kor
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gyerek
- öregedés
- szépség
- életkor
- születésnap
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem élhet túl sokáig, aki magyarnak születik
Nincs sok esélyünk, hogy túléljük európai kortársainkat. Az unió országaiban szinte mindenhol tovább élnek, mint nálunk.
- címkék:
- Európa
- kor
- Születés
- élettartam
- Magyar
- Címkefelhő »
Mitől lesznek a szarkalábak?
Japán holttestekből vett szövetminták segítségével kutatók kimutatták, hogy miért jelentkezik több ránc a szem és a száj körül, mint az arc más részein.
Nagypapa-külsőt villantott Pierce Brosnan
Az elmúlt 20 évben Malibun élő Pierce Brosnan új filmjének forgatása miatt látogatott vissza otthonában, Dublinba.
- címkék:
- Pierce Brosnan
- James Bond
- idős
- kor
- Címkefelhő »
50 évesen jobban érzi magát Elle Macpherson, mint valaha
Míg a legtöbben aggodalommal figyelik az egyre szaporodó szarkalábakat és ráncokat, addig az 51 éves szupermodell elmondása szerint soha nem volt még annyira jól, mint most.
Mérföldkövek, amik meghatározzák egy nő életét
Állítólag 34 évesen a legboldogabbak a nők, hatvan felett pedig heti egynél többször is szexelnek, nem úgy, mint negyven körül. Egy friss kutatásból kiderült, melyek a meghatározó életkorok nőknél.
- címkék:
- nők
- meghatározó
- életkor
- kor
- mérföldkő
- Címkefelhő »
Van tíz dolog, amiről a nők sosem mondanak igazat
Pénzköltés, ruhaméret és a korod. Íme, néhány tipikus példa, amiről mi, nők általában nem mondunk igazat.
- címkék:
- súly
- kor
- igazság
- ruhaméret
- hazugság
- költekezés
- nő
- Címkefelhő »
Kiszel Tünde új lovagja titkolja a korát
Kiszel Tünde új lovaggal jelent meg a VIVA Comet-gálán, akiről szerettük volna megtudni, hogy hány évvel fiatalabb a legendás naptárdívánál, de nem sikerült ezt a fontos információt megszereznünk. Tibor ugyanis titkolja a korát.
- címkék:
- Kiszel Tünde
- lovag
- kor
- Viva Comet
- Címkefelhő »
Öregedés: visszakapjuk a középiskolás éveket
Egy erős kézfogás sok mindent elárulhat az emberről: jellemzi az önbizalmát, a státuszát, de még az agresszivitását is. Egy új kutatás szerint azonban még az öregedés mértéke is kiolvasható a kézszorításból.
Kiderült Fridi titka
Az ének iskolájában Friderikuszt az egyik kis nebuló addig faggatta, míg elárulta neki tisztes korát. Te gondoltad volna?
Gyerekszülés 40 felett – áldás vagy felelőtlenség?
Egyre több nő dönt úgy, hogy 40 éves kora körül vagy akár afelett vállal gyermeket. Sokan csupán a terhesség és a szülés körüli kockázatoktól tartanak és bele sem gondolnak abba, mi lesz a gyerekükkel akkor, amikor az még a szárnyait bontogatja, miközben ők már a hallókészülékeiket tisztogatják majd.
- címkék:
- késői gyerekvállalás
- idős
- szülés
- gyerek
- kor
- Címkefelhő »
22 év, 22 fotó - Egy család élete képekben
Zed Nelson amerikai fotós 1991 nyarán fogott bele a The Family (A család) című fotósorozatba. Egy házaspár hölgytagja épp 9 hónapos terhes volt, amikor megszületett az ötlet, hogy minden évben pontosan ugyanazon a napon, ugyanazokkal a beállításokkal készíttet magáról, a férjéről és születendő gyermekéről fotót. Az azóta eltelt 22 évben a változás igazán szembetűnő. Íme, 22 év 22 fotója.
