alkohol

címke rss

Több boltból is alkoholt akart lopni egy nő - videó

Itthon2022.01.19, 16:57

A nő előbb egy tatai, majd egy komáromi áruházból próbált meg alkoholt lopni közel 100 ezer forint értékben.

Minden hétvégén iszik, eltűrjem ezt?

She2022.01.10, 15:52

Már az első randin is megjegyezte, hogy milyen furcsa, hogy szombat este nem iszik vagy bulizik a haverokkal. Ha ezt egy 22 éves férfi mondja, nem is nagyon lepődnék meg. Ez nálam is így volt ebben a korban. De egy 38 éves férfi szájából hallani, már kicsit elgondolkodtató. Persze el is gondolkodtam rajta a pillanat erejéig, de aztán nem törődtem vele, mert megfogadtam, hogy nem akadok fenn „apróságokon" állandóan. De azért elraktároztam ezt az infót az agyam egy kis dobozába, ahogy szoktam, és oda tettem, ahol azért nem feledkezem el róla.

Újra börtönben a Skócia legrosszabb tinédzsereként híressé vált pedofil

Nagyvilág2022.01.12, 14:30

A most 31 éves David Inkstert korábban Skócia legrosszabb hírű tinédzserének titulálták, és a megyéjéből is kitiltották 19 évesen. Korábban egy kislány megerőszakolása miatt ítélték el, ám most újra börtönbe került 12 hónapra, mert egy konyhakéssel fenyegetett meg egy eladót.

Melyek az alkoholizmus jelei, és mi az első lépés a megoldás felé?

Life.hu2022.01.06, 20:36

Ismered azt a viccet, hogy "annyit olvastam az alkohol és a dohányzás káros hatásáról, hogy elhatároztam, abbahagyom az olvasást"?

Van egy tuti tippje másnaposság ellen? Ezért vonja kétségbe

Tudomány2022.01.06, 12:19

Azoknak, akiknek a másnaposság ismerős élmény, bizonyára van már egy saját, jól bevált másnaposság elleni gyógyszere, amellyel időről-időre megpróbálja felépíteni magát ebből a fájdalmas, „zombiszerű" és gyakran fájdalmas állapotból. Van azonban egy rossz hírünk: az új kutatások azt sugallják, hogy ezen gyógymódok többsége nincs mögött nincs szilárd tudományos bizonyíték.

Felfoghatatlan áron kelt el egy üveg pezsgő

Gazdaság2022.01.03, 15:17

A Perrier-Jouët Brut Millésimé pezsgő 1874-ből származik, és a világ legdrágább itala lett, amelyet a Christie's decemberi árverésén a történelem során másodszor adtak el.

Mozgalmas szilveszter: több mint 180 embert kellett kórházba vinni túlzott alkoholfogyasztás miatt

Life.hu2022.01.01, 13:59

Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.

181 embert kellett kórházba vinni túlzott alkoholfogyasztás miatt

Itthon2022.01.01, 13:16

Idén 181 embert kellett részegség, illetve alkoholmérgezés miatt kórházba vinni, közülük 27-en kiskorúak voltak - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel. Győrfi Pál közleménye szerint a mostani szilveszteren 3363 esetet láttak el a mentők, ebből a fővárosi feladatszám 809 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak - emelte ki.

A részegségtől összevissza beszélt egy felvételen Takáts Tamás: "Azt éreztem, hogy ezt így nem lehet"

Life.hu2021.12.21, 13:49

Takáts Tamás ma már visszautasítja, ha alkohollal kínálják, főleg azután, hogy egyszer látott magáról egy felvételt, amin összevissza beszélt. 

Kiállításon mutatják be az év legjobb pálinkáit

Gazdaság2021.12.17, 15:27

A Vajdahunyad-várban található Magyar Mezőgazdasági Múzeum vitrinjébe helyezték az Országos Pálinka- és Törkölypálinka-versenyen az elmúlt két évben „Magyarország legjobb pálinkája" címet kiérdemlő hungarikumait. A 2020-as évben a címet a Brill Pálinkaház Érlelt Kadarka törkölypálinkája, 2021-ben pedig a Várda-Drink Zrt. Exclusive Jonathan Alma pálinkája nyerte el – derül ki a Pálinka Nemzeti Tanács közleményéből.

Újabb fontos sikert ért el egy erdélyi pincészet a pezsgő-világbajnokságon

Gazdaság2021.12.13, 15:33

Pár héttel az október végi sztenderd megmérettetés után kihirdették a londoni Pezsgővilágbajnokság (CSWWC) trófea minősítésű díjazottjait is. A pezsgővilág legjelentősebb versenyén a magyar befektetők tulajdonában álló, erdélyi Kárásztelek Pezsgőpincészet összesen négy Csoportelső (Best in Class) díjat szerzett, ebből egyet a Carassia Rosé Brut tételükkel, amellyel most kiérdemelték a Nemzeti Bajnok (National Champion) trófeát és a zsűri különdíját (Chairman's Trophy) is.

