autós olvasnivaló

címke rss

Négy panellakás ára, de minden fillért megér – Mercedes-AMG GT C teszt

Auto2017.08.17, 13:19

A Mercedes sokféle erős autót gyárt, de igazi sportautót csak egyet, a GT-t. Ennek legerősebb nyitott változata, a GT C Roadster versenypályákon a legdurvább Porschékkel is felveszi a versenyt, de akkor sem jön zavarba, ha lenyitott tetővel kényelmes andalgásra használják, amire egy átlagos kabrió Mercedest szoktak. Az már csak a hab a tortán, hogy jelenleg talán ez a legszebb vászontetős kocsi a piacon.

Felül semmi: Top 5 veterán strandautók

Auto2017.08.11, 11:05

Minimális használati értékük miatt csak második, vagy még inkább sokaik autónak valók, nyáron viszont kevés menőbb bulimobil létezik náluk. Túl azon, hogy bájosak, olyan szabadságélményt kínálnak, amiről nem is álmodhatunk egy mai kabrióban. Persze ennek ára van, minden értelemben.

Hogyan tovább a dízelbotrányok után?

Auto2017.08.10, 19:18

A dízelek nélkül nem lehet az EU ambiciózus fogyasztáscsökkentési tervét teljesíteni, de ehhez feltétel, hogy az öngyulladós motorokra jellemző fokozott NOx-kibocsátást jelentősen visszaszorítsák. A Bosch-nak már megvan erre az eszköze, amit egy sajtóbemutatón nekünk is bemutattak. Ugyanitt azt is megtudtuk, hogy milyen fontos változások jönnek idén szeptembertől a fogyasztás- és károsanyag-kibocsátási méréseknél. A sokat szidott, teljesíthetetlen fogyasztási értékeket adó régi NEDC mellé bejön az új WLTP és RDE szabvány, amitől felköthetik a gatyát a korábban a szürkezónában ügyeskedő autógyártók.

Így vészelje át autóban a kánikulát

Auto2017.08.04, 10:06

Egy túlmelegedett autó vezetése hasonló kockázatot jelent, mintha valaki alkoholfogyasztás után ülne a volán mögé, ezért a hőségriadó idején a sofőröknek a gyalogosoknál is jobban oda kell figyelniük a megfelelő védekezésre. Ilyenkor jön jól a sötétítő fólia és a klíma, de utóbbit ésszel kell használni, mert megbetegedést is okozhat. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy embert, állatot pedig percekre sem szabad a tűző napon hagyott autóban hagyni, de még a tankolásra és a guminyomásra is jobban oda kell figyelni, mint hűvösebb időben. Tippek, trükkök a kánikulai vezetéshez.

Kipróbáltuk Michelisz Norbi következő autóját, és leesett az állunk - Honda Civic Type R (2017)

Auto2017.08.02, 20:49

Elődjével ellentétben az új Honda Civic Type R-t már nem csak tükörsima aszfalton lehet élvezni, hanem akár mindennapos autóként is, mert teletömték extrákkal, rengeteg hely van benne, és egészen finom rugózásra is képes. Az sem fog csalódni, aki a teljesítménye miatt veszi meg, mert jelenleg nincs nála gyorsabb elsőkerék-meghajtású autó sem egyenesben, sem a versenypályán.

Az ördög cimborája - Mercedes-Benz S-osztály (2017) bemutató

Auto2017.08.01, 06:30

Ha van valami, ami eufóriába kerget egy autós újságírót, akkor az mindenképp az új S63 AMG, brutális 612 lóerővel. De el tudja homályosítani az S-osztály összes többi új motorváltozatát? Attól tartok, hogy igen, pedig a Mercedes mindent megtett, hogy szakmailag is a kedvünkbe járjon: 15 szakértőt küldött a frontvonalba. Kellettek is, hiszen annak ellenére, hogy csak egy szokásos ráncfelvarrás történt, 6500 alkatrész újult meg.

Mennyország tourist - 8 izgalmas autó hegyi utakra

Auto2017.07.29, 11:02

Autós feltöltődésre vágyik, de a jól ismert Balaton-felvidéki, pilisi vagy bükki utak helyett inkább alpesi vagy más magashegyi szerpentineket hódítana meg? Akad rá jelölt bőven, legyint rá mindenki, ám egy túra azzal is jár, hogy monoton sztrádakilométerek százait-ezreit el kell viselni. Van pár tippünk, mit érdemes beszerezni pénztárcától függően a kalandokhoz.

Végre egy kombi, ami kiváltja a SUV-okat – Volvo V90 Cross Country - teszt

Auto2017.07.25, 11:07

Autópályán kevesebben húzódnak le előle, és nem lehet benne hét ülés, de ezeket leszámítva szinte csak előnyei vannak a Volvo új terepkombijának, a mutatós V90 Cross Countrynak a testesebb XC90-hez képest.

Hazai pályán mérne csapást a Golf GTI-re - Hyundai i30 N és Fastback

Auto2017.07.22, 15:31

Konzervatív szedán, unalmas egyterű? A Hyundai abban a magabiztos helyzetben van, hogy ne ilyen irányba bővítse az i30-kínálatot, hanem ötajtós kupét faragjon belőle - és ami igazi meglepetés, egy Volkswagen Golf GTI vetélytársat is. Rüsselsheimi tervezéssel, nürburgringes finomhangolással indul csatába a 250 vagy 275 lóerős N-modell, de élőben először látva még több érdekesség derült ki róla.

30 éves Enzo Ferrari búcsúajándéka, amivel utoljára lenyomta a Porschét

Auto2017.07.21, 18:30

Az 1987. július 21-én bemutatott F40 volt az utolsó típusa a márkának, amit még maga a cégalapító hagyott jóvá. Gyorsabb és élvezetesebb volt a legfőbb konkurensénél, a Porsche 959-nél, pedig a technikája kőkorszaki volt hozzá képest.

Visszakérjük a bírságot, amit kiszabtak a közteresek

Auto2017.07.21, 10:38

Néhány hónap alatt milliárdos tételben büntettek meg szabálytalan autósokat a kerületi közterület-felügyeletek kamerafelvételei alapján, de a főpolgármester, a belügyminiszter és a FÖRI (Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága) vezetője is jogtalannak ítélete meg a gyakorlatot. Egyre többször hallottuk az álláspontot: senki se fizessen akár 50 ezer forint bírságot a felvételek alapján. De mi van azzal, aki ezt már megtette? Megpróbáljuk a lehetetlent: visszaszerezni a pénzt.

