mezőgazdaság

címke rss

Kit is támogat az EU?

Szórakozás2010.10.01, 10:53

Többek között minket, a héten jött ki az adat. Most éppen nem vagyunk nettó befizetők, hurrá. Indul is egy beruházási támogatás október 16-tól borászati gépekre, berendezésekre. A gond csak az, hogy 35 százalékos támogatás vehető igénybe, ami a kistermelőket gyakorlatilag kizárja a pályázók köréből, és tovább erősíti a nagyvállalatokat.

Titokzatos ragadozók tizedelik egy somogyi gazda nyáját

Itthon2010.09.27, 18:43

Több mint 250 birkát pusztítottak el idén Somogy megyében, egy homokszentgyörgyi gazda nyájából. A tulajdonos szerint sakálok ritkítják állatait, amiket szerinte le kellene vadászni. A vadgazdálkodási társaság szerint viszont nem bizonyított, hogy sakál terítette le a birkákat. Pedig szakemberek szerint a vadállat falkában a nálánál nagyobb testű állatokat is megtámadhatja.

Első nekifutásra termelt világrekorder uborkát egy brit asszony

Nagyvilág2010.09.20, 19:06

Százhúsz centis uborkájával valószínűleg Guinness-rekordot állított fel egy brit asszony, aki élete első próbálkozásával megtermelte a világ leghosszabb uborkáját.

Tagadja a traktoros támadást a polgármesterrel viaskodó holland gazda

Itthon2010.09.17, 14:55

Egy bekötőút mellett álló fák miatt kapott össze Nak önkormányzata azzal a holland gazdával, aki a polgármester szerint traktorral támadt a fát vágó közmunkásokra csütörtökön. A holland férfi az [origo]-nak tagadta, hogy bárkit bántott volna, viszont szégyennek tartja, hogy a polgármester kivágja az utat és az ő majorságát is védő fasort. A rendőrség közúti veszélyeztetés gyanújával nyomoz, a hollandok pedig perre készülnek.

Inka földműveléssel a klímaváltozás ellen

Időjárás2010.09.14, 16:18

Felélesztenék Peruban az inkák teraszos földművelési módszerét. Az inka "történelmileg jó eredményei" vannak, így az eljárás felhasználható a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Féltonnás tökóriás nyerte a sütőtök-világbajnokságot

Nagyvilág2010.09.14, 14:55

Egy több mint féltonnás szászországi sütőtök nyerte a sütőtökök másodszor megrendezett világversenyét Németországban.

Az időjárás 150 milliárd forint kárt okozott a mezőgazdaságnak

Archívum2010.09.07, 15:16

Az idei szélsőséges időjárás legalább 150 milliárd forint kárt okozott a hazai mezőgazdasági termelőknek, amivel szemben jelenleg mindössze 4 milliárd forint van a kárenyhítési alapban.

A gazdák 60 milliárdja bánja a rossz gabonatermést

Archívum2010.08.23, 12:52

A rendkívüli időjárás miatt 2 millió tonnával kevesebb kalászos gabonát takarítottak be a termelők, ami 60 milliárd forint bevételkiesést okoz - mondta Gőgös Zoltán MSZP-s szakpolitikus.

Közbeszerzés nélkül vehetik a termelői árut a közintézmények

Gazdaság2010.08.16, 12:57

Nem vonatkozik a közbeszerzési kötelezettség 2010. szeptember 15-től a nyers húsra, a zöldségre, a gyümölcsre, a tejre és tejtermékekre, a mézre, a tojásra és a gabonára - tájékoztatott a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

Szeptembertől három évre nő a Gazdahitel maximális futamideje

Archívum2010.08.12, 15:09

Szeptembertől tovább bővülnek a Gazdahitelhez kapcsolódó lehetőségek: a maximális futamidő három évre hosszabbodik, és ingatlanfedezet mellé nem lesz szükség harmadik személy készfizető kezességére sem, közölte a Takarékszövetkezeti Bank Zrt. csütörtökön.

Oroszország exportstopot hirdet a gabonára

Gazdaság2010.08.05, 18:42

Oroszország augusztus 15-től december 31-ig ideiglenesen leállítja a gabonafélék exportját - jelentette be Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin kormányfő szóvivője csütörtökön.

