gasztro

címke rss
Gordon Ramsay nyilván nem egy angyal

Gordon Ramsay nyilván nem egy angyal

Jön A pokol konyhája újabb évadja, hozzá itt egy friss plakát. A tévés gasztroműsorok egyik koronázatlan királya késekből álló szárnyakkal, összeráncolt homlokkal, szigorú tekintettel áll rajta, a szöveg szerint pedig ő nem egy angyal. Aki már látta kiborulva ordibálni, az alighanem egyetért ezzel.

A Gesztenyés-kertbe költözik a Kürtőskalács Fesztivál

Travelo2018.09.13, 07:54

Málnás, gyömbéres, mazsolás és még számtalan egyéb ízesítésű, sőt glutén-, és laktózmentes kürtőskalácsot is kóstolhatnak majd az októberi Kürtőskalács Fesztivál vendégei, miközben a szervezők gyerekprogramokkal, koncertekkel és gasztroversenyekkel is készülnek majd.

Új tulajdonoshoz került Budapest egyik legszebb kávéháza

Gazdaság2018.09.10, 12:51

Közel 20 év után nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakembergárda veszi át a Centrál Kávéházat. Az új tulajdonosok várakozással tekintenek a jövőbe és azt ígérik, hogy a megújulás mellett a hagyományokat is őrizni fogják.

"Láttam már gasztrobloggert beleborulni a pacalpörköltünkbe"

Travelo2018.08.30, 17:24

Tavaly kapott új nevet, arculatot és séfet az M7 Bistro, amelynek tulajdonosai hazánkban elsőként nyitottak asztalokat egy autópálya melletti pihenőben több mint negyven éve. Egészen új irányt lőttek be maguknak, ekkor alakították át az étterem belső terét és étlapját a repülőgépek fedélzeti koncepciójához hasonló kategóriákra. Kíváncsiak voltunk, mit jelent mindez a gyakorlatban, ezért mi is megnéztük őket a 60-as kilométerkő közelében.

Pénteken kezdődik az Arcus Temporum művészeti fesztivál Pannonhalmán

Travelo2018.08.23, 18:24

Több mint húsz rendezvény szerepel az Arcus Temporum művészeti fesztivál programjában, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek a Pannonhalmi Főapátságban.

Gáspár Bea pörköltfőző versenyen zsűrizett volna, de lemondták a programot

Life.hu2018.08.21, 12:15

Gáspár Bea közösségi oldalán fakadt ki: lemondták azt a Balaton-parti gasztroversenyt, amelyen zsűrizett volna.

Fűben ülős, napsütéses koncertek garmada Paloznakon!

Travelo2018.07.24, 22:08

A Balaton északi-partján, a Bakony déli lábánál található Paloznakon idén immár 7. alkalommal rendezik meg Paloznaki Jazzpiknik néven ismert három napos fesztivált, ami elsősorban a jó borok és az igényes jazz zene körül forog, 2018. augusztus 2-tól 4-ig.

Mit szólnának egy jó újfalusi palacsintához? Mátraterenyén 100-féle közül választhatnak

Travelo2018.07.05, 11:41

Immár 9. alkalommal rendezik meg Mátraterenye, Nádújfalu községrészben a Palacsinta Fesztivált. A rekordkísérletekkel tarkított palacsinta sütésre és kóstolásra 2018. július 7-én lesz lehetőségünk a Vendégház-parkban.

Gasztrosorozatot indít ősszel Badacsony és térsége

Travelo2018.06.27, 09:29

Októbertől indul a Gasztrohegy programsorozat, melynek célja a kiváló borok és más programok mellé ínyenc falatokkal is megismertetni a látogatókat.

Irodai menza? Ötvenezer forintért árulnak szendvicseket az üzletembereknek

Gazdaság2018.06.26, 12:02

A Don Wagyu nevű étterem az első olyan hely New Yorkban, amely kifejezetten a wagyu marhából készült szendvicsekre specializálódott. Az étterem a város üzleti negyedében található, mindössze öt perc sétára a New York-i értéktőzsdétől. Kezdésnek három különböző wagyuból készült szendvicset kínálnak, a legdrágább kompozíció ára pedig az ötvenezer forintot is meghaladja.

Megnyílt hazánk első étterme, ahol a fogásokat kőpala táblákon kínálják

Travelo2018.06.08, 11:30

Az AccorHotels megújult Mercure City Center szállodájában nyílt meg június elején hazánk első WineStone étterme, melynek konyháját a magyar borokra és a helyi specialitásokra építették.

Tömbös, pikáns, lágy, lyukacsos - ünnepeljük a sajt világnapját!

Travelo2018.07.27, 11:40

Van egy élelmiszerünk, ami számtalan formában, ízben kapható, feldobja a legegyszerűbb recepteket, emeli a legfinomabb borok zamatát, szinte minden fogásunkhoz felhasználható, és világszerte örök érvényű gasztronómiai élvezetet nyújt. Ez a sajt, amelynek világnapját éppen ma, június 4-én ünneplik.

Gourmet fesztivál 2018

Life.hu2018.06.02, 20:15

Ismét bebizonyosodott, hogy a jó ételek összehozzák az embereket, ugyanis idén a pünkösdi héten újra dübörgött a Gourmet Fesztivál, ahol nagyon sok volt az érdeklődő. Harmadjára járok a rendezvényen és azon kívül, hogy élveztem a gasztronómiai újdonságokat és rengeteg ismerőssel találkoztam, workshopot is tartottam.

