kísérlet

címke rss

Újabb titkát tárta fel az emberi agy

Tudomány2017.04.11, 16:12

Az emberi agyban a rácssejtek aktivitása összefügg a környezet méretével - állapította meg kutatók egy nemzetközi csoportja az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara (ELTE PPK) szakembereinek részvételével.

Megismételték minden idők egyik legijesztőbb kísérletét

Tudomány2017.03.16, 14:08

Több mint 50 év után megismételték a világ egyik legnyomasztóbb és legvitatottabb eredményét felmutató kutatást, a Milgram-kísérletet, amely az emberek engedelmességét és a hatalom utasításainak elfogadását vizsgálta. A vizsgálatot ezúttal Közép-Európában végezték el.

A kommentelés anatómiája, avagy hogyan születnek a trollok?

Tudomány2017.03.04, 22:28

Az alig két évtizedes múltra visszatekintő internet nélkül ma már szinte elképzelhetetlen lenne az életünk. Az online újságírásnak köszönhető, hogy a világban zajló események és az ezekről szóló tudósítások csaknem egyidejűvé váltak. Az online univerzum azonban nem csak nélkülözhetetlen előnyökkel, hanem negatív jelenségekkel is együtt jár. Ezek egyike a rosszindulatú, a személyiségi jogokat nemegyszer súlyosan sértő, névtelen kommentelés vagy más néven trollkodás.

Látott már dongókat labdázni?

Tudomány2017.02.24, 16:14

Pusztán megfigyeléssel valóságos „labdazsonglőrökké" fejleszthetik magukat a poszméhek, számolt be a meglepő eredményről egy új kutatás.

Támadások kereszttüzében az idei év nagy bejelentése

Tudomány2017.01.30, 17:16

Egy kutatócsoport azt állítja, sikerült a hidrogént olyan hatalmas nyomásnak kitenni, amitől az fémes tulajdonságúvá vált. Az eredményeket azonban többen kétségbe vonják.

A macskák ugyanolyan intelligensek, mint a kutyák

Tudomány2017.01.26, 18:13

Japán tudósok szerint a macskák ugyanolyan jól teljesítenek bizonyos memóriateszteken, mint a kutyák, ami azt sugallja, hogy a két állat egyformán intelligens lehet.

Lemásolható az ujjlenyomat digitális fotókról

Archívum2017.01.16, 17:04

Japán kutatók sikerrel másolták le az ujjlenyomatot egy digitális fotóról, amelyen egy ember feltartott mutató és középső ujjával V betűt, a béke jelét mutatja.

Nyolcvan felett is előnyös lehet az edzés

Egészség2016.12.31, 09:48

A rugalmas gumiszalaggal végzett rendszeres erősítő edzés a 80 év feletti nőknél is sok előnnyel járhat: a hatás elsősorban az izmok leépülésének megakadályozása, nem pedig az izomépítés.

A magzatvíz visszafordíthatja a csontok öregedését

Egészség2016.12.21, 18:27

A magzatvízben lévő őssejtek újjáéleszthetik az öregedő és gyenge csontokat - állítják brit kutatók, akik szerint felfedezésük segíthet genetikai betegséggel született gyerekeken, idős embereken és űrhajósokon is.

Itt a szén-monoxid-mérgezés első hatékony ellenszere

Egészség2016.12.15, 10:57

A szén-monoxid-mérgezés gyakran halállal vagy maradandó károsodással végződik, mert a hosszan tartó belégzés hatásai már visszafordíthatatlanok. Vagy legalábbis azok voltak eddig: a most felfedezett ellenméreg úgy tisztítja meg a vért a mérgező gáztól, ahogy eddig semmi.

Ellenőrizhetik vele a sofőröket, orvosokat is

Egészség2016.12.10, 19:42

Számos közúti baleset és egészségügyi műhiba elkerülhetővé válik, ha pár perc alatt tesztelni lehet a mentális frissességet.

Napelemes repülővel a sztratoszférába

Tudomány2016.12.08, 10:56

Napelemes repülőgéppel akar feljutni a sztratoszféráig egy svájci kalandor, mindössze pár hónappal azután, hogy két honfitársa a világon elsőként megkerülte a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülővel.

Az ember, aki megevett egy állatkertet

Tudomány2016.12.05, 13:05

Egy furcsa, kevéssé ismert brit természetbúvár 190. születésnapját ünnepli nemsokára a világ. Ez alkalomból jelent meg egy könyv, amelyből a New Scientist szemezget bizarr, érdekes történeteket.

Százezer laikus bizonyította be, hogy Einstein tévedett

Tudomány2016.12.03, 10:14

Több mint százezer laikus vett részt a világ eddigi legnagyobb kvantumfizikai kísérletében, és bizonyította be, hogy Albert Einstein tévedett, amikor a kvantum-összefonódás jelenségét lekezelően "kísérteties távolhatásnak" nevezte. 

