ünnep

címke rss

Így dolgozza fel a válását Tóth Gabi

Tévé2023.08.17, 10:48

Hiába a magánéleti válság, Tóth Gabi minden figyelmét a munkájára fordítja, fontos feladatok várják augusztus 20-án.

Közös múltunk méltó ünnepe – így zajlott a VII. Ősök Napja

Kultúra2023.08.07, 16:03

A hétvégén nagy sikerrel zárult a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe. Az elmúlt napok időjárási előrejelzései ellenére, csak reménykedni mertünk egy szép ünnep megvalósulásában. Az Ég meghallgatta kívánságainkat, és a 2023. évi Ősök Napja ünnepünk fényesen valósult meg. Már a rendezvény kezdetén hatalmas tömegek érkeztek a bugaci pusztába, és ezen népes tömeget még az időnként előforduló záporok sem tántoríthatták el attól, hogy együtt emlékezzünk és ünnepeljük őseink hagyományát. Ezúton is köszönjük a bugaci pusztára kisereglett százezres tömegnek (résztvevőknek, segítőknek, rendfenntartóknak, vendégeknek, látogatóknak,, ...

Évente háromszor ünnepli a házassági évfordulóját Barta Sylvia

Life.hu2023.05.30, 12:23

Az időjós 2000-ben ismerte meg a férjét, két lányuk született, akik most 17 és 19 évesek.

Jelentősen megváltozik az üzletek nyitvatartása a pünkösdi hosszú hétvégén

Gazdaság2023.05.25, 13:52

Összegyűjtöttük a hazai kiskereskedelmi üzletek ünnepi nyitvatartási rendjét: mutatjuk, mikor lesznek nyitva az Aldi, az Auchan, a CBA, a Lidl, a Penny, a Spar, az Interspar és a Tesco áruházláncok, a kisboltok, a benzinkutak valamint a gyógyszertárak a pünkösdi hosszú hétvégén.

Nézze meg, mennyire hasonlítanak a magyar sztárok édesanyjukra - fotók!

Tévé2023.05.07, 17:07

Anyák napja alkalmából rengeteg hazai celeb és sztár tett ki a közösségi oldalára közös fotót édesanyjával. Alább egy kis válogatás a képekből, négy oldalon.

Jön a virágkereskedelem egyik legfontosabb napja

Gazdaság2023.05.05, 10:25

Május első vasárnapja hagyományosan anyák napja, aznap és az azt megelőző néhány napban jelentősen megugrik a virágárusok forgalma. A vevők jellemzően a tavaszias-nyárias színű vágott virágokból álló vegyes, nagyobb értékű csokrokat és a cserepes virágokat egyaránt keresik, de a tulipán, a rózsa is népszerű ajándék ilyenkor - írja sajtóközleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). 

Túlzásba vitték a fiatal nők az ünneplést, borzalmas dolog történt - videó

Tévé2023.04.26, 17:59

A pincérek sem voltak a helyzet magaslatán, leégett egy nő haja. Emlékezetes születésnapi parti marad, az biztos. 

Magyarországon ünnepli ötvenedik születésnapját a világsztár - fotó

Tévé2023.04.16, 14:40

Mint azt korábban írtuk, az Oscar-díjas Adrien Brody a napokban töltötte be az ötvenet és úgy döntött, hogy családjával Budapesten ünnepli meg a nagy napot. 

Így érzi magát súlyos balesete után Bodrogi Gyula

Tévé2023.04.15, 10:10

Mint azt korábban írtuk, az utóbbi időben sokat betegeskedett Bodrogi Gyula, aki többször is megjárta a kórházat az elmúlt évben. A színművésznek sérve volt, bevizesedett a tüdeje és eltört a bordája is a színházban történt szerencsétlen baleset következtében, akkoriban kétséges volt, hogy felépül-e valaha. Most elárulta, hogy érzi magát azóta és hol tart a gyógyulásban.

Görögországban még csak ezután ünneplik a húsvétot, nem is akárhogyan

Travelo2023.04.12, 11:03

A görög ortodox egyház Jézus Krisztus feltámadását és a tavasz beköszöntét együtt ünnepli. Idén ez a dátum április 16-ra, vasárnapra esik, de már péntektől láthatjuk, hogyan is készülődnek az év legfontosabb vallási és kulturális eseményére, az újjászületés ünnepére. Nem csak a dátum, de a görög ortodox húsvéti szokások is eltérnek a mi húsvéti hagyományainktól. Mutatjuk.

