Göncz Árpád
címke rss- kapcsolódó címkék:
- temetés
- köztársasági elnök
- Mádl Ferenc
- Orbán Viktor
- Sólyom László

Ha nem meséljük el, milyen börtön volt a szocializmus, nem fogják megérteni a rendszerváltást sem
„Ha nem meséljük el, hogy milyen börtön volt számunkra a szocializmus, és nem mondjuk el azokat az érzéseket, nem mutatjuk meg azt a világot, amiből szabadulni szerettünk volna, és teljesen reménytelennek tűnt, hogy kiszabaduljunk egyszer, akkor nem fogják a fiatalok megérteni a lényegét" - állítja Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke. Úgy látja, hogy sokan szeretnék a rendszerváltást a magukénak tudni, ezért is támadta olyan hevesen a baloldal az ősszel bemutatott Blokád című film Göncz Árpád-ábrázolását. Szerinte nagyszabású magyar történelmi filmek koprodukciós alkotásként, világszínvonaalú ...
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Leszámolás a hazug "Árpi bácsi"-mítosszal
Óriási sikerrel játsszák a mozik Tősér Ádám rendező és Lajos Tamás producer filmjét, a Blokádot. A film hiteles és emberi jelenetek sorával mesél Antall Józsefről, a rendszerváltás utáni első miniszterelnökről, de a film szól a szeretetről, a családi gyökerekről és persze árulásról is. Politikai árulásról: és itt nem lehet megkerülni az SZDSZ-es köztársasági elnök, Göncz Árpád nevét. A Blokád - a filmművészet kulturált eszközeivel, minden szájbarágás és didaxis nélkül, mintegy a fő történet mellékszálaként - kíméletlenül leleplezi a hazug és nevetséges, tudatosan építgetett és minden alap nélküli "Árpi bácsi"-mítoszt. A filmben nagyyszerű ...
Eladja az állam Göncz Árpád egykori villáját
A licit 496 818 000 forintról indul - számol be a hírről a Mandiner.
- címkék:
- Göncz Árpád
- Címkefelhő »
28 éve halt meg Antall József, drámai volt a hír bejelentése a tévében - videó
Antall József, Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke 1993. december 12-én halt meg, éppen ma 28 esztendeje. Halálát a Magyar Televízióban Boross Péter akkori belügyminiszter, későbbi miniszterelnök jelentette be, miután az éppen sugárzott rajzfilmet Chopin Gyászindulójával szakították meg.
97 éves korában hunyt el Göncz Árpádné
A néhai köztársasági elnök, Göncz Árpád felesége 97 éves korában hunyt el.
Meghalt Göncz Árpádné
Meghalt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye - tájékoztatott szerdán a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke.
- címkék:
- Göncz Árpád
- halál
- gyász
- Címkefelhő »
30 éves az SZDSZ: mára Gyurcsány Ferenc lett az örökös
A magyar emberek túlnyomó többségének biztosan nem hiányzik az SZDSZ, volt egy elképzelésük arról, hogy milyen országot szeretnének, de az gyökeresen nem illeszkedett a magyar történelmi hagyományokba és a hazai keretrendszerbe – mondta Fricz Tamás az Origónak annak kapcsán, hogy 30 évvel ezelőtt alapították meg a mára már megszűnt Szabad Demokraták Szövetségét. A hivatalosan 10 évig kormányon lévő alakulat egy elvont ultraliberális koncepcióból indult ki, aminek nem volt meg a társadalmi támogatottsága Magyarországon – vélte a politológus. Fricz Tamás szerint a Bokros-csomagtól kezdve Magyar Bálint liberális oktatási lépésein át eggészen ...
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Soros György
- Kuncze Gábor
- Horn Gyula
- Antall József
- Magyar Bálint
- Tölgyessy Péter
- Pető Iván
- Kis János (filozófus)
- Göncz Árpád
- Fricz Tamás
- Magyarország
- Közép-Európa
- média
- interjú
- kultúra
- szabadpiac
- liberalizmus
- kádár-rendszer
- balliberális oldal
- Fidesz
- MSZP
- SZDSZ
- MDF
- Címkefelhő »
Felavatták Göncz Árpád szobrát a XIII. kerületben
Felavatták Göncz Árpád író, műfordító, néhai köztársasági elnök szobrát a XIII. kerületben, a róla elnevezett városközpontban pénteken.
- címkék:
- Göncz Árpád
- Budapest
- szoboravatás
- Címkefelhő »
Történelmi rekord: Orbán Viktor negyedszer lesz miniszterelnök
Immár negyedszer választja meg a magyar Országgyűlés Orbán Viktort miniszterelnöknek. Ha a Fidesz elnöke kitölti a mostani ciklusát, akkor abszolút rekorder lesz, mivel megelőzi a 14 és fél évet hivatalban lévő Tisza Kálmánt. Felidézzük, hogy korábban milyen körülmények között választották meg Orbán Viktort. A miniszterelnök már négy éve is arról beszélt, hogy nem akar bevándorlást támogató politikát, pedig akkor még viszonylag távol voltunk a 2015-ös migránsválságtól.
Gulyás Gergely Göncz Árpád felelősségéről beszélt
Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke szerint Göncz Árpád akkori köztársasági elnöknek és az Alkotmánybíróságnak "negatív értelemben vett súlyos történelmi felelőssége", hogy az 1989-90-es rendszerváltás után nem léphetett hatályba az igazságtételi törvény.
- címkék:
- Gulyás Gergely
- Göncz Árpád
- Címkefelhő »