rosszullét
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kórház
- utazás
- terhesség
- kényszerleszállás
- betegség
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rosszul lett a pilóta repülés közben
Az elsõ tiszt tette le a gépet, amiben egy utasként a fedélzeten tartózokdó pilóta is segített.
Rosszul lett az izgalomtól Az ének iskolája versenyzõje
Annyira izgult a fellépés miatt Németh Dávid, hogy rosszul lett a színpadon. Szerencsére még elõtte remekül elénekelte a dalát, de utána már nem bírta magát tartani.
Karda Bea: „Eljátszottam a gondolattal, hogy beveszek egy marék tablettát"
Kevesen gondolnák, hogy a mindig jókedvû magyar énekesnõ is került már kilátástalannak tûnõ élethelyzetbe, amikor már az is megfordult a fejében, nincs miért élnie.
Nótár Mary rosszul lett a színpadon
Az ájulás környékezte, a szédüléstõl pedig szinte nem is látott az énekesnõ, amikor egy hete rosszul lett a színpadon.
- címkék:
- Nótár Mary
- rosszullét
- Címkefelhõ »
Állandó rosszullétek gyötrik Peller Mariannt
Várandóssága negyedik hónapjában van a mûsorvezetõ, aki elárulta, sok szenvedéssel kell megküzdenie, de még így is próbálja kiélvezni a babavárás minden pillanatát.
„Azt hittem, meg fogok halni" – Szörnyû betegségérõl vallott Avril Lavigne
A kanadai énekesnõ hónapokon át nyomta az ágyat, mire kiderült, mi okozza egyre súlyosabb rosszulléteit.
Reviczky Gábor: "Két szívinfarktusom volt"
A színész arról vallott, hogy a megfeszített munkatempó miatt, rosszullétek gyötörték, amelyek egyértelmûen a szívinfarktus elõjelei voltak.
Klapka György a gyerekei elõtt is titkolta, hogy rosszul lett - Kineveti a halált
Elbagatellizálja rosszullétét Klapka György. Tény, az orvosok elsõre semmi komoly bajt nem találtak, de feltétlenül részt kell még vennie vizsgálatokon. Õ azonban azt állítja: a munka élteti.
- címkék:
- Klapka György
- kórház
- rosszullét
- Címkefelhõ »
Béres Alexandra elájult az edzés után
A kétszeres anyuka és edzõ nem osztotta be jól az energiáit, és a salgótarjáni nagyszínpadi órája után elájult, orvost kellett hívni hozzá.
Éden Apolka élete veszélybe került - váratlanul el kellett hagynia a játékot
Az Éden Hotel játékosa, Apolka váratlanul rosszul lett, kórházba szállították. Egy ideig attól is tartani lehetett, hogy el kell hagynia a játékot, végleg.
Több mint 20-an rosszul lettek egy belvárosi szállóban
Kényszerleszállás bûz és hányás miatt
Rájár a rúd a Hal a tortán szereplõire
Sági Szilárd rosszul lett, Kökény Attilát pedig szexuális felkéréssel keresték meg perverz hölgyek. Mi jöhet még hétfõ reggel?
Jobban van a Ferihegyrõl kórházba vitt kisfiú
Stabilizálódott annak a cseh kisgyereknek az állapota, aki miatt szombaton Ferihegyen kényszerleszállást hajtott végre az Emirates Dubajba tartó repülõje - tudta meg az Origo. Az egyéves gyerek hamarosan elhagyhatja a Heim Pál Gyermekkórházat.
Megszólalt Katalin hercegnõ öccse: vége a reggeli rosszulléteknek
James Middletonnal az ABC News ült le beszélgetni, és egy csomó érdekes dolgot osztott meg nõvérérõl, nagybácsi szerepérõl és sok más egyébrõl.
Vilmos lemond a trónról Katalin miatt?
Lapértesülés szerint Vilmos herceg kész lemondani a trónról, hogy kímélje a várandós Katalin hercegnõt.
Elõször jelent meg a nyilvánosság elõtt a várandós Katalin hercegnõ
A második gyermekével várandós Katalin elõször tudott eleget tenni hivatali kötelezettségének. A hercegnõt ugyanis terhességi rosszullétek gyötörték. Most mosolyogva, csinosan fogadta Szingapúr miniszterelnökét és nejét Vilmossal az oldalán.
