autós olvasnivaló

címke rss

A hazai légiforgalmi irányítás Bermuda-háromszöge

Archívum2017.06.12, 14:37

Több mint hetvenéves, de a kevés beavatotton kívül senki sem tud Magyarország egyik legrejtélyesebb létesítményéről, a gellérthegyi Sziklaközpontról. A több emeletes bunkerból és külön épületből álló objektumból ellenőrizték hazánk légifolyosóit, sokáig szigorú katonai felügyelet mellett és furcsa munkakörülmények közt. Rendhagyó riportunkban az ott dolgozók beszámolói alapján először tárulnak fel az objektum titkai.

Van, amikor az öregebb használt autó a jobb

Archívum2017.06.10, 12:12

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk ötödik részében azt a fura anomáliát járjuk körül, hogy miért lehet egy adott típus választékából az a legdrágább motorverzió, ami újonnan még a legolcsóbb volt. Várkonyi Gábor szaktanácsadó azt is elárulja, hogy mely típusoknál lett a modern utódmodell rosszabb, mint ósdi elődje, és azt, hogy a magyarok milyen hibákat szoktak elkövetni keresés és vásárlás közben.

Így érdemes okostelefonról navigálni

Archívum2017.06.07, 16:44

Aki ma autóba ül, szinte lehetetlen, hogy eltévedjen, feltéve, hogy tud és akar haladni a korral. Útvonalat tervezni sokféleképpen lehet, de az PNA-kat is felváltva a modern megoldás az okostelefonos navigáció. Két-két népszerű on- és offline alkalmazást kipróbálva mutatjuk be, mit nyújt a jelen, és merrefelé tart a közeljövő.

Top 10: a legemlékezetesebb Wankel-motoros Mazdák

Archívum2017.06.05, 16:43

Miután pontosan ötven éve, 1967-ben bemutatta első bolygódugattyús motorral szerelt modelljét, a Cosmo Sportot, a Mazda folytatta a hagyományt, és a német NSU szomorú vége után a világ egyetlen autógyártójává vált, amely képes volt piaci sikereket elérni ezzel a különleges technológiával. Igaz, öt éve ők is felhagytak vele, de talán van még remény az újrakezdésre.

A napfény íze - használt kabriók 1,5 millió forintig

Archívum2017.06.03, 15:38

Vigyázz, a tetőn dolgoznak - hirdethette volna egy-egy tábla az autógyártók fejlesztőközpontjaiban úgy másfél-két évtizeddel ezelőtt. Hosszú szünet után izgalmas roadsterek születtek akkoriban, a négyüléses kabriók fölé pedig egyre gyarkabban többrészes, elektromos mozgatású keménytető csukódott. Mára rég alábbhagyott a lendület, de ez mit sem változtat azon, hogy a korszakból izgalmas nyitott autók kínálatából lehet csemegézni a használtpiacon, megfizethető áron.

Fél deci benzinnel autózni száz kilométert - Shell Eco-marathon 2017

Archívum2017.06.02, 08:21

Idén is megrendezték a Shell Eco-marathont, amelyen európai diákcsapatok által egyedileg tervezett és épített, szupertakarékos autók versenyeztek egymással. A győztes jármű egy liter benzinnel több mint 2500 km-t tudott volna megtenni, vagyis lazán elment volna Budapesttől Madridig 350 forintból. Ott jártunk az ökofutamon, ahol a magyarok közül a legjobban a győri SZEnergy Team szerepelt, kategóriájukban a negyedikek lettek.

Osztályharcosok klubja - a leghíresebb szocialista luxusautók

Archívum2017.05.28, 12:50

Minél nagyobb limuzinnal érkezik az elvtárs, annál magasabb rangja van az államapparátusban, szólt a káderkódex egyik alaptétele – a típuskínálat fantasztikus lenyomata egy letűnt kornak. Pedig nem könnyű kiigazodni a szovjet, szinte mindig fekete ZISZ, ZIL, ZIM kavalkádon, ráadásul még nem is esett szó a farmotoros csehszlovák és a hathengeres NDK-s pártlimuzinokról vagy a díszszemlék integetős óriáskabrióiról, illetve Brezsnyevék vadászautóiról. Most végre feltárulnak a pártgarázsok titkai. 

Herr 911 el tudja képzelni a villanymotoros Porsche sportkocsit

Archívum2017.05.26, 17:29

A Porsche sportautókért felelős elnökhelyettese interjút adott az Origónak, amelyben elárulta, mi a legjobb az új GT3-asban, mi lepte meg a legjobban a közelmúltban, mit várhatunk a cég új sportautóitól, és azt is, hogy neki melyik a kedvence a számtalan 911-variáns közül.

Erre figyeljen, ha özönvízben kénytelen autózni

Archívum2017.05.24, 15:55

A tegnapi vihar felkészületlenül érte a fővárost, sokakat vezetés közben kapott el, de persze a parkoló autókat sem kímélte. Eláruljuk, hogy milyen károkat okozhat a víz az autóban, és hogy mitől kell a leginkább tartani.

Egy japán SUV, amitől a német gyártók is tarthatnak

Archívum2017.05.24, 10:03

Öt év után váltotta le legnépszerűbb modelljét, a CX-5-öst a Mazda, az új nemzedék már azoknak is tetszeni fog, akik egy európai prémium szabadidő-autóból ülnének át bele. A bevált műszaki alapok maradtak, de minden részleten finomítottak.

Arra nevelnek a gyártók, hogy 8 év után új autót vegyünk

Archívum2017.05.22, 15:47

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk negyedik részében azt az elméletet járjuk körül, amely szerint az autógyártók el akarják érni, hogy körülbelül 7-8 év és 200 ezer kilométer után már ne érje meg megtartani az autókat, vagyis igazi pénztemető váljék belőlük, amit nem érdemes fenntartani. Várkonyi Gábor szaktanácsadóval a nem éppen a tartósságukról híres kis turbós motorok előnyeit és hátrányait is összevetettük.

Luxusjacht négy kerékkel - Buick LeSabre Coupe (1970)

Archívum2017.05.20, 21:52

A Buick palettáján 1959-ben jelent meg, és jó néhány évtizedig meghatározó típus volt a LeSabre. Itthon találtunk egy szép kupét, még az olajválság előtti időkból.