Így változtatja meg agyműködésünket a szex

Life.hu2016.12.02, 12:32

A szexualitás, mint téma, rendszeresen megihleti a kutatókat is. Íme, egy újabb kísérlet, amely megdöbbentő eredményeket mutat.

Ezért nehéz beszélgetés közben a másik szemébe nézni

Tudomány2016.11.28, 14:13

Az alapvető illemszabályok megkövetelik, hogy beszélgetés során a másik szemébe nézzünk. Ez azonban sokak számára nem egyszerű feladat, aminek megvan a maga tudományos oka – derült ki egy friss kutatásból.

Megvannak a varázsszavak, ha csábítani akar

[origo] utazás2016.11.28, 14:25

Önöktől, az Origo olvasóitól kértük szerdán, hogy nyilatkozzanak: mi jut eszükbe, ha Magyarországot mint turisztikai célpontot kell bemutatni egy szóval, öt szóval és egy mondattal. Önök ezt megtették, amit nagyon köszönünk! Cserébe az a minimum, hogy megmutatjuk, mit gondolnak legtöbben jó horognak egy turista számára.

Keresse meg az állatokat a homályos képeken!

Tudomány2016.11.26, 14:22

Meglátja az állatokat a következő négy elmosódott képen? Egy új tanulmány szerint az egyiken lévőt könnyebb felfedezni, mint a többit. A kutatók szerint ennek evolúciós okai vannak.

Hihetetlen erős a pálmatolvaj ollója

Tudomány2016.11.26, 12:25

A pálmatolvaj nemcsak a legnagyobb, de a legerősebb rák is a földön, állapították meg japán kutatók. A rák ollójával felnyitja még a hihetetlenül kemény kókuszdiót is.

Az alacsony társadalmi státusz károsíthatja az immunrendszert

Egészség2016.11.25, 20:43

Az alacsony társadalmi státusz úgy befolyásolhatja az immunrendszert, hogy az ember hajlamosabbá válik a szívbetegségre, a cukorbetegségre és a mentális egészségi problémákra - állapították meg az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban.

Egy hét a fátyol mögött

She2016.11.20, 18:05

Lina egy hétig a muszlim nők tradícionális, teljes testet elfedő, fekete öltözetét viselte angliai otthonában. Persze nem arról van szó, hogy áttért volna az iszlám vallásra, aztán 7 nap múlva gyorsan meggondolta magát. Egy egyetemi projekt keretein belül vágott bele, ebbe a nagyon is tanulságos társadalmi kísérletbe.

Nem a férfiak nyafogása miatt bukott meg a nekik készülő fogamzásgátló

Life.hu2016.11.16, 12:36

Szakemberek még 2008-ban kezdtek el kísérletezni a férfiaknak szánt fogamzásgátlóval, és bár az eredmények meglehetősen ígéretesek voltak, a kísérletet 2011-ben leállították a felbukkanó mellékhatások miatt. Akkoriban sokan a férfiakat hibáztatták, hogy a nőkkel ellentétben már néhány apró mellékhatás miatt is képesek megfutamodni, hiszen köztudott, hogy a fogamzásgátló tablettát szedő nők is többféle mellékhatással néznek szembe. De vajon mi az igazság ezzel kapcsolatban?

A patkányok is csiklandósak, ha jó a kedvük

Tudomány2016.11.11, 08:03

A patkányokat tanulmányozó kutatók olyan neuronokat fedeztek fel az agyban, amelyek a csiklandóssággal és a nevetéssel kapcsolatosak. Egy társkísérletben képesek voltak kacagást kiváltani az állatokból, amikor stimulálták ezeket az idegsejteket.

Egy hétig muszlim voltam! - Lina kipróbálta milyen burkát hordani

She2016.11.10, 15:59

Amikor először láttam muszlim nőt tetőtől-talpig fekete burkában, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mi vihet rá egy modern nőt arra, hogy napi rendszerességgel ilyen ruházatban járja az utcákat. Hogy jobban belelássak az iszlám hívők életébe, úgy döntöttem, hogy egy egyetemi projekt keretében egy hétig hordom a fátylat. Hozzá tartozik a történethez, hogy egy angol nagyvárosban élek, így könnyen találtam néhány szakértőt, aki a segítségemre lehetek: fiatal muszlim hölgyeket.

Nem lesz jobb kedvünk attól, ha mosolygunk

Unikornis2016.11.06, 10:12

Egy 1988-ban végzett német kísérlet óta tartja magát az a nézet, hogy pusztán attól is jobb kedvünk lesz, ha ráerőltetjük magunkra a mosolygást. Holland kutatók nemrégen megismételték a kísérletet, és nem működött az eddig tutinak hitt recept.