Ezek a világ legfurcsább húsvéti szokásai

Tudomány2023.04.10, 09:01

A húsvét világszerte népszerű ünnep, ám minden kultúrának megvannak a saját egyedi hagyományai. Számos érdekes húsvéti szokás létezik az ételektől kezdve a dekorációkig bezárólag, amelyek régiónként is változnak. Ez az ünnep ugyanis sokkal többet jelent, mint néhány szabadnapot, csokoládényuszit és tojást: a húsvét ugyanis a kereszténység csodálatos vallási ünnepe  amelyet mindenféle tradíció és szokás kísér. Összegyűjtöttünk néhány húsvéti hagyományt a világból, amelyek bepillantást engednek a különböző kultúrák különös ünnepi szokásaiba, a franciaországi óriási omletttől a svéd húsvéti boszorkányokig. Bizarr vagy éppen megható szokások.

De vajon miért hoz tojást a húsvéti nyuszi?

Tudomány2023.04.09, 17:01

A húsvét a nagyböjti időszak végét és Jézus húsvétvasárnapi feltámadását ünnepeli. Mindez rengeteg édességet és tojásokat is jelent, amit átsző a misztikus és varázslatos húsvéti nyuszi legendája. Ez azonban kérdéseket vet fel: vajon honnan származik a húsvéti nyúl? Miért hoz nekünk édességet és tojást? Milyen idős? És ami a legfontosabb: mi köze van egy nyúlnak a vallási ünnephez? Hogyan vált az évek során a gyerekek szeretett szimbólumává?

Igaz történet: ezek a székely nyuszik egy hargitai állatorvosnak köszönhetik létezésüket

Travelo2023.04.07, 14:21

Rákossy Zsigmond egy picike hargitai faluban, Csíkpálfalván él feleségével, Brigittával, kisfiával, Ogmánddal és kislányával, Tegzával. Zsigmond az állatorvosi egyetemen vizsgadolgozata témájaként a házinyúl egy új színváltozatának létrehozán dolgozott. A diplomája megszerzése után azt tűzte ki céljául, hogy az általa megálmodott fatjákat fogja tenyészteni. 

Meglepő szokások: 7 ország, ahol teljesen másképp ünneplik a húsvétot, mint nálunk

Travelo2023.04.06, 14:15

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását a világ számtalan pontján megünneplik, ám nagyon eltérő módokon. Igen színes a paletta a vidám sárkányeregetéstől a fájdalmas keresztre feszítésig. Országok szerint mutatjuk be a számunkra legmeglepőbb szokásokat.

Húsvéti rekordok a legnagyobb tojásfától a legdrágább csokoládényúlig

Travelo2023.04.06, 13:37

Mivel az időjárás nem éppen tavaszias, kirándulástippek helyett inkább megosztunk veletek néhány világrekorder húsvéti dekorációt, hogy meghozzuk a kedveteket az ünnepi kreatívkodáshoz. Persze arra nincs szükség, hogy Guinness-rekordot állítsatok fel, de inspiráló látni, hol tartanak a megszállott csúcsdöntögetők!

Húsvéti programok, melyeket a család minden tagja élvezni fog

Life.hu2023.04.04, 22:30

Hat napos lesz idén a tavaszi szünet, mely április 6-tól 11-i tart. Nagy része tehát a húsvéttal telik majd, de ennek ellenére vagy éppen ezért ennyi ideig a lakásba szorulva, gyerekekkel, nem élhető helyzet. Ne is maradjon otthon, aki megteheti! 

Így válassz tökéletes húsvéti sonkát az ünnepi asztalra!

Life.hu2023.03.28, 20:17

A húsvéti ünnep elengedhetetlen eleme a sonka. Ám egész biztosan sokan jártunk már úgy, hogy a megvásárolt darab nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ebben próbálunk most segíteni.

