Peking

címke rss

A császári háremhölgyek otthonát is meg lehet majd nézni Pekingben

Travelo2017.12.08, 12:58

Még többet mutat majd meg magából a pekingi Palotamúzeum, közismertebb nevén a Tiltott város, az egykori uralkodók és családjuk lakhelye - jelentette be pénteken San Csi-hsziang, a múzeum kurátora.

A 12 legmeglepõbb (és legfontosabb) tény Orbán kínai útjáról

Itthon2014.02.13, 20:22

Tárgyalt Kína legfontosabb vezetõivel, elõadást tartott a magyarok magányosságáról, nagy delegációja összehozott pár üzletet, és ígéretet kapott nagy fejlesztésekre. Mindezek mellett még instagramozni is maradt ideje Pekingben. Összegyûjtöttük Orbán Viktor kínai látogatásának legérdekesebb eseményeit.

Orbán a többpólusú világrend mellett áll

Nagyvilág2014.02.13, 17:53

Kína szívesen fokozza az együttmûködést a pénzügyek, a távközlés, az infrastruktúra és a csúcstechnológia területén Magyarországgal. Errõl is beszélt Hszi Csin-ping kínai elnök, amikor Orbán Viktor magyar kormányfõvel találkozott Pekingben. Orbán arról beszélt, hogy támogatja a többpólusú világrendet.

Kínai turisták és orvosok jöhetnek majd Orbán nyomában

Itthon2014.02.11, 13:59

Egy budapesti kínai turisztikai központ létrehozásáról már megállapodott a Kínában tartózkodó Orbán Viktor, és várhatóan lesz valamilyen egyezség a Magyarországra tervezett nagyszabású vasúti beruházásokról is. A kínaiak pedig már döntöttek arról, hogy Budapesten hozzák létre a kínai orvoslás régiós központját.

Öt dolog, ami váratlanul Kínába csábította Orbán Viktort

Itthon2014.02.11, 11:37

Pekingbe is olyan váratlanul ment Orbán Viktor, ahogy nemrég Moszkvába, de az nem valószínû, hogy a kínaiakkal is a paksihoz hasonló óriási üzletet kötne. Mégis, bármirõl is lesz szó a látogatáson, az a jelek szerint nagyon fontos a kínaiaknak.

Átdobják a tût az üvegtáblán

[origo] utazás2014.01.30, 09:10

A kínai körút utolsó hetében sem volt idõnk unatkozni. Hátra volt még néhány lenyûgözõ világörökségi helyszín, az agyaghadsereg, egy színházi elõadás, egy kungfubemutató, a nagy fal, no meg Peking, amely egyszerre taglóz le szépségével és tölt el szorongással az állandó katonai jelenlét miatt.

Peking beszürkült a szmogtól

Idõjárás2014.01.16, 15:10

Lezárták az autópályákat Pekingben az utóbbi idõk egyik legszmogosabb napján, csütörtökön. A városvezetés radikális lépésekre szánta el magát a széntüzelés betiltásával és a nagyon szennyezõ kocsik kivonásával.

Vakon landolnak a szmogban a kínai pilóták

Travelo2017.12.06, 16:45

A szmogban való leszállás elsajátítására kényszerülnek a Kína tíz legforgalmasabb repülõterérõl a fõvárosba érkezõ pilóták a járatok pontosságának növelése érdekében - írja a Global Times címû napilap.

Vaklandolást tanulnak a kínai pilóták

Archívum2013.12.13, 11:02

A szmogban való leszállás elsajátítására kényszerülnek azok a pilóták, akik Kína tíz legforgalmasabb repülõterérõl a fõvárosba érkeznek - írja a Global Times címû napilap. A tanfolyammal a járatok pontosságát akarják növelni.

Magyar intézetet avat Szijjártó Pekingben

Nagyvilág2013.11.13, 07:15

Magyar Kulturális Intézet nyílik Pekingben, Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség államtitkára nyitja meg.

Turisták a Mount Everest fogságában

Travelo2017.10.19, 10:25

Egy hirtelen érkezett nagy hóvihar miatt 86 turista, köztük 13 külföldi rekedt hétfõn a világ legmagasabb hegyének, a Csomolungmának (Mount Everest) mintegy 5200 méter magasságban lévõ térségében - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség.

Spórolós lesz a nemzeti ünnep Kínában

Travelo2017.10.09, 16:58

Spórolós lesz a nemzeti ünnep Kínában

Pekingben tombol az Oktoberfest-láz

Travelo2017.12.11, 13:27

Ugyan az igazi müncheni Oktoberfestre még 11 napot és 18 órát kell várnunk, a Lufthansa már dirndlivel és bajor ételspecialitásokkal hangolja hosszútávú utasait a sörkavalkádra, Pekingben pedig már kezdetét is vette a helyi sörfesztivál az eredeti Oktoberfesttel együttmûködésben.