Mindenki Zsigulinak nézi, pedig vérbeli olasz - Fiat 124 (1968)

Auto2017.07.16, 09:59

Nem az volt a legnagyobb érdeme, hogy róla mintázták a Zsigulit, mivel a Fiat egyik legsikeresebb modellje volt, népes, nem csak szovjet rokonsággal.

Kész a német csodaautó, amihez képest a Tesla is elavult

Auto2017.07.17, 10:05

Az új Audi A8 nemcsak autóként érdekes, hanem a teljes német autóipar és beszállítói hálózat technológiai bemutatótermeként is. Számos olyan rendszer megtalálható benne, amit jelenleg egyetlen másik luxusautó sem kínál a teljes önvezetéstől kezdve a 48 V-os elektromos hálózaton és az elektromos aktív futóművön át a talpmasszázsig. A barcelonai sajtóbemutatón élőben is megvizsgáltuk, de vezetni sajnos még nem volt szabad.

Bekövetkezett az elkerülhetetlen: terepjárót készít a Ferrari

Auto2017.07.09, 14:11

A 2021-ben érkező sportos SUV azok érdeklődését is felkeltheti, akik eddig csak a szűk utastér és a kis csomagtartó miatt ódzkodtak a márkától.

Elszabadult a pokol a ralipályákon - Riport a 74. Rajd Polskiról

Auto2017.07.08, 08:03

A lengyel vb-futamon néztük meg, hogy mit tudnak az idei, minden korábbinál gyorsabb és látványosabb WRC-autók. Nem csalódtunk, bár lehet, hogy a Rajd Polskin most voltunk utoljára.

Zen a bérceken: alpesi autós túra, Toyota MR2-vel

Auto2017.07.07, 07:57

Az Alpok karnyújtásnyira van, egy nap alatt akár a közepébe utazhatunk. És ha az autós ember keresi a belső békét, ez tökéletes úti cél: lélegzetelállító szerpentinek, kaland és kikapcsolódás várja azt, aki a megfelelő járművel érkezik. Vajon egy veteránkorú japán középmotoros ideális választás?

Gazdagok és szépek: öt prémium kupé, amire megéri gyűjteni

Auto2017.07.06, 11:16

Kimentek a divatból a kamaszszobák falait dísztő autós poszterek, úgyhogy csak képernyővédőként tudnak hódítani ezek a gyönyörű és villámgyors sportkocsik. Közös vonásuk, hogy nem a Ferrarik és McLarenek ligájában játszanak, de azért bőven házárban mozognak - és kell vezetői tudás ahhoz, hogy ne váljanak fegyverré.

Tíz éve mindenkit lenyom, és nem tervezi abbahagyni - Nissan Qashqai (2017)

Auto2017.07.04, 06:29

A kompakt szabadidő-autók bestsellere, a Nissan Qashqai a frissítés után is maradt, ami volt: egy tágas és kifinomult szabadidő-autó, amit nem a sportos vezetőknek, hanem a nyugodt családapáknak szánnak. Főleg a külső és a felszereltség változott, és hamarosan az önvezető rendszer is rendelhető lesz.

Megkésett ütemváltás - Wartburg 353 W és 1.3 S bemutató

Auto2017.07.01, 22:00

A kétütemű Wartburg 353-as a szocialista időszakban primitív, de tágas és strapabíró autónak számított, négyütemű utódja pedig megkésett kísérlet volt az avítt tartalom frissítésére - de végül egyedül Magyarországon lett népszerű. Két jó állapotú példányt megismerve idéztük fel az NDK-s kocsik történetét, amelyek nemcsak az utakról tűnnek el, de lassacskán az öregurak garázsaiból is.

Öt innováció, amit szívesen látunk a Subarutól

Auto2017.06.30, 15:59

Közel hatvan évvel ezelőtt egy mindössze 360 köbcentis népautóval kezdődött minden, ma pedig Japán egyik legérdekesebb, 4x4-specialista autómárkájaként jegyzik a Subarut, ahol még mindig a tartalom számít inkább, mint a forma. Lássuk, milyen fegyverekkel indul csatába az autóipar Dávidja az óriáskonszernek Góliátjai ellen!

Lassan tényleg felesleges nagyobb autót venni – Seat Ibiza-menetpróba

Auto2017.06.29, 07:00

Az új Seat Ibiza az első modell, amely a Volkswagen-konszern vadonatúj kisautó-technikájára épül, aminek eredményeképp helykínálatban, menettulajdonságokban és szolgáltatásokban is az egy kategóriával nagyobb autók színvonalát hozza. Egy kicsinyített Leon lett belőle, ha úgy tetszik.

Hétvégi úrvezetőből a versenypályák réme lehet két nap alatt - Porsche Driving Academy

Auto2017.06.26, 16:26

Hétfő reggel, a szikrázó napsütésben 84-gyel araszolni befalazva egy konvojban – általában egyet jelent egy elsumákolt vasárnapi hazatéréssel a balatoni sztrádán, pár sávra terelve egy háromnapos sátras ünnep átmenő forgalmával. Fél óra múlva megbeszélés a tárgyalóban, próbálom felidézni, miről szól majd a napirend lekésett eleje, amikor felreccsen a rádióból a GO-GO és jobb lábam az állammal versenyt futva a padlón koppan, mert ez nem az a 84, a Wake me up-ot ma nem a Wham, hanem a Panamera Turbo játssza, amikor Sport+ módban hármat visszagangol a PDK.

Kár a benzinért: így fest egy külföldi túra villanyautókkal

Auto2017.06.24, 07:30

A villanyautók létezésén manapság már senki nem lepődik meg, 112 elektromos jármű egyszerre viszont még Svájcban sem mindennapi látvány. A világ legnagyobb elektromos autós ralijával, a WAVE Trophyval jártuk be nyolc nap alatt a kicsi, ám annál drágább európai országot. Logisztika és türelem kellett a töltéshez, de a mérleg másik serpenyőjében zéró lokális emisszió, csendes suhanás és jókora spórolás állt.

A csaj, akin nem fog az idő - Toyota MR2 veteránteszt

Auto2017.06.23, 09:25

1985 óta rója az utakat, és ez látszik is az MR2 első generációján. A titka azonban változatlan, amiben akkor jó volt, az érvényes ma is. Mint egy Hegylakó, elfelejtett megöregedni. Ismerjék meg a típus és e piros példány történetét, amely nemsokára érdekes útra indul magashegyi szerpentinekre.

