munkanélküliség

címke rss

Nyolcszáz Start-kártya kismamáknak, ötven felettieknek

Állás 20112007.08.21, 09:35

Július végéig csaknem 800 új típusú Start kártyát igényeltek kismamák, 50 év felettiek, tartós munkanélküliek és alacsony szakképzettséggel rendelkezők. A pályakezdőkre szabott, hagyományos Start kártyából kibocsátása óta pedig mintegy 60 ezret váltottak ki. A kártya előnye, hogy a munkaadónak két évig kevesebb járulék kell fizetnie a dolgozó után.

Egyre többen vállalnak alkalmi munkát munkaviszony mellett

Állás 20112007.08.21, 09:16

Ugyan közel félmillóan váltották ki az alkalmi munkavállaláshoz szükséges alkalmai munkavállalói könyvet, hivatalosan 229 ezren használták a könyvet és végeztek ezáltal alkalmi munkát 2006-ban. A dolgozók kétharmada regisztrált munkanélküli volt. Érdekesség, hogy egy év alatt duplájára nőtt a munkaviszony mellett alkalmi munkát végzők aránya - írja az MTI.

Sok a szakképzetlen munkanélküli Borsodban

Állás 20112007.08.06, 10:23

Az országban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legtöbb a munkanélküli, ennek ellenére az esetleges nagy befektetők nem találnának kellő számú szakképzett munkaerőt - írta az Észak-Magyarország hétfői számában.

Minimálisan csökkent a munkanélküliség az EU-ban

Állás 20112007.07.31, 13:52

Júniusban az EU 27 tagállamában átlagosan 6,9 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, 1 százalékkal alacsonyabb, mint májusban illetve áprilisban. A legalacsonyabb értéket Hollandiában mérték (3,3 százalék), a legmagasabbat pedig Szlovákiában (10,7 százalék) - derül ki az Eurostat legfrisebb statisztikájából.

Kis mértékben csökkent a munkanélküliség

Állás 20112007.07.27, 10:11

Az idei év II. negyedévében 0,2 %-al 7 %-ra csökkent a munkanélküliségi ráta hazánkban a tavalyi év azonos időszakához képest. A foglalkoztatási ráta 57,6 %-nak felelt meg - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Komplex adócsomagot szorgalmaz az MFB

Archívum2007.07.18, 16:45

Ebben az évben 2,7 százalékkal, jövőre 3 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP), és ha nem sikerül jelentősen emelni az alacsony beruházási rátán, akkor a növekedési kilátások hosszabb távon sem válnak kedvezőbbé - áll a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) legfrissebb makrogazdasági elemzésében.

Négyszáz munkanélkülit szív fel az új közmunkaprogram

Állás 20112007.07.17, 08:11

Folytatódik a májusban elkezdett közmunkaprogram, amelynek keretében 400 állástalan vállalhat munkát, egyötödük pedig kisgépkezelői szakmát is szerezhet - írja a Világgazdaság.

Borsodban alacsonyak a bérek és sok az állástalan

Állás 20112007.07.11, 12:43

Magyarországon álláspiaci szempontból az egyik legrosszabb helyzetben levő megye Borsod-Abaúj-Zemplén. Kevés nagy multinacionális cég telepedett meg a térségben, az alacsony fizetések miatt pedig sokan inkább a munkanélküli és egyéb állami segélyeket választják. Az országos trendnek megfelelően angolul beszélő gépész- és villamosmérnökökből valamint építőipari szakmunkásokból itt is hiány van.

Kevesebb a munkanélküli az EU-ban

Állás 20112007.07.04, 10:24

Az Európai Unió tagországaiban egy év alatt 1 százalékkal csökkent a munkanélküliségi ráta. Míg egy évvel ezelőtt Az Euro-zónában 7,9 százalékot regisztráltak addig most 7,1 százalékot, a 27 tagú EU-ban 8,0-ról 7,1 százalékra csökkent az állástalanok aránya -áll az Eurostat közleményében. Néhány tagországban aggasztó méreteket ölt a fiatal munkanélküliség.

Jól teljesít az európai gazdaság

Gazdaság2007.07.04, 09:51

Erősödő konjunktúrát jeleznek Európában a legfrissebb növekedési, munkanélküliségi és üzleti bizalmi adatok egyaránt. Az üzleti vezetők nem csak a jelenlegi helyzettel elégedettek, de a következő egy évben további javulásra számítanak.

Nincs változás a munkanélküliségi rátában

Állás 20112007.06.28, 09:27

Továbbra sincs érzékelhető változás a munkanélküliségi statisztikában. A március-májusi időszakban 7,3 százalékos rátát mért a Központi Statisztikai Hivatal, ami megegyezik az előző év azonos időszakával.

Jelentősen csökkent a lengyel munkanélküliség

Állás 20112007.06.27, 08:53

Nyolc éve nem látott alacsony szintre, 13 százalékra süllyedt a lengyel munkanélküliség májusban - írja a Világgazdaság.

Kevesebb munkanélküli Észak-Magyarországon

Állás 20112007.06.26, 08:17

Az előző három hónaphoz képest 2-4 százalékkal csökkent Észak-Magyarországon az állástalanok aránya. A munkanélküliség a térségben 17,1 százalék volt - írja az MTI.