Alkoholhiány lehet az ünnepekkor a világ legrészegebb országában

Gazdaság2021.12.13, 14:11

A kutatások szerint Ausztrália a világ „legrészegebb országa", ám idén karácsonykor érezhető alkoholhiány lehet. Az állam két legnagyobb sörfőzdéje ugyanis közölte, csökkentenie kell a termelését.

Kilencévesen rúgott be először, két és fél éve józan Drew Barrymore

Tévé2021.12.11, 08:48

Drew Barrymore egy friss interjúban beszélt arról, hogy két és fél éve nem ivott alkoholt – pedig már kilencévesen volt vele tapasztalata.

Alkoholból is hiány lehet a briteknél idén karácsonykor

Gazdaság2021.11.26, 12:24

Várhatóan hiány lesz a brit boltok polcain alkoholos italokból idén karácsonykor, vagyis a szigetország lakóinak nem lesz könnyű bort vagy pezsgőt venniük.

Fogd már fel, hogy pia nélkül is tudok bulizni!

She2021.11.16, 12:53

Már a csapból is az folyik, hogy intim közeledésnél a "nem" mindig nemet jelent. Azért ismétlik folyton, mint egy papagáj, hátha akkor mindenki felfogja ésszel. Viszont az alkoholfogyasztás kapcsán a "nem" egyesek szerint igent jelent.

Részegen lopott kocsit egy férfi Miskolcon, majd balesetet okozott vele

Itthon2021.11.17, 17:53

Letartóztatták azt a férfit, aki miután ismerősénél szórakozott, részegen ellopta az autóját, majd balesetet okozott vele, majd a kocsiban talált értékeket is magával vitte. Mindezt pedig felfüggesztett büntetése, és vezetéstől eltiltás ellenére követte el.

Óvodából a detoxikálóba, avagy anya kicsit a pohár aljára nézett...

She2021.11.16, 23:27

Egy néni szólongatja: - Jaj lelkecském, téged meg mi lelt? Ő, meg zokog tovább, hangosan... Nem érteni, mit motyog maga elé. Valaki hívjon már egy mentőt!

Britney Spears újra szabad: 13 év után most ivott először alkoholt

Life.hu2021.11.16, 19:38

A világhírű énekesnő közel 14 éve állt édesapja gyámsága alatt, semmiről sem dönthetett önállóan. Most azonban újra szabad és ezt nem csak a rajongók, hanem ő is megünnepelte.

Miért jó, ha száraz a november?

Gyogyzona.hu2021.11.10, 21:15

A brit példára itthon immár hatodik éve meghirdetett száraz november egy absztinens hónapot kér mindenkitől. A Kék Pont Alapítvány kezdeményezése az eltelt évek során nagy ismertségre tett szert, de vajon tudjuk, miért és kinek is van értelme belevágni abba?

"800 000 alkoholista van hazánkban, és ezt a fél ország megszenvedi"

Life.hu2021.11.10, 19:27

Bajzáth Sándor addiktológiai szakreferens ellátogatott a Mokkába a "száraz november" alkalmából  és a fialatok alkoholfogyasztási szokásairól, valamint a függőségről beszélt.

Késsel esett neki volt élettársának egy bedrogozott, részeg nő Szegeden

Itthon2021.11.09, 16:57

Rács mögé kerülhet az a nő, aki külföldi munkából hazatérve késsel támadt volt barátjára, és életveszélyesen megsebesítette.

Meg fog lepődni, mely országokban isszák a legtöbb alkoholt

Gazdaság2021.11.09, 07:55

Az alkohol valószínűleg a leggyakrabban és a legrégebben fogyasztott rekreációs célú anyag a világon. Ám ha megnézzük, hogyan oszlik el a globális fogyasztás a világ országai között, jelentős egyenlőtlenségeket találunk. Egyes helyeken ugyanis szinte egyáltalán nem iszik a lakosság, míg az adatok szerint egy kis sziget könnyedén vezeti az alkoholfogyasztás lakosságarányos rangsorát.

Ha tehetik, töményet isznak a magyar kamaszok, a sör csak a második

Life.hu2021.11.08, 14:45

Megdöbbentő tanulmány látott napvilágot, ami szerint a magyar fiatalok jelentős része nem veti meg az alkoholt.

Száraz november - avagy a kreatív mentál-fitness

Life.hu2021.11.04, 21:41

Évek óta hódítanak a különféle kihívások, amelyek sokszor viccesek, sokszor viszont egyenesen veszélyesek. Most azonban itt van egy olyan kihívás, amely egyáltalán nem rombol, sőt kifejezetten pozitív hatással lehet bárki életére. Éljen a száraz november!

