budapesti rendőrfőkapitány

címke rss

Magyar Nemzet: Folytatódhat a büntetőeljárás Gergényi Péter ellen

Nem tartotta megalapozottnak, ezért elutasította a Katonai Főügyészség Gergényi Péter panaszát, amelyet meggyanúsítása miatt terjesztett elő - értesült a Magyar Nemzet. A lap információit a Debreceni Katonai Ügyészség nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Három bejelentés érkezett a rendbontókról

Itthon2008.03.20, 18:28

Három olyan bejelentés érkezett a rendőrséghez, amelyben a bejelentők azt állítják, felismertek valakit azok közül, akik részt vettek a március 15-i zavargásokban. A budapesti rendőrfőkapitány korábban azt mondta: félmillió forintot adna minden egyes rendbontó azonosításáért.

Vádat emelt az ügyészség Gergényi Péter ellen

Itthon2008.03.12, 11:52

Az MTI értesülései szerint az ügyészség vádat emelt Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen. Az ügyészség két korábbi magas rangú rendőrt vádol szolgálati visszaéléssel.

Fegyelmi indult Gergényi ellen

Itthon2007.08.25, 20:45

BRFK-s szerződésekkel kapcsolatban felmerült hiányosságok miatt indult fegyelmi eljárás Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány ellen. Erről Szabadfi Árpád országos rendőrfőkapitány-helyettes számolt be szombaton, de azt nem közölte, milyen szerződésekről van szó.

Van szemtanú a fideszes képviselő ügyében

Itthon2007.07.11, 23:02

Van tanú, aki látott részleteket a Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselővel szembeni rendőri intézkedésből - mondta a budapesti rendőrfőkapitány a közszolgálati televízióban szerda este.

Elküldené a kordon miatt Gergényit a Fidesz

Itthon2007.03.17, 12:38

A Kossuth téri kordon tövéből szólította fel távozásra Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt Répássy Róbert. A fideszes képviselő szerint hiába várható, hogy hétfőn lebontják a kordont, attól még az általuk alkotmányellenesnek tartott kerítés felállítóinak felelőssége megmarad.

Gergényitől függ a kormány jégpályája

Itthon2006.11.23, 12:53

A kormány mindenképpen korcsolyapályává akarja változtatni a Kossuth teret december 23-tól egy hónapon át, csakhogy annak műveleti területi minősítését épp a napokban hosszabbította meg a budapesti rendőrfőkapitány. A Miniszterelnöki Hivatal már pályáztatja a cégeket, igaz garanciát nem tudott adni nekik arra, hogy karácsonyig felszabadul a tér.

Demszky mindenképp kitünteti Gergényit

Itthon2006.11.15, 08:25

Elutasította azt a javaslatot, hogy halasszák el Gergényi Péter kitüntetését, és továbbra is kitart a budapesti rendőrfőkapitány mellett Demszky Gábor. A főpolgármester erről a Nap Keltében beszélt szerdán.

Gergényi nem kommentálja a személycserék hírét

Itthon2003.09.12, 12:47

Két helyettesi posztot megszüntet a budapesti rendőrfőkapitány, egy posztra pedig új ember kerül, a nyugdíjba vonuló régi helyére. Gergényi Péter nem kívánta kommentálni a Magyar Hírlap értesülését.

Állítólag behajtó volt az autójában agyonlőtt férfi

Itthon2003.08.28, 07:36

Több alvilági vállalkozónak is dolgozott behajtóként az a férfi, akit szerda hajnalban lőttek agyon autójában, a harmadik kerületben - tudta meg a Magyar Televízió Híradója. Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány ugyanakkor azt mondta: a támadásnak nincs köze a szervezett bűnözéshez. A támadó a 31 éves férfit megölte, társát életveszélyesen megsebesítette.

Előző
  • 1
  • 2
Következő