fizetés

címke rss

Karrierkilátások az egészségügyben

Állás 20112007.03.02, 13:40

A tervezett kórházbezárások, -összevonások következtében becslések szerint több ezer egészségügyi dolgozó marad állás nélkül. Egyelőre tisztázatlan, mi történik a munkájukat elvesztő orvosokkal, nővérekkel. A gyógyszercégeknél az utóbbi időben romlottak az elhelyezkedési esélyek. Anglia milliós fizetéssel várja a legjobbakat, de ott is sok a feltétel.

Kétszer többet keresnek a lengyel vezetők

Állás 20112007.02.19, 08:13

Egy lengyel cégvezető évente 122 ezer eurót (31 millió forintot) keres, míg magyar kollégája csupán 69 ezret (17 millió forint). Igaz, mindkét ország topmenedzserei elmaradnak a német átlagtól, ahol 258 ezer euró (65 millió forint) a vezetők évi jövedelme - írja a Világgazdaság a Kienbaum tanácsadó cég felmérésére hivatkozva.

Képviselői asszisztensként az EP-ben

Állás 20112007.02.13, 16:59

Pulay Brigitta közel két éve él Brüsszelben. Egy évig egy lobbicégnél dolgozott, tavaly október óta pedig környezetvédelmi asszisztenseként Olajos Péter képviselő (MDF) munkáját segíti az Európai Parlamentben. Munkájáról és a brüsszeli életről számol be.

Nyugati MBA-vel 30 milliós fizetés

Állás 20112007.02.12, 12:37

Tengerentúli iskolák uralják a Financial Times gazdasági napilap üzleti iskolákról készített 2007-es ranglistáját. Az első tízbe az amerikaiakon kívül csak egy angol és egy francia MBA iskola fért be. Három évvel a végzés után a legjobb business school-ok végzősei évi 150 ezer dollárt (közel 30 millió forintot) keresnek.

Diszkriminációval vádolják a Wal-Mart áruházláncot

Állás 20112007.02.08, 08:47

A világ legnagyobb üzlethálózatát működtető Wal-Mart Stores ellen az a vád, hogy amerikai áruházaiban 1998 óta hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a női alkalmazottakkal szemben a fizetések és az előléptetések terén - írja a Privátbankár.hu.

Százezrekbe kerül a szakmai gyakorlat

Állás 20112007.02.07, 09:28

Az újságírói, ügyvédi szakma kitanulásához ingyenmunkán át vezet az út. Nem elég az egyetemeken, főiskolákon a képzésért különféle jogcímeken fizetni, a szakmai gyakorlaton vagy ügyvédjelöltként további százezreket kell befektetni vagy fizetés nélkül dolgozni. A Napi Gazdaság cikke alapján megkérdeztünk néhány újságíró-palántát és ügyvédjelöltet.

Az EU fizeti a palesztin közalkalmazottakat

Nagyvilág2007.02.02, 21:22

Az Európai Unió megkezdte a fizetések egy részének folyósítását a palesztin közalkalmazottak nyolcvan százaléka számára - jelentette be pénteken az Európai Bizottság Jeruzsálemben nyilvánosságra hozott közleményében.

A szép és karcsú munkavállalók többet keresnek

Állás 20112007.01.31, 09:18

Megjelenésünk havi fizetésünk alakulásában is szerepet játszhat. Egy előnytelen külsejű - kevésbé szépnek talált, túlsúlyos - munkavállaló hátrányát bérezésében is érezheti. Öt-tizenöt százalék is lehet a bérhátrány a jóképű, nem elhízott kollégával szemben.

Itt az új adóslista

Gazdaság2007.01.30, 09:56

Közzétette azoknak az adózóknak a nevét az APEH, akiknél jogerős határozatban jelentős összegű adóhiányt állapított meg és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették az előírt határidőre. A legnagyobb, 1,022 milliárd forintos adóhiánnyal egy inárcsi cég áll az élen.

Csak a kifizetett új kgfb érvényes februárban

Archívum2007.01.29, 10:06

Január végén lejár az az egyhónapos határidő, amely alatt fizetés nélkül is vállalja az új kötelező gépjármű felelősségbiztosító a kockázatot. Ha az új biztosító nem küld csekket a hónap végéig, akkor díjhalasztással vállalhatja a kockázatot.

Nem a fizetés a legfontosabb az álláskeresőknek

Állás 20112007.01.23, 10:54

A magas fizetés és a céges autó nem elég ahhoz, hogy a cégek a legjobb munkavállalókat megszerezzék. Sokkal lényegesebb szempont a fejlődési lehetőség, a munka tartalma és a munkahelyi légkör. A Neumann International az álláskeresők munkahelyválasztásának szempontjait elemezte Magyarországon és Nyugat-Európában.

Alig emelkedik a minimálbéresek fizetése

Gazdaság2007.01.19, 01:28

A minimálbér felemelése ellenére alig lesz több a dolgozók zsebében maradó összeg, mivel az egészségbiztosítási járulék az év elejétől egy százalékkal ismét magasabb lett. A legkisebb munkabérért foglalkoztatottak 53 914 forintot visznek majd haza februárban, ami 1414 forintos nettó béremelést jelent.

Téves adatok keringenek a minimálbéresekről

Gazdaság2007.01.12, 10:31

Amióta a pénzügyi tárca nyilvánosságra hozta, hogy a cégek tavaly októberben 1,6 millió alkalmazottra kértek kedvezményt a 125 ezer forintos minimumjárulékalap után történő fizetési kötelezettség alól, számos sajtóorgánum, illetve televíziós műsor 1,6 millió minimálbéresről beszél.