Csavarhúzóval szúrta ki haverja szemét egy férfi Kőbányán

Life.hu2021.11.04, 21:27

Italoztak, majd az este véres agresszióba torkollt.  A vádlott eljutott a tettlegességig: végül egy férfre  támadt, aki belehalt a sérüléseibe. 

Sokkoló fotó: függősége teljesen eltorzította Jessica Simpson arcát

Life.hu2021.11.03, 10:46

Az egykori szexszimbólum, Jessica Simpson Instagram oldalán őszintén megnyílt élete legnehezebb időszakáról. 

Drága Halloween: 5 autót tört össze az ittas 74 éves nő

Life.hu2021.11.03, 07:59

Egy maratoni halloweeni buli után ült volán mögé az ittas 74 éves bukaresti hölgy, és öt autóban is kárt tett.

Leitattak, bedrogoztattak, majd félholtra vertek egy kamaszlányt egy házibulin

Nagyvilág2021.10.29, 14:49

Borzalmas állapotban rohant segítséget kérni egy fiatal lány egy idegen asszony lakásába az angliai Accringtonban: félmeztelen volt, testén pedig több, kék-zöld, illetve vérző sérülés is éktelenkedett. Mint kiderült, három másik, nála idősebb lány 20 percen keresztül ütötte-verte, rugdosta, és egyéb, válogatott kegyetlenségekkel kínozta, miután egyikük lakásán közösen iszogattak és drogoztak.

Borfogyasztási gyorstalpaló: ezért nem mindegy, hogy hogyan isszuk a bort

Life.hu2021.10.27, 21:28

Ahogy idősödünk, úgy távolodunk az alsó polcos, párszáz forintos boroktól, és kezd felértékelődni a minőség a mennyiséggel szemben. Ám az igazi, minőségi borfogyasztás nem csak ezen múlik. 

A szakember azt állítja, csak egy megoldás létezik a másnaposságra, mégsem ajánlja

Life.hu2021.10.28, 10:58

Dr. Karl Kruszelnicki elárulta az egyetlen hatékony módszert másnaposság ellen, ugyanakkor hozzátette, senkinek sem ajánlja. 

Kuperózis: a rózsa, amelynek egy nő sem örül

Gyogyzona.hu2021.10.26, 13:05

Az arc rózsás kipirosodását nem csak egy szerelmes vallomás okozhatja. A rózsabajként is emlegetett probléma, a kuperózis (couperose), a hajszálerek kitágulása a bőr felszínén, különösen az arcon és az orron. Nem fájdalmas, ám begyulladhat, és tünetei elcsúfíthatják az arcot, lelki és fizikai szenvedést is okozva ezzel az érintett nőnek vagy férfinek.

Kiderült, hogy eddig a pandémia alatt miből volt sok, miből túl kevés

Gyogyzona.hu2021.10.22, 21:08

A Kaliforniai Egyetem (UCLA) vezette kutatócsoport megállapította, hogy az amerikaiak többet ittak, többet dohányoztak, kevesebb időt töltöttek testmozgással, de annál többet ültek számítógép vagy televízió előtt, mint a világjárvány előtti időkben.

Elképesztő bejelentés Elon Musktól: újabb alkoholos italt dob piacra a Tesla

Gazdaság2021.10.22, 10:38

Giga Beer néven szállna be Elon Musk a sörgyártásba – a Cybertruck-inspirálta üveggel a Tesla-fanatikusokat célozza. Már le is védették a márkanevet, írja a Business Insider nyomán a Forbes.hu.

Másfél milliárdos forintos áfacsalást követett el sörrel és más alkoholokkal egy bűnszervezet

Itthon2021.10.14, 10:24

Egy Kiskőrösről irányított, szeszes itallal kereskedő, a költségvetésnek több mint másfél milliárd forint kárt okozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Részeg sofőr áldozata lett egy baba Walesben

Nagyvilág2021.10.12, 16:21

A 23 éves Lucy Dyer egy BMW-vel közlekedett a városban, amikor Dél-Wales egyik forgalmas útkereszteződésében péntek este egy másik kocsival karambolozott. A vétlen autóban gyerekülésben utazott egy 6 hónapos baba, Eva Maria Nichifor - írja a Ripost a Metróra hivatkozva.

Pult alá rejtett alkoholt iszogat Majka a Sztárban sztár leszek! adásai alatt

Life.hu2021.10.12, 10:08

A Sztárban sztár leszek! mesterei mindig megalapozzák a jókedvet és a kiváló hangulatot a TV2 stúdiójában. Úgy tűnik, azonban, hogy akad közöttük olyan, aki a jókedvét a pult alá rejtett italának köszönheti. 

