Napi Gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gazdaság
- devizapiac
- Magyarország
- adó
- piac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem teljesít jól az EU új forrásadója
Nem érte el a remélt eredményt az EU új forrásadója. A tavaly júliustól érvényes új szabályozás azt a célt szolgálta, hogy az EU-országok állampolgárai külföldön lévő megtakarított pénzük, befektetésük után is fizessenek adót- írja a Napi Gazdaság.
Veszélyben a roamingdíjak reformja
Veszélybe került a mobilszolgáltatás tarifájának csökkentését célzó reformterv. Az Európai Bizottság két tagja szerint az EU-nak nem szabad beleavatkoznia díjszabásba, mert az csak és kizárólag a fogyasztókra és a cégekre tartozik - írja a Napi Gazdaság.
Több felszámolást indítottak idén
Idén az első félévben tovább nőtt az újonnan indult felszámolások és végelszámolások száma az előző év azonos időszakához képest - írja a Napi Gazdaság. A jelenség oka a cégvezetők hozzáállása és a csődtörvény július elsején hatályba lépett módosítása lehet.
Kitörhet az európai vodkaháború
Az új finn uniós elnökség komoly fejfájást okozhat több ország szesziparának, és feszültséget kelthet nemcsak az unión belül, de az Európai Unió és az Egyesült Államok között is - írja a Napi Gazdaság.
Jelentősen drágul a meggy
Lényegesen kevesebb lesz az idei magyar meggytermés, mint azt korábban a szakértők várták: 47-50 ezer tonna gyümölcsre lehet számítani - írja a Napi Gazdaság.
Nem hozza előre a vásárlásokat az áfaemelés
Ágazati vélemények szerint nem lesz olyan hatással a kiskereskedelemre az áfarendszer változása, mint tavaly év végén volt - írja a Napi Gazdaság. A szeptemberi adóemelés miatt az áfaemeléssel érintett termékek, leginkább az élelmiszerek forgalma ugorhatna meg. Ám a napi felhasználású élelmiszerek esetében nincs értelme a vásárlás előrehozásának.
Feketelistára kerülhetnek a kereskedők
Listát készítenek a fogyasztóvédelmi egyesületek azokról a kereskedőkről, amelyek megkárosítják a fogyasztókat és a hibáikat nem hajlandók kijavítani - írja a Napi Gazdaság.
Nincs terv az elbocsátott közalkalmazottak elhelyezésére
Nem fűz túlzott reményeket Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke a köztisztviselők helyzetén könnyítő tervezethez. A helyzetet tovább bonyolítja: a főként pedagógusokat érintő közalkalmazotti leépítésekre egyelőre nem készült kormánytervezet. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnál mindenesetre külön iroda nyílik a köztisztviselőket érintő külföldi álláslehetőségek, átképzések ismertetésére - írja a Napi Gazdaság.
Megint gázhiánytól tarthat Európa
A Gazprom gázszállítási szerződést kötött Dániával, ezzel tovább növeli európai jelenlétét. A szállítás a tervek szerint 2011-től indul, amikor elkészül a Balti-tengeri gázvezeték. A vezeték elkerüli majd Ukrajnát, ám addig félő, hogy megismétlődhet az év eleji gázellátási nehézség - írja a Napi Gazdaság.
Tiltják a külföldi sportfogadást
Jó néhány hazai bank korlátozza kártyái internetes fogadásra való használatát. A Sportingbet magyar oldalán például feltüntették, hogy az Inter-Európa Bank, a Citibank, a K&H Bank, az MKB Bank és a Takarékbank kártyáival nem lehet az irodánál fizetni - írja a Napi Gazdaság.
Mégsem szűnik meg az iparűzési adó
A kabinet hatályon kívül helyezi az iparűzési adó jövő év végi megszűnéséről rendelkező törvényi részt, amelyet tavaly fogadott el az országgyűlés - írja a Napi Gazdaság. Jelenleg ebből az adónemből származik a települések adóbevételeinek 84 százaléka.
- címkék:
- adó
- adóbevétel
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Adószám-felfüggesztésre készül az APEH
Az adóhivatal új eszközt vetne be elsősorban a fiktív adózók elleni hatékonyabb fellépés érdekében: az adószám alkalmazásának felfüggesztésével kapcsolatos eljárást - írja a Napi Gazdaság.
Drágulnak a lakások a megszorítások nyomán
Az újlakás-árak emelkedését, a lakossági kereslet visszaesését várják a Gyurcsány-kormány kiigazító lépései kapcsán a Napi Gazdaság által megkérdezett szakemberek, akik a kieső adóbevételekre is felhívták a figyelmet. Az ingatlanadó még a jövő zenéje, de a szakma szerint "nem ördögtől való" ez a teher.
