rák (betegség)

címke rss

A dohányzás olyan, mint az orosz rulett

Unikornis2016.11.06, 16:17

Kutatók végre megfejtették az eredendő okát annak, hogy miért nő meg hatványozottan a rák kockázata, ha dohányzunk, és azt is, miért lehetséges, hogy valaki végigfüstöli az életét, mégsem a tüdőrák viszi el.

5,5 millió nő halhat meg 2030-ig rákban

Tudomány2016.11.02, 11:47

A daganatos betegségek – főként az emlőrák – okozta elhalálozás hirtelen növekedésére figyelmeztet két tanulmány, amelyek szerint évente mintegy 5,5 millió nő halhat meg a betegségben 2030-ra a 2012-es 3,5 millióval szemben.

Amikor az élet egy pillanat alatt megváltozik – Filmek, amelyek után másképp nézel a rákra

Archívum2016.10.18, 19:21

Korunk népbetegsége a rák. Sajnos szinte nincs olyan család, baráti, ismertségi kör, ahol ne fordulna elő legalább egy érintett, aki megküzdött ezzel a halálos kórral. Egy ilyen érzékeny téma a hollywoodi filmeseket sem hagyta hidegen: számos remek filmalkotás született már ebben a témában, amelyek segítségével egy teljesen új perspektívából közelíthetjük meg ezt az igen súlyos betegséget – akár érintettek vagyunk, akár nem.

Női szuperhősök - a melldaganat után

She2016.10.14, 18:04

Váradi Fanni gyakorló pszichológusként, közel 3 évig dolgozott együtt melldaganatos betegekkel. Ebben a cikkben megosztja veletek tapasztalatait és leírja, hogyan lehet leküdzeni nem csak magát a betegséget, de önnön korlátainkat is! Mert még a legrosszabb dolgokból is lehet profitálni.

Valószínűleg ezekbe fogunk majd belehalni

Unikornis2016.10.11, 08:56

Bár a katasztrófafilmek mást sugallnak, a helyzet az, hogy többen halnak meg tehenek miatt, mint cápatámadásban. A különböző betegségek, az öngyilkosság és a balesetek viszont a világon szinte mindenhol vezetik az elhalálozási okok toplistáját. 

Kit hívhatott volna még fel Ben Stiller?

Life.hu2016.10.06, 08:42

Ben Stiller a napokban egy műsor vendégeként beszélt őszintén arról, hogy 2 évvel ezelőtt prosztatarákot állapítottak meg nála orvosai. A világsztár Howard Stern műsorvezetőnek elárulta: a lesújtó diagnózis után egyik színész kollégáját, Robert De Nirót hívta, aki értesülései szerint évekkel ezelőtt szintén megküzdött ezzel a megbetegedéssel. Ám nem ő az egyedüli híresség, aki megküzdött a rettegett kórral: a Life.hu most összegyűjtötte, kikhez fordulhatott volna még Ben Stiller egy kis iránymutatásért.

Schobert Norbi: "Nem azt mondtam, hogy gumicukorral gyógyítsuk a rákot"

Life.hu2016.09.16, 15:17

Néhány nappal ezelőtt hatalmas felháborodást keltett az az írás, amely Schobert Norbert Facebook-oldalán jelent meg: a Norbi Update közösségi oldalán a citrom és a szódabikarbóna egészségre és daganatos megbetegedésekre gyakorolt hatásáról értekezett egy cikk, amelyet később sokan támadni kezdtek, vele együtt pedig a magyar fitneszgurut is.

A fogyás is tünet lehet! Amit eddig még nem tudtál a limfómáról

Life.hu2016.09.16, 11:21

Mivel viszonylag keveseket érint, ritkábban is esik szó az egyébként itthon az 5. leggyakoribbnak nevezett ráktípusról, a limfómáról. A Life.hu most összegyűjtötte a nyirokrendszer sejtjeit érintő daganatos megbetegedéssel kapcsolatos tudnivalókat, amelyekről valószínűleg még te sem hallottál.

Megfejtették a melanóma áttétképző mechanizmusát

Tudomány2016.08.23, 13:48

Izraeli és német tudósok megfejtették azt a mechanizmust, amellyel a bőrrák legagresszívebb formája, a melanóma áttéteket képez a szervezetben.

Meghalt Daniela Dessi

Kultúra2016.08.21, 16:50

59 éves korában szombaton meghalt Daniela Dessi olasz szoprán, az észak-olaszországi Bresciában. Rákos volt. Partnere, Fabio Armiliato olasz tenor jelentette be a halálhírt.