Kórházba került Vadon Jani - Balázs egyedül vezeti a Celeb vagyok keddi adását
Feltehetõen a feszített munkatempó készítette ki Vadon Janit, aki kedden elájult, majd ezt követõen azonnal kórházba szállították. Sebestyén Balázs kedd este egyedül vezeti a Celeb vagyok, ments ki innen! adását.
Hivatalos bejelentés: visszatér a munkához Katalin hercegnõ
A Szingapúri Köztársaság elnöke hamarosan Nagy-Britanniába érkezik. Ez a hír nem csak a diplomáciai kapcsolatokat érdeklõk számára fontos, hanem azoknak is, akik aggódtak már Katalinért. A hivatalos bejelentés szerint a második babáját váró hercegnõ is ott lesz a fogadóbizottságban.
Katalin hercegnõ (megint) ikreket vár?
Túl gyanúsak azok a bizonyos reggeli rosszullétek vagy tényleg tudnak valamit a britek, amiért egy óra alatt kétszázan fogadtak a hercegnõ ikerterhességére?
Orvosi utasításra pihen Katalin hercegnõ
Nem akarnak szûnni a hercegnõ rosszullétei, ami miatt több nyugalmat és pihenést írtak elõ számára.
Sztár lett Békéscsabán az életmentõ ápoló
Egy szabadnapos mentõápoló élesztett újra egy kislányt, aki a békéscsabai belvárosi iskola uszodájában lett rosszul. A gyermek a medence mellett esett össze. Edzõje és édesapja kirohant a folyosóra segítséget kérni, Csendes Csaba éppen ott volt, gyermekéért ment az uszodába. Azonnal a kislány segítségére sietett, 20 perc alatt újraélesztette. A mentõs sztár lett Békéscsabán.
Vilmos búcsút intett Máltának – legközelebb Katalin és a kis György is elkísérik
Vilmos kétnapos turnén volt Máltán, ahová Katalin helyett az utolsó pillanatban kellett beugrania. Felesége ugyanis második gyermekükkel várandós és komoly terhességi rosszullétek gyötrik. A herceg megígérte, legközelebb már együtt utazik a kis család.
48 percig vártak a mentõre a pesti belvárosban
Megszólalt Vilmos herceg: "Katalin jól van"
Katalin hercegnõ - az elsõ terhességéhez hasonlóan - a másodikat is nehezen viseli és reggeli rosszullétek gyötrik. A kismama hétfõn Vilmossal tartott volna egy hivatalos eseményre, ahova a herceg végül egyedül érkezett.
Hivatalos! Katalin és Vilmos második gyermeküket várják
Cambridge hercege és hercegnéje hivatalos közleményben tudatta a nagyvilággal, hogy Katalin ismét várandós, második gyermeküket várják - írja a BBC. Nagyon gratulálunk nekik!
Borzalmas kínokat élt át a fogamzásgátló miatt Dundika
A fogamzásgátló szedése megkeserítette Dundika életét, mert súlyos allergiás tünetei voltak a gyógyszertõl.
Beszéde közben elájult a portugál elnök
- címkék:
- rosszullét
- Portugália
- Címkefelhõ »
Szívéhez kapott Gyõzike és összeesett
A showman az Édes Élet kamerái elõtt esett össze. A szívével vannak problémák.
Székrõl leforduló bizottsági tag, igazolványát urnába dobó szavazó
Öt szavazóhelyiséghez kellett kivonulnia a mentõknek az EP-választáson, a bizottsági tagok és a szavazók között egyaránt elõfordult komolyabb rosszullét. Az iratait urnába dobó Fejér megyei szavazónak estig várnia kell, hogy visszakapja a személyijét és a lakcímkártyáját.
Partidrogot csempésztek Orosz Barbara italába
"Másnap olyan rosszul voltam, hogy azt hittem, nem is tudom végigcsinálni a napot" - írta Orosz Barbara. A mûsorvezetõ arra gyanakszik, valaki partidorgot tett az italába.