Ősztől drágulhat a taxi
Az üzemanyag drágulásával tovább emelkedhetnek a személyszállítási tarifák. A legtöbb taxistársaság emelné tarifáit, ha a benzinár eléri a 300 forintot - írja a Napi Gazdaság.
Romolhat az OTP eredm�nyess�ge
A Morgan Stanley pesszimista OTP-elemz�st tett k�zz�, mondv�n, a megszor�t� csomag jelent�sen rontja a bank eredm�nyess�g�t. �gy t�nik, a megfordul� t�ke�raml�s nyom�n t�bb elemz� is kezdi egyre pesszimist�bban l�tni a c�gek teljes�tm�ny�t - �rja a Napi Gazdas�g.
Kevesebben juthatnak lakáshoz
Az új kormány programjában szereplő megszorítások várhatóan érintik a lakástámogatás jelenlegi rendszerét is. A kiszivárgott hírek szerint megszűnne például a lakáshitel törlesztése után járó személyijövedelemadó-kedvezmény, valamint a forrásoldali jelzáloglevelek kamattámogatása- írja a Napi Gazdaság.
Kevesebb külföldi vásárol ingatlant
Öt éve nem látott mélypontra süllyedt a külföldiek magyarországi ingatlanvásárlásainak száma az első negyedévben, igaz, így is 1081 külföldi állampolgár szerződését jegyezték be - írja a Napi Gazdaság a Belügyminisztérium legfrissebb adatai alapján.
Kevesebben juthatnak lakáshoz
Az új kormány programjában szereplő megszorítások várhatóan érintik a lakástámogatás jelenlegi rendszerét is. A kiszivárgott hírek szerint megszűnne például a lakáshitel törlesztése után járó személyijövedelemadó-kedvezmény, valamint a forrásoldali jelzáloglevelek kamattámogatása- írja a Napi Gazdaság.
Kevesebb lehet a ruhapénz
Az adókedvezmények megnyirbálását részben a cégek adó- és járulékmentes kifizetéseinek további korlátozásával oldaná meg a kormány - értesült a Napi Gazdaság.
- címkék:
- adó
- ruhapénz
- OÉT
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Mégis maradhat az iparűzési adó
Elképzelhető, hogy csúszik a helyi iparűzési adó megszüntetése, miközben emelkedik a társasági adó - pedig korábban arról szólt a terv, hogy a két adófajta nem lesz érvényben egyszerre, hogy a vállalkozások terhelése ne változzon érdemben.
A csehek is reformokról vitáznak
Pénteken és szombaton tartják a Cseh Köztársaság parlamenti választásait. A pártokat leginkább az euró bevezetése, illetve az EU-hoz való viszony osztja meg - írja a Napi Gazdaság.
FAO: Kevesebb gabona várható
Idén 19 millió tonnával kisebb, 2,01 milliárd tonnás gabonatermés várható az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete (FAO) szerint. A learatható búza-és kukoricamennyiség csökken, rizsből azonban többet takarítanak majd be várhatóan, mint tavaly - értesült a Napi Gazdaság.
Reformot sürgetnek a nyugdíjpénztárak
A hazai nyugdíjpénztárak hosszú idő után talán összefognask, hogy érdekeiket a korábbinál egységesebben tudják érvényesíteni - írja a Napi Gazdaság.
Elhalasztják az ötéves adócsökkentést
A kormány az államháztartás rendbetétele miatt várhatóan elhalasztja ötéves adócsökkentési programját. A Napi Gazdaság szerint 2008-ig jegelik az adócsökkentési terveket. Az államháztartás konszolidálásához csökkentik a kiadásokat, de a büdzsé rendbetételét a kormányzat mégis elsősorban a bevételi oldal erősítésétől várja a büdzsé kiegyenlítését.
Államosíthatják az orosz olajkitermelést
Az orosz kormány azt fontolgatja, hogy többségi részesedést szerez a külföldi olajcégekkel, az Exxon Mobillal, a Shell-lel és a Totallal közösen birtokolt nagy olajkitermelési projektekben - írja a Napi Gazdaság.
Megadóztatnák az e-maileket
Alain Lamassoure, az Európai Parlament francia konzervatív képviselője megadóztatná az uniós tagállamok sms- és e-mail-forgalmát - írja a Napi Gazdaság.