Megdöbbentő eredménnyel zárult az elhízás-kutatás

Life.hu2016.07.30, 20:28

Ma már egyre többször hallani arról, hogy a többletsúlynak milyen egészségtelen következményei lehetnek. Egy nemrég készült kutatás eredméne szerint azonban a testtömeg-index (BMI) csupán kicsiny emelkedése is komoly bajt okozhat.

A legkellemesebb fájdalomcsillapító: így leszel egészségesebb az orgazmustól

Life.hu2016.07.22, 17:41

A rendszeres szex és a közben átélt orgazmus hatásairól már sokan sokfélét megírtak. A Life.hu most összegyűjtötte azokat a tényeket, amelyek igazolják egészségünkre kifejtett jótékony hatásait. Íme, 7 ok, amiért megéri gyűrögetni azt a bizonyos lepedőt.

A vörös hajért felelős gén fokozza a bőrrák mutációinak kialakulását

Egészség2016.07.14, 16:16

A vörös haj, a világos bőr és a szeplők kialakulásáért felelős génvariáns jelenléte fokozza a bőrrák genetikai mutációinak kialakulását - mutatták ki a világon elsőként a brit genetikai kutatóintézet, a Wellcome Trust Sanger Institute és a Leeds-i Egyetem munkatársai, hozzátéve, hogy ennek a génvariánsnak a hordozása olyan, mintha az ember plusz 21 évig lenne kitéve a napsugárzás hatásainak.

Viszket, fáj és vérzik? Ezek lehetnek a bőrrák első jelei

Life.hu2016.07.08, 21:19

A rákos megbetegedések egyik legalattomosabb változata nem válogat: nem csupán idősebbeknél, hanem akár már egészen fiatal korban is szinte észrevétlenül kialakulhat. A megelőzés és az idő előtti felismerés életeket menthet: cikkünkből kiderül, mire kell figyelned ahhoz, hogy kivédd ezt a manapság egyre gyakrabban előforduló ráktípust.

Így kapott új külsőt a férfi, akinek fél arcát felfalta a rák

Life.hu2016.07.07, 08:30

Eric Mogernél néhány évvel ezelőtt diagnosztizálták a rák egyik igen agresszív fajtáját. A brit férfi emiatt elveszítette a fél arcát, egy speciális eljárásnak hála azonban végre ugyanolyan jó érzéssel néz a tükörbe, mint régen. Vigyázat, megrázó képek következnek!

Magyar kutatók kezében lehet a rák gyógyításának kulcsa

Egészség2016.07.04, 10:15

Hat és fél évbe telt a Servier Hungária francia gyógyszeripari vállalat magyar kutatóinak, hogy kifejlesszenek egy molekulát, amely többféle daganatos betegség kezelésre is alkalmas lehet - mondta Kotschy András, a cég gyógyszerkémiai kutató intézetének vezetője.

Betegen nehéz „csak” gyereknek lenni

Itthon2016.07.02, 12:06

„Beteg gyerekek? Úúú, az gáz. Nagyon megrázó volt?” – kérdezte egy ismerősöm, meg többen mások is, amikor hallották, hogy eltöltöttem egy napot a Bátor Táborban. „Nem, dehogy” - válaszoltam. „Már bocs, de hogyhogy nem? Te mondtad, hogy onkológiai és súlyosan beteg srácok közé mész, és semmi dráma?” „Semmi. Oké, a legyengült immunrendszer miatt van, aki nem bírja annyira a strapát, másnak meg a kezelések után éppen csak nőni kezdett a haja, de ennyi. Meg talán még az van, hogy itt sokkal több felnőtt vigyáz a gyerekekre, mint máshol.” 15 éves a Bátor Tábor.

Újra fertőző rákbetegséget találtak

Tudomány2016.06.27, 18:15

Először figyelték meg a fertőző rák olyan fajtáját, amely fajok között is terjed. A kutatók úgy gondolják, hogy sokkal több ilyen ráktípus létezhet, csak nem sikerült még felfedeznünk őket. 

Mellrák elleni kampány: motoros körútra megy a kormányzó

Nagyvilág2016.06.26, 18:06

A korai diagnosztizálásra hívja fel a figyelmet New York állam kormányzója, Andrew Cuomo. A politikus Billy Joel énekes-dalszerzővel indul motoros kampánykörútra hétfőn. Azt szeretné elérni, hogy minél többen vehessenek részt mellrákszűrésen.