Az időjárás miatt kevesebb búza termett az idén

Gazdaság2010.08.03, 14:17

A kedvezőtlen időjárás miatt a múlt évhez képest 20 százalékkal kevesebb búzát és 6 százalékkal kevesebb árpát takarítottak be az idén a gazdák.

Vezető szerepre törnek az oroszok az élelmiszerpiacon

Gazdaság2010.08.03, 11:42

Az infrastruktúra fejlesztésével, az állattenyésztés fellendítésével megsokszorozná az orosz kormány a helyi mezőgazdaság termelését és exportját. Az ágazat egyik problémája, hogy az oroszok több alapvető élelmiszerből nem fogyasztanak eleget.

Csomagot ígér a tejágazatnak az EU-biztos

Archívum2010.07.12, 17:49

A tejszektor helyzetének rendezését célzó átfogó intézkedéscsomag beterjesztését ígérte ez év végéig Dacian Ciolos mezőgazdasági EU-biztos, miközben Brüsszelben tejtermelők százai tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak miatt.

Alkotmányellenesség a mezőgazdasági támogatási törvényben

Gazdaság2010.07.12, 21:40

Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint alkotmányellenes az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló, az Országgyűlés által elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény egyik rendelkezése.

A kormány előre elkérné Brüsszeltől az agrártámogatásokat

Gazdaság2010.07.09, 14:14

Magyarország az árvízkárok miatt előre elkérné Brüsszeltől a 2011-es agrártámogatások négyötödét.  

Zöld jelzés az otthoni disznóvágásnak, ökörsütésnek

Archívum2010.07.09, 19:10

A vidékfejlesztési tárca ezen a héten életbe lépett rendeletmódoítása újra engedélyezi az otthoni disznóvágást.

Az államnak elővásárlási joga lesz a földekre a kormány tervei szerint

Ingatlan2010.06.19, 19:46

A kormány elővásárlási joggal ruházná fel az államot a földügyletek esetében, így akadályozná meg a spekulációt és a zsebszerződéseket. A földvásárlások pedig a tervek szerint a fiatal gazdáknak adna lehetőséget.

OECD: Világszerte jelentős élelmiszer-drágulás várható

Gazdaság2010.06.15, 16:12

Jelentős élelmiszer-drágulásra lehet számítani két nemzetközi szervezet - OECD és a FAO - prognózisa szerint. A legnagyobb mértékben a vaj drágulhat, de a búza és a növényi olajok ára is jelentősen emelkedhet.

Az árvíz miatt drágulhatnak az élelmiszerek Szlovákiában

Gazdaság2010.06.09, 10:12

Az ár- és belvizek több mint 180 ezer hektáron tették tönkre a termést Szlovákiában, az elmúlt hetek katasztrofális időjárását az élelmiszerek drágulásán keresztül mindenki pénztárcája megsínyli, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán.

Az eddigi elnökhelyettes lesz a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vezetője

Gazdaság2010.06.08, 11:05

Bognár Lajos, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) eddigi elnökhelyettese váltja Lukács László elnököt a hivatal élén.

Új elnök a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal élén

Archívum2010.06.07, 18:32

Palkovics Pétert nevezte ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökévé június 4-i hatállyal Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, közölte a szaktárca hétfőn.

Az időjárás miatt a termés harmada kieshet a gabonaszövetség szerint

Archívum2010.06.04, 13:19

A gabonaszövetség előrejelzése szerint az időjárás miatt a tervezett gabonatermés harmada kiesik, ezért a gazdák nem számíthatnak haszonra.

Negyedmilliárdos támogatás a Humansoftnak

Gazdaság2010.04.19, 14:01

Egy 430 milliós projekthez kapott 280 millió forintos támogatást a FreeSoft leánycége.

Visszavonul a választások után Gráf József agrárminiszter

Archívum2010.04.06, 11:35

A választások után nem kíván többé politizálni Gráf József agrárminiszter, aki egy interjúban azt mondta: tíz évvel is felér az az öt, amit a minisztérium élén töltött. Gráf a jövőben is gazdálkodni kíván, illetve vannak felkérései szakértői posztokra, de előbb a családjával akarja tölteni a nyarat.

Másodszor ellett hármas ikret egy hajdúbagosi tehén

Itthon2010.03.20, 16:57

Hármas ikerborjak születtek egy hajdúbagosi magángazdaságban csütörtökön. Bár a szarvasmarhák nagyon ritkán ellenek ikreket, a 9 éves hajdúbagosi magyar tarka tehén, Cecil immár másodszor ellett egyszerre három borjat. Az állatorvosok genetikai okokkal magyarázza a tehén rendkívüli termékenységét.