Sokkal kevesebben ekhóznak a vártnál
Az előző hónap végéig mindössze 568,6 millió folyt be ekhóból, körülbelül 2800 adófizetőtől. Csak akkor van értelme megtartani az ekhót, ha júliusra tízezer főre bővül a számuk, amikor lejár a színlelt szerződésekre adott haladék - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- Gazdaság
- ekho
- fő
- adófizető
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Szib�ri�ig terjeszkedik az OTP
Cs�nyi S�ndor szerint�a Kulska Bank�n k�v�l ak�r k�t ukr�n �s egy orosz bankot is megvehet a k�zeli hetekben az OTP.�Az OTP-vez�r�nem tart att�l, hogy j�v�re is megmarad a banki k�l�nad� - �rja a Napi Gazdas�g.
- címkék:
- bank
- Szibéria
- OTP Bank
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
EBRD: Pazarolják az energiát az új EU-tagok
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) becslése szerint Kelet-Európában az energiafelhasználás hétszer olyan pazarló, mint a nyugat-európai országokban - írja a Napi Gazdaság. A bank döntött arról is, hogy befejezi a 2004-ben EU-taggá vált kelet-közép-európai államok hitelezését.
Ecuador is államosította olajiparát
Bolívia és Venezuela után Ecuador is az olajipar állami kisajátításának útjára lépett. A latin-amerikai országban sokan aggódnak amiatt, hogy a lépés az amerikai - ecuadori kapcsolatok megromlásához vezet - írja a Napi Gazdaság.
Ismét bevezethetnek kínai cégeket a tőzsdére
Újra szabad a kínai vállalatok tőzsdére vezető útja - írja a Napi Gazdaság. Az egyéves tilalom eltörlése újabb lendületet adhat a sanghaji tőzsdének, amely a Bloomberg szerint az elmúlt hónapban 17,3 százalékos emelkedéssel globális összevetésben a legnagyobb rallyt produkálta.
Külföldi befektetőkön állhat bosszút a Kreml
A Kreml megnehezíti a gázkitermelési koncessziók elnyerését, ha hátrányos feltételeket szabnak számára a WTO-csatlakozási tárgyalásokon - írja a Napi Gazdaság.
Később vezethetik be a csehek az eurót
Nem okozna meglepetést, ha az eredetileg 2010-re tervezett euróbevezetés időpontja néhány évvel későbbre tolódna - vélekedik több cseh gazdasági szakember. Az euró támogatottsága 45 százalékra esett vissza lakosság körében - írja a Napi Gazdaság.
Vége a tőzsdék egyeduralmának
Jelentős szeletet csippenthetnek majd ki a bankok és a brókercégek a tőzsdei forgalomból, miután életbe lép az EU internalizálást lehetővé tevő szabályozása. Az eljárással csökken a kereskedés tranzakciós díja - írja a Napi Gazdaság.
Tönkreteheti az ötvösöket a drága arany
A drasztikus nemesfémdrágulás miatt számottevően csökkent az ékszerészek és az ötvösök forgalma Magyarországon - írja a Napi Gazdaság. Az ötvösök közül alig néhányan tudnak csak készletre nemesfémet vásárolni, ezért gyorsan átgyűrűzött az ékszerek árába az alapanyag drágulása.
Jogtalan lehet a regisztrációs adó
Az Európai Bírósághoz (EB) eddig két, a regisztrációs adóval kapcsolatos magyar keresetet adtak be írja a Napi Gazdaság. Egy Bács-Kiskun megyéből, egy pedig Hajdú-Bihar megyéből érkezett - közölte Lehóczki Balázs, az EB sajtó- és tájékoztatási osztályának munkatársa. Az utóbbi ügy most ért tárgyalási szakaszba, és várhatóan az év végén születik meg az ítélet.
Közel tíz éve először nyereséges az MTV
A Magyar Televízió (MTV) csaknem egy évtized után pozitív eredménnyel zárta a 2005-ös évet. A köztelevízió üzemi eredménye tavaly 1,8 milliárd forint, mérleg szerinti eredménye pedig 1,6 milliárd forint volt - írja a Napi Gazdaság.
EU: 90 milliós agrárbüntetés Magyarorszának
Az Európai Bizottság a tíz új uniós tagra összesen 381,9 millió eurós büntetést akar kiszabni, mivel, Brüsszel szerint túl sok agrárterméket halmoztak fel az érintettek uniós tagságuk küszöbén - írja a Napi Gazdaság. Magyrországnak közel 90 millió eurót kellene fizetnie.
Lassú növekedés a magyar gazdaságban
A magyar GDP, az idei első három hónapban 4,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - adta hírül a KSH az első ízben készített gyorsbecslése alapján. Az előző negyedévhez viszonyítva egy százalékkal emelkedett a GDP - írja a Napi Gazdaság. A részletes és pontosabb adatok továbbra is a tárgyidőszak végét követő 70. napon jönnek ki.