Így lett a stréberből menő ötajtós kupé - Volkswagen Arteon-menetpróba

Auto2017.06.21, 18:38

A Volkswagen óriási modellkínálatában a külcsín-belbecs értékpár lépésről lépésre fokozható, persze megfelelő financiális háttérrel. Mígnem - legalábbis Európában - elérkezünk az Arteonhoz, ami lényegében a Passat CC utódja, de még látványosabb ruhában és praktikus ötajtós kialakítással. Kipróbáltuk a cégautók leendő sztárját.

A legnagyobb hibák, amiket a magyar használtautó-vásárlók elkövetnek

Auto2017.06.19, 16:54

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk hatodik részében kiderül, hogy a magyar vásárló kevés pénzből akar drágának tűnő autót venni úgy, hogy karbantartásra gyakorlatilag semmit, üzemanyagra pedig száz kilométerenként úgy öt litert akar áldozni. Aztán rendre kiderül, hogy a keveset futott autóval nem minden stimmel, és rémálommá válik a szervizelés.

Ha itt hibázik valaki, az egész világ rajta fog nevetni

Auto2017.06.18, 17:38

Bennfentesnek lenni az autósport misztikus világában? Többek között ez is megadatik a sportbírói életpálya során. Kollégánk elvégzett egy sportbíróképző tanfolyamot, hogy a Retro Mobil szervezésében zajló autós túrákon - ami a tervek szerint MNASZ Historic Regularity Kupa lenne - licences sportbíróként tevékenykedhessen.

Ringó sztárok - 10 híres Citroën hidropneumatikus rugózással

Auto2017.06.17, 20:35

Parkolásnál a földön hasalnak, magas kapubejárón áthajtva gólyalábra emelkednek, sőt némelyikük defektnél három keréken is tovább tud menni. És ami a lényeg: a hidropneumatikus rugózású autók repülő szőnyegként képesek kivasalni az úthibákat. Most véget ért a felvállaltan kényelemre kitenyésztett Citroënek korszaka – ideje hát áttekinteni, milyenek voltak a zöld csodagömbös kocsik.

Mi ez az autó, ami Richard Hammondon is kifogott?

Auto2017.06.15, 17:13

Bemutatjuk a teljesen elektromos horvát szupersportkocsit, amivel a Top Gear volt, a The Grand Tour jelenlegi műsorvezetője nemrég súlyos balesetet szenvedett.

Konnektor és zöld rendszám - alternatív valóság a BMW-nél

Auto2017.06.14, 13:30

A BMW az Electronic Now Tour keretében körbehaknizza az országot elektromos és plug-in hibrid autóival, bizonyítva, hogy hol jár most a technológiája. Mi a zsámbéki Driving Campen és környékén garázdálkodhattunk velük, de a legkisebb kocsi már megint minden más elől ellopta a show-t.

A hazai légiforgalmi irányítás Bermuda-háromszöge

Auto2017.06.12, 14:37

Több mint hetvenéves, de a kevés beavatotton kívül senki sem tud Magyarország egyik legrejtélyesebb létesítményéről, a gellérthegyi Sziklaközpontról. A több emeletes bunkerból és külön épületből álló objektumból ellenőrizték hazánk légifolyosóit, sokáig szigorú katonai felügyelet mellett és furcsa munkakörülmények közt. Rendhagyó riportunkban az ott dolgozók beszámolói alapján először tárulnak fel az objektum titkai.

Van, amikor az öregebb használt autó a jobb

Auto2017.06.10, 12:12

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk ötödik részében azt a fura anomáliát járjuk körül, hogy miért lehet egy adott típus választékából az a legdrágább motorverzió, ami újonnan még a legolcsóbb volt. Várkonyi Gábor szaktanácsadó azt is elárulja, hogy mely típusoknál lett a modern utódmodell rosszabb, mint ósdi elődje, és azt, hogy a magyarok milyen hibákat szoktak elkövetni keresés és vásárlás közben.

Így érdemes okostelefonról navigálni

Auto2017.06.07, 16:44

Aki ma autóba ül, szinte lehetetlen, hogy eltévedjen, feltéve, hogy tud és akar haladni a korral. Útvonalat tervezni sokféleképpen lehet, de az PNA-kat is felváltva a modern megoldás az okostelefonos navigáció. Két-két népszerű on- és offline alkalmazást kipróbálva mutatjuk be, mit nyújt a jelen, és merrefelé tart a közeljövő.

Top 10: a legemlékezetesebb Wankel-motoros Mazdák

Auto2017.06.05, 16:43

Miután pontosan ötven éve, 1967-ben bemutatta első bolygódugattyús motorral szerelt modelljét, a Cosmo Sportot, a Mazda folytatta a hagyományt, és a német NSU szomorú vége után a világ egyetlen autógyártójává vált, amely képes volt piaci sikereket elérni ezzel a különleges technológiával. Igaz, öt éve ők is felhagytak vele, de talán van még remény az újrakezdésre.

A napfény íze - használt kabriók 1,5 millió forintig

Auto2017.06.03, 15:38

Vigyázz, a tetőn dolgoznak - hirdethette volna egy-egy tábla az autógyártók fejlesztőközpontjaiban úgy másfél-két évtizeddel ezelőtt. Hosszú szünet után izgalmas roadsterek születtek akkoriban, a négyüléses kabriók fölé pedig egyre gyarkabban többrészes, elektromos mozgatású keménytető csukódott. Mára rég alábbhagyott a lendület, de ez mit sem változtat azon, hogy a korszakból izgalmas nyitott autók kínálatából lehet csemegézni a használtpiacon, megfizethető áron.

Fél deci benzinnel autózni száz kilométert - Shell Eco-marathon 2017

Auto2017.06.02, 08:21

Idén is megrendezték a Shell Eco-marathont, amelyen európai diákcsapatok által egyedileg tervezett és épített, szupertakarékos autók versenyeztek egymással. A győztes jármű egy liter benzinnel több mint 2500 km-t tudott volna megtenni, vagyis lazán elment volna Budapesttől Madridig 350 forintból. Ott jártunk az ökofutamon, ahol a magyarok közül a legjobban a győri SZEnergy Team szerepelt, kategóriájukban a negyedikek lettek.

