költő

címke rss

Bókay Antal: József Attila poétikái

Mindentudás egyeteme2005.07.02, 11:38

Idén száz éve, 1905-ben született József Attila költő, akinek verseit ma is ugyanolyan, ha nem nagyobb lelkesedéssel olvassák a fiatalabb és az idősebb generációk egyaránt, mint a saját korában. A Mindentudás Egyetemének korábbi előadója, Bókay Antal József Attila poétikái címmel jelentetett meg monográfiát a poétáról.

Politika a szülőszobában

Női Lapozó2005.06.07, 13:07

Egy dél-afrikai költő és tudós a múlt század húszas éveiben kafferbivalyok szülését vizsgálta. Amikor egy részüknek közvetlenül a szülés előtt kevés bódító szert adott, azt találta, hogy ezek a bivaly-anyák a szülés után elutasították újszülöttjüket. Ma már sokszorosan igazolt tény a születés utáni rövid érzékeny időszak léte, amely rendkívül fontos az anya és baba közötti biológiai és érzelmi kapcsolat kialakulásához. Egy francia szülészorvos nemrég megjelent könyvében meggyőzően érvel amellett, hogy szeretetre való képességünket egész életre szólóan meghatározzák a születés körül lezajló folyamatok és a születés körülményei.

Közel három évre eltűnhet József Attila a világhálóról

Itthon2005.04.14, 19:59

Közel három évre eltűnhet József Attila életműve az internetről, mivel a költő jogörökösei szerzői jogdíj fizetésére köteleznék a Magyar Elektronikus Könyvtárat, ahol jelen pillanatig szabadon hozzáférhető József Attila összes verse.

[vizsla24]: a legkeresettebb költők és írók

Techbázis2005.04.11, 17:03

A József Attila-évfordulónak köszönhetően majdnem minden napra jut valamilyen irodalmi vonatkozású program, tévéműsor, rendezvény. Többek közt ennek, valamint A Nagy Könyv elnevezésű országos játéknak tudható be, hogy a [vizsla24]-be érkező keresések között idén sokkal több író és költő szerepel, mint a korábbi években.  

Dr. Tverdota György: A zsenialitás szétdúlja a személyiséget

Vendégszoba2005.10.10, 18:55

József Attila születésének századik évfordulója alkalmából Dr. Tverdota György egyetemi tanár, a József Attila Társaság elnöke járt a Csevegőszobában. Olvasóinknak a József Attila-életmű lehetséges értelmezései mellett azt is elárulta, hogy a költő nemcsak életkörülményei, hanem saját pszichéje miatt is sokat szenvedett életében.

Vizsla 2004

Techbázis2004.12.23, 10:45

2004-ben naponta százezer látogató jóval százmillió feletti számú keresőkérdést írt be a Vizslába. Ha egymás mellé, egyetlen sorba felírnánk - átlagos betűmérettel - az összes keresőszót, 4000 km hosszan sorakoznának egymás után a szavak és kifejezések. Ezt a szóözönt rendezgetve, gyakoriságokat elemezve néztük meg, kire és mire kerestek 2004-ben a legtöbbet a magyar weben.  

Karadzic állítólag Oroszországba menekült

Nagyvilág2004.11.18, 22:00

Oroszországban bujkál és Eduard Limanov költő védelme alatt él Radovan Karadzic, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke - állította csütörtökön megjelent, legújabb számában a Ljiljan című boszniai hetilap.

Megfosztanak gyógyszerétől egy bebörtönzött kubai újságírót

Nagyvilág2004.08.28, 00:23

Megfosztják a szükséges gyógyszerektől a börtönben lévő Raul Rivero kubai költőt, újságírót - közölte pénteken a Riporterek határok nélkül (RSF) nevű szervezet.

Leszállították Döbrentei Kornélt a londoni járatról

Itthon2004.03.14, 15:35

A szombat délutáni, Budapestről Londonba tartó járat kapitánya indulás előtt úgy döntött, hogy Döbrentei Kornél költőnek le kell szállnia a fedélzetről. Budapest Airport Rt. nem közli, hogy a költő miért nem utazhatott el, azt viszont elmondták, hogy olyan esetekben szoktak így dönteni, ha valaki ittas, drog hatása alatt áll, vagy az egészségi állapota nem megfelelő a repüléshez.

Exhumálják Petrarca földi maradványait

Nagyvilág2003.11.18, 19:36

Olasz kutatók kedden megkezdték Francesco Petrarca középkori költő földi maradványainak exhumálását a kis északolasz település, Arqua Petrarca temetőjében. A Marin padovai anatómiaprofesszor által vezetett kutatócsoport célja az, hogy rekonstruálják a néhai költőfejedelem egykori fizikai megjelenését.