Új út a rák kezelésében: minden, amit az immunonkológiáról tudnod érdemes

Life.hu2016.06.16, 18:01

Magyarországon évente közel 50 ezer rákos megbetegedést diagnosztizálnak, és csaknem 31 ezren halnak meg valamely daganattípus miatt. Az egyes daganatos megbetegedések kezelésében áttörést hozhatnak az új immunonkológiai terápiák, amelyek a szervezet immunrendszerének folyamatos erősítésén alapszanak.

Rájöttek, mitől halnak éhen a ráksejtek

Egészség2016.06.14, 20:54

Svájci kutatóknak egy fehérje gátlásával sikerült halálra éheztetniük a májrák sejtjeit, miközben a normális sejtek érintetlenül maradtak. A felfedezés új lehetőséget nyit a májrák gyógyítására.

Rák, heroin, satöbbi: Élete legsötétebb időszakáról mesélt Michael Douglas

Life.hu2016.05.18, 10:40

A 71 éves színész számára 2010 jelentette a mélypontot, amikor nem csupán rákbetegsége derült ki, hanem fiával kapcsolatban is rossz híreket kapott.

"Ígérd meg, hogy nem aggódsz" - Így búcsúzott haldokló férjétől Céline Dion

Life.hu2016.05.18, 09:00

Megható szavakkal köszönt el menedzserétől és élete párjától, René Angéliltől az énekesnő, aki egy nemrég adott interjújában vallott az utolsó közös pillanataikról.

Feltérképezték a kutyák fertőző rákjának útját

Tudomány2016.05.18, 09:13

A kutyák nemi úton terjedő rákjának útját térképezte fel DNS-vizsgálattal egy nemzetközi kutatócsoport, amelyet a Cambridge-i Egyetem tudósai vezettek - adta hírül a BBC News.

Végrehajtották az első hímvessző-átültetést az Államokban

Egészség2016.05.16, 17:36

Egy idősödő rákbeteg páciensen hajtották végre az első hímvessző-átültetést az Egyesült Államokban. 

Nem kap szakszerű ellátást a haldokló rákbetegek nagy része

Itthon2016.05.11, 06:06

Minden negyedik magyar daganatok miatt halt meg tavaly, és közülük csak 22 százalék részesült speciális életvégi ellátásban, pedig elvileg minden érintett jogosult lenne erre térítésmentesen – közölte a Magyar Hospice Alapítvány. 

Először beszélt elhunyt szerelméről Samantha Fox

Life.hu2016.04.27, 13:35

Nehéz időszak áll a modell-énekesnő mögött, aki két évvel ezelőtt veszítette el élete szerelmét, Myra Strattont. Samantha Myra halála óta először beszélt párjáról egy tévéműsorban.

Nem csak rákot okozhat a génmutáció, ami miatt Angelina Jolie megműttette magát

Life.hu2016.04.20, 20:12

Az úgynevezett BRCA1 génnel rendelkező hölgyeknél nem csupán az emlő- és petefészekrák kialakulásának kockázata nőhet meg, hanem akár termékenységi gondokkal is számolniuk kell.

Gyászol Tom Jones: meghalt a világhírű énekes felesége

Life.hu2016.04.11, 14:34

A 75 éves walesi popénekes 16 éves volt, amikor feleségül vette Melina Rose Woodwardot. Az asszony rákos volt.

Furcsa élethelyzetekből tudták meg, hogy rákosak

Life.hu2016.04.05, 21:07

Bármennyire is fejlett az orvostudomány, egyes betegségeket még a legmodernebb technika sem képes egyértelműen kimutatni – sokszor a rákot sem. Nem hétköznapi dolog, hogy valakinek egy állat jósolja meg a betegségét: egyiküknek a kutyája, másikuknak egy cápa harapása, valakinél pedig egy elmondott vicc jelezte, hogy rákos beteg.

Kiújult a rák? Egészségi állapotáról beszélt Michael Douglas

Life.hu2016.03.30, 12:14

A világsztár a napokban tisztázta az egészségi állapotáról szóló híreket.

Elhunyt a világhírű bűvész, Paul Daniels

Archívum2016.03.17, 15:43

A britek kedvenc tévésztárja és a bűvészvilág egyik legkiválóbbika 77 éves volt.

Facebookon esett egymásnak Bajor Imre özvegye és egykori kezelőorvosa

Archívum2016.03.17, 15:28

Az elhunyt színész özvegye, Bajor Ildikó Facebookon szólalkozott össze a néhai férjét kezelő természetgyógyásszal, Vargh Zoltánnal.