Lovakat tanítanak jelekkel kommunikálni

Tudomány2016.11.03, 11:50

Egyre több állatfajról derül ki, hogy képes elsajátítani valamilyen jelnyelvet, és annak segítségével kommunikálni is tud az emberrel.

Egyszerű étrendváltás segíthet a leukémiás betegeknek

Egészség2016.10.23, 15:44

Japán kutatók első ízben mutatták ki, hogy egy adott aminosav egyszerű elhagyásával az egerek étrendjéből teljesen leállítható az új vérsejtek termelődése. Ez elsőre rossz dolognak hangzik, de rendkívül hasznos lehet azoknál a betegeknél, akik csontvelő-átültetés előtt állnak.

Űrfelvonót szeretnének építeni a kutatók

Tudomány2016.09.15, 10:23

A rakétáknál olcsóbban és egyszerűbben is szállíthatna a jövőben embereket, műholdakat és egyéb anyagokat az űrlift, amelynek különböző prototípusait hét német és japán diák kutatócsoport mutatja be a héten az Európai Űrlift Versenyen (European Space Elevator Challenge) a németországi Garchingban.

Még hogy nem lehet víz alatt metált játszani!

Unikornis2016.09.14, 14:33

Biztos sokan méláztunk már el egy medence partján heverészve azon, milyen lenne belecsobbanni a vízbe, és gitározni egyet a fenekén. Akadnak azonban olyanok, akik nemcsak álmodoznak, hanem utána is járnak az őrült kérdéseknek.

A világ leghosszabb kísérletei: szurokcsepegtetés

Tudomány2016.09.08, 14:33

Sorozatunkban a világ leghosszabb ideje tartó kísérletei közül válogatjuk ki a legérdekesebbeket. Ebben a részben azt a kísérletet ismertetjük, amelyben egy ausztrál kutató azt kívánta bebizonyítani, hogy a szurok – látszólagos szilárdsága ellenére – folyékony és csepegtetni lehet.

Rákóczi Feri bevállalta: egy éven át minden nap szexel majd a párjával

Life.hu2016.09.08, 14:00

Bár a Morning Show műsorvezetője azonnal "hazavitte" az ötletet, a párja nem igazán lelkesedett a dolog iránt. Persze Jani és Balázs azonnal faggatózásba kezdtek. 

Filléres teszt a hamis és romlott gyógyszerek lefülelésére

Egészség2016.08.27, 17:20

A fejlődő világ piacát elárasztó hamisított és bomlásnak indult gyógyszerek jobb esetben csak hatástalanok, rosszabb esetben egyenesen mérgezőek. Amerikai kutatók olcsó papírcsík-alapú tesztet fejlesztettek ki, amely megbízthatóan lefüleli a hamis vagy romlott gyógyszereket.

Nem kell aggódnunk, ha elblicceljük a fogselymezést?

Egészség2016.08.25, 13:27

Több kísérlet eredményeit elemezve sem született meggyőző bizonyíték arra, hogy a fogselyem használatával megelőzhetjük a fogak és az íny károsodását. Akkor miért érdemes mégis csinálni?

Rablási kísérlet szemtanúi voltak a magyar tévések Rióban

Life.hu2016.08.02, 12:38

Motoros banda rabolt az MTVA stábjának útvonalán Rió de Janeiróban.

Legyen valóban menő a meeting!

Egészség2016.07.22, 17:00

Heti egy alkalom is számít, már ha sétálós értekezletről van szó. Az élénk tempójú gyaloglás olyan testmozgás, amely a munkahelyen vagy annak környékén könnyen megvalósítható.

Kérjen elnézést a szúnyogtól, mielőtt lecsapja!

Archívum2016.07.12, 19:47

Ahelyett, hogy az állatok viselkedéséből következtetnénk szellemi képességeikre, inkább agyuk felépítését érdemes vizsgálni egy amerikai kutatópáros szerint. Nem kizárt, hogy a  rovarok sokkal tudatosabbak, mint eddig gondoltuk.

Visszanyerték látásukat a vak egerek

Egészség2016.07.12, 08:37

Egy egereken végzett tanulmányban első ízben sikerült kimutatni, hogy a nagy kontrasztú vizuális stimuláció segíthet a retinában lévő károsodott neuronoknak újranöveszteni a látóidegrostokat. A kezelt egerek részben visszanyerték a látásukat.

Kísérletekkel népszerűsítik a kémiát, biológiát és fizikát a gyerekeknek

Itthon2016.07.11, 16:54

A kémia és a biológia a mai napig a gyerekek többségének nem más, mint egy megfoghatatlan, képletekkel és törvényekkel teli terület. Kreativitással és interaktív bemutatókkal, kísérletekkel azonban könnyebben megszeretik a gyerekek ezeket a tantárgyakat. 