Osztályharcosok klubja - a leghíresebb szocialista luxusautók

Auto2017.05.28, 12:50

Minél nagyobb limuzinnal érkezik az elvtárs, annál magasabb rangja van az államapparátusban, szólt a káderkódex egyik alaptétele – a típuskínálat fantasztikus lenyomata egy letűnt kornak. Pedig nem könnyű kiigazodni a szovjet, szinte mindig fekete ZISZ, ZIL, ZIM kavalkádon, ráadásul még nem is esett szó a farmotoros csehszlovák és a hathengeres NDK-s pártlimuzinokról vagy a díszszemlék integetős óriáskabrióiról, illetve Brezsnyevék vadászautóiról. Most végre feltárulnak a pártgarázsok titkai. 

Herr 911 el tudja képzelni a villanymotoros Porsche sportkocsit

Auto2017.05.26, 17:29

A Porsche sportautókért felelős elnökhelyettese interjút adott az Origónak, amelyben elárulta, mi a legjobb az új GT3-asban, mi lepte meg a legjobban a közelmúltban, mit várhatunk a cég új sportautóitól, és azt is, hogy neki melyik a kedvence a számtalan 911-variáns közül.

Erre figyeljen, ha özönvízben kénytelen autózni

Auto2017.05.24, 15:55

A tegnapi vihar felkészületlenül érte a fővárost, sokakat vezetés közben kapott el, de persze a parkoló autókat sem kímélte. Eláruljuk, hogy milyen károkat okozhat a víz az autóban, és hogy mitől kell a leginkább tartani.

Egy japán SUV, amitől a német gyártók is tarthatnak

Auto2017.05.24, 10:03

Öt év után váltotta le legnépszerűbb modelljét, a CX-5-öst a Mazda, az új nemzedék már azoknak is tetszeni fog, akik egy európai prémium szabadidő-autóból ülnének át bele. A bevált műszaki alapok maradtak, de minden részleten finomítottak.

Arra nevelnek a gyártók, hogy 8 év után új autót vegyünk

Auto2017.05.22, 15:47

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk negyedik részében azt az elméletet járjuk körül, amely szerint az autógyártók el akarják érni, hogy körülbelül 7-8 év és 200 ezer kilométer után már ne érje meg megtartani az autókat, vagyis igazi pénztemető váljék belőlük, amit nem érdemes fenntartani. Várkonyi Gábor szaktanácsadóval a nem éppen a tartósságukról híres kis turbós motorok előnyeit és hátrányait is összevetettük.

Luxusjacht négy kerékkel - Buick LeSabre Coupe (1970)

Auto2017.05.20, 21:52

A Buick palettáján 1959-ben jelent meg, és jó néhány évtizedig meghatározó típus volt a LeSabre. Itthon találtunk egy szép kupét, még az olajválság előtti időkból.

Magyar dizájnnal ünnepel az ikonikus Porsche 911

Auto2017.05.17, 06:31

Lenyűgöző karriert tudhat maga mögött 39 évesen Varga Péter. A magyar mester tervezte a Porsche leghíresebb autójának, a 911-esnek az aktuális változatát, de az ő kreativitását dicséri a Boxster és a Panamera is. A német prémiummárka külső dizájnjáért felelős szakember szerint szorgalommal, szerencsével és tehetséggel lehet csak eljutni a szakma csúcsára. Egy különleges ünnepségen találkoztunk vele, és Ferdinand Porsche unokájával is. Riportunk második részében megismerheti a 911-es történetét, amely a Peugeot-nak köszönheti a nevét. 

Ádám és Éva ellenőrzi, mi a hézag az győri autógyárban

Auto2017.05.15, 14:40

Mi az? A város területének 3 százalékát foglalja el, aktív lakosságának 15 százalékát foglalkoztatja, 123 ezer autót és kétmillió motort gyárt, ráadásul Magyarország legnagyobb adófizetője. A válasz a győri Audi Hungária Zrt., ahol a valaha volt legerősebb magyar autókkal ismerkedtünk.

Itt megtanulhatja, ami az autósiskolából kimaradt

Auto2017.05.12, 15:48

A Ford az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve a 17-24 éves korosztálynak szóló ingyenes tréningprogramba kezd, mert a statisztikák azt mutatják, hogy a közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra.

Így kell új autót eladni Magyarországon

Auto2017.05.12, 11:02

Létezik egy autókereskedő, aki bármilyen márkával kezd foglalkozni, nem sokkal később elnyeri az Év Márkakereskedése díjat a vállalkozásával. A Budapest Autószalon és az Opel Sziget ügyvezetője elárulja néhány szakmai titkát, és azt is, hogy tapasztalatai szerint hogyan vesznek új autót a magyarok. Úgy látja, hogy elsősorban a származási ország szerint keresgélnek, de aztán érzelmi alapon döntenek.

Lássuk a medvét! - Skoda Kodiaq TDI 4x4-teszt

Auto2017.05.10, 12:27

Az alaszkai medvéről elnevezett Kodiaqot nem offroadozásra tervezték, de összkerékhajtással és megfelelő gumival könnyű terepen is ügyesen helytáll. Nem a vezetési élmény az erőssége, hanem a sportcsarnoknyi méretű, kivételesen jól variálható utastér, amelyet akár hét üléssel is berendeznek.

Túlélési tippek: horror lehet az autós nyaralás, ha ezekre nem gondol

Auto2017.05.05, 06:59

Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a hónapok óta tervezgetett nyaralást tönkreteszi egy rossz pillanatban lerobbanó autó. A legtöbb műszaki hiba és egyéb probléma gondos felkészüléssel elkerülhető, ehhez adunk tippeket.

Az új Lexus LS megmutatja, hol tart ma a japán autóipar

Auto2017.05.04, 15:32

Itthon is bemutatkozott az LS új nemzedéke, amelyet turbómotorral vagy hibrid hajtással lehet megvenni. Az erősebb az olcsóbb, 26 millió forintba kerül.

Ha egy autó olcsó Németországban, annak megvan az oka

Auto2017.05.02, 06:29

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk harmadik részében Várkonyi Gábor szaktanácsadó a német piacot jellemző anomáliákról, a garancia kikerülésének módszereiről, a vásárlásra ajánlott régiókról, az olcsónak tűnő, de valójában drága használt autókról osztja meg nézeteit.