Magyar dizájnnal ünnepel az ikonikus Porsche 911

Archívum2017.05.17, 06:31

Lenyűgöző karriert tudhat maga mögött 39 évesen Varga Péter. A magyar mester tervezte a Porsche leghíresebb autójának, a 911-esnek az aktuális változatát, de az ő kreativitását dicséri a Boxster és a Panamera is. A német prémiummárka külső dizájnjáért felelős szakember szerint szorgalommal, szerencsével és tehetséggel lehet csak eljutni a szakma csúcsára. Egy különleges ünnepségen találkoztunk vele, és Ferdinand Porsche unokájával is. Riportunk második részében megismerheti a 911-es történetét, amely a Peugeot-nak köszönheti a nevét. 

Ádám és Éva ellenőrzi, mi a hézag az győri autógyárban

Archívum2017.05.15, 14:40

Mi az? A város területének 3 százalékát foglalja el, aktív lakosságának 15 százalékát foglalkoztatja, 123 ezer autót és kétmillió motort gyárt, ráadásul Magyarország legnagyobb adófizetője. A válasz a győri Audi Hungária Zrt., ahol a valaha volt legerősebb magyar autókkal ismerkedtünk.

Itt megtanulhatja, ami az autósiskolából kimaradt

Archívum2017.05.12, 15:48

A Ford az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve a 17-24 éves korosztálynak szóló ingyenes tréningprogramba kezd, mert a statisztikák azt mutatják, hogy a közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra.

Így kell új autót eladni Magyarországon

Archívum2017.05.12, 11:02

Létezik egy autókereskedő, aki bármilyen márkával kezd foglalkozni, nem sokkal később elnyeri az Év Márkakereskedése díjat a vállalkozásával. A Budapest Autószalon és az Opel Sziget ügyvezetője elárulja néhány szakmai titkát, és azt is, hogy tapasztalatai szerint hogyan vesznek új autót a magyarok. Úgy látja, hogy elsősorban a származási ország szerint keresgélnek, de aztán érzelmi alapon döntenek.

Lássuk a medvét! - Skoda Kodiaq TDI 4x4-teszt

Archívum2017.05.10, 12:27

Az alaszkai medvéről elnevezett Kodiaqot nem offroadozásra tervezték, de összkerékhajtással és megfelelő gumival könnyű terepen is ügyesen helytáll. Nem a vezetési élmény az erőssége, hanem a sportcsarnoknyi méretű, kivételesen jól variálható utastér, amelyet akár hét üléssel is berendeznek.

Túlélési tippek: horror lehet az autós nyaralás, ha ezekre nem gondol

Archívum2017.05.05, 06:59

Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a hónapok óta tervezgetett nyaralást tönkreteszi egy rossz pillanatban lerobbanó autó. A legtöbb műszaki hiba és egyéb probléma gondos felkészüléssel elkerülhető, ehhez adunk tippeket.

Az új Lexus LS megmutatja, hol tart ma a japán autóipar

Archívum2017.05.04, 15:32

Itthon is bemutatkozott az LS új nemzedéke, amelyet turbómotorral vagy hibrid hajtással lehet megvenni. Az erősebb az olcsóbb, 26 millió forintba kerül.

Ha egy autó olcsó Németországban, annak megvan az oka

Archívum2017.05.02, 06:29

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk harmadik részében Várkonyi Gábor szaktanácsadó a német piacot jellemző anomáliákról, a garancia kikerülésének módszereiről, a vásárlásra ajánlott régiókról, az olcsónak tűnő, de valójában drága használt autókról osztja meg nézeteit.

Nem papír, hanem Duroplast - Trabant P50 (1962)

Archívum2017.04.29, 23:52

Nehéz dolguk volt a keletnémet mérnököknek: felső utasításra kellett népautót építeniük, acélhiányban, a hidegháború kellős közepén, egy szétvert autóipar romjain. Íme, az eredmény.

Fél évszázad múltán is hibátlanul üzemel ez a Corolla

Archívum2017.04.29, 09:05

A közelmúltban ünnepelte 50. születésnapját a Toyota Corolla, az autó, ami mobilissá tette a japán középosztályt. Húsz évvel első bemutatkozása után már minden idők legnépszerűbb autójaként jegyezték a történelemkönyvek. A Toyota márka legsikeresebb modellje a mai napig 11 generációt élt meg, az eladott autók száma megközelíti a 45 milliót. Tokió közelében él egy idős úriember, aki 48 éve jár ugyanazzal a Toyota Corollával, és az autója még soha nem hagyta cserben.

Turbós és hibrid, de nem csak ettől jó az új Swift

Archívum2017.04.26, 08:28

112 lóerő jut 875 kilóra, és ez még nem is a sportváltozat. A minden porcikájában új, könnyített és rendesen felextrázott Suzuki Swift remekül megy, csinos, és a használati értéke is megnőtt az elődjéhez képest.

Így vesz használt autót egy profi

Archívum2017.04.24, 12:08

Kossik Jánossal, a Porsche Buda kereskedés Das Weltauto márkavezetőjével beszélgettünk arról, hogy mit kell figyelni egy használt autón átvizsgálás közben, milyen hibákért lehet alkudni, mely extrák a valódi értéknövelők, mikor kell feltétlenül elengedni a jónak tűnő kocsit.

Top 10: a Sanghaji Autószalon legizgalmasabb kínai autói

Archívum2017.04.21, 16:48

Nevetséges VW- és BMW-kópiák? Továbbra is léteznek persze a kínai belpiacra, a Sanghaji Autószalonon bemutatott újdonságok viszont ékesen bizonyítják, hogy lassan már tényleg exportképes színvonalat is tud az ottani autóipar. A nálunk nagyrészt ismeretlen gyártók saját tervezésű, egyedi modellek gyártására rendezkednek be, amelyeket persze sok esetben Európából átcsábított, jó nevű dizájnerekkel terveztetnek meg. Összegyűjtöttük a tíz legígéretesebbet.

Túlélési tippek: ezt tegye, ha defektet kap az autója

Archívum2017.04.24, 13:03

Minden autós rémálma, amikor váratlanul egy nagy durranást hall, majd azonnal irányíthatatlanná válik a járműve. Ez a durrdefekt, az egyik legveszélyesebb helyzet, ami vezetés közben előfordulhat. Elmondjuk, hogyan lehet rá felkészülni.

