MBA

címke rss
Újabb hazai egyetemen indul MBA-képzés

Újabb hazai egyetemen indul MBA-képzés

Ősztől a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) is indul a legmagasabb fokú, Master of Business (MBA) üzleti képzés - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, az egyetemmel együttműködő Makovecz Campus Alapítvány kurátora szerdán.

Célegyenesben az egyedülálló MBA képzés hallgatói

Itthon2020.06.30, 15:46

Záró szemeszterüket kezdik meg a kínai Fudan és a Budapesti Corvinus Egyetem MBA közös képzésében részt vevő első hallgatók. A hazai intézmény és a kínai elitegyetem közös kettős diplomát nyújtó képzése hiánypótló, és a hasonló programokhoz képest lényeges előnyökkel bíró, Ázsia-fókuszú vezetőképzés. A program ismertségének növekedése már a jelentkezők számán is látszik, és az MNB Alapítvány támogatásának köszönhetően ma már több az ösztöndíjas hely is.

Kinek éri meg külföldi MBA diplomát szerezni?

Állás 20112012.03.23, 17:29

Nyugat-európai üzleti iskolák ősszel induló MBA (Master of Business Administration) kurzusára jelentkezni továbbra sem késő, ám nem árt átgondolni, a 10 milliós befektetéshez képest kinek éri meg igazán vezetői diplomát szerezni.

Kinek éri meg MBA-diplomát szerezni?

Állás 20112011.02.14, 10:04

Már két napja sem maradt annak, aki a szeptembert egyetemen, főiskolán szeretné kezdeni. Most kell jelentkeznie annak is, aki a magyar oktatási rendszerben MBA (Master of Business Administration) tanulmányokat akar kezdeni mesterszakon. Persze MBA-hez nem csupán mesterszakon át, és nemcsak Magyarországon vezet út. Milyen haszna van ezeknek a képzéseknek? Mennyibe kerülnek és kinek éri meg?

Adu az MBA az álláspiacon?

Állás 20112010.08.30, 12:30

Mennyit lendít az álláskeresési esélyeken, ha valakinek MBA végzettsége van? Vannak, akik szerint belépő a multinacionális cégek menedzseri köreibe. Mások szerint ellenben a papír önmagában semmit sem ér. "Igaz/hamis?" rovatunkban a Master of Business Administration nevet viselő üzleti diploma hasznát vesszük nagyító alá. 

Az MBA előszobája - terítéken a GMAT-teszt

Állás 20112010.07.27, 10:30

Nyugat-európai és amerikai menedzsment kurzusok felvételije nehezen kerülhető meg GMAT-teszt kitöltése nélkül. Embert próbáló feladatnak tartják a négy órás megmérettetést. A pályázó vizsgázik angolból, matematikából, szövegértésből és gyorsaságból is. A 800 pontos maximum elérése lehetetlen, de akár 230 pont is belépőt jelenthet MBA képzésre. Terítéken a GMAT-teszt.

Kinek jó az MBA diploma?

Állás 20112010.03.18, 18:35

Idén is ellátogatott Budapestre a World MBA Tour nevet viselő tanfolyambörze. A március 17-i eseményen neves nemzetközi üzleti iskolák mutatták be MBA képzési (a Master of Business Administration rövidítése, menedzsmentképzést jelent) kínálatukat a magyar érdeklődők előtt. Mint kiderült, a külföldi képzések éves tandíja 5-16 millió forint között mozog. Kinek éri meg és kinek nem?

Állásbörze Óbudán, MBA tanfolyambörze Pesten

Állás 20112010.03.17, 08:01

Nagyüzem lesz ma karrierrendezvények terén. Az Óbudai Egyetemen (korábban Budapesti Műszaki Főiskolának hívták) állásbörzét tartanak elsősorban műszaki frissdiplomásoknak. Este rendezik tapasztalt szakembereknek a World MBA Tour elnevezésű tanfolyambörzét. Míg a Kálvária téren a németországi munkát megcélzó szakmunkásokat várják a német munkaügyi hivatal képviselői személyes elbeszélgetésre.

MBA tanfolyambörze Budapesten

Állás 20112010.03.05, 16:20

Nemzetközi MBA tanfolyambörzét rendeznek március 17-én Budapesten. A QS World MBA Tour nevet viselő rendezvényen 15 hazai és külfödi üzleti iskola képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők. Regisztrálóknak a részvétel ingyenes.

Pénz, tudás- és karriervágy hajt az MBA felé

Állás 20112009.03.20, 17:48

Úgy tűnik, gazdasági válság idején sok vezető és "karrierista" fiatal menekül előre és tervezi MBA-tanfolyam elvégzését. Legalábbis ez derül ki a csütörtök este rendezett World MBA Tour elnevezésű nemzetközi tanfolyambörze látogatottságából. Telt ház volt a vándorkiállításon, ahol nyugat-európai, magyar és amerikai üzleti iskolák mutatták be kínálatukat. A börzén megtudtuk, a látogatók az ismeretek bővítését, magasabb fizetést és önbizalmuk növelését várják a menedzserkurzusok elvégzésétől. A képzések díja változó: évi 6 ezer eurótól 40 ezer dollárig széles a skála.

Előző
Következő