Forgalomban maradnak az aprópénzek
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint forgalomban maradnak az aprópénzek. Az MNB szerint a lakosság igényli a kisebb címletű érméket, a jegybanknak törvényi kötelezettsége ezeket biztosítani - írja a Napi Gazdaság. Elemzők szerint több milliárd forintot lehetne megtakarítani a lépéssel.
Szlovénia jövőre bevezeti az eurót
Szlovénia az új EU-tagállamok közül elsőként jövőre bevezetheti az eurót. Az Európai Bizottság ma megerősíti, hogy az ország teljesíti a feltételeket - írja a Napi Gazdaság.
Focirészvényt csak szurkolóknak ajánlanak
Nem nagy üzlet fociklubok részvényeibe fektetni a profi intézményi befektetők véleménye szerint. Ez inkább csak a szurkolóknak való - írja a Napi Gazdaság.
Megszűnik az iparűzési adó 2008-tól
A helyi önkormányzati adórendszerben bőven volna tartalék az egyszerűsítésre. A nyolcféle - ez évtől a luxusadó belépésével kilencféle - adó közül ugyanis mindössze kettő hozza be a települések együttes, éves, helyi adóbevételeinek 94 százalékát - írja a NAPI Gazdaság. A bevétel 82,9 százalékát hozó iparűzési adót viszont 2008-tól megszüntetik.
- címkék:
- adó
- bevétel
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Merész lenne az ingatlanadó
A pénzügyminiszter legutóbb az ingatlanadóztatás ötletét dobta be a köztudatba, a gyors átálláshoz azonban hiányzik a megfelelő nyilvántartás és informatikai háttér. Az értékalapú ingatlanadóztatás a TÖOSZ tervei között is szerepel - írta a Napi Gazdaság.
V�ltozott a Synergon tulajdonosi szerkezete
Megn�vekedett a befektet�i �rdekl�d�s a Synergon Informatikai Rt. ir�nt, ezt mutatja, hogy a c�gben k�t �j tulajdonos szerzett nagyobb r�szesed�st. A Pannonplast ut�n Miholek Istv�n, az Office Depot vez�rigazgat�ja 10,89 sz�zal�kos Synergon-r�szv�nycsomagot v�s�rolt. Miholek Istv�n a v�s�rl�st els�sorban a v�rhat� �rfolyamnyeres�ggel indokolta - �rta a Napi Gazdas�g.
Júliustól büntetik a színlelt szerződéssel dolgozó orvosokat
A munkaügyi felügyelet és az adóhatóság júliustól szándékai szerint szigorúan bünteti a színlelt szerződéssel dolgozó orvosokat. Az orvosok vállalkozói státuszát a törvény nem tiltja. Azonban egyre több orvos követ sajátos gyakorlatot: ugyanabban a kórházban délelőtt alkalmazotti jogviszonyban, míg délután vállalkozói státuszban tevékenykedik. A jelenség oka: a munkaerőhiány, és az a szabályozás, hogy a túldolgoztatás tilalma csupán az alkalmazotti jogviszonyban dolgozókat érinti. -írja a Napi Gazdaság.
N�pszer�bbek a neten a kis br�kerc�gek
Az internetes r�szv�nykereskedelem k�t hazai piacvezet�je szerint az online rendszerek n�pszer�s�ge az alacsonyabb jutal�knak �s az egyszer� kezelhet�s�gnek k�sz�nhet�en rohamosan n�ni fog - �rja a Napi Gazdas�g.
Jóval több tévé fogy majd a foci-vébé miatt
Az elektronikai termékeket forgalmazó cégek karácsonyi forgalomra számítanak júniusban a televíziók piacán - írja a Napi Gazdaság.
Több napraforgót vethetnek a belvíz miatt
Most áreséssel kell számolni, középtávon viszont már erősödés várható az olajos növények világpiacán, a magyarországi árakat elsősorban Oroszország, illetve Ukrajna termelése határozhatja meg.
A luxusadó tizede folyhat be
Eddig 48 luxusadó-bevallást nyújtottak be magánszemélyek a fővárosi adóhatósághoz, olvasható a Napi Gazdaságban. Ez valószínűleg meg sem közelíti a 100 millió forintnál értékesebb fővárosi ingatlanok valós számát.
Drágul a kenyér, a hús és a tej
A pékek, a húsiparosok és a tejfeldolgozók is áremelést fontolgatnak. Az élelmiszer-gazdaság említett területein bekövetkező árváltozásokat hamar megérzik a fogyasztók is - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- áremelés
- kenyér
- tej
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Az EU válasza a Gazprom fenyegetéseire
Az Európai Unió visszautasította a moszkvai vádakat, hogy diszkriminatív módon akadályozza a Gazprom nemzetközi terjeszkedését. - írja a Napi Gazdaság.
