fehérje
címke rss- kapcsolódó címkék:
- biológia
- Závodszky Péter
- fizika
- egészség
- diéta
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hogyan lehet elkerülni az influenzát?
Az ÁNTSZ adatai alapján az influenzás esetek száma itthon is elérte a járványszintet. A magas lázzal járó betegség hirtelen dönti le az embert a lábáról, és az antibiotikumok hatástalanok az influenzavírusokkal szemben. Tápanyagdús ételek, bőséges folyadékpótlás és ágynyugalom a kór ellenszere.
Csak gyümölcsből álló étrend - biztosan egészséges?
Star Khechara gyümölcsáriánus, ami azt jelenti, hogy étrendje kizárólag gyümölcsöt, magvakat és dióféléket tartalmaz. Hetente legalább 70 narancsot, 60 banánt és 70 körtét fogyaszt el. Sokan, sok mindent kipróbáltunk már, csak hogy vékonyak és fittek lehessünk, az extrém étrendektől azonban a dietetikusok is óva intenek minket. Utánajártunk, mi a helyzet a kizárólag gyümölcsön alapuló étrenddel.
Először sikerült géneket kapcsolgatni számítógéppel
Svájci kutatóknak sikerült olyan kapcsolatot létrehozni élesztősejtek és számítógép között, amelynek segítségével be és ki tudták kapcsolni bizonyos gének működését.
- címkék:
- genetika
- élesztő
- fehérje
- génkifejeződés
- Címkefelhő »
A tojás újabb előnyös hatását igazolták
A természet egyik legtökéletesebb eledele lehet az ember számára a tojás. Amellett, hogy kiváló fehérje-, zsír-, vitamin- és ásványianyag-forrás, most antioxidáns tulajdonságaira is fény derült - írja a Science Daily ismeretterjesztő portál.
Mire figyeljünk tojásvásárláskor?
A külföldi tojás a szállítás hosszabb ideje miatt nagy valószínűséggel kevésbé friss, mint a magyar. A szalmonellabaktérium a tojás közvetítésével, nyers tojás fogyasztásával könnyen terjed. Akinek magas a koleszterinszintje, napi egy tojásnál többet ne fogyasszon, de azt jó érzéssel tegye, mert nagyon egészséges.
Hogyan lesz egy kiló húsból másfél kiló sonka?
A húsvéti sonkakínálat több mint felét idén is a befecskendezett páclével ízesített, néhány nap alatt érlelt főtt sonkák teszik ki. Találunk olyan sonkát, amelynek hústartalma alig haladja meg az 50 százalékot, de akad olyan is, amely szinte 100 százalékban hús.
Melyik a finom, és melyik az egészséges kenyér?
A magyarok többsége még mindig a fehér búzakenyérre szavaz, azok viszont, akik megengedhetik maguknak, egyre inkább az egészségesebb, magasabb rosttartalmú, sötétebb kenyereket választják. Mi a különbség a finomliszt és a teljes kiőrlésű liszt tápanyagtartalma között?
Kiderült, mi okozza a jojó-effektust
Igyekszel szigorúan tartani magad a diétához, de folyton visszajönnek a kilók? Jó hírünk van, a tudósok felfedezték a jojó-effektusnak nevezett jelenség okát.
- címkék:
- diéta
- fogyókúra
- fehérje
- jojó-efektus
- Címkefelhő »
Új ajánlások a tartós fogyáshoz az eddigi legnagyobb diétavizsgálat alapján
Több fehérje, lehetőleg sovány húsból, hüvelyesekből és alacsony zsírtartalmú tejtermékekből, de kevesebb fehér kenyér és rizs - aki tartósan fogyni akar, alakítsa át ilyenre az étrendjét. Új ajánlások a világ eddigi legnagyobb összehasonlító diétavizsgálata alapján.
A vérben vasat szállító fehérjék segíthetnek a mellrák megelőzésében
Egy fehérje, amely a vasat szállítja a sejtekben, felhasználható a rákos daganatok növekedésének lelassítására, a mellrák gyógyítására - állapították meg amerikai kutatók.
- címkék:
- vér
- fehérje
- daganatok
- Vas
- Címkefelhő »
A feledékenység a vérünkben van
Német kutatók megfejtették, hogy a vérben lévő egyik fehérje összefüggésben lehet azzal, hogy egyes emberek feledékenyebbek és szétszórtabbak másoknál.