Tömeges alkoholmérgezés: az áldozatok vérében tiszta etanolt találtak

Life.hu2021.10.08, 17:02

Tizenhét ember vesztette életét egy tömeges alkoholmérgezésben Oroszországban, az Ural hegységtől délre fekvő Orenburg megyében - közölte pénteken Telegram-csatornáján a régió kormányzójának hivatala.

5025 liter lefoglalt alkoholos italt semmisítettek meg a NAV munkatársai - videó

Itthon2021.10.08, 15:19

5025 liter alkoholt semmisítettek meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai, az ismeretlen eredetű italokból a folyamat végén biogáz lesz, ami hőenergiaként hasznosul.

Majdnem halálra vertek egy férfit egy kocsmai tömegverekedésben

Itthon2021.10.07, 17:03

Egy budapesti söröző előtt esett egymásnak három részeg vendég, melynek során egy 25 éves férfi életveszélyesen megsérült. Az ügyészség gyilkossági kísérlet, illetve garázdaság miatt emelt vádat a verekedés résztvevőivel szemben.

Több, mint egy kiló fémet operáltak a férfi gyomrából: azután kezdett fém tárgyakat enni, hogy felhagyott az ivással

Life.hu2021.10.03, 22:08

A litván férfi egy hónappal ezelőtt abbahagyta az ivást, és rászokott a fém tárgyak evésére.

Egy skóciai lepárlóban whiskyvel hajtják az autókat, azok mégsem lesznek részegek tőle

Gazdaság2021.09.27, 13:26

Becsíphet az autónk, ha túl sokat tankolunk? Az attól is függ, hogy miből. De amíg számunkra továbbra is tilos, addig gépjárműveink nyugodtan leguríthatnak néhány korty whiskyt vagy pálinkát indulás előtt, sőt, ettől indulnak be igazán. Aggodalomra semmi ok, az autók nem fognak részegen garázdálkodni tőle.

Gyerekei szeme láttára verte halálra feleségét egy ukrán férfi

Nagyvilág2021.09.27, 18:42

Három gyerekük jelenlétében gyilkolta meg feleségét egy apa Ukrajnában. Bár az egyik kislány anyja segítségére sietett, már késő volt. A gyilkos az eset után elmenekült a helyszínről.

Börtönbe kerülhetnek, amiért részegen ültek a volán mögé

Itthon2021.09.27, 15:11

Az ügyészség börtönbüntetést javasolt azzal a két férfival szemben, akiket nyáron tetten értek, amint Kaposváron részegen vezettek úgy, hogy mindketten felfüggesztett börtönbüntetés alatt álltak.

Imádtad A szökést? Van egy hely, ahol Michael Scofield bőrébe bújhatsz

Unilife.hu2021.09.24, 17:09

Imádod a börtönös sorozatokat? Többször végignézted A szökést vagy az Orange is the New Blacket? Akkor biztos, hogy ez a bár neked való!

Luxusvodkák, melyek árából akár űrutazásra is be lehet fizetni - galéria

Gazdaság2021.09.18, 21:13

A vodka talán a világ egyik legismertebb röviditala, ami számtalan minőségben érhető el a világ minden táján. Valószínűleg a gazdagok által megvásárolt márkáknak teljesen más ízviláguk van, mint a kis boltban vásárolt, olcsóbb társaiknak. A kérdés, hogy vajon miért kerülnek egyes üvegek több millió dollárba? Ismerje meg a világ legdrágább vodkáit, illetve derítse ki, hogy miért ilyen drágák!

Vicces vagy fájdalmas? Ilyen arcot vágnak az emberek, miután lehúznak egy felest - Galéria

Life.hu2021.09.19, 15:38

Megvan az a pillanat, amikor még mosolygósan emeled a kis pohárkát koccintásra, majd magadba öntöd a felest, és eltorzul az arcod? Ezeket a pillanatokat örökítette meg Tim Charles fotós.

Tudtad? Könnyen tragédiához vezethet, ha ezt az italt alkohollal fogyasztod

Life.hu2021.09.17, 18:40

A TikTok egyik közkedvelt orvosa nem régiben megdöbbentő dologról számolt be.

Ezt műveli az alkohol a férfiak legféltettebb kincsével

Life.hu2021.09.07, 07:47

Nagy kárt okozhat akár pár pohárka alkohol is: férfiak számoltak be arról, hogyan tette tönkre a romantikus estéjüket egyetlen pohár ital.

Ötven napja józan a topmodell-tévészereplő

Tévé2021.09.06, 19:45

Chrissy Teigen 2017-ben beszélt először a problémáiról.