Tévednek, akik 1,6 millió minimálbéresről beszélnek

Állás 20112007.01.12, 08:54

Bár a cégek tavaly októberben 1,6 millió alkalmazott vonatkozásában kértek kedvezményt a 125 ezer forintos minimumjárulékalap után történő fizetési kötelezettség alól, mégsem jelenthető ki egyértelműen, hogy 1,6 millió minimálbéres, illetve a körül kereső munkavállaló van az országban. Az érintettek jó részénél ugyanis a járulékfizetés alapja meghaladta a minimálbér összegét, átlagosan 76 300 forintra rúgott - írja a Napi Gazdaság.

Megtartják a sztrádamatricát 2010-ig

Gazdaság2007.01.12, 17:44

Az útdíj refomról indult találgatásoknak próbált elébe vágni a GKM péntek délutáni sajtótájékoztatóján a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A tervek szerint 2010-ig nem változtatnak a személygépkocsik matricás rendszerén az autópályákon, és a fizetést csak azokra az utakra bővítik ki, amelyek többletszolgáltatást nyújtanak. A kamionosok azonban készíthetik a pénztárcájukat. Arról hogy pontosan mely utakat érint majd a változás, a GKM államtitkárai nem adtak felvilágosítást.

�t �ve forog k�szp�nzk�nt az eur�

Gazdaság2007.01.06, 17:05

A k�z�s fizet�si eszk�z gondolata hossz� �vekre ny�lik vissza a K�z�ss�g t�rt�net�ben, k�szp�nzk�nt azonban �t �ve m�k�dik.

Kiégési tünetek a hazai pedagógusoknál is

Állás 20112006.12.21, 12:27

Lesújtó eredményeket produkált egy német tanárok körében végzett felmérés. Eszerint a pedagógusok kétharmada túlterhelt, a munkahelyi kiégés tünetei észlelhetőek rajtuk. A hazai szakma ugyanígy érzékeli a helyzetet, ráadásul a pályakezdőként keresett havi nettó 80 ezer forint töredéke a német kollégák fizetésének.

Átlagosan 17 nap késés számlafizetéskor

Gazdaság2006.12.14, 10:20

Míg az EU legtöbb tagállamában javult a fizetési fegyelem, nálunk a két és fél évvel korábbinál is többet kell várni a számla kiegyenlítésére. A nemfizetők negyede 60 napnál is többet késik.

Rászedték a narancsszedésre csábított magyarokat

Itthon2006.12.13, 15:35

Több, narancsszedésre Spanyolországba csábított magyar munkavállalót is rászedtek. A munkások jóval kevesebb fizetést kaptak, mint ígértek neki, ráadásul az útlevelüket s elvették. A Külügyminisztérium arra figyelmeztet, hogy be nem jegyezett jegyzett munkaközvetítőn keresztül külföldön senki ne keressen munkát.

Tízszeres fizetés jó hallgatói értékeléssel

Állás 20112006.12.13, 17:06

Az MBA hallgatók véleménye alapján ítéli meg és jutalmazza tanárait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Bár a gyakorlat több éve zajlik, más felsőoktatási intézmény egyelőre még nem követte a példát. A jó értékelést szerző tanárok fizetése három-tízszerese is lehet a gyengébben teljesítőkhöz viszonyítva.

A munkajogász válaszolt olvasóinknak

Állás 20112006.12.12, 09:53

Egészségkárosodás, ki nem fizetett túlóra, leltárhiány levonása a fizetésből. Széles a skálája olvasóink munkajogi problémáinak. Az érdekesebb kérdéseket és szakértőnk, Dr. Sipos Márta ügyvéd válaszait közöljük. 

Ingyen helyesbíthető az adóbevallás

Archívum2006.12.11, 18:07

Egy idei törvénymódosításnak köszönhetően az adózóknak lehetőségük van arra, hogy önellenőrzési pótlék fizetése nélkül helyesbítsék adójukat, és késedelmipótlék-mentesen, részletekben fizessék meg az általuk feltárt adókülönbözetet.

Kirúgás után boltot rabolt az elkeseredett férfi

Állás 20112006.12.11, 08:15

Egy brit férfi képtelen volt bevallani feleségének: kirúgták munkahelyéről. Ezért egy hónapig úgy tett, mintha továbbra is dolgozni járna, miközben elmaradt fizetését rablással pótolta. A büntetlen előéletű férfi két éves börtönbüntetést kapott - tudósít a Daily Mirror.

Nem beszélnek fizetésről az állásbörzén

Állás 20112006.12.01, 09:18

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szerdán és csütörtökön tartott őszi karrierbörzéjén álláskeresők bőrébe bújva jártunk utána, mit tartogat az álláspiac a frissdiplomásoknak és a néhány éve végzetteknek.

Kezdő informatikusok fizetése: közel egymillió a németeknél

Állás 20112006.11.28, 09:50

A Kienbaum tanácsadó cég felmérése szerint az egyetemi végzettségű pályakezdő informatikusok fizetése Németországban évi 40 ezer euró, ami havi bruttó 900 ezer forintnak fele meg. Főiskolai diplomával valamivel kevesebbet, évi 37 ezret lehet keresni.

Kilátások mérnöki diplomával: az álláspiac sztárjai

Állás 20112006.11.27, 13:01

A pályakezdő diplomások közül Magyarországon jelenleg a mérnök végzettségűek vannak a legszerencsésebb helyzetben. A cégek kapkodnak utánuk - csak a jobpilot állásportál oldalán 170 mérnököknek szóló üres álláshely található -, kezdő fizetésük pedig akár bruttó 400 ezer forint is lehet.

Áruházvezetői fizetések: átlag évi 10 millió forint

Állás 20112006.11.23, 09:01

Évente megközelítőleg 10 millió forintot keresnek a kiskereskedelmi áruházak igazgatói. A vezetők fizetésének nagyságában régiónként 2-3 százalékos különbség is lehet írja a Világgazdaság.