Tragédia! Rákbetegség végzett a 33 éves olimpikonnal, Sarah Tait evezőssel

Life.hu2016.03.04, 19:26

Az ausztrálok világbajnok, olimpiai ezüstérmes evezősével 33 évesen végzett a rák. Sarah Tait két gyermeket hagyott maga után. 

David Bowie még betegsége alatt sem veszítette el humorérzékét

Life.hu2016.02.25, 12:06

A januárban elhunyt világhírű zenei ikonra emlékeztek a szerda esti Brit Awards díjátadó gálán.

Megvan, mi felelős a hasnyálmirigyrákért

Egészség2016.02.25, 11:12

Négyféle genetikai hiba okozhatja a hasnyálmirigyrákot, mindegyiknek más az oka és más kezelést is igényelnek – fedezte fel egy ausztrál tudósok vezette nemzetközi kutatócsoport.

Rákot okozhat a híres babapúder!

Life.hu2016.02.24, 13:24

Több száz per elé nézhet a hatalmas gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó amerikai vállalat. Évtizedeken át nem figyelmeztették a fogyasztóikat, hogy púderük rákot okozhat.

Már napi egy pohár alkohol is árthat az egészségednek

Life.hu2016.02.24, 11:46

Mértéktartás ide vagy oda, már napi egy pohár bor vagy egy korsó sör is károsan hathat a szervezetedre, és növeli a rák kialakulásának kockázatát.

Megtámadhatja a rákot a camembert

Tudomány2016.02.23, 08:05

A camembert-ben, a brie-ben és a cheddar sajtban található enzim nagyobb mennyiségben fogyasztva segíthet a rákos sejtek pusztulásában – derült ki a Michigani Egyetem kutatásából.

A gomba az új csodanövény - Így segít legyőzni a rákot

Life.hu2016.02.21, 10:41

A hínárban, gombákban és a magvakban előforduló ritka cukorféle a kutatók szerint segíthet a bőrrák elleni küzdelemben.

Minél több a szexpartnerünk, annál kevesebb az esélyünk a rákra?

Archívum2016.02.15, 09:21

Állítólag minél több férfival volt dolga egy nőnek, annál kisebb az esélye, hogy szájüregi vagy torokrák alakul ki nála.

Nem akarták megvizsgálni az orvosok, most az életéért küzd a 27 éves Laura

Archívum2016.02.08, 20:38

Laura Saull panaszait saját bevallása szerint figyelmen kívül hagyták orvosai, mert véleményük szerint túl fiatal volt még ahhoz, hogy rákos legyen. A fiatal nőnél áttétes mellrákot diagnosztizáltak.

Rettegünk a ráktól, de nem járunk szűrésre

Videó2016.02.04, 08:34

Minden negyedik magyar rákban hal meg. Sokan csak későn mennek szűrésre, amikor már nehezen kezelhető a betegség, pedig az idejében felismert rákfélék jelentős része gyógyítható. Sokan tartanak a ráktól, de csak kevesen mennek szűrésre. Ön például mikor volt utoljára? Ma van a rák világnapja.

A mellrák tünete miatt posztolt képet a mellbimbójáról egy nő: A Facebook törölte

Life.hu2016.02.02, 13:35

A negyedik stádiumú mellrákkal diagnosztizált Rowena Kincaid fel akarta hívni a végzetes betegség egyik előjelére a figyelmet. Az álatala közzétett képet a Facebook szabálysértőnek találta, ezért eltávolíttatta.

Megrendítő sorokkal búcsúzik az élettől Birtalan Balázs író

Life.hu2016.05.15, 13:10

Nem fél, nem haragszik, nem érzi igazságtalanságnak, és nem tekinti a rákot az ellenségének sem. Birtalan Balázs 47 éves, író, költő, publicista és terapeuta. Levelében mesél a betegségéről, az életéről és haláláról: bemutatkozik, és elköszön. 

Naponta 7500 ember hal meg rákban Kínában

Egészség2016.01.27, 16:20

Naponta mintegy 7500 ember hal meg rákban Kínában. A vezető halálok a tüdőrák - állapította meg a pekingi nemzeti rákkutató központ friss tanulmánya.

Könnyek között búcsúzott férjétől Céline Dion

Life.hu2016.01.22, 09:47

Csütörtökön rótta le kegyeletét Céline Dion és hozzátartozói a napokban elhunyt René Angélil előtt. A szertartás abban a montreáli templomban volt, ahol annak idején örök hűséget esküdött egymásnak a sztárpár.