Nőt választottak elnökükké a gazdák

Archívum2010.03.19, 10:20

Múlt héten alakult meg a Bács-Kiskun Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek (MAGOSZ) Ifjúgazda Tagozata. Elnökük egy fiatal szentkirályi gazdálkodó, Orosz Krisztina lett, aki a lendületes fiatalok és tapasztalt öregek összefogásától reméli a hazai mezőgazdaság felemelkedését.

Szőlőkivágás: közeleg a határidő

Gazdaság2010.10.06, 08:10

Április tizenötödikéig ki kell vágni azokat a szőlőültetvényeket, amelyek megszüntetésére mintegy háromezer-háromszáz termelő összesen három és félmilliárd forintnyi támogatást kapott.

Hamisítónak nézték a díjnyertes méhészt

Archívum2010.03.19, 10:21

Komoly félreértés teheti tönkre Molnár Gergely, díjnyertes méhész családi vállalkozását. Hosszú évek kemény munkával kiérdemelt hírneve, és a vásárokon szerzett fogyasztói bizalom egy hasonló néven futó keszthelyi csomagolócég mézhamisítási ügye miatt veszhet oda.

Iskolagyümölcs: negyven forint egy alma

Archívum2010.03.18, 17:42

Az iskolagyümölcs programban résztvevő gazdálkodók almánként negyven forintos támogatást kapnak, uniós forrásból. Jelenleg több mint ezerhatszáz általános iskola alsó tagozatos diákja kap friss almát, hetente legalább kétszer.

Csak félig van tele a Fidesz és a Jobbik bőségszaruja

Itthon2010.03.19, 15:09

Jó termőföld, kedvező éghajlat, alacsony népsűrűség, bőséges alternatív energiaforrás - a Fidesz és a Jobbik programja szerint Magyarország természeti adottságainak köszönhetően számos dologban önállóbb lehetne, mint most. Az [origo] által megkérdezett kutatók szerint azonban nem létezik a titokzatos bőségszaru, az ország jelenleg is kihasználja lehetőségeit, a Fidesz által megálmodott teljes energiafüggetlenséget pedig irreális elképzelésnek tartják.

Blokádot szerveznek a borsodi gazdák

Archívum2010.03.18, 17:37

Blokádot vonnak a megye gazdái a miskolci Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) épülete köré, ha március 15-ig nem kapják meg a támogatásokat.

Nagyot esett a mezőgazdaság termelése

Archívum2010.02.22, 19:37

Az előzetes adatok szerint tavaly a magyar mezőgazdaság termelése mennyiségében 10-11 százalékkal csökkent - mondta Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója hétfőn az ágazat helyzetét értékelve.

Az árakra panaszkodnak a Békés megyei gazdák

Gazdaság2010.02.11, 12:45

Az alacsony gabonaárak ellenére nincs vevő a terményre, ezért igyekeznek mindenen spórolni a Békés megyei termelők, akik szerint a jelenlegi helyzetben csak a bizonytalanság biztos - derül ki a beol.hu összefoglalójából.

Várni kell a McHungary szendvicsre

Gazdaság2010.02.02, 10:17

A McDonald's tipikus olasz alapanyagokból készített szendvicset dobott piacra Olaszországban McItaly néven. Az olasz szendvicsre még várni kell Magyarországon, ahogy a McHungaryre is.

Nem ezt tanultuk földrajzból: az ember hatását mutatja az új világtérkép

Tudomány2010.03.30, 11:09

Egyre jobban fogy az érintetlen területek száma a Földön, az ember környezetformáló tevékenysége már szinte mindenütt érzékelhető. Ezeket figyelembe véve állították össze a kutatók azt az új szemléletű világtérképet, amely a szárazföldeket az emberi hatások jellege alapján osztja fel.

Az agrártárca kitolná a földvásárlási moratóriumot

Ingatlan2009.12.30, 18:13

Az agrártárca szerint két évvel meg kell hosszabbítani a külföldiek földvásárlására vonatkozó moratóriumot.