- címkék:
- Orosz Barbara
- drog
- rosszullét
- partidrog
- Címkefelhõ »
Izzad és kiabál Pistorius – folytatódik a pere
A hetedik tárgyalási napon ismét a patológus vallomását hallgatja meg a bíróság. A sportoló egyre rosszabbul tûri a tárgyalást.
Rosszul lett Liptai Claudia
Néhány hete újra látható a TV2 Jóban Rosszban sorozatában Liptai Claudia. A történet szerint a doktornõ kétéves kómából ébred és még egészségügyi panaszokkal küzd.
Visszajött Cinthya hangja
Ahogy a Life.hu megírta, Cinthya Dictator sem úszta meg mellékhatások nélkül a sugárkezelést. A lánynak elment a hangja, jó ideig meg sem tudott szólalni.
Meghalt Helyey László
A Jászai Mari-díjas színmûvész 65 éves korában elhunyt – tudatta az Újszínház az MTI-vel.
Katie Price kórházban lábadozik
A gyönyörû testérõl ismert Glamour modell éjjel posztolt rosszullétérõl.
Mentõ szállította kórházba Kandász Andreát
A TV2 sztárja az otthonában lett rosszul, a férje riasztotta a mentõket. Az epeköve durrant be.
- címkék:
- Kandász Andrea
- kórház
- mûtét
- rosszullét
- mentõ
- epekõ
- TV2
- Címkefelhõ »
Partidrogot tettek Tibi bácsi italába
Mészáros Árpád Zsolt esete kapcsán elevenítette fel kellemetlen élményét Dévényi Tibor. A dj. állítja, neki is partidrogot tettek az italába.
MÁZS: "Megmérgeztek!"
Mint ahogyan megírtuk, a hétvégén kórházba került Mészáros Árpád Zsolt. Eleinte még megfázásról és hangszálgyulladásról szóltak a hírek, késõbb újabb találgatások láttak napvilágot, amelyek szerint MÁZS poharába partidrogot tettek. Amíg tegnap a Life.hu megkeresésére az Operettszínház sajtóosztálya úgy reagált, hogy sem megerõsíteni, sem cáfolni nem tudják a partidrogról szóló híreket, addig ma maga a színész tálalt ki a történtekrõl.
Nincs pénze a Sólyom Airwaysnek
Csütörtök délután bejelentették a dolgozóknak, hogy a cégnek nincs pénze, a béreket sem tudják kifizetni.
Utas landolt a repülõvel
Rosszul lett a pilóta, az utas rakta le a gépet az angliai Humberside repülõtéren.
Rejtély, miért lettek 53-an rosszul a gyorsétteremben
53-an lettek rosszul egy székesfehérvári gyorsétteremben péntek este. A panaszok a friss levegõn elmúltak, így senki nem került kórházba, de nem derült ki, mi okozta a rosszullétet.
- címkék:
- Székesfehérvár
- rosszullét
- Címkefelhõ »
Több mint százan lettek rosszul a Hungaroringen
A hõség miatt volt sok dolguk a mentõknek Mogyoródon. Pénteken és szombaton összesen 122 nézõt kellett ellátniuk.
Életet mentett Epres Panni
A szépséges modell a Margitszigeten segített egy bajba jutott idõs embernek - írja a Bors.
Kórházba kerültek az élményfürdõbõl
Két felnõttet és egy gyereket kórházba kellett szállítani kivizsgálásra az Aquaworld Budapest élményfürdõbõl - közölte az Országos Mentõszolgálat sajtóügyelete.
- címkék:
- Budapest
- élményfürdõ
- rosszullét
- mentõ
- Címkefelhõ »
Több száz német diák lett rosszul egy habpartytól
Habpartyval ünnepelték a sikeres érettségit egy gimnáziumban a német Kronberg városában, egy idõ után azonban mindenki rosszul lett, több száz diákot kellett kórházba vinni. A rendõrség szerint a hab keverésével lehetett probléma.
- címkék:
- Németország
- buli
- rosszullét
- hab
- Címkefelhõ »
Korábban szülte meg gyermekét Kim Kardashian
Öt héttel a kiírt idõpont elõtt szombaton reggel Los Angelesben megszületett Kim Kardashian és Kanya West kislánya.