Cameron Diaz és Arany János az élen

Techbázis2003.11.14, 15:48

Hogy kerül egymás mellé Cameron diaz, a hollywoodi filmsztár és a Toldi írója? Mindkettőjük nevét nagyon sokan írták be csütörtökön a Vizslába. 

Berlusconi is dalra fakadt

Kultúra2003.10.31, 15:53

Akárhogy is, Itália a művészetek, a szerelem bölcsője. Catullus, Ovidius, Vergilius... hatalmas költők, nagy szellemek. Mi más bizonyíthatná jobban napjainkban, mint Silvio Berlusconi, Itália miniszterelnökének legújabb, meglepő szenvedélye: szerelmes balladák szövegeinek írása.

T. S. Eliot, Amerika legnagyobb angol költője

Szórakozás2003.09.25, 17:47

Száztizenöt éve, 1888. szeptember 26-án született az egyesült államokbeli Saint Louisban Thomas Stearns Eliot angol költő. A nemzetközi elismerést az 1922-ben megjelent Átokföldje című költeménye hozta el a számára. 1948-ban Nobel-díjjal jutalmazott kései remekműve, a Négy kvartett (amelyek mindegyike önálló alkotás) fő témája az idő, a maradandóság és változás, a fejlődés és visszatérés dialektikája. 1939-ben írta a Macskák könyvé-t. Ezek az angol nonszensz hagyományain alapuló játékos és humoros versek ihlették Andrew Lloyd Webber musicaljét.

Umberto Eco, John Updike, Günter Grass az MTV-n

Tévé2003.04.18, 15:00

Bestseller - A világ nyitott könyv címmel havonta jelentkező kulturális műsort indít április 28-án a Magyar Televízió a kortárs világirodalom ismert szerzőinek bemutatására.

Háromszor emigráltam ebből az országból hülyék miatt - Varnus Xavér a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.15, 15:03

November 28-án az ország egyik legtöbb vitát kiváltó híressége, Varnus Xavér orgonaművész volt az [origo] Társalgójának vendége. Xavér - szokásához híven - késett, majdnem egy órát, ennek ellenére szépszámú érdeklődő rohamozta meg kérdésekkel. Megtudhattuk, hogy a Varnus egy Párizstól 40 km-re eső patakocska neve, hogy Xavérnak nincs tévéje, van viszont egy háza Normandiában, hogy a magyar költők közül Kosztolányit érzi magához legközelebb. A többi kiderül az alábbi összefoglalóból.

Egyoldalúan szerződést bontott Faludy

Itthon2003.01.02, 07:28

Váratlanul felbontotta Faludy György 2009-ig érvényes szerződését kiadójával. A költő szerint a kiadó nagyobb összeggel tartozik neki, és a művei után kapott nyolc százalék jogdíjat is kevesli. A kiadó szerint egymillió forinttal túlfizették a költőt, és kifogásolják a szerződés felrúgását.

A Vizsla éve - 2002

Techbázis2002.12.23, 16:10

Közeleg az év vége, a számvetések, éves összegzések és újévi fogadalmak ideje. Mi is utánanéztünk annak, hogy a legnépszerűbb internetes keresőben milyen top tízes listákat tudunk felállítani, vagyis kik és mik voltak a legkeresettebbek idén az interneten.

Külföldre készül a Faludy-házaspár

Itthon2002.11.15, 08:58

Faludy György és felesége Törökországban telepedne le. A költő azért szeretné elhagyni az országot, mert hónapokon keresztül nem tudták rendezni a neki ajándékozott lakás ügyét.

Faludynak nem kell újabb milliókat fizetnie

Itthon2002.11.11, 16:35

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 10 millió forinttal járul hozzá Faludy György lakásvásárlásához. A minisztériumi támogatás után a költőnek nem kell adóznia, viszont halála után a lakás egyik szobájában emlékhelyet alakítanak ki.

35 millió jön össze Faludy lakására

Itthon2002.09.20, 12:37

Fővárosi és minisztériumi összegekkel kiegészítve a Faludy házaspár pénzét, összesen 35 millió forint jön össze a költő Szent István körúti otthonára. A 150 négyzetméteres lakás értéke 50-55 millió forint, de a kerület különböző kedvezményeivel valószínűleg 35 millióért is a költő nevére kerülhet jelenlegi otthona.

Demszky tízmilliót ígér Faludynak

Itthon2002.09.19, 17:14

A főpolgármester levélben tudatta Faludy Györggyel, hogy a lakásának megvételéhez szükséges összeg egy részének - tízmillió forintnak - az odaítéléséről nyújtott be előterjesztést a fővárosi közgyűlésnek. A közgyűlés szeptember 26-án dönt a javaslatról. A költő - az otthona körüli huzavona miatt - szerdán bejelentette, inkább elköltözik felesége lakásába.