Munkahelyi dohányzás: fizetéslevonással fenyegetnek

Állás 20112006.11.23, 09:14

Nem kizárt, hogy Olaszországban szankcionálni fogják a munkahelyeken dohányzást. Az elfüstölt perceket a dolgozók fizetéséből vonnák le - tudósít az MTI.

Hét havi plusz fizetés járna a legjobban teljesítőknek

Állás 20112006.11.22, 08:50

A közigazgatásban dolgozók jövőre már a teljesítményük alapján kapják jutalmukat. A legrosszabbak nem kapnak egy forintot sem - mondta el a Napi Gazdaságnak Szetey Gábor államtitkár, a közigazgatás új személyzeti főnöke.

Fizetéscsökkenés béremelés mellett

Gazdaság2006.11.15, 10:51

Hétszázalékos béremelés mellett is csökkenhet jövőre egy alkalmazott fizetése - hangzott el egy keddi konferenciáján. A Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy a devizában eladósodottak magas aránya miatt is sürgős az euró bevezetése.

Évi 40 ezer euró a startvonalon: mérnöki kereset a németeknél

Állás 20112006.11.13, 12:54

A németországi mérnöki fizetésekről és a munkaerőigényről készített összeállítást a Süddeutsche Zeitung német napilap. Eszerint nagyobb számban Észak-Rajna-Vesztfália, Bajorország és Baden-Württemberg tartományokban van igény fiatal mérnökökre. Gépész-, villamosmérnökként bruttó 40-50 ezer euró (10-12 millió forint) között, építőmérnökként 30 ezer euró (8 millió forint) körül lehet keresni.

Több pénzért még többet dolgoznának a fiatalok

Állás 20112006.11.09, 08:28

A fiatalok a jelenleginél több munkát is elvégeznének magasabb fizetésért. Ám alig negyedük van azzal tisztában, mi alapján emelnek bért a cégek - számol be a Világgazdaság.

Egy akció sokat emelhet a rendőr fizetésén

Állás 20112006.11.07, 12:25

Egy pályakezdő, diplomás rendőr bruttó 216 ezer forintot, míg egy alezredes 284 ezret keres havonta. Emellett a bért tucatnyi pótlék és juttatás növelheti. Illetményalapjukat egy különleges bevetés havi 100-150 százalékkal - így akár 36 800-55 200 forinttal is emelheti.

Jogosan titkolózott a közlönykiadó

Itthon2006.11.07, 18:22

A Magyar Hivatalos Közlönykiadónak adott igazat a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezettel szemben a Legfelsőbb Bíróság. A TASZ korábban azt kérte, hogy a közlönykiadó hozza nyilvánosságra, hogy szerkesztő-bizottságának tagjai évekre visszamenően mennyi fizetést és egyéb juttatást kaptak. A közlönykiadó azonban személyes adatokként kezelte és nem adta ki a kért információkat.

Minimálbértől 600 ezerig - olvasóink bevallása, fejvadászok véleménye

Állás 20112006.11.06, 16:29

Gazdasági vezetőként 570 ezer, Java programozóként 350 ezer, logisztikai vezetőként 330 ezer, pénzügyi előadóként 63 ezer forint. Reális olvasóink fizetése vagy kérhetnének többet is? A "Mennyi a fizetésed?" című origo Fórum topic hozzászólásaiból válogattunk és kértük tanácsadók véleményét.

Kalapozni kell a pénzt az utazásra

Melbourne 19561956.11.05, 21:27

Nem tud fizetni az olimpiai csapat a francia repülőtársaságnak a gépekért, mert sem az OTSB, sem a Magyar Nemzeti Bank nem utalta át a szükséges összeget. A szervezői feladatokkal megbízott Nádori László két sportolóval együtt végigjárta a prágai nagykövetségeket azt tudakolva, melyik ország adna fizetési garanciát a TAI nevű repülőcégnek. Az eredmény lesújtó: az ország szovjet lerohanását látványos szolidaritási akciókkal elítélő országok közül semelyik sem kölcsönzött pénzt Magyarországnak. Az ország, amely végül segítséget nyújtott, Csehszlovákia volt.

11 százalékos növekedés a vezetői fizetésekben

Állás 20112006.10.24, 11:36

A legnagyobb német cégek elnökségi tagjai átlagosan 11 százalékos fizetésemelést könyvelhettek el tavaly. A legjobban a Deutsche Bank vezető keresnek, átlagosan évi 3,83 millió eurót (mintegy 1 milliárd forintot). Egy év alatt a legnagyobb mértékben a Commerzbank vezetőinek nőtt a fizetése, majdnem kétszeresére.

Törvényt sérthettek a szerény polgármesterek

Itthon2006.10.20, 11:43

Jellemzően nem változtak a most megválasztott polgármesterek fizetései az elődökéhez képest, de volt példa emelésre is, sőt, akadt olyan település is, ahol az új vezető írásban kérte: kevesebbet keressen mint elődje. A szakértő szerint ez törvénysértés, de egyben a józan ész első megnyilvánulása. Az [origo] körkérdést intézett a 23 megyei jogú város önkormányzatához, hogy megtudjuk: az új összetételű közgyűlések milyen fizetést szavaztak meg a régi/új polgármestereknek?

Kényes témák az irodában - amit jobb nem említeni

Állás 20112006.10.20, 16:52

A szexuális orientációt, az egészségügyi problémákat célszerű irodán kívül megvitatni. A munkahelyi politizálás, a kollégák hátuk mögötti kitárgyalása, fizetésük elemzése ugyancsak kényes téma-ellentéteket szülhet és a teljesítményt is rontja. Ám a szakértő úgy látja: a magánközléseknek semmilyen teret nem adó munkahely épp olyan káros, mint az egész napos "klubéletet" lehetővé tevő.