Milliókat bukhat, aki ittasan autóbalesetet okoz

Archívum2017.04.16, 18:12

Drága mulatság lehet a locsolás annak, aki elfogad egy pohár bort vagy kupica pálinkát, és karambolba keveredik – még akkor is, ha nem történik sérülés vagy még nagyobb baj. Azon túl ugyanis, hogy a rendőrség bevonja a jogosítványt, megtagadhatja a biztosító a kifizetést.

Így verhetik át a használt autóval

Archívum2017.04.16, 16:39

Kossik Jánossal, a Porsche Buda kereskedés Das Weltauto márkavezetőjével beszélgettünk a hazai használtautó-piac alakulásáról, a külföldről történő autóbehozatal veszélyeiről, az óratekerésről, az áfacsalásról és az autók klónozásáról.

Az autó, amire 25 évet kellett várni - Alfa Romeo Giulia-teszt

Archívum2017.04.17, 10:49

Negyed százada gyártott utoljára az olasz márka hátsókerék-meghajtású sportszedánt, de a 75-ös sem volt olyan jó a maga korában, mint most a Giulia. Könnyű elnézni a kis hibáit, ha már beleszerettünk a formájába, és megtapasztaltuk, milyen jó vezetni.

7 izgalmas tanulmány, ami gyártásba került

Archívum2017.04.15, 15:53

Sok autó izgalmasan fest koncepcióként, aztán eltűnnek a süllyesztőben, ami jobb esetben egy raktár, ahonnan egyszer talán vezethet út a múzeumba, leggyakrabban azonban bezúzás a vége. Amelyik megéri a sorozatgyártást, nemegyszer keserű csalódást okoz az eredeti tervekhez képest. Szerencsére vannak kivételek, amikor alig szelídítettek a szériamodellen.

Túlélési tippek: így pakolja be a kocsiját, ha nem akar tragédiát

Archívum2017.04.24, 13:03

Kevesen tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, pedig akár élet vagy halál is múlhat azon, hogyan pakoljuk tele csomagokkal a kocsit. Baleset esetén egyetlen elszabadult tárgy is rémes pusztítást tud végezni, ezért érdemes mindent megfelelően rögzíteni. A külső tárolókat is okosan kell használni.

Ennyire még sosem volt nehéz belekötni egy BMW-be – BMW 530i teszt

Archívum2017.04.08, 11:17

Feladja a leckét riválisainak az új 5-ös BMW, mivel a 7-es technikáját és kényelmét nagyobb vezetési élménnyel ötvözi, az elektronikai szolgáltatásai pedig a mai autóipar csúcsát jelentik. Mindezt egy olyan hivalkodásmentes, visszafogottan elegáns ruhába csomagolta a BMW, ami várhatóan évek múltán sem fog ódivatúnak hatni. 

Világ veteránjai, egyesüljetek! - Megnyílt az Oldtimer Show

Archívum2017.04.07, 19:00

Idén is a Vasúttörténeti Parkban nyitotta meg kapuit az Oldtimer Show. Több kísérőprogramja idézi ugyan a szokásos tömegfesztiválokat, de a gőzmozdonyok körfűtőházában és a régi víztoronynál magyar rendezvényhez mérten komoly old- és youngtimer felhozatalban, na meg korhű ruhás hoszteszekben lehet gyönyörködni. Meglepően sok jármű érkezett külföldről (főleg Szerbiából), a belépő pedig kereken tíz liter benzin ára - sajnos mai árfolyamon. 

Túlélési tippek: ezt tegye, ha megcsúszik ön alatt az autó

Archívum2017.04.28, 15:58

A tél elmúltával sokan felbátorodnak, pedig ilyenkor is tartogat meglepetést az autó, főleg vizes úton vagy váratlan helyzetben. Akkor sem kell kétségbeesni, ha nincs menetstabilizáló rendszer, néhány fogással általában vissza lehet szerezni az irányítást a jármű felett. Eláruljuk, hogy mi az alul- és a túlkormányzottság, mikor jelentkeznek, és hogy mit lehet tenni a kivédésükre.

Egy kínai villanybusz, ami Made in Hungary

Archívum2017.04.04, 19:26

Komáromban felavatták a BYD első kontinentális európai buszgyárát, ahol nemsokára két műszakban évi 400 járművet fognak összeszerelni. Lesz egy közös vonásuk: hírből sem ismerik a dízelmotort, tisztán elektromos hajtásúak lesznek. Bemutatjuk a cég terveit, a beruházás hátterét, a magyar fejlesztésű alternatívát és a korábbi tapasztalatokat a nálunk futó hagyományos kínai buszokkal.

Tíz budapesti kereszteződés, ahol záporoznak az 50 ezres bírságok

Archívum2017.03.31, 12:41

Tarlós István főpolgármester múlt heti kijelentése – mely szerint ő nem fizetne a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyeletek által megbírságolt autósok helyében – óta forrnak az indulatok az ügyben, egyre több véleményt és állásfoglalást hallani, és az ominózus kereszteződésekben is megjelentek a megbírságolt autósok, akik kiszállva a kamerákat fényképezik és a helyszínt elemzik. Bemutatjuk azokat a kereszteződéseket, ahol az elmúlt hetekben-hónapokban a legtöbb bírságot szabták ki a közteresek a kamerafelvételeikre hivatkozva.

Túlélési tippek: így üljön helyesen az autóban

Archívum2017.03.28, 18:08

Előredőlve, a kormányba kapaszkodva vezető nők, illetve nyugágypózban fetrengve hajtó férfiak: sokakban ezek a sztereotípiák élnek a tipikus sofőrhibákról, pedig a szélsőségek közt is előfordulnak gondok. Ezek nemcsak a balesetek következményeit súlyosbítják, hanem azokat elő is idézhetik. Lássuk, hogyan kell jól beállítani az ülést és a tükröket, illetve milyen ruhában ne vezessünk.

Még több lóerő és decibel dübörög az idei Tuningshow-n

Archívum2017.03.26, 13:09

A legnagyobb magyar autókiállítás, a Tuningshow-ként közismert AMTS idén is elfoglalta az egész Hungexpót a szabadtéri területekkel együtt. A látványos tuningautók, a dübörgő techno és a lengén öltözött hölgyek mellett tartalmasabb szórakozást is kínál a rendezvény, ugyanis ügyességi autóversenyt és színvonalas veterán kiállítást is meg lehet nézni egy belépőért. Sőt, a „G" pavilonban az új autók mellett a magyar járműgyártás legjava is felvonul a mini holdjárótól a Formula Student versenyautókon át egészen a kecskeméti Mercedesekig.

