munkahely
címke rss- kapcsolódó címkék:
- állás
- Magyarország
- munka
- gazdaság
- beruházás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hogy stabilabb legyen az adórendszer
Az adópolitika célja az adórendszer stabilitása – ez derült ki a SZAKma folyóirat és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ közös szervezésű konferenciáján.
Ördög Nóra kollégáinak már megmutatta Micit
A bájos műsorvezető a minap munkahelyére, az RTL Klub székházába vitte be kislányát, Micit.
A hazugság olykor a túlélés eszköze lehet
Bár egyelőre inkább csak amerikai filmekben és büntetőügyekben kerül elő, hazugságvizsgálatot akár cégvezetők is kérhetnek alkalmazottaik tesztelésére. Azon a kérdésen túl, hogy ehhez vajon joguk van-e, felmerül az is, hogy mi miért hazudunk?
Így büntetik a munkahelyen a csúnyaságot
Köztudott, hogy a középiskolában olykor kemény szabályok uralkodnak, amelyek szerint a vonzó külsővel megáldott tanulók számítanak népszerűnek, a kevésbé előnyös kinézetűeket pedig gyakran kicsúfolják. És bár azt gondolhatnánk, hogy ez a tendencia az iskolás évekkel együtt elmúlik, a legújabb kutatási eredmények szerint közel sem ilyen egyszerű a helyzet.
- címkék:
- iskola
- szépség
- külső
- terror
- a nap cikke
- munkahely
- Címkefelhő »
Nagyi, hidd el, hogy dolgozom!
A társadalmi élet fokozatos elhanyagolása, a hiányzó csapatmunka és a délután négy óráig kitolt reggeli mosakodás - ezeket élik át az otthonról dolgozók. Az emberek többsége irigykedve tekint a kanapéjukon kávézgató munkavállalókra, ők viszont azt állítják: többet teljesítenek, mint az irodában ülő kollégáik. Sajnáltatni azonban eszük ágában sincs magukat: egyikük sem menne vissza a főnök felügyelő szeme elé, és a csekkeket is akkor fizetik be, amikor akarják.
- címkék:
- távmunka
- főnök
- munkahely
- Címkefelhő »
Tizenegy munkahelye van a férfinak
Egy brit fiatalember heti hatvan órát dolgozik, mégsem a pénz miatt csinálja.
Nem merünk táppénzre menni
Feleannyian mennek táppénzre, mint hét éve. Ennek egyik oka: félünk, hogy elveszítjük munkahelyünket - írja a Világgazdaság.
- címkék:
- járulék
- táppénz
- visszaesés
- beteg
- munkahely
- OEP
- Címkefelhő »
680 ezer munkahelyet védett meg a Fidesz
Az első negyedéves adatok alapján eddig 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció - közölte vasárnap Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. Főleg az 55 év feletti munkavállalók vesznek részt a programban, amely adó- és járulékkedvezményeket biztosít a munkaadók számára.
Így flörtölj a munkahelyen - Horoszkóp
A munkahely nem a legideálisabb hely arra, hogy szerelmi viszonyba bonyolódjunk. Elvileg. De mi történik akkor, ha a szenvedélynek nem tudunk parancsolni, és őrülten vonzódni kezdünk egy kollégánkhoz vagy ügyfelünkhöz? Tudd meg, mikor született, és kiderül, szívesen lő-e házinyúlra!
50 millióból őriztek meg 106 békési munkahelyet
Békés megyében tizenhét kis- és középvállalkozás nyert támogatást száz munkahely megőrzésére a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a megye számára 2013-ban rendelkezésre álló 330 millió forint keretösszegéből - közölte a helyi munkaügyi központ.
- címkék:
- pályázatok
- munkahely
- Címkefelhő »
Meddig tűrjük a munkahelyi terrort?
A munkahelyen olykor le kell nyelni a békát. De meddig? Megéri felvenni a kesztyűt? Dr. Csernus elmondja, hogyan kell lavírozni a két véglet között.
Karrierhoroszkóp februárra
A Nyilast februárban hajtja a becsvágy, meg akarja mutatni rejtett tartalékait. A Skorpió hirtelen összekapja magát, és céltudatossá válik. Lássuk, neked mit jósol a Life.hu februári karrierhoroszkópja?
Lehet kamerával figyeltetni, de mértékkel
A munkáltatónak joga van "célhoz kötött, tisztességes" ellenőrzésre, ám az nem terjedhet ki a munkavállalók magánéletére - derül ki abból az ajánlásból, amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hétfőn hozott nyilvánosságra a munkahelyi kamerás megfigyelőrendszerekkel kapcsolatosan. A megfigyeléssel kapcsolatos adatkezelést be kell jelenteni a hatóság adatvédelmi nyilvántartásába.