Csak a fizetéshez drága a magyar áram

Gazdaság2006.10.18, 10:34

A magyar villamosenergia-árak kapcsán vita bontakozott ki arról, hogy az EU-ban fizetettek között magasnak, átlagosnak vagy alacsonynak számítanak-e azok. Viszonyítás kérdése, hogy drágának, vagy olcsónak minősül-e a magyar villamosenergia - derül ki az Energiainfó összeállításából.

Többet költenek a magyar vásárlók

Gazdaság2006.10.18, 16:00

Az egy alkalommal történő vásárlások összege növekedett, egyre többen járnak autóval vásárolni, és a bankkártyás fizetések szerepe is előtérbe került - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet.

Megéri polgármesternek lenni

Gazdaság2006.10.03, 10:56

A polgármesterek fizetését a képviselő-testületek állapítják meg a köztisztviselői illetményalap - jelenleg 36 800 forint -, valamint a település mérete szerint alkalmazható szorzószámok figyelembevételével - írja a Napi Gazdaság.

Munkaügyi perszemle (3): Vállalkozóként kezelték, alkalmazott volt

Állás 20112006.09.29, 16:44

Sorozatunk harmadik részének tanulsága: hiába deklarálják a vállalkozói jogviszonyt, nem a megállapodás, hanem a munka tartalma számít. A külkereskedelmi igazgató fizetését munkáltatója elmaradt bevételei miatt nem akarta kifizetni, mondván: nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként látta el feladatát. A férfi bírósági keresetében kérte elmaradt bérei kifizetését. A bíróság megállapította: alkalmazotti foglalkoztatás valósult meg, így a munkáltatónak fizetnie kellett. 

Orbán beszólt az unió pénzügyi biztosának

Itthon2006.09.28, 15:42

Költözzön Magyarországra és éljen magyar fizetésből - ajánlotta Orbán Viktor Fidesz-elnök Joaquin Almunia uniós pénzügyi biztosnak, aki azt mondta, a magyar kormány által benyújtott konvergenciaprogramban szereplő kiigazításoknak nincs alternatívájuk.

Már nem csak a fizetés, a béren kívüli juttatás is számít

Állás 20112006.09.15, 08:33

Bár továbbra is a fizetés nagysága az állásinterjúk legfontosabb kérdése, egyre többen érdeklődnek a béren kívüli juttatásokról is - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Szellemi munkánál rontja a teljesítményt a magas fizetés

Állás 20112006.09.13, 08:34

Két neves amerikai pszichológus kísérletekkel igazolta, hogy a túlságosan vonzó pénzek komplex, szellemi munka esetén inkább rontják, mintsem javítják a hatékonyságot - derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Megszűnhetnek a nemzeti fizetési rendszerek

Gazdaság2006.09.12, 10:20

Az Egységes Európai Fizetési Övezet (SEPA) megteremtéséről szavaz ma az Európai Parlament (EP) gazdasági bizottsága, amely nem minden pontban támogatja az Európai Bizottság (EB) javaslatát - írja a Napi Gazdaság.

Munka füstben: szmog miatt állnak odébb a külföldi munkavállalók

Állás 20112006.09.06, 08:29

A hongkongi munkáltatók kénytelenek az egyre növekvő környezetszennyezés miatt kompenzációs csomaggal a városba csábítani a munkavállalókat. Az európai, amerikai menedzsereket csak az átlagosnál jóval magasabb fizetésért lehet a távol-keleti városba hozni.

Pénz és szakmai kihívás miatt váltanának az informatikusok

Állás 20112006.09.06, 15:00

Az Egyesült Államokban dolgozó informatikusok többsége stresszes életet él. Kétharmaduk elégedetlen a jelenlegi helyzetével: magasabb fizetés reményében most is új állás után kutat. A hazai szakemberek ugyanakkor a kereseti lista élmezőnyéhez tartoznak.

Legalizálják a magyar ápolókat Ausztriában

Archívum2006.09.05, 08:32

Az osztrák kormány szeptemberben legalizálja a jelenleg Ausztriában feketemunkát végző közép-európai ápolók munkavállalását. A feltétel, hogy az ápoló az őt alkalmazó családdal egy háztartásban kell, hogy éljen, és fizetése nem lehet több havi 333 eurónál. A hatóságok mostantól beszüntetik az ellenőrzéseket a magánszemélyek otthonaiban.

A cég hírneve és a vállalati kultúra fontosabb a fizetésnél

Állás 20112006.09.04, 09:01

A legtehetségesebb munkatársaknak a vállalati hírnév és a munkakultúra sokkal fontosabb, mint a fizetés és a béren kívüli juttatások. A cégek jelentős részének nincs stratégiája a tehetségek felkutatására és megtartására - derül ki egy felmérésből.

Rendes felmondás, nem fizetik ki a túlórát - a munkajogász válaszolt

Állás 20112006.08.30, 10:33

A munkáltató rendes felmondása csak a munkavállaló képességeivel, a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, illetve a munkáltató működésével összefüggő ok lehet - válaszolta egy olvasói kérdésre Dr. Sipos Márta munkajogász. Összeállításunkban a túlóra nemz fizetésével és a munakszerződés módosításával is foglalkozunk.

Elfogták az ingyen tankolókat

Itthon2006.08.29, 12:20

Nyíregyházán elfogtak egy háromfős társaságot, akik a gyanú szerint több alkalommal is fizetés nélkül távoztak benzinkutakról.

Az ingyengarázstól az ajándék tűzhelyig

Ingatlan2006.08.28, 09:30

Hiába lassul a lakáspiac, a beruházók egyelőre nem törik össze magukat, hogy újabb és újabb kedvezményekkel csábítsák magukhoz a reménybeli vevőket. Kis szerencsével azonban ki lehet fogni egy-egy jól hangzó akciót.