Nem papír, hanem Duroplast - Trabant P50 (1962)

Auto2017.04.29, 23:52

Nehéz dolguk volt a keletnémet mérnököknek: felső utasításra kellett népautót építeniük, acélhiányban, a hidegháború kellős közepén, egy szétvert autóipar romjain. Íme, az eredmény.

Fél évszázad múltán is hibátlanul üzemel ez a Corolla

Auto2017.04.29, 09:05

A közelmúltban ünnepelte 50. születésnapját a Toyota Corolla, az autó, ami mobilissá tette a japán középosztályt. Húsz évvel első bemutatkozása után már minden idők legnépszerűbb autójaként jegyezték a történelemkönyvek. A Toyota márka legsikeresebb modellje a mai napig 11 generációt élt meg, az eladott autók száma megközelíti a 45 milliót. Tokió közelében él egy idős úriember, aki 48 éve jár ugyanazzal a Toyota Corollával, és az autója még soha nem hagyta cserben.

Turbós és hibrid, de nem csak ettől jó az új Swift

Auto2017.04.26, 08:28

112 lóerő jut 875 kilóra, és ez még nem is a sportváltozat. A minden porcikájában új, könnyített és rendesen felextrázott Suzuki Swift remekül megy, csinos, és a használati értéke is megnőtt az elődjéhez képest.

Így vesz használt autót egy profi

Auto2017.04.24, 12:08

Kossik Jánossal, a Porsche Buda kereskedés Das Weltauto márkavezetőjével beszélgettünk arról, hogy mit kell figyelni egy használt autón átvizsgálás közben, milyen hibákért lehet alkudni, mely extrák a valódi értéknövelők, mikor kell feltétlenül elengedni a jónak tűnő kocsit.

Top 10: a Sanghaji Autószalon legizgalmasabb kínai autói

Auto2017.04.21, 16:48

Nevetséges VW- és BMW-kópiák? Továbbra is léteznek persze a kínai belpiacra, a Sanghaji Autószalonon bemutatott újdonságok viszont ékesen bizonyítják, hogy lassan már tényleg exportképes színvonalat is tud az ottani autóipar. A nálunk nagyrészt ismeretlen gyártók saját tervezésű, egyedi modellek gyártására rendezkednek be, amelyeket persze sok esetben Európából átcsábított, jó nevű dizájnerekkel terveztetnek meg. Összegyűjtöttük a tíz legígéretesebbet.

Túlélési tippek: ezt tegye, ha defektet kap az autója

Auto2017.04.24, 13:03

Minden autós rémálma, amikor váratlanul egy nagy durranást hall, majd azonnal irányíthatatlanná válik a járműve. Ez a durrdefekt, az egyik legveszélyesebb helyzet, ami vezetés közben előfordulhat. Elmondjuk, hogyan lehet rá felkészülni.

Milliókat bukhat, aki ittasan autóbalesetet okoz

Auto2017.04.16, 18:12

Drága mulatság lehet a locsolás annak, aki elfogad egy pohár bort vagy kupica pálinkát, és karambolba keveredik – még akkor is, ha nem történik sérülés vagy még nagyobb baj. Azon túl ugyanis, hogy a rendőrség bevonja a jogosítványt, megtagadhatja a biztosító a kifizetést.

Így verhetik át a használt autóval

Auto2017.04.16, 16:39

Kossik Jánossal, a Porsche Buda kereskedés Das Weltauto márkavezetőjével beszélgettünk a hazai használtautó-piac alakulásáról, a külföldről történő autóbehozatal veszélyeiről, az óratekerésről, az áfacsalásról és az autók klónozásáról.

Az autó, amire 25 évet kellett várni - Alfa Romeo Giulia-teszt

Auto2017.04.17, 10:49

Negyed százada gyártott utoljára az olasz márka hátsókerék-meghajtású sportszedánt, de a 75-ös sem volt olyan jó a maga korában, mint most a Giulia. Könnyű elnézni a kis hibáit, ha már beleszerettünk a formájába, és megtapasztaltuk, milyen jó vezetni.

7 izgalmas tanulmány, ami gyártásba került

Auto2017.04.15, 15:53

Sok autó izgalmasan fest koncepcióként, aztán eltűnnek a süllyesztőben, ami jobb esetben egy raktár, ahonnan egyszer talán vezethet út a múzeumba, leggyakrabban azonban bezúzás a vége. Amelyik megéri a sorozatgyártást, nemegyszer keserű csalódást okoz az eredeti tervekhez képest. Szerencsére vannak kivételek, amikor alig szelídítettek a szériamodellen.

Túlélési tippek: így pakolja be a kocsiját, ha nem akar tragédiát

Auto2017.04.24, 13:03

Kevesen tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, pedig akár élet vagy halál is múlhat azon, hogyan pakoljuk tele csomagokkal a kocsit. Baleset esetén egyetlen elszabadult tárgy is rémes pusztítást tud végezni, ezért érdemes mindent megfelelően rögzíteni. A külső tárolókat is okosan kell használni.

Ennyire még sosem volt nehéz belekötni egy BMW-be – BMW 530i teszt

Auto2017.04.08, 11:17

Feladja a leckét riválisainak az új 5-ös BMW, mivel a 7-es technikáját és kényelmét nagyobb vezetési élménnyel ötvözi, az elektronikai szolgáltatásai pedig a mai autóipar csúcsát jelentik. Mindezt egy olyan hivalkodásmentes, visszafogottan elegáns ruhába csomagolta a BMW, ami várhatóan évek múltán sem fog ódivatúnak hatni. 

Világ veteránjai, egyesüljetek! - Megnyílt az Oldtimer Show

Auto2017.04.07, 19:00

Idén is a Vasúttörténeti Parkban nyitotta meg kapuit az Oldtimer Show. Több kísérőprogramja idézi ugyan a szokásos tömegfesztiválokat, de a gőzmozdonyok körfűtőházában és a régi víztoronynál magyar rendezvényhez mérten komoly old- és youngtimer felhozatalban, na meg korhű ruhás hoszteszekben lehet gyönyörködni. Meglepően sok jármű érkezett külföldről (főleg Szerbiából), a belépő pedig kereken tíz liter benzin ára - sajnos mai árfolyamon. 