Kitiltották az öngyújtókat a pekingi császári palotából

Nagyvilág2013.08.15, 16:10

Öngyújtót és gyufát sem lehet bevinni a pekingi Palotamúzeum területére. Az ott dolgozók sem gyújthatnak rá.

Betiltották az öngyújtót és a gyufát a Tiltott Városban

Travelo2017.10.19, 11:45

A pekingi Tiltott Város, a ma Palotamúzeumként üzemelõ egykori császári palota területére szerdától nem vihetnek be a látogatók öngyújtót és gyufát az építmény védelmének érdekében.

Sziklakertbe ágyazott villa egy kínai panel tetején

Nagyvilág2013.08.13, 12:12

Sziklakertbe ágyazott villa egy 25 emeletes lakóház tetején, a kínai fõváros, Peking Hajtien kerületében. Az engedély nélkül létesített különleges építményt a pekingi hatóságok le akarják bontatni.

Súlyos szmog ül Kína nagyvárosain

Travelo2017.10.19, 11:39

Kína nagyvárosait szmog borítja, a településeken a nap felében egészségtelen a levegõ, negyedében súlyosan szennyezett, a legrosszabb Pekingben és a környékén a helyzet - erre a következtetésre jutottak 74 város elsõ féléves adatait elemezve a kínai környezetvédelmi minisztériumban.

Csirkeburgerébe dugta teknõsét, hogy felvihesse a repülõgépre

Travelo2017.10.19, 11:38

Csirkeburgerbe rejtette kedvenc teknõsét egy férfi Kínában, így próbálta átcsempészni egy repülõtéri ellenõrzésen.

Fejetlenség a kínai Buddha-szobrok között

Travelo2017.12.08, 14:01

A hõmérséklet ingadozása következtében veszítette el a fejét több Buddha-szobor a pekingi Nyári Palotában - közölték a park illetékesei, miután az interneten elterjedt, hogy vandálok pusztítottak a kínai fõváros egyik legfontosabb idegenforgalmi látványosságánál.

Robbanás volt a pekingi repülõtéren

Nagyvilág2013.07.20, 16:04

Füstbe borult a terminál, miután egy kerekesszékes férfi felrobbantott egy csomagot. A robbantó az akció egyetlen sérültje.

Öt évvel hamarabb halnak a rossz levegõ miatt

Idõjárás2013.07.09, 12:40

Átlagosan öt évvel rövidül meg mintegy félmilliárd észak-kínaiak az élete a széntüzelés miatt. A központi kormányzat engedélye nyomán környezetszennyezési ügyekben is ki lehet szabni a halálbüntetést.

Kényszerleszállás öngyilkossági kísérlet miatt

Travelo2017.10.10, 15:28

Kényszerleszállás öngyilkossági kísérlet miatt

Luxusapartmanok a pekingi mûvésznegyedben

Travelo2017.12.11, 14:24

A pekingi mûvésznegyed, a 798 sorsa megpecsételõdni látszik: a kínai kormány bejelentette, hogy a következõ két évben 50 milliárd jüanból egy víziközpontot, luxusapartmanokat és egy szállodát épít az állami tulajdonú egykori katonai gyártelepen.

Kiszabadultak a kínai halászok

Nagyvilág2013.05.21, 10:10

Az észak-koreai támadók váltságdíjat követeltek. A halászok kiszabadultak, és a hajójuk is megmaradt. Nem tudni, kik voltak az elrablóik.

A legszennyezettebb városok Kínában vannak

Tudomány2013.04.15, 11:36

Pekingben idén már többször is kiugróan magas légszennyezettséget mértek, de még ennél is akad mérgezõbb levegõjû kínai város 2012 egészét tekintve.

Peking és Sanghaj egy belgrádi szemével

Archívum2013.04.06, 11:39

Rade ©aptovia a francia énekes, Woodkid Iron címû számára állította össze filmjét Pekingrõl és Sanghajról. Az alig 3 és fél perces, mozgalmas felvételbõl megtudhatjuk, hogyan látta a két kínai nagyvárost a belgrádi grafikus.

Pekinget ellepte a sivatagi homok

Nagyvilág2013.02.28, 10:02

A sivatagi homok okoz gondot több kínai tartományban, Pekinget is beterítette a por, máshol autópályákat kellett lezárni.