Egy 18 éves, rákban elhunyt lány összefoglalta, mik a legfontosabb dolgok az életben

Archívum2016.01.21, 17:16

„Ez a titka az életnek – boldognak lenni." A rákbeteg Jess Fairclough összefoglalta, mi a teljes élethez.

Penélope Cruz meztelenül, kopaszon - Felismerhetetlen lett a színésznő

Life.hu2016.01.22, 18:22

A világhírű spanyol filmsztár egy rákbeteg nőt alakít legújabb filmjében, amelynek kedvéért nem csupán a pucérságot, hanem a kopaszságot is bevállalta.

Így teltek Céline Dion elhunyt férjének utolsó napjai

Life.hu2016.01.20, 15:07

Az énekesnő egyik közeli forrása szerint Céline Dion és 3 gyermekük is otthon volt akkor, amikor René Angélil meghalt.

Megtervezte saját temetését Céline Dion elhunyt férje, René Angelil

Archívum2016.01.20, 09:27

René Angélil szeretett volna könnyíteni a gyászoló énekesnő terhein, ezért már több hónappal a halála előtt megkezdték az előkészületeket.

Val Kilmernek van esélye a gyógyulásra

Life.hu2016.01.19, 15:33

A hírek szerint egyre jobban van a világsztár, aki orvosai szerint felépülhet a rákból.

Céline Dion fog énekelni elhunyt férje temetésén?

Life.hu2016.01.19, 10:08

A nemrégiben szárnyra kelt hírek szerint a világhírű énekesnő előadásával fogja búcsúztatni egykori férjét, René Angelilt. Céline Dion tisztázta, mi igaz ebből.

Még fel se fogtuk: sztárok, akiket legyőzött a rák

Life.hu2016.01.19, 17:28

Alighogy észhez tértünk Lemmy Kilmister tavaly év végi halálhíre után, 2016 első heteiben máris három másik híresség vált a gyilkos kór áldozatává. Az elmúlt években azonban más sztárokat sem kímélt a rák. 

Demokratizálni fogják a rákgyógyítást

Egészség2016.01.11, 17:07

Minden rákbeteget naprakész információhoz juttatni a betegségének személyre szabott gyógyítási lehetőségeiről: ez a molekuláris onkológia és az informatika új ígérete. Egy magyar vállalkozás nekifogott, hogy az ígéretet valóra is váltsa.

Rákbeteg a magyar színész - Befeküdt az onkológiára Galkó Balázs

Life.hu2015.12.30, 09:38

Galkó Balázs közösségi oldalán tudatta ismerőseivel, hogy önként vonult be az Országos Onkológiai Intézetbe.

Kiképzett galambok képesek diagnosztizálni a rákot

Tudomány2015.12.22, 11:35

Nem túl eszesek, de különleges a látásuk, ezért ismerhetik fel a galambok a rákos sejteket - a kutatás során a madarak túlszárnyalták az előzetes várakozásokat.

Öt sztár, akik 2015-ben itt hagyták a földi létet

Life.hu2015.12.22, 13:40

Ez az év sokaknál tragikus sztoriknak vagy éppen hosszú betegségeknek vetett véget. Még akkor is, ha némelyik sztárnál az életmódja vagy az életkora miatt megjósolható volt a halál, azért előfordult, hogy nagyokat pislogtunk a halálhír hallatán. A Life.hu összegyűjtött öt sztárt, akik az idén hunytak el. 

Félnek a napelemektől az amerikai város lakói

Környezet2015.12.14, 13:36

Woodland városa igencsak aggódik amiatt, hogy előbb-utóbb elfogy a napenergia – gyorsan meg is szavazták, hogy a településen tiltsák be az összes napelemet, nehogy azok túl jól működjenek, és "elszívják" az összes energiát az életadó központicsillagunktól.

Jimmy Carter legyőzte a rákot

Nagyvilág2015.12.06, 20:39

Jimmy Carter volt amerikai elnök bejelentette, hogy a legfrissebb vizsgálati eredmények szerint legyőzte a rákot, de ettől függetlenül egyelőre folytatják rajta a kezeléseket.

Mi?! Rákot okozó anyagokat tartalmaznak a Demóna babák

Life.hu2015.12.02, 17:40

Angelina Jolie 2014-es Csipkerózsika című filmje alapján készített babák érkeztek Angliába, melyekről vizsgálatok során kiderült, hogy olyan vegyszereket tartalmaznak, melyek daganatos megbetegedéseket okozhatnak. 