Teljesen kikészült Cipõ mamája
Egyre rosszabbul van Cipõ mamája. Gizi néni szerint az egykori zenésztársak meggyalázzák fia emlékét. Szíve már nehezen bírja a terhelést - tudta meg a Bors.
Rosszul lett Beyoncé - vajon a terhessége miatt?
Kimerültség miatt lemondta antwerpeni koncertjét Beyoncé, akirõl az a hír terjed, hogy megint várandós.
Elhányta magát gyermeke születésekor a sorozatsztár
A Jóban Rosszban címû sorozat rosszfiúját alakító Seres Dániel apa lett, április 11-én ugyanis megszületett kisfia, Seres Lázár.
Kisbabát vár Rihanna?
Rosszullétek gyötrik Rihannát. Az énekesnõ koncerteket halaszt el állapota miatt, mert állítólag terhes.
Koncert közben összeesett Franz Welser-Möst
Rosszul lett és vezénylés közben összeesett húsvétvasárnapi koncertjén Franz Welser-Möst, a Bécsi Állami Opera fõzeneigazgatója - jelentette az ORF osztrák televízió.
Vezénylés közben esett össze a karmester
Vezénylés közben rosszul lett és összeesett vasárnap Franz Welser-Möst, a Bécsi Állami Opera fõzeneigazgatója - jelentette az ORF osztrák televízió. A Parsifalt a második felvonástól másik karmesternek kellett átvennie. Mint késõbb kiderült, lumbágó okozta a rosszullétét.
- címkék:
- Bécs
- opera
- rosszullét
- karmester
- Címkefelhõ »
Kórházba került Sarka Kata
Titokzatos módon tegnap rosszul lett Sarka Kata, akit aggódó férje kísért el a kórházba.
Így kerüld el a rosszulléteket edzésen
Balogh Rita fitneszedzõ és életmód-tanácsadó, a Life.hu szakértõje ezen a héten arra kereste a választ, hogy miért érezhetünk fájdalmakat edzés közben. Érdemes elolvasni a tanácsait, hogy tudjuk, mire kell figyelnünk az edzõteremben.
Kelly Osbourne-nak epilepsziája van?
Nem csak a kimerültség okozhatta Kelly Osbourne rohamát, a helyzet sokkal súlyosabb. A hírességet néhány napja kórházba szállították, mert rosszul lett. A pletykák szerint orvosai már megállapították, hogy epilepsziája van.
Drámai dolog történt Kelly Osbourne-nal
Kórházba került Kelly Osbourne. A sztárnak rohama volt legújabb tévéshow-ja forgatásán, ezért most vizsgálják az orvosok. Túl gyors tempót diktál?
Balesete óta depressziós a magyar énekesnõ
Néhány héttel ezelõtti balesete óta még mindig nincs jól a Josh és Jutta csapat énekesnõje.
Rosszul lett A Nagy Duett próbáján Cseke Katinka
A Jóban Rosszban színésznõje megszédült a színpadon a SuperTV2-n futó A Nagy Duett címû mûsor pénteki fõpróbáján.
Rosszul lett egy fél osztály egy budapesti iskolában
Tizennégy diák és egy tanár lett rosszul csütörtökön egy budapesti általános iskolában. A tûzoltóság nem mért határérték feletti szén-monoxid-szintet az intézményben.
Intenzív osztályra került az ismert pornósztár
Ron Jeremy még kedden került kórházba, mivel súlyos mellkasi fájdalmai voltak. Késõbb kiderült, hogy egy hatalmas értágulat volt a szíve mellett, így azonnal meg kellett mûteni a pornósztárt.
Vámpírgyermeket szült a szexi világsztár
A reggeli rosszullétek nem kerülik el a várandós sztárokat sem. Katalin hercegnõ levendulás keksszel próbálkozik, de Kim Kardashiant is megviseli a folyamatos hányinger. Nem volt ez máshogy Megan Fox esetében sem, az õ terhessége sem volt a kellemetlen tünetektõl mentes. A színésznõ egy talkshow-ban mesélt kisfia születésének körülményeirõl.