Könnyebb lesz munkát kapni a gyes után

Gazdaság2007.06.21, 07:39

A START kártyás foglalkoztatás közel két éve tartó folyamatos sikerére tekintettel idén márciusban a program kibővítése mellett döntött a parlament. Július elsejétől a tartós álláskeresőket, a gyermekgondozási ellátásokról, ápolási díjról visszatérőket a START Plusz, az ötven év feletti, illetve az alacsony iskolai végzettséggel rendelkező munkanélkülieket pedig a START Extra kártyával lehet majd járulékkedvezmény mellett alkalmazni.

Egyre több a női munkanélküli

Állás 20112007.06.04, 09:02

Az első negyedévben hat százalékkal csökkent a női foglalkoztatottak száma, míg a férfiaké 26 százalékkal nőtt. Hat éves távlatban pedig közel 70 százalékkal több a női munkanélküli- derül ki a KSH statisztikájából. A hazai munkaadók az üres állásokra pályázó azonos kvalitású férfi és nő közül szinte mindig a férfit választják.

Csökkent az uniós munkanélküliség

Archívum2007.06.01, 15:07

Az euróövezetben és az Európai Unióban is 7,1 százalékra mérséklődött a munkanélküliség áprilisban.

Munkanélküliséget hoz a dohányzás tiltása

Gazdaság2007.06.01, 17:41

Ellenzi a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, hogy a nyilvános zárt helyeken betiltsák a dohányzást - jelentette ki pénteken Háber Tamás, a testület elnöke.

Változatlan a munkanélküliek aránya

Gazdaság2007.06.01, 08:08

Az idén február-áprilisban a foglalkoztatottak száma 3,902 millió, a munkanélkülieké 314 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Továbbra is 7,5 százalékos a munkanélküliség

Állás 20112007.05.31, 09:01

Nem történt változás a munkanélküliség területén a február-áprilisi időszakban. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 7,5 százalék a munkanélküliségi ráta, ami megegyezik az előző év hasonló időszakában mérttel. A foglalkoztatottak létszáma minimális mértékben, 6 ezer fővel csökkent tizenkét hónap alatt.

Szigorításokat ígér a munkaügyi tárca

Állás 20112007.05.25, 08:18

Nem minden álláskereső juthat a jövőben álláskeresési támogatáshoz. A feketemunkán kapott munkanélküliek, a szociális segélyben részesülők a jövőben elesnek a támogatástól -adja hírül a Világgazdaság.

Már állást keresnek a júniusban diplomázók

Állás 20112007.05.15, 08:28

Még mindig megéri diplomát szerezni, ugyanis a regisztrált álláskeresők 38 ezres táborából csupán háromezer a diplomás munkanélküli - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adataiból.

Nehezebbé vált a takarékoskodás

Archívum2007.05.07, 06:42

A magyar emberek áprilisban úgy vélték, kevésbé tudnak jövedelmükből félretenni, mint egy hónappal korábban - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felméréséből. Ugyanakkor javultak az inflációval és a munkanélküliséggel kapcsolatos várakozásaik.

Kvótával a legkönnyebb kijutni a német álláspiacra

Állás 20112007.05.04, 09:15

Csökkenő munkanélküliség, 640 ezer betöltetlen álláshely, munkaerőhiány az informatikában, mérnöki területen. Németország ennek ellenére legalább 2009-ig, de elképzelhető, hogy 2011-ig nem oldja fel a munkaerő-piaci korlátozást a keleti uniós - így a magyar - munkavállalókkal szemben. Jelenleg kétoldalú szerződés alapján szabályozott kvótás rendszerben a legkönnyebb kijutni.

Magyarországon nőtt legjobban az állástalanok aránya

Állás 20112007.05.02, 16:56

Az EU tagországai közül márciusban Lengyelországban (11,4 százalék) és Szlovákiában (10,8) mérték a legmagasabb munkanélküliség rátát, Hollandiában és Dániában (3,4-3,4 százalék) pedig a legalacsonyabbat. Magyarország Romániával együtt negatív listavezető egy másik kategóriában: egy év alatt e két országban nőtt a legjobban az állástalanok aránya.

Stagnál a munkanélküliség

Állás 20112007.04.26, 09:12

Számottevően nem változott a munkanélküliek aránya az utóbbi egy évben. A január-márciusi időszakban 7,5 százalék volt a ráta, ami csekély, 0,2 százalékos csökkenés az előző évihez képest és 0,1 százalékos emelkedés a december-február között mérttel összevetve - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentéséből.

Kevesebb pénzt kapnak a svéd munkanélküliek

Állás 20112007.04.16, 08:57

Svédországban márciustól csökkentették a munkanélküli-segély összegét és időtartamát, a jogosultak körét pedig szűkítették - írja a Világgazdaság.

Keleti munkanélküliek sátoroznak a Hyde parkban

Állás 20112007.04.05, 08:37

Kelet-európai munkanélküliek táboroztak le a Hyde parkban és addig maradnak, ameddig nem kapnak munkát - írja a Világgazdaság.

Kötelező együttműködés a rehabilitációs járadék mellett

Archívum2007.03.30, 06:34

A jövőre tervezett rehabilitációs járadék folyósítása mellett, a munkanélküliekhez hasonlóan, kötelező lesz a munkaügyi központtal együttműködni. Aki ilyen járadékot kap, az jogosulttá válik a rehabilitációt elősegítő szolgáltatásokra és támogatásokra, ugyanakkor bizonyos kötelezettségeket is teljesítenie kell.

A munkanélküliek egy része fizet az egészségügyért

Állás 20112007.03.29, 12:56

Április elsejétől az álláskeresési hozzájárulásban nem részesülő munkanélküliek is kikerülnek az egészségügyi ellátásra jogosultak köréből. Ellátásukért kötelesek lesznek a minimálbér 9 százalékának megfelelő egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni. Kivéve, ha sikerül kiállíttatniuk egy hatósági bizonyítványt arról: anyagi helyzetük miatt nem tudják befizetni a közel hétezer forintot kitevő összeget.

Enyhén csökkenő munkanélküliség

Állás 20112007.03.28, 09:15

A december-februári időszakban 43 ezerrel többen dolgoztak és 14 ezerrel kevesebb munkanélkülit regisztráltak az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma reggel publikált adataiból. Igaz, ez még mindig rosszabb az EU átlagánál.

Szinten maradt a lengyel kamat

Gazdaság2007.03.28, 15:23

A lengyel jegybank szerdán változatlanul, 4,0 százalékon - eddigi legalacsonyabb szintjén - hagyta irányadó kamatát, a hétnapos intervenciós rátát, megfelelően az egyöntetű előzetes elemzői várakozásoknak.

Hűségesek a német munkavállalók

Állás 20112007.03.01, 17:13

A gyakori munkahelyváltásnak nyoma sincs Németországban. Egy internetes felmérés szerint a munkavállalók 46 százaléka legalább öt éve egy munkahelyen dolgozik. Jó a munkaadó vagy félnek a munkanélküliségtől?

Tovább csökkent a munkanélküliség a németeknél

Állás 20112007.02.28, 11:03

A február meglepően jó hónapja volt a német gazdaságnak. 79 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma januárhoz képest. Rossz hír a Deutsche Telekom dolgozóinak, hogy a cég újabb megszorításokat tervez: 55 ezer ügyfélszolgálatosnak többet kellene dolgoznia, alacsonyabb órabérért.

A nagyobb aktivitás a GDP-növekedés kulcsa

Archívum2007.02.20, 13:55

A magyar államháztartási deficit kialakulásának egyik oka az EU-átlagtól 10 százalékponttal elmaradó 55 százalékos gazdasági aktivitási ráta és az ebből adódó alacsonyabb adó- és járulékbefizetés - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján.

Nő a foglalkoztatottság és a munkanélküliség

Archívum2007.02.05, 07:49

Becslések szerint 2007-ben 26 ezer állást szüntetnek meg a cégek, ugyanakkor létszámukat közel 38 ezerrel növelik, így előreláthatólag bővülni fog a foglalkoztatottság.

Csökkenő német és osztrák munkanélküliség

Állás 20112007.02.01, 14:51

Ötéves mélypontra süllyedt a német munkanélküliség, miután a gyorsuló gazdasági növekedéstől felbátorodott cégek egyre több embert vesznek fel - írja a Világgazdaság. Tíz százalékkal kevesebb a munkanélküli Ausztriában is.

Tavaly is nőtt a munkanélküliek száma

Gazdaság2007.01.29, 10:16

Éves átlagban 3,930 millió fő minősült foglalkoztatottnak 2006-ban, a munkanélküliek száma 317 ezer volt. A foglalkoztatottak száma 29 ezerrel, a munkanélkülieké 13 ezer fővel nőtt az előző évhez képest.

Továbbra is csúcson a munkanélküliség

Archívum2007.01.26, 11:33

Hiába dolgoznak egyre többen, a világ népességgyarapodása miatt a munkanélküliek aránya nem csökken. Az új EU-tagállamokban - Magyarország kivételével - javult a helyzet.

Több munkahely, kevesebb munkanélküli Németországban

Állás 20112007.01.04, 09:32

Decemberben több mint 100 ezer fővel, 4,12 millióra csökkent a munkanélküliek száma Németországban, amire az 1990-es Újraegyesítés óta nem volt példa - írja a Világgazdaság.

A kezdő mérnökök egy hónapon belül állásra találnak

Állás 20112006.12.27, 08:50

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 2004-ben végzettek között alig van munkanélküli, sőt álláskeresési időtartamuk is lecsökkent. Az első munkahely megtalálásának átlagos ideje az elmúlt három évben 2,4 volt. A 2004-ben végzettek viszont már 1,6 hónap alatt állásra találtak. Kétharmaduk egy hónapon belül el tudott helyezkedni - derült ki a BME Diákközpontja által - nyolcadik alkalommal - készített elemzésből.

Nem kapott munkát egy amerikai transzszexuális álláskereső

Állás 20112006.12.20, 08:42

Egy amerikai magánkórház előzetes ígéretével szemben mégsem vett fel egy pályázót, miután megtudta: az önéletrajzban nemét nőként meghatározó jelölt valójában férfi.  Az elutasított és azóta munkanélküli pályázó pert indított az egészségügyi intézmény ellen.

Kevesebb a munkanélküli az EU-ban

Állás 20112006.12.04, 08:36

Az eurózónában 7,7 százalékos, az EU 25-ben 7,9 százalékos munkanélküliségi rátát mértek októberben - áll az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatalának közeleményében.

A szakmunkások és a munkanélküliek készülnek külföldre

Állás 20112006.11.24, 08:38

A magyarok közül leginkább a szakmunkások, illetve az állástalanok akarnak külföldön dogozni, de az orvosok, villamosmérnökök, informatikusok körében is nagy érdeklődés tapasztalható a külföldi munkavállalás iránt - derül ki a Világgazdaság összeállításából.

Minden régióban több a munkanélküli

Állás 20112006.11.17, 08:21

Mind a hét magyarországi régióban nőtt a munkanélküliségi ráta az elmúlt évben - a korábbi 6,1 százalékról 7,2-re - tudósít az Eurostat, az EU statisztikai hivatala. 

Tízezer cég kért járulékmentességet munkanélküli felvétele után

Állás 20112006.11.06, 08:25

Az év első kilenc hónapjában 9700 kisvállalat igényelte az egyéves járulékmentességet jelentő kedvezményt legalább három hónapja regisztrált álláskeresők foglalkoztatása alapján. Erre a legfeljebb 250 dolgozót foglalkoztató vállalatok, civil szervezetek jogosultak - írja a Világgazdaság.

EB: Pozitív előrejelzés az EU-ra

Gazdaság2006.11.06, 15:19

Jövőre kissé lassuló, de utána egyenletes gazdasági növekedést, csökkenő munkanélküliséget, fogyatkozó államháztartási hiányt jósol az Európai Unió tagországai számára nagy általánosságban az Európai Bizottság (EB) az elkövetkező évekre.

Munkanélküli segély: két autó kizáró ok lenne

Állás 20112006.10.05, 09:42

A német konzervatív pártok szigorítanák a munkanélküli segélyhez való hozzájutás feltételeit. Az egyelőre még csak tervezet szintjén kidolgozott szabályozás szerint annak a munkanélkülinek, akinek két autó van tulajdonában, nem járna segély - írja a Világgazdaság.  

Közmunkaprogram: 35 ezren jutottak munkához

Állás 20112006.10.03, 08:39

A közmunkaprogram 13 milliárd forintnyi kerete az  idén 35 ezer munkanélküli foglalkoztatását tette lehetővé - írja a Világgazdaság.

Szigorodik a munkaügyi törvény

Gazdaság2006.10.02, 09:52

Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) többek között a munkanélküliek ellenőrzésének szigorításáról tárgyalt pénteken.

Alaposabban ellenőrzik a munkanélkülieket

Állás 20112006.10.02, 08:23

Szigorodik a munkanélküliek ellenőrzése. A jövőben csak a munkaügyi kirendeltségekkel aktívan együttműködők részesülhetnek álláskeresési támogatásban. A munkaügyi kirendeltségek szerkezete is átalakul: az irodák a regisztrált munkanélküliekkel, a lehetséges munkáltatókkal tartják majd a kapcsolatot. Januártól a munkaügyi ellátás pénzügyi teendőit külön központok intézik - írja a Világgazdaság.

Növekvő félelem a munkanélküliségtől a fiataloknál

Állás 20112006.09.25, 11:18

A német fiatalok pesszimistán látják jövőjüket. Az utóbbi négy évben 55-ről 69 százalékra emelkedett a munkanélküliségtől félők aránya - áll a Shell által készített ifjúságkutatásban.

Keletiek rohama az angoloknál: kevesebb munkanélküli

Állás 20112006.09.14, 08:18

Alaptalanok voltak a britek aggodalmai a beözönlő vendégmunkásokkal kapcsolatosan. Kevesebb a munkanélküli és magasabbak a bérek. 

Olajválságtól tartanak a londoni elemzők

Gazdaság2006.09.12, 11:47

Németországban 5 százalékos, Görögországban 19 százalékos inflációt, uniós szinten pedig 6,4 százalékos pénzromlást, 10 százalékos munkanélküliséget és általános gazdasági recessziót okozna a világ olajellátásának 20 százalékos csökkenése - áll egy londoni befektetési csoport elemzésében.

Az álláskeresés is foglalkozás - így vészeljük át a munkanélküliséget

Állás 20112006.09.07, 10:38

A munkanélküliek átmeneti elkedvetlenedése természetes, ám idővel kórossá válhat. Az önmarcangolás szükségtelen, a káros szenvedélyek nem oldanak meg semmit. Az álláskeresői klub, a családi, baráti kapcsolatok ápolása, az átképzés, a pontos napirend segíthet átvészelni e nehéz időszakot. Kiss István pszichológus tippjei a túléléshez.

Vitára kész a konvergenciaprogram

Gazdaság2006.08.26, 13:15

Nyilvánosságra hozta a kormány a konvergenciaprogram vitaanyagának végleges változatát, amelyet a jövő héten bocsátanak társadalmi vitára. A pénteken délután nyilvánosságra hozott anyag egy kicsit visszafogottabbnak vázolta az államadósság növekedését, azonban a főbb keretszámok megegyeznek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által korábban nyilvánosságra hozottakkal. A konvergenciafolyamat két legnehezebb éve továbbra is 2007-2008 lesz.

A munkanélküliség az európaiak számára a legnagyobb probléma

Állás 20112006.08.21, 13:15

A megkérdezett európaiak több mint egyharmada a munkanélküliség leküzdését tartja a politika és a gazdaság számára a legfontosabb, megoldásra váró kihívásnak. A második helyen az árak és a vásárlóerő szerepel. Többek között ez áll egy fogyasztói kutatásokkal foglalkozó német szervezet 12 ezer európai körében végzett felmérésben.

Veszélyes az egészségre a munkanélküliség

Állás 20112006.08.18, 07:57

A munkanélküliek gyorsabban megbetegszenek, korábban meghalnak, mint dolgozó társaik. A káros szenvedélyek, a feleslegesség érzetéből adódó stressz, a magas vérnyomás, a depresszió egyaránt egészségkárosító és az életet rövidítő tényező a nem dolgozóknál - állítják a Lipcsei Egyetem kutatói most megjelent tanulmányukban. 

Javuló makromutatók Délkelet-Európában

Archívum2006.08.09, 14:28

Javulást mutatnak a délkelet-európai gazdaságok makroszámai. Az idén a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme valamennyi délkelet-európai országban eléri vagy meghaladja az 5 százalékot. A legnagyobb problémát a folyó fizetési mérlegek hiánya és a kiugróan magas munkanélküliség visszaszorítása jelenti.

29 ezer álláskeresőt vontak be a képzési programokba

Állás 20112006.08.07, 08:51

A tervezettnél 4 ezerrel több, összesen 29 ezer álláskeresőt vontak be a munkaügyi központoknak az Európai Szociális Alap támogatásával megvalósuló kiegészítő programokba. A három célcsoport - a  pályakezdők, a tartósan munkanélküliek és az inaktívak - képzésekben való részvétel mellett minimálbért elérő megélhetési támogatást kaptak - írja a Piac és Profit online.

Prostituáltak átcsábítását ajánlotta az állami hivatal a munkanélküli anyának

Állás 20112006.08.03, 17:21

Az aacheni állami munkaügyi hivatal prostituáltak felkutatására és átcsábítására közvetített ki egy német, kétgyermekes, munkanélküli családanyát. A hivatal vezetője fatális hibának nevezte az esetet. Bocsánatot kért, és alapos vizsgálatot ígért.

7,2 százalék a negyedéves munkanélküliségi ráta

Állás 20112006.07.27, 09:34

Az utóbbi negyedévben fél százalékkal -7,2 százalékra - csökkent a munkanélküliek aránya, ami az egy évvel korábbival összevetve még 0,1 százalékkal magasabb. 42 ezerrel többen dolgoznak. A régiók közötti különbség nőtt, a 15-24 év közötti állástalanok aránya viszont 2 százalékkal csökkent - áll a KSH jelentésében. 

Pályakezdő munkanélküliek: szeptemberben várható a csúcs

Állás 20112006.07.20, 08:29

Az utóbbi hónapokban az éves átlagnál hétezerrel alacsonyabb volt a pályakezdő állástalanok száma, ám számuk szeptemberre akár az ötvenezret is elérheti. A friss diplomások közül a legrosszabb a helyzet a tanítók, a középiskolai tanárok, a mezőgazdasági mérnökök és a közgazdászok körében - tudósít a Világgazdaság.

Kevésbé bővül a magyar gazdaság jövőre

Gazdaság2006.07.06, 17:59

Az új EU-tagok gazdasága még a tavalyinál is gyorsabb ütemben nő az idén, a bécsi Nemzetközi Összehasonlító Tanulmányok Intézete (WIIW) szerint. A beruházások növekednek, az ipar jól teljesít, a munkatermelékenység a béreknél gyorsabb ütemben nő, a foglalkoztatottság bővül, a munkanélküliség csökken. Egyedül Magyarország vesztett a csatlakozás pozitív hatásait tekintve, írták az intézet elemzői.

Munkanélküliség: csoportosan könnyebb állást keresni

Állás 20112006.07.05, 10:20

A sokáig húzódó munkanélküliség reményvesztettséget, fásultságot, apátiát is okozhat. Főként, ha az álláskeresőknek egyedül kell megküzdenie gondjaival. Ám a térítésmentes álláskeresői klubot választók nem csak álláskeresési technikáikon csiszolhatnak: az ide járók mások példáját látva könnyebben megbirkóznak helyzetükkel. A klubot felkeresők többsége pár hónapon belül arról is beszámol: az itt tanultak segítették új állásához.

Magyar álláspiac: gyenge állásvédelem, alacsony aktivitás

Állás 20112006.06.22, 13:00

Kritikus elemzést jelentetett meg az ILO, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete a magyarországi munkaerőpiacról.  A szerzők szerint a hazai álláspiacra a gyenge állásvédelem a jellemző; a munkanélküli támogatási rendszer szűkmarkú; az inaktívak visszahozatala a munkavállalók közé sikertelen. Szükség lenne a munkanélküli ellátások hatékonyabb ellenőrzésére, a valóban állást kereső munkanélküliek nagyobb támogatására. A magyar munkavállalók aktivitási rátája egyébként a legalacsonyabbak közé tartozik az OECD-ben.