Megúsztuk a szalmonellapánikot

Gazdaság2010.04.06, 14:05

A nagy áruházláncok szerint nem fordultak el a vásárlók a magyar szárnyasoktól, pedig bő egy hónappal ezelőtt olyan tesztről lehetett hallani, miszerint a baromfihúsok nagy többsége szalmonellabaktériummal fertőzött. Jó eséllyel nem a teszt módszertani hibái miatt döntenek így a fogyasztók, de az tény, hogy a magyar termékek nagy része nem veszélyes, bár egy-két higiéniai tanácsot ezzel együtt érdemes megfogadni.

Csak a termelőknél csökkentek az agrárárak

Archívum2009.12.15, 10:07

Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak októberben, bár ez alig látszott a végfelhasználói oldalon. A gazdák alacsony árai többek közt az uniós támogatásnak köszönhetők. Az ipar még mindig pocsék állapotban, de legalább úgy tűnik, nem esik tovább.

A méhek pusztulnak - a kártevők túlélik

Időjárás2009.12.04, 10:31

Elpusztult tavaly az Egyesült Államok méhkaptárjainak 29 százaléka egy titokzatos betegség, a kolónia-összeomlási rendellenesség miatt. A jelenséget először 2005-ben fedezték fel amerikai méhészek, elsősorban olyanok, akik a kolóniáikat időnként távoli termőföldekre szállítják beporzásra. Egyes kutatók a kémiai növényvédő szereket tennék meg kizárólagos bűnösnek, míg mások - köztük nem csak a növényvédőszerek gyártói, de méhészek is - összetettebb problémának gondolják a pusztulást. A kutatások még folyamatban vannak, bizonyíték egyelőre nincs.

Befejezték az idei munkát a gazdák

Archívum2009.12.04, 12:31

A szántáson kívül gyakorlatilag minden mezőgazdasági munkával végeztek idén a gazdálkodók - közölte a a Magyar Agrárkamara.

Lőrincz György lett az év borásza

Gazdaság2009.12.08, 12:10

Lőrincz Györgyöt, az Egri borvidék borászát választotta a 2009-es év bortermelőjének a Magyar Bor Akadémia.

Az agráriumban látja a kitörést Font

Archívum2009.12.02, 14:00

Az ország fellendítéséhez a kitörési pont az agrárgazdaság lehet a következő években, ennek azonban a hazai föld és a vízkincs megőrzése a feltétele - egyebek mellett erről beszélt Font Sándor szerdán Domonyvölgyben az EU-n belüli, 2014 utáni agrárpolitika magyar álláspontja kialakításáról rendezett konferencián.

Nem érkezett meg az interneten vásárolt traktor

Archívum2009.11.26, 13:30

Interneten vett traktort egy Heves megyei férfi, ám a munkagép a pénz kifizetése után sem érkezett meg - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a rendőrség.

Adócsaló gombafeldolgozót talált az APEH

Gazdaság2009.11.18, 12:51

Egy erdei gomba feldolgozásáról, csomagolásáról adott fiktív számlákkal követett el csalást egy cég - közölte az adóhivatal.    

Felhőkarcolókban nő a jövő paradicsoma

Tudomány2009.12.07, 10:58

Felesszük bolygónkat, ez nem kétséges, mint ahogy az sem, hogy a Föld népessége egyre nő. 2050-re a becslések szerint 9,5 milliárdnyian leszünk, ennyi ember élelmezésére pedig már biztosan nem találunk művelés alá vonható területeket. Egyes víziók szerint a globális élelmezési problémákra nincs más megoldás, mint a Mátrix című sci-fiből ismert, tartályokban egymás mellett, millió számra vegetáló emberek mintájára létrehozni a nagyvárosok égig érő, a természetes környezetet kizáró, lebegő ültetvényeit - állítja egy amerikai mikrobiológus. Valóban a felhőkarcoló farmoké lenne a jövő? Egyes nagyvárosokban talán igen, ám ezek a farmok nnem ...

Újabb zűrös ügyre bukkantak az MNV-nél

Itthon2009.11.16, 11:24

Állítólag szabálytalanul felbontott pályázatok és visszadátumozott dokumentumok miatt rendelt el belső vizsgálatot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, aki egyben felfüggesztette a cég Pest megyei irodavezetőjét. Budai Gyula, a Fidesszel szövetséges Magosz igazgatója szombaton azt állította: az illetékes vezérigazgató-helyettes nem is írhatta alá a 2500 hektár föld bérletét érintő dokumentumot, hiszen akkor egy másik ügyben épp bíróság előtt állt.