Gáspár Laci: "Összeomlottam, amikor édesanyámnál daganatot találtak"

Life.hu2015.11.20, 18:18

Az énekes anyukájánál néhány évvel ezelőtt vastagbélrákot diagnosztizáltak. Laci akkor úgy érezte, hogy kihúzzák a lába alól a talajt. 

Modern rákterápia: lehetőségek és nehézségek

Egészség2015.11.13, 17:41

A molekuláris diagnosztika és terápia immár nélkülözhetetlen a rákbetegek világszínvonalú ellátásában, ám a korszerű kezeléshez vezető út gyakran nehézségekkel tarkított. Ha létezik is célzott gyógyszer a beteg daganatára, az orvosnak segítségre van szüksége abban, hogy kiválassza, melyik az, a betegnek pedig abban, hogy hozzá is jusson.

Hőre robbanó mikroszkopikus gránátot fejlesztenek a rák ellen

Egészség2015.11.02, 15:53

A megfelelően magas hőmérséklet hatására közvetlenül a rákos daganatban felrobbanó mikroszkopikus "gránátokat" fejlesztenek a brit kutatók.

Cigi? Szoli? Ivóvíz? Ezek a legrákkeldőbb dolgok a WHO szerint

Life.hu2015.10.29, 16:17

A WHO kiadott egy listát 116 olyan vegyületről, amelyeket nem érdemes sem megenni, sem belélegezni, ugyanis nagyon rákkeltőek.

"Reggel még rákos voltam, este már nem" - Megindítóan dokumentálta műtétjét a tévés

Life.hu2015.10.12, 15:56

A BBC műsorvezetője, Victoria Derbyshire mellrákkal küzdött. Emlőeltávolító műtétet kellett végrehajtani rajta. A bátor tévés a kórházból dokumentálta állapotát.

Elképesztő! Cápa mentette meg a haláltól a férfit

Life.hu2015.10.08, 16:53

Eugene Finney éppen a Csendes-óceánban úszott, amikor váratlanul megtámadta egy cápa. Szerencsére az eset nem lett halálos kimenetelű, de a férfi szerint ez nem volt véletlen: az állat jelezni akart neki. 

Több a pajzsmirigyrákos gyerek Fukusima környékén

Tudomány2015.10.08, 16:36

Drámaian nőtt a gyerekek pajzsmirigyrákos megbetegedéseinek száma a fukusimai atomkatasztrófa környékén, 20-50 százalékkal magasabb, mint a más területen lakó gyerekeknél - állapította meg egy friss kutatás.

Életmódváltással megelőzhető lenne a rákbetegségek harmada

Egészség2015.10.08, 15:40

Huszonnégy daganatos betegség 13 kockázati tényezőjét azonosították ausztrál kutatók, akik azt is kimutatták, hogy csupán hat kockázati tényező életmódváltás révén történő kiiktatásával megelőzhető lenne a rákbetegségek egyharmada, azaz 37 ezer daganatos megbetegedés Ausztráliában.

Elhunyt Frank Zappa özvegye

Archívum2015.10.08, 10:47

Elhunyt szerdán Los Angelesben Gail Zappa, a legendás rockzenész, Frank Zappa özvegye.

Összefügghet a magasság és a rák kockázata

Egészség2015.10.02, 15:13

Összefügghet a testmagasság és a rák kockázata - erősítette meg a korábbi elméletet egy svéd kutatás, mely ötmillió ember adatait elemezte.

Új módszer a rákot okozó genetikai mutációk azonosítására

Egészség2015.10.01, 13:58

Újfajta technológiát, "genomszerkesztési módszert" dolgozott ki egy nemzetközi kutatócsapat a daganatos betegségeket okozó genetikai mutációk pontos beazonosítására - mondta el Csabai István fizikus, egyetemi tanár és a kutatócsapat tagja az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Egy mellrákos nő históriája: „Még fél mellel is szeretett és szeretkezett velem”

Life.hu2015.09.25, 15:01

Halom Borbála dolgos édesanya volt, aki mindig vagányan vette az élet buktatóit, de egy novemberi napon teljesesen átfordult az élete: mellrákot diagnosztizáltak nála. Az első felocsúdása után még maga sem tudta, hogyan fog folytatódni az élete. Ez az ő története.