Ingyenes lehet a M7-es autópálya egyik szakasza

Archívum2017.03.24, 12:09

Székesfehérváron óriási az átmenő forgalom, ezért a városvezetés átmenetileg sztrádadíjmentességet kérne, amíg megépül a déli összekötő út. Főleg a balatoni üdülőszezonban lenne kisebb a dugó a városban.

Megbírságolhatják, ha ezek nincsenek az autójában

Archívum2017.03.23, 14:09

A sosem használt műszerfalápoló folyadék, a szarvasbőr törlőpárna és a maradék motorolaj mellett számtalan hasznos és felesleges tartozék hánykolódik a legtöbb autó csomagtartójában, de a KRESZ csak két kötelezőt ír elő. Persze, ha nem akarunk kitolni magunkkal, ennél sokkal többet érdemes beszerezni, eláruljuk, hogy miket.

Nahát, erről szó sem volt az autósiskolában!

Archívum2017.03.22, 10:01

A balesetek közel fele elindulás után, vagy közvetlenül a célhoz érés előtt történik. Ezek a koccanások jó esetben nem járnak személyi sérüléssel, de a javítás romba döntheti a családi büdzsét, nem is beszélve a drága biztosításról. Szerencsére a kockázat csökkenthető, ha feladjuk a jogsi adta magabiztosságot, és megtanulunk pár mesterfogást.

Nem vagyok nyugdíjas, Porschékat tesztelek – Mark Webber-interjú

Archívum2017.03.21, 11:59

A híres ausztrál pilóta 40 évesen, a tavalyi WEC-szezon végén döntött úgy, hogy visszavonul az aktív versenyzésről. Ennek okairól, a Forma-1 és a hosszú távú versenyzés közötti különbségekről, és persze a kedvenc utcai autóiról is beszélt az Origónak adott exkluzív interjújában, amely a Genfi Autószalonon készült.

Rögös utakon: könnyű teherautók a szocializmusban

Archívum2017.03.19, 06:48

Lassúak voltak, kényelmetlenek és zajosak, ez kétségtelen. De nélkülük megállt volna az élet a szocializmusban: szállítottak kenyeret, barackot, gázcsövet, téeszdolgozókat, betegeket, és persze az ellenségre éberen ügyelő kiskatonákat. Bemutatjuk a keleti blokk öt leghíresebb teherautóját - ezúttal a 3,5-7,5 tonnás kategóriában, ráadásként pedig jön egy érdekes kakukktojás.

A tsz-elnök limuzinja - Moszkvics 403 (1965)

Archívum2017.03.18, 12:59

A gömbölyű Moszkvicsokkal új időszámítás kezdődött a szovjet autóiparban: ezek voltak az első, már nem Nyugatról koppintott, saját tervezésű modellek. A 403-as a sorozat legjobban sikerült típusa.

Aladdin és a Skodalámpa - Skoda Octavia (2017) teszt

Archívum2017.03.16, 05:54

Családapák, taxisok, rendőrök, cégautóval járók: széles közönséghez szól nálunk a Golf-alapokra épülő cseh limuzin, fő vonzerejét pedig a praktikuma adja. Jó hír, hogy a mostani ráncfelvarrás után sem lesz az másként, és az egytől kétliteresig terjedő motorválaszték is gazdag, a tekintetét viszont még emésztenünk kell.

Tényleg megéri a német használtautó-paradicsom?

Archívum2017.03.13, 16:59

Sufniszervizelés helyett gondos és precíz karbantartás, valós (és lehetőleg nem túl magas) kilométeróra-állás, a mieinknél jobb utak, üzemanyagok és talán alkatrészek: a német használt autót a magyar piacon főnyereménynek tartják. Valóban sok kocsi remek kondiban van, de az ilyen kint sem olcsó ám, úgyhogy kétszer is meg kell gondolni, miért éri meg kimenni. Várkonyi Gábor használtautó-szakértő mesél arról, hogy nem minden arany, ami fénylik, főleg, mire hazaér. Szerencsére vannak kivételes esetek is. 

A Genfi Autószalon öt legszebb és öt legrondább autója

Archívum2017.03.13, 10:29

Vigyázat: szigorúan szubjektív összeállítás következik. A cikkben szereplő autók közül kevésnek van esélye, hogy felbukkanjon a magyar utakon – és sok esetben jobb is ez így. 

Hadüzenet a Porschének, zöld rendszámmal

Archívum2017.03.08, 10:39

Viszlát, taxiimázs! A Mercedes E osztály alapjaira olyan tanulmány született, ami a Panamerát és házon belül a CLS-t is unalmasnak láttatja, a hajtáslánc pedig minden képzeletet felülmúl: több mint 800 lóerőt állít hadrendbe. Túl szép, hogy igaz legyen? Aligha, jövőre állítólag kevés változtatással gyártásba kerül az AMG első hibridje.

Top10: a Genfi Autószalon legjobban várt sportautói

Archívum2017.03.06, 18:22

Feltámasztott Alpine, orrmotoros Ferrari, új generációs McLaren, pillekönnyű indiai élményautó, másfél ezer lóerős szingapúri villanyautó, gázturbinás kínai hipergép, a Fittipaldi és az Italdesign legelső modelljei, négyajtós Mercedes GT és elektromos Lamborghini-koppintás: ezek lesznek a kedden nyíló kiállítás legfontosabb sportautói. 

Végre kiderült, melyik új modell lett az év autója 2017-ben

Archívum2017.03.07, 09:37

Az új hagyományokhoz illően a Genfi Autószalon megnyitása előtti napon hozták nyilvánosságra a zsűri értékelését. Idén a hét döntős közé két kisautó, két kompakt szabadidő-autó, egy középkategóriás és két felső-középkategóriás prémiumautó került be, villanyautók és sportkocsik ezúttal nem jutottak szerephez. Mindenki az Alfa Romeo Giuliát várta győztesnek, de a zsűri végül másképp döntött.

Leesett az állunk a Red Bull-főnök üvegpalotájában

Archívum2017.03.05, 11:38

Építészeti remekmű, de a lényeg nem maga az épület, hanem ami benne van. Versenyautók, motorok, harci és polgári helikopterek, utasszállító és vadászgépek, rakétaruhák és még művészeti alkotások is láthatóak a Hangar-7-ben, Budapesttől mindössze 5 órányi autózásra. A belépőt a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz állja.