Ma bemutatják a konvergenciaprogramot

Gazdaság2006.08.22, 11:14

Kedden délután ismerteti Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a konvergenciaporgram társadalmi vitára szánt tervezetét. A program egy változata pénteken már kiszivárgott, az [origo] által megkérdezett elemzők szerint több ponton is változtatni kellene az elképzeléseken. Szerintük a program épphogy megfelel majd az EU-elvárásainak, ráadásul egészségtelen szerkezetű: a kiigazítással járó költségeket legfőképpen a bérből és fizetésből élőknek kell majd állniuk.

Hosszabb munkaidő és alacsonyabb fizetés a versenyszférában

Állás 20112006.08.21, 09:00

Több hazai nagyvállalat is nyitott arra, hogy munkalehetőséget ajánljon a közigazgatásból elbocsátottaknak. Közülük több országosan is ajánl majd állásokat. Ez utóbbiakra is nagy szükség lesz, hiszen míg a minisztériumokban másfél ezren, addig a vidéki településeket is érintő központi költségvetés intézményrendszerében több mint 12 ezren kapják meg a felmondólevelüket - írja a Világgazdaság.

Érettségivel a munkaerőpiacon - nincsenek könnyű helyzetben

Állás 20112006.08.17, 13:02

Átlagosan negyvenszeres túljelentkezés, minimálbér-közeli fizetések és egyre szűkülő lehetőségek. Érettségi bizonyítvánnyal, szakképesítés nélkül, szellemi munkát megcélozva nincs könnyű helyzetben az álláskereső. Ha nem szeretnének vagy tudnak főiskolára, egyetemre bejutni, érdemes a választott munkaterületnek megfelelő OKJ -s tanfolyamokon részt venni.

Biztosítékok a körbetartozások ellen

Gazdaság2006.08.16, 08:57

Az egyre nagyobb mértékű körbetartozások a mikro-, kis- és középvállalkozásokat érintik a legérzékenyebben. Ezért a közbeszerzési törvény módosítását célzó javaslat a fizetési fegyelem javítására törekszik. Az inkasszójog és az akkreditív biztosítása a láncszerű tartozások felszámolását jelentheti.

A munkajogász válaszolt - utazási költségtérítéstől gyeses problémákig

Állás 20112006.08.15, 15:15

A gyesről visszajövő kismamát nem foglalkoztathatja más városban a munkáltató, mint ami a munkaszerződésben szerepel. Ha több pénzt utaltak hónap elején fizetés címén, akkor azt vissza kell fizetni. Utazási költségtérítés elsősorban tömegközlekedésre jár. Többek között ezeket válaszolta olvasói kérdésekre Dr. Sipos Márta ügyvéd, munkajogász. 

4 milliárd forint a csúcson: brit vezetői fizetések

Állás 20112006.08.07, 12:57

A tavalyi évben a londoni tőzsdén jegyzett 100 legnagyobb angol vállalat vezetőjének éves jövedelme 10 százalékkal emelkedett, ami kétszeres növekedési ütem az 5 százalékos szigetországi munkavállalói átlaghoz képest. A csúcson közel 10 millió fontot lehet keresni. 

Adóelkerülő befektetéseket kínál a HVB Bank

Archívum2006.08.03, 16:29

Több olyan befektetési lehetőséget is kínál az ügyfeleknek a HVB Bank, amelyek mentesülnek a kamatadó fizetési kötelezettség alól. A bank lekötött betétet, illetve tőkegarantált alapot kínál augusztusban, még a kamatadó bevezetése előtt.

Fogyasztóvédők perlik a Neckermannt

[origo] utazás2008.02.08, 17:44

Megsokszorozódott a fogyasztói panaszok száma az utazási irodákkal szemben: a fogyasztók sokszor csak a fizetéskor szembesülnek azzal, hogy a meghirdetett árnál jóval többet kell fizetniük az utazásért - közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ). A fogyasztóvédők perlik a Neckermann utazási irodát.

Művészek fizetése - A színésztől az iparművészig

Állás 20112006.07.10, 15:46

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) statisztikája alapján kijelenthető: hazánkban nincsenek túlfizetve a művészek, sőt. Átlagkeresetük mindössze bruttó 136 ezer forint, ráadásul még a köztük legjobban kereső iparművészek bére sem éri el a havi 200 ezer forintot. Vannak, akik havi bruttó 103 ezer forintból tengődnek. Összefoglalónk.

Fúrás: nem éri meg írásban panaszt tenni a főnöknél

Állás 20112006.07.06, 10:29

Egy hölgy olvasónkat cégénél előléptették magasabb fizetéssel. Kolléganői nem tudják megemészteni, hogy elhúzott mellettük és lépten-nyomon fúrják a főnöknél. Kiss István pszichológus szakértőnk szerint ebben az esetben nem ajánlatos írásban a nagyfőnökhöz fordulni, ugyanis az tovább mérgesítheti a viszonyt. De akkor mi a teendő? Ezt elemzi Kiss István. Kérdezzen ön is szakértőinktől.

Egyre több a késedelmes fizetés Európában

Archívum2006.07.05, 14:50

Emelkedik a késedelmes fizetések száma Európában. A lejárt követelések értéke mára elérte a 250 milliárd eurót - áll az Intrum Justitia európai követeléskezelő cég szerdai közleményében.

Sokallj�k a boltok a bankk�rty�k d�jait

Gazdaság2006.06.26, 17:04

A keresked�k sokallj�k a Magyarorsz�gon, jelenleg 1-4 sz�zal�k k�z�tt mozg� d�jat, amelyet a n�luk telep�tett POS-termin�lon kereszt�l, k�rty�s fizet�skor�sz�mol f�l�a bank - tudta meg a Vil�ggazdas�g.