Megbukhat a luxusadó
Beigazolódni látszik az önkormányzatok jóslata, amely szerint a luxusadóból nem várható értékelhető bevétel. Az adóosztályok többségéhez még nem érkezett bevallás, amelynek hiányában a nagyobb városokban esélytelen az adó kivetése - írja a Napi Gazdaság. A pénzügyi tárca továbbra is egymilliárdot remél az adónemből.
- címkék:
- bevétel
- luxusadó
- adónem
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
A hiány 38 százalékát az egészségügy adta
Tavaly az államháztartási hiány 38 százalékát az egészségügy adta, ezért reformja egyre sürgetőbb. A helyzetet viszont nehezíti, hogy abban sincs konszenzus, hogy sok vagy kevés pénz jut-e a szektorba.
Újabb szélerőműpark Magyarországon
Több mint 100 millió eurós költséggel szélerőműparkot épít hét kisalföldi település határában az AET Alternatív-Energia Kft. Az összesen 105 széltorony felállítását tartalmazó beruházási program első ütemében 45 berendezést építenek Hegyeshalom, Bezenye és Rajka határában. A második szakaszban hatvanat Lébény, Mosonszentmiklós, Öttevény és Börcs mellett - írja a Napi Gazdaság.
Könnyítés a kis- és közepes vállalkozásoknak
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK)szerint a kis- és közepes vállalkozásoknál a szabályok lazulása várható, ami gazdasági és adminisztratív könnyítést is jelent - olvasható a Napi Gazdaságban.
Sur�nyi: Most jobb az eur� �rfolyama
A fenntarthat� n�veked�shez kell kapcsolni az eur� bevezet�s�t - jelentette ki Sur�nyi Gy�rgy, volt jegybankeln�k. Az eur� jelenlegi �rfolyama szerinte j�t tesz a magyar gazdas�g versenyk�pess�g�nek - �rja a Napi Gazdas�g.
Félmillióba kerül egy szülés a magánklinikán
Az állami finanszírozás alapján egy egyszerű szülés 83 ezer forintba kerül, ugyanez egy magánklinikán 550 ezer - írja a Napi Gazdaság. A szakértők szerint nem az utóbbi ár magas, hanem az állami irreálisan alacsony.
Nincs sztrájk Ferihegyen
Elmarad a Budapest Airport repülőtéri üzemanyag kiszolgálói által péntekre meghirdetett munkabeszüntetés, mert a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) és a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) megállapodott a Budapest Airport vezetésével - írja a Napi Gazdaság.
Csányi megegyezett a húsosokkal
Nem vesznek részt az elmaradt béremelések miatt meghirdetett húsipari sztrájkján Csányi Sándor cégei. A Napi Gazdaság értesülése szerint Csányi Sándor már korábban megegyezett az alkalmazottakkal a Délhúsnál és a Picknél. Szekértők szerint a húsipar nincsen veszélyben.
Azonos árszintek vannak a hipermarketekben
Idén a Coránál kell a legkevesebbet fizetni a húsvéti kosárért, de csak azért, mert a francia hipermarketlánc, az Unicum esetében a tavalyi ár alá ment, miközben a konkurenseknél 3 százalékos emelést hajtottak végre - derül ki a Napi Gazdaság összeállításából. A nagyáruházak árszínvonala egyébként, egy-egy termék kivétellel szinte azonos.
Rosszul sülhet el a minimálbér-emelés
A minimálbér gyors emelésével a kormány nemcsak a beígért tízszázalékos járulékcsökkentést venné el a munkáltatóktól,de jelentősen növelné a foglalkoztatás költségeit - mondta a Napi Gazdaságnak Zara László, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke. A szakértő szerint az emelt költséget csak azok a cégek tudnák kigazdálkodni, amelyek képesek a piacbővítésre.
Drágul a tojás
A húsvét miatt megemelkedett kereslet miatt növekszik a tojás ára. Bár van elég tojás a hazai piacon, mégis jelentős mennyiségű import érkezett Spanyolországból - értesült a Napi Gazdaság.
Már a tervezőasztalon elkel a jó lakás
A magyar ingatlanpiacon minden szegmens kiegyensúlyozottan fejlődik - írja ingatlanpiaci szakemberekre hivatkozva a Napi Gazdaság.
Eladó a "Legyen Ön is Milliomos"
A "Legyen Ön is Milliomos" kvízjáték tulajdonosa eladná a világ 105 országában közkedvelt játék licenszjogait - írja a Napi Gazdaság. A brit ötletgazda Paul Smith, a Complete Communications elnöke az eladást azzal indokolta, hogy a társaság jobban szeretne a rádióműsorokra, és a filmgyártásra koncentrálni.