Dráma! Nyirokrákja van a Fradi 22 éves jégkorongjátékosának

Life.hu2015.09.21, 06:51

"Jólesett a társak gesztusa, sokat jelent most nekem" - mondta Hardi Richárd a Jégkorongblognak, amikor a hétvégi bajnokik előtt csapattársai botokból és sisakokból kirakták a monogramját, így kívánva neki jobbulást.

Immunterápiával a daganatok ellen

Egészség2015.09.14, 14:44

Az immunrendszer képes felismerni és elpusztítani a tumorsejteket – ezt használja ki az újfajta megközelítést képviselő immunonkológia. A módszer lényege, hogy megszüntetik a daganatsejteknek azt a képességét, hogy elrejtőzzenek az immunsejtek elől. Így az immunrendszer hatékonyan képes fellépni ellenük.

Rákkal küzd a Dallas Samanthája, Linda Gray

Archívum2015.09.06, 14:44

A nagysikerű Dallas sztárja, Linda Gray újra rákkal küzd.

Darázsméreggel irtanák a rákos sejteket

Egészség2015.09.02, 12:06

A brazíliai darázs mérge olyan vegyületet tartalmaz, amely úgy pusztítja el a tumorsejteket, hogy közben az egészségeseket megkíméli – bizonyította be egy új tanulmány.

Öngyilkos lett az apa miután megtudta, hogy rákos a lánya

Life.hu2015.08.31, 15:59

A 73 éves férfi nem akarta megvárni, hogy eltemethesse lányát, ezért öngyilkos lett.

Teljesen felépült az első rákos beteg, akit lézerrel kezeltek

Life.hu2015.08.27, 15:08

Egy 22 éves férfit teljesen kigyógyítottak a rákból lézer segítségével. A páciens a műtét alatt énekelt. 

Pacemakert kapott Terry Black

Life.hu2015.08.15, 10:40

A transzvesztita előadó évek óta súlyos betegségekkel küzd, állítja: csupán gyermekei tartják benne a lelket. 

Rákkal küzd Jimmy Carter

Life.hu2015.08.14, 08:54

A volt amerikai elnök szerdán közölte, hogy rákja van, amely a májáról átterjedt szervezetének más részeire is. Augusztus elején műtötték, orvosai bíznak a felépülésébe - írja az Origo.hu.

Megbarátkozott kopaszságával a rákos tinédzser

Archívum2015.07.30, 16:16

A 15 éves Katie a kemoterápia alatt vesztette el a haját. Eleinte sokat küzdött azért, hogy el tudja fogadni a kopaszságot, mostanra azonban magabiztosabbnak érzi magát, mint vállig érő fürtökkel.

Az internet népe ezt könnyezi most: Ölelkező rákbeteg kislányok

Life.hu2015.06.01, 11:32

Bejárta a világot a kép, amelyen két rákos kislány ölelkezik. Az egyikük édesanyja készítette a fotót. 

Deutériummegvonás: magyar kutatás adhat reményt rákos betegeknek

Egészség2015.05.07, 21:04

Magyar kutatók pár éve felfedezték, hogy a csökkentett deutériumtartalmú víz minden jel szerint gátolja a daganatok fejlődését. A deutériummegvonással kapcsolatos kutatások újabb eredményeit a ma kezdődő kétnapos, III. Nemzetközi Deutériumdepléció Konferencián osztják meg a Budapestre látogató külföldi és hazai kutatók.

Sosem volt rákbeteg, mégis megműtötték – orvosi mulasztás a köbön

Life.hu2015.04.28, 17:42

Elisabeth Dawes mellének egy részét eltávolították, majd néhány napra rá kiderült, elcserélték a mappáját – soha nem is volt rákos.

Csernobil árnyai még ma is felettünk lebegnek

Egészség2015.04.26, 12:02

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófáról mind a mai napig ellentmondásos hírek terjednek a köztudatban. Az összeesküvés-elméletek hívői eltúlozzák a katasztrófa mértékét, illetve azt állítják, hogy a tudósok és a hatóságok még ma sem árulják el a tényleges adatokat, és nemcsak akkor, de azóta is elbagatellizálják a baleset következményeit. A kutatók viszont azt mondják, hogy minden összegyűjtött adat nyilvános, és ezek nem támasztják alá sem az áldozatok százezres nagyságrendjéről, sem a rákos megbetegedések ugrásszerű növekedéséről szóló pletykákat.