Spanyolországban már a húsvétra készülnek, félőseknek ott nincs helye

Travelo2023.03.31, 09:31

Már jó néhány éve történt, hogy egy Budapesten élő spanyol ismerősömet arról kérdeztem, hazautazik-e a közeledő húsvéti ünnepekre. Xavier, aki Murciából származik, közölte, hogy egyáltalán nem vágyik haza, mert egész gyerekkorában rettegett a húsvéti időszaktól. Csodálkozva néztem rá, de aztán elmesélte, hogy Spanyolország bizonyos részein kicsit másképp készülődnek a húsvétra, mint nálunk.

Így fest a húsvét azokban országokban ahol nem ünneplik, de tudnak róla

Travelo2023.03.30, 09:33

A húsvét a kereszténység legnagyobb és legszentebb ünnepe, amikor Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon feltámadt. A világ 195, az Egyesült Nemzetek Szervezete által elismert országának többsége ünnepli a húsvétot, de 116 országban a húsvét hétfő nem számít munkaszüneti napnak. Ugyanakkor néhány nem keresztény országban is megemlékeznek róla.

Sonkán innen, tojáson túl: mi kerül más nemzetek húsvéti asztalára?

Life.hu2023.03.28, 17:00

Ha húsvét, akkor sonka, tojás, sós kalács? Az attól függ, melyik országban jársz. Minden nemzetnek megvannak a maga szokásai, ünnepi ételei. Ezekből válogattunk és készítettünk összeállítást.

Lerántjuk a leplet a tökéletes főtt tojásról: így készítsd el, hogy ne csak finom, de szép is legyen!

Life.hu2023.03.28, 16:42

A Húsvét egybeforrt a főtt tojással, amit mindenki máshogy szeret fogyasztani. Cikkünkben eláruljuk, mi a tökéletesen elkészített tojás titka, és elárulunk néhány praktikát, amivel a tojás kívül-belül hibátlan lesz. 

Családi ünnepeink csúcspontja: ki van a legrosszabbul?

She2023.03.26, 14:27

Ahol nagy a család, ott mindig akad egy-két rokon, aki igyekszik mindenben túllicitálni a másikat, pláne, ha az státuszából adódóan egyfajta vetélytársnak számít. Nem volt ez másképp nálunk sem, a két nagymamám igyekezett mindent bevetni annak érdekében, hogy egyértelművé váljon, ki a jobb, de leginkább, hogy ki a betegebb. 

Világszerte elkezdődött a muszlimok pompával és böjttel teli hónapja, a ramadán

Travelo2023.03.23, 12:53

Kezdetét vette az év különleges időszaka a muszlim vallású emberek számára. A ramadán az iszlám holdnaptár 9. hónapja, amely alatt a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek. Körbejártuk a legnagyobb iszlám ünnep legfontosabb tudnivalóit a böjt idejétől a kötelezően betartandó szabályokig. 

Chris Hemsworth és felesége megalázta egyik kisfiukat

Tévé2023.03.22, 17:59

Chris Hemsworth és magyar származású felesége, Elsa Pataky 2010-ben házasodtak össze, a kapcsolatból három gyerekük született, ikerfiaik a napokban lettek kilencévesek. A család együtt ünnepelte a nagy napot, melyről az egészségi állapota miatt nemrég visszavonult színész megosztott egy fotót is, ami miatt azóta is rengeteg kritikát kap.

Így ünnepelte születésnapját a súlyos beteg Bruce Willis - videó

Tévé2023.03.21, 12:37

Mint azt korábban írtuk, egyre súlyosabb Bruce Willis állapota, aki súlyos demenciával küzd, lassan saját édesanyját sem ismeri fel. A színész egész családja összefogott az ápolása érdekében, Demi Moore is odaköltözött exférjéhez és annak új feleségéhez, hogy segítsen gyereki apjának. A színész március 19-én töltötte be a 68. életévét, amit szűk családi körben ünnepelt.

Sonka, tojás, fonott kalács: íme, a még ma is élő húsvéti szokásaink keresztény gyökerei

Life.hu2023.03.28, 12:19

Minden család egy kicsit másképp ünnepli, de azért megvannak az állandó elemei is a húsvétnak. A modern, elvárosiasodott húsvét a sonkáról, tojásról, nyúlról, na meg a locsolkodásról szól. Ám ezeknek – és még sok más, az ünnepkörhöz tartozó hagyományunknak –, a népi kultúránkban gyökerező, mély jelentésük van.