Túlélési tippek: ezt tegye, ha megcsúszik ön alatt az autó

Auto2017.04.28, 15:58

A tél elmúltával sokan felbátorodnak, pedig ilyenkor is tartogat meglepetést az autó, főleg vizes úton vagy váratlan helyzetben. Akkor sem kell kétségbeesni, ha nincs menetstabilizáló rendszer, néhány fogással általában vissza lehet szerezni az irányítást a jármű felett. Eláruljuk, hogy mi az alul- és a túlkormányzottság, mikor jelentkeznek, és hogy mit lehet tenni a kivédésükre.

Egy kínai villanybusz, ami Made in Hungary

Auto2017.04.04, 19:26

Komáromban felavatták a BYD első kontinentális európai buszgyárát, ahol nemsokára két műszakban évi 400 járművet fognak összeszerelni. Lesz egy közös vonásuk: hírből sem ismerik a dízelmotort, tisztán elektromos hajtásúak lesznek. Bemutatjuk a cég terveit, a beruházás hátterét, a magyar fejlesztésű alternatívát és a korábbi tapasztalatokat a nálunk futó hagyományos kínai buszokkal.

Tíz budapesti kereszteződés, ahol záporoznak az 50 ezres bírságok

Auto2017.03.31, 12:41

Tarlós István főpolgármester múlt heti kijelentése – mely szerint ő nem fizetne a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyeletek által megbírságolt autósok helyében – óta forrnak az indulatok az ügyben, egyre több véleményt és állásfoglalást hallani, és az ominózus kereszteződésekben is megjelentek a megbírságolt autósok, akik kiszállva a kamerákat fényképezik és a helyszínt elemzik. Bemutatjuk azokat a kereszteződéseket, ahol az elmúlt hetekben-hónapokban a legtöbb bírságot szabták ki a közteresek a kamerafelvételeikre hivatkozva.

Túlélési tippek: így üljön helyesen az autóban

Auto2017.03.28, 18:08

Előredőlve, a kormányba kapaszkodva vezető nők, illetve nyugágypózban fetrengve hajtó férfiak: sokakban ezek a sztereotípiák élnek a tipikus sofőrhibákról, pedig a szélsőségek közt is előfordulnak gondok. Ezek nemcsak a balesetek következményeit súlyosbítják, hanem azokat elő is idézhetik. Lássuk, hogyan kell jól beállítani az ülést és a tükröket, illetve milyen ruhában ne vezessünk.

Még több lóerő és decibel dübörög az idei Tuningshow-n

Auto2017.03.26, 13:09

A legnagyobb magyar autókiállítás, a Tuningshow-ként közismert AMTS idén is elfoglalta az egész Hungexpót a szabadtéri területekkel együtt. A látványos tuningautók, a dübörgő techno és a lengén öltözött hölgyek mellett tartalmasabb szórakozást is kínál a rendezvény, ugyanis ügyességi autóversenyt és színvonalas veterán kiállítást is meg lehet nézni egy belépőért. Sőt, a „G" pavilonban az új autók mellett a magyar járműgyártás legjava is felvonul a mini holdjárótól a Formula Student versenyautókon át egészen a kecskeméti Mercedesekig.

Ingyenes lehet a M7-es autópálya egyik szakasza

Auto2017.03.24, 12:09

Székesfehérváron óriási az átmenő forgalom, ezért a városvezetés átmenetileg sztrádadíjmentességet kérne, amíg megépül a déli összekötő út. Főleg a balatoni üdülőszezonban lenne kisebb a dugó a városban.

Megbírságolhatják, ha ezek nincsenek az autójában

Auto2017.03.23, 14:09

A sosem használt műszerfalápoló folyadék, a szarvasbőr törlőpárna és a maradék motorolaj mellett számtalan hasznos és felesleges tartozék hánykolódik a legtöbb autó csomagtartójában, de a KRESZ csak két kötelezőt ír elő. Persze, ha nem akarunk kitolni magunkkal, ennél sokkal többet érdemes beszerezni, eláruljuk, hogy miket.

Nahát, erről szó sem volt az autósiskolában!

Auto2017.03.22, 10:01

A balesetek közel fele elindulás után, vagy közvetlenül a célhoz érés előtt történik. Ezek a koccanások jó esetben nem járnak személyi sérüléssel, de a javítás romba döntheti a családi büdzsét, nem is beszélve a drága biztosításról. Szerencsére a kockázat csökkenthető, ha feladjuk a jogsi adta magabiztosságot, és megtanulunk pár mesterfogást.

Nem vagyok nyugdíjas, Porschékat tesztelek – Mark Webber-interjú

Auto2017.03.21, 11:59

A híres ausztrál pilóta 40 évesen, a tavalyi WEC-szezon végén döntött úgy, hogy visszavonul az aktív versenyzésről. Ennek okairól, a Forma-1 és a hosszú távú versenyzés közötti különbségekről, és persze a kedvenc utcai autóiról is beszélt az Origónak adott exkluzív interjújában, amely a Genfi Autószalonon készült.

Rögös utakon: könnyű teherautók a szocializmusban

Auto2017.03.19, 06:48

Lassúak voltak, kényelmetlenek és zajosak, ez kétségtelen. De nélkülük megállt volna az élet a szocializmusban: szállítottak kenyeret, barackot, gázcsövet, téeszdolgozókat, betegeket, és persze az ellenségre éberen ügyelő kiskatonákat. Bemutatjuk a keleti blokk öt leghíresebb teherautóját - ezúttal a 3,5-7,5 tonnás kategóriában, ráadásként pedig jön egy érdekes kakukktojás.

A tsz-elnök limuzinja - Moszkvics 403 (1965)

Auto2017.03.18, 12:59

A gömbölyű Moszkvicsokkal új időszámítás kezdődött a szovjet autóiparban: ezek voltak az első, már nem Nyugatról koppintott, saját tervezésű modellek. A 403-as a sorozat legjobban sikerült típusa.

Aladdin és a Skodalámpa - Skoda Octavia (2017) teszt

Auto2017.03.16, 05:54

Családapák, taxisok, rendőrök, cégautóval járók: széles közönséghez szól nálunk a Golf-alapokra épülő cseh limuzin, fő vonzerejét pedig a praktikuma adja. Jó hír, hogy a mostani ráncfelvarrás után sem lesz az másként, és az egytől kétliteresig terjedő motorválaszték is gazdag, a tekintetét viszont még emésztenünk kell.

Tényleg megéri a német használtautó-paradicsom?