Ezermilliárdos körbetartozás Magyarországon
Akár ezermilliárd forintra is rúghat a vállalkozások egymás közötti tartozása, ám ennek mindössze a felét lehet számlával alátámasztani. Az úgynevezett követelés-nyilvántartókkal azonban sokat tisztulhat a kép.
Drágább a magyar sertés a külföldinél
Míg tavaly a behozatalból származó sertések drágábbak voltak a hazainál, idén megfordult a trend, és most az utóbbiért kell többet fizetniük a feldolgozóknak - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- import
- feldolgozó
- sertés
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Már nem népszerűek a garzonlakások
A leginkább keresett lakástípusnak jelenleg a másfél vagy az egy plusz két félszobás lakások számítanak, a felmérésben részt vevőknek majdnem fele ilyet szeretne vásárolni - írja a Napi Gazdaság a Duna House ezerfős mintán végzett fővárosi felmérésének adatai alapján.
- címkék:
- lakás
- vevő
- felmérés
- Duna House
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Feléled az irodapiac
Míg 2005-ben mindössze 73 ezer négyzetméterrel bővült a budapesti irodapiac, idén az előrejelzések szerint 200 ezer, 2007-ben pedig akár 330 ezer négyzetméterrel is növekedhet a kínálat - írja a Napi Gazdaság a DTZ ingatlan-tanácsadó elemzése alapján.
Medgyessy követheti Járait az MNB élén
A választás utáni helyzetről szóló találgatások az MNB-re is kiterjednek, hiszen Járai Zsigmond jegybankelnök mandátuma kevesebb mint egy év múlva lejár - írja a Napi Gazdaság.
A gazdagok nem fektetnek r�szv�nyekbe
Tart�zkodhatnak id�n az amerikai r�szv�nypiact�l a legvagyonosabb befektet�k - �rja a Financial Timesra hivatkozva a Napi Gazdas�g.
Magyarországon nem piacképes az idős arc
Az elmúlt években nem sokat változott az a trend, miszerint a cégek és a reklámügynökségek többsége nem igazán tud mit kezdeni az öregekkel. Nyugat-Európában pedig külön "idős-képzést" kap a reklámszakma.
Kihasználatlan tetőterek
Az elmúlt néhány évben a fővárosban, ha lassan is, de beindult a belső kerületi épületek padlás- és tetőtereinek beépítések - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből. Ezek a fejlesztések azonban többnyire csak a belső városmag XIX. század végén, XX. század elején épült lakótömbjeire korlátozódtak, ahol általában luxuslakásokat alakítottak ki.
A Fidesz nem alak�tan� �t az MFB-t
A v�laszt�sok kimenetel�t�l f�gg, hogy val�ban a magyar v�llalkoz�k bankj�v� szervezik-e a Magyar Fejleszt�si Bankot (MFB) �s �sszefonj�k-e a most sz�tsz�rt v�llalkoz�sfejleszt�si szervezeteket - �rja a Napi Gazdas�g.
Keletre tartanak a lopott autók
Az autólopás egyike a legnyereségesebb és a legkisebb kockázatú bűncselekményeknek. Bizonyítja ezt, hogy Kelet-, illetve Délkelet-Európába évente átlagosan mintegy 700 ezer lopott autót visznek be, jellemzően Nyugat-Európából, de érkeznek eltulajdonított járművek Észak-Amerikából is - írja a Napi Gazdaság az Europol jelentése alapján.
Tesco lehet a Domus boltokból
Tesco áruházakká válhatnak a Domus Rt. lakberendezési üzletei, amennyiben a hipermarketláncnak sikerül megegyeznie a bútoripari vállalattal - értesült a Napi Gazdaság.
Fehéríthető forintok
Különböző becslések szerint a GDP 20-26 százalékát termeli meg a magyar szürkegazdaság, a költségvetés helyzetét ennek már, ha csak a kis részét kifehérítenék, az is is nagyban javítaná, a helyzetet.
Cs�kkenhet a jegybanki alapkamat
A jegybank monet�ris tan�cs�nak k�t tagja is �gy v�li, fontol�ra kellene venni az alapkamat cs�kkent�s�t - der�l ki a Napi Gazdas�g h�tf�i cikk�b�l. Nem�nyi Judit szerint a kedvez� infl�ci�s kil�t�sok miatt vet�dhet fel a lehet�s�g, Bihari P�ter pedig az �szin�l j�val stabilabb befektet�i �rdekl�d�sre hivatkozik. Elemz�k�viszont m�g minim�lis cs�kkent�st is val�sz�n�tlennek tartanak.
