar Nemzet a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.

Szlovákia szankciókkal fenyegetőzik a kettős élelmiszerminőség miatt

[origo] Gasztro2017.07.18, 15:30

Ha az Európai Bizottság (EB) nem tesz hathatós lépéseket a kettős élelmiszerminőség gyakorlatának megszűntetésére, Szlovákia ősztől egyoldalú intézkedéseket tesz, például csak hazai termékeket enged majd a közétkeztetésbe - jelentette be kedden Robert Fico, szlovák miniszterelnök a pozsonyi kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján.

Az EU elismerte az élelmiszerek kettős minőségét

[origo] Gasztro2017.07.18, 11:47

Az Európai Unió már elismeri, hogy létezik az élelmiszer kettős minőségének problémája - mondta Marian Jurecka cseh mezőgazdasági miniszter.

Kódot kapnak a magyar élelmiszerek

[origo] Gasztro2017.07.15, 15:03

Húsz pontban határozta meg a kormány, hogyan lehet javítani az élelmiszerek minőségén.

Globálisan alacsony élelmiszerárak és több kalóriabevitel vár ránk

Gazdaság2017.07.12, 12:52

Az alapvető élelmiszerek egy főre vetített kereslete lényegében változatlan marad globálisan, de nő a kalória- és fehérjebevitel a következő évtizedben – derül ki többek között abból a jelentésből, amely az OECD országok és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) együttműködésében készült. Összességében így állunk: élelem bőven van, de az elosztása továbbra is gondot okoz.

50-60 ezer forinttal több marad a családoknál

Itthon2017.07.10, 15:58

Az élelmiszerek eddig bejelentett általános forgalmi adó csökkentése mintegy 50-60 ezer forint megtakarítást jelent átlagosan évente egy négytagú magyar család számára - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Varga Mihály: a béremelések hatása a hat százalékos forgalomnövekedés

Gazdaság2017.07.05, 10:50

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalma 6 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a forgalomnövekedés a bér és jövedelem emelkedésének köszönhető. 

Mi áll a címkén?

[origo] Gasztro2017.06.28, 16:02

Az egészséges táplálkozás már jóval azelőtt elkezdődik, hogy leülnénk az asztalhoz és a szánkba vennénk az első falat ételt, az első korty italt. Az, hogy milyen termékek kerülnek a kosarunkba, nagyban meghatározza étrendünk minőségét. Az élelmiszerek címkéin számos olyan értékes információt megtalálunk, amelyek segíthetnek az egészséges táplálkozás okos megvalósításában.

Új meggyfajta válthatja ki napi C-vitamin bevitelünket

Gazdaság2017.06.26, 16:37

A teljes napi C-vitamin bevitelünket kiválthatjuk egy nemrég bemutatott magyar meggyfajtával, a Pipacs 1-el. A Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Zrt. által nemesített fajta igazi superfood: különösen magas antioxidáns- és melatonin tartalma mellett vitamin-összetételével is kiemelkedik.

Egyre népszerűbbek az ehető bogarak

Gazdaság2017.06.21, 10:13

Az áruházak élelmiszeres polcairól egyre több termék közül lehet választani. Egyelőre még nehéz elképzelni, hogy egy nap bogarakat is vásárolhatunk, de ez az időpont sincs már messze. Első körben az állatok táplálásában játszhatnak fontos szerepet a legyek, hernyók és tücskök.

Csak a segélyek fele jutott el a nigériai áldozatokhoz

Nagyvilág2017.06.19, 14:13

A Boko Haram terroristái miatt csak a fele érkezett meg az élelmiszersegélyeknek az érintettekhez. A segélyszállítmány pedig, amit Szaúd-Arábia ramadáni ajándékként küldött, a helyi piacokon kötött ki. 

Katar új hajózási útvonalat nyitott Omán felé

Nagyvilág2017.06.12, 14:56

Katar két új hajózási útvonalat nyitott Omán felé, hogy onnan is importálhasson élelmiszert.

Egy éves élelmiszer tartaléka van Katarnak

Nagyvilág2017.06.07, 14:38

Egy évre elegendő élelmiszertartalékkal rendelkezik Katar - állították szerdán illetékes vezetők, akik megpróbálták megnyugtatni a szaúd-arábiai blokád miatt pánikba esett lakosságot.