- címkék:
- fotósorozat
- beállítás
- család
- ugyanaz
- kor
- Címkefelhő »
Fiatalnak néz ki, ezért nem kap munkát a modell
Csaknem 50 éves, fiatalos külseje miatt azonban mégsem akarják alkalmazni a fehérneműmodellként dolgozó Carolynt.
Bódi Sylvin nem fog az idő
Bódi Sylvi sokkal jobban jobban néz ki , mint nyolc évvel ezelőtt, és ez nem csak a kívülállóknak tűnik fel, a modell is pont így érzi.
- címkék:
- Bódi Sylvi
- ráncok
- öregedés
- modell
- kor
- Címkefelhő »
A Született feleségek sztárja még most is bombanő
A hamarosan 50 éves Vanessa Williams akár évtizedeket is letagadhatna életkorából kirobbanó formájának köszönhetően. A színésznőt smink nélkül kapták lencsevégre Los Angeles utcáin, de még így is irigylésre méltóan nézett ki.
- címkék:
- Vanessa Williams
- smink
- ruha
- szépség
- kor
- Címkefelhő »
12 évtől büntethetők a gyerekek
Kis gonosztevők vagy áldozatok? A bűncselekményeket elkövető gyermekek mindkét megítéléssel találkoznak, s jövő évtől az intézettel is, akár 12 éves koruktól. Abban, hogy ez segíti-e őket vagy csak egy életre megbélyegzi, a döntéshozók és a civil szervezetek sem értenek egyet.
Tökéletesre retusálták a népszerű színésznőt
A 43 éves, természetes szépségéről ismert Jennifer Aniston sem úszta meg, hogy a technika mesterei makulátlan külsejű hírességet faragjanak belőle.
Tinisztárok, akik sokkal idősebbnek néznek ki a valós koruknál
Azt vesszük észre, hogy az anyukák úgy öltözködnek, mint a lányaik, és fordítva. A lányok 14 évesen nemcsak álmodoznak arról, hogy egyszer olyanok lesznek, mint a felnőttek, hanem se szó, se beszéd, olyanná alakítják magukat. A tizenéves hírességeknél sincs ez másképp. Őket lazán 5-10 évvel a mostani koruknál idősebbnek saccolnánk.
- címkék:
- kor
- tinisztárok
- sztár
- szépség
- Címkefelhő »
50 feletti celebnők, akik még ma is kívánatosak
Négy sztár, akik még az ötvenen túl is csinosak, gyönyörűek és ellenállhatatlanok.
- címkék:
- Sütő Enikő
- Szűcs Judith
- Csepre
- nők
- celebek
- fiatal
- kor
- ötven
- Címkefelhő »
Elhunyt Tapolca polgármestere
Ötvennégy éves korában súlyos betegségben elhunyt Tapolca polgármestere, Ács János. A fideszes politikus tíz éven át vezette a Balaton-felvidéki várost.
- címkék:
- Tapolca
- betegség
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt a volt pénzügyminiszter
Nyolcvankét éves korában elhunyt Hetényi István, Magyarország korábbi pénzügyminisztere. Ezt a tisztséget 1980. közepétől 1986 végéig töltötte be - közölte a Pénzügyminisztérium.
Elhunyt Jacues Piccard svájci kutató
Nyolcvanhat éves korában meghalt Jacues Piccard svájci tudós, felfedező. Piccard merült le elsőként a világon a Mariana-árokba saját készítésű merülőhajóján.
- címkék:
- Svájc
- kor
- tudós
- Mariana-árok
- Címkefelhő »
Plüssállatok társaságában
Imádhatjuk őket, és már pocakosan berendezhetjük kedves darabokkal a gyerekszobát, vagy még a családtervezés alatt eldönthetjük, hogy nekünk aztán nem kellenek, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a baba féléves korára ők lesznek otthonunk többségben lévő lakói. Plüssállatok minden mennyiségben.
Elhunyt Várkonyi Péter volt külügyminiszter
Hetvenhét éves korában meghalt Várkonyi Péter, aki 1983 és 1989 között Magyarország külügyminisztere volt. A politikus korábban az MSZMP központi apparátusában osztályvezető-helyettes volt.