Mátra, ahol a magasság és a minőség egyenesen arányos

Travelo2018.06.08, 12:48

A Mátra és Gyöngyös turisztikai szempontból elválaszthatatlan, és a város közigazgatási területére esik Mátrafü-red, Sástó, Mátraháza és Kékestető, ebből adódóan páratlanul sokszínű programkínálat várja a vendégeket. Eb-ben a tekintetben is a minőség a mérvadó, az ország tetején.

Családi program a Mátrában az év borászával

Travelo2018.05.16, 10:21

Május 25. és 27. között remek alkalom nyílik az üde, gyümölcsös mátrai borok kóstolására a hegyközség központjában, Gyöngyösön, ahol a Mátrai Bornapok alkalmával az év borászának borait is meg lehet kóstolni. A háromnapos fesztiválon fellép Vastag Tamás, a Beatrice és a Mystery Gang is.

Nyárig lefogyunk. Vagy mégsem?

Travelo2018.05.17, 09:36

Az idei évben a bikiniszezon néhány hónappal előbb érkezett meg, ezért már igen csak elkésett az, aki egy last minute diétával és/vagy extrém rapid edzéssel igyekezne magát formába hozni a falatnyi ruhadarabhoz. Vagy mégsem? A céljainkat feladni nem kell, de nem árt ésszel és tudatosan alakformálásba kezdeni. Jövőre is lesz nyár, és még persze tart idén is.

Kaviárral és pezsgővel töltik meg a Millenárist

Travelo2018.05.14, 10:45

A gombócra, a kaviárra és a pezsgőre épül az idei Gourmet fesztivál, ahol nemzetközi sztárséfekkel, hazánk legjobb éttermeivel, cukrászataival és pincészeteivel is találkoznak a gasztronómiára érzékeny látogatók május 17. és 20. között a Millenáris parkban.

Rukkolától a fejes salátáig: tavaszi salátakalauz

Travelo2018.05.10, 12:53

Amikor szóba kerül az egészségmegőrző étrend, sokaknak egyből a salátalevelek, vagy legalábbis a zöldséges ételek hosszú sora villan be. Nem véletlen, hiszen ezek a zöldek mindennapi táplálkozásunk elengedhetetlen kellékei. De vajon ismerjük ezeket eléggé? Mert az alábbiakban dietetikusunk igyekszik bizonyítani, hogy egyáltalán nem ízetlen és unalmas ételféleségről van szó.

Jamie Oliver: Minden egyes nap kételkedem magamban

[origo] Gasztro2018.05.02, 09:21

Az a helyzet, hogy ma már annyi különböző csatornán annyi különböző üzenettel bombáznak egy átlag halandót nap mint nap, hogy néha tényleg olyan, mintha egy kusza álomvilágban élnénk. Ebben a kommunikációs forgatagban igazán felemelő, amikor az ember egyszer csak belefut egy őszinte pillanatba. Egyáltalán nem várt módon ilyen őszinte pillanatot, sőt azok sorozatát okozta a világhírű sztárséf, Jamie Oliver, amikor itt járt Budapesten. A közvetlen és rendkívül kedves fickóval a nevével fémjelzett étteremben beszélgettünk, ahol nem mellesleg izgalmas új fogások is megjelentek az étlapon - ez volt látogatása egyik apropója.

A magyar embernek génjeibe van kódolva a borszeretet

Travelo2018.04.05, 10:23

Bikavér kortyolgatásától megdaliásodó, törökverő magyarok, és a szőlőművelés ellen lázadó, császárukat szőlőtőkékkel megölő római katonák – legendák, amelyek nélkül talán nem is érdemes a borkultúránkról beszélni. A Magyar Bor Intézet alapítójával beszélgettünk az ősi magyar borfajtákhoz kapcsolható történetek fontosságáról.

Két napig Budapest Európa gasztronómiai fővárosa

Life.hu2018.03.24, 10:50

Március 24-én szombaton érkeztek meg Budapestre az első, európai hírű séfek, olyan szakemberek, akik az éttermüket Michelin-csillaghoz segítették hozzá - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-nek. Guller Zoltán közölte: a Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően hétfőn Budapesten lesz az európai gasztronómia egyik legrangosabb eseménye, az európai Michelin Guide díjátadó ünnepség, ahol öt ország - köztük Magyarország - megtudja, mely éttermeik érdemelték ki a Michelin-csillagot.

Egy zsiráf és Leonardo DiCaprio a pohárban - hihetetlen képek

[origo] Gasztro2018.03.01, 11:40

Számos művész gondolja úgy, hogy a legjobb vászon az étel: így került Thor arca egy pitére és Harry Potter egy macaronra. Ez a hölgy pedig egy véletlennek köszönhetően kezdett el smoothie-ra festeni. A művei olyan gyönyörűek, hogy kár lenne őket meginni, ám, ha mégis úgy döntünk, hogy elfogyasztjuk, vigyázzunk, mert akár még Leonardo DiCaprio arcát is el kell fogyasztanunk!