Kettő az egyben, zöld rendszámmal - Toyota Prius Plug-in teszt

Archívum2017.03.04, 06:58

Hangtalan, szépen húz, és egy gramm szén-dioxid sem jön ki a kipufogóján: pont úgy viselkedik a csúcs-Prius, mint egy modern villanyautó, csak jóval hamarabb lemerül az akkuja. Nagy különbség viszont, hogy ilyenkor sem kell töltőre vagy vontatókötélre akasztani, hanem beindul a benzinmotor, és továbbmegy, akár a világ végéig. Kipróbáltuk a Toyota hibridek új királyát, ami az ökoautók ádáz ellenségeit is megtéríthetné, ha nem ennyibe kerülne.

Magyar pályán fejlesztik a sosem hibázó robotpilótákat

Archívum2017.03.02, 17:25

Már idén elkészül a zalaegerszegi tesztpálya első üteme, ahol magyarországi és külföldi gyártók, beszállítók fejlesztik a közeljövő önvezető autóit. Az elektromos hajtású és egymás közt kommunikáló járművek tesztelésére is felkészítik az óriáslétesítményt, később az ország egyetlen nagysebességű oválpályája is felépül rajta. Exkluzív részleteket tudtunk meg a különleges beruházásról.

Tetszettek volna ezzel érkezni - Lada Vesta bemutató

Archívum2017.03.01, 16:25

A Lada másfél éve tért vissza a magyar piacra, de csak idén márciustól kezdi el árulni azt az autót, ami formájával és technikájával is méltó konkurense az olcsó nyugati szedánoknak. A Renault-segítséggel kifejlesztett Vesta tűrhetően néz ki, tágas és jól felszerelt, de már nem annyira diszkontajánlat. Vajon milyen esélyei lesznek az akciós Fiat Tipo és társai ellen?

A magyarok az önkifejezést keresik a használt autóban

Archívum2017.02.28, 15:19

Legyen olcsó, de nagyon keveset futott, irigyelt, és lehetőleg ne kelljen rá költeni: így futnak neki sokan a beszerzésnek, aztán jön a hidegzuhany. Cikksorozatunk első részében Várkonyi Gábor használtautó-vásárlási tanácsadó a magyar piacot jellemző anomáliákról, a kedvelt típusokról és a német piac felé irányuló túlzott bizalomról fejti ki nézeteit.

Már nem a mi autónk – Suzuki Ignis menetpróba

Archívum2017.02.22, 17:56

Az új Ignis az első próbálkozása a Suzukinak abba az irányba, hogy olcsó kisautók mellett trendi, nagyobb haszonkulccsal eladható lifestyle mini SUV-kat is alkosson. Méretben, technikában és használati értékben az újdonság közel maradt elődjéhez, stílusban viszont egy világ választja el őket.

Terepre is jó, de úgysem viszik oda - Audi Q5 (2017) menetpróba

Archívum2017.02.19, 06:46

Az Audi Q5 mindent tud, amit a Q7, csak egy kicsit kevésbé szögletes, és szűkebb belül. Nagyon nem mindegy, hogy milyen konfigurációban rendelik, mert óriási különbségek lehetnek a változatok között.

Végre egy megfizethető kombi a családnak - Fiat Tipo kombi bemutató

Archívum2017.02.18, 12:50

A Stilo Multi Wagon óta nem volt puttonyos kompaktjuk az olaszoknak, pedig igény valószínűleg lett volna rá. Most fordulhat a kocka: hozzánk is megérkezett a Tipo kombi, óriási utas- és csomagtérrel, könnyen emészthető dizájnnal és messze a konkurencia alá belőtt árral. Mindezért cserébe le kell mondani jó néhány lóerőről és extráról, ami persze nem mindenkinek fog fejfájást okozni.

Sok luxusautó-tulaj készülhet a zöld rendszám leadására

Archívum2017.02.15, 10:03

Szigorítás előtt áll az ökoautók besorolása, páran elbúcsúzhatnak a kedvezményektől a következő műszaki vizsgán. Jó hír, hogy már ára is van a várhatóan áprilistól igényelhető szürke rendszámnak, ugyanakkor újra terítékre került a kismotorok regisztrációja, ami átrendezné a robogók piacát. De van még annyi a mostani rendszámrendszerben, hogy megérje változtatni rajta? Három minisztérium megkérdezésével próbáljuk feltérképezni a terveket. 

Oda a moziszéktrükk, de itt a turbóoffenzíva - Honda Civic menetpróba

Archívum2017.02.15, 08:20

Apait-anyait beleadott a Honda az új, tizedik generáció kifejlesztésébe, aminek eredménye egy minden korábbinál tágasabb és kényelmesebb, igényes technikájú kompakt lett. Csak a mágikus hátsó üléseket ne keresse senki, azokat ugyanis feláldozták a sportosabb üléshelyzet érdekében.

Kolhoz expressz - GAZ 51/A (1965) teszt

Archívum2017.02.12, 09:59

A második világháború utáni újjáépítés egyik igáslova nálunk viszonyla ritka volt, annál is inkább, mert inkább a hazai Csepelek élveztek prioritást, de sok megoldása miatt érdekes a puritán, hathengeres benzines teherautó. Találtunk egy rozsdahalálból feltámasztott példányt.

Célunk, hogy Magyarország légtérnagyhatalom legyen

Archívum2017.02.10, 20:56

Miben volt nagy szerepük a low cost légitársaságoknak, miért tartják néha paranoidnak a munkatársai? Miért félnek a drónoktól a légiforgalmi irányítók, és lehet-e trendivé tenni egy olyan szakmát, ami egyáltalán nincs a fiatalok fókuszában, miközben a legjobban fizet az országban? Szepessy Kornéllal, a HungaroControl vezérigazgatójával ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat, de szóba került a szabad légtérhasználat, és egy, a világon egyedülálló fejlesztés is, amihez egy szigorú sajtókommunikáció kapcsolódik, ezért eddig csak nagyon keveset lehetett róla tudni.

Húsz éve törik az autókat, hogy megvédjenek minket

Archívum2017.02.09, 05:57

Két évtized alatt 1800 autót zúzott porrá az Euro NCAP, az autók biztonságát vizsgáló intézet. Eleinte nehéz pillanatokat okoztak a gyártóknak, de azok idővel rájöttek, hogyan lehet töréstesztre optimalizálni a kocsikat, és a jó eredményből reklámot kovácsolni. Ennek ellenére egyetlen vizsgálatsorozat sem mentett meg még ennyi emberéletet. 

