Hiller István

címke rss
Ma derül ki, hogy ki indul az MSZP férfi társelnöki székéért

Ma derül ki, hogy ki indul az MSZP férfi társelnöki székéért

Lényegében az utolsó pillanatban, várhatóan ma derül ki, hogy ki indul az MSZP férfi társelnöki posztjáért – értesült a Magyar Nemzet. Eddig Nemény András szombathelyi polgármestert emlegették lehetséges aspiránsként, aki nem erősítette meg, de nem is cáfolta ezt. Az már biztos, hogy Kunhalmi Ágnes újrázna a női társelnökségért, amire minden esélye meg is van, lévén nincsen kihívója. A lap információi szerint Hiller István választmányi elnökként erősíttetné meg magát.

Gyurcsányné, ha tehetné, kötelezővé tenné az óvodások érzékenyítését az LMBTQ-lobbi óhaja alapján

Itthon2021.10.05, 12:06

Jövő áprilisban arról is döntenie kell a magyar társadalomnak, hogy a gyermekek védelmében melyik utat választja. Egy baloldali kormány, benne Gyurcsány Ferencnével, biztosan zászlajára tűzné a kiskorúak genderérzékenyítését, hiszen ennek alapjait már 2009-ben letették. A gyermekvédelmi szabályokat hatályon kívül fogják helyezni, és rövid időn belül drag queenek fogják "felvilágosítani" a magyar óvodásokat. A másik út, hogy továbbra is védelmet kapnak a legfiatalabbak, és a szülők akkor adnak tájékoztatást a szexuális másságról, amikor azt jónak gondolják. A tét az is, hogy a jogot ne kapják meg a nőimitátorok, vagy éppen az érzékennyített ...

Gulyás Gergely: Az Európai Unió gazdasági éllovasa Magyarország

Itthon2021.08.27, 18:18

Nem magától értetődő, hogy a gazdaság növekszik, és az sem magától értetődő, hogy az Európai Unió 27 tagországa közül abba a négybe tartozunk, amely elérte a koronavírus-járvány előtti gazdasági teljesítményét - minderről Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője beszélt a Tranzit Fesztiválon Hiller Istvánnal, az Országgyűlés szocialista alelnökével vitázva. 

A teljes szétesés útjára lépett az MSZP

Itthon2020.09.08, 12:06

Súlyos legitimációs válságba kerülhet az MSZP a jövő heti tisztújító kongresszusa után, mivel a feloszlatott Pest megyei küldöttek a bírósághoz fordulnak, mivel jogtalannak tartják az etikai bizottság döntését. Abban az esetben, ha a bíróság később jogtalannak mondja ki a Pest megyei szervezet feloszlatását, akkor a kongresszus döntései, tehát a két társelnök és az elnökség megválasztása is érvénytelen lehet. Az Origo úgy tudja, hogy a Pest megyei szervezet mindenáron való feloszlatása azért volt fontos a Tóth Bertalan irányította pártvezetésnek, mivel a túlnyomó többség Mesterházy Attilát támogatta. Jól látszik, hogy a teljes kisgaazdásodás ...

Köznevelési államtitkár: Érettségi lesz, biztosítjuk a védőfelszereléseket

Itthon2020.04.20, 18:18

Lesz érettségi, a kormány biztosítani fogja a szükséges védőfelszereléseket - derül ki Maruzsa Zoltán hétfő délutáni Facebook-videójából. A politikus ugyanakkor hozzátette, amennyiben a járvány miatt szükséges lesz, a kormány megváltoztatja az időpontot.

LMP: Nem Fekete-Győr András dönti el, hogy milyen pártokra van kereslet az ellenzéki oldalon

Itthon2020.02.08, 12:56

Az LMP megütközött, a Jobbik és az MSZP nem ellenkezett Fekete-Győr András "pártbeolvasztós" nyilatkozatán - ez derül ki az ellenzéki pártok politikusaihoz intézett körkérdésünkből. Mint ismert, a Momentum elnöke több alkalommal is arról beszélt, hogy pártján és a Demokratikus Koalíción (DK) kívül más pártnak nincs helye az ellenzéki oldalon. 

Már Gyurcsány minisztere is kiáll a közös ellenzéki, bevándorláspárti lista mellett

Itthon2019.01.24, 11:50

Hiller István, szocialista országgyűlési képviselő többek között arról beszélt szerdán egy sajtótájékoztatón, szerinte helyes dolog, hogy a DK-tól a Jobbikon át az MSZP-ig összeáll az ellenzék a májusi európai választásra. Elárulta továbbá, annak érdekében, hogy a közös ellenzéki EP-lista létrejöjjön, pártja javaslatot nyújtott be szövetségeseinek. Szintugrás következett be az ellenzéki egységfrontban: Gyurcsány egyik minisztere is kiállt a közösködés mellett, akit úgy látszik, nem zavar a Jobbik karlendítős-náci botránya.

Soros magyarországi bábjai vezető MSZP-s politikusokat is megfigyeltettek

Nagyvilág2018.12.18, 19:12

A 2018-as országgyűlési választások előtt Soros Györgyhöz köthető magyarországi személyek, köztük egy volt SZDSZ-es miniszter, illetve egy egykori ellenzéki miniszterelnök-jelölt tanácsadói köre több, Sorosék által megbízhatatlannak tartott, vezető MSZP-s politikust figyeltetett meg egy külföldi biztonsági céggel. A volt titkosszolgákat is alkalmazó cég feladata az volt, hogy kompromittáló információkat gyűjtsön egyes szocialistákról. Az egyik célszemély a Nemzetbiztonsági Bizottság volt elnöke, a budapesti szocialisták vezetője, Molnár Zsolt – részben megerősítve az értesüléseket – elképzelhetőnek tartja, hogy a lejáratás célja – rrajta ...

14 éve árulta el a baloldal a határon túli magyarokat

Itthon2018.12.05, 08:55

Tizennégy évvel ezelőtt, 2004. december 5-én két kérdésben is népszavazást tartottak Magyarországon. A kérdések leegyszerűsitve arról szóltak, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények maradjanak-e állami, önkormányzati tulajdonban vagy a privatizáció sorsára jusson ez a szektor is, valamint, hogy a határon túli nemzettársaink egyszerűbb eljárással megkaphatják-e a magyar állampolgárságot. A relatíve rövid kampány nagyon intenzív volt: ekkor vezette Gyurcsány Ferenc az első hazugságkampányát, melynek plakátarcaként ekkor ismerhette meg az ország Bangóné Borbély Ildikót. A határainkon kívül rekedt magyarok állampolgárságának köönnyített ...

Káosz a szocialistáknál: Hiller nem marad, öten marakodnak az elnökségért

Itthon2018.05.27, 10:23

Tragikus vereség, de nem halálos csapás az MSZP-nek, a baloldalnak az áprilisi országgyűlési választás eredménye - mondta az MSZP választmányának elnöke a testület szombati ülése után az MTI-nek. Hiller István közölte azt is, jelenleg öten aspirálnak a szocialista elnökjelöltségére, ő viszont nem indul újra a választmányi elnöki posztért.

Előző
Következő