- címkék:
- adatvédelem
- ombudsman
- kamera
- munkahely
- Címkefelhő »
Napokra bezárták a főnököket a kínai gyárban
Két teljes napra foglyul ejtette főnökeit ezer kínai munkás, miután a gyárban egyoldalúan elfogadott új szabályok szerint apróságokért kellett volna büntetéseket fizetniük.
- címkék:
- Kína
- munkahely
- Címkefelhő »
Így öltözz az irodai karácsonyi partira!
Hogyan ne nyúlj mellé a partiszereléseddel, és hogyan ne csinálj bolondot vagy éppen cafkát magadból a főnököd előtt? A Life.hu stílustippjei következnek céges karácsonyi partikhoz.
- címkék:
- buli
- parti
- divat
- trend
- ruha
- kiegészítő
- karácsony
- munkahely
- Címkefelhő »
Több mint 200 új állást teremt Szolnokon a Stadler
A Stadler szolnoki gyárában induló 3,5 milliárd forintos beruházás eredményeként 230 új munkahely jön létre jövőre.
A kényelem ára: minél tovább ülsz, annál kevesebb ideig élsz
Ülni jó: ülünk a buszon, otthon a fotelban, és legtöbbet persze a munkahelyünkön. A kényelemnek azonban ára van: a sok ülés az életünket is megrövidítheti - akár évekkel is.
Imádtad, de már nem érdekel? - Dr. Csernus elmondja, miért égsz ki a munkahelyen
A burn out szindrómát úgy lehet felismerni, hogy ha valaki, aki korábban lelkesen végezte a munkáját, egyszer csak elveszti a motivációját, képtelen több héten át mosolyogva munkába menni. Csernus doktor a Videoklinika adásában beszél a kiégésről és arról, hogy mit érdemes ilyenkor tenni.
Napi Gazdaság: Hússzor nagyobb beruházást hozhatott volna a Coca-Cola
A kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatt a Coca-Cola lemondott egy 40 milliárdos magyarországi beruházásról, és csak egy jóval kisebbet, kevesebb álláshelyet jelentő fejlesztést hajtott végre - derül ki a Napi Gazdaságból.
Több tucat állást teremt Tatabányán a Mercedes-beszállító
Kétmilliárd forintos fejlesztést hajt végre tatabányai üzemében a japán AGC Glass. A beruházás eredményeként jövőre 75 fővel növelik a létszámot.
"Az állásinterjún hülye tyúknak könyvelt el" - Így teljesítünk nagy nyomás alatt
A leghétköznapibb feladat is megoldhatatlan kihívássá válhat, ha azt nyomás alatt: nagyon gyorsan, szigorú kontroll, esetleg jutalom vagy büntetés kilátása alatt kell elvégezni.
Irodai szex az asztal alatt - pasiszemmel (18+)
A főnökkel összekacsintgatni, egymásnak malac üzeneteket küldeni értekezleten lehet, de nem túl okos húzás. Különösen akkor, ha a nő mindettől annyira eszét veszti, hogy olyankor is a férfi rendelkezésére áll, amikor nem kéne. Mivel hölgyolvasónk nagyot hibázott, és ezt maga is tudja, gyorsan Franco Marcóhoz fordult segítségért.
A Szilícium-völgyben a munka is nyaralás
Masszázsszék, medence, játékterem és céges bowlingpálya: a gazdasági válság ellenére a technológiai ipar csúcscégeinél dolgozni majdnem olyan érzés, mintha az ember nyaralni menne. A kiemelkedő kényeztetésnek azonban a gyakori túlóra az ára, ráadásul a Facebooknál és a Google-nál a családos, idősödő alkalmazottak idővel háttérbe szorulnak.
"Nem mertem nemet mondani a főnökömnek" - Így kezdődik a stresszorexia!
Alig tanultuk meg, mi a különbség az anorexia és a bulimia között, máris újabb evészavar-típusokat fedeztek fel. A dolgozó, agyonhajszolt anyukák például, akik alig esznek pár falatot, sokszor stresszorexiában szenvednek.
Kirúgnak 900 embert a komáromi Nokiából
Ez a februárban bejelentett leépítés második hulláma. A reggeles műszaknak már bejelentették az elbocsátást, a délutánosokkal fél háromkor közlik a leépítettek névsorát.
- címkék:
- Komárom
- munkahely
- leépítés
- állás
- elbocsátás
- Nokia
- Címkefelhő »
Hogyan ne viselj melltartót nyáron?
Amikor olyan hatalmas a kánikula, hogy legszívesebben a bőrödből is kibújnál, a legborzalmasabb ruhadarab, ami a testeden lehet: a melltartó. Melltartót nem viselni viszont nem is olyan egyszerű. Tavaly már megírtuk, mikor és hogyan lehet melltartó nélkül lenned, és mikor nem érdemes. Most ismét úgy éreztük, a meleg nyárban nem árt elővenni a témát.
Négyezer szabad állás van a honvédségben
Négyezer fős létszámhiány van a magyar honvédségben, de nincs pénz az ezekre az állásokra jelentkezők foglalkoztatására Hende Csaba szerint.
60 millió új állást teremthet a zöldgazdaság
A jelenlegi fejlődési modell fenntarthatatlan az ENSZ munkaügyi szervezete szerint, a zöldgazdaságra való áttérés 20 év alatt pedig akár 60 millió állást is teremthet. A szervezet úgy véli, a környezet fenntarthatósága nem elveszi a munkahelyeket, hanem újakat teremt.
- címkék:
- zöldgazdaság
- munkahely
- ILO
- Címkefelhő »
Tréningek, tanfolyamok kismamáknak, hogy könnyebben visszarázódjanak a munka világába
A gyes lejárta után nincs mese, vissza kell térni dolgozni, és ismét helyt kell állni a munka frontján. Visszailleszkedni nem mindig könnyű, szerencsére azonban ma már több lehetőség is van arra, hogy megkönnyítsd a folyamatot.
- címkék:
- gyermekvállalás
- kismama
- munkahely
- Címkefelhő »
Családbarát munkahelyek: milyen előnyt élveznek a visszatérő anyukák?
A nőknek egyre több területen kell helytállniuk: a gyereknevelésben, a háztartás vezetésében és a munkahelyükön egyaránt. Szerencsére hazánkban is egyre több olyan munkahely létezik, amely segít, hogy a feladatok közül ne kelljen választanunk.
Így érd el, hogy biztosan visszavegyenek szülés után a munkahelyedre
A babázás után egyszer csak eljön az a pont, amikor már ideje újra beállni a mókuskerékbe, és visszatérni a munka világába. Ha oda mennél vissza, ahol a szülés előtt is dolgoztál, néhány aprósággal megkönnyítheted a visszavételedet.
- címkék:
- kismamák
- munkahely
- Címkefelhő »
"Nem kellek, mert kövér vagyok!" - Avagy a túlsúlyosak diszkriminációja
A túlsúlyosak nincsenek szerencsés helyzetben. Kimondva vagy kimondatlanul, de sokkal nehezebb a dolguk nemcsak a párkapcsolat, de a munkavállalás terén is, ugyanis a plusz kilókhoz az emberek sok esetben akaratlanul is rossz tulajdonságokat társítanak.
Orbán: A tárgyalóasztalnál ülök, az IMF nem jön
Orbán Viktor miniszterelnök szerint, a kormány ott ül a tárgyalóasztalnál, nem rajtuk múlik, hogy nem indulnak el a tárgyalások az IMF-fel. A miniszterelnök arról is beszélt egy csütörtöki rendezvényen, hogy ha a kormánynak nem sikerül munkára ösztönöznie az embereket, akkor Magyarországnak nem lesz jövője.
- címkék:
- állás
- munkahely
- MKIK
- Címkefelhő »
Orbán: A német ipar Magyarország szövetségese
A német Knorr-Bremse kecskeméti beruházása Orbán Viktor szerint fontos jelzése annak, hogy Magyarország távolodik a válságzónától. Az új gyár 110 új munkahelyet teremt.
2300? Az sok - Riport a leépítő Nokia-gyárból
A komáromi Nokia gyár dolgozóit nem lepte meg igazán a leépítés híre, az egyik alkalmazott szerint "éreztették" korábban is, hogy el fognak küldeni embereket. Az [origo] által a gyár kapujában megkérdezett munkások az Audi közeli üzemében bíznak, és nyugodtan fogadták a híreket.
Négy kategóriában mintegy húszan nyertek a családbarát munkahely pályázaton
A díjazottak az anyagi elismerés mellett egy évig, a következő pályázat eredményhirdetéséig használhatják majd a családbarát munkahely címet.
- címkék:
- munkaügy
- pályázat
- munkahely
- Címkefelhő »
Négyszáz ember kaphat munkát a fehérvári óriásszivattyú-gyárban
A Grundfos dán cég kilencmilliárd forintot költ negyedik, több száz embernek munkát adó magyarországi üzemére 2015-ig.
Tavalyhoz képest jobban megéri vállalkozásnál dolgozni a KSH szerint
Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállakozások 34 ezerrel több embert alkalmaztak az idei év első nyolc hónapjában, mint tavaly ilyenkor, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. A szektor bruttó átlagkeresetei is nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység, a legkevesebbet a mezőgazdaságban dolgozók vitték haza.
A munkahelyeken is lesznek önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezetek
Önkéntes polgári védelemként határozza meg az új katasztrófavédelmi törvény az önkéntes mentőszervezetek védekezésbe való bevonását.