Peking újabb metróvonalat épít

Travelo2017.11.30, 17:47

Peking újabb metróvonalat épít.

Peking újabb metróvonalat épít

Nagyvilág2013.02.17, 20:07

Újabb harminchat kilométer hosszú metróvonalat építenek a kínai fõvárosban. A beruházás elkészülte után összesen 442 kilométeren utazhatnak metróval a pekingiek.

Boldogságot tanultunk a kínai újév elõtt

Travelo2017.12.06, 10:50

A Holdújév több napos ünnep az ázsiai országokban, családi összejövetelekkel, baráti bulikkal, gazdagságot jelképezõ ételek habzsolásával, munkaszüneti napokkal, kaotikus belföldi közlekedéssel. Idén ízelítõt kaphatunk a kínai boldogságszérumból, február 10-én Budapesten is lesz holdújévi fesztivál.

Egy nap a pekingi szmogban 21 szál cigarettának felel meg

Egészség2013.02.04, 16:55

Sokkoló adatokkal állt elõ az egyik kínai lap, amely elszívott cigaretta-mennyiségre konvertálta át a kínai nagyvárosok levegõjének szennyezettségét.

Holdújév Kínában és Budapesten is

Travelo2017.12.11, 16:59

A kínai holdnaptár szerint február 10-én veszi kezdetét a kígyó éve. A holdújév Kína egyik legnagyobb ünnepe, százmilliók utaznak haza ilyenkor, hogy családjukkal ünnepelhessenek, a parkokat és utcákat lámpásokkal díszítik. Budapesten is köszöntik a holdújévet, ha valaki nem akarna kimaradni a buliból.

Dobozos friss levegõt árulnak Kínában

Idõjárás2013.02.01, 12:12

Akkora a por Pekingben, hogy rossz íze van a levegõnek. Marad a szmog a hideg és a szélcsend miatt. "Tíz év múlva mindannyian gázálarcban fogunk közlekedni" - mondja az a vállalkozó, aki figyelemfelkeltés céljából árulja a dobozos levegõt.

Kína növekedése 8,4 százalék lehet

Gazdaság2013.01.17, 10:24

Kína idei gazdasági növekedése 8,4 százalék lehet a Kínai Társadalomtudományi Akadémia gazdasági kutatóintézete szerint. A kormány legalább 7,5 százalékkal számol.

Porban fuldoklik Peking

Idõjárás2013.01.15, 14:18

Kifejezetten kockázatos lélegezni a kínai fõvárosban, ahol a még elfogadható szint tizennégyszerese a légszennyezés, de mértek harminchatszoros koncentrációt is az utóbbi napokban. A szmogos szürkeség miatt látni is nehéz. Videó.

72 órás vízummentes tartózkodás Pekingben

Travelo2017.10.11, 09:17

72 órás vízummentes tartózkodás Pekingben

Vízummentes utazás Pekingbe és Sanghajba

Archívum2013.01.01, 12:21

Január 1-jétõl 72 órás vízummentes tartózkodást léptetett életbe Peking és Sanghaj 45 ország, köztük Magyarország állampolgárai számára. Az intézkedéstõl a turizmus fellendülését várják a kínai hatóságok.

Elindult a leghosszabb szuperexpressz

[origo] utazás2012.12.26, 11:58

Megkezdte mûködését szerdán a világ jelenleg leghosszabb távon közlekedõ szuperexpressze Kínában. A Peking és Kanton közötti járattal már közel 10 ezer kilométeren futnak nagysebességû vonatok az ázsiai országban.

Jövõre vízum nélkül lehet utazni Pekingbe

[origo] utazás2012.12.06, 10:10

A jövõ évtõl 72 órás vízummentes tartózkodást ígér Peking 45 ország, köztük Magyarország állampolgárai számára - jelentették be a kínai fõvárosban csütörtöki médiajelentések szerint. Azok, akik egy harmadik országba beutazási engedéllyel és repülõjeggyel rendelkeznek, a pekingi nemzetközi repülõtéren kérvényezhetik a vízum nélküli tranzitot.

Magyar kereskedõház nyílik Szaúd-Arábiában

Gazdaság2012.11.30, 12:51

Moszkvában, Pekingben és Rijádban is magyar kereskedõházak nyílnak a jövõ évben, hogy segítsék a magyar kkv-k érvényesülését. Szijjártó Péter szerint Európában verseny indult a keleti szövetségesekért.