5 tévhit, amit az egyetemen el akarnak majd veled hitetni a bulizásról

Sulilife.hu2021.08.31, 17:54

Felvettek az egyetemre, nemsokára elkezdődik egy új fejezet az életedben. Teljesen ismeretlen közegbe fogsz csöppenni, a maga szabályaival és szokásaival, amikből jobb párat nem átvenni.

Csomagok közé, ülésekbe rejtették a csempészett cigarettát és alkoholt - videó

Itthon2021.08.31, 11:11

Több mint kilencmillió forint értékben foglaltak le cigarettát és alkoholt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Nyugat-Magyarországon.

KVÍZ: Mennyit tudsz a borról?

Unilife.hu2021.08.23, 20:36

A világ egyik legnépszerűbb alkoholos italának számít a bor, amelyet Magyarországon is előszeretettel fogyasztanak az emberek ünnepségeken, vagy akár kisebb-nagyobb baráti összejöveteleken is. Kvízünkben most arra vagyunk kíváncsiak, hogy mennyit tudsz erről a nemes italról.

Azt hitte, a barátjának szeretője van, ezért felgyújtotta a férfi lakását

Nagyvilág2021.08.24, 12:32

A 30 éves nő Facebookon ismerkedett meg a férfival, majd "barátság extrákkal" kapcsolatban voltak, időnként meglátogatták egymást. Egy alkalommal együtt iszogattak, majd amikor elfogyott az ital, és a férfi lement a boltba, a nő arra gyanakodott, hogy a férfinak van valakije rajta kívül, ezért kegyetlen bosszút állt.

Csak a legdrágább italokat próbálta ellopni a tatai illetve a komáromi üzletből

Itthon2021.08.23, 15:44

A nő december 4-én egy tatai, áprilisban pedig egy komáromi áruházból próbált italokat lopni. Összesen 100 ezer forint értékben.

Alkoholt csak mértékkel! De mennyi az annyi?

Life.hu2021.08.23, 13:18

Az alkoholfogyasztás évezredek óta jelen van az emberiség életében, mondhatni, egyidős a létezésünkkel. Az első alkoholos ital a legtöbb kutató szerint a sör volt, amelynek pontos elkészítéséről ókori feljegyzések is szóltak, de a bor szintén nagy népszerűségnek örvendett már időszámításunk előtt több ezer évvel.

Drogot találtak a Tankcsapda-koncertről hazatartó, M3-ason elgázolt lány szervezetében

Itthon2021.08.22, 20:23

Egy nő és a barátja egy szilveszteri Tankcsapda-koncertről tartottak hazafelé az M3-ason. Összevesztek, ezért a nő kiszállt a kocsiból. Nem sokkal később egy másik autós halálra gázolta. A Bors információi szerint a szakértők drogot találtak a nő vérében.

Házilag kotyvasztott alkoholt egy 63 éves nő - 16 ember ölt meg vele

Life.hu2021.08.19, 17:12

Egy nőt őrizetbe vették gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával, miután 16 ember halt meg azután, hogy ittak a házi készítésű alkoholtartalmú italából. 

A szakértő elmagyarázta: ezért fontos eleme a részegség az emberi civilizációnknak

Life.hu2021.08.19, 11:19

Edward Slingerland professzor azt állítja, hogy az alkoholfogyasztás kulcsfontosságú az emberi civilizáció számára, mert bizalmat épít idegenek között, enyhíti a stresszt és segít a problémák megoldásában.

Tragikus balesetet szenvedett öt tinédzser: az egyikük életét vesztette

Life.hu2021.08.18, 13:21

Lesodródott az útról és egy fának csapódott az autó, amelyben öt fiatal ült. Az egyikük életét vesztette.

Nemi erőszakkal vádolja egy nő Bob Dylant

Kultúra2021.08.17, 13:36

Egy ismeretlen nő beperelte a Nobel-díjas Bob Dylant azzal, hogy 12 éves korában, 1965-ben a zenész bedrogozta, leitatta és többször is bántalmazta szexuálisan. A 80 éves művész tagadta a vádat.

Kampány indult a fiatal felnőttek tudatos alkoholfogyasztásáért

Gazdaság2021.08.09, 15:54

A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács a spiritsEUROPE támogatásával edukációs kampányt indított azért, hogy a fiatal felnőtteket ösztönözze a tudatos alkoholfogyasztásra. A 2021 őszéig tartó Másnap máshogy kampány során fesztiválbelépők és más értékes ajándékokért folytatott kvízekkel és nyereményjátékokkal, szakértők és influenszerek bevonásával a korosztály számára érdekes tartalmakat juttat el a fiatal felnőtteknek az italmertek.hu weboldalon és közösségi média csatornáin keresztül.