Minden nő mályvavirág, csak van, akinek megsérül a szirma

Life.hu2015.04.22, 12:17

A nőgyógyászati daganatos megbetegedésekre hívja fel a figyelmet a május 8-i, Petefészekrák Világnap apropóján az alábbi kampányfilm. A különleges videóben a petefészek-és méhnyakrákban érintett túlélők és támogató hírességek hasára festett Pál Gergő, testfestő művész.

Nemzeti rákellenes nap: sok ráktípus megelőzhető lenne

Egészség2015.04.09, 17:05

A HPV elleni oltás majdnem száz százalékos védelmet nyújt a vírusfertőzés, és így a genitális rákok többsége ellen. A közhiedelemmel ellentétben ezek a ráktípusok a férfiakat is érintik, és az óvszer nem nyújt igazán hatékony védelmet ellenük. Erre is felhívják a figyelmet a szakemberek a nemzeti rákellenes napon.

Döbbenetes! Titokban gyereke született Czeizel Endrének

Life.hu2015.04.08, 14:09

Czeizel Endrének tavaly nyáron titokban kislánya született, miközben ő 40 éve a feleségével él. A kislány, Fanni szinte teljesen titokban jött világra. 

Soha nem bocsátom meg a Newcastle-nek!

Sport2015.03.25, 18:27

Hiába fogadták visszatérése alkalmával nagy csinnadrattával a klubnál, Jonas Gutierrez úgy gondolja, soha nem fog tudni megbocsátani a Newcastle Unitednek, amiért magára hagyta a rák elleni küzdelemben. 

Kezesbáránnyá szelídíthetők a veszedelmes leukémiasejtek

Egészség2015.03.21, 15:06

Az amerikai Stanford Egyetem kutatói egy szerencsés véletlennek köszönhetően megtalálták a módját, miként lehet bizonyos leukémiás sejteket ártalmatlan immunsejtekké alakítani.

Egy szellentésből kimutatható a rák a csúcstechnológiás kapszulával

Egészség2015.03.13, 13:45

Legalábbis ezt állítják azok az ausztrál kutatók, akik gázelemző kapszulát fejlesztettek ki a belet érintő különféle betegségek, így a végbélrák és az irritábilis bélszindróma kimutatására.

Legyőzheti a rákot az Iron Maiden énekese

Kultúra2015.02.19, 14:39

Az Iron Maiden énekesénél karácsony előtt, egy rutinvizsgálat során találtak daganatot. Bruce Dickinson hivatalos oldalán jelenti, hogy az első kezelések sikeresen lezajlottak. 

Egyre több nőhöz juthat el az ingyenes méhnyakrák-szűrés

Archívum2015.02.12, 16:16

Egyre több nőhöz juthat el az ingyenes méhnyakrák-szűrés. Az ÁNTSZ névreszóló meghívót küldött azoknak a 25-65 év közti nőknek, akik jogosultak az ingyenes vizsgálatra, és lakóhelyükön elérhető a védőnői vizsgálat. 

Immunrendszer egy tablettában

Egészség2015.02.11, 10:38

Az amerikai Yale Egyetem kutatóinak először sikerült mesterséges antitestet létrehozniuk. A szakemberek szerint a felfedezés egy napon a rák és más betegségek legyőzésére is felhasználható lesz.

Ma van a rák világnapja

Egészség2015.02.04, 18:57

A daganatos megbetegedések Magyarországon a második helyet foglalják el a haláloki statisztikában a szív- és érrendszeri betegségek után. Ezért különösen fontos, hogy évente legalább egyszer kiemelten is felhívjuk a figyelmet e betegségcsoportra, hiszen az idejében felismert rákfélék jelentős része gyógyítható.

Nem gyógyítja a rákot a Preventa víz – lecsapott a GVH

Life.hu2015.01.13, 13:59

A Gazdasági Versenyhivatal jogsértést állapított meg a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. Preventa termékeinek reklámozásával kapcsolatban. Így 30 millió forint bírságot szabott ki a cégre.

Több mint félmillió kutyát küldtek Facebookon a rákos fiúnak

Techbázis2015.01.08, 12:38

Futótűzként terjedt el a 16 éves Anthony számára létrehozott Facebook-oldal, amelyben arra kérték a felhasználókat, osszanak meg kutyájukról képeket a rákos fiúnak. Azóta cicákról, sőt egy lóról is érkezett fotó.

Lutri csupán, hogy ki lesz rákbeteg

Tudomány2015.01.02, 16:43

Legalábbis ezt állapította meg egy friss tanulmány, amelyik arra a következtetésre jut, hogy a rákos daganatok kétharmada ellen semmit sem tehetünk.