Nem a technika, az érzés a lényeg – Peugeot 3008 teszt

Archívum2017.02.02, 14:22

Alaposan megújult Peugeot 3008: a második generáció az elődjénél sokkal kiegyensúlyozottabb formatervet kapott, és telepakolták újdonsággal. A design-SUV esetében azonban nagyon nem mindegy, mennyit szánunk rá, derült ki a vidéki kislakás áráért kínált csúcsmodellt próbálva.

Kend jobb a Deákné vásznánál? – Mazda MX-5 RF menetpróba

Archívum2017.02.01, 10:04

Ha eddig a vandáloktól való félelme miatt nem vett vászontetős MX-5-öst, vagy esetleg azért, mert csukottan is túl zajosnak találta, akkor a Mazda elkészítette önnek a tökéletes változatot, ami mellesleg irtó jól is néz ki. És mégis, kövezzenek meg, inkább az árlista legaljáról választanánk Mazda roadstert. 

Heten, mint a gonoszok - használt SUV-k elérhető áron

Archívum2017.01.29, 06:53

Jókora késéssel ugyan, de Európát is elérte az SUV-mánia, ma már ez az egyik legnépszerűbb szegmens. A modellek jönnek egymás után, és a nyugati vásárlók pedig csak úgy kapkodnak a trendi kocsikért. De mi van a hazai többséggel, akinek nem futja új autóra? A használtpiacon néztünk körül, megéri-e kevesebb pénzből divatot követni, és összeállítottunk egy szubjektív bevásárlólistát.

Szögletes prémium a gömbölyded hibrid ellen - Audi Q2 – Kia Niro

Archívum2017.01.25, 17:02

Az Audi Q2-től és a hibrid hajtású Kia Nirótól is azt várja a gyártója, hogy hamarosan felrobbantja a kis SUV-k piacát. De melyik a jobb benzinmotorral és dupla kuplungos váltóval? 

Így indulhat ma el egy magyar busz külföldre

Archívum2017.01.25, 10:26

Utánanéztünk, milyen előírások vonatkoznak a távolsági buszokra, hány órát vezethetnek a sofőrök, milyen berendezések felelnek az utasok biztonságáért, és mennyivel tud többet egy új Setra a balesetet szenvedett, sokat futott példánynál.

Mostantól Trump a világ legbiztonságosabb autójával jár

Archívum2017.01.23, 11:43

Felül luxuslimuzin, alul haszonjármű. Vadállatnak hívják, de egy távolsági busz is gyorsabb nála. Érdekes ellentétek autója az elnöki Cadillac One, ami ezentúl minden fontos útjára elkíséri Donald Trumpot. Méghozzá úgy, hogy hermetikusan elzárja a külvilágtól, egy szempont ugyanis mindent felülírt a fekete kolosszus tervezésénél: meg kell védenie utasát. A várakozásokkal ellentétben a beiktatásra nem készült el az új modell, egyelőre Obama autója marad szolgálatban. Lássuk, mit tud!

Ezek a Jaguarok aligha jönnek szembe az utcán

Archívum2017.01.18, 11:40

Gaydon a hajdan dicső brit autógyártás fellegvára, a relikviák gyűjteménye mellett tesztpályával és veteránfelújító műhellyel. Külön-külön is leesett az állam mindegyiktől, aztán kiderült, hogy van egy vadiúj csarnok, ahol Jaguarok sorakoznak. Részben olyanok, amiket soha az életben nem látott senki az utakon, és felvetik a kérdést: mi lett volna, ha...

5 veszélyeztetett autófaj, amiről hallgatnak a reklámok

Archívum2017.01.14, 09:13

Rémlik még önnek a tetejét látványosan eltüntető Ford Focus CC, a vállalkozórácsos Nissan Terrano II vagy az Opel olcsó csatahajója? Feltűnt, hogy miközben az autógyártók marketinggépezete állandóan új kategóriákat harangoz be, valójában egy sor érdekes kocsit töröl a kínálatból? Bemutatjuk a kihaló kategóriákat, amiket senki sem ver nagy dobra, de végső soron maguk a vevők mondtak róluk ítéletet.

Düledezik Amerika autós fellegvára – Detroiti Autószalon 2017

Archívum2017.01.12, 10:39

Akárhogy is nézzük, az idei Detroiti Autószalon csalódás. Nem ment el a Porsche, a Tesla, a Fiat, a Ferrari, a Jaguar, a Land Rover, a Mini, a Mitsubishi, a Bentley és a Rolls-Royce sem. Akik kiállítottak, alig mutattak be új szériaautót, a látványos tanulmányokból pedig csak évek múlva lesz kézzelfogható kocsi. Idén a sportszedánok uralták a standokat, de azért akadt pár új SUV és villanyautó is. Mi történt a helyi márkákkal az amerikai autóipar szülővárosában?

Így tehet jót a kocsijának, ha a kegyetlen mínuszokban autózik

Archívum2017.01.10, 12:50

A fogcsikorgató, sarkvidéki eredetű hideg néhány napig még kitart, egyre több autó mondja be azonban az unalmast. Miért történik ez, mit tehetünk ellene, és egyáltalán: hogyan melegítsük be a motort? Elmondjuk.

Feltámadt az 50-es évek Volkswagen mikrobusza

Archívum2017.01.09, 13:47

A Detroiti Autószalon bemutatták a legendás egyterű modern változatát, amely villanyhajtással, hangárnyi beltérrel és zseniális formával próbálja elterelni a figyelmet a cég dízelbotrányáról.

Az álmainknak megkérik az árát - egy pilóta élettörténete

Archívum2017.01.08, 20:31

Interjúalanyunk maga az élő városi legenda. Szüle Zsolttal minden megtörtént a repülésben, ami megtörténhetett. Ezért megkértem őt, ha ideje engedi – és éppen Magyarországon tartózkodik –, üljünk le, és beszélgessünk arról az elképesztő karriertörténetről, ami mögötte áll. Többhetes egyeztetés után végül sikerült találkoznunk, és Zsolt, más interjúalanyoktól eltérően, a kényes kérdésekre is habozás nélkül válaszolt. 