Rengeteget lehet keresni a gluténmentes ételekkel

Gazdaság2017.04.17, 21:06

A gluténmentes étel, a cukor ellen folytatott harc és a vaj feltámadása az a három fogyasztói trend, amely meghatározza, mi kerüljön a szupermarketek polcaira.

A húsvét felpörgeti a bevételt

Gazdaság2017.04.08, 11:03

A nagypénteki zárva tartás miatt erős húsvéti forgalomra számítanak a magyarországi üzletláncok. Az MTI készített körkép szerint az év egyik legforgalmasabb napjára számíthatnak. A húsvéti szokás szerint leginkább a sonkákat, tojásokat és a csokoládékat keresik a vásárlók.

Az itthoni élelmiszerek kétharmada eltér a külföldön forgalmazottól

Itthon2017.04.03, 11:11

96, külföldön és Magyarországon forgalmazott termékpár (84 élelmiszer, 7 sör, 5 kutya-, illetve macskaeledel) minőségét vizsgálta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, 71 terméknél találtak különbséget. 

Fazekas: Silányabb termékek jutnak Magyarországra

Gazdaság2017.03.29, 15:08

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint egyértelmű, hogy kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon. Ezt a Nébih átfogó hatósági élelmiszer-minőségi vizsgálata is megerősítette, alátámasztva a korábbi vizsgálat eredményét. 

A románok is nekimennek az élelmiszermultiknak

Itthon2017.03.27, 18:20

Már a román obudsman is vizsgálódik a kiskereskedelmi láncok által forgalmazott élelmiszer kapcsán. Az eljárás arról szól, hogy alkotmányba ütközik-e a multik által vélelmezhetően alkalmazott gyakorlat, mi szerint rosszabb élelmiszer kerül Kelet-Közép-Európába, mint Nyugat-Európába. A román mezőgazdasági minisztérium már felállított egy vizsgálóbizottságot, amelynek a tevékenységéről viszont jó ideje nincs hír. 

Fazekas: Elfogadhatatlan az élelmiszerek kettős minősége

Itthon2017.03.06, 16:49

A földművelésügyi miniszter szerint elfogadhatatlan, hogy az élelmiszerek minőségével kapcsolatban egyes cégek másodrendű uniós állampolgároknak tartják a kelet-közép-európai lakosokat.

Az étel ötödét fölöslegesen vesszük meg

Gazdaság2017.03.05, 20:19

A fogyasztókhoz eljutó élelmiszer csaknem 20 százaléka megy pocsékba az Edinburgh-i Egyetem egy friss tanulmánya szerint. Az élelmiszer 9 százaléka szemétbe kerül, míg a világ lakossága 10 százalékkal több élelmiszert fogyaszt, mint amennyire szüksége lenne. Ráadásul egyre nő a húsok és a tejtermékek iránti kereslet, pedig ezeket lehet a legrosszabb hatásfokkal előállítani, vagyis romlik a globális élelmezési rendszer teljesítménye. Röviden: egyre kevesebb élelmiszert állít elő a globális mezőgazdaság, mint amire képes lenne, miközben a fejlett országok a fejlődő országok kárára híznak el – szó szerint.

Zsigó Róbert: A közép-európai országok közösen léphetnek fel az élelmiszer-minőség terén

Nagyvilág2017.02.27, 22:43

A visegrádi országok mellett Románia és Bulgária is felléphet az élelmiszerek Európai Unión (EU) belüli kettős minőségének ügyében - mondta Zsigó Róbert, a földművelésügyi tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hétfő este az M1 aktuális csatornán. A csütörtöki V4-es csúcstalálkozón a miniszterelnökök ezt a témát is tárgyalhatják.

Aldi: Nincs különbség a külföldön és Magyarországon kínált minőség között

Gazdaság2017.02.24, 14:51

Semmilyen különbség nincs az Aldi több országban is forgalmazott, saját márkás termékeinek minősége között, az üzletlánc által is árult, más nemzetközi márkák gyártói viszont maguk felelnek a minőségért – hangsúlyozta Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója a társaság biatorbágyi központjában rendezett pénteki sajtóbeszélgetésen.

V4-es csúcsot hívott össze Fico az élelmiszerek eltérő minősége miatt

Nagyvilág2017.02.24, 08:09

Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszereiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.