Kínában dobbantana a Volkswagen

Gazdaság2012.11.23, 14:55

14 milliárd eurós, 2016-ban befejezõdõ gyárépítésekbe fogna a Volkswagen - közölte a Reuters a China Daily-re hivatkozva. Az elkövetkezõ négy évben 14 milliárd eurót fektetne a Volkswagen a kínai operációiba. Új, hibrid és elektromos modellek kínai legyártását is tervezi a jövõben a német iparági óriás.

Mikor lesz demokratikus Kína?

Vélemény2012.11.16, 12:42

Még mindig magabiztos autokrácia benyomását kelti, pedig archaikus politikai berendezkedésével hosszú távon nem jut messzire.

Megtámadták az amerikai nagykövetet Pekingben

Nagyvilág2012.09.20, 13:07

Nagyjából 50 feldühödött kínai támadt az amerikai nagykövet autójára Pekingben. A demonstrálók Amerika-ellenes jelszavakat skandáltak.

Új járatokra hajt a Budapest Airport

[origo] utazás2012.09.19, 17:05

Új járatok kellenének New Yorkból és Torontóból, és egy sor desztinációra lenne igény Ázsia jelentõsebb fõvárosaiból is. A Budapest Airport képviselõi az idei World Routes konferencián ezt szeretnék elérni.

Már 37 halottja van a pekingi esõzésnek

Nagyvilág2012.07.22, 23:09

Hat évtizede nem látott esõzés pusztít a kínai fõvárosban: utcákat és aluljárókat árasztott el a víz. A viharokban eddig legalább harmincheten haltak meg, többeket villám vagy áram csapott agyon. Nyolcvanezren a pekingi repülõtéren rekedtek. A meteorológusok további szélsõséges idõjárásra figyelmeztették a lakosságot.

Négy halottja van az évtized esõzésének Pekingben

Nagyvilág2012.07.21, 21:26

Legalább négyen meghaltak, hatan pedig megsérültek a kínai fõvárosban, ahol negyven éve nem látott esõzés pusztít napok óta. Az esõt kísérõ szélvihar óriási károkat okoz az épületekben, számos út járhatatlan, a pekingi reptéren többszáz belföldi és nemzetközi járatot töröltek. A felgyülemlett csapadékból Peking több pontján szabályos tavak keletkeztek.

Tarlós István a kínaiak barátságát keresi Pekingben

Itthon2012.06.25, 15:02

Budapest testvérvárosa lett Peking. A fõpolgármester azt mondta, az oktatásban és a környezetvédelemben is keresné az együttmûködést a kínai fõvárossal. Tarlós kedden elõadást is tart Budapest kulturális életérõl a kínaiaknak.

Ijesztõ karfiol Peking fölött

Idõjárás2012.06.20, 11:49

Óriási zivatarfelhõ volt látható a pekingi égen június 14-én este. A nukleáris bomba gombafelhõjéhez hasonlító jelenség egy óra tíz perc alatt alakult ki.

Az üzleti turisták kedvenc városai

[origo] utazás2012.06.05, 15:46

Melyek azok a városok, ahol a legtöbb idõt töltik az üzleti turisták? A Concur üzleti utazásszervezõ cég felmérése alapján London a legkedveltebb célpont, megelõzve Sanghajt és Szingapúrt. A legdrágább város pedig Tokió.

A pandamacinak is jár a pihenés

Archívum2012.05.27, 20:36

Pompásan érzi magát a pekingi állatkertben az egyik vörös pandamaci.

Budapest testvérvárosa lehet Peking

Itthon2012.05.24, 16:51

Tarlós István indítványa szerint testvérvárosi megállapodás születhet Peking és Budapest között. A fõváros együttmûködési megállapodást köthet Sanghajjal és az azerbajdzsáni Bakuval is.

Tengervizet ihatnak Pekingben

Idõjárás2012.05.22, 11:28

Ha valóban megépülnek a sótalanítók a kínai fõváros ellátására, meglehetõsen drága lesz az ivóvíz. Egy sótalanító már mûködik Pekingtõl délre, ám az nem elég a 19 milliós nagyváros ellátására.

Már nincs az amerikai követségen a bujkáló vak kínai aktivista

Nagyvilág2012.05.02, 12:08

A kínai hírügynökség jelentése szerint Csen hat nap után saját akaratából hagyta el az amerikai nagykövetséget. A BBC viszont egy amerikai illetékesre hivatkozva azt írja, hogy Csent orvosi kezelésre vitték, és hamarosan találkozik a családjával. Kína bocsánatkérést követel az Egyesült Államoktól, amiért nem normális módon fogadott be pekingi nagykövetségére egy kínai állampolgárt.