Az okosautó parkolás helyett pénzt keres a gazdájának

Archívum2017.01.06, 16:51

A 2017-es Las Vegas-i Szórakoztatóelektronikai Vásáron (CES) is az a trend látszott, hogy az autók lassan a harmadik élettérré válnak az otthon és a munkahely után, mivel egyre több olyan okosfunkciót látnak majd el, amire eddig a telefonokat használtuk. Bemutatjuk az öt legérdekesebbet, és egy motort, ami nem dől fel. 

Egy dakaros versenykamion titkai

Archívum2017.01.05, 15:32

Az Opel Dakar Team MAN versenykamionja nem éppen mai darab, de így is sok technikai csemegét tartalmaz. Az éppen az Africa Race-en vitézkedő jármű már szinte minden homokszemet ismer a sivatagban, hiszen az elmúlt 14 évben számtalanszor megjárta a Afrikát.

Egy dakaros versenykamion titkai

Archívum2017.01.05, 13:22

Az Opel Dakar Team MAN versenykamionja nem éppen mai darab, de így is sok technikai csemegét tartalmaz. Az éppen az Africa Race-en vitézkedő jármű már szinte minden homokszemet ismer a sivatagban, hiszen az elmúlt 14 évben számtalanszor megjárta a Afrikát.

Ez az autó lehet a Teslák legnagyobb kihívója

Archívum2017.01.04, 17:31

A CES-en bemutatott Faraday Future 91 hamarabb felgyorsul százra, mint ahogy ki lehet mondani a nevét, messzebb jut egy töltéssel, mint bármilyen másik villanyautó, a szolgáltatásai és hálózatba kapcsolhatósága a jövőt idézik, és természetesem magát is képes elvezetni. Elvileg jövőre indul a gyártása, de a Faraday Future ingatag helyzete miatt erre igen kevés az esély.

A korábbinál sokkal több autót érinthet, ha elrendelik a szmogriadót

Archívum2017.01.03, 17:04

Ha egyszer elrendelik a szmogriadó riasztási fokozatát a fővárosban, akkor a korábbi évek gyakorlatával szemben nem az autók 7-8, hanem akár a 32 százaléka nem közlekedhet majd. Ráadásul a rendszámokról eltűnik a matrica, ami alapján eldönthetnénk, elhagyhatjuk-e autónkkal a parkolót, vagy sem. Minden tudnivaló egy cikkben az esetleges budapesti forgalomkorlátozásról.

2017 legizgalmasabb új autói - Top 10

Archívum2017.01.02, 10:13

Idén érkezik az első Alfa Romeo terepjáró, az Audi új önvezető csúcsmodellje, feltámad egy elfeledett francia márka, utódot kap az 5-ös BMW, a Dacia Duster és az Opel Insignia. Bőven megérnek hát egy-egy zarándoklatot az autószalonok, annál is inkább, mert sosem volt még ennyire vagány a Suzuki Swift, és villanyautóból sem láttunk még ilyen jó alternatívát. Következzen hát ábécésorrendben a tíz újdonság, amire a legjobban várunk.

Patika Wartburgot kerestem, mint a nosztalgiázó németek

Archívum2016.12.31, 17:31

Ritkán ugyan, de kapható még újszerű alkatrész a volt szocialista tömegmodellekhez, sőt, olykor komplett autót lehet venni csodás állapotban. Hosszas keresgélés után a kehes Trabant helyett én is találtam egy Merkúr-féle gyöngyszemet. Vajon balek dolog volt átlépni a háromszázezres álomhatárt? Bemutatunk egy megszállott német retróautó-kereskedőt, aki szerint nem. Sőt! 

Hová tűntek a V8-as cirkálók? – Amerika autós szemmel

Archívum2016.12.30, 18:55

Kaliforniában élmény az autózás, és nem is lehet meglenni nélküle. De az európai szokásokhoz képest jó néhány meglepetésre is fel kell készülni. Arról nem is beszélve, hogy akad egy nagy különbség a filmek világához képest: egy típus kivételével eltűntek az amerikai óriáslimuzinok.

Top 5: ingázós autók egymillió forintig

Archívum2016.12.28, 06:17

Akár Budapest valamelyik elővárosában lakik valaki, akár vidéki város környékén folyik az élete, jó eséllyel felmerült már benne a kérdés, hogyan lehetne a munkába járást optimálisan megoldani – és lehetőleg olcsón. 

Kelet-Európa legizgalmasabb útja: autóval a Transzfogarason

Archívum2016.12.27, 15:10

Katonai céllal építtette a "Kárpátok géniusza", Nicolae Ceausescu, de akaratán kívül a turisták és az autós élményre vágyók legizgalmasabb útjaként vált híressé a Transzfogaras. Az Adrenalin Rush Rallyn egy lelkes csapattal jártuk be az erdélyi magashegyi aszfaltcsíkot, és előtte egy még kihaltabb szerpentinen melegítettünk be. Ezúttal medve helyett csak egy rendőr okozott kellemetlen perceket, és már azt is kitaláltuk, mit kérünk jövőre a Jézuskától.

A magyar Unimog - Csepel D-750 Unicar

Archívum2016.12.25, 10:55

Csepel teherautó alapokra, Rába motorral, lengyel fülkével, nyugatnémet hidraulikával készült a magyar Unimog, ami a 80-as években modern munkagépnek számított.

Elvenne egy manökent? - Mercedes CLA 250 teszt

Archívum2016.12.22, 19:05

A kizárólag Kecskeméten gyártott CLA elmúlt hároméves, így ráncfelvarráson esett át. Ezúttal a szokottnál is kevesebb a változás, de a kocsi ezt nem is igényli, mert úgyis a formája miatt veszik elsősorban. Megnéztünk, mit tud sportos turbómotorral és összkerékhajtással, de még AMG-féle észbontó tuning nélkül.

Aki szereti az angol autókat, ide egyszer el kell mennie

Archívum2016.12.21, 11:19

Ha elkocsikáztam Angliáig egy 45 éves bogárhátúval, dőreség lett volna kihagyni Gaydont, az egyik legfontosabb autós zarándokhelyet. Alig két óra autóútra esik Goodwoodtól, ráadásul megnyílt egy új csarnoka a múzeumnak, mióta legutóbb itt jártam. Fél napot szántam rá, de nagyobbat nem is tévedhettem volna. Kaotikus szagminta következik.

