Kovács László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- belpolitika
- MSZP
- külpolitika
- Európai Bizottság
- Medgyessy Péter

Orbán Viktor fizetné Kovács László gyógykezelését
Azt mondta a politikus feleségének, ha bármilyen terápia kell, rá számíthat, írja a Blikk.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Kovács László
- Címkefelhő »
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kórházba vitték Kovács Lászlót, az MSZP volt elnökét
Néhány hete idősotthonba került Kovács László egykori külügyminiszter, MSZP-elnök. A Blikk úgy tudja, a politikus kórházba került.
- címkék:
- Kovács László
- Címkefelhő »
Idősotthonba került Kovács László, az MSZP volt elnöke
Külön él feleségétől és kisfiától, idősotthonba került Kovács László egykori külügyminiszter, MSZP-elnök.
- címkék:
- Kovács László
- idősek otthona
- Címkefelhő »
Kovács László: Az MSZP nem támogathatja a judapestező Bíró László indulását
Az Origónak nyilatkozva Kovács László korábbi MSZP-elnök leszögezte, pártjának nem lenne szabad támogatnia a baloldal antiszemita megnyilvánulásairól ismertté vált borsodi jelöltjét. A szocialisták egykori befolyásos politikusa ezt azzal indokolta, hogy Bíró László személye elfogadhatatlan, és az egész ügy árt pártja megítélésének. Újabb baloldali véleményformáló fogalmazott meg rendkívül súlyos bírálatot a baloldal elvtelen politikájával szemben.
Az MSZP szerint a DK-s Varju László és Élő Norbert csábítja át az embereiket
Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, két kerületi MSZP-s polgármester is átült a Demokratikus Koalícióba. Néhány napja Kiss László óbudai, és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármesterek úgy döntöttek, hogy a továbbiakban Gyurcsány mellett folytatják. A Magyar Nemzet arra hívja fel a figyelmet, hogy bár óriási feszültséget váltott ki a polgármesterek átállása, további politikusok is követhetik őket.
Kovács Lászlót is el akarta vinni Gyurcsány az MSZP-ből a DK-ba
Nem lehet kizárni, hogy újabb MSZP-s politikusok lépnek át a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba, és a két párt későbbi egyesülését sem lehet kizárni - minderről Kovács László beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy a III. és a XVIII. kerületi szocialista polgármester átlépett a DK-ba. Az MSZP volt elnöke elárulta, hogy őt is át akarták vinni a DK-ba, de nem hagyja ott az MSZP-t. A nyilatkozata azt bizonyítja, hogy az átlépések nem voltak annyira spontánok, mint aminek Gyurcsány Ferenc be akarja állítani, valójában a DK vadászik az MSZP-s politikusokra.
Meghalt Kovács László akadémikus
Életének 80. évében, szeptember 29-én meghalt Kovács László akadémikus, a sejtfiziológia és elektrofiziológia kiemelkedő kutatója - közölte az Magyar Tudományos Akadémia.
- címkék:
- Kovács László
- MTA
- Címkefelhő »
Összevissza beszélve, kínosan magyarázkodott a teljesen megzavarodott Karácsony Gergely az őszödi beszéde után
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában zavaros magyarázkodásba kezdett a ma nyilvánosságra került őszödi beszédével kapcsolatban a láthatóan megrendült Karácsony Gergely. Mint ismert, a felvételen többek között a zuglói szocialisták korrupciójáról beszélt, és felemlegette, hogy Tóth Csaba XIV. kerületi MSZP-s politikus megfenyegette a családját. A baloldal főpolgármester-jelöltje többször is megcáfolta saját magát az adás során: miközben folyamatosan azt állította, nem tudja, mikor és hol mondta ezeket a mondatokat, olyan részleteket is elárult, amiről csak akkor tudhatna, ha emlékezne a beszélgetésre (ami nyilvánvaló, hiszen meglehettősen ...
Kovács László: Aki korrupció gyanújába keveredik, fel kell függeszteni
Még 2014-ben azt javasoltam az MSZP-ben, hogy akit korrupcióval vádolnak meg, és nincs olyan bírósági ítélet, ami ennek ellentmondana, annak függesszék fel a tagságát, hogy ne vetüljön a gyanú árnyéka a pártra – így kommentálta Kovács László, az MSZP nagy tekintélyű egykori elnöke azt a nyilvánosságra került hangfelvételt, amin Karácsony Gergely arról beszélt, hogy szétlopják a kerületet a zuglói MSZP-sek, Tóth Csaba MSZP-s képviselő pedig többször megfenyegette a családját.
Hamarosan kiderül, kik a legjobb magyar operatőrök
A Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája együttműködésében, a Sparks kamera és lámpakölcsönző céggel közösen idén második alkalommal rendezik meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt. Január 31-én, csütörtökön este 19 órakor a Pesti Vigadó nagytermében tartják a díjátadó rendezvényt. Azt már most nyilvánosságra hozták, hogy Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesül. Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Marton József fővilágosító kapja. A diák kategória mellett - amelyet Zsigmond Vilmos 2005-től kezdve támogatott - idén öt kateegóriában ...