Terjed az internetes telefonálás
Az már tavaly is sejthető volt, hogy az ingyenes vagy olcsó internetes telefonálás felboríthatja a távközlési piacot, az viszont nem, hogy a Skype 2,6 milliárd dollárért fog elkelni. Elgondolkodtató, miért adtak ennyi pénzt egy olyan szoftverért, amely még csak nincs is egyedül a piacon. Feltehetően a Skype elérte azt a kritikus felhasználói tömeget, amikor olcsó, de fizetős szolgáltatásaiból befolyó fillérek is hatalmas üzletet ígérnek. A Napi Gazdaság a magyarországi cégek internetes telefonhasználati szokásait vizsgálja összeállításában.
T�li �lmot alszik a bankok fele
A bankok egy r�sze t�li �lomba fagyasztotta az aj�nlatokat, m�g m�sok komoly bet�takci�kkal igyekeznek �j �gyfeleket szerezni. Az �vkezdetre n�h�ny bank a kamats�vokat is �tszabta - �rja a Napi Gazdas�g.
- címkék:
- bank
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Újra áruház lesz a Divatcsarnok
Hárommilliárd forintért vásárolja meg egy francia-belga cég a Divatcsarnokot. Az Orco Property Group ismét áruházként működtetné a műemléki védettséget élvező épületet. A cég nem először próbálkozott a divatcsarnok megvásárlásával: néhány éve 1,5 milliárdot kínált az akkor még a Centrum tulajdonában álló épületért - írja a Napi Gazdaság.
Bejött a reform a szlovákoknak
Felére csökkent a költségvetési deficit Szlovákiában. Az egykulcsos adórendszert sikeresen vezette be az ország, ugyanakkor a kiadási oldalt is sikerült megfogni. Az adóbevételek mintegy tíz százalékkal nőttek Szlovákiában. A többletbevételek előre nem tervezett kiadások finanszírozását tették lehetővé Szlovákia számára - írja a Napi Gazdaság.
Az ügyvédek kerestek a legtöbbet 2005-ben
Idén a jogászok és az informatikusok keresték a legtöbbet beosztott alkalmazottként. Budapesten a legmagasabbak a fizetések, a bérek különbsége egyes munkaköri szinteken a 20 százalékot is meghaladja - írja a Napi Gazdaság.
Sorsdöntő napok a könyvpiacon
Idén a hazai könyvpiaci forgalom várhatóan meghaladja majd a 60 milliárd forintot. Ennek akár 30-40 százalékát is a karácsonyi vásárlások adhatják. Bár a szezonalitás mindig jellemző volt, a karácsonyt megelőző erős hónap mára közvetlenül az ünnepek előtti néhány napra zsugorodott. Nem véletlen, hogy sok üzlet még szenteste napján is nyitva tart - írja a Napi Gazdaság.
Stella-díj: kártérítés a tolvajnak, betörőnek
Az Egyesült Államokban évente kisorsolják a Stella-díjat. Eme kitüntetés a 81 éves Stella Liebeck előtt tiszteleg, aki sikeresen perelte 2,9 millió dollárra a McDonald's étteremláncot, miután harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a magára öntött kávétól. A díj eddigi nyerteseiről közöl összeállítást a Napi Gazdaság.
Lakáslízinggel drágább lehet az új lakás
Ha önerő nélkül lakást lízingel valaki, könnyen kellemetlen meglepetés érheti - számol be a Napi Gazdaság. A jelenlegi piaci helyzet alapján ugyanis előfordulhat, hogy amennyiben a fejlesztő továbbterheli a vevőre a konstrukcióért az OTP-SCD Lízing Rt. által felszámított jutalékot, a lízingelt lakáshoz az eredetileg meghirdetettnél magasabb vételár tartozik.
Az áfacsökkentés az autópiacon is megjelent
A kiskereskedelmi multikhoz hasonlóan már az autóforgalmazó cégek között is akad olyan, amelyik csökkentett áfával próbálja magához édesgetni a vevőket - írja a Napi Gazdaság. Ebből akár arra is következtethetnénk, hogy a január elsejétől öt százalékkal alacsonyabb áfakulcs miatt érdemesebb elhalasztani a vásárlást, ám a helyzet nem ilyen egyszerű.
- címkék:
- autóipar
- adó
- vásárlás
- Skoda
- Napi Gazdaság
- ©koda
- Címkefelhő »
Négy hónapot csúszik az e-adózás
Négy hónappal később lesz csak kötelező az elektronikus munkáltatói adatszolgáltatás. A havi és negyedéves bevallóknak így csak májusban kell először online intézniük adóbevallásunkat - írja a Napi Gazdaság. Az adóügyi szakmai szervezetek szerint több ponton is problémás az e-adóügyintézéssel kapcsolatos törvénymódosítás.
