Gráf József
címke rss- kapcsolódó címkék:
- mezőgazdaság
- Magyarország
- devizapiac
- támogatás
- gráf

Gyurcsányék az államcsőd ellenére adtak milliárdokat Bige Lászlónak
Több mint tízmilliárd forintnyi hitelt kapott Bige László, baloldali vörösbáró cége a Gyurcsány-kormánytól még 2009-ben, miközben azokban a hónapokban csak az IMF-hitel mentette meg az országot az államcsődtől. Tehát, miközben a magyar emberek túlnyomó többségének csökkentette a kormány a fizetését, vagy éppen az utcára kerültek, addig Bige Lászlónak úgy adott kölcsönt a baloldali kormány, hogy semmilyen feltételt nem szabott annak felhasználásáról, sőt a baloldal új Simicska Lajosa cégének még kezességet sem kellett adnia a pénzért cserébe. Budai Gyula, akkori elszámoltatási kormánybiztos az ügyben feljelentést is tett, mivel szeriinte ...
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyar Nemzet: Gráf József fb-tag volt a szennyezett vetőmagot szállító cégnél
A Magyar Nemzet írása szerint a volt agrárminiszter, Gráf József felügyelőbizottsági tag volt annál a cégnél, amelyik génmódosított kukoricát vásárolt egy román cégtől, majd azt eladta Magyarországon.
Visszavonul a választások után Gráf József agrárminiszter
A választások után nem kíván többé politizálni Gráf József agrárminiszter, aki egy interjúban azt mondta: tíz évvel is felér az az öt, amit a minisztérium élén töltött. Gráf a jövőben is gazdálkodni kíván, illetve vannak felkérései szakértői posztokra, de előbb a családjával akarja tölteni a nyarat.
Meghosszabbítaná a kormány a földvásárlási moratóriumot
Amennyiben az Unió áldását adja, a kormány 3 évvel meghosszabbítja a külföldiek földvásárlására vonatkozó moratóriumot - jelentette be Gráf József.
Növekedési tartalékot lát Gráf az agráriumban
- címkék:
- Gráf József
- mezőgazdaság
- Címkefelhő »
Háromszázmilliót adnának a tejeseknek
Háromszázmillió euró többletforrás elkülönítését javasolja 20 agrárminiszter a közösségi tejpiac támogatására a jövő évi európai uniós költségvetésből.
- címkék:
- Gráf József
- tejipar
- Címkefelhő »
Gráf: Nincs előrelépés a tejtárgyalásokon
- címkék:
- Gráf József
- tej
- Címkefelhő »
Gráf segítene a tejeseken
Magyarország él minden olyan lépéssel, amelyet az európai uniós szabályok lehetővé tesznek a tejágazat átmeneti gondjainak megsegítésére, miután az Európai Bizottság esetleges közös uniós intézkedésekre ezúttal is szerény elképzeléseket vázolt fel a témában - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján, az EU-tagországok mezőgazdasági minisztereinek ülését követően.
- címkék:
- Gráf József
- tejipar
- Címkefelhő »
Országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el
Hétfőn országos tűzgyújtási tilalmat rendelt el az agrárminiszter a rendkívüli meleg miatt kialakult fokozott tűzveszély miatt. A tilalmat megszegők szabálysértést követnek el.