Szent István

címke rss
Négy év alatt teljesen megújul az ország legnagyobb temploma

Négy év alatt teljesen megújul az ország legnagyobb temploma

Négy év alatt több mint 13 milliárd forintból teljesen megújul Magyarország legnagyobb temploma, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház.

Tudja-e, hogy melyik a legrégebbi magyar oklevél?

Tudomány2019.03.20, 18:03

Hazánk legkorábbi, a 11. század elejéről származó oklevelét a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzik. A becses dokumentum Szent István korának leghitelesebb írásos emléke, és a Magyar Királyság hivatali írásbeliségének egyik legelső, jogi írásbeliségünknek pedig a legrégibb darabja, ami egyben a legkorábbi hazai nyelvemlékünk is.

Tudja-e, hogy melyik királyunk ült leghosszabb ideig a trónon?

Tudomány2018.12.05, 22:36

A Magyar Királyság csaknem egy évezredes története az utolsó magyar fejedelem, István 1001. január elsején történt megkoronázásával vette kezdetét, és 1918. november 13-án szűnt meg IV. Károly, az utolsó magyar király eckartsaui nyilatkozatával. A királyság csaknem 918 éves fennállása alatt akadt olyan uralkodónk, akinek még két hónap sem adatott meg ahhoz, hogy fején viselje a koronát, ám vele szemben a leghosszabb ideig uralkodott királyunk két emberöltőt is eltöltött a trónon.

Tudja-e, hol van a világ legnagyobb, egyetlen vászonra festett képe?

Tudomány2018.09.05, 22:54

Méretei ugyanúgy impozánsak, mint az oltárképet befogadó bazilika méretei. A kép a reneszánsz egyik leghíresebb itáliai mestere, Tiziano Mária mennybevitele című festményének az eredetivel mindenben megegyező, ám kinagyított másolata. A világ legnagyobb egyetlen vászonra festett képe egyike kiemelkedő különlegessége hazai legjeinknek.

Washingtonban is megemlékeztek Szent István ünnepéről

Nagyvilág2018.08.21, 06:56

Augusztus 20-án az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban is megemlékeztek Szent István és a magyar államalapítás ünnepéről.

Szent István ezer éve sziklára helyezte a magyar nép jövőjét

Itthon2018.08.20, 20:54

Államalapító Szent István királyunk több mint ezer éve sziklára helyezte a fiatal magyar nép jövőjét, amikor arról döntött, hogy a keresztény hit és az abból fakadó életszentség a fenntarthatóság biztosítéka - mondta Német László, nagybecskereki megyéspüspök a Szent István-nap alkalmából megtartott ünnepi szentmisén, Budapesten.

Egy évezred történelmi kataklizmái sem tudták megsemmisíteni

Tudomány2018.08.20, 23:37

A Szent Korona a Magyar Állam nemzeti ereklyéje, állami szimbólum, a koronázási jelvények egyike. Különleges és egyedülálló szerepet játszott hazánk történetében, és az eurázsiai kultúrkörben ez az egyetlen ismert szent tárgyként elismert korona. A legfontosabb magyar nemzeti relikvia több szempontból is egyedülállónak tekinthető, így többek között a koronához kapcsolódó közjogi konstrukció, a Szent Korona-tan miatt.

Dömötör Csaba: Olyan országot szeretnénk, amit mindenki büszkén a hazájának hívhat

Itthon2018.08.20, 09:53

"Ahol a munkának értéke van, ahol a ház otthon is, ahol a családok támogatást kapnak, ahol a hit összeköt, a biztonság pedig állandó." Olyan országot szeretnénk, "amelyet mindenki büszkén hívhat hazájának" - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a zalaegerszegi augusztus 20-ai rendezvényen. 

A magyarok a 2018-as választáson államiságuk, elveik és magyarságuk mellett döntöttek

Nagyvilág2018.08.19, 07:36

Ezer évvel azután, hogy István király lett a magából kiforduló Európában, amely nyíltan létezésének, fejlődésének és virágzásának alapja, a keresztény értékrend ellen fordult, a magyarok józan ésszel és erős lélekkel, bátor szívvel államiságuk, elveik és magyarságuk mellett döntöttek – jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke a palicsi augusztus 20-ai központi ünnepségen.

Tudja-e, miért lett augusztus 20. Szent István ünnepe?

Tudomány2018.05.31, 19:47

Augusztus 20.-a a keresztény államalapítás, illetve Szent István és a kenyér ünnepe a legrégebbi magyar nemzeti ünnep. A középkori magyar királyság és államiság megalapítója 1038. augusztus 15-én hunyt el, és csak több mint hatszáz évvel később avatták hivatalosan is, a kánonjog szabályai szerint szentté, Buda 1686. szeptember 2-i bevétele után. Hogy akkor mégis miért augusztus 20. Szent István napja? Ennek jártunk utána.

Előző
Következő