Bizakodóak Hillary Clinton orvosai
Hillary Clinton orvosai szerint nincs semmilyen hatása páciensük idegrendszerére az a vérrög, amelyet a fejében találtak, az amerikai külügyminiszter "teljes felgyógyulásával" számolnak.
Újabb titok Katalin hercegnõ terhességérõl
Ahogy azt korábban a Life.hu megírta, nem komplikációmentes Katalin terhessége. A hercegnõ december elején sorozatos rosszullétei miatt kórházba került, késõbb pedig holtan találták az õt ápoló és róla pletykáló nõvért. A tragédiában szerepet játszó két ausztrál mûsorvezetõ összeomlásáról és az esetleges ikerterhességrõl szóló hírek után most újabb titokra derült fény.
Egy idõre eltûnik Katalin hercegnõ
Katalin hercegnõ néhány nappal azután, hogy terhességi rosszulléttel beszállították, elhagyhatta a kórházat.
Hánytak a rajongók a Hobbit premierjén
A legnagyobb Középfölde-rajongók számára igencsak emlékezetes marad a Hobbit címû film új-zélandi premierje. A film közben és utána ugyanis hányinger, rosszullét és migrén kerítette hatalmába a nézõket.
Veszélyben a baba? Bent tartják a kórházban Katalin hercegnõt
Súlyos reggeli rosszullétek miatt kórházba került Katalin hercegnõ, aki kevesebb mint 12 hetes terhes. A királyi család azért volt kénytelen idejekorán bejelenteni a terhesség hírét, mert a rosszullétek miatt elkerülhetetlen volt a hercegnõ kórházi ápolása.
Bejelentette a királyi család Katalin terhességét
Végre hivatalosan is bejelentették, hogy Katalin hercegnõ elsõ gyermekével várandós, és reggeli rosszullétek gyötrik.
Gyógyíthatatlan betegségben szenved a népszerû magyar sztár
Gyógyíthatatlan betegségben szenved Aradszky László, akire emiatt váratlanul törnek rá rettenetes rosszullétek. Az énekesnek a gyógyszerek sem segítenek. Akár egy front, vagy egy kisebb stressz is súlyos veszélyt jelent számára, ezért orvosa megtiltotta, hogy részt vegyen Komár László temetésén.
Holnap kerül a hazai mozikba a Skyfall
Október 23-án a londoni Royal Albert Hallban rendezték meg a Skyfall világpremierjét.
Teljesen kiborult az új Bond-film premierjén Daniel Craig
Hiába alakítja hitelesen a kimért és mindig higgadt 007-es titkosügynököt, Daniel Craig a legújabb Bond-film premierjén kifejezetten izgatottnak és zavartnak tûnt. A sztár a Skyfall címû film premierjén, a vörös szõnyegen való bevonuláskor szinte reszketett és barátnõje, Rachel Weisz támogatására szorult.
- címkék:
- betegség
- film
- rosszullét
- sztár
- premier
- színész
- Címkefelhõ »
Majdnem meghalt az ismert magyar énekes - Sürgõsen kórházba kellett vinni
Mindössze pár percen múlt a híres magyar énekes élete. Komár Lászlót élettársa, Kriszta szállította kórházba, és azonnal az intenzív osztályra került.
A színpadon hányta el magát az ismert énekes
Koncertje alatt lett rosszul és hányta el magát Justin Bieber, aki nem is egyszer, hanem kétszer könnyített magát egyetlen fellépés alatt.
Leállították a hármas metrót
Rosszul lett egy utas, ezért leállították a 3-as metrót a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között. A BKV fõdiszpécsere úgy tájékoztatta az [origo]-t, hogy az érintett szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. Tíz óra elõtt lett rosszul az utas a Nagyvárad téren egy Újpestre tartó szerelvényen, a forgalom a fõdiszpécser szerint legkésõbb délelõtt 11-re helyreáll.
- címkék:
- metró
- 3-as metró
- rosszullét
- Címkefelhõ »
Öt fiatal gyógynövényektõl lett rosszul
A növények magvait a fiatalok szaküzletben vették, de rosszul lettek tõle, ezért kórházba szállították õket. Már jól vannak.
Mentõt hívtak a Megasztár énekesnõjéhez, Tóth Gabihoz
Mentõt kellett hívni Tóth Gabihoz a hétvégi gyõri fellépése elõtt.