Elhunyt Jászai Joli színésznő
Életének 102. évében elhunyt Jászai Joli színésznő. A csaknem százéves koráig aktív művésznőt pénteken Piliscsabán érte a halál.
- címkék:
- kékfény
- színésznő
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt Antal László közgazdász
Életének 65. évében elhunyt Antal László közgazdász. Antal László egyike volt a rendszerváltás reformközgazdászainak, és számos szervezetben töltött be fontos pozíciót.
- címkék:
- Antal László
- rendszerváltás
- pozíció
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt Tomas Bata, a cipőkirály
Elhunyt Thomas J. Bata (Tomas Bata) cseh származású cipőgyáros, aki a családi üzletet az 1940-es évektől Kanadában virágoztatta fel. A jónevű cipőbirodalom feje 93 éves korában távozott az élők sorából, a jelentések szerint hétfőn Torontóban érte a halál.
Párásítás, orrszívás
Mindenkinek jobb a közérzete, ha az orrán át kap levegőt. A gyerekeknek, amíg fújni nem tudják az orrukat, érdemes a porszívós orrszívóval tisztítani, eltávolítani a váladékot. Éjszakai köhögést betegségek is kiválthatnak, de a levegő alacsony páratartalma is állhat a háttérben. A fülkagyló néhány hónapos korra veszi fel későbbi "állandó" formáját. Szakértőnk postájából.
Elhunyt a világ legidősebb bloggere
108 éves korában elhunyt Olive Riley, a legidősebbként számon tartott blogszerző a világon.
- címkék:
- blogger
- kor
- Címkefelhő »
Testbeszéd
A némafilmek idejében a jó színész képes volt gesztusokkal, mimikával és egyéb testi jelzésekkel hatékonyan kommunikálni. Most már a hangosfilmek korában nem tulajdonítunk akkora jelentőséget az alakítás nem verbális szempontjainak, ám az életben, különösen a "családi béke" érdekében nagy segítségünkre lehet, ha el tudunk igazodni a szavakon túli üzenetekben is.
A világ legidősebb asszonyának agyát vizsgálták
A maga idejében a világ legidősebb asszonyának számító holland nőnél, aki 115 éves korában távozott az élők sorából, a kutatók nem találtak lényeges agyi elváltozásokat. A vizsgálat eredményei a Neurobiology of Aging (Az öregedés neurobiológiája) című szaklapban jelennek meg.
- címkék:
- agy
- kor
- Címkefelhő »
Bábos Dorka és barátai
Amikor túl vagyunk számos mondókán, de még nem érkezett el az első felolvasott mesék ideje - úgy kétéves kor körül -, tökéletes meselehetőséget teremthetünk néhány rögtönzött (vagy mesékből kölcsönzött, leegyszerűsített) történet és néhány ujjbáb segítségével.
Korábban kell a nyugdíjas korra gondolni
A magyarok közül nagyon kevesen gondolnak optimistán nyugdíjas éveikre, megtakarítási hajlandóságuk igen alacsony - derül ki az AXA csoport megbízásából a GfK piackutató intézet által elvégzett nemzetközi felmérésből.
Még a mandulákról
Létezik egy idült orrnyálkahártya gyulladás, mely a terhesekre jellemző; az orr- és torokmandula-megnagyobbodás tünetei 5-6 éves korban lehetnek a legkifejezettebbek, később javulhat a helyzet; a szűk hallójárat hajlamosíthat hallójárat-gyulladásra. Levélhullás szakértőnktől.
Meghalt Németh Károly, a Kádár-korszak politikusa
86 éves korában meghalt Németh Károly, a Kádár-korszak egyik vezető politikusa. Németh Károly szerdán hunyt el.
Félig elbontották a Kossuth téri kordont
Február 13-ára virradóra elbontotta a rendőrség a Kossuth téren felállított kordon egy részét. A döntést Dobozi József, a Köztársasági Őrezred parancsnoka hozta meg. A kordon így visszakerült a Parlamenthez közelebbi, eredeti helyére.