- címkék:
- idegrendszer
- feledékenység
- fehérje
- Címkefelhő »
Természetes fehérje segíthet megelőzni a H1N1-fertőzést
Amerikai kutatók olyan természetes fehérjecsoportot találtak, ami segít kivédeni a sertésinfluenzát és más vírusokat, például a nyugat-nílusi vírust és a trópusi láz kórokozóját. A felfedezés hatásosabb kezelési módszerekhez vezet.
- címkék:
- H1N1
- fertőzések
- járvány
- fehérje
- CDC
- Címkefelhő »
Miért görbül a haja szála?
Egy ciszteinben gazdag fehérje, a keratin teszi erőssé, mégis alakíthatóvá hajszálainkat. A keratinban, akárcsak a legtöbb fehérjében, kialakulnak a szerkezet fenntartását szolgáló hidrogénhidak, de ezek a másodlagos kötőerők víz vagy pára hatására könnyedén felbomlanak. Ha a haj megszárad, a hidrogénkötések újra létrejönnek. A hajszárító tovább erősítheti ezeket a kötéseket, de a hatás így is csak a legközelebbi felhőszakadásig tart.
- címkék:
- haj
- fehérje
- Természet Világa
- Címkefelhő »
Zöld jelzés Amerikában a szívinfarktust gyógyító őssejteknek
Az ausztrál Mesoblast Limited nevű cég bejelentette, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administration, FDA) zöld utat adott új, a szívinfarktus kezelésére alkalmas őssejtkészítményének. A cég amerikai leányvállalata (Angioblast Systems Inc.) így megkezdheti az allogén (idegen eredetű) sejteken alapuló terápia második klinikai fázisban történő kipróbálását.
Ráksejteket normális sejtekké változtattak vissza
Embrionális őssejtek közé helyezett rákos sejtek esetében sikerült kimutatni, hogy azok egy az embrionális őssejtekre jellemző anyagot termelnek. Ennek gátlásával emberi eredetű, áttétképző melanómasejteket normális bőrsejtekké változtattak vissza.
Sikeresen kezeltek őssejtekkel daganatos áttéteket kísérleti állatokon
A remények szerint az idegi őssejtekkel számos idegrendszeri betegséget lehet kezelni a jövőben: pótolhatják a betegség vagy sérülés miatt kiesett sejteket, illetve javíthatják a szervezet saját regenerációs folyamatait. Lehet azonban egy másféle felhasználási módjuk is: rákellenes hatóanyagok bejuttatása tumorsejtekbe.
Fókuszban a felnőtt őssejtek
Az amerikai Johns Hopkins egyetem orvosi intézetének kutatói emberi eredetű idegi őssejteket ültettek be kísérleti állatok mesterségesen megkárosított gerincvelőjébe. Az őssejtek életben maradtak, osztódtak, sőt egy részük kapcsolatot létesített az állatok saját sejtjeivel. Őssejt-sorozatunk további részeiben a felnőtt őssejtekkel foglalkozunk.
Hol vagyunk mi a teremtéstől? - Vendégünk volt Dr. Sarkadi Balázs kutatóorvos
A közeljövő gyógyászatának egyik legnagyobb ígéretét az őssejtek jelentik. Az egyik végső cél az, hogy az őssejtekből "rendelésre" lehessen előállítani olyan sejteket, szöveteket vagy akár szerveket, amelyekre egy adott betegnek éppen szüksége van. Vendégünk volt Dr. Sarkadi Balázs akadémikus, aki az őssejtekkel kapcsolatos kutatásokról, klinikai próbákról, illetve az utóbbi időben sajnos megjelent visszaélésekről is beszélt.
Egy sejtben a jövő
A köldökzsinórvér őssejtátültetést jelenleg is számos betegségcsoport kezelésében alkalmazzák sikerrel, például daganatos, vérképzőszervi és immunológiai betegségek esetében.
- címkék:
- kezelés
- fehérje
- köldökzsinórvér
- siker
- sejt
- Címkefelhő »
Inzulintermelő sejtek embrionális őssejtekből
A szöveti őssejtek vagy más néven stem sejtek egyes szervekben, szövetekben találhatók, sejtjeink pótlásában, regenerálásában vesznek részt. Ha például mélyen megvágjuk magunkat, a bőrben található szöveti őssejtek osztódása révén regenerálódik a bőrszövet, míg az izomszövetben lévő őssejtekből az izomszövet.
