munkavállaló

címke rss

Nagy a mozgolódás, új program hódít

Gazdaság2016.04.27, 12:34

Még csak négy hónap telt el az újfajta munkavállalói résztulajdonosi program bevezetése óta, egyre élénkebben érdeklődnek a cégek iránta. Nem véletlen, hiszen a programmal jelentős adózási előnyt érhet el mind a munkavállaló, mind a cég, és a program folyamatos működtetése sem jelent komoly adminisztratív terhet. A program indítása során azonban néhány nehézséggel meg kell küzdeni. Soós Lászlóval, a KPMG szakértőjével beszélgettünk.

Lesz munkájuk az 50 év felettieknek is

Gazdaság2016.04.23, 08:33

Kampány indul az 55–64 éves munkavállalók foglalkoztatásának előmozdítására - közölte Simon Attila István, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős helyettes államtitkára.

Magyar dolgozóival kezdett új üzletbe a GE

Archívum2016.04.12, 10:10

Startup vállalkozást indított a General Electric a LED-gyártásra és az azzal összekapcsolható energiahatékonysági fejlesztésekre koncentrálva. A Current nevű új cég európai és közel-keleti működése nagyobb részt a magyarországi alkalmazottakra alapoz - közölte a társaság európai és közel-keleti területért felelős vezérigazgatója.

A külföld vonzó, de a külföldi nem

Gazdaság2016.03.21, 11:10

A magyar munkavállalók úgy vélik, hogy a külföldi üzleti utak növelik a munkájuk értékét, mégis alig dolgoznak olyan pozícióban, amely erre lehetőséget adna. A Randstad Workmonitor adatai szerint tízből egy magyar szokott külföldre menni céges ügyben, ami messze elmarad a globális átlagtól. Ötből három megkérdezett egy jó állásért még a határon túlra is költözne.

Az egyik legjobb eszköz a munkavállalók ösztönzésére

Gazdaság2016.03.07, 15:01

Újra életre kelt a munkavállalói résztulajdonosi program, amely egy innovatív és költséghatékony megoldás a munkavállalók ösztönzésére. 

Nemi akadályok, avagy fent dől el az érték

Archívum2016.03.01, 14:08

Nemzetközi felmérés szerint a hat év alatti gyermeket nevelő magyar nőknek kevesebb, mint 50 százaléka dolgozik. Ezzel jóval az európai átlag alatt vagyunk. A nők gyakran még mindig kevesebb fizetésért végzik el ugyanazt a munkát, mint a férfiak, és tényleges hatalommal járó pozícióba is kevés nő kerül, mert az már nehezen összeegyeztethető a gyermekvállalással és a családi élettel.

Új fogalom a nyugdíjazásban, ettől várják a csodát

Gazdaság2016.02.18, 11:07

A dolgozók 51 százaléka 65 évesen vagy azt követően, vagy egyáltalán nem szeretne nyugdíjba menni. A megkérdezett munkavállalók 56 százaléka pedig rugalmasan lépne át a munka világából a nyugdíjas évekbe. Magyarországon a rugalmas nyugdíjazás még szinte ismeretlen fogalom, bár a szakértők szerint ez enyhítheti az egyre égetőbbé váló nyugdíjkérdést.

300 milliárddal csökkentek a munkáltatók terhei

Gazdaság2016.02.09, 11:43

Támogatni kell a munkahelyvédelmi akció kibővítését, amely jelenleg mintegy 900 ezer munkavállaló foglalkoztatását segíti - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az állami televízión.

Közel az egyezség London és Brüsszel között

Nagyvilág2016.02.01, 08:36

Bár nem jutott egyezségre David Cameron brit miniszterelnök és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, a Downing Street szerint jelentős előrelépést sikerült elérni a London által igényelt reformok ügyében. A megállapodás tervezete már kedden a társállamok elé kerülhet. 

Ekkora pesszimizmus rég nem volt a mezőgazdaságban

Gazdaság2016.01.29, 08:47

Többen érezték saját pozíciójukat stabilabbnak a munkahelyükön tavaly az utolsó negyedévben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor negyedéves összevetésben kissé pesszimistábbak lettek a munkavállalók - derül ki a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián munkaerőpiaci stabilitási indexéből.