Mi van az ételfotókon? Hús helyett WC-tisztító tabletta, tej helyett ragasztó

[origo] Gasztro2018.02.14, 12:28

Az internet korában már megtapasztalhattuk, hogy semmi sem az, aminek látszik. Így, amikor ránézünk egy olyan fotóra, ami egy ínycsiklandó ételt ábrázol, jusson eszünkbe: nem minden az, aminek látszik. Persze itt nem az Instagramra lőtt éttermi fényképekről van szó, hanem azokról a professzionális fotókról, amikor mindenféle trükköt felhasználnak, hogy az étel még finomabbnak, ropogósabbnak és ínycsiklandóbbnak tűnjön.

A Bocuse d’Or magyar döntőjén jártunk, és a felhők felett vacsoráztunk

[origo] Gasztro2018.02.12, 09:15

A Bocuse d'Or magyar döntőjén jártunk, majd az eredményhirdetést követően a felhők felett vacsoráztunk. Egy fárasztó munkanap után whiskey-t öntöttünk a teába, majd azon csodálkoztunk, hogy lehet egy nem létező étterem a TripAdvisor szerint London legkedveltebb helye. Ám ez még mind semmi, hiszen zöld palacsintát és háromszög alakú fánkot sütöttünk, illetve megkóstoltuk a világ legerősebb paprikájából készült a fagylaltot. Heti gasztro-összefoglaló.

Elképesztően undorító gasztrovideó: szájjal aprítja a hozzávalókat ez a nő

Life.hu2018.02.11, 15:21

A saját szájával aprítja fel a hozzávalókat egy ausztrál gasztroblogger. Az étvágygerjesztőnek semmiképp nem nevezhető videói villámgyorsan terjednek az interneten.

Elbúcsúztunk a gasztronómia pápájától, és feles poharakat sütöttünk

[origo] Gasztro2018.01.29, 00:08

Noha a fűszeres majomagytól és a patkánytól elment az étvágyunk, a süteményből készült felespoharaktól azért visszajött. Alig bírtuk visszafogni a lelkesedésünk, hiszen megtanultunk eredeti olasz pizzát sütni, majd Etiópia és Uganda szívébe barangolunk egy csésze gőzölgő kávéval. Megismertük a Pilis borait, megtudtuk, hogyan lehet zöldebb a konyhánk és muffint majszoltunk reggelire. Heti gasztro-összefoglaló.

Nosztalgikus gasztro trend hódít: a hazai alapanyagok kerülnek előtérbe

Life.hu2018.01.27, 20:07

Az elmúlt években elterjedt ázsiai fűszerek, különleges keleties ízvilágok mellett a regionalitás kezd visszakacsintani a hazai gasztronómiába. Újra előtérbe kerülhet a hazai, idény jellegű alapanyagok használata, amely befolyással lesz az emberek étkezési szokásaira, valamint a vendéglátóegységek fejlődésére és magukra a termelőkre is. 

VIDEÓ: Chilis csirke recept zöldséges kölessel

She2018.01.28, 18:32

A munkanap legjobb része az ebédszünet. Szóval, érdemes a legtöbbet kihozni belőle! Például chilis-mustáros csirkével. No meg gluténmentes szuperegészséges körettel! ;)

Melyik lesz Magyarország étele 2018-ban?

[origo] Gasztro2018.01.13, 21:41

Két versenyre várják a jelentkezést: az egyik a „Magyarország étele 2018", a másik az Országos Közétkeztetési Szakácsverseny. Mindkét országos megmérettetés célja a hazai gasztrokultúra továbbfejlesztése.

VIDEÓ - Csokis quinoa, az egészséges nasi

She2018.01.09, 13:04

Mi az? Ragacsos, sűrű, ropogós és nagyon csokis? Ja és egészséges, mindenmentes és fogyókúrába is beilleszthető... Ez a csokis quinoa! 

A közösség gyarapításában látja munkája célját az év sajttermelője

Gazdaság2018.01.04, 13:00

Tíz év után, tavaly évvégén, másodjára ítélték Sándor Tamásnak az Év Sajttermelője címet, a XIV. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztiválon. A sajtmesterrel a helyi értékekről, a közösségről, és az élelmiszeripar nagyüzemi termékei helyett, a manufakturális élelmek jelentette alternatíváról beszélgetett az Origo.

Szilveszter az asztal körül - dietetikus szemmel

Travelo2018.01.04, 13:26

Pezsgő, lencse, virsli - a szilveszteri, újévi étkek többnyire nem az egészségtudatosságról szólnak, sokkal inkább két alapvető célt szolgálnak. Egyrészt jelképesen a jó szerencsét, gazdagságot, sikereket hivatottak elősegíteni, másrészt segítik a (túl korai) részegség elkerülését. Nem teljes, de hasznos körkép a szilveszteri falatokról, italokról és jótanácsokról.

Jöhet az egészséges zacskós leves

Gazdaság2017.12.12, 10:58

A Nissin Foods főleg zacskós levesek és tészták készítésével foglalkozik, azonban komoly terveik vannak a jövőre nézve. Japán után rövid időn belül szeretnék meghódítani a kínai piacot is, valamint egészségesebbé tenni a közkedvelt ételek instant megoldását. A világ legnagyobb fogyasztói piaca remek lehetőseget teremt a cég számára a terjeszkedéshez.