Zéró emisszió, zéró halálos baleset

Archívum2016.12.16, 05:50

Érdekes szimpóziumon mutatta be a Nissan, hogyan képzeli el a jövőt. Az önvezető autókról, az új akkumulátortechnológiáról, sőt még a járművek és az otthonok szimbiózisáról is szó esett. Megnyugodtunk: a fenntartható jövő nem nélkülözi az autókat. De óriási változásokra kell készülnünk, az biztos, a benzinkorszak utolsó évtizedeit éljük, és nemsokára kormányt is át kell adnunk. Ami nem is biztos, hogy baj - legalábbis amíg fakultatív.

Vízpárát lehel ki magából: Honda hidrogénautó-teszt

Archívum2016.12.13, 16:27

Átütő sikerről nehéz lenne beszélni, a hidrogénautó máig nem tudott igazán túllépni a kísérleti fázison. Az új Clarity például azt a típust váltja a japánok kínálatában, amelyhez képest még a Bugatti Veyron is elterjedt népautó. Most viszont fordulhat a kocka, és az üzemanyagcellás különlegesség egy ideális világban tényleg ideális családi autó lehetne. Kár, hogy Kelet-Közép-Európában egyetlen hidrogénkút sincs, de tőlünk nyugatabbra is nagyítóval kell őket keresni a térképen.

Alig látszik, de generációt váltott az Audi aranytojást tojó tyúkja - Audi Q5 bemutató

Archívum2016.12.09, 16:04

Manapság nem az A3, az A4, vagy az A6 a német prémiummárka legnépszerűbb autója, hanem a közepes méretű szabadidő-autó, a Q5. A hamarosan érkező második generáció csak látszólag változott keveset elődjéhez képest.

Először láttuk élőben a közeljövő Fordjait

Archívum2016.12.07, 14:53

Érzelmekre ható, kimerítő és grandiózus rendezvényen láthattuk a legújabb ovális emblémás autókat. Természetesen minden a vadonatúj, hengerlekapcsolásos turbómotorral is kínált Fiesta körül forgott, de legnagyobb meglepetésünkre nemcsak a Mustangok, hanem még a terepjárók, sőt, a klasszikus áruterítő furgonok is új, sportos gúnyába bújtak.

Így hozza formába az autóját a télre!

Archívum2016.12.05, 20:51

Noha a rendszeres havazások időszaka még nem köszöntött be, már most is egyre csípősebbek a reggelek, pláne az éjszakák. Elmondjuk, hogyan készítse fel az autóját a télre, és hogy mit készítsen be feltétlenül a csomagtartóba.

Egy szalon, ahol a villanyautók helyett még a V8-asok domináltak

Archívum2016.12.04, 12:31

Idén is a testes szabadidő-autók vitték a prímet Kalifornia legfontosabb autószalonján, még az Alfa Romeo is ide időzítette amerikai visszatérését a vadonatúj Stelvióval, amely sokkal szebb lett, mint amire számítottunk. Azonban Kalifornia a környezetbarát, alternatív hajtású autók hazája is, ami a kiállított autók sokszínűségén is érződött.

Tanítható robotok és kiterjesztett valóság az Audi okosgyárában

Archívum2016.11.30, 19:11

Lézerrel vagy fénnyel irányított önvezető targoncák keringenek a gyárban, ahol a munkafolyamatot hibafelismerő kamerák ellenőrzik, a dolgozók pedig kollaboratív robotoknak tanítanak be mozdulatokat, és okosszemüveget viselve vonalkódokat olvasnak le - szemmel. VR-szemüveggel pedig virtuálisan egy terembe kerülhetnek más kontinenseken élő kollégáikkal. Mindez nem egy sci-fi elrugaszkodott jövőképe, hanem az Audi ingolstadti gyárában hamarosan már a valóság, sőt itt a 3D-nyomtatás bevezetésére sem kell már sokat várni.

Vigyázz, légfék! – A keleti blokk 10 legendás teherautója

Archívum2016.11.30, 12:56

Mi kell egy romba dőlt ország újjáépítéséhez, majd a téeszesítéshez és az erőltetett iparosításhoz? Sok szállítójármű, ismerték fel a szocializmus hajnalán, de a Kádár-korszakban a többi KGST-ország gyártmányai vették át a stafétát a Csepelektől, sőt, idővel a kamionosok lettek az irigyelt, Nyugatról csencselő világutazók. Bemutatjuk a ZIL-ek, Tatrák, Krazok és más elfeledett nagyvasak világát.

Ezt lesi Kim Dzsongun a távcsövével? - Hankook Technodome

Archívum2016.11.28, 23:14

A dél-koreai üzletembereket érdemes komolyan venni. Egy évtizede a Kia vezérkara ígérte a Cee'd bemutatásakor, hogy felzárkóznak az élvonalba, és nézzék meg, hol tart ma a márka. Most a Hankook villantott egy elképesztő fejlesztőközpontot, amit testközelben is megnézhettünk - aztán ellátogattunk a magyar gyárba, hogy lássuk, mit profitálhatunk mindebből.

Jobban megéri földgázzal autózni? – Volkswagen Golf TGI (CNG) teszt

Archívum2016.11.26, 12:49

Kipróbáltuk a Volkswagen Golf TGI-t, aminek a neve nem sufnituningos GTI-re, hanem gyári átalakítású földgázüzemre utal. Ezer kilométer feletti hatótávolsággal, alacsony fogyasztással és tiszta kipufogógázokkal kalkulálhat, aki ilyen autót vesz, de hátrányokból is van egy pár, mint például a nálunk még finoman szólva hiányos CNG-infrastruktúra vagy a magas vételár. 

Nyitva az év minden napján - Mazda MX-5 1.5- és 2.0-teszt

Archívum2016.11.23, 21:31

Aligha titok, milyen ügyes élményautó a Mazda MX-5. Már itthon is látni belőle néhányat, amivel nem kilincsel előre őrültködnek vasárnaponként, hanem csak egyszerűen munkába járnak - egész évben. Vajon mazochisták ezek a tulajok, vagy tényleg helytáll a kis roadster minden hétköznapon, a téli garázsfogság helyett is? Kipróbáljuk a gyengébb és az erősebb változatot, hogy megtaláljuk a választ.

Ilyen könnyen és ingyen még soha nem lehetett új autója

Archívum2016.12.01, 12:17

Képzelje el, hogy három-négy évente beülhet egy vadonatúj autóba, az elsőt ráadásul akár ingyen is hazaviheti. Egy komoly kompromisszum persze van, de a privát lízing így is sokak számára lehet remek megoldás.