Egyetlen sejt elegendő a gyógyításhoz
Minden egyes szervben, szövetben megtalálhatók a szöveti őssejtek, azok sejtjeink pótlásában, regenerálásában vesznek részt.
Őssejtekből neuronok: gerincvelő sérülés esetén gyógyír lehet az őssejtbeültetés
A szöveti őssejtek vagy más néven stem sejtek az egyes szervekben, szövetekben találhatók, sejtjeink pótlásában, regenerálásában vesznek részt.
Az őssejtek (h)őskora
Hosszú időn keresztül tartotta magát az a nézet, hogy az egyes szövetek kialakulása során a szövetet alkotó sejtek egyre veszítenek differenciálódási képességükből. Ha egy sejt egy bizonyos irányba differenciálódásnak indul, akkor nincs mód az átalakulásra, a sejt sorsa eldőlt. A szöveti őssejtek felfedezése és fejlődési képességeik feltárása azonban megdöntötte ezt a tézist.
Kadmiumtartalmú fehérjét találtak
A kovamoszatok nedves tárgyakon, természetes édesvizekben, tengerekben és óceánokban gyakran előforduló, mikroszkopikus méretű élőlények. A közelmúltban egy amerikai kutatócsoport váratlan felfedezést tett egy kovamoszatfaj biokémiai vizsgálata közben.
- címkék:
- fehérje
- közelmúlt
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Fehérjéket elemez a netes számítási rendszer
Egy nagyszabású hálózati projekt keretében a világ különböző részein élő felhasználók személyi számítógépei alig három hónap alatt annyi számítási műveletet hajtottak végre, amihez különben több mint 4 ezer évre lett volna szükség.
- címkék:
- fehérje
- rendszer
- Címkefelhő »
Závodszky Péter
Fehérjék - a szerkezettől a funkcióig, a fizikától a biológiáig
- címkék:
- Závodszky Péter
- fizika
- fehérje
- biológia
- Címkefelhő »
Új célpontok rákos bőrsejtekben
Egy fehérje gátlása akadályozza a bőrrák kifejlődését, és fokozza a gyógyszeres kezelések hatékonyságát: a tumorsejtek könnyebben reagálnak a programozott sejthalált beindító jelzésekre.
- címkék:
- Bodrogi Lilla
- fehérje
- célpont
- Címkefelhő »
Alapvető kezelési lehetőség allergiában
A kutatók olyan fehérjét találtak a szemben, amely központi szerepet játszik az allergia kialakulásában. Ezzel új lehetőség nyílik az allergia kezelésében - állítják brit kutatók.
Evolúció a laborban
Közönséges baktériumok olyan célra vetettek be egy fehérjét, amire az normális esetben tökéletesen alkalmatlan.
- címkék:
- evolúció
- fehérje
- Címkefelhő »
Vetélést előre jelző fehérje
Az immunrendszer egyik fehérjéjének a normálisnál kisebb koncentrációja a terhesség kezdeti szakaszában a spontán elvetélés veszélyét jelezheti - írja egy a The Lancet című brit orvosi hetilap legfrissebb számában megjelent ausztrál tanulmány.
- címkék:
- fehérje
- vetélés
- Címkefelhő »
Rák: 48 gén azonosítása az áttétképződésben
Amerikai kutatók 48 olyan gént, illetve fehérjét azonosítottak, amelyek szerepet játszhatnak a tumorsejtek áttételeződésében. Egy részük a vérből is kimutatható, így új diagnosztikai eljárás alapját képezhetik.
- címkék:
- rák
- fehérje
- Címkefelhő »
Egy kihalt faj ősi fehérjéje
Első ízben sikerült épségben kivonni fehérjemolekulát egy fosszilis csontból. A "molekulakövület" több mint 55 000 éves.
- címkék:
- fehérje
- kihalt faj
- Címkefelhő »
Életre keltettek egy dinoszaurusz-fehérjét
Első ízben szintetizáltak egy kihalt fajhoz tartozó fehérjét laboratóriumi körülmények között. A molekula szó szerint bepillantást enged egy 240 millió évvel ezelőtti világba.
- címkék:
- fehérje
- íz
- kihalt faj
- Címkefelhő »