A világ legjobb konyhája egy dél-amerikai országé lett

Travelo2017.12.11, 09:19

A nemrég kihirdetett World Travel Awards-on a világ legjobb konyháját is díjazták, és csak a szakemberek nem lepődtek meg, elvégre már hatodik éve nyer zsinórban ez az ország.

Mit együnk a karácsonyi vásárokon? - Dietetikust kérdeztünk

Travelo2017.12.08, 14:07

Amikor az adventi vásárokat járjuk, már az ott tapasztalt ételkínálat láttán is könnyen megéhezhetünk, amit a levegőben keveredő illatok sokszor csak még tovább fokoznak. Kérdés, hogy engedjünk-e a csábításnak, és ha igen, akkor melyiknek? Dietetikus válaszolt.

Vega és vegán sztárok

Life.hu2017.12.07, 20:04

A vegetáriánus és a vegán életmódnak manapság több százezer lelkes követőtábora van. A kettő közötti különbség az, hogy a vegetáriánus nem eszik húst, de fogyaszt tejterméket és tojást, a vegán azonban semmilyen állati eredetű ételt nem vesz magához. Egyre több hollywoodi színész is a vegetarianizmus mellett teszi le a voksát és kerüli az állati eredetű termékeket. Összeállításunkból most megtudhatod, hogy kik a legismertebb és legsármosabb vegetáriánus és vegán színészek.

Gondolatok a kajafotózás művészetéről

She2017.12.10, 18:50

Mindenki szeret(ne) menő lenni. Én is. Vagy legalább annak tűnni. Ez nem mindig jön össze, és persze szubjektív is, hogy pontosan mit jelent. Mert ugye, kinek mi a menő? Kajálás tekintetében többféle menőség van.

A legnagyobb téli fesztivál a Balatonon várja ezen a hétvégén

Travelo2017.12.01, 14:54

December 2-án és 3-án, azaz most hétvégén a legnagyobb téli fesztivál kerül megrendezésre a Balaton parton, a balatonlellei kikötőben.

Hüttével hekkelték meg a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt

Travelo2017.12.04, 13:27

Pancsolt mulatós helyett Frittmannból készült forralt bor, bolognai spagetti helyett Kárpát-medencei ízek, ingyenes kóstolók és gasztrokultúr programok egy 90 négyzetméteres melegedőben. A téli magyar vendéglátás kirakataként nyílt meg egy pesti hütte a Vörösmarty téren.

Fekete Péntek a konyhában

[origo] Gasztro2017.11.23, 12:09

Fekete Pénteken mindenki vásárlási lázban ég, és szó szerint sáskaként csapnak le az emberek a kedvezményekre. Hogyan is hagyhatna ki ekkora lehetőséget egy hobbiszakács? Megmutatjuk, miért érdemes a gasztronómia szerelmeseinek is meglovagolni a kínálkozó lehetőségeket november 24-én, pénteken.

A legszebb helyek, amiket Villány környékén látni kell

Travelo2017.11.24, 15:44

Sétáljanak egyet az első magyar filmsorozat sztoriját őrző várban, járják be a sárgálló villányi dűlőket, nézzék meg hazánk első szabadtéri szoborkiállítását, vagy próbálják ki, milyen érzés túrázni a zarándokok által használt ösvényeken. Cikksorozatunk utolsó részében a Villányi borvidék néhány izgalmas látnivalójáról és elvonulásra alkalmas helyeiről olvashatnak.

Gasztrofalu, sajtműhely és kézműves cukrászat - a villányi borvidék legklasszabb helyei

Travelo2018.09.15, 10:18

Miközben őszi borvidéktúránkon Villányt és környékét igyekeztük feltérképezni, olyan helyiekkel is találkoztunk, akik szívvel-lélekkel próbálják újraírni a falusi turizmust és a vidéki gasztronómiát. Voltunk például a palkonyai gasztrofaluban, amelyet egy kicsit minden ott élő épít, és ahol még a falu polgármestere is megtanult fagylaltot főzni. Aztán jártunk Vokányban, ahol már alakul egy hely az irányított sajtkóstoláshoz, és ellátogattunk egy máriagyűdi kézműves cukrászdába, ami pont úgy néz ki, mint a mesék habos, színes cukros süteménybirodalma.

Járja be Tokaj-Hegyalja és környéke gasztronómiai térképét!

Travelo2017.12.01, 10:31

Tokaj-Hegyalja nagy múltú borvidéke nem véletlenül híres a mézédes aszú, a száraz furmint és a hárslevelű borairól. Településein jó pár éttermet találunk, ahol a különböző borokhoz illő fogásokkal várják a vendégeket. Bőséges villásreggeli, újragondolt házias ebédmenü vagy fine dining borvacsora - a környéken mindezt több helyen is kipróbálhatja. Megnéztük, hogy milyen pontokat kell mindenképp felkeresni Tokaj gasztronómia térképén.

Ismét lesz Olasz Gasztronómiai Világhét

Travelo2017.11.27, 10:10

Ismét lesz Olasz Gasztronómiai Világhét

Két borbirtok és egy pincészet, amit Villányban látni kell

Travelo2017.12.02, 22:53

Villány ősszel - borvidéktúra 10. rész. Önök előtt van a kép a különböző színes textildarabokból összevarrt patchwork takaróról? Csak mert ősszel valahogy ehhez hasonlít legjobban a villányi térség, ahol a földutak illesztik össze a színes négyzeteket formázó szőlőtáblákat. Mi októberben két nagybirtokon és egy kisebb kézműves borpincében jártunk, amelyek az életérzés alapú borozásra rendezkedtek be a mediterrán klímájú Villányi borvidéken.