Az IMF reformját szorgalmazza Kína

Gazdaság2012.03.19, 10:30

A kínai miniszterelnök-helyettes szerint kedvezõek a Nemzetközi Valutaalap (IMF) törekvései, amelyekkel a szervezet segíti, hogy a feltörekvõ piacok és a fejlõdõ országok is hallathassák a szavukat a nemzetközi pénzügyekben. Az IMF vezetõje úgy látja, a kínai gazdaságban struktúraváltásra lenne szükség, vagyis a beruházások és az export helyett a hazai kereslet bõvítésére kellene koncentrálnia az országnak.  

Megnyílt a világ legnagyobb múzeuma Pekingben

Travelo2017.10.10, 14:46

A nagyközönség elõtt is nyitva áll Kína megamúzeuma, a Tienanmen tér keleti oldalában található Nemzeti Múzeum. Közel 200 ezer négyzetméteres területével a világ legnagyobbja.

Hogyan váltam Ponttyá? - A hét képei

Fotó2012.03.03, 12:04

Tomboló vadló, nyakba mélyedõ gombostû, beijesztõ Pokorni és hallá változó tenorénekes. A hét legjobb képei.

Hídról ugrani készülõ nõt mentett meg egy kínai rendõr

Nagyvilág2012.03.01, 19:51

A rendõr akkor rántott vissza egy - az autópálya hídjáról ugrani készülõ - nõt Kínában, mikor az egyik lába már a levegõben volt. Az asszony karonülõ gyermekével együtt akart ugrani.

Süllyednek a kínai nagyvárosok

Idõjárás2012.02.27, 14:30

Mértéktelenül termelték ki a talajvizet több kínai nagyvárosban, így süllyednek az érintett települések, köztük Peking és Sanghaj. Ez utóbbi városban már az 1970-es évek óta próbálkoznak a víz visszapumpálásával.

Már ötmillió autó járja Peking útjait

Auto2012.02.18, 11:34

Az utóbbi 15 évben megötszörözõdött a kínai fõváros autóinak a száma. 1949-ben még csak 2300 autó volt Pekingben.

Megdobálták a boltot az iPhone-ra hiába váró kínaiak

Techbázis2012.01.13, 14:39

Az Apple felfüggesztette az iPhone 4S okostelefon árusítását Kínában azt követõen, hogy a cég pekingi márkaboltját a feldühödött vásárlók tömege tojással kezdte dobálni, miután az üzletben elfogyott az ázsiai országban csak ezen a héten debütáló készülék.

Kár érte! Íme az egykor varázslatos hely, melyet senki sem látogathat

Life.hu2011.12.29, 10:03

Ha Walt Disney ezt látná, forogna a sírjában. Íme a mesevilág, mely sosem nyitotta meg a kapuit...

Több mint százharminc szálloda veszítette el csillagát Pekingben

[origo] utazás2011.12.06, 16:49

Elsõsorban a biztonsági problémák és a gyenge higiéniás körülmények miatt vette el a pekingi vezetés a város több mint 130 szállodájának csillagfokozatát. A hotelek között van egy korábban ötcsillagos is.

Nem tudnak felszállni a repülõk a szmog miatt Pekingben

Nagyvilág2011.12.05, 22:01

Több száz légi járatot töröltek a szmog miatt a kínai fõvárosban, és több odavezetõ autópályán is leállították a forgalmat a rossz látási viszonyok miatt.

Három hét után derült ki, hogy felgyújtotta magát egy kínai a Tienanmen téren

Nagyvilág2011.11.16, 13:31

Egy brit turista felvételt készített arról, hogy egy férfi felgyújtotta magát a pekingi Tienanmen téren. A hír a kínai sajtóban nem jelent meg, pedig az eset októberben történt. November közepén azonban a kínai hatóságok is elismerték az öngyilkos akciót.

Félmilliárdnyi adót követelnek a legismertebb kínai mûvésztõl

Nagyvilág2011.11.01, 13:02

Egy kisebb vagyont, mintegy félmilliárd forintnak megfelelõ összeget kellene befizetnie Aj Vejvejnek, Kína legismertebb, a rendszerrel szemben kritikus mûvészének. A férfit tavasszal már három hónapra bebörtönözték, támogatói szerint politikai nézetei miatt, de a hatóságok ragaszkodnak ahhoz, hogy adózási kérdésrõl van szó.

Meghibásodás miatt nem szállt fel egy kínai légitársaság új Airbusa

Nagyvilág2011.10.29, 23:46

A China Southern az elsõ kínai hetedik légitársaság, amely vásárolt a több mint ötszáz férõhelyes óriásgépbõl.