Mérget itattak egy hétéves kisfiúval a társai
Mérget itattak nagyobb társai egy hétéves kisfiúval Vésztõn - írkja a Beol.hu. A gyerekek egy ólban találtak egy sörösflakont, amelyben méreg volt, valószínûleg permet- vagy rovarölõ szer. A gyereket már hazaengedték a kórházból.
- címkék:
- Vésztõ
- méreg
- rosszullét
- Címkefelhõ »
Lesz tanítás a kiürített iskolában
Semmilyen veszélyes anyagot nem találtak abban a pesterzsébeti iskolában, amelyet hétfõn kétszer is ki kellett üríteni, miután több gyerek is rosszul lett. Az iskola igazgatója szerint a gyerekek ismeretlen szagra panaszkodtak hétfõn, de kedden megkezdik a tanítást.
- címkék:
- Budapest
- XX. kerület
- iskola
- rosszullét
- Címkefelhõ »
Visszatérhettek a diákok a kiürített iskolába
Harminc diák panaszkodott szédülésre egy pesterzsébeti iskolában hétfõn délelõtt, ezért kiürítették az intézményt. A levegõben semmilyen rendellenes anyagot nem találtak. Egy tanár szerint az iskolában gázszagot lehetett érezni, mielõtt rosszul lettek volna a gyerekek.
- címkék:
- Budapest
- XX. kerület
- iskola
- rosszullét
- Címkefelhõ »
Újra kiürítették a pesterzsébeti iskolát
Egy órával azután, hogy újrakezdõdött a tanítás, ismét ki kellett üríteni azt a pesterzsébeti iskolát, ahol hétfõn délelõtt több gyerek is rosszul lett. Nem tudni, mi okozta a tömeges rosszullétet, 25 gyermeket szállítottak megfigyelésre kórházba.
- címkék:
- Budapest
- XX. kerület
- iskola
- rosszullét
- Címkefelhõ »
Medveczky Ilona infúziót kap
Medveczky Ilona egy héttel ezelõtt elvesztette az eszméletét, elesett, összetörte magát, és még mindig nem épült fel.
Többször is rosszul lett az énekesnõ a koncertjein - Lehet, komoly a baj?
Mostanáig titkolta Lady Gaga, hogy fellépésein gyakran rátör a rosszullét, és szinte minden este rohama van a színpadon.
Tizenhárom éves gyerek mentette meg iskolatársait
Szívrohamot kapott egy amerikai iskolabusz sofõrje, de egy gyerek megmentette társai életét. A jelenetet a jármû kamerája rögzítette is.
Rosszulléttel magyarázzák a furcsa rádiómûsort a Kossuthon
A vasárnapi reggeli adásban, a mikrofon mögött lett rosszul a Kossuth rádió egyik bemondója. Auth Magdát kórházba szállították, gyógykezelése jelenleg is tart.
- címkék:
- kórház
- rádió
- rosszullét
- bemondó
- Magyar Rádió
- MTVA
- Címkefelhõ »
Pánikrohamot kapott Damu Roland
Minimum három évet kell a börtönben töltenie Damu Rolandnak, miután a bíróság másodfokon, jogerõsen négy és fél évre ítélte a színészt.
Beszívva vitték kórházba Demi Moore-t a múlt héten
Nem marihuánát, hanem tömjénhez hasonló dolgot szívott Demi Moore, mielõtt kórházba szállították. A színésznõ barátai segélyhívása szerint félig eszméletlen volt, és nagyon remegett, amikor mentõt hívtak hozzá.
- címkék:
- Demi Moore
- rosszullét
- túladagolás
- Címkefelhõ »
Rosszul lett a vezetõ, több sávon ment keresztül a troli
A Kacsóh Pongrác úti felüljárónál több sávot átvágva ütközött egy autónak a 74-es troli.
- címkék:
- Budapest
- baleset
- rosszullét
- troli
- Címkefelhõ »
Lángostól kaphattak ételmérgezést fiatalok Szentendrén
Négyen rosszul lettek a lángostól Szentendrén, ételmérgezés gyanújával vitték õket a fõvárosi Szent László kórházba.
