Johnson and Johnson

címke rss
Brutális kártérítést kell fizetnie a Johnson & Johnsonnak

Brutális kártérítést kell fizetnie a Johnson & Johnsonnak

Oklahomában 572 millió dollár (169 milliárd forint) kártérítésre ítélték a gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó Johnson & Johnson vállalatot az opiátválságban játszott szerepéért.

Kiderült, mennyibe kerülhet a tomboló Ebola-járvány megfékezése

Gazdaság2019.07.23, 18:42

Elkeseredett harcot folytatnak az ebolával a helyi és a nemzetközi színtérről bevont egészségügyi szakemberek a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az egy éve tartó járvány megfékezése, majd felszámolása még mindig nincs elérhető közelségben, még úgy sem, hogy a Merck korábban bevetett, egyelőre kísérleti készítménye, hatásos volt a betegség elleni immunitás megszerzésében. Rendelkezésre áll azonban egy másik készítmény is, ám a szakemberek mégis vonakodnak alkalmazni a Johnson&Johnson fejlesztését.

Hintőportól lett rákos egy amerikai nő, hatalmas kártérítést kap

Nagyvilág2019.03.14, 12:14

29 millió dollár – nagyjából nyolcmilliárd forint – kártérítés kifizetésére kötelezte a Johnson&Johnsont egy kaliforniai bíróság, ugyanis az általuk forgalmazott hintőportól lett daganatos beteg egy amerikai nő. A nagyvállalatnak nem az első, és vélhetően nem is az utolsó elvesztett pere: az elmúlt években több százmillió dollárnyi kártérítésre kötelezték őket az állítólagos azbesztet tartalmazó hintőpor miatt. 

Egy amerikai bíróság rákkeltőnek találta az egyik intim hintőport

Gazdaság2018.07.14, 09:25

Az amerikai Johnson&Johnson kozmetikai termékeket gyártó céget közel 4,7 milliárd dollár megfizetésére kötelezték, mert intim hintőporaik az eljáró bíróság szerint 22 női felhasználó esetében petefészekrák kifejlődéséhez vezettek.

Kütyüvel kergetné az őrületbe a nőket a Neutrogena

Techbázis2018.01.05, 17:07

Az iPhone-kiegészítő megmondja, hogy melyik termékeit érdemes megvásárolni.

A Johnson & Johnson hatalmas pénzeket bukik rákkeltő termékei miatt

Gazdaság2017.08.22, 12:47

A céget már többször büntették meg azért, mert termékei egészségügyi problémákat okoztak. Ekkora büntetésre viszont eddig még nem volt példa.

A Johnson&Johnson felvásárol egy svájci biotechnológiai vállalatot

Gazdaság2017.01.26, 15:58

A Johnson & Johnson amerikai egészségügyi-kozmetikai cég mintegy 30 milliárd dollárért felvásárolja az Actelion svájci biotechnológiai vállalatot.

Rákot okozhat a híres babapúder!

Life.hu2016.02.24, 13:24

Több száz per elé nézhet a hatalmas gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó amerikai vállalat. Évtizedeken át nem figyelmeztették a fogyasztóikat, hogy púderük rákot okozhat.

Óriási gyógyszeripari fúzió a láthatáron

Gazdaság2015.10.29, 15:31

Előzetes tárgyalások zajlanak a Pfizer és az Allergan között, az utóbbi vállalat megvételéről. A világ második legnagyobb gyógyszercége a felvásárlással a Johnson & Johnson-t ütné ki a piacvezetői pozícióból.

Csúcsdöntésre készülnek ezek a cégek

Gazdaság2014.01.27, 16:41

Mozgolódnak az amerikai egészségügyi termékeket gyártó cégek, a Procter & Gamble, vagy éppen a Johnson & Johnson már a korábbi csúcsait nézegeti, és könnyen lehet hogy hamarosan át is lépi azokat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő