Babits Mihály

címke rss
Múzsa, feleség, önálló művész

Múzsa, feleség, önálló művész

Sokkal több művésznő van a magyar irodalom, zene és képzőművészet történetében, mint gondolnánk, és mint amennyit a lexikonok, tudományos munkák, illetve az iskolai tankönyvek sugallnak. Még sajátosabb helyzetük van azoknak a nőknek, akik művészekhez mentek hozzá, így elsősorban férjük kapcsán ismert a nevük, holott valójában maguk is önálló életművet létrehozó alkotók voltak. Cikkünkben most néhány különleges művészházaspárt és művészettel foglalkozó nőt mutatunk be. Vannak köztük olyanok, akik nem tudtak vagy nem is akartak kilépni a művészfeleség szerepből, de két olyan alkotót is bemutatunk, akik férjükkel egyenrangú, illetve méég ...

Híd Petőfi és Petri között

Unikornis2017.03.05, 13:20

Arany János sokáig csak a Toldi költőjének számított, később az inga az ellenkező irányba lengett, a nagyszabású hun-magyar történelmi eposzok írója süllyedni kezdett, és ezzel egyidejűleg felemelkedett a szatirikus, sőt a dekadens  Arany, Baudelaire és Flaubert kortársa. Az 1960–70-es években a Vas István, T. S. Eliot, Kavafisz iskoláját kijárt nemzedék pedig már egyik ősének tekintette.

A verse is jó, hogy a fene enné meg

Unikornis2016.11.20, 17:39

Szilasi László szép kísérletet tesz új regényében: három magyar író nézőpontjába, életébe helyezkedett bele. Az Amíg másokkal voltunk nemcsak a művészi szorongásról, hanem egy kicsit a mai Magyarországról is szól.

Volt egyszer egy vad Nyugat

Unikornis2016.08.04, 11:32

Született 1908. január 1-én, meghalt 1941. augusztus 1-én. Hogy milyen volt? Hol vékonyka, hol kicsit testesebb, de mindig kritikai hangvételű és újító szellemű. A konzervatívok kitartóan gyűlölték. Kezdetben reprodukált Mikes-érem, később szecessziós minta volt a hasán. Még később hirdetésekkel tetoválták tele a borítóját. Ma különös aktualitása van.

Adybandi hússzor annyit ér, mint Babits

Archívum2015.12.16, 14:24

Kicsivel a kikiáltási ár felett kelt el az Ady Endre által dedikált kötet, Babits Mihály regényéért 34 ezer forintot fizettek egy irodalmi aukción.

"Néha veszekszünk, de nem bírom soká" - Megjelent Radnótiné, Gyarmati Fanni naplója

Life.hu2014.12.07, 21:31

Radnóti Miklósnak és feleségének midössze egyetlen évtizede maradt arra, hogy szerelemben, házasságban együtt élhessen. Erről az évtizedről tanúskodik Gyarmati Fanni naplója, amely az özvegy halála után kerülhetett nyilvánosságra. Az idei év könyvszenzációja megrázó képet fest a 20. század Magyarországáról.

Írók a strandon

Szórakozás2011.07.12, 14:06

Írók fürdőnadrágban sorozatunk folytatódik: most a magyar írókat és költőket mutatjuk meg nyaralás közben. Móricz szégyenlős volt, Babits Mihály meg bohókás. Kiderül, kinek áll legjobban a fürdődressz.

Előző
  • 1
  • 2
Következő