Szerdán visszatolhatják a Kossuth téri kordont
Már szerdán visszaállíthatják eredeti helyére a Parlament előtti kordont - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány. A Kossuth téri kormányellenes tüntetés feloszlatása közben öt embert állítottak elő, de már egyikük sincs őrizetben.
Elhunyt Nagy Imre miniszterelnök lánya
Nyolcvan esztendős korában kedden elhunyt Nagy Erzsébet, az 1956-os forradalom után kivégzett Nagy Imre miniszterelnök lánya.
Útra keltek a miskolci állatkert párduckölykei
Útnak indították a miskolci állatkert három fiatal párducát. Az állatoktól azért kellett megválni, mert kifejlett korukban a párducokat nem lehet együtt tartani, és a kert nem akar öt párducot megtartani.
- címkék:
- Panthera
- Miskolc
- állatkert
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt Hillary, a Mount Everest meghódítója
Meghalt Sir Edmund Hillary hegymászó és utazó, aki egy nepáli serpával, Tenzing Norgayjel együtt elsőként jutott fel a Mount Everestre, a világ legmagasabb hegycsúcsára. Hazájában, Új-Zélandon és az általa sokat segített Nepálban is nagy tisztelettel emlékeznek meg a 88 éves korában elhunyt utazóról.
Karácsonyi frász
Az év legszebb ünnepe kellene hogy legyen, mégis nagyon sok családban a szülők pont akkorra fáradnak el a legjobban az előkészületekben, mire minden "tökéleteset" megteremtettek. Mit tehetünk, hogy az ünnepek arról szóljanak, amiről valójában kellene, és a gyerekek örömmel emlékezzenek ezekre az alkalmakra szülő korukban is?
A harmadik év
"Minden kornak megvan a maga szépsége", tudjuk jól. És természetesen mindig szívesen gyönyörködünk gyerekeinkben, koruktól függetlenül - ám tény, hogy az út, amelyet az első néhány év alatt tesznek meg, minden figyelmet és elismerést megérdemel. Sorozatunkban áttekintjük, mivel is örvendeztethet meg minket az a bizonyos (nem létező) "átlagbaba" 6 hónapos, egy-, kettő-, illetve hároméves korában.
A második év
"Minden kornak megvan a maga szépsége", tudjuk jól. És természetesen mindig szívesen gyönyörködünk gyerekeinkben, koruktól függetlenül - ám tény, hogy az út, amelyet az első néhány év alatt tesznek meg, minden figyelmet és elismerést megérdemel. Sorozatunkban áttekintjük, mivel is örvendeztethet meg minket az a bizonyos (nem létező) "átlagbaba" 6 hónapos, egy-, kettő-, illetve hároméves korában.
A termékeny nap
Amikor a gyermek iránti igény felmerül - mint ezt már egyszer írtam -, sikerorintált korunkban sokakat ösztönöz arra, hogy igyekezzenek a lehető leggyorsabban megvalósítani az álmot. Milyen módszerekkel segíthetünk a valóra váltásban?
- címkék:
- váltás
- kor
- álom
- iránti igény
- gyerek
- módszer
- ellenőrzés
- Címkefelhő »
A második hat hónap
"Minden kornak megvan a maga szépsége", tudjuk jól. És természetesen mindig szívesen gyönyörködünk gyerekeinkben, koruktól függetlenül - ám tény, hogy az út, amelyet az első néhány év alatt tesznek meg, minden figyelmet és elismerést megérdemel. Sorozatunkban áttekintjük, mivel is örvendeztethet meg minket az a bizonyos (nem létező) "átlagbaba" 6 hónapos, egy-, kettő-, illetve hároméves korában.
Nyelvtanulás kisgyerekkorban
Egyre több szó esik arról, felgyorsult világunkban mikortól és milyen módszerekkel érdemes a gyerekeknek nyelvet "tanulniuk", és egyáltalán érdemes-e. Nyelvórák féléves kortól vagy spontán pillanatok és játék - mivel teszünk jobbat gyerekünknek hosszú távon?