Nem tanácsos a klímát 28 Celsius fok alá tekerni a hõségben
A hõségben figyeljünk jobban a környezetünkben lévõkre, különösen az idõsekre és a gyerekekre. Senkit ne hagyjunk a strandon a tûzõ napon elaludni, ne hagyjunk gyereket még rövid idõre sem zárt autóban, valamint figyeljünk a folyamatos folyadékpótlásra, és figyelmeztessük erre - az elegendõ ivásról gyakran elfeledkezõ - idõs ismerõseinket is. A hõség miatt különösen a szív- és érrendszeri panaszok száma növekedhet.
Hasmenéssel vittek kórházba 37 táborozót Balatonalmádi mellõl
Összesen harminchét gyermeket és fiatal felnõttet vittek kórházba délután a Balatonalmádihoz tartozó Káptalanfüred két táborából, mert hasmenésük volt, hánytak és többen elájultak. A tisztiorvosi szolgálat egyelõre nem tudja, hogy mi okozza a rosszulléteket.
Selena Gomez alultápláltság miatt került kórházba
A Disney-csillag Selena Gomez csütörtökön kórházba került - mert hányingere volt, és komoly fejfájásra panaszkodott. A fiatal lányt egész éjjel bent tartották, pénteken pedig alapos vizsgálatoknak vetették alá. Mára végre kiderült, mi okozta a bajt.
Csokival segítették ki a véradáson Navracsicsot
Az [origo] helyszíni tudósítója szerint Navracsics Tibor igazságügyi miniszter nem érezte jól magát, ezért borogatással és csokival ápolták egy hétfõi véradáson. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint Navracsics nem lett rosszul. Az eseményen egy államtitkár nem adhatott vért.
Összeesett Bálint Antónia, mélyizomgörccsel szállították kórházba
Hetek óta hátfájásra panaszkodott, majd a színházi próba közben hirtelen összeesett Bálint Antónia, akit azonnal kórházba szállítottak.
Ismét kórházba szállították Gábor Zsazsát
Légzési nehézségek miatt kórházba szállították Gábor Zsazsát szerdán. A 94 éves magyar származású amerikai színésznõt tüdõgyulladással kezelik.
Rosszul lett utas miatt álltak le pár percre a villamosok a Petõfi hídon
Egy utas rosszul lett, emiatt állt le néhány percre a villamosközlekedés a Petõfi hídon a budai irányba csütörtök reggel. Az utast mentõ vitte el, ezután újraindultak a villamosok.
Zsazsa állapota válságos
Frédéric von Anhalt herceg attól tart: felesége, Gábor Zsazsa ezúttal már nem tér haza a kórházból. A kilencvennégy éves díva vért köhögött fel és nehezen lélegezik.
- címkék:
- Gábor Zsazsa
- rosszullét
- haldoklás
- Címkefelhõ »
A legfurcsább fóbia: Amikor a hányás tart rettegésben
Kerülsz minden olyan szituációt, ami öklendezéssel járhat, és a gondolattól is rosszul vagy, ha összegörnyedve látod magad a fürdõszobában? Esetleg a terhességtõl rettegsz, vagy félsz attól, ha valaki hányni kezd melletted? A bizarr jelenség neve: emetofóbia, ami nem csupán az orvosi szótárban létezik.
Az Atlanti-óceán felett lett rosszul egy utasszállító pilótája
A pilóta rosszulléte miatt meg kellett szakítani az Air France Párizsból New Yorkba tartó gépének útját. A repülõgép 232 utassal a fedélzetén sikeresen leszállt Reykjavíkban, útjukat holnap folytathatják. A pilótát kórházba szállították.
Tabáni Istvánt rosszul lett, mentõ vitte el!
Vasárnap este csepeli otthonában rosszul lett Tabáni István. Az énekest mentõ szállította kórházba, ahol azonnal infúzióra kötötték.
Kórházba került Vastag Csaba
Az X-Faktor szépfiúja már a mûsor kezdete óta betegeskedik, mivel belsõfülgyulladás miatt folyamatosan szédül. A héten egy komoly gyomormérgezés is ledöntötte a lábáról, és kórházba szállították.