Gasztrománok, figyelem: megnyílt az Eataly Bolognában!

Travelo2017.12.01, 10:12

Gasztrománok, figyelem: megnyílt az Eataly Bolognában!

Többen is megengedhetnék az egészséges életet

[origo] Gasztro2017.11.16, 10:01

Az vagy, amit megiszol  – ezt tartják a Mitiszol Fesztivál szervezői, úgyhogy ennek megfelelően magasra tették a lécet, és szigorúan megválogatva, csak olyan borászok és termelők portékáit engedik a látogatók elé, amelyek már-már szélsőségesen természetes italok. Talán erre a rendezvényre a legigazabb az a mondat, amit egyszer egy Balaton-parti cigányasszony mondott nekem: „Drágám, ezekbe a borokba a szőlőn kívül csak az árvák könnyei hullottak.” Az egyik alapítóval, Nemes Richárddal beszélgettünk.

Mitiszol: sétáló kóstoló a Millenáris Parkban

Travelo2017.11.28, 14:00

Mitiszol: sétáló kóstoló a Millenáris Parkban

Jókat enne Sopronban? Ezeket a helyeket keresse!

Travelo2017.12.01, 10:52

Sopron hangulatos utcái és várnegyede olyan kávézóknak, éttermeknek és vinotékáknak ad otthont, amelyek közül bátran válogathatunk akár az egynapos városlátogatások közben is. Mi legutóbb ezeket térképeztük fel, miközben kiderült, hogy a hagyományos ételektől kezdve a street foodig tényleg mindent megtalálunk a Hűség városában, nem is beszélve az újhullámos kávézókról.

Már 300 Michelin-csillagos étterem van Németországban

Travelo2017.11.27, 11:15

Már 300 Michelin-csillagos étterem van Németországban

A Pláne Badacsony Borteraszon egyszerre borozhat és vaddisznózhat

Travelo2017.11.27, 10:15

A Pláne Badacsony Borteraszon egyszerre borozhat és vaddisznózhat

Több mint húszmillió forint kevesebb mint egy kiló szarvasgombáért

Travelo2017.11.27, 09:17

Több mint húszmillió forint kevesebb mint egy kiló szarvasgombáért

Egy tokaji bor evolúciója: a dűlőktől a pincéken át a poharunkig

Travelo2017.12.04, 14:11

Ha a magyar borkultúráról beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül hazánk legnagyobb múltú borvidéke mellett. A Tokaj-hegyaljai borvidék természeti és földrajzi adottságainak köszönhetően a mai napig büszke magas minőségű aszú boraira, bár a legnagyobb pincészetek ma már egy másik borstílusra is berendezkedtek a "tokaji" hírnév fenntartásáért. Hogy melyik ez a bor, és milyen utat jár be a palackozásig, azt képes beszámolónkban mutatjuk meg.

Bizsergetően különleges élmény az ehető kiállítás

[origo] Gasztro2017.11.10, 10:31

Mindenki szájtátva figyeli az egyedi alkotásokat, csak a cipők kopogása veri fel a terem nyugalmát, a művészet szenvedélye járja át a szíveket és az egész helyiséget. Ám a kiállított alkotások nem hétkönapi szobrok: ne lepődjön meg, ha azt látja, hogy egy-két vendég beleharap a műtárgyakba.

A 11. kerületnek 11 jó programja van november 11-re

Travelo2017.11.24, 16:26

A 11. kerületnek 11 jó programja van november 11-re.

Turistáskodjon Pécsett, nem bánja meg!

Travelo2017.12.02, 22:44

Pécs ősszel - borvidéktúra 7. rész. Tudták, hogy Pécsen külön falatozót nyitottak a reggelizéshez? És azt, hogy Liszt Ferenc szobra miért hajol ki a Püspöki Palota erkélyéről egyenesen arra a templomra nézve, amelynek egyik falához a legelső tavaszi napsugár is megérkezik? Mert ha nem, már csak az ilyen helyekért és történetekért is érdemes útnak indulni. Mutatjuk, mit ne hagyjanak ki, ha akár csak két napot töltenének ebben a helyes déli városban.

Több mint kétszáz étterem csatlakozott a libalakomához

Travelo2017.11.24, 15:56

Több mint kétszáz étterem csatlakozott a libalakomához.

Itt a bor- és gasztrotúrák ideje - ésszel és mértékkel igyunk ekkor is!

Travelo2017.11.24, 14:41

Az őszi hónapok a szüret, a borkóstolók és bortúrák időszaka, amelyeknél a laza és önfeledt hangulat mellett nem árt megemlíteni az elfogyasztott alkohollal járó hosszabb-rövidebb távú következményeket sem. Persze a lényeg itt is a tudatosság és a mértékletesség. Dietetikusunk tanácsai az utóbbi betartására.

Nem engedi fotózni ételeit egy Michelin-csillagos étterem

Travelo2017.11.24, 14:34

Nem engedi fotózni ételeit egy Michelin-csillagos étterem.

Már Párizsban is ehetünk meztelenül egy étteremben

Travelo2017.11.24, 14:15

Már Párizsban is ehetünk meztelenül egy étteremben.