A munkajogász válaszolt: fizetés nélküli szabadságtól pedagógusok alkalmazásáig

Állás 20112006.06.26, 12:04

Veszteséges termelés miatt nem lehet fizetés nélküli szabadságra elküldeni a dolgozókat. A főnök nem köteles elengedni a végzős alkalmazottat a diplomaosztóra, még tanulmányi szerződés esetén sem. A gyed nem minősül munkabérnek, jövedelemnek viszont igen. Többek között ilyen válaszokat adott Dr. Sipos Márta munkajogász olvasói kérdésekre reagálva.

Felső vezetői bérek: HR igazgatók a lista alján

Állás 20112006.06.19, 09:12

Magyarországon, Németországban és Lengyelországban kiemelkedően jól keresnek a marketingigazgatók, ám a vezetői posztokon dolgozók közül a pénzügyi igazgatókat fizetik meg a legjobban - derült ki a Mercer Human Resources Consulting felméréséből. A 14 ország pénzügyi, marketing- és HR-igazgatóira kiterjedő kutatás szerint az amerikai cégek a legbőkezűbbek, az indiaiak a legszűkmarkúbbak, Magyarország pedig bármelyik poszt fizetéseit vizsgálva is csak az utolsó előtti helyen áll - írja a Világgazdaság.

OÉT: kritizálják a bérmegállapodás felrúgását

Gazdaság2006.06.15, 13:21

A nyugdíjakhoz és a családtámogatási rendszerhez biztosan nem nyúlunk - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén. A munkavállalói oldal részéről máris kifogásolták, hogy a benyújtott program nem teremt egyensúlyt, mivel túlzott terheket ró a bérből és fizetésből élőkre. A munkaaadói oldal részéről pedig egyértelműen a munkahely-megszüntetés programjának nevezték a kormány elképzeléseit, és bártárgyalások felülvizsgálatát kérték.

Lassan nőnek a fizetések az Unióban

Archívum2006.06.13, 15:42

A vállalati nyereségek és a részvényárfolyamok emelkedése ellenére a dolgozók fizetése csak lassan növekszik, stagnál, sőt egyes esetekben csökken is - derült ki a Jobpilot & Monster európai álláskereső portáljának uniós szintű vizsgálatából.

Ronaldinho Beckham előtt, eurómilliók a topon

Állás 20112006.06.09, 10:18

A ma kezdődő futball világbajnokság sztárjai közül a brazil Ronaldinho 23 millió eurós (6 milliárd forintos) éves fizetésével a világ legtöbbet kereső futballistája. Őt követi két Real Madrid-sztár, Beckham és Ronaldo, majd a manchesteri Rooney. Az edzők listáját Mourinho, az angol Chelsea mestere vezeti 10,9 millió euróval. A legjobban fizetett szövetségi kapitány a svéd Eriksson, az angol nemzeti tizenegy mestere. Legalábbis egy tekintélyes francia futball szaklap közelmúltban publikált listája szerint.

Óva intik a brit turistákat Magyarországtól

[origo] utazás2008.02.04, 16:49

Túlszámlázásra, a fizetés erőszakos kikényszerítésére és a hiéna taxisoktól való óvakodásra hívja fel a brit külügyminisztérium honlapja a Magyarországra érkező szigetországi turistákat. A fapadosok számának bővülésével egyre több brit turista érkezik hazánkba -írja a Népszabadság.

A fizetés nyomában - tippek bértárgyalás előtt állóknak

Állás 20112006.05.18, 10:56

Míg az Egyesült Királyságban az álláshirdetésekben is szerepel a felkínált éves kereset, nálunk hivatalosan még a munkatársak sem tudják, ki mennyit visz haza. Nem könnyű így állásinterjúra, bértárgyalásra menni. Vannak azonban olyan fogások, csatornák, ahol utána lehet járni, mennyit lehet reálisan kérni. Erről kérdeztünk szakértőket.

Szolidaritási adóként nőne a társasági adó

Gazdaság2006.05.16, 09:51

Szolidaritási adó fizetésére kérné a cégeket több minisztérium. A nem önkéntes felajánlás néhány plusz százalékkal terhelné meg a jelenleg 16 százalékos társasági adót. A megvonást a Világgazdaság értesülései szerint már az év folyamán bevezethetik, és néhány évig érvényben is hagynák. Az új adótól remélt pénzből a költségvetés lyukait foltozhatná a kormány. A társasági adó 1 százalékos emelése 30 milliárdot hozna a büdzsének. Az [origo] által megkérdezett szakértők szerint az adóemelés szükséges, a kérdés csak az, hogy mire költi a pénzt a kormány.

László Csaba: Néhány hét van a reformokig

Vendégszoba2006.05.15, 16:18

A várható reformlépésekről és fizetésekről kérdezték olvasóink László Csabát, a KPMG Hungária Kft. adótanácsadóját, volt pénzügyminisztert, aki a manager magazin és az [origo] közös vendégeként válaszolt magánjellegű kérdésekre is.

A vételi jog kötelezi az adóst

Ingatlan2006.05.03, 16:36

A bankok által egyre gyakrabban kikötött opciós jog nem fizetés esetén azt eredményezheti, hogy az adós tartozásáért cserébe a banké vagy az általa kijelölt vevőé lehet a fedezetül felajánlott ingatlan. A PSZÁF ezért nagyobb körültekintésre inti a lakáshitelt igénylőket.

Pályakezdői fizetések Németországban: diplomásként 2500 euró

Állás 20112006.04.10, 12:42

Diplomával pályakezdőként havi bruttó 2500-3000 euró (650 és 780 ezer forint) közötti összeget lehet keresni Németország nyugati részében - a lohnspiegel.de friss adatai szerint. A keleti tartományokban a bérek még mindig 30 százalékkal alacsonyabbak. Nagyobb cégeknél a németeknél is többet lehet keresni, a pályakezdő nők bérhátránya 12 százalék.