Lantos Csaba: A kormány kitart értékei mellett

Gazdaság2023.03.14, 13:39

A kormány a háború, a világpolitikai átrendeződések és az energiaválság közepette is kitart eddigi értékei mellett, védi a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat - mondta az energiaügyi miniszter a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések és miniszteri elismerések átadási ünnepségén, kedden Budapesten.

Orbán Viktor: Ünnepeljünk együtt március 15-én!

Itthon2023.03.07, 17:09

Orbán Viktor miniszterelnök képet tett közzé a hivatalos közösségi oldalán.

Ritka családi fotót mutatott Cindy Crawford - kép

Tévé2023.02.22, 15:12

Február 20-án töltötte be az 57-et Cindy Crawford, aki évtizedeket tagadhatna le valódi életkorából. Az egykori szupermodell a mai napig tevékenykedik a divatszakmában, de átadta a stafétát két gyerekének, akik édesanyja nyomdokaiba léptek. Crawfordot és családját ritkán látni közös felvételen, de a szupermodell születésnapja alkalmából összeállt az egész család egy fotó erejéig. A fotón modell fia, Presley Walker Gerber és lánya, Kaia Gerber, valamint férje Rande Gerber közrefogják az ünnepeltet, aki épp a születésnapi tortáján lévő gyertyákat készült elfújni. 

Az ünnep, ami bujasága miatt sokáig tiltva volt: erről szólt a farsang

She2023.02.16, 17:09

Az álarcos alakoskodások és a végtelen mulatás ünnepe volt egykor a farsang, amit bujasága miatt egykor tiltottak és az ördög ünnepének tartották. Ennek ellenére a hagyomány nem tűnt el, de sajnos csak kevesen tartanak minden hozzá kapcsolódó szokást, pedig ilyenkor még a nőknek is szabad volt kirúgniuk a hámból!

Végre itt a tavasz: Köszöntsük hóvirággal!

Travelo2023.02.14, 13:42

Februárban búcsúzik a tél, és megjelenik a tavasz első hírnöke a hóvirág, vagy más néven árvavirág. Hazánkban négy különböző fajával találkozhatunk, leggyakrabban a kikeleti hóvirággal, mely főként erdeinkben nő. Ismerjük meg jobban ezt a mindössze egy hónapig virágzó védett növényt.

“Ha senki nem visz el randizni, elviszem én magamat” - 5 szívmelengető Valentin-napi történet

She2023.02.15, 12:51

Sokan gyűlölik a Bálint-napot, mondván, manapság csak az anyagiakról és a megfelelési kényszerről szól. Ezek a rövid sztorik azonban épp azt bizonyítják, hogy pusztán egy kis odafigyeléssel és kreativitással is meg lehet édesíteni a szerelem ünnepét.

Így ünnepli születésnapját Baukó Éva - képek

Tévé2023.02.08, 13:16

Feburár hetedikén ünnepelte negyvenedik születésnapját Baukó Éva, aki éveket letagadhatna valódi életkorából. Az általa megosztott fotók alapján úgy tűnik, kivételesen szűk családi körben ünnepelte a nagy napot, melyre egy hatalmas vörösrózsa-csokrot és egy tortát kapott, melyekről képeket is mutatott a közösségi oldalain. A képhez csak annyit írt: Üdv, a "B-oldalon", arra utalva, hogy életének egy új fejezete kezdődött el.

Itt a farsang, áll a bál - hazai népszokásaink, melyek egy részéről már nem is tudunk

Travelo2023.02.05, 09:26

A farsang kezdete mindig vízkeresztre, azaz január 6-ra esik és hamvazószerda napjával zárul, így idén február 23-ig tart. A farsang középpontja a karneváli időszak, amely farsangvasárnaptól húshagyókeddig tart. Külföldön ilyenkor a legnagyobb esemény a riói és velencei karnevál, itthon pedig szintén világhírű a mohácsi busójárás. Most körbejárjuk a magyarországi a farsangi szokásokat, melyek egészen a középkorig nyúlnak vissza.