- címkék:
- kisgyerek
- módszer
- nyelv
- kor
- nyelvtanulás
- játék
- gyerek
- Címkefelhő »
Az első hat hónap
"Minden kornak megvan a maga szépsége", tudjuk jól. És természetesen mindig szívesen gyönyörködünk gyerekeinkben, koruktól függetlenül - ám tény, hogy az út, amelyet az első néhány év alatt tesznek meg, minden figyelmet és elismerést megérdemel. Sorozatunkban áttekintjük, mivel is örvendeztethet meg minket az a bizonyos (nem létező) "átlagbaba" 6 hónapos, egy, kettő illetve három éves korában.
Szelektív vibrátorgyűjtés
A szelektív szemétgyűjtés korában a szexuális segédeszközök sem jelenthetnek kivételt. Angliában már működik a rendszer.
Elhunyt Zimányi Tibor, az ellenállási szövetség elnöke
Meghalt Zimányi Tibor, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség elnöke. A Recski Szövetség megszervezőjét, volt MDF-es országgyűlési képviselőt 85 éves korában érte a halál.
- címkék:
- kékfény
- kor
- parlamenti képviselő
- Címkefelhő »
Mágikus szobrok egy racionális korban
- címkék:
- Szentendre
- szobor
- kiállítás
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt Gianfranco Ferré divattervező
62 éves korában elhunyt Gianfranco Ferré olasz divattervező, a "divatvilág építésze".
- címkék:
- építész
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt Gretchen Wyler
75 éves korában elhunyt Gretchen Wyler, amerikai színésznő, akit a magyar nézők a Dallas-ból, a Jóbarátok-ból vagy a MacGyver című sorozatból ismerhettek.
- címkék:
- sorozat
- színésznő
- kor
- Címkefelhő »
Pakolni jó
- címkék:
- kor
- következtetés
- gyerek
- ismerős
- időszak
- Címkefelhő »
Meghalt Artner Iván, a Tilos Rádió egyik "oszlopa"
Motorbaleset következtében 40 éves korában meghalt Artner Iván alternatív rockzenész, aki az 1990-es évek elején egyik oszlopa volt a még illegális Tilos Rádiónak.
- címkék:
- rockzenész
- kor
- oszlop
- Tilos Rádió
- Címkefelhő »
Elhunyt Msztyiszlav Rosztropovics
81 éves korában elhunyt Msztyiszlav Rosztropovics világhírű orosz csellista, karmester és emberi jogi harcos.
- címkék:
- kor
- Címkefelhő »
Előbőr nélkül nincs élvezet
Felnőtt korban az előbőr eltávolítása befolyásolhatja a férfi szexuális érzékenységét.
- címkék:
- eltávolítás
- kor
- érzékenység
- Címkefelhő »
Laptoppal a kordon mögött
Már műholdas kapcsolatra sincs szükség ahhoz, hogy a március 15-ihez hasonló utcai összecsapásokról élő közvetítést nyújtson valaki. Az [origo] élő adása a HSDPA mobil adatátvitel segítségével jutott el a nézőkhöz.
- címkék:
- mobilinternet
- notebook
- kor
- Címkefelhő »
Elküldené a kordon miatt Gergényit a Fidesz
A Kossuth téri kordon tövéből szólította fel távozásra Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt Répássy Róbert. A fideszes képviselő szerint hiába várható, hogy hétfőn lebontják a kordont, attól még az általuk alkotmányellenesnek tartott kerítés felállítóinak felelőssége megmarad.
Fenyegetésre hivatkozva tartja meg a kordont a kormány
Legalább március 15-ig marad a Kossuth téri kordon, mert fennáll a Parlament közvetlen fenyegetettsége - közölte Szilvásy György kancelláriaminiszter a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. A miniszter szerint az Országgyűlést megbízható jelentésekre hivatkozva az egyre összehangoltabban működő szélsőséges csoportoktól féltik. A Fidesz nem hisz a veszélyben.