Kórusban sírnak a magyar vállalatok

Gazdaság2016.01.25, 07:14

Kell-e félniük a Tesco pénztárosainak, mert már minden hatodik kassza önkiszolgáló a multinál? Egy tanulmány szerint a nőknek jobban kell aggódniuk munkahelyük elvesztése miatt, mint a férfiaknak. A vállalatok pedig nagyítóval keresik a megfelelő munkaerőt.

A KPMG 8 százalékkal növekedett tavaly

Gazdaság2016.01.22, 10:48

A 2015-ös üzleti évben tovább emelkedett a KPMG árbevétele globálisan, ami elsősorban a szolgáltatási kör bővülésének és az akvizícióknak köszönhető – derül ki a vállalat éves jelentéséből. Az árbevétellel párhuzamosan nőtt a munkavállalók száma is, a KPMG tagvállalatai jelenleg 174 ezer főt foglalkoztatnak.

35 ember munkáját vették el a migránsok

Itthon2015.12.11, 17:23

Országszerte 35 ember munkáját vették el eddig a menekültek - derült ki a nemzetgazdasági tárca államtitkárának válaszából, amit egy MSZP-s képviselő írásbeli kérdésére adott.

Már a fizetésemelés sem elég

Gazdaság2015.11.30, 10:38

A magyar dolgozók 62 százaléka elkötelezett a munkahelye felé, ez azonban nem jelent elégedettséget is. A fizetést, az előrelépés lehetőségét és a kollégák számát kevesli a magyar munkavállalók többsége.

Az élet munka nélkül - így lehetsz tudatos a mindennapokban

Life.hu2015.11.18, 18:16

Ha nincs munkád, az azt jelenti, hogy nem tudod teljesen megélni a mindennapokat? Mennyit számít a tudatosságunk fejlesztésében a rutin, a munka? Cikkünkben erre kerestük a választ.

Még ne mondjon fel! Változik a munka törvénykönyve

Gazdaság2015.10.13, 09:23

Megszűnik a diplomás munkanélküliek közmunkába való kényszerítése, pontosítják a pihenőnapok számítását is, megint módosul a munka törvénykönyve.

Megbetegedhetünk, ha a magánélet kárára dolgozunk

Gazdaság2015.09.22, 11:17

A munkavállalók 18 százaléka tapasztal problémát a munka-magánélet egyensúlyának fenntartásában, ami főként a karrierjük közepén lévő, gyermekes férfiakat érinti hátrányosan.

A felmondás aranyszabályai – így csináld!

Life.hu2015.10.28, 10:08

Több oka lehet annak, ha a munkavállaló arra döntésre jut, hogy elköszön a munkahelyétől. A végső búcsú sokszor nem fájdalmas, viszont kellemetlen procedúrával jár, akár a munkáltató, akár a munkavállaló kezdeményezi. A felmondásnak is vannak aranyszabályai, lássuk, melyek ezek.

Így lehet egészségesebb a munkahelyed!

Life.hu2015.09.09, 11:46

Az, hogy mennyit, és milyen hatékonysággal dolgozol, nem csak rajtad múlik: a statisztikák szerint  a munkavállalók egészségének támogatása akár 80 százalékkal is megnövelheti a termelékenységet, és jelentősen csökkenti a hiányzások mértékét.

Ezt figyelik a Facebook profilodon a munkaadók

Life.hu2015.10.28, 10:48

A legújabb kutatási eredmények szerint a cégek általában nem azokat a dolgokat nézik meg az állásokra jelentkezők Facebook adatlapján, amit kellene, és emiatt gyakran a potenciális munkaerőtől fosztják meg magukat.

Amit minden munkavállalónak érdemes tudni

Gazdaság2015.08.31, 11:18

Ingyenes munkajogi tananygot készített a Liga Szakszervezetek. A tananyag nem csak munkajoggal foglalkozik, de segítséget nyújt például az álláskeresésben is, és irányt mutat a konfliktuskezelésben, az önismeretben vagy az időgazdálkodásban.