Jobban kell vigyázni vele, mint gondoltuk: meglepő dolog derült ki az alkoholról

Life.hu2021.08.05, 18:35

Az alkoholfogyasztás a korábban véltnél jobban megnöveli a rák kialakulásának kockázatát - állapították meg az Imperial College London tudósai. Kutatásukból az is kiderült, hogy a kávézás viszont védelmet jelenthet a májrák ellen.

Az alkohol a korábban véltnél gyakrabban okozhat rákot

Tudomány2021.08.05, 18:56

Az alkoholfogyasztás a korábban véltnél jobban megnöveli a rák kialakulásának kockázatát - állapították meg az Imperial College London tudósai. Kutatásukból az is kiderült, hogy a kávézás viszont védelmet jelenthet a májrák ellen.

Családi tragédia miatt alkoholizálhatott a nő, aki egy benzinkút kávézójába hajtott

Life.hu2021.08.04, 18:36

Ahogy arról mi is hírt adtunk, hétfőn egy benzinkút kávézójába hajtott egy nő a XI. kerületben. Most az is kiderült, miért történhetett. 

Hármas karambolt okozott egy nő, egy gyerek is megsérült

Itthon2021.08.04, 16:52

A dunaújvárosi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 31 éves nővel szemben, aki november 3-án bódultan vezetett, és balesetet okozott Velence és Adony között.

Berúgott bivalycsorda buktatott le egy illegális itallerakatot

Gazdaság2021.07.28, 19:51

Egy becsípett bivalycsorda leplezett le egy illegális itallerakatot Indiában, miután az állatok ittak a vályújukban lévő vízből. A rendőrség összesen 101 üveg szeszes italt foglalt le a bivalykarámban, továbbá letartóztatott három farmert törvénytelen alkoholforgalmazásért Gujarat államban. A részletekről a Magyarmezőgazdaság.hu agrár szakportál adott hírt.

Dögös bikinis képet posztolt Tolvai Reni - de mi van a lába között?

Life.hu2021.07.26, 15:55

Nem bír magával Tolvai Reni, ismét szuper szexi képet posztolt az Instagramjára.

Kiderült, fogyasztott-e alkoholt a magyar színész, amikor elgázolta a biciklist

Life.hu2021.07.23, 07:57

Bezerédi Tamás Kossuth-díjas színművész csütörtökön elgázolt egy biciklist Hajdúböszörményben. A baleset körülményeiről egyre több dolog derül ki.

Újabb titokról rántotta le a leplet Szegedi Fecsó megcsalt exe: "Volt probléma kettőnk között, és az az alkohol és a drog volt!"

Life.hu2021.07.16, 18:31

Bea nem tudta tovább tartani a száját, elmondott minden mocskos részletet Szegedi Fecsóval való kapcsolatáról.

Koktéllal a hőség ellen: így frissülj fel!

Unilife.hu2021.07.15, 19:06

Nem is akármilyen nedűvel teheted ezt meg a kánikulában, hanem egy jó gin koktéllal! Nem szereted? Erre csak azt tudjuk mondani, hogy itt a forróság, és a frissítő italok legjobbjai közt rengeteg készül ginnel, szóval ennél jobb alkalom nincs, hogy megismerd ennek az erős ízű italnak a legjobb arcát.

Friss kutatási eredmények: már napi két kis pohár bor fogyasztása is rákot okozhat

Life.hu2021.07.14, 12:34

A tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy négy százaléka köthető a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz - állapította meg egy szakértői bizottság.

KVÍZ: Mennyit tudsz a sörről?

Unilife.hu2021.07.13, 20:22

Sokak kedvencének számít manapság a sör, az emberek nagy része azonban néhány márka nevén kívül nem sokat tud erről az italról. Ha úgy érzed, hogy a te tudásod ennél jóval tovább terjed, akkor rögtön le is tesztelheted magadat a kvízünk segítségével.

Hűsítsd le magad a nyári nagy fröccs-szótárral

Unilife.hu2021.07.01, 13:44

A nyári hőségben nincs is jobb, mint barátaink társaságában felfrissíteni magunkat egy hűsítő fröccsel. Hazánkban nagy hagyománya van ennek az italnak, amely számos variációban elkészíthető. Ebből a cikkből megtudhatod, hogy mit érdemes kérned legközelebb a kedvenc kocsmádban.

Sokan aggódnak Curtisért: egyre többször látni alkoholt a kezében

Life.hu2021.07.02, 11:40

Egyre gyakrabban látni a népszerű rapperrről, Curtisről olyan fotókat, amelyeken alkohol van a kezébe. Sokan elkezdtek aggódni miatta, nehogy újra elinduljon lefelé a lejtőn. 

Búcsú a túlzott alkoholfogyasztástól: Egészségedre!