Borhoz főzünk: birtokkonyha-borvacsorák a csopaki Márgában

Travelo2017.11.27, 12:25

Az őszi időszakra új vacsorasorozatot indított a Szent Donát Birtok és étterme, a Márga Bisztró. November 10-én a balatonfüredi Bistro Sparheltet, és annak borászatát, a Thetis Birtokot látják vendégül.

Extra ízélmény: savanyított áfonya

[origo] Gasztro2017.11.06, 14:07

Nemcsak zöldségeket, hanem gyümölcsöket is savanyíthatunk, hiszen izgalmas pillanatokat hozhatnak a konyhába és az asztalnál. Az ünnep közeledtével itt a kísérletezés ideje: savanyítson édesburgonyát, bogyós gyümölcsöket, barackot, kukoricát vagy sütőtököt! Lehet ez akár a karácsonyi ajándék barátainak vagy a családnak.

Tegyen egy sétát az ország legromantikusabb pontján, Sopron Várnegyedében!

Travelo2017.12.01, 12:41

Sopron ősszel - borvidéktúra 6.rész. Az osztrák határtól mindössze 6 km-re fekvő Sopront az ország nyugati kapujaként is emlegetik, árkádos udvaraiba betekintve erről árulkodnak a szolidan elhelyezett Zahnarzt (fogorvos) cégérek is. Sopronban mégis otthonosan érzi magát az ember. Szűk utcái, barokk díszes erkélyes házai és vaskopogtatós kapui bár hasonlítanak Szentendrére és fővárosunk várnegyedére, mégis van valami egyedülálló hangulata ennek a városnak. Nekünk sikerült egy napsütéses októberi napot kifogni a belvárosi kiránduláshoz, így minden adott volt, hogy bejárjuk Sopron legszebb részét, a Várnegyedet.

Így kerül egy agy az asztalra

[origo] Gasztro2017.10.30, 11:15

A japán eredetű hallal és tengeri finomságokkal készült étel is új formát ölt halloween napján: ettől a szusitól biztosan eldobják az agyukat a szomszédok és a család is. Az évnek ebben az időszakában lehetünk félelmetesen kreatívak és rettentően fantáziadúsak, de vajon mit fognak szólni a vendégek, ha megpillantanak egy agyat az asztalon? És vajon ki lesz olyan bátor, hogy felvágja?

Badacsony környéki falatozók, ahol az asztalhoz panoráma vagy egy jó kis sztori jár

Travelo2018.04.07, 12:05

Badacsony környékén már az éttermek és a kisebb panziók is berendezkedtek az őszi, téli szezonra, hogy megmutassák, szállást, boros programokat és jó falatokat nem csak két strandolás között lehet találni. Mikor október közepén arra jártunk, mi például kéményseprő-dinasztia emlékeit őrző borászokkal és egy szigligeti villának új életet adó fiatal párral is beszélgettünk - történeteiket pedig már csak azért is jó volt hallgatni, mert nagyon hisznek abban, amit csinálnak. Cikksorozatunk negyedik részében róluk olvashatnak.

Menő, de vajon egészséges a street food? Dietetikust kérdeztünk

Travelo2017.11.24, 15:43

Mára sokat fejlődött és színvonalát, választékát tekintve is jelentősen jobb a street food felhozatal, mint akár csak pár éve. És nem csak külföldön. Trendi lett ilyen ételeket enni és készíteni is. De ha rendszeresen az utcáról eszünk, vajon az egészségünknek is jót teszünk? Dietetikusunknak erről is van véleménye.

Ezeket a helyeket ne hagyja ki, ha Sopron környékén jár!

Travelo2017.12.01, 14:12

Sopron ősszel, borvidéktúra 2. rész. A pulóveres időszak és a sárga falevelek a legjobb emlékeztetők arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és nekivágjunk felfedezni a város zajától messzire eső térségeket. Sopron ugyan nagyváros, mégis teljesen más a ritmusa a nyüzsgő metropoliszokhoz képest. A természet közelsége itt szó szerint érezhető. Akik nem a több kilométeres bakancsos túrák hívei, de szeretnek az erdőben sétálgatni, természeti kincsekből kialakított barlangszínházba járni, vagy a magasból gyönyörködni az őszi kilátásban, azoknak a nyugat-magyarországi térség tetszeni fog. Cikksorozatunk második részében ezt járhatják be velünk.

Három balatoni borász, akiknek birtokát egyszer látni kell

Travelo2017.12.07, 13:33

Ha hiszik, ha nem, borozgatni sárguló szőlőtőkék között is remek dolog - pláne, ha egy helyen kínálják meg az embert őszi díszlettel felszerelt szállással, korai naplementével és gyönyörű panorámával. Mi például legutóbb vendégházakkal és kilátóval felszerelt birtokokon jártunk, ahol meggyőztek a Káli-medencét ölelő szexi domborulatok, miközben három olyan borásszal is találkoztunk, akik egészen sajátos élményt kínálnak boraik mellé. Cikksorozatunk első részében róluk olvashatnak.