A munkaadók 84 százalékánál talált jogsértést az NGM

Gazdaság2015.07.31, 13:45

A vizsgált cégek többségénél találtak szabálytalanságot, a munkások több mint felét szabálytalanul alkalmazták, leginkább a feketefoglalkoztatás jellemző.

Óriási leépítés a nagybanknál

Gazdaság2015.06.09, 15:16

22-25 ezer fős létszámleépítésbe kezd az HSBC bank, ráadásul kilép a török és a brazil piacról, ennek eredményeként mintegy ötvenezer munkavállalóját bocsáthatja el. Emellett eszközeladásokba kezd, illetve különválasztja befektetési banki üzletágát.  

Halálbüntetés, szegénység és létminimum – erről is szólt május 1-je

Itthon2015.05.01, 16:40

A politika és a kormány tevékenysége volt a középpontjában az idei május 1-jének is. A Jobbik parlamenti vitanapot kezdeményez a halálbüntetésről. Az MSZP bért emelne, a DK ingyen áramot és vizet adna, a PM alapjövedelmet juttatna mindenkinek, az Együtt szerint pedig a magyar családok rosszabbul élnek, mint hét éve. A kormánypárt szerint a kabinet 2010 óta következetesen képviseli a keményen dolgozó emberek érdekeit.   

Külföldre mennek a pályakezdők az ideális munkáért

Gazdaság2015.06.18, 14:46

A jövő munkavállalói készek akár többször is országot váltani annak érdekében, hogy a megfelelő munkahelyen dolgozhassanak - derül ki egy most kiadott elemzésből. A munkavállalók harmada nem tudja elképzelni, hogy egész karrierje során egyetlen cégnél dolgozzon.

Tényleg nehezebben kap munkát egy negyvenes?

Gazdaság2015.04.13, 12:54

A kordiszkrimináció van akkora igazságtalanság, mint bármelyik előítélet. De egyáltalán nem biztos, hogy az állásinterjún kizárólag a toborzók kőszívűsége a kudarc kulcsa, ha a jelölt történetesen középkorú.

Ha erre a kérdésre jól válaszolsz, te is dolgozhatsz Mark Zuckerberggel

Archívum2015.03.06, 16:28

A Facebook-vezér a barcelonai Mobilvilág Kongresszuson mondta el, mit vár leendő munkavállalójától.

A magyarok erősen számítanak karácsonyi prémiumra

Archívum2014.12.17, 09:26

A magyar munkavállalók többet remélnek a karácsonytól, mint a nyugat-európai kollégáik. A Randstad Workmonitor 2014 utolsó negyedévében felvett adatai alapján hazánkban a megkérdezettek 55 százaléka számít az ünnepek alkalmából egyszeri pénzjutalomra, míg Németországban 48 százalék, az Egyesült Királyságban 43 százalék, Franciaországban 32 százalék, Dániában pedig csak 22 százalék vár bónuszt.

A kormány lassú kínhalálra ítéli a cafeteriát

Gazdaság2014.11.05, 15:22

A kormány azzal indokolja a cafeteria adójának emelését, hogy a munkáltatók így rákényszerülnek a béresítésre. De a munkáltatóknak nincs forrásuk erre, a többség a béren kívüli juttatások csökkentését tervezi. Míg egy átlagos munkavállaló 10 ezer forintot is bukhat havonta, a költségvetés jövőre 40 milliárd forintra számít az adóemelésből.

Csak a pénz motiválja a magyar munkavállalókat

Gazdaság2014.07.02, 14:23

Sem a jobb karrier lehetősége, sem a képzettségnek megfelelő munka nem motiválja a magyar munkavállalókat - derül ki a Randstad most publikált elemzéséből.

Pesszimisták a magyar munkaadók

Gazdaság2013.09.11, 17:49

Több munkaadó tervez leépítéseket, mint ahányan a létszám bővítésében gondolkoznak a következő három hónapban. A Manpower munkaerő-piaci mutató -4 százalékon áll.

A pályakezdők könnyebben boldogulnak a munkaerőpiacon

Gazdaság2013.07.01, 16:55

Egy felmérés szerint a magyarok többsége elutasítaná, hogy munkaadójuk 55 év felettieket alkalmazzon.