Most már hamis emlékeket is tudnak az agyunkba ültetni

Tudomány2016.07.08, 18:42

Még elég sci-finek hangzik, pedig már a küszöbön van: japán kutatóknak sikerült teljesen hamis emlékeket beprogramozniuk a kísérleti alanyaik agyába. Mindezt ráadásul úgy tették, hogy pontosan meg sem mondták a résztvevőknek, hogyan befolyásolhatják saját emlékeiket – mégis működött a módszer.

Egyes városi éjjeli lepkék már kevésbé vonzódnak a fényhez

Tudomány2016.07.03, 10:56

Egy svájci evolúcióbiológus észrevette, hogy a városi éjjeli lepkék egy része már alkalmazkodott az erős városi fényekhez, és nem repülnek a fényforrások közelébe. Ez azonban nem minden szempontból előnyös a fajnak.

Amikor a disznók röfögnek, mondanak is valamit

Tudomány2016.06.30, 14:44

A disznók által kibocsátott röfögő hang függ a disznó személyiségétől, és fontos információt közvetít ennek a rendkívül társas fajnak a jóllétéről, írja egy brit tanulmány.

Úttörő kísérletet indítottak erdőink megőrzéséért

Környezet2016.06.20, 16:25

A klímaváltozás egyre szélsőségesebb próbatételek elé állítja a magyarországi erdőket. Új kártevők, változó évszakok, a korábbiaknál hevesebb viharok és hosszabb száraz időszakok várhatók. Miként reagálnak erdőink ezekre a változásokra? Milyen fordulatok várhatók az erdőgazdálkodásban?

Eltörött a villanykörtéje? Tegye folyékony nitrogénbe!

Tudomány2016.05.25, 17:38

Az izzószál szuperhűtése megakadályozza a fémszál elégését.

Öngyilkos akart lenni súlyos égési sérülései miatt a 20 éves lány

Life.hu2016.05.10, 16:14

Shalom Blac mára elfogadta magát, és igyekszik kihozni magából a maximumot, és most videóblogjában ad sminktippeket.

Először sikerült emberi magzatot nevelni laboratóriumban

Egészség2016.05.05, 10:41

Tudósoknak először sikerült laboratóriumi körülmények között, az anyaméhen kívül majdnem két hetes koráig nevelni egy emberi embriót. A kísérlettel páratlan betekintést nyertek az emberi élet legtitokzatosabb, kezdeti szakaszába.

A szabad akarat egy érzéki csalódás csupán?

Egészség2016.05.06, 21:31

Emberi mivoltunk talán legfontosabb sajátja az a képességünk, hogy szabadon dönthetünk az élet különböző rendű-rangú kérdéseiben. Szemben a zombikkal és a robotokkal, mi emberek logikai, erkölcsi és érdekalapú megfontolások alapján értékeljük az adott helyzetet, és hozzuk meg ezek alapján a döntéseinket, melyben az emberi tudat alapvető szerepet játszik. 

Agyhalott emberek feltámasztására készülnek

Egészség2016.05.04, 14:14

Hihetetlen és meglehetősen vitatott kísérletre kapott engedélyt egy amerikai biotechnológiai vállalat: 20 pácienst hoznának vissza az agyhalál állapotából. A terv az, hogy az idegrendszer stimulálásával – akár egy lefagyott operációs rendszert - újraindítják az agy működését. A ReAnima projektet jövő évben indítanák.

Érdekes kísérlet: Ilyen hatással volt a testére az étkezések előtti vízivás

Life.hu2016.04.27, 11:53

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a víz igazi csodaszer, ha méregtelenítésről van szó, mégsem tudjuk pontosan, vajon tényleg olyan sokat segít-e a fogyásban az átlátszó folyadék. Most kiderül!

Arcpirító kísérlet: Vadidegen embereknek kellett levetkőztetniük egymást!

Life.hu2016.04.22, 10:55

Szinte soha nem fordul elő olyan helyzet az életben, amikor teljesen idegeneknek kellene felszólításra levetkőztetniük egymást, ám egy kísérlet kedvéért megkértek néhány embert erre. Az eredmény természetesen irulás-pirulás, és megmosolygtató zavar.

Színészek állnak ki a homeopátia mellett

Egészség2016.04.21, 17:48

Annak ellenére, hogy a tudományos bizonyítás kritériumainak mindenben megfelelő kísérletek azt igazolják vissza, hogy a homeopátiának legfeljebb csak placebo hatása lehet, ennek ellenére is, gyakran kampányolnak az áltudományos terápia mellett.