84 ezer forintos étel, befőttesüveggel pucolt tojás, csodatévő húsleves

[origo] Gasztro2017.10.23, 10:28

Kiderült, hogyan kerül hal a kolbászba, hogy ízlik-e Gordon Ramsay-nek a baconös, csokoládés pizza, és melyek a világ legdrágább ételei a legszegényebb országokban. Megtudtuk, hogy nem mindegy a hossz és az átmérő még a konyhában sem, majd csodatévő húslevest kanalaztunk. Reggelit készítettünk tojásszeletelővel, miközben azon ámultunk, hogy vannak sztárok, akiknek egy étel a neve. Heti gasztro-összefoglaló.

Két magyarnak is szurkolhattunk a San Pellegrino verseny ifjú séfei között

Travelo2017.11.28, 13:59

A S. Pellegrino Young Chef a harminc év alatti szakácsok nemzetközi séfversenye. Tavaly a régiós megmérettetést magyar versenyző nyerte. Idén a kelet-európai döntőt október 18-án, Varsóban tartották, ahol két magyarnak is szurkolhattunk.

Alternatív borkóstolásra vágyik? Akkor a La Cité du Vin-ben a helye Bordeaux-ban

Travelo2017.12.01, 14:16

Bort kóstolni annyiféle módon lehet, ahány borkedvelő és szakértő él a Földön. De a borról tanulni nem lehet jobb helyen, mint a vörösborok hazájában, a franciaországi Bordeaux-ban. Itt nyitott meg ugyanis a La Cité du Vin, egy olyan interaktív múzeum, ami minden érzékszervünkre hat.

Marokkói sós citrom – Magreb ízeinek titka

[origo] Gasztro2017.10.20, 13:47

A kesernyés különlegesség a marokkói konyha alapja. Ez az egyedi módon elkészített citrusféle megmagyarázhatatlan, mégis izgalmas pluszt ad a legtöbb fogásnak a maga kesernyés és sós bájával.

Egy váratlan kelet-európai kávémennyország

Travelo2017.12.01, 16:10

Nekünk Kijevről eddig nem a trendi, újhullámos kávézók ugrottak be, de ahogy bejártuk a várost, szinte minden sarkon olyan kávézókba botlottunk, amelyek bármelyik nyugat-európai nagyvárosban megállnák a helyüket. Mutatjuk a kedvenceinket.

Házi kenyeret és algasalátát készítettünk, vodkát kortyoltunk talpaspohárból

[origo] Gasztro2017.10.16, 11:26

Gasztrokalandokban gazdag hetet tudhatunk magunk mögött, hiszen házi almás kenyeret készítettünk, fűszerrel helyettesítettük a sót, belekóstoltunk India desszertjeibe, de a tökös kacsamellbe és az aranydurbincsba is, algasalátával és borotvakagyló-mártással. Vodkát szopogattunk talpaspohárból, miközben egy testes barnánról álmodoztunk. Kiderült, hogy tudatosabban étkezünk az irodában, hogy egy reptéren is lehet igazi lakomában részesülni, és hogy milyen tápanyagokra van szüksége a gyermekeknek. Heti gasztro-összefoglaló.

Aranydurbincs algasalátával és borotvakagyló-mártással

[origo] Gasztro2017.10.14, 10:19

4 séf mindössze 10 perc alatt találta ki, és válogatta össze az ebédhez szükséges alapanyagokat. Tegnap kacsamellet készítettünk tökkel és szilvás lepénnyel Vomberg Frigyes receptje alapján, ma pedig egy újabb különlegesség kerülhet a család asztalára. Galgóczi Gábor, a La Perle Noire séfje a homokos tengerpartokat, a kellemes nyaralást és a mediterrán napot idéző különlegességgel állt elő.

Négy séf, tíz perc, végtelen gasztroélmény

[origo] Gasztro2017.10.12, 18:25

Fő- vagy épp másodállású háziasszonyként megesik, hogy fél nap gondolkodás után, vért izzadva találjuk ki, mi legyen másnap az ebéd – valami olyasmi, amit mindenki szívesen megeszik, és amihez az alapanyagokat könnyen be lehet szerezni. Gondolataink a család kedvencei, a csirkepaprikás, a túrós tészta vagy a rántott hús körül forognak, pedig néha szívesen kipróbálnánk mást is, ám csak nagyon ritkán merjük kinyitni az új szakácskönyvet, a jól bevált és megszokott nagyi receptje helyett. A Magánvállalkozások Napján a mesterszakácsok mertek kockáztatni; mindössze tíz perc állt a rendelkezésükre, hogy összeválogassák az alapanyagokat, éés ...

Helyi specialitásokkal is tartható a turistadiéta

Travelo2017.11.24, 11:59

Amikor valami nagyon különlegesre vágyunk és nagyok az elvárásaink, könnyen csalódunk. Így van ez akkor is, amikor utazásaink során, távol a megszokott közegtől, nemcsak a látnivalókban, de az étkezéseinkben is valami feledhetetlen élményt keresünk. Legyünk megengedőbbek magunkkal, nem dől össze a világ, ha nem tudjuk végigkóstolni a helyi konyha remekeit! És akkor sem, ha a helyi ételek csak egy-egy alkatrészét esszük meg.