Egy hét után szabadult ki a bezárt főnök

Nagyvilág2013.06.27, 11:42

Az amerikai gyáros majdnem egy hétig volt fogságban Kínában. Végül megállapodott a munkásaival.

D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni

Archívum2013.05.14, 21:12

A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan időszakok, amikor nem vagyunk kötelesek munkát végezni akkor sem, ha a beosztásunk szerint munkaidő van, ezekről a Munka törvénykönyve rendelkezik - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Jelentősen nőtt a munkavállalók kártérítési felelőssége

Jog2013.04.17, 15:41

A Munka törvénykönyve a korábbi szabályozáshoz képest jelentősen kiszélesítette a munkavállaló kártérítési felelősségének körét. Nemcsak a követelhető összeg nagysága emelkedett, hanem az elvárások is szigorúbbak a munkavállalókkal szemben - mondta el az [origo]-nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Dr. Szabó Áron hangsúlyozta: azokról az esetekről beszélünk, amikor a munkavállaló a munkáltatónak okoz kárt akár közvetlenül, például valamely munkaeszköz megrongálásával, akár közvetve, például ha harmadik személynek okoz kárt munkavégzése során, amelynek megtérítéséért a munkáltató felelős.

Mikor korlátozhatóak a munkavállalók személyhez fűződő jogai?

Archívum2013.03.26, 14:58

Nagyon gondos mérlegelést, körültekintést igényel egy munkáltató részéről annak az élethelyzetnek a kezelése, amikor a munkavállalók személyhez fűződő jogainak tiszteletben tartása mellett a termelés, a működés érdekében e jogokat valamilyen formában korlátoznia kell. A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi iroda szakértője szerint alaptételként a következőkből érdemes kiindulni: a munkavállalók személyhez fűződő jogait tiszteletben kell tartani, azonban e jogok korlátozhatók is, amennyiben e korlátozás a munkaviszony rendeletetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges, és a cél elérésével arányos.

A szabadságot nem a munkavállaló veszi ki, hanem a munkáltató adja ki

Archívum2013.02.19, 15:29

Sokan vannak abban a tévhitben, hogy az éves szabadságukat akkor veszik, amikor kedvük tartja és ezt a munkáltató tűrni köteles, ám ez nem teljesen van így - hívta fel az [origo] figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Bár egyes munkahelyeken valóban nagyobb szabadság érvényesül a szabadságolások tekintetében, ám a munkáltatónak jogszabályban biztosított lehetősége, hogy az igényeknek kisebb teret engedjen.

Milyen tanulmányi szerződést kössön a munkáltató és munkavállaló?

Archívum2013.01.30, 17:39

A munka mellett történő tanulás szabályait, az ezzel járó kedvezményeket, lehetőségeket a Munka Törvénykönyve tartalmazza. A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a jogalkotó már a korábbi munkajogi szabályozásnál is kiemelt célnak tekintette, hogy minél többen végezzék el legalább az általános iskolát, és ez az új jogszabállyal sem változott.

Jelentős változás a vezetői felelősség körében az új Mt hatályba lépésével

Archívum2012.10.31, 08:17

A Yingke Várnai Zamostny Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új Munka törvénykönyvének ez év júliusától hatályos szabályai igen jelentős változásokat hoztak a vezetőkre és a munkavállalókra vonatkozó kárfelelősségi szabályokban. Dr. Rácz Zoltán úgy látja, a felelősségi szabályok változása felértékelte a cégek életében a belső szabályzatok jelentőségét és ki kell azt emelni, hogy a jogi szabályozás alapján felvetődhet a vezető felelőssége a társaságok belső szabályozottságának hiányossága esetén.

Júliustól már az új rend alapján adják ki a szabadságokat

Jog2012.05.11, 15:53

A Munka törvénykönyvének július elsejétől hatályba lépő új paragrafusai alapjaiban ugyan nem változtatják meg a szabadságok kiadásának jelenlegi rendjét, ám a módosítások számos ponton ésszerűbbé teszik a szabadságolások gyakorlatát, és a kormányzati remények szerint a hatékonyabb termelést segíthetik elő.