A vámpírgeneráció mérgezi Kínát

Nagyvilág2011.09.24, 14:03

Egyre több botrány jelzi, hogy sok gazdag kínai család gyereke fittyet hány a hagyományos kínai társadalmi értékekre, pénzével, drágai autókkal kérkedik, és azt képzeli, mindent megtehet. Az új generáció komoly problémát jelent sok kevésbé jómódú családnak is, a kínai népességszabályozás miatt egyedül felnevelkedett gyerekek szüleik fejére nõnek, és felnõtt korukig elvárják, hogy támogassák õket. Mi a baj Kína fiataljaival?

Így hûsölnek Pekingben!

Archívum2011.08.12, 14:05

A Pekingben lévõ vízipark a világ leghatalmasabb hûsölõ helye. 33 hektáron 33 ezer fõt tudnak vendégül látni. Nézd meg videónkat!

Pekingben mûködik a világ legnagyobb vízi vidámparkja - videó

[origo] utazás2011.08.11, 12:55

Egyszerre 30 ezer embert tud vendégül látni a világ legnagyobb vízi vidámparkja Pekingben. A park 33 hektáron terül el és a felhasznált hatalmas vízmennyiséget egy berendezés segítségével tisztítják és újrahasznosítják, így nem keletkezik szennyvíz.

Csuklyával a fején tartották fogva a kínai ellenzéki mûvészt

Nagyvilág2011.08.11, 11:13

Csuklyát kellett viselnie, a mosdóra külön engedéllyel mehetett ki, és éjjel-nappal két katona õrizte egy alig négy négyzetméternyi cellában a legismertebb kínai mûvészt, az áprilisban adócsalás vádjával letartóztatott Aj Vejvejt. A mûvész letartóztatása óta nem beszélhet a sajtóval, egy hozzá közel álló ismerõse azt mondta a BBC-nek, Vejvej minden percben úgy érezte, hogy "közel áll a halálhoz".

Nagy szerencse kell a pekingi autóregisztráláshoz

Auto2011.07.30, 13:07

A hatalmas dugók és légszennyezettség miatt sorsolják az autóregisztrálást.

A kínai fegyelmet tartaná követendõnek a fõváros életében Tarlós István

Itthon2011.07.13, 18:31

Több fegyelmet szeretne vinni Budapest életébe, ezért a kínai példát tartja követendõnek Tarlós István fõpolgármester. A politikus errõl pekingi útján beszélt, ahol többek között szóba került a két fõváros jövõbeni közös együttmûködése és a kapcsolatok partnervárosi szintre emelése. Tarlós Mongóliával is szorosabbra fûzné a gazdasági szálakat, fõként az ország gazdag nyersanyagtartalékai miatt.

Veszélyeket látva keresik útjukat a kínai kommunisták

Nagyvilág2011.07.04, 16:16

Épp a 90 éves kommunista pártot ünnepli Kína nagy felhajtás közepette, a háttérben azonban fontos politikai mozgások zajlanak. Az ország jelenlegi vezetése számol azzal, hogy súlyos feszültségek alakulhatnak ki a gazdasági növekedés várható lassulása miatt, és közben már készülõdik a generációváltás a hatalom élén. Kérdés, hogy õk milyen irányba viszik majd a világpolitikában is egyre erõsebb országot.

A korrupciótól óvja a 90 éves kommunista pártot a kínai elnök

Nagyvilág2011.07.01, 13:13

A korrupció veszélyeire figyelmeztette a Kínai Kommunista Pártot Hu Csin-tao kínai elnök a párt alapításának 90. évfordulóján elmondott 90 perces beszédében. Az elnök konkrétumok nélkül emlegetett korábbi hibákat, és miközben Kína eredményeit ecsetelte, fegyelmezettséget kért a körülbelül 80 millió párttagtól.

Tesztelik az új kínai szuperexpresszt

[origo] utazás2011.06.27, 20:17

Próbaútját járja a legújabb - Harmónia névre keresztelt - kínai szuperexpressz a világ leghosszabb gyorsvasúti vonalán Peking és Sanghaj között, s napokon belül indulnak a mentrendszerû járatok is. A vonatok az 1318 kilométeres távot kevesebb, mint 5 óra alatt teszik meg.  

Állítólag szabadon engedték Aj Vejvejt, a legismertebb kínai mûvészt

Nagyvilág2011.06.22, 18:39

A kínai hírügynökség szerint szabadon engedték a világszerte ismert kínai avantgárd mûvészt, Aj Vejvejt, akit áprilisban tartóztattal le adócsalás vádjával. Aj Vejvej családja azonban a BBC-nek azt nyilatkozta, semmit sem tudnak a mûvész szabadon engedésérõl.