Magyar libahús aggasztja az osztrák fogyasztóvédőket

Archívum2009.11.04, 14:00

Állat- és fogyasztóvédő szervezetek bírálják az osztrák kereskedelmet, amiért dömpingáron "vitatott minőségű" magyar libahúst forgalmaz - írta szerdai számában a Wirtschaftsblatt.

Kivételes agrártámogatást nyújt Sarkozy

Archívum2009.10.27, 15:37

Nicolas Sarkozy francia elnök kedden bejelentette, hogy kormánya 1,65 milliárd eurós sürgősségi programot indít a válságba került agrárszektor támogatására: egymilliárd eurós összegben kedvezményes kamatozású hitelt, 650 millió euróért pedig adókedvezmények formájában nyújt "kivételes támogatást" a gazdáknak.

FVM: az MFB mindent megtesz a hitelezett gazdákért

Archívum2009.10.22, 19:05

Az agártárca szakállamtitkára szerint a Magyar Fejlesztési Bank mindent megtesz azért, hogy a családi gazdaságok ne kerüljenek lehetetlen helyzetbe a közeljövőben lejáró MFB-hiteleik miatt. Máhr András erről a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Érdekegyeztető Tanács (FÖVÉT) csütörtöki ülését követően nyilatkozott.

Magosz: Bajban a családi gazdálkodók

Archívum2009.10.19, 15:34

Sok családi gazdálkodó a pénzügyi ellehetetlenülés határára sodródott, már az esedékes hiteltörlesztéseit sem tudja fizetni - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.

Árgondokkal küzd a szőlőágazat

Archívum2009.10.19, 07:47

Az idén kevesebb, de jobb minőségű szőlő termett, az árak azonban mégis a mélyben vannak.

Magyarorsz�gt�l is k�r vissza p�nzt az EU

Gazdaság2009.09.29, 18:06

Az Eur�pai Bizotts�g kedden elfogadott hat�rozata �rtelm�ben az uni�s tag�llamoknak vissza kell t�r�teni�k Br�sszelnek az Eur�pai Uni� agr�rk�lts�gvet�s�b�l finansz�rozott �s jogosulatlanul felhaszn�lt, �sszesen 214,6 milli� eur�t.

Harmonikusabb magyar vörösborokat hozhat a klímaváltozás

Időjárás2009.09.28, 10:08

Öröm az ürömben: a korábbinál kedvezőbb feltételeket teremthet a klímaváltozás a minőségi vörösborok készítéséhez Magyarországon, így  fogyasztók mélyebb színvilágú és harmonikusabb ízű, lágyabb vörösborokkal találkozhatnak

Monsanto szerint a világ - könyv- és filmajánló

365 környezettudatos ötlet2009.09.20, 21:35

Szeptember 21-én (hétfőn) 18 órakor mutatják be a Francia Intézetben (1011 Budapest, Fő utca 17.) Marie-Monique Robin Monsanto szerint a világ című dokumentumfilmjét. A vetítést találkozó követi Marie-Monique Robin rendezőnővel. A 108 perces filmet francia nyelven játsszák, Morva Judit szinkrontolmácsolásával. Marie-Monique Robin újságíró és filmrendező, több dokumentumfilm és könyv szerzője. Munkáiért már több mint húsz nemzetközi díjat kapott. A Monsanto szerint a világ (magyarul Morva Judit fordításában, a Pallas Kiadó gondozásában olvasható) című könyv Monsanto nevű amerikai vállalat adatokkal, tényekkel alátámasztott kritikája.. ...

Jóval kevesebb kalászos gabona termett

Archívum2009.09.18, 09:25

A kalászos gabonák termésmennyisége 2009-ben az előző évhez képest 24,2 százalékkal csökkent, miközben a termőterület nagysága lényegében változatlan maradt - közölte a KSH a pénteken. Az idén összesen 1,681 millió hektár termőterületről 5,985 millió tonna kalászos gabonát takarítottak be, míg tavaly 7,896 millió tonnát.

Tokajban már szüretelnek, óriási lehet a felesleg

Gazdaság2009.09.12, 14:22

A legkorábban érő muskotályos szőlő szedésével szombaton megkezdődött a szüret Tokaj-Hegyalján; a történelmi borvidéken összességében mintegy 350 ezer mázsa terméssel számolnak a gazdák.

Apró meglepetésekkel szolgált a GDP-adat

Gazdaság2009.09.08, 10:24

Magyarország bruttó hazai terméke 2009 II. negyedévében 7,5 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 7,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest és ez kedvezőbb - még ha csak 0,1 százalékponttal is - mint az előzetes becslés. Összességében csak részleteiben okozott meglepetést az adat. 2010-ben maradhatunk "Európa betege." 

Hogyan szerezhetnek külföldiek ingatlant Magyarországon?

Jog2009.11.03, 18:43

Eltérő szabályok vonatkoznak a termőföld és az egyéb ingatlanok tulajdonjogának megszerzésére, sőt a szerint is különbséget kell tenni, hogy a külföldi az Európai Unió valamely tagállamának állampolgára, vagy más országból érkezik. A jelenlegi helyzetet és a legfontosabb különbségeket a Kovács, Réti, Szegheő Ügyvédi Iroda szakértőjével foglaljuk össze.

Kevesebb, de jobb lesz az idei bor

Gazdaság2009.08.31, 13:13

Az idén előreláthatólag a tavalyi 3,5 millió hektoliternél kevesebb, de jobb minőségű bor kerül a pincékbe, de  - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára hétfőn.

Az ágazatot veszélyezteti a túl olcsó alma

Archívum2009.08.26, 12:19

Az Alma Terméktanács tagjai szerint az idei újabb, alacsony felvásárlási ár miatt a megszűnés fenyegeti az almatermesztést - ezt a szakemberek a szervezet újfehértói, szerdai elnökségi ülésén fogalmazták meg.

Jelentősen csökkentek a világpiaci gabonaárak

Archívum2009.08.14, 16:37

Jelentősen csökkentek a gabona világpiaci, valamint magyarországi árai is az elmúlt hónapban a Magyar Agrárkamara adatai szerint - közölte a kamara.

Csökkentek az agrárárak

Gazdaság2009.08.13, 09:07

Az idén január-júniusban 24,3 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak a bázishoz képest, ami a növényi termékek árszínvonalának 33,2 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,8 százalékos visszaeséséből adódott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Sokkal olcsóbb lett a libamáj

Archívum2009.07.31, 06:51

A feldolgozók kilogrammonként 8-10 eurós árcsökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni az idén, ami visszavetette a májliba- és kacsaállományt is. A fogyasztói árak kisebb mértékben csökkentek, a múlt év végi 6 ezer forinttal szemben manapság 4 ezer forintért lehet megvásárolni az ínyencséget - derül ki a pénteki Napi Gazdaságból.

Nagy visszaesés a gabonatermesztésben

Archívum2009.07.29, 16:16

Gyakorlatilag befejeződött Magyarországon a kalászosok és a repce betakarítása, a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt az idén a tavalyinál mintegy 25-30 százalékkal kevesebb kalászos gabonát takaríthatnak be a termelők - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.

Trükközve szereznek magyar földet külföldiek

Itthon2009.07.24, 18:00

Egy kiskapuval olyan külföldiek is magyar termőföldet tudnak vásárolni, akiknek ehhez nem lenne joguk - állítják parlamenti képviselők, akik ennek megakadályozására módosítani akarják a földtörvényt. A trükk az, hogy a külföldi egy APEH-eljárásért és némi pénzért cserébe olyan papírhoz jut, amellyel megnyílik előtte az út a földvásárláshoz.

Csökken a világ gabonatermése

Archívum2009.07.16, 11:34

Az előre jelzettnél kisebb lesz ugyan a világ idei gabonatermése, de a jelentős készleteknek köszönhetően elegendő mennyiség áll majd rendelkezése.

Elfogyhat a magyar tej

Archívum2009.07.15, 07:15

Bár az uniós piacokon emelkedett a tej felvásárlási ára, Magyarországon csökkent, ráadásul lassan veszélybe kerülhet az ellátás - derül ki a szerdai Napi Gazdaságból.

Lenyugodott a dinnyepiac

Archívum2009.07.03, 14:16

Az idén sikerült kiküszöbölni a dinnyepiacon a korábbi évekre jellemző zavarokat a Magyar Dinnye Szövetség, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) együttműködésének köszönhetően - mondta Mártonffy Béla, a FruitVeB ügyvezető igazgatója.

Újra görbülhet az uborka az EU-ban

Gazdaság2009.06.30, 15:56

Enyhített a számos zöldség- és gyümölcsféle alakját előíró uniós szabályokon az Európai Bizottság. Az EU felismerte, hogy ilyen kérdéseket nem szükséges uniós szinten szabályozni.