Ezen napon ünnepeljük a pingvineket!

Travelo2023.01.19, 12:02

Január 20-a a pingvin tudatosság napja. Ezen a napon megemlékezünk ezekről a fenséges állatokról, akiknek a száma sajnos folyamatosan csökken.

Születésnapját ünnepli Nagy Feró

Tévé2023.01.14, 20:52

Január 14-én ünnepli születésnapját Nagy Feró, aki idén lett 77 éves. A zenész már négyszeres nagypapa, de mégsem tervez nyugdíjba vonulni. Az egész életét végig dolgozta és ezen nem is akar változtatni.

Itt az ideje elgyászolnom gyerekkorom karácsonyait, mert sosem lesz már olyan az ünnep, mint egykoron

She2023.01.15, 23:57

Idén éreztem először megkönnyebbülést, mikor végre lekerültek a falról az égősorok, leszedtük és elcsomagoltuk a díszeket, és kivittük a fenyőfát. Minél tovább néztem a karácsonyi csecsebecséket, minél többször hallottam a jól ismert ünnepi slágereket, annál inkább eluralkodott rajtam egyfajta apátia és csalódottság amiatt, hogy talán csak másodpercekre sikerült csak átadnom magam a karácsony zserbóillatú szellemének.

Szilveszteri partik kedvelt itala a gin, de némelyiknek elképesztő ára van

Gazdaság2022.12.30, 05:54

A középkori Hollandiából származó gin a whiskyvel és a borral ellentétben - amelyek érlelése hosszú időbe telik - gyorsan előállítható. Ennek köszönhetően általában a ginek elérhetőbbek és megfizethetőbbek a fogyasztók számára a drágább boroknál. Egyes ginek megkóstolásához ugyanakkor komolyan spórolni kell. Sőt: a világ legdrágább ginének palackjáért közel 2 millió forintot kell fizetni. Összeállításunkban bemutatjuk a legdrágább ginféléket!

Ezekkel a csalástípusokkal próbálkoznak a leggyakrabban az ünnepi szezonban

Gazdaság2022.12.15, 10:11

A karácsony időszaka különösen kedvelt a rosszindulatúak, az emberek jóhiszeműségével, óvatlanságával visszaélők körében. Számos csalástípus kifejezetten az ünnepi készülődés napjaihoz köthető. Mutatjuk a legveszélyesebb csalási módszereket, és az is, hogy mire figyeljen, hogy ne váljon áldozattá!

A magyar családok jó minőségű, biztonságos termékekből készíthették az ünnepi fogásokat

Gazdaság2022.12.28, 09:56

Több mint 1.800 ellenőrzés, 12,2 millió forint bírság és 51,6 tonna forgalomból kivont élelmiszer a fő mérlege az idei téli élelmiszerlánc-ellenőrzésnek. Az akció kapcsán Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár kiemelte, biztonságos, jó minőségű termékekből készíthették ünnepi fogásaikat a magyar családok és ez a szilveszterkor hagyományos termékek esetében sem lesz másképp.

Hazatért Horváth Éva és családja

Tévé2022.12.26, 19:02

Ahogy korábban írtuk, a hazatérést tervezgette Baliról Horváth Éva, hiszen ott nem ünneplik a karácsonyt úgy, mint nálunk. Mivel a volt szépségkirálynő imádja az évnek ezt a részét, nagyon hiányzott volna számára a meghitt, békés, karácsonyi hangulat. Eddig úgy tűnt, nem jött össze ez a terve, hiszen nemrég még Baliról mutatott egy fotót, most azonban Instagram-sztoriban közzétette a családi karácsonyfát is, melyhez annyit írt: Otthon, édes otthon!

Ők készítik a legtöbb édességet

Gazdaság2022.12.26, 17:41

 Az édesipar nem meglepő módon sok milliárd dolláros iparág. Képes összeállításunkban az Alltopeverything segítségével bemutatjuk a világ tíz legnagyobb édességgyártó cégét az éves összesített forgalom alapján.  