Népszabadság: A cégek harmada számol béremeléssel jövőre
A hazai kis- és középvállalkozások vezetőinek többsége arra számít, hogy cégénél stagnálni fog a bérszínvonal jövőre, miközben növekedésre mindössze harmaduk számít - írja a szerdai Népszabadság. A lap szerint a vállalkozások többsége nem gondolja, hogy az új Munka törvénykönyve csökkentené a munkaerővel kapcsolatos költségeket.
- címkék:
- fizetés
- béremelés
- munkahely
- Címkefelhő »
Díjazták a női igényekre figyelő munkaadókat
Átadta a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a legjobb női munkahelyeknek járó díjakat egy csütörtöki konferencián. A díjazottak a rugalmas munkaformák - részmunka, távmunka - alkalmazásával és a munka-magánélet egyensúlyának biztosításával érdemelték ki az elismerést. A konferencián elhangzott: az utóbbi tíz évben a magyar nők gondolkodásában a család és a munka ugyanolyan fontos lett, valamint az Egyesült Államokban sincsenek irigylésre méltó helyzetben a kisgyermeket nevelő nők a munka világában.
- címkék:
- női alkalmazott
- munkahely
- Címkefelhő »
Ötvenmilliárd forintból épülne bioetanol-üzem Mohácson
Mohácson 2014-re januárjára készülhet el az a bioetanol gyártással foglalkozó üzem, amelyet egy amerikai-ír vállalkozás tervez. A cég szerint Európa legnagyobb ilyen jellegű gyára épül, amely közvetve akár ezer új munkahelyet jelent majd a térségben.
Közel hatvan munkahelyet teremt az Audi Győrben
Közel a duplájára növelik az Audi győri szerszámgyárának alapterületét, a beruházás 16,5 millió euróba kerül.
Nem számít új munkahelyekre idén egy vállalkozási szövetség főtitkára
A német gazdaság lassulása, a vállalkozások devizahitel-problémái és az apadó vásárlóerő is közrejátszik abban, hogy idén már nem várható érdemi foglalkoztatásbővítés a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint. Dávid Ferenc a hétfői Napi Gazdaságban azt mondta, a kedvezőtlen hangulat még a munkaerőpiac hagyományos őszi felfutására is rányomhatja a bélyegét.
A kedves férfiak kevesebbet keresnek - állítja egy amerikai tanulmány
Néha kellemetlennek kell tűnni annak érdekében, hogy elérjük céljainkat - állítják annak a tanulmánynak a szerzői, amely szerint a kedves férfiak kevesebb fizetésre számíthatnak.
- címkék:
- jövedelem
- tanulmány
- munkahely
- Címkefelhő »
Hogyan legyek jó nő? - Így sminkelj, ha munkába mész!
A női táska misztérium. Tömve van mindennel, és mégis simán elfér benne még egy kis ez meg az. Erről Michelle Pfeiffer varázstáskája jut eszembe a Szép kis nap! című filmben. Abban aztán volt minden. Nem árt egyébként felkészültnek lenni, mert az ember sohasem tudhatja, mi vágja ketté az amúgy gondosan eltervezett napirendjét.
Másfél ezer munkahely jöhet létre egy debreceni ipari parkban
Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Parkban az év végéig negyvenhat cég települhet be, összesített árbevételük már az idén megközelítheti a 650 milliárd forintot.
Világgazdaság: Új üzemmel bővült a Nestlé büki állateledelgyára
Új üzemmel bővítette állateledelgyárát a Nestlé Bükön. A kétszázötven új munkahelyet teremtő, tízezer négyzetméteres üzem felépítése tízmilliárd forintba került - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
- címkék:
- Bük
- céghírek
- gyár
- üzem
- bővülés
- állateledel
- munkahely
- Nestlé
- Címkefelhő »
IMF: A Széll Kálmán-tervvel 180 fokos fordulatot vett a kormány
Összességében üdvözli a Széll Kálmán-terv célkitűzéseit az IMF magyarországi vezetője, aki szerint a programmal kapcsolatban az a fő kérdés, hogy fenntarthatók a benne foglalt intézkedések, vagy a társadalmi feszültségek miatt finomítani kell majd rajtuk. Irina Ivascsenko a Hírszerzőnek adott hétfői interjújában arról is beszélt, hogy az IMF konzervatív fejlődést vár Magyarországtól a következő években.
Szonda Ipsos: A fiatal munkavállalók közel fele tart a munkahelye elvesztésétől
A fiatal munkavállalók majdnem fele tart állása elvesztésétől, mégis alig kétharmaduk tervezi, hogy pozicíója megerősítése érdekében szakmai továbbképzésen vagy tanfolyamon vegyen részt - olvasható a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásában. A diploma előtt állók fele szintén nehéz elhelyezkedésre számít, de a kismamák és a fiatal munkanélküliek sem bizakodók a munkahelytalálás kérdésében.