Síklaki István: Gyurcsány ambiciózus energiabomba

Vendégszoba2006.06.21, 20:02

Síklaki István szociálpszichológus az ELTE Szociálpszichológia Tanszékének tanszékvezető docense. A Vendégszobában megnyerő határozottsággal és üdítő őszinteséggel beszélt arról, miért tartunk a drogosoktól, miért kell a pszichológiai vizsgálatokban átverni a vizsgálati alanyt, milyen szociálpszichológiai példákat láthatunk a Brian élete című filmben, s az is kiderült, milyennek látja Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor személyiségét.

Szigorítják a német munkanélküli ellátást

Gazdaság2006.06.10, 01:20

A német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön a Schröder-kormány idején elhatározott munkaügyi-munkapiaci reformok szigorításával igyekezett munkára serkenteni a tartósan munka nélkülieket.

Európai alapkamat-emelést vár a piac

Archívum2006.06.01, 13:53

Az euróövezeti GDP 1,9 százalékkal haladta meg az első negyedben az előző év hasonló időszakának értékét, míg az EU-ban a GDP 2,2 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi első negyedben. A drága nyersanyagok és a felértékelődött euró ellenére a növekedés nem lassul, és a nagyobb hitelkiáramlásból táplálkozik, növelve az inflációs kockázatot. Ezért valószínű, hogy az Európai Központi Bank a jövő héten ismét alapkamatot emel.

A munkanélküliségi ráta 7,5 százalék

Állás 20112006.05.26, 09:42

A február-áprilisi időszakban a munkanélküliek száma 319 ezer fő volt, ami 18 ezerrel több az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliségi ráta 7,5 százaléknak felelt meg - áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében.

Csökkent a munkanélküliség az EU-ban

Gazdaság2006.05.03, 12:12

Az euróövezet tagországaiban újabb négyéves mélypontra csökkent a munkanélküliség márciusban. Az EU 25 tagországában változatlan volt az átlagos arány, bár a munkanélküliek száma az egész térség átlagában is csökkent.

Munkanélküliség miatt lehet válság Ázsiában

Archívum2006.05.02, 07:56

A munkaalkalmak hiánya miatt az 1997-98-as válságnál is rombolóbb hatású recesszió fenyegeti Ázsiát - írja a Világgazdaság.

7,7 százalék a negyedéves munkanélküliségi ráta

Állás 20112006.04.27, 10:24

A január-márciusi időszakban 324 ezer munkanélkülit tartottak nyilván az országban, ami 26 ezerrel több, mint az előző év hasonló időszakában. A ráta így 7,7 százalék - áll a Központi Statisztikai Hivatal mai közleményében.

A pályakezdő nők hamarabb találnak munkát

Állás 20112006.04.24, 09:11

A angol frissdiplomás nők találékonyabbak és ügyesebbek az elhelyezkedési stratégia kialakításában mint férfi társaik, ezért körükben alacsonyabb a munkanélküliek aránya - derül ki egy friss angol álláspiaci elemzésből.

Nem mennek az állás után a szakmunkások

Archívum2006.04.21, 07:58

Magyarországon a mobilitás hiánya, a regisztrált állástalanok érdektelensége, a feketefoglalkoztatás, valamint a munkanélküliek elavult képzettsége miatt hiúsul meg a munkaerő-piaci kereslet és a kínálat találkozása - írja a Világgazdaság. Szakmunkások közt is egyre fontosabbá vált egy idegen nyelv ismerete.

Program az ötven év felettiek elhelyezkedéséért

Állás 20112006.04.21, 09:39

Május elsejétől ismét elindítja az 50 év feletti álláskeresők elhelyezkedésének elősegítését szolgáló központi programot a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM). A program egy évig tart, melytől azt várják, hogy elősegíti az ötven év feletti munkanélküliek elhelyezkedését, és hozzájárul a tartós foglalkoztatáshoz - közölte a tárca.

A bürokrácia miatt sok a német munkanélküli

Archívum2006.04.18, 15:39

Németországban akár 4,2 millió új munkahelyet lehetne létrehozni, ha leépítenék a gazdaságot korlátozó bürokráciát. A Német Gazdasági Intézet 28 ország foglalkoztatottsági adatait vetette össze. A vizsgálat tapasztalatai szerint minél kisebb mértékű az állami beavatkozás a gazdaságban, annál nagyobb a foglalkoztatottság. Gazdasági szakemberek az elbocsátások elleni védelem lazítását sürgetik Németországban.

17 ezer diplomás munkanélküli - rossz helyzetben a tanárok

Állás 20112006.04.13, 10:24

Jelenleg 17 ezer, diplomával rendelkező munkanélkülit tart számon a Foglalkoztatási Hivatal.  A nyári időszakban a felsőfokú tanulmányok végeztével ez az arányszám várhatóan emelkedni fog. 