Karácsonyfa több milliárd forintért? Hihetetlen, de létezik ilyen

Gazdaság2022.12.26, 14:41

A karácsonyi költekezési láz természetesen a karácsonyfákat is eléri, hiszen a világ különböző pontjain csillagászati összegekbe kerülő fákat is felállítanak. Egy 40 centiméternél alig valamivel magasabb aprócska karácsonyfát Japánban például 1,8 millió dollárért lehetett megvásárolni. Ám találunk példát ennél jóval drágább fákra is. Mutatjuk ezeket!

Újabb magyar sztárok mutatták meg, hogyan ünnepelnek idén karácsonykor

Tévé2022.12.26, 13:23

A magyar sztárok még az ünnepek alatt sem kerülik a feltűnést és szívesen mutogatják a családjukat és otthonukat is karácsonyi díszben, ezzel kívánnak követőiknek kellemes ünnepeket. A közösségi oldalakon folyamatosan osztanak meg újabb tartalmakat arról, hogyan telik számukra az ünnepi időszak.

Így karácsonyozott Ákos és családja - fotó

Tévé2022.12.26, 12:50

Kovács Ákos Kossuth-díjas zenész az ünnepek alkalmával kivételt tett és megmutatta ritkán látott családját a közösségi oldalán. 

A francia lakosság több mint fele szerint a karácsony nem egyházi ünnep

Nagyvilág2022.12.26, 10:56

A V4NA nemzetközi hírügynökség arról ír, hogy egy felmérés szerint mindössze a lakosság 37 százaléka tartja a karácsonyt hagyományos keresztény ünnepnek, 52 százalék szerint a vallástól független világi ünnep, ami mindenkié.

A krampuszoktól a betiltott ünnepig: itt vannak az igazi karácsonyi furcsaságok!

Gazdaság2022.12.25, 19:12

A karácsonyi szokások évtizedek vagy akár évszázadok óta velünk vannak, ám az ünnep történetét számos furcsaság kíséri a múltból. Bemutatunk néhány érdekességet a karácsony történetéből.

Ezek a leggyakrabban adott karácsonyi ajándékok

Gazdaság2022.12.22, 11:31

A karácsonyi ajándékok kiválasztása sokaknak nehéz feladat, és gyakran nem könnyű igazán kreatív ajándékot adni a szeretteinknek. Vannak azonban olyan ajándékok, melyek rendre előkerülnek. Mutatjuk a toplistát a leggyakrabban adott ajándékokról.

Így karácsonyoztak idén a magyar sztárok

Tévé2022.12.25, 12:03

Valaki gázálarcban, más hatalmas dekoltázst mutogatva, kutyákkal fotóztatta magát, de olyan is akadt, aki elutazott a magyar télből a trópusokra. Hogy töltötték december 24-ét a hazai sztárok, celebek? 

Jézus születésének csodája és titkai

Tudomány2022.12.24, 16:03

December 25-én százmilliók emlékeznek meg világszerte Jézus születéséről (a koptok és az ortodox keresztények január 7-én ünnepelnek). Az újszövetségi Szentírás nem jelöli meg Jézus születésnapját, a történészek is hosszú ideje kutatják a pontos dátumot. Hogyan határozták meg egykor a karácsony, Jézus születésének időpontját, és vajon mikor született valójában a Megváltó?

Halászlé, 30 fős vendégsereg, dupla karácsony - így ünnepelnek idén a magyar sztárok

Tévé2022.12.24, 13:58

A karácsony sokak számára az egyik legbensőségesebb időszak, hiszen ezt az időt szeretteik körében töltik. Az ünnepek előtt szinte mindenki azon dolgozik, hogy időben elkészüljön mindennel, ami ebben az időszakban nélkülözhetetlen, mint az ajándékok, vagy az egyik legfontosabb, a karácsonyi menü, ez pedig a sztárok közt sincs másként. Néhányan a hazai sztárok közül elárulták az Origónak, hogy mivel készülnek az idei karácsonyra, és miért lesz más számukra a mostani ünnep, mint az eddigiek.

Néha úgy érzem, egyenesen ciki, hogy szeretem a karácsonyt

She2022.12.22, 18:14

Az ünnep közeledtével az emberek nagyjából két táborra szakadnak. Azokra, akik elmerülnek a karácsonyi hangulatban, feldíszítik a lakást, lelkesen gyújtják meg vasárnap az adventi gyertyákat, szerzik be az ajándékokat és azokra, akik hatalmas sóhajok kíséretében, szemforgatva grincseskednek.