Fantázia és félelem
Amikor egy kisgyerek fantáziája elkezd működni, a bennük levő félelmeket, szorongásokat is kivetítik egy-egy képzeletbeli lényre. Kétéves korban megjelenik a sötétségtől való félelem is. Mit tehetnek a szülők, hogy megnyugtassák a láthatóan nyugtalan gyereket? Pszichológus szakértőnk egy olvasói levélre válaszolt.
Még mindig nem temették el James Brownt
A 73 éves korában meghalt rocklegenda sírhelyéről és temetésének módjáról még mindig nem döntött a rokonság, miközben már az örökség körüli viták is megkezdődtek a családtagok között.
- címkék:
- James Brown
- temetés
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt Gerald Ford volt amerikai elnök
Kedden, 93 éves korában elhunyt Gerald Ford volt amerikai elnök, aki a legmagasabb kort érte meg egykori elnöktársai közül. Az 1974-ben a Watergate botrányt követően az USA élére kerülő Ford volt az egyetlen, akit sem alelnöknek, sem elnöknek nem választottak meg, mégis feljutott a legmagasabb posztra.
- címkék:
- Gerald Ford
- USA
- kor
- elnök
- Címkefelhő »
Elhunyt Kerkovits Gyula
81 éves korában elhunyt Kerkovits Gyula kardiológus, a Magyar Kardiológusok Társaságának Örökös Tiszteletbeli Elnöke.
- címkék:
- kor
- kardiológus
- Címkefelhő »
Elhunyt Joseph Barbera
Hétfőn, kilencvenöt éves korában távozott a rajzfilmgyártás nagy öregje, Joseph Barbera.
- címkék:
- kor
- Címkefelhő »
A vegetáriánusok intelligensebbek
Az intelligens gyermekek felnőtt korukban nagyobb eséllyel lesznek vegetáriánusok - derült ki egy most publikált brit kutatásból.
- címkék:
- vegetáriánus
- kor
- Címkefelhő »
A másik alsó fog mennyi idő múlva jön ki?
- címkék:
- fog
- kor
- eltérés
- Címkefelhő »
Nőgyógyászati rákszűrés?
Korunk szörnyű és mind máig elég nehezen gyógyítható betegségétől mindannyian tartunk, de igen sokan vannak, akik ennek ellenére nem mennek el azokra a vizsgálatokra, amelyek tényleg időben fedeznék fel az elváltozásokat, amikor még megelőzhető vagy gyógyítható lenne ez a betegség.
- címkék:
- elváltozás
- rákszűrés
- betegség
- vizsgálat
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt Ruth Brown, az R&B egyik úttörője
Hetvennyolc éves korában, szívroham következtében, szombatra virradóra meghalt Ruth Brown, híres amerikai R&B énekesnő.
- címkék:
- kor
- úttörő
- Címkefelhő »
Meghalt Milton Friedman Nobel-díjas amerikai közgazdász
A XX. század egyik legbefolyásosabb közgazdásza 94 éves korában szívelégtelenségben hunyt el, miután kórházba szállították San Franciscó-i otthonából - közölte lánya, Janet Martell.
Elhunyt Pieter Botha volt dél-afrikai elnök
Kilencvenéves korában elhunyt Pieter Botha, aki a Dél-afrikai Köztársaság elnöke volt a fajgyűlölő rendszer legkeményebb éveiben.
A rendőrök megakadályozták a koszorúzást
Az ötven évvel ezelőtti Kossuth Lajos téri vérengzésre emlékezett volna a helyszínen 20-30 ember, akik virágokat szerettek volna elhelyezni a kordonnal körülvett, 56-os emlékhelynél. A rendőrök azonban feltartóztatták a csoportot szerdán délelőtt.
Szexelj többet! (18+)
A kor előrehaladtával természetszerűleg csökkenhet a szexuális vágy, annak ellenére, hogy tudományosan nem feltétlenül kell ennek így lennie, ráadásul tehetünk is ellene.
- címkék:
- kor
- szexuális vágy
- Címkefelhő »
Meddig cumizhat?