Egyre több német elégedetlen a fizetésével

Állás 20112006.04.07, 10:00

Növekszik az elégedetlenség a német munkavállalók körében. A két évvel korábbinál többen, a megkérdezettek 46 százaléka alulfizetettnek tartja magát egy napokban közzétett közvélemény-kutatás szerint. A kelet-nyugati bérolló viszont csökkenő tendenciát mutat. A legjobban Münchenben és Frankfurtban fizetnek.

Jelentősen nőttek a vezetői fizetések

Gazdaság2006.04.03, 11:07

Jelentősen emelkedett a legnagyobb német cégek vezetőinek jövedelme az elmúlt évben. A vállalatok csúcs-menedzsereinek juttatáscsomagján belül a teljesítményfüggő javadalmazás egyre nagyobb súlyt kap. Hasonló folyamatok játszódnak le Magyarországon is - írja a Világgazdaság.

Gyorsan terjed a bankk�rty�s fizet�s

Gazdaság2006.03.23, 14:10

Egyre elterjedtebb a bankk�rty�val t�rt�n� fizet�s Magyarorsz�gon: 2004-ben m�g csak a k�rtyabirtokosok 52 sz�zal�ka, 2005 november�ben viszont m�r 62 sz�zal�ka haszn�lta fizet�sre bankk�rty�j�t - der�l ki egy r�gi�s felm�r�sb�l. A megk�rdezetteknek azonban mind�ssze 37 sz�zal�ka volt tiszt�ban azzal, hogy Magyarorsz�gon ingyenes a k�rty�s fizet�s.

Lassan csökken a keletiek bérhátránya

Állás 20112006.03.21, 14:24

Egy friss gazdasági prognózis szerint 2006-ban a keleti uniós tagországok bérnövekedése évi két százalékkal lesz magasabb mint a nyugat-európai régi EU-tagországoké. Ez azt jelenti, hogy közelednek a keleti és a nyugati keresetek. Ahozz azonban, hogy a magyar bérek utolérjék a német vagy a francia fizetéséeket, belátható időn belül nincs esély. Az optimista forgatókönyvek szerint is a dél-európai tagországok utolérésére van remény, de arra is tíz-tizenöt év múlva.

Fizetésről beszélni tabu - de miért?

Állás 20112006.03.17, 14:44

Nem szokás a fizetésről beszélni. Legalábbis hivatalosan. Álláshirdetésben csak elvétve szerepel összeg, sok munkahelyen pedig egyenesen tiltja a főnök. Ennek ellenére számos csapatban nyílt titok, ki menniyt vihet haza. Mindig így volt? Milyen hatása lehet, ha tudjuk vagy ha nem a másik bérét?

A többség nem vár jelentős béremelést idén

Állás 20112006.03.16, 11:23

Nem nyilatkozott optimistán az idei fizetési kilátásokról az a több mint ötezer munkavállaló, aki kitöltötte a jobpilot.hu állásportál online kérdőívét. 10 százalék feletti béremelést csak a megkérdezettek 13 százaléka vár, minden harmadik válasszadó reálbér-csökkenéssel kalkulál.

Pénzügyi karrierbörze: tehetségek után vadásztak a vállalatok

Állás 20112011.04.07, 08:52

Tizenöt pénzügyes kiállító cég, standonként fél tucat humánerőforrás szakember és startra kész, érdeklődő végzősök. Ez a PSZF Karrierhéten megrendezett szakbörze mérlege. A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karának folyosóin egy napra átvették a terepet a fejvadászok. Helyszíni körképünkből kiderül: sok a magas kezdő fizetéssel kalkuláló, öntudatos pályakezdő. A nyelvtudáson azonban még mindig van mit csiszolniuk. A cégek többsége most keresi azokat a pályakezdőket, akiket szeptembertől alkalmaznának. 

Sikeresen vizsg�zott az �j k�rtyabiztons�g

Gazdaság2006.03.24, 11:42

K�zel hatod�val cs�kkentette a bankk�rtya-csal�sokat 2005-ben a k�t �ve bevezetett Chip and Pin-rendszer Nagy-Britanni�ban. A csal�sok okozta k�r 65 milli� fonttal cs�kkent egy �v alatt. Az �j rendszert k�t �ve vezett�k be, m�ra gyakorlatilag lehetetlenn� tette, hogy a boltokban illet�ktelenek haszn�ljanak bankk�rty�t. A csal�k most els�sorban a telefonos �s internetes fizet�skor okozhatnak k�rt.

Kapás Katalin: A közjegyzőnek nincs havi fizetése

Vendégszoba2006.02.21, 15:54

Ne vegyünk meg olyan ingatlant, ahol az eladó nincs még tulajdonosként bejegyezve - tanácsolta a lakásmaffiás ügyek elkerülése érdekében az [origo] Vendégszobájában Dr. Kapás Katalin, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Kapás Katalin beszélt még a közjegyzői díjakról, valamint arról, hogy a tévés műsoroknál pontosan mit kell hitelesíteni.

Torzít az átlagkeresetről szóló statisztika

Állás 20112006.02.17, 11:53

A hivatalos állami statisztika szerint a vállalatoknál dolgozók tavaly, átlagosan 34 ezer forinttal kerestek kevesebbet mint a költségvetési területen alkalmazottak. A kutatók szerint a versenyszféra bérhátránya érzéki csalódás, ami nagyrészt a minimálbéres foglalkoztatásra vezethető vissza. Fejvadászoknál érdeklődve megtudtuk, diplomás pályakezdőként informatikai, pénzügyi, mérnöki területen minimum 200 ezer a fizetés.