Ezeket biztosan nem tudta a dióról

Gazdaság2022.12.21, 13:25

A karácsonyi ünnepi menü szinte minden magyar családban elképzelhetetlen valami diós finomság nélkül. Az Európai Friss Csapat – Az ízek ereje program során a nagy karácsonyi klasszikusok, a bejgli és a dió nyomába eredt.

Ragyogj! – Január 21-én ünnepel Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Travelo2024.01.26, 14:12

Veszprém a Bakony-Balaton régióval közösen viseli 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet, amelynek első lépése egy látványos megnyitó show lesz január 21-én. A különleges, nagyszabású produkció mellett egész nap, sőt egész hétvégén kísérőprogramok várják a Veszprémbe és környékére látogatókat.

Ragyogj! – Január 21-én ünnepel Veszprém és a Bakony-Balaton régió

She2022.12.23, 09:57

Veszprém a Bakony-Balaton régióval közösen viseli 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet, amelynek első lépése egy látványos megnyitó show lesz január 21-én. A különleges, nagyszabású produkció mellett egész nap, sőt egész hétvégén kísérőprogramok várják a Veszprémbe és környékére látogatókat.

Ragyogj! – Január 21-én ünnepel Veszprém és a Bakony-Balaton régió

Nagyvilág2022.12.23, 09:57

Veszprém a Bakony-Balaton régióval közösen viseli 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet, amelynek első lépése egy látványos megnyitó show lesz január 21-én. A különleges, nagyszabású produkció mellett egész nap, sőt egész hétvégén kísérőprogramok várják a Veszprémbe és környékére látogatókat.

Így változik az üzletek nyitvatartása az év végi ünnepi időszakban

Gazdaság2022.12.22, 12:04

Összegyűjtöttük a hazai kiskereskedelmi üzletek év végi nyitvatartási rendjét: mutatjuk, mikor lesznek nyitva karácsonykor és szilveszterkor, illetve az ünnepek között az Aldi, Auchan, a CBA, a Lidl, a Penny, a Spar, az Interspar és a Tesco áruházláncok, a kisboltok, valamint a gyógyszertárak.

Illatos karácsonyi finomságok Ausztriából – így készítsd el!

Travelo2022.12.21, 14:01

Akárcsak nálunk, Ausztriában is elmélyülten és szeretettel várják a karácsonyt. Vásárok, sütemények, adventi koszorúk és más karácsonyi hagyományok kísérik az év legszebb időszakának varázsát. Már előkerültek a tradicionális karácsonyi finomságok receptei is, amelyeket most meg is osztunk veletek, hogy a vaníliás kifli vagy a forró puncs illata átjárhassa az otthonotokat.

Oscar-díjas gyorstalpaló a fa alá: így játszd el, hogy örülsz a borzalmas ajándékoknak!

She2022.12.20, 20:19

Elbénázott ajándékot kapni nem kellemes. Az ember hajlamos úgy érezni, hogy a másik meg sem próbálta őt kiismerni, illetve egyáltalán nem törődik azzal, ki is valójában az ajándékozottja, mire vágyott volna.

Videó: Idén is káprázatos látványt nyújt Kanada legszebb Fényfesztiválja

Travelo2022.12.20, 14:15

Ha valaki a kanadai Vancouverben jár, a VanDusen botanikus kertet az év bármely szakában érdemes meglátogatnia, de különösen ajánlott a decemberi karácsonyi Fényfesztivál idején. 2022-ben ez a híres rendezvény november 25-től január 2-ig tart, és ha nem is juttok el oda, akkor nézzetek most velünk körbe, mert csodát láttok!

Egy közismert karácsonyi sláger jegyében minden év végén megtelnek az amerikai autópályák

Gazdaság2022.12.19, 18:23

Amikor a brit Chris Rea 1986-ban megírta a Driving Home for Christmas című dalát, nem csak egy karácsonyi klasszikus slágert alkotott meg. Valójában megénekelte azoknak az amerikaiak életét is, akik minden évben hatalmas távolságokat vezetnek karácsonykor, hogy szeretteikkel együtt tölthessék az ünnepeket.