Vajon meddig engedjük cumizni gyermekünket? Ártunk vagy használunk-e vele, ha három éves korában elvesszük tőle a hőn áhított cumit? Pszichológus szakértőnk egy olvasói levélre válaszolt.
- címkék:
- cumi
- gyerek
- pszichológus
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt az Emmy-díjas komédiaíró
Hatvannyolc éves korában távozott az élők sorából az Emmy-díjas Jerry Belson, akinek számos, nagyszerű sitcomot köszönhet a televízió.
- címkék:
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt Ausztria leggazdagabb embere
Hetvenkilenc éves korában az ausztriai wörtherseei otthonában elhunyt Friedrich Karl Flick egykori iparmágnás, aki hosszú évek óta a leggazdagabb osztrákok listájának az élén állt.
Szakítani sms-ben?!
Bár a digitális kor számos alternatívát kínál a személyes találkozásra, azért van, amit nem csak bunkóság, hanem lelketlenség is sms-ban, e-mail-ben vagy egy chat-programon keresztül tudatni a párunkkal.A Facér Pasi válaszol.
- címkék:
- sms
- kor
- Címkefelhő »
Kisaeng, a koreai örömlány (18+)
A japán gésához vagy az ókori hetérákhoz hasonló "szórakoztató" dáma volt a koreai kisaeng, akit kislány korától kezdve hivatására készített fel az állam.
- címkék:
- kor
- gésa
- dáma
- Címkefelhő »
Babatáplálás 9 hónapos kortól
A gyerekek fejlődésében különösen a kilencedik hónaptól észlelhető ugrásszerű változás. A megfelelő csontfejlődés, valamint a vashiány betegség megelőzése szempontjából veszélyeztetett életszakasz következik. A kiegyensúlyozott, változatos táplálék ebben a korban különösan fontos.
Nyaral a család
Két hónapos kortól elvileg nincs akadálya, hogy velünk nyaraljon a gyermek, de egyévesnél kisebb babákat lehetőleg ne vigyünk hosszabb útra. Az apróságoknak több időre van szükségük ahhoz, hogy hozzászokjanak a környezethez, hogy élvezni tudják az új helyzetet.
A folyadékvesztés kritikussá válhat
Nyár hőségben, függetlenül attól, hogy nyaralunk vagy itthon vagyunk, fordítsunk fokozott figyelmet arra, hogy gyermekünk elegendő folyadékot kapjon. A folyadékigény az életkor változásával nő. 1 éves korig 600 ml, 2-3 éves korban 700 ml, 4-6 éves kor között 800 ml naponta.
Női bérhátrány: a szülés után nő jelentősen
Egy közelmúltban publikált német tanulmány szerint a magasan képzett nők 30 éves koruk alatt többet keresnek férfi kollégáiknál. Hátrányba 30 és 40 éves koruk között kerülnek, amikor már 30 százalék felettire növekszik a férfiak bérelőnye - derül ki egy német gazdaságkutató intézet felméréséből.
- címkék:
- szülés
- kor
- hátrány
- Címkefelhő »
Elhunyt a legendás showman
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Jan Murray, aki az ötvenes, hatvanas években tévéműsorok tömegét vezette a tengerentúlon.
- címkék:
- tévéműsorok
- kor
- 1960-as évek
- Címkefelhő »
Karrier és gyermek: a diplomások négy évvel később szülnek
Egy magyar diplomás hölgy 29 éves korában szüli meg első gyermekét. Az első gyermek megszülése négy évvel tolódott ki az utóbbi évtizedben, ami részben a karrierépítési vágyra, az álláspiaci helyzetre vezethető vissza. A jelenség hátteréről kérdeztünk egy demográfus szakértőt.
- címkék:
- Franciaország
- demográfus
- kor
- hölgy
- Címkefelhő »
Stacey Kent-koncertbelépőt nyertek
Főzés a babának 4-12 hónapig
A gyereknevelés felelősségteljes feladatai közül talán a legnehezebb a főzés. A kismamák többségének az okoz igazán fejtörést, mit főzzenek a babának, ami tápláló és finom, és a családnak is megfelelő.