Milliárdokat lopnak el a mezőgazdaságban

Archívum2009.06.23, 08:03

Tavaly a mezőgazdaságban elkövetett és ismertté vált bűncselekmények - lopás, rongálás, jármű önkényes elvétele - következtében az ORFK adatai szerint 2,841 milliárd forintnyi kár érte a tulajdonosokat. A valós kárösszeg ennél jóval magasabb lehet, hiszen sok esetet be sem jelentenek - írja a Napi Gazdaság.

Negyedére eshet a román búzatermés

Archívum2009.06.17, 17:53

Romániában 75 százalékkal csökkenhet idén a búzatermés az aszály miatt, legalábbis erre számít a romániai mezőgazdasági termelők országos szövetsége.

Drágulást okoz az időjárás

Archívum2009.06.10, 09:24

Korábban még reménykedni lehetett abban, hogy a mezőgazdaság a válság idején is tartja magát és javítja az amúgy kiábrándító gazdasági mutatókat. Az időjárás miatt azonban az agrárium nehéz helyzetbe került, ami az emberek egyre könnyebb pénztárcáját is érinteni fogja, a rosszabb termés és a jégkárok miatt számos élelmiszer drágulni fog. A júliustól érvénybe lépő áfaemeléssel együtt akár 10 százalékos is lehet az áremelkedés egyebek mellett a péksütemények esetében.

Drágább lett a kakaó

Archívum2009.06.04, 17:38

Két hét alatt 11 százalékkal drágult a kakaó Londonban az árupiacon. A világ vezető csokoládégyártója, a svájci Callebaut cég szerint a kakaót feldolgozó ipar keresletében az utóbbi hetekben jelentős fellendülés mutatkozott.

Népszerűvé válhatnak a tejautomaták

Gazdaság2009.06.04, 13:38

A tejtermelők keveslik a felvásárlók által kínált árat, ezért maguk igyekeznek eladni a terméket: Nyugat-Magyarországon több élelmiszerboltban automatából értékesítik a friss tejet. A terméktanács szerint van jövője az automatás értékesítésnek.

Gyatra gabonatermés várható

Gazdaság2009.06.09, 10:09

Keveset ért a múlt heti eső az aszály ellen - állítja a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Vancsura József szerint akár 30 százalékkal is kevesebb kalászos gabona teremhet az idén.

A közös agrárpolitika fenntartása mellett Gráf

Gazdaság2009.05.29, 21:46

Magyarország az Európai Unió közös agrárpolitikájának (CAP) további fenntartásában érdekelt 2013 után, az unió következő költségvetési időszakában is - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, egy, az ágazat helyzetéről rendezett szakmai konferencián.

Újraindul Afrika felosztása

Gazdaság2009.06.02, 14:06

A kizsákmányolás legújabb formája, lehetőség a fejlődésre vagy csak egy egyszerű kereskedelmi ügylet. Még nincs eldöntve, hogy pontosan minek minősülnek azok az egyre gyakoribb esetek, mikor jólétben élő országok, vagy hatalmas magánvállalatok vásárolnak meg óriási afrikai földterületeket.

A mezőgazdaságban foglalkoztatna a kormány

Állás 20112009.05.20, 12:55

A kormány a mezőgazdasági idénymunka támogatásával kívánja bővíteni a foglalkoztatottak körét - mondta Simon Gábor szociális és munkaügyi államtitkár.

Lecsengett a mezőgazdasági árrobbanás

Archívum2009.05.11, 15:11

A mezőgazdasági termelői árak kétéves lendületes növekedése után 2008-ban 3 százalékkal csökkentek a termelői árak az ágazatban - tartalmazza a Kopint-Tárki Konjunktúrakutatási Intézet, valamint az Agrár-Európa kft. legfrissebb közös elemzése.

Nagy bajban a magyar tejipar

Archívum2009.05.11, 11:52

Egy év alatt 31 százalékkal estek a nyerstej felvásárlási árak, emiatt akár felére is csökkenhet a tejtermelés és az ágazatban 50 százalékos létszámleépítés következhet be a Magyar Agrárkamara szerint.