Jön a füst nélküli (mű) cigi
Jövőre jön a NicStic, a füst nélküli (mű)cigaretta. A magyar értékesítési hálózatot már elkezdték szervezni, a nagykereskedelmi jogot 1650, míg a kiskereskedelmit 250 euróért lehet megvenni - írja a Napi Gazdaság. A termék egy mobiltelefon nagyságú készülék, amelybe egy ízesített, nikotinfilterrel ellátott porcelánrudat kell helyezni.
Új befektetési forma: vásároljon focistát!
Újfajta, a pénzvilágban meglehetősen szokatlan instrumentumokba fektető befektetési alap hódít Portugáliában: az FP Management B.V. által elindított három alap pénzeszközeit futballjátékosok vásárlására fordítja, akiken a "futamidő" lejártával tisztes haszonnal ad túl - írja a Napi Gazdaság.
A tévékészülékeket 2012-ig kell lecserélni
Hét év múlva az EU tagállamaiban élők kénytelenek lesznek lecserélni jelenlegi, analóg technológiával működő tévékészülékeiket digitális eszközökre. Az Európai Bizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy 2012-ben az analóg műsorszórást digitálisra kell cserélni. Magyarország a tervek szerint 2012-ben kapcsolja le az analóg adást - írja a Napi Gazdaság.
Román vevők a magyar ingatlanpiacon
A tavalyihoz képest immár kevesebb külföldi magánszemély vásárolt magyar ingatlant. Új fejlemény, hogy a britek és a hollandok fokozott érdeklődése mellett egyre több román állampolgár is érdeklődik a hazai lakások iránt - számol be a Napi Gazdaság.
Kamu számlákkal játsszák ki a repiadót
Az adómentesen felhasználható reprezentációs keret 25 millió forintra emelése 2006-ban növelheti ugyan az ilyen jellegű rendezvények számát, de amelyik cég igazán akarta, eddig is tetszés szerint meg tudta tartani azokat, a költségek elszámolása ugyanis legtöbb esetben egyszerű számlázástechnikai kérdés - írja a Napi Gazdaság.
A feketepiac a cigarettagyárak fő vetélytársa
A gyártók árpolitikájának változását az elemzők szerint valójában nem az árverseny motiválja, ugyanis a szereplők mindegyikének legkomolyabb versenytársa a feketepiac.
Jó pénzt hozott az iraki háború
Kiemelkedően teljesített az a CNN Money által két és fél évvel ezelőtt összeállított portfólió, amelybe azon cégek kerültek, amelyeket kedvezően érintett az iraki háború - írja a Napi Gazdaság.
Hamarosan itt az autópálya-kötvény
Eldőlt, hogy kötvénykibocsátásból finanszírozzák a hátralévő autópálya- és autóút-fejlesztések nagy részét. A várhatóan legalább másfél milliárd eurós kötvény a jövő év első negyedévében jelenik meg a piacon - írja a Napi Gazdaság. A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvény ezzel is kapcsolatos módosítását szerdán fogadta el a kormány, s csütörtökön már a parlament elé is kerül a javaslat.
Elolvadt a Tesco-benzinkutak árelőnye
A pénztárcájukra ügyelő autósoknak érdemes tankoláskor nem korábbi, hanem a frissen szerzett árismeretekre támaszkodniuk. Eddig ugyanis nagyítóval kellett keresni a fővárosban, hogy mely kutak kínálnak 95-ös benzint a Tesco-kutakéhoz hasonló árszinten, ma viszont már több töltőállomás is ledolgozta hátrányát - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- tankolás
- benzin
- Tesco-kút
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Elkezdődött az új Fiat-Suzuki modell gyártása Esztergomban
A Suzuki esztergomi gyárában megkezdték a Fiatnak készülő, közös fejlesztésű mini terepjárók gyártását. Az új modell a torinói téli olimpia hivatalos autója lesz - írja a Napi Gazdaság.
"Áfás" lesz a karácsony
Lehengerlő marketingkampányra és erős karácsonyi forgalomra lehet számítani az év hátralévő részében, mindenki igyekszik kihasználni a jövő évben csökkenő áfa teremtette lehetőségeket - írja a Napi Gazdaság. Kérdés azonban, hogy nem győz-e a racionalitás - a nagyobb értékű vásárlások áfacsökkentés miatti elhalasztása.
- címkék:
- adó
- vásárlás
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Megadóztatnák az sms-t Olaszországban
Közfelháborodást keltett Olaszországban a duzzadó költségvetési hiány leszorítását célzó legújabb kormányzati elképzelés, amely szerint 1 eurócentes adót vetnének ki a szöveges telefonüzenetekre - számol be a Napi Gazdaság.