Auto2017.03.13, 16:59

Sufniszervizelés helyett gondos és precíz karbantartás, valós (és lehetőleg nem túl magas) kilométeróra-állás, a mieinknél jobb utak, üzemanyagok és talán alkatrészek: a német használt autót a magyar piacon főnyereménynek tartják. Valóban sok kocsi remek kondiban van, de az ilyen kint sem olcsó ám, úgyhogy kétszer is meg kell gondolni, miért éri meg kimenni. Várkonyi Gábor használtautó-szakértő mesél arról, hogy nem minden arany, ami fénylik, főleg, mire hazaér. Szerencsére vannak kivételes esetek is. 

A Genfi Autószalon öt legszebb és öt legrondább autója

Auto2017.03.13, 10:29

Vigyázat: szigorúan szubjektív összeállítás következik. A cikkben szereplő autók közül kevésnek van esélye, hogy felbukkanjon a magyar utakon – és sok esetben jobb is ez így. 

Hadüzenet a Porschének, zöld rendszámmal

Auto2017.03.08, 10:39

Viszlát, taxiimázs! A Mercedes E osztály alapjaira olyan tanulmány született, ami a Panamerát és házon belül a CLS-t is unalmasnak láttatja, a hajtáslánc pedig minden képzeletet felülmúl: több mint 800 lóerőt állít hadrendbe. Túl szép, hogy igaz legyen? Aligha, jövőre állítólag kevés változtatással gyártásba kerül az AMG első hibridje.

Top10: a Genfi Autószalon legjobban várt sportautói

Auto2017.03.06, 18:22

Feltámasztott Alpine, orrmotoros Ferrari, új generációs McLaren, pillekönnyű indiai élményautó, másfél ezer lóerős szingapúri villanyautó, gázturbinás kínai hipergép, a Fittipaldi és az Italdesign legelső modelljei, négyajtós Mercedes GT és elektromos Lamborghini-koppintás: ezek lesznek a kedden nyíló kiállítás legfontosabb sportautói. 

Végre kiderült, melyik új modell lett az év autója 2017-ben

Auto2017.03.07, 09:37

Az új hagyományokhoz illően a Genfi Autószalon megnyitása előtti napon hozták nyilvánosságra a zsűri értékelését. Idén a hét döntős közé két kisautó, két kompakt szabadidő-autó, egy középkategóriás és két felső-középkategóriás prémiumautó került be, villanyautók és sportkocsik ezúttal nem jutottak szerephez. Mindenki az Alfa Romeo Giuliát várta győztesnek, de a zsűri végül másképp döntött.

Leesett az állunk a Red Bull-főnök üvegpalotájában

Auto2017.03.05, 11:38

Építészeti remekmű, de a lényeg nem maga az épület, hanem ami benne van. Versenyautók, motorok, harci és polgári helikopterek, utasszállító és vadászgépek, rakétaruhák és még művészeti alkotások is láthatóak a Hangar-7-ben, Budapesttől mindössze 5 órányi autózásra. A belépőt a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz állja.

Kettő az egyben, zöld rendszámmal - Toyota Prius Plug-in teszt

Auto2017.03.04, 06:58

Hangtalan, szépen húz, és egy gramm szén-dioxid sem jön ki a kipufogóján: pont úgy viselkedik a csúcs-Prius, mint egy modern villanyautó, csak jóval hamarabb lemerül az akkuja. Nagy különbség viszont, hogy ilyenkor sem kell töltőre vagy vontatókötélre akasztani, hanem beindul a benzinmotor, és továbbmegy, akár a világ végéig. Kipróbáltuk a Toyota hibridek új királyát, ami az ökoautók ádáz ellenségeit is megtéríthetné, ha nem ennyibe kerülne.

Magyar pályán fejlesztik a sosem hibázó robotpilótákat

Auto2017.03.02, 17:25

Már idén elkészül a zalaegerszegi tesztpálya első üteme, ahol magyarországi és külföldi gyártók, beszállítók fejlesztik a közeljövő önvezető autóit. Az elektromos hajtású és egymás közt kommunikáló járművek tesztelésére is felkészítik az óriáslétesítményt, később az ország egyetlen nagysebességű oválpályája is felépül rajta. Exkluzív részleteket tudtunk meg a különleges beruházásról.

Tetszettek volna ezzel érkezni - Lada Vesta bemutató

Auto2017.03.01, 16:25

A Lada másfél éve tért vissza a magyar piacra, de csak idén márciustól kezdi el árulni azt az autót, ami formájával és technikájával is méltó konkurense az olcsó nyugati szedánoknak. A Renault-segítséggel kifejlesztett Vesta tűrhetően néz ki, tágas és jól felszerelt, de már nem annyira diszkontajánlat. Vajon milyen esélyei lesznek az akciós Fiat Tipo és társai ellen?

A magyarok az önkifejezést keresik a használt autóban

Auto2017.02.28, 15:19

Legyen olcsó, de nagyon keveset futott, irigyelt, és lehetőleg ne kelljen rá költeni: így futnak neki sokan a beszerzésnek, aztán jön a hidegzuhany. Cikksorozatunk első részében Várkonyi Gábor használtautó-vásárlási tanácsadó a magyar piacot jellemző anomáliákról, a kedvelt típusokról és a német piac felé irányuló túlzott bizalomról fejti ki nézeteit.

Már nem a mi autónk – Suzuki Ignis menetpróba

Auto2017.02.22, 17:56

Az új Ignis az első próbálkozása a Suzukinak abba az irányba, hogy olcsó kisautók mellett trendi, nagyobb haszonkulccsal eladható lifestyle mini SUV-kat is alkosson. Méretben, technikában és használati értékben az újdonság közel maradt elődjéhez, stílusban viszont egy világ választja el őket.

Terepre is jó, de úgysem viszik oda - Audi Q5 (2017) menetpróba

Auto2017.02.19, 06:46

Az Audi Q5 mindent tud, amit a Q7, csak egy kicsit kevésbé szögletes, és szűkebb belül. Nagyon nem mindegy, hogy milyen konfigurációban rendelik, mert óriási különbségek lehetnek a változatok között.

Végre egy megfizethető kombi a családnak - Fiat Tipo kombi bemutató

Auto2017.02.18, 12:50

A Stilo Multi Wagon óta nem volt puttonyos kompaktjuk az olaszoknak, pedig igény valószínűleg lett volna rá. Most fordulhat a kocka: hozzánk is megérkezett a Tipo kombi, óriási utas- és csomagtérrel, könnyen emészthető dizájnnal és messze a konkurencia alá belőtt árral. Mindezért cserébe le kell mondani jó néhány lóerőről és extráról, ami persze nem mindenkinek fog fejfájást okozni.