Megfelezte fizetését a bolíviai elnök

Nagyvilág2006.01.27, 12:50

Az ígértnél nagyobb mértékben, összesen 57 százalékkal csökkentette saját bérét Evo Morales, Bolívia új elnöke. A baloldali politikus a kongresszus tagjainak és a köztisztviselőknek a fizetését is megkurtítatná, hogy több orvost és tanárt foglalkoztathassanak.

A nők a fix fizetést és a nagyobb biztonságot szeretik

Állás 20112006.01.26, 12:54

Egy németországi felmérés szerint a női dolgozóknak a biztos munkahely és a fix fizetés fontosabb mintha változó, de magasabb bért adna a munkaadó.

Fizetésük 2 százalékát bukták el a közalkalmazottak

Állás 20112006.01.23, 10:39

Mivel a január 15-e előtt átutalt, munkaviszonyból származó jövedelmekre még a tavalyi adószabályok vonatkoznak, a kifizetők a bruttó összegből a 38 százalékos felső szja-kulccsal számolva vonták le az adóelőleget - az idei 36 százalékos helyett. A közalkalmazottak így mintegy 2 százalékkal alacsonyabb 13. havi fizetést kaptak - írja a Népszabadság.

Dolgozói ajánlás - hatékony, olcsó, de nem kockázatmentes toborzási forma

Állás 20112006.01.13, 12:38

Ma már nem ritka: egyes vállalatok jutalékkal motiválják a dolgozóikat, ha ők ajánlanak be valakit a céghez és az illető később beválik. A HR-esek a módszer előnyei között említik a költséghatékonyságot, és azt, hogy az ajánló otthonosan mozog a cég kultúrájában. A munkatárs egy sikeres ajánlás után átlagosan fizetésének tíz százalékát kaphatja bónuszként. Ám a módszer nem mentes a kockázattól: mi történik a személyes és céges kapcsolattal, ha a próbaidő alatt kirúgják beajánlott barátunkat?

A legjobban fizető állások műszaki végzettséghez kötődnek

Állás 20112006.01.13, 10:24

A munkanélküli központokhoz bejelentett üres álláshelyek öt százaléka szól diplomásoknak. A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint a legjobban fizető állások felsőfokú, műszaki végzettséggel és nyelvtudással érhetőek el. Több mint hatvan pozícióra kínálnak bruttó 200 ezernél magasabb fizetést, áll a Világgazdaság cikkében.

Nyelvszakos bölcsészek: nem elveszettek a versenyszférában

Állás 20112006.01.06, 14:37

A kevésbé ismert, még kuriózumnak számító nyelvek egyre kelendőbbek a munkaerőpiacon. Aki otthon van egy világnyelvben, és a skandináv nyelvek valamelyikében, biztos elhelyezkedésre és bruttó 200-250 ezer forintos kezdő fizetésre számíthat. A cégek már egyre többször voksolnak a munkaerő-kiválasztásnál a nyelvszakos bölcsészekre, mert látnak fantáziát a továbbképzésükben.

Heti egy nap túlóra fizetés nélkül

Állás 20112006.01.05, 14:10

Az Egyesült Királyságban a vezető szakszervezeti szövetség számításai szerint ötmillió munkavállaló túlórázik heti egy munkanapot fizetés nélkül. A leginkább a nagyvállalatoknál, a legkevésbé pedig a kisebb cégeknél jellemző a fizetetlen plusz munka. Európai összehasonlításban az angolok 43,4 órával szintén az élbolyban szerepelnek, míg Magyarországon átlagban 41,5 órát dolgozik egy munkavállaló.

Jó fizetés nélkül csőd a gyerekvállalás

Itthon2006.01.04, 17:03

Egy új felmérés szerint kismértékben csökkent a szegénység és ezzel együtt az emberek közötti anyagi különbség is, a kedvező változásokból azonban a több gyereket nevelő családok mit sem éreznek. Az egyik szülőnek továbbra is kiemelkedően jó keresetre van szüksége ahhoz, hogy több gyerek vállalása ne döntse anyagi csődbe a családot. A szegények számát körülbelül egymillióra becsülik a közvélemény-kutatók, de a legszegényebbekhez nem jutnak el a kérdezők.

HR vezetői fizetés: évi 10 millió forint a csúcson

Állás 20112006.01.02, 13:46

Két közelmúltban közzétett felmérés alapján a vezető HR szakemberek keresetét hasonlítottuk össze Németországban és Magyarországon. Amint a számokból kiderül, a németeknél kétszer, két és félszer többet keresnek a személyzeti vezetők, míg nálunk a havi bérek bruttó 700-800 ezer forint között mozognak. Érdekesség, Magyarországon a HR-ben vezetői állást betöltők 71 százaléka nő és 47 százalék kap munkájához céges autót.

Kiemelkedő a fizetése a vezető mérnököknek

Állás 20112005.12.28, 09:53

A gyárigazgatók és a termelési terület irányítói 15-17 milliós éves bruttó jövedelemmel kalkulálhatnak, míg a műszaki fejlesztési igazgatók majdnem tizenhármat keresnek. A Hewitt Humán Tanácsadó cég kompenzációs adatbázisa szerint inkább vezető mérnökként érdemes dolgozni, a beosztottak ugyanis legalább 150 ezerrel kevesebbet kapnak havonta.

Az ügyvédek kerestek a legtöbbet 2005-ben

Archívum2005.12.27, 09:00

Idén a jogászok és az informatikusok keresték a legtöbbet beosztott alkalmazottként. Budapesten a legmagasabbak a fizetések, a bérek különbsége egyes munkaköri szinteken a 20 százalékot is meghaladja - írja a Napi Gazdaság.