Júliustól enyhül a munkáltató, szigorodik a munkavállaló kárfelelőssége

Archívum2012.02.24, 21:41

Az új Munka törvénykönyve egyik talán legjelentősebb újítása a munkajogi kárfelelősségi szabályok változása. Nagy általánosságban e körben elmondható, hogy a munkáltató kárfelelőssége enyhül, a munkavállalóé pedig némileg szigorodik - mondta el az [origo] - nak az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője.

Kezdhetik tanulni a cégvezetők a júliustól érvényes új munkajogot

Archívum2012.02.13, 22:23

Az Allen & Overy szakértője szerint alig létezik olyan munkajogi terület, amelyet nem érintenének az új Munka törvénykönyvének júliusban hatályba lépő változásai, ezért a hazai vállalatok vezetőinek, és a munkaüggyel foglalkozó szakembereknek már most el kell kezdeniük az új szabályozásra történő felkészülést, tanulást.

Új Mt.: csorbítja-e a munkavállalók jogait a munkáltató ellenőrzési joga?

Archívum2012.01.31, 23:08

Az új Munka törvénykönyve kapcsán számos kritika látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a munkáltató ellenőrzési joga csorbítja-e, vagy sem a munkavállalók jogait. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője szerint a jóhiszeműen eljáró munkáltató esetében nem beszélhetünk a munkavállalói jogok automatikus csorbulásáról.

Jobban védi, vagy korlátozza a munkavállalók személyhez fűződő jogait az új Mt.?

Archívum2012.01.24, 19:19

Az új Munka törvénykönyve kapcsán érvek és ellenérvek láttak napvilágot arról, hogy a paragrafusok kiterjesztett védelemben részesítik-e, avagy éppenséggel korlátozzák a munkavállalók személyhez fűződő jogait. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda szakértője szerint az ismert végeredmény tükrében érdemes árnyalni az eddig kialakult képet.

Öngyilkossággal fenyegetőztek az Xbox-gyár dolgozói

Techbázis2012.01.12, 10:47

Tömeges öngyilkossággal fenyegetőzve követeltek maguknak kártalanítást az Xbox 360 konzolokat gyártó partnercég egyik kínai üzemének dolgozói.  

Elfogadta a parlament az új Munka törvénykönyvét

Állás 20112011.12.13, 18:14

A 2012 júliusában életbe lépő jogszabály szerint a kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíthat meg, az alapszabadság húsz nap marad, és 200-ról 250 órára emelkedik a rendkívüli munkaidő éves korlátja. Orbán Viktor miniszterelnök a javaslat keddi záróvitájában, a parlamentben azt mondta, hogy az új jogszabály nem száz százalékban a kormányzati szándékot tükrözi.

Aláírták a megállapodást az új Munka törvénykönyvéről

Gazdaság2011.12.02, 13:14

Megállapodott a kormány a munkaadókkal és a munkavállalókkal az új Munka törvénykönyvéről. A munkavállalók szerint csak a "rossz és a még rosszabb" megoldás közül választhattak, a munkaadók szerint tisztességes megállapodás született.

Képernyő előtti munkavégzés: betarthatatlan, illetve hasznos paragrafusok szabályozzák

Jog2011.12.01, 22:00

A betarthatatlan, nem életszerű jogszabályok megalkotásának iskolapéldája azon hazai rendelet, amely szerinti a számítógép képernyője előtti munkavégzés összes ideje a napi hat órát nem haladhatja meg. A jelenlegi munkavégzési gyakorlatnak, gazdasági ésszerűségnek ellentmondó jogszabály pozitívuma azonban többek közt a kötelezően elvégezendő orvosi vizsgálat, vagy az ingyenes szemüveg követelménye.

Az új Munka törvénykönyve is engedi majd az üzemi tanácsok megválasztását

Gazdaság2011.10.20, 11:21

Az új Munka törvénykönyvében szerepel majd a védett kor intézménye, marad a húsz nap alapszabadság és a plusz tíz nap pótszabadság, ráadásul a munkavállalók az eddiginél több nappal rendelkezhetnek szabadon, állítja a témáért felelős államtitkár.