Gyogyzona.hu2021.06.29, 13:44

A mértékelt és kulturált alkoholfogyasztás még jóllétünkre is pozitív hatással lehet, viszont a túlzott italozás erősen károsítja az egészséget. A társasági együttlétekben sem ideális, ha ez az összetartó erő. Ha úgy érzed megbillentél, és több csúszik le, mint kellene, az alábbi lépések segítségével visszavehetsz a tempóból.

Hogy jobban bírd a bulikat: ezt tedd, ha egészséges maradnál a nyár során!

Sulilife.hu2021.06.26, 21:44

A nyár általában az az időszak, amikor az ember akarva-akaratlan több alkoholt és egészségtelen ételt fogyaszt, na meg többet éjszakázik, mint az év többi részében. Ez sokakat szorongással tölthet el, félvén, hogy elhíznak a szórakozás során. Félelemre azonban semmi ok: kis figyelemmel egészséges maradhatsz a nyári hónapok során is.

Nyár, buli, alkohol – Érezd jól magad, biztonságosan!

Sulilife.hu2021.06.19, 09:29

Itt a nyár és így az évzárót és ballagást követően lekerül rólunk egy nagy teher. Nincs suli, csak a végtelen vízpartok, partik akár szerda este is, hiszen ki figyeli, hogy csütörtökön mikor kelsz fel? Egy-egy buli azonban sokszor elcsúszik egy kicsit meredekebb irányba, amitől a másnap, vagy éppen az aznap, nem a legkellemesebb élmények közé tartozik.

Heti hét korsó sör egyenes út az egészségromláshoz? Lehet le kéne állnod kicsit?

Unilife.hu2021.06.18, 16:57

A vizsgaidőszak vége és a nyár beköszöntével egyre többünkben feltámad a partiszellem, és egyre jobban vágyunk egy kiadós, bulis feszültséglevezetésre az elmúlt hónapok izgalmai után. Azonban nem szerencsés féktelenül belevetni magunkat az éjszakába...

3 bizarr elképzelés, amit az orvostudomány jó ötletnek gondolt

Life.hu2021.06.15, 20:32

Az orvostudomány fejlődése megállíthatatlan, melynek köszönhetően számtalan olyan betegséget is tudunk már kezelni, amely korábban teljesen elképzelhetetlennek tűnt.

Késsel hadonászott egy férfi egy üzlet előtt, és megfenyegette a tulajdonost - Videó

Itthon2021.06.03, 14:08

Késsel fenyegetőzött egy férfi egy Dorog melletti üzletben. Mindezt azért mert részeg volt, és nem akartak italt eladni.

Ittasan balesetezett az Edda zenésze: a rendőrség most kezdeményezte jogosítványa bevonását

Life.hu2021.06.17, 06:43

Az Edda dobosa, Hetényi Zoltán szombat éjjel törte össze autóját Budapesten, miután részegen vezette azt. Most a rendőrség kezdeményezte jogosítványa elvételét.

Szereted a sört? Ezeket a dolgokat mindenképp tudnod kell róla!

Unilife.hu2021.05.29, 18:25

A sör napjaink egyik legnépszerűbb és legtöbbet fogyasztott alkoholos itala, ami igen hosszú múltra tekint vissza. Vannak viszont olyan érdekességek vele kapcsolatban, amit még a legnagyobb sörimádók sem feltétlen tudnak. Következzenek tehát a sörtörténelem legjei!

A mindenkit foglalkoztató kérdés: lehet-e inni a koronavírus elleni oltás előtt vagy után?

Life.hu2021.05.27, 10:03

Egyre több ember kapta már meg világszerte az oltást, de még mindig sokak állnak az oltakozás előtt. Azt pedig még mindig sokan szeretnék tudni, hogy lehet-e alkoholt fogyasztani az oltás előtt vagy után.

Harry herceg vallomása: "28 éves koromtól 32 éves koromig egy rémálom volt az életem"

Life.hu2021.05.21, 09:23

Harry herceg mentális problémáiról, alkohol- és drogfogyasztásáról és pánikrohamairól beszélt Oprah-nak a "The Me You Can't See" című dokumentumfilmben. 

"A felségem is nagyon sokszor szégyellt” - Tilla őszintén beszélt az ivásról

Life.hu2021.05.11, 14:03

Till Attila bevallotta, korábban sokszor a pohár fenekére nézett. Ugyan csak buliban ivott, de akkor rengeteget. Tudta, felesége sokszor szégyenkezik miatta.

Gwyneth Paltrow alkohollal oldotta a feszültséget a pandémia alatt: "Minden este ittam"

Life.hu2021.05.10, 09:47

Az Oscar-díjas amerikai színésznőből lett üzletasszony nyíltan vállalja, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta többször is a pohár aljára nézett.