Harminchárom magyar mûvész mutatkozik be Kínában

Kultúra2011.06.06, 16:31

2600 négyzetméteren mutatkozik be 33 hazai és határon túli magyar képzõmûvész a pekingi Kínai Szépmûvészeti Múzeumban júniusban. Cserébe jövõ nyáron jön Budapestre a kínai mûvészet.

Halállal büntethetik Kínában az élelmiszer-hamisítást

Nagyvilág2011.05.30, 19:13

A kínai legfelsõbb bíróság elrendelte, hogy keményebb ítéletekkel, akár halálbüntetéssel is sújtsák a bírák azokat, akik figyelmen kívül hagyják az élelmiszer-biztonsági elõírásokat - jelentette a BBC. A büntetés súlyosságát attól teszik függõvé, hogy halálos kimenetelû-e az okozott mérgezés vagy fertõzés. Az Amnesty International szerint Kínában már most is több elítéltet végeznek ki egy évben, mint a világ többi országában együttvéve.

A rendõrség szerint bizonyított, hogy adót csalt a legismertebb kínai mûvész

Nagyvilág2011.05.20, 22:05

Kezdeti nyomozati eredmények alapján a pekingi rendõrség azt állítja, hogy nagyon összegû adócsalást követett el Aj Vejvej. A kínai mûvészt április óta tartják fogva ismeretlen helyen. Aj Vejvej a világ legismertebb kínai mûvésze, õ tervezte többek között a 2008-as pekingi olimpia egyik legfõbb látványosságának számító, Madárfészek stadiont.

Húsvéti ünneplésre készülõ keresztényeket tartóztattak le Kínában

Nagyvilág2011.04.24, 12:28

Bár több tízmilló kínai keresztény zavartalanul megünnepelhette a húsvétot, Peking egyik terérõl buszokkal vittek el a rendõrök többtucatnyi fiatalt, mert nem hivatalos egyházhoz tartoznak.

Puskás Ferencre emlékeztek Pekingben

Archívum2011.04.22, 19:42

Puskás Ferenc magyar futball-legendára emlékeztek pénteken a magyar EU-elnökség alkalmából Pekingben egy nagyszabású rendezvényen, ahol levetítették a Puskás Hungary címû filmet is.

Merkel is követeli a letartóztatott kínai mûvész szabadon engedését

Nagyvilág2011.04.17, 13:54

A német kancellár is sürgeti, hogy a kínai hatóságok engedjék szabadon a nemzetközileg ismert kínai avantgárd mûvészt, Aj Vejvejt. A Spiegel úgy tudja, Angela Merkel diplomáciai úton fordult a kínai vezetõkhöz.

Pornográf képek és bigámia miatt is vádolják a letartóztatott kínai mûvészt

Nagyvilág2011.04.14, 11:05

Egy hongkongi lap szerint a bizonyítékok terhe alatt részben beismerõ vallomást tett az egyik legismertebb kínai mûvész, Aj Vejvej. A másfél hete letartóztatott és ismeretlen helyen fogva tartott férfit adócsalással, bigámiával és pornográf képek terjesztésével vádolják.

Az adóhatóság kérdezgeti az eltûnt kínai mûvész feleségét

Nagyvilág2011.04.12, 12:57

Beidézte a kínai adóhivatal az egyik legismertebb kínai mûvész, Aj Vejvej feleségét, a hatóságok valószínûleg gazdasági bûncselekményekkel akarják összefüggésbe hozni a mûvészt. Aj Vejvejt másfél hete tartóztatták le, de családja és rokonai azóta sem tudják, hogy hol van.

Gazdasági bûncselekményekre hivatkozva nyomoznak a legismertebb kínai mûvész ellen

Nagyvilág2011.04.07, 11:10

Egymondatos hírt tett közzé rövid idõre a Xinhua kínai állami hírügynökség arról, hogy gazdasági bûncselekmények gyanúja miatt nyomoznak Aj Vejvej kínai mûvész ellen. A férfit vasárnap vették õrizetbe, azóta ez az elsõ hír róla, de letartóztatásáról és hollétérõl semmit sem közöltek.

Aki beintett Kínának - õrizetben a legismertebb kínai mûvész

Nagyvilág2011.04.07, 10:26

Két napja nincs hír a kínai Aj Vejvejrõl, akit a pekingi repülõtéren tartóztattak le vasárnap. A pekingi olimpia Madárfészek stadionjának egyik kiötlõje soha nem csinált titkot abból, hogy elégedetlen a kínai politikai berendezkedéssel, de apja, a híres forradalmi költõ révén eddig nem került bajba lázadó akciói miatt. Még soha nem tûnt el hír nélkül napokra a rendõrségi fogdákban, pedig nem egy alakalommal tett keresztbe a hatóságoknak.