Fontos bejelentést tett az adóhatóság

Gazdaság2022.12.19, 14:22

A közigazgatási szünetben, azaz december 22. és január 6. között a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korlátozottan tartja nyitva ügyfélszolgálatait. Ügyintézés ez idő alatt is kezdeményezhető elektronikus úton a NAV-nál.

Liptai Claudiáék otthona már teljes karácsonyi pompában díszeleg

Life.hu2022.12.16, 22:43

A műsorvezető nem tagadja, hogy megszállottja a karácsonynak: a fát már napokkal ezelőtt felállították, otthonuk pedig vakító fényárban úszik.

Sarolta hercegnő rejtélyes kézjelet mutatott az ünnepi misén - Fotó

Life.hu2022.12.16, 22:18

Nemrég számoltunk be arról, hogy a walesi hercegi család imádnivalóan összeöltözött a karácsonyi istentiszteletre, azonban csak most szúrtuk ki, hogy a westminsteri apátságba lépve mit mutatott Sarolta hercegnő az egyik kezével.

Európa legszebb karácsonyfái, melyek közé egy magyar is bekerült!

Travelo2022.12.16, 11:19

Szögezzük le gyorsan az elején: hogy kinek mi a szép, az egyéni ízlés kérdése, még akkor is, ha a karácsonyfa dekorálásáról van szó! Azért a szívünk mégis ellágyult egy kicsit, amikor észre vettük, hogy a europeandestinations.com utazási oldal Európa legyszebb karácsonyfái közé az egyik budapestit is beválogatta. Mutatjuk, hogy a legjobb európai desztinációkat bemutató oldalon még mely városok fái vitték a prímet.

Így ünneplik a karácsonyt a meleg helyeken

Travelo2022.12.14, 02:03

„Fehér karácsonyról álmodom" – énekli Bing Crosby a világ egyik leghíresebb karácsonyi slágerében. Az utóbbi években a fehér karácsony már hazánkban is kérdéses, de mi van azokkal az országokkal, ahol a karácsony valójában nyárra esik? Most megmutatjuk, hogyan ünnepelik az emberek a karácsonyt, ahol az átlaghőmérséklet 25-30 Celsius fok között mozog.

Ezekről még biztosan nem hallottál! Különleges karácsonyi hagyományok a nagyvilágból

Life.hu2022.12.11, 21:57

Az izlandiak egy gonosz macska elől rejtőzködnek, Norvégiában eldugják a seprűket, az írek 12 állomásból álló kocsmatúrára indulnak, a finneknél pedig a Karácsonyi Béke nyilatkozat felolvasásával indul az ünnep. Ahány ország, annyi karácsonyi szokás.

Különleges borok és profi konyha karácsonyra - Ilyen az N28 élmény

Travelo2022.12.11, 17:00

Az elmúlt években átalakultak az ajándékozási szokásaink. Szeretünk az ünnepekkor tárgyi ajándékok, kis mütyűrök helyett élményeket adni. Legyen az egy múzeumi belépő, egy színházjegy, egy spa bérlet, vagy éppen egy ünnepi vacsora a tökéletes borokkal párosítva. Erre az ajándékra tökéletes példa a budapesti N28 Wine and Kitchen, ahova a kuriózumnak számító tételei miatt csábultunk el.

Gyémántberakásos aranycumit (is) kap karácsonyra a szüleitől ez a 2 éves kisfiú

Life.hu2022.12.11, 20:42

Nagy-Britannia legelkényeztetettebb kisgyermeke két és fél ezer font (1,2 millió forint) értékű ajándékot fog kapni karácsonyra. 

A legjobb kilátópontok Ausztria téli mesevilágba öltözött városaira

Travelo2022.12.10, 15:24

Ausztriában az adventi időszak az év egyik legszebb és legmeghittebb ünnepe. Mostanra már látványos karácsonyi díszbe öltöztek a városok, amelyek kivilágított épületeit, nyüzsgését a magasból is érdemes meglesni. Mutatjuk a legjobb kilátópontokat, és ha tehetitek, egyiket-másikat keressétek is fel, hiszen szemet gyönyörködtető élményekben lehet részetek.