Milliós támogatások hercegeknek és multiknak

Gazdaság2009.05.01, 14:06

Arisztokraták és multinacionális cégek kapják az Európai Unió (EU) közös agrárpolitikájából adódó támogatások jelentős részét - írja egy uniós tanulmányra hivatkozva az Euobserver.

Gráf: A mezőgazdaság nyert az Unióval

Gazdaság2009.04.30, 16:08

A magyar mezőgazdaság az ország uniós tagságának egyik nyertes ágazata - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Megállapítását azzal támasztotta alá, hogy az agrárium több mint kétszeres forrásból gazdálkodik jelenleg, mint tette az uniós tagságot megelőzően. Azaz a mintegy 200 milliárd forintos éves összeg helyett jelenleg mintegy 440-450 milliárd forint áll az ágazat rendelkezésére.

Bajba kerülhet az európai sertéságazat

Gazdaság2009.04.28, 14:59

Bajba kerülhet az európai sertéságazat, ha a mexikói sertésinfluenza-járvány Európában is elterjed - vélik londoni elemzők, akik hangsúlyozták, a kilencvenes évek nagy-britanniai marhakór-járványának hatásai másfél évtized múltán is érződtek. Szakértők szerint ugyanakkor lényeges különbség a két eset között, hogy a sertésinfluenza nem a sertéshús fogyasztásával terjed.

Idén ismét jó gabonatermés jöhet

Archívum2009.04.27, 17:31

Magyarország az idén jó gabonatermésre számíthat, bár a mennyiség kissé elmarad a tavalyitól - mondta a Reuters hírügynökségnek a magyar mezőgazdasági miniszter.

Átírhatja a válság az EU agrárpolitikáját

Gazdaság2009.04.23, 08:06

A világgazdasági válság egyre szűkebb keretet szab az Európai Unió mezőgazdasági támogatásainak. Miközben Gráf József agrárminiszter a támogatási rendszer kiegyenlítését, azaz nagyobb agrárbüdzsét szeretne elérni, a világgazdasági válság miatt egyre kevesebb pénz jut a közös agrárpolitikára. Hosszú távon a fogyasztók érdeke is a rendszer átalakítását szorgalmazza, mert az EU mezőgazdaságának versenyképtelenségét ők fizetik meg. A Napi Gazdaság a KAP átalakításáról írt.

Változik a bor forgalombahozatali járuléka

Archívum2009.04.21, 12:30

A jelenlegi 8 forintról 5 és 10 forintra változik a bor forgalomba hozatali járuléka, amennyiben az Országgyűlés támogatja a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosító javaslatát, amelyet a mezőgazdasági bizottság egy tartózkodással általános vitára alkalmasnak talált keddi ülésén.

Brüsszel átrajzolja az agrárrégiókat

Archívum2009.04.21, 16:33

Új kategóriákat állapított meg az Európai Bizottság arra, hogy az Európai Unióban melyek minősüljenek természeti hátránnyal sújtott mezőgazdasági területnek. Brüsszel célja, hogy ezentúl célzottabb támogatások juthassanak az ilyen területek fejlesztésére.

Új vezérigazgató a Concordia élén

Gazdaság2009.04.14, 20:26

Tömör László lett a Concordia Közraktár Kereskedelmi Zrt. új vezérigazgatója, miután a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács megválasztotta a társaság élére - közölte kedden Száraz Gábor, az NVT szóvivője az MTI-vel.

Alig nőttek húsvét előtt a tojásárak

Gazdaság2009.04.03, 22:18

Az idei húsvéti időszakban a tojásárak 10 százalék alatti mértékben, átlagosan 2 forinttal emelkedtek, jelentősen elmaradva a korábbi évekre jellemző 20-25 százalékos drágulástól - tájékoztatta a Baromfi Terméktanács (BTT) pénteken az MTI-t.

Nőttek a kelet-európai agrárjövedelmek

Gazdaság2009.04.02, 21:25

Tovább nőtt tavaly a mezőgazdaságban dolgozók reáljövedelme az Európai Unió új tagországaiban, ez derül ki az EU statisztikai hivatalának csütörtökön kiadott jelentéséből.

Jó kilátások előtt az uniós mezőgazdaság

Archívum2009.03.17, 14:12

A nemzetközi gazdasági válság rövid távú kedvezőtlen hatásai ellenére középtávon viszonylag pozitívak az Európai Unió kilátásai a mezőgazdaság területén - állapította meg az Európai Bizottság a 2015-ig várható fejleményekről készített tanulmányában.