Még az igazi olasz sajt is finomabb lesz, ha magyar tejből készül

Itthon2017.02.01, 18:49

Carlo Piccoli olasz sajtmester egy időre beköltözött az egyik veresegyházi Príma-élelmiszerüzletben található sajtmanufaktúrába, hogy szakmai tudásával segítsen itthon is elsajátítani a sajtkészítés alapjait. A cél a magyarországi minőségi sajtfogyasztás meghonosítása, ennek érdekében az olaszországi Perenzin sajtüzem, valamint a Nemzetközi Sajtkészítő Művészeti Akadémia képviseletében egy kétnapos oktatást is tartott, ahol az Origo is ott volt.

Átlagosan évi 24 ezer forinttal nőnek a nyugdíjak

Gazdaság2017.01.12, 11:52

Csütörtökön kezdődik az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetése - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

LMP: Minden alapvető élelmiszer áfája 5% legyen!

Itthon2017.01.07, 14:43

Az LMP szerint nem hatékony, hanem csak felemás intézkedés az áfacsökkentés. A párt úgy gondolja, hogy az áfacsökkentés haszna nem a fogyasztóknál csapódik le, és nem számolja föl az áfacsalást sem – jelentette ki Lengyel Szilvia, a párt vidékfejlesztési szakszóvivője.

Mi valójában a kalória? Most mindent megtudhatsz róla!

Life.hu2016.12.25, 20:01

A kalória (cal) az a hőmennyiség, ami ahhoz kell, hogy 1 gramm víz hőmérséklete 1 Celsius-fokkal megemelkedjen. Az ételekben található energia hő formájában biztosítja testünk számára, hogy működni tudjon. A testünk egyrészt elraktározza, másrészt üzemanyagként elégeti a „kalóriát”, a diétázók egy része pedig számolgatja a kalóriabevitelét, hogy így idézzen elő súlycsökkenést.

Legyen óvatos a tévében látott főzőműsorokkal!

Egészség2016.12.22, 17:30

Tömegek nézik a főzőműsorokat és -versenyeket, amelyek készítőiknek sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a helyes élelmiszer-kezelési gyakorlatra, hogy jó példát mutassanak.

Már itthon is kaphatók az Áldomás élelmiszerek

Gazdaság2016.12.21, 11:20

Elindult a prémiumkategóriás Áldomás élelmiszerek hazai tesztértékesítése. Nyolc budapesti Príma-üzletben már kapható a 28-féle, Áldomás néven forgalomba hozott, kiváló minőségű magyar élelmiszer.

Lejárt szavatosságú, ömlesztve tárolt élemiszereket találtak a Jamie's Italian konyháján

Life.hu2016.11.28, 11:15

Több szabálytalanságot találtak a hatóságok annak a konyhának az ellenőrzése során, ami Jamie Oliver budapesti éttermét is kiszolgálja. Az üzem a Zsidai konyha tulajdonában van, akik azt mondják, hogy üzemük még fejlesztés allatt áll.

Annyira népszerű lett a lejárt élelmiszerek boltja, hogy nyit is a második

Unikornis2016.11.27, 15:36

A Wefood nevű cég idén nyitotta az első boltját Koppenhágában. Lejárt élelmiszereket árusítanak, olcsón. Most megnyílik a második üzletük is.

Az élelmiszeráfa-csökkentés kiterjesztését javasolják

Itthon2016.11.24, 12:42

Az élelmiszeráfa-csökkentés kiterjesztését kérte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, a párt országgyűlési képviselője. A Fidesz szerint a szocialisták nem támogatták a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentését sem.

Óvatosan a hortobágyi palacsintákkal

Gazdaság2016.11.10, 12:30

Interneten rendelt, házhoz szállított készételeket tesztelt a hatóság. 21 hortobágyi palacsintából hétnél talált problémát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Volt olyan palacsinta, ami érzékeny gyomrú fogyasztónál akár megbetegedést is okozhatott volna. A diétás palacsintáknál is komoly gondok voltak.

Feltűnő változás jön a Sparokban

Gazdaság2016.10.27, 13:26

Újfajta jelölést alkalmaz a Spar a különleges élelmiszereknél. Az áruházak polcain nagyobb felületet és színkódot, piktogramokat kapnak a bio- és a glutén-, illetve laktózmentes élelmiszerek.