Közkézen egy munkanélküli szexuális kalandja

Állás 20112006.04.03, 09:22

Súlyos adatvédelmi jogsértést állapított meg Schleswig-Holstein tartomány adatvédelmi biztosa. Egy Ruhr-vidéki munkanélküli nő szexuális kalandja került be a német e-mail áradatba a helyi munkaügyi központ gondatlansága következtében.

Veres és Varga sem támogatja az egykulcsos adót

Archívum2006.03.08, 08:31

A jelenlegi és a volt pénzügyminiszter, Veres János és Varga Mihály egy kedd esti televíziós műsorban elmondták, hogy nem támogatják az egykulcsos adórendszer bevezetését. Mindketten lehetségesnek tartják a 2010-es eurót, a munkanélküliek számáról ugyanakkor eltér a véleményük.

Eddig 84 vállalkozó kaphatott munkanélküli járulékot

Állás 20112006.03.07, 09:21

Február végéig mindössze 84 munka nélkül lévő vállalkozó kaphatott munkanélküli járadékot - írja a  Privátbankár.

40-50 ezer új munkahely létesítése várható

Állás 20112006.02.28, 10:06

A növekvő munkanélküliség ellenére is számos a munkaerőhiánnyal küszködő terület: az egészségügyben, az építőiparban és a feldolgozóiparban még mindig rengeteg a tartósan betöltetlen pozíció - áll a Népszabadság cikkében. Ma Magyarországon 36 ezerre becsülik a tartósan be nem töltött pozíciók számát.

Növekszik a munkanélküliség

Gazdaság2006.02.24, 13:19

A foglalkoztatottak száma, hasonlóan az egy évvel korábbihoz, 3 millió 898 ezer volt a 2005 november-2006 januári időszakban, a  munkanélküliek száma 43 ezerrel 318 ezerre nőtt, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent, szemben az egy évvel korábbi 6,6 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Fidesz: Gyurcsány az elbocsátások miniszterelnöke

Itthon2006.02.04, 20:01

Gyurcsány Ferenc az elbocsátások miniszterelnöke, az MSZP pedig a munkanélküliség pártja - jelentette ki Deutsch-Für Tamás, a Fidesz-frakcióvezető-helyettese szombaton. Deutsch-Für szerint az MSZP szombati tanácskozásán arra kérte a választópolgárok támogatását, hogy tovább folytatódjon a munkanélküliség növekedése.

Cenzúrázott adatokra gyanakszik a Fidesz

Itthon2006.02.02, 17:22

A Fidesz szerint cenzúrázzák a munkanélküliséggel kapcsolatos adatokat. Egy, a Fidesz által közölt levél szerint a munkaügyi tárca államtitkára "nem javasolta" a munkaügyi hivataloknak a regisztrált munkanélküliségi ráta közlését. Az ellenzéki párt szerint erre azért kerülhetett sor, mert a jelenlegi kormány alatt nőtt a munkanélküliek száma. A kormányszóvivő erre azt mondta: a Fidesz előszeretettel hivatkozik saját hirdetéseiben is a hivatal adataira, amelyeket "ezek szerint senki nem titkolt el előle".

A Fidesz elszámol, az MSZP mínuszozik

Itthon2006.02.01, 12:39

Szinte egyszerre indít médiakampányt a két nagy párt. A Fidesz a munkanélküliségre koncentrál "Valódi elszámolás" nevű akciójában, míg az MSZP "Orbán Mínusz" hirdetéseiben az ellenzék ígéreteit bírálja.

Rekordot döntött az állástalanok száma

Archívum2006.01.27, 09:06

A jelek szerint stabilan háromszázezer fő fölött rekedt a magyarországi állástalanok száma. Tavaly október-decemberben ugyanis 309,9 ezer volt a munkanélküliek átlagos száma, ez 47 ezer fővel több az egy évvel korábbinál.

Állásinterjún jártunk - célkeresztben az üzletkötői pozíció

Állás 20112006.01.27, 17:22

Üzletkötői állásajánlatokkal még mindig Dunát lehet rekeszteni. A növekvő munkanélküliség ellenére is számtalan a betöltetlen poszt ebben a szférában. Ezúttal is átbogarásztunk néhány apróhirdetést, majd telefont ragadtunk. Aztán inkognitóban elmentünk néhány üzletkötői állásinterjúra, hogy kikémleljük: milyen feltételekkel alkalmazzák a vállalkozó szellemű jelentkezőket.

47 ezerrel több munkanélküli az egy évvel korábbinál

Állás 20112006.01.26, 09:25

A tavalyi év október-decemberi időszakában 7,3 százalékos volt a munkanélküliség ráta Magyarországon - áll a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentésében. Az állástalanok száma 47 ezerrel magasabb mint 2004 hasonló időszakában, igaz a gazdasági aktivitás is némileg nőtt.

Borúsan látják a gazdaságot az EU lakói

Archívum2006.01.16, 15:36

Borúlátóak országaik gazdasági kilátásaival kapcsolatban az EU lakói. Egy harmincezer ember bevonásával elvégzett közvéleménykutatás szerint kétszer annyian gondolják azt, hogy országuk gazdasági helyzete romlik majd, mint ahányan javulást remélnek. Az emberek többsége leginkább a munkanélküliség miatt aggódik. A magyarok az európai többséghez hasonló válaszokat adtak, azonban jóval pesszimistábbak az átlagnál. Magyarországon jóval többen aggódnak ugyanakkor az egészségügyi ellátórendszer állapotáért, mint az uniós átlag.