Botrány Faludy születésnapján

Itthon2002.09.18, 20:38

A Szent István körúti lakása körüli huzavona miatt botrányba fulladt a neves költő, a Kossuth díjas Faludy György kilencvenkettedik születésnapjára rendezett fogadás.

Kedden egyeztetnek Faludy György lakásügyében

Itthon2002.09.02, 18:16

Kedden találkozik Demszky Gábor főpolgármester és a XIII. kerületi polgármester, hogy megoldást találjanak Faludy György lakásügyére. Az önkormányzat ugyanis jelezte Faludynak, hogy bérleti díjat szedne azért a lakásért, amit a költő nyolc évvel ezelőtt nemzeti ajándékként kapott Göncz Árpád köztársasági elnök döntése alapján.

Elhunyt Orbán Ottó költő, író, műfordító

Szórakozás2002.05.26, 17:52

Hatvanhat éves korában vasárnap elhunyt Orbán Ottó Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. A kortárs magyar költészet egyik legjelentősebb alakjának legújabb verseskönyve a közelgő könyvhéten jelent volna meg.

Elhunyt Orbán Ottó költő, író, műfordító

Szórakozás2002.05.26, 17:52

Hatvanhat éves korában vasárnap elhunyt Orbán Ottó Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító. A kortárs magyar költészet egyik legjelentősebb alakjának legújabb verseskönyve a közelgő könyvhéten jelent volna meg.

A forma rabszolgái

Tudomány2002.03.26, 15:55

A római költők megtörtek olyan ritmusszabályokat, amelyeket a görögök kínos pontossággal igyekeztek betartani - állítja két matematikus.

Ötmillió forint az Ady-kéziratért

Szórakozás2001.11.26, 14:36

A Központi Antikvárium 82. aukcióján több kuriózumnak számító dokumentum került kalapács alá. Ady Endre Léda ajkai közt című versének kézirata, melyen a költő aláírása is szerepel, ötmillió forintért kelt el, de a Cook kapitány utazásainak első hivatalos beszámolóját tartalmazó műért is izgalmas versengés volt, végül 1,3 millió forintért talált gazdára.

100 éve született Jaroslav Seifert

Szórakozás2001.09.24, 10:02

1901. szeptember 23-án Prágában született Jaroslav Seifert, cseh Nobel-díjas költő.

Magyar költők a párizsi metróban

Szórakozás2001.09.05, 17:04

A franciaországi kulturális évad, a MAGYart keretében magyar költők verseit olvashatják szeptember első napjától az összes párizsi metróvonal minden egyes peronján és minden egyes szerelvényében a francia földalatti utasai.

Öngyilkos költők társasága - pszichológusok szerint a verssorokból kiderülhet a tragikus vég

Tudomány2001.07.31, 11:18

Amerikai pszichológusok szerint az öngyilkos költők verseiből az önpusztító hajlam és a tragikus vég már jóval korábban kiolvasható.

Hobo: Sohasem éreztem magam négernek

Kultúra2001.07.23, 18:57

Földes László alias Hobo neve fogalom - és nemcsak a honi rockzenében, hanem a kulturális életben is. Az amerikai blueszene egyik avatott magyarországi "követe", énekesként, dalszerzőként közel 25 éve áll együttese, a Hobo Blues Band élén. Emellett író - Rolling Stones-könyve nemcsak a Nagy Generáció korosztályának kedvenc olvasmánya -, színész, előadóművész, aki - többek között - Jim Morrison, József Attila, Allen Ginsberg, Viszockij verseiből rendezett önálló esteket. Az 56 éves "Bohóc" július 16-án a Társalgóban járt.

Hobo: Sohasem éreztem magam négernek

Kultúra2001.07.22, 01:41

Földes László alias Hobo neve fogalom - és nemcsak a honi rockzenében, hanem a kulturális életben is. Az amerikai blueszene egyik avatott magyarországi "követe", énekesként, dalszerzőként közel 25 éve áll együttese, a Hobo Blues Band élén. Emellett író - Rolling Stones-könyve nemcsak a Nagy Generáció korosztályának kedvenc olvasmánya -, színész, előadóművész, aki - többek között - Jim Morrison, József Attila, Allen Ginsberg, Viszockij verseiből rendezett önálló esteket. Az 56 éves "Bohóc" július 16-án a Társalgóban járt.

A jómódú családok fogyasztása nőtt a legnagyobb mértékben

Gazdaság2001.07.10, 08:18

A háztartásoknak mindössze egyharmada sorolható az úgynevezett "intenzív költők" kategóriába, a napi fogyasztási cikkek értékben mért forgalmának kétharmadát viszont ők teszik ki - derül ki a GfK Piackutató Intézet felméréséből.

Előző
Következő