"Megöregedett a magyar csapat, de nem korban, hanem játékban"
- címkék:
- játék
- csapat
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt Füzessy József birkózó mesteredző
Kilencvenkét éves korában elhunyt Füzessy József birkózó mesteredző. A nemrégiben a Magyar Olimpiai Mozgalom legmagasabb kitüntetésével jutalmazott szakember hosszan tartó, súlyos betegség után távozott az élők sorából.
- címkék:
- kor
- Címkefelhő »
Két évvel fiatalabb lett Hollandia legidősebb embere
Elhunyt pénteken, 111 éves korában Hollandia legidősebb embere, a rekorder helyét egy két évvel fiatalabb hölgy vette át - jelentette a holland sajtó.
- címkék:
- Hollandia
- rekorder
- kor
- hölgy
- Címkefelhő »
Részlet Bartók Önéletrajzából, 1923
- címkék:
- Bartók Béla
- önéletrajz
- kor
- Címkefelhő »
A baba érintése is lehet beszéd
Ahogyan egy és két éves kor között a gyermek mozgásfejlődése tartja sakkban a szülőket és a nagyszülőket -mit tud már, illetve mi az, amire még nem képes- úgy foglalkoztatja őket a második évben a kérdés: mit mond már, vannak-e már új szavai, mikor fog beszélni? Főleg azok várják izgatottan a gyermekük e fajta kifejezőkészségét, akik először lettek szülők.
A szexuális anorexia korunk betegsége lehet
Két amerikai kutató szerint korunk újnak mondható betegségei, a szexuális bulémia, illetve a szexuális anorexia egyre jobban elterjedt, kiváltképpen az Amerikai Egyesült Államokban. Első könyvük ebben a témában még 1997-ben jelent meg, de ekkor nem kapott elegendő figyelmet.
- címkék:
- USA
- betegség
- kor
- Címkefelhő »
Elhunyt a Hét év Tibetben írója
Kilencvenhárom éves korában elhunyt szombaton a Hét év Tibetben című könyv írója, Heinrich Harrer osztrák hegymászó, kutató, a Dalai Láma egykori oktatója.
- címkék:
- Tibet
- oktató
- könyv
- kor
- Címkefelhő »
"Aggódom a mozgásfejlődése miatt!"
Sok szülő aggódik gyermeke mozgásfejlődése miatt, s nem csak azok, akiknek egyértelműen okuk van rá, akiknek a gyermekét megszületésük után több orvos kezelt, mert "baj" volt a kicsivel. A Babázó olvasóinak levelei alapján úgy tűnik, sok olyan szülő is aggódik, akinek nincs oka erre.
- címkék:
- kor
- baj
- mozgásfejlődés
- megszületés
- szülő
- gyerek
- alap
- Címkefelhő »
Meghalt a Mussolinit foglyul ejtő partizán
Nyolcvanegy éves korában meghalt az az olasz partizán, aki a II. világháború végén foglyul ejtette Benito Mussolini fasiszta diktátort.
Felnőttkorig szűrik a gyerekbetegségeket
A korábbinál sokkal több szűrővizsgálaton kell majd részt venniük a gyerekeknek, egy új rendelet ugyanis 18 éves korig írja elő a kötelező szűréseket, míg ez jelenleg csak 6 hónapos korig kötelező. A változás több gyerekorvost is meglepetésként ért. A minisztérium szerint bár most több kötelező vizsgálat lesz, a gyerekorvosoknak eddig is figyelemmel kellett kísérniük a gyerekek egészségi állapotának változásait.
- címkék:
- kor
- gyerekorvos
- szűrővizsgálat
- Címkefelhő »
Kivégezték a legidősebb halálraítéltet az USA-ban
20 évvel ezelőtt 1000 dollárért gyilkolt meg egy nőt az a férfi, akit szerda este, 77 éves korában végeztek ki az Egyesült Államokban.
- címkék:
- USA
- halálraítélt
- dollár
- kor
- Címkefelhő »