Mutatjuk az ország legdizájnosabb éttermeit és szállodáit

Travelo2017.11.24, 12:05

Mutatjuk az ország legdizájnosabb éttermeit és szállodáit

Így hódította meg a világot a hippi fagylalt

Gazdaság2017.10.10, 12:01

Vajon mi sül ki abból, ha két jóbarát fogja az egyik népszerű pizzériának az üzleti tervét és az összes „szelet” szót kicseréli „tölcsérre”? A hippi-lázban égő Amerika remek táptalajt kínált a két barát vállalkozásának, akik mindig is hűek maradtak az elveikhez és életfelfogásukhoz, és hiába lett egyre nagyobb a cégük, ők mindig kiemelt helyen kezelték az embereket és a közösséget. Hetente jelentkező cikksorozatunkban most a világ egyik legnépszerűbb, de minden kétséget kizárólag a legnagyobb változást hozó fagylaltját, a Ben & Jerry's történetét mutatjuk be.

Lila tükörtojást ettünk, és megismertük a rossz pálinka jellemzőit

[origo] Gasztro2017.09.25, 13:48

Megmutattuk a jó cappuccino titkát, a tökös kávé receptjét, azt, hogy a gluténmentes is lehet finom, valamint, hogy mit lehet kezdeni a megmaradt tojásfehérjével. A francia sztárséf lemondott a Michelin-csillagairól, mi pedig a körömlakklemosó szagú pálinkáról. Egészéges életmódra adtuk a fejünk a mobilunk segítégével, aztán rögtön színezékmentes, lila tükörtojással indítottuk a napot. Heti gasztro-összefoglaló.

A magyar fagylalt különdíjat, a Bujdosó-címke új külsőt kapott

[origo] Gasztro2017.09.17, 11:45

Megtanultuk, hogyan készítsünk calzonét, saját bonbont, édes-savanykás-erős csatnit és azt is, melyik portugál bort érdemes megkóstolni. Hamarosan Jamie Oliver pizzát majszolhatunk a magyar fővárosban, és megtudjuk melyik lesz az ország legdizájnosabb étterme és hotelje. Míg a magyar fagylalt különdíjat, addig a Bujdosó-címke új külsőt kapott. Gasztrosikerekről és ínycsiklandó különlegességekről szólt a hét. 

Bort ittunk töltött káposztához, és együtt örültünk a magyar sikernek

[origo] Gasztro2017.09.11, 14:17

Bort párosítottunk ételhez, hogy teljes valójukban élvezhessük az ízeket, közben pedig már az idei borokról ábrándoztunk. Míg mi próbáltuk megfejteni, mi van a címkén, addig a Nébih sajtos chipseket ellenőrzött. Emellett mádi bort kóstoltunk, rántott olívabogyót készítettünk és kókuszchipset ropogtattunk az irodában. Heti gasztro-összefoglaló.

Vörösborfesztivál - Bock módra

Travelo2017.09.29, 14:45

A Bock Pince október 6-7. között, a villányi Vörösborfesztiválhoz kapcsolódva, idén is megrendezi színvonalas zenei produkciókkal és ínycsiklandozó finomságokkal megtűzdelt eseményét.

Túró- és zabkorpaalapú pizza receptje

Life.hu2017.09.03, 06:33

Ha rajongsz a pizzáért, de ritkán engeded meg magadnak, mert hizlal, ezt a receptet neked ajánljuk! Ez a túró- és zabkorpaalapú finomság nemcsak finom, de egészséges is!

Szilvamennyország Szarvason!

Travelo2017.12.05, 13:05

Három napos jubileumi ünnepére készül a szarvasi szilva fesztivál. XX. Szilvanapok - 2017. szeptember 8-9-10.

Mozival és lóversennyel egybekötött gasztro fesztivál

[origo] Gasztro2017.08.30, 14:09

Rajong a street foodért? Vagy szívesen bővítené kulináris élményeit valami újjal? Falatozzon a naplementében, miközben a háttérben élőzene szól, és miután kiszurkolta magát az ügetőversenyen. Itt az alkalom, hogy egyszerre több mozgóárus ízeit is kipróbálja, így egy átlagos hétköznapon már fogja tudni, hova induljon enni.

Érzékek útján Zalakaroson

Travelo2017.10.02, 13:16

Masszázs, kirándulások, ízek, illatok... és mennyei nyugalom: a város 20. születésnapja alkalmából megnéztük, mennyit fejlődött az elmúlt években.

Gyógyító érintések Zalakaroson

Travelo2017.12.05, 14:23

Zalakaros sikertörténete nem csupán egyedülálló gyógyvízének köszönhető. Az idén 20 éves város csodái minden érzékszervünket kényeztetik, gyógyító érintései testünkön kívül lelkünket is megérintik.

Megkóstoltuk Finnország csemegéjét és a járdaszegélyek gyomnövényét

[origo] Gasztro2017.08.20, 22:21

Sütöttünk nyárson finn marénát, miközben megtanultunk evőpálcikával enni – na nem a halat, mert azt a finn hagyomány szerint kézzel kell falatozni. Megmutattuk azt is, mit kell enni és inni, ha tombol a parlagfű-allergia, majd szedtünk egy kis gyomnövényt, hogy aztán levest és salátát készítsünk belőle. A Nébih most halsütődéket ellenőrzött, mi pedig női szemmel és szájjal teszteltük sört. Ezekről a témákról olvashattak a héten.

Százötven kiállító várja a hétvégén a Magyar Ízek Utcájában - kóstoljon bele!

Travelo2017.10.02, 14:08

Százötven kiállító várja a hétvégén a Magyar Ízek Utcájában - kóstoljon bele!

Előző
Következő