Kemény elhatározás, durva fotó! Instagramján intett be Aurelio: ezekre mond a jövőben nemet

Life.hu2021.05.09, 14:09

Aurelio sosem állította, hogy szent életet él, saját maga sem tagadta, hogy nem vetette meg az italt, sőt, komoly drogügyletbe is keveredett. Most azonban Instagramján tette közzé: ennek vége. 

Megölte anyját egy férfi, majd felaprította a holttestét, és evett is belőle

Nagyvilág2021.05.07, 08:01

A "ventasi kannibálgyilkos" néven elhíresült férfi 2019-ben ölte meg a saját anyját, majd késsel és fűrésszel feldarabolta a holttestét, melyet kutyájával együtt meg is kóstolt. A bíróság előtt azt állította, hogy hangokat hallott a fejében, melyek azt parancsolták neki, hogy ölje meg az anyját.

Leitatta, pornót nézett, és szexelt a diákokkal egy iskolai konyhásnő

Nagyvilág2021.05.06, 19:31

Iskolás fiúkat csábított a lakására, alkoholt adott nekik, és pornóvideókat nézetett velük egy louisianai középiskola konyháján dolgozó nő. Több diákkal le is feküdt.

Tudja-e, hány buborék van egy pohár sörben?

Tudomány2021.05.05, 12:43

Amikor kiöntünk egy pohár sört, akkor gyorsan egy tekintélyes méretű habzó réteg emelkedik a tetejére. Ahogy az egyre több, apró buborék egyesül, azok orrcsiklandozó habréteget képeznek. Mindez a habos, szénsavas „áramlat" eleinte végtelennek tűnik. Épp ezért merült fel a kérdés a tudósokban: vajon hány buborék keletkezhet egy pohár sörben?

Átszáguldott a körforgalmon, aztán egy fának csapódott egy részeg férfi Szigetszentmiklóson - képek

Itthon2021.05.01, 11:02

Tegnap éjszaka, egy részeg férfi három utasával száguldott Szigetszentmiklóson, amikor egy körforgalom után fának csapódtak – írja a baleset-info.hu.

Brutálisan megvertek egy Somogy megyei férfit és a vendégeit is

Itthon2021.04.27, 16:33

A Kaposvári Járási Ügyészség csoportos, fegyveres garázdaság miatt emelt vádat azzal a három testvérrel szemben, akik tömegverekedést rendeztek egy vendégségben, mert egyikük összeveszett a házigazdával.

Rangos nemzetközi elismerést kapott egy magyar bor

Gazdaság2021.04.21, 12:17

Nagyaranyérmet nyert a Moszkvában megrendezett Eurázsiai Bor- és Párlatversenyen (EAWSC) a mádi Demetervin Pincészet dűlőszelektált, 2013-as évjáratú Király furmint aszúja.

Zacher Gábor elárulta, szabad-e alkoholt fogyasztani az oltás után

Life.hu2021.04.21, 10:39

Az orosz tiszti főorvos kijelentette, hogy a Szputnyik V vakcina beadását követően 42 napig nem javasolt az alkoholfogyasztás. Felmerült a kérdés, hogy vajon ez más vakcinák esetében is érvényes? Zacher Gábor nyilatkozott a témában.

Szívszorító: fájdalmakkal teltek Avicii utolsó évei, 20 tablettát szedett naponta

Life.hu2021.04.20, 14:52

Három éve hunyt el Avicii, a világhírű DJ évekig szenvedett halála előtt, napi 20 tablettát is szedett, és borzalmas fájdalmak kínozták.

Meglepőt tett a brit Tesco, az újranyitott vendéglátóhelyekre küldi a vásárlókat

Gazdaság2021.04.19, 15:11

A brit Tesco egy nemes gesztussal arra biztatta vásárlóit, hogy ha tehetik és biztonságosnak érzik, akkor ne az üzletekben, hanem inkább a múlt héten hétfőn újranyitott pubok teraszain, illetve kerthelyiségeiben vásároljanak alkoholt.

Hosszú időre le kell mondanod az alkoholról, ha ezt az oltást kaptad

Life.hu2021.04.18, 15:55

Komoly önuralomra lesz szükségük azoknak, akik az orosz vakcinát kapták.

Miért veszélyes tinédzserkorban az alkoholfogyasztás?

Sulilife.hu2021.04.14, 18:11

Bármelyik generációt is nézzük, a középsulis éveknek mindig egyik kulcsfontosságú része volt a bulizás: legyen szó házibulikról, fesztiválokról, diszkókról, éjszakai klubokról, spontán szabadtéri összejövetelekről, például parkokban, tereken vagy vízparton. Igaz, a jelenlegi koronavírus-járvány miatt már több mint egy éve jobbára ezek a lehetőségek leszűkültek, és leginkább illegális házibulikban szórakoznak a fiatalok.