Titkolják a kínai hatóságok, hová tûnt az egyik legismertebb kínai mûvész

Nagyvilág2011.04.04, 13:24

Nem árulják el a kínai hatóságok, hol tartózkodik Ai Weiwei, az egyik legismertebb kortárs kínai mûvész, akit vasárnap fogtak el a pekingi repülõtéren. A rendõrség átkutatta Ai Weiwei mûtermét is, ahonnan dokumentumokat vittek el, és több munkatársát is õrizetbe vették.

Mobiljukon át figyelnék a pekingiek mozgását

Techbázis2011.03.04, 14:51

A kínai kormány bejelentette, hogy a pekingi emberek mozgását monitorozni fogja, méghozzá a mobiltelefonokon keresztül. A kommunista vezetés szerint erre szükség van az egyre nagyobb közlekedési dugók csökkentése érdekében, emberjogi aktivisták szerint azonban egy ilyen rendszer igen komoly visszaélésekre is lehetõséget biztosít.

Csírájában fojtottak el egy tüntetést Kínában

Nagyvilág2011.02.20, 13:44

A százfõs tömeg egy ismeretlen forrású internetes üzenetre gyûlt össze, amely "jázmin forradalom" kirobbantására hívta fel az embereket, feltehetõleg az arab államokon végigsöprõ tüntetéshullám mintájára. Hírügynökségi jelentések szerint az összegyûltek sem tudták igazán, hogy miért csoportosulnak.

Tizenhétezren nyertek rendszámot Pekingben

Auto2011.01.26, 16:14

Ez volt az elsõ ilyen sorsolás. Összesen 240 ezer új autót helyeznek forgalomba idén.

Rendszámigényléssel kezdték az évet pekingiek

Auto2011.01.03, 13:02

Pekingben az új rendszámok sorsolásával lassítják a személyautók számának növekedését. Az év elsõ napján több tízezer igénylés érkezet a húszezer rendszámra.

Kínai nagyvárosok egy látványos éjszakai ûrfelvételen

Tudomány2010.12.29, 10:54

Mint világító pókhálók szövik be az éjszakai tájat a kínai nagyvárosok a Nemzetközi Ûrállomásról készült felvételen.

Radikális autós korlátozások Pekingben

Auto2010.12.25, 11:43

Pekingben évi 800 ezerrõl 240 ezerre korlátozzák a kiadható gépkocsirendszámokat. Ezenkívül a jövõben minden pekinginek egy autó lehet a nevén, és emelkednek a parkolási díjak - csak néhány az új, drákói intézkedések közül, amelyekkel a kínai fõváros ellehetetlenült közúti közlekedési helyzetén kíván javítani a városvezetés.

Kínai segítséget kap a gyengélkedõ euró

Archívum2010.12.21, 18:29

Kína lépéseket fog tenni az európai pénzügyi stabilitás érdekében, elsõsorban az uniós országok államkötvényeinek vásárlásával - nyilatkozta a Financial Times szerint több magas rangú európai tisztviselõ is. Cserébe állítólag semmit nem kért Peking, de felmerült a fegyverkereskedelmi embargó feloldása, illetve hogy az Unió elismerhetné Kína piacgazdasági státuszát.

Whiskey és malac az elsõ brit-kínai üzletek között

Archívum2010.11.09, 09:05

Megérkezett Kínába a brit miniszterelnök, akinek elsõ útja a Tescoba vezetett; ideges befektetõk új csúcsra hajtották az arany árát; az ír bankrendszerre a következõ csapást a lakáshiteleikkel csúszó ügyfelek jelenthetik - külföldi gazdasági lapszemle.

Elrajtolt a Peking-Párizs veterán autós futam

Auto2010.09.11, 10:36

Több mint 15 ezer kilométer vár azokra a versenyzõkre és veterán autóikra, akik Pekingbõl indultak a francia fõvárosba.

Futurisztikus BuszHÉV a pekingi turistáknak

[origo] utazás2010.08.10, 15:14

A mágneses lebegtetésû szupergyorsvonatok után újabb futurisztikus tömegközlekedési eszközzel ismerkedethetnek meg a Kínába érkezõ turisták. A HÉV-re hasonlító jármû olyan széles, mint egy kétsávos autóút, és 1400 utas fér el rajta. Gyorsabb, hatékonyabb, zöldebb, és ami a legjobb, hogy Pekingben már fektetik a síneket.