A legjobban fizető állások műszaki végzettséghez kötődnek

Állás 20112006.01.13, 10:24

A munkanélküli központokhoz bejelentett üres álláshelyek öt százaléka szól diplomásoknak. A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint a legjobban fizető állások felsőfokú, műszaki végzettséggel és nyelvtudással érhetőek el. Több mint hatvan pozícióra kínálnak bruttó 200 ezernél magasabb fizetést, áll a Világgazdaság cikkében.

8,5 százalék az EU-25 munkanélküliségi rátája

Állás 20112006.01.09, 10:31

Az Európai Unió huszonöt tagállamának 2005. novemberi munkanélküliségi rátája az előző évi adatokhoz képest fél százalékponttal 8,5 százalékra csökkent - áll az Eurostat legfrissebb felmérésében. Az utóbbi egy évben Portugália, Ciprus, Luxemburg és Nagy-Britannia mellett hazánkban növekedett a leginkább a munkanélküliség.

Az unióban stabilizálódott a munkanélküliség

Gazdaság2006.01.06, 14:27

Nem változott a munkanélküliség az euróövezetben tavaly novemberben: 8,3 százalék volt, összhangban az elemzők várakozásaival. Ezzel az egymást követő harmadik hónapban volt változatlan a ráta. A 25 tagállamban összesítve 8,5 százalék volt az állástalanok aránya.

7,2 százalékos a munkanélküliség

Állás 20112006.01.05, 09:25

A tavaly szeptember-novemberi időszakban 305 ezer munkanélkülit tartottak nyilván Magyarországon, ami 7,2%-os munkanélküliségi rátát jelentett - áll a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentésében. Az állástalanok száma ezzel 44 ezer fővel több volt az egy évvel korábbinál, igaz 15 ezerrel emelkedett a foglalkoztatottak létszáma is. Uniós összehasonlításban a régi és az új tagállamok átlagánál kedvezőbb a magyar munkanélküliségi ráta.

Csúcson a munkanélküliség Ausztriában

Állás 20112006.01.04, 09:24

Ausztriában rekord méreteket öltött a munkanélküliség decemberben. A Második Köztársaság történetében még sohasem regisztráltak 307 ezer állástalant, ami az átképzésen levő munkanélküliekkel együtt 350 ezer főt tesz ki. A legtöbben Bécsben és a keleti tartományokban, így a Magyarországgal szomszédos Burgenlandban keresnek munkát.

Kevesebb munkanélküli Németországban

Gazdaság2006.01.03, 12:55

Németországban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliek száma decemberben, ezzel kilenc hónapon belül nyolcszor mérséklődött a munkanélküliség - tette közzé kedden a német munkaügyi hivatal.

Állást hoz a mikrobusz Komárom-Esztergomban

Állás 20112005.12.30, 11:07

A Pigmalion Projekt segítségével Komárom-Esztergom megyében közel 60 tartós munkanélkülit sikerült bejelentett álláshoz juttatni vagy képzésbe irányítani - mondta el a kezdeményezés szakmai vezetője az MTI-nek.

Százharminc főt helyezett el a falvakat járó állásközvetítő

Állás 20112005.12.08, 09:02

A Pest Megyei Munkaügyi Központ szeptember hatodikán indította el kísérletképpen az úgynevezett mobiliroda-programot, amely keretében három településen  - Kocséren, Törtelen és Abonyban - heti egy alkalommal "házhoz mennek" a tanácsadók és egy kisbuszban tájékoztatják a munkanélkülieket a legfrissebb állásokról, és nyújtanak segítséget az álláskeresésben. A program segítségével eddig 130 ember helyezkedett el.

Egyre több a fizetésképtelen munkanélküli Németországban

Állás 20112005.12.06, 09:18

A magas munkanélküliség egyre több fogyasztót kerget a szó szoros értelmében is fizetésképtelenségbe Németországban. Csak szeptemberben 6040 magánszemély jelentett csődöt - ez 35 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Hatvan éves csúcson a munkanélküliség Ausztriában

Állás 20112005.12.05, 10:53

Több mint 310 ezer munkanélkülit tartottak nyilván Ausztriában novemberben, ami az ország második világháború utáni történetében negatív rekordnak számít. A munkavállalói szervezet vezetője szerint néhány hónapon belül 400 ezer állástalan is lehet az alpesi országban. A legsúlyosabb a pályakezdők helyzete: öt év alatt 70 százalékkal nőtt a munkanélküliség az osztrák fiatalok körében.

Rechnitzer János: A regionális fejlődésnek fontos eleme a "nemes versengés"

Vendégszoba2005.11.28, 12:28

Rechnitzer János közgazdász, a győri Széchenyi István Egyetem professzora egy új tudomány, a regionális tudomány alapproblémáiról tartott előadást a Mindentudás Egyetemén. Ugyanerről, azaz a régiós különbségek kialakulásáról és a csökkentési lehetőségekről beszélgetett a Társalgó látogatóival is.