Sok luxusautó-tulaj készülhet a zöld rendszám leadására

Auto2017.02.15, 10:03

Szigorítás előtt áll az ökoautók besorolása, páran elbúcsúzhatnak a kedvezményektől a következő műszaki vizsgán. Jó hír, hogy már ára is van a várhatóan áprilistól igényelhető szürke rendszámnak, ugyanakkor újra terítékre került a kismotorok regisztrációja, ami átrendezné a robogók piacát. De van még annyi a mostani rendszámrendszerben, hogy megérje változtatni rajta? Három minisztérium megkérdezésével próbáljuk feltérképezni a terveket. 

Oda a moziszéktrükk, de itt a turbóoffenzíva - Honda Civic menetpróba

Auto2017.02.15, 08:20

Apait-anyait beleadott a Honda az új, tizedik generáció kifejlesztésébe, aminek eredménye egy minden korábbinál tágasabb és kényelmesebb, igényes technikájú kompakt lett. Csak a mágikus hátsó üléseket ne keresse senki, azokat ugyanis feláldozták a sportosabb üléshelyzet érdekében.

Kolhoz expressz - GAZ 51/A (1965) teszt

Auto2017.02.12, 09:59

A második világháború utáni újjáépítés egyik igáslova nálunk viszonyla ritka volt, annál is inkább, mert inkább a hazai Csepelek élveztek prioritást, de sok megoldása miatt érdekes a puritán, hathengeres benzines teherautó. Találtunk egy rozsdahalálból feltámasztott példányt.

Célunk, hogy Magyarország légtérnagyhatalom legyen

Auto2017.02.10, 20:56

Miben volt nagy szerepük a low cost légitársaságoknak, miért tartják néha paranoidnak a munkatársai? Miért félnek a drónoktól a légiforgalmi irányítók, és lehet-e trendivé tenni egy olyan szakmát, ami egyáltalán nincs a fiatalok fókuszában, miközben a legjobban fizet az országban? Szepessy Kornéllal, a HungaroControl vezérigazgatójával ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat, de szóba került a szabad légtérhasználat, és egy, a világon egyedülálló fejlesztés is, amihez egy szigorú sajtókommunikáció kapcsolódik, ezért eddig csak nagyon keveset lehetett róla tudni.

Húsz éve törik az autókat, hogy megvédjenek minket

Auto2017.02.09, 05:57

Két évtized alatt 1800 autót zúzott porrá az Euro NCAP, az autók biztonságát vizsgáló intézet. Eleinte nehéz pillanatokat okoztak a gyártóknak, de azok idővel rájöttek, hogyan lehet töréstesztre optimalizálni a kocsikat, és a jó eredményből reklámot kovácsolni. Ennek ellenére egyetlen vizsgálatsorozat sem mentett meg még ennyi emberéletet. 

Nem a technika, az érzés a lényeg – Peugeot 3008 teszt

Auto2017.02.02, 14:22

Alaposan megújult Peugeot 3008: a második generáció az elődjénél sokkal kiegyensúlyozottabb formatervet kapott, és telepakolták újdonsággal. A design-SUV esetében azonban nagyon nem mindegy, mennyit szánunk rá, derült ki a vidéki kislakás áráért kínált csúcsmodellt próbálva.

Kend jobb a Deákné vásznánál? – Mazda MX-5 RF menetpróba

Auto2017.02.01, 10:04

Ha eddig a vandáloktól való félelme miatt nem vett vászontetős MX-5-öst, vagy esetleg azért, mert csukottan is túl zajosnak találta, akkor a Mazda elkészítette önnek a tökéletes változatot, ami mellesleg irtó jól is néz ki. És mégis, kövezzenek meg, inkább az árlista legaljáról választanánk Mazda roadstert. 

Heten, mint a gonoszok - használt SUV-k elérhető áron

Auto2017.01.29, 06:53

Jókora késéssel ugyan, de Európát is elérte az SUV-mánia, ma már ez az egyik legnépszerűbb szegmens. A modellek jönnek egymás után, és a nyugati vásárlók pedig csak úgy kapkodnak a trendi kocsikért. De mi van a hazai többséggel, akinek nem futja új autóra? A használtpiacon néztünk körül, megéri-e kevesebb pénzből divatot követni, és összeállítottunk egy szubjektív bevásárlólistát.

Szögletes prémium a gömbölyded hibrid ellen - Audi Q2 – Kia Niro

Auto2017.01.25, 17:02

Az Audi Q2-től és a hibrid hajtású Kia Nirótól is azt várja a gyártója, hogy hamarosan felrobbantja a kis SUV-k piacát. De melyik a jobb benzinmotorral és dupla kuplungos váltóval? 

Így indulhat ma el egy magyar busz külföldre

Auto2017.01.25, 10:26

Utánanéztünk, milyen előírások vonatkoznak a távolsági buszokra, hány órát vezethetnek a sofőrök, milyen berendezések felelnek az utasok biztonságáért, és mennyivel tud többet egy új Setra a balesetet szenvedett, sokat futott példánynál.

Mostantól Trump a világ legbiztonságosabb autójával jár

Auto2017.01.23, 11:43

Felül luxuslimuzin, alul haszonjármű. Vadállatnak hívják, de egy távolsági busz is gyorsabb nála. Érdekes ellentétek autója az elnöki Cadillac One, ami ezentúl minden fontos útjára elkíséri Donald Trumpot. Méghozzá úgy, hogy hermetikusan elzárja a külvilágtól, egy szempont ugyanis mindent felülírt a fekete kolosszus tervezésénél: meg kell védenie utasát. A várakozásokkal ellentétben a beiktatásra nem készült el az új modell, egyelőre Obama autója marad szolgálatban. Lássuk, mit tud!

Ezek a Jaguarok aligha jönnek szembe az utcán

Auto2017.01.18, 11:40

Gaydon a hajdan dicső brit autógyártás fellegvára, a relikviák gyűjteménye mellett tesztpályával és veteránfelújító műhellyel. Külön-külön is leesett az állam mindegyiktől, aztán kiderült, hogy van egy vadiúj csarnok, ahol Jaguarok sorakoznak. Részben olyanok, amiket soha az életben nem látott senki az utakon, és felvetik a kérdést: mi lett volna, ha...