interjú

címke rss

Berki Krisztián utolsó interjújában bevallotta, nem vágyik másra, csak hogy néha gyerek lehessen

Archívum2022.05.11, 22:26

A pár nappal a halála előtt készült interjúban Berki Krisztián bevallotta, nehezen viseli a vállát nyomó, súlyos terheket. 

Gáspár Laci vallomása: "Azt kértem istentől, hogy másnap ne ébredjek fel."

Archívum2022.05.11, 22:17

Gáspár Laci egyik legnagyobb fájdalma, hogy sosem mutatta ki eléggé érzelmeit édesapja felé, aki túlságosan fiatalon távozott az élők sorából. 

Szívszorító nézni Berki Krisztián utolsó interjúját: Mazsiról áradozott az elhunyt médiasztár

Archívum2022.05.09, 16:11

Egy internetes műsornak adta utolsó interjúját a múlt héten elhunyt médiasztár. Berki Krisztián pénteken saját lakásában vesztette életét, azonban még mindig nem tudni, mi okozta a halálát.

Áder János: A magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkoztam

Archívum2022.05.07, 11:38

Kétszer ötéves ciklusát követően, május 9-én távozik posztjáról Áder János köztársasági elnök, aki ebből az alkalomból terjedelmes interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyet itt, az Origón is közlünk. Az államfő nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen úgy véli, főbb vállalását teljesítette. Áder János egyebek mellett beszélt a jövőbeli terveiről, a háborúról, a járványról, az ellenzék méltatlan támadásairól, a Szentatyával folytatott megbeszéléseiről, élete egyik legnehezebb beszédéről és az afganisztáni magyar misszió tagjainak főzött halászléről.

Le Figaro: Varga Judit az EU magyar harcosa

Archívum2022.04.27, 20:26

2022. április 27-én portré jelent meg Varga Judit igazságügyi miniszterről a Le Figaróban, amelyet a lap külpolitikai újságírója, Anne Rovan készített.

Rab Árpád: A jelent kell úgy csinálni, hogy olyan jövőnk legyen, amilyet szeretnénk

Archívum2022.04.27, 11:02

Rab Árpád szerint a legfontosabb kérdés amelyet fel kell tennünk magunknak a pandémia jelen szakaszában, hogy tanultunk-e a világjárványból? A felszínen ugyanis azonnali visszaállás zajlott le, de már semmi nem lesz olyan, mint korábban volt, ráadásul szembesülnünk kellett azzal is, hogy a világ nagyon gyorsan meg tud változni, s ez új generációkat képezhet. Fel kell mérnünk a valódi értékeket, hogy legközelebb jobban tudjuk csinálni! - tanácsolja az ismert jövőkutató.

Szabó András Csuti: "Tanulságos időszak van mögöttem"

Archívum2022.04.23, 23:11

Az elmúlt hónapokban hatalmas médiafigyelem övezte Kulcsár Edina és Szabó András Csuti szakítását. Az emberek kíváncsiak voltak a részletekre, a váláshoz vezető okokra, az új szerelmekre, valamint arra, hogy miként folytatják majd az életüket, immáron külön-külön.

Meztelen feleségére dobta az első millióját Horváth Tamás

Archívum2022.04.23, 22:03

A Maldív-szigeteken, Balin és Egyiptomban nyaral a legszívesebben, szereti a kávét, rajong a Dragon Ballért, és érdekesen ünnepli, ha pénzhez jut. 

Vallott Stohl András: "A börtönben nem voltam V.I.P. személy"

Archívum2022.04.14, 14:26

Stohl András 11 évvel ezelőtt került börtönbe, mert ittasan és vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt okozott balesetet. Az ott töltött időről nyilatkozott a színész.

Bemutatjuk a legjobb eredményt elérő női politikust

Archívum2022.04.14, 10:16

Az elmúlt másfél évben, megválasztásom óta rengeteg eredményt értünk el együtt, számos fejlesztés valósult meg a térségünkben, és úgy gondolom, hogy ezt a munkát az itt élők értékelték, és szeretnének ezen az úton tovább menni - mondta Koncz Zsófia, a Fidesz-KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú körzetének nagy fölénnyel újraválasztott képviselője. Emellett úgy gondolja, hogy az elmúlt 12 év eredményei és az országos hangulat is befolyásolta a választókat, akiknek az ellenzék nem tudott semmilyen alternatívát mutatni, a kormány viszont egyértelmű irányt jelölt meg, amelyen továbbra is az emberekkel együtt dolgozna hazánk biztonnságáért, ...

Oszvald Marika 70 éves: "Ha kell, tolószékben is játszani fogok!"

Archívum2022.04.11, 22:35

Oszvald Marika a hazai színjátszás és az operett műfajának kiemelkedő alakja. Mindig mosolygós és vidám, energiával teli személyiség, aki felrobbantja a színpadot és ötven évvel az első fellépése után még ma is csillogó szemmel, gyermeki lelkesedéssel vág bele az új kalandokba.

Teljes tévedésben van a baloldali elit

Archívum2022.04.02, 20:46

Szánthó Miklóssal a döntéshozatal stratégiai autonómiájáról, a baloldali háborús hangokról és arról is beszélgettünk, miért szavazhatnak akár baloldali választók is a kormányra április 3-án. Interjú az Alapjogokért Központ igazgatójával.

Buda nem kér az agresszív Tordai Bencéből!

Archívum2022.04.02, 12:21

A budaiak nem Torda Bence stílusát szokták meg és nem is ezt érdemlik, meggyőződésem, hogy Budának és Óbudának békére és fejlődésre van szüksége, nem pedig agresszióra és káoszra - mondta Gór Csaba, a budapesti 4-es számú választókerület fideszes jelöltje az Origónak. Szólt arról is, hogy a szomszédunkban háború dúl, a magyar baloldali politikusok mégis nap mint nap veszélyes és felelőtlen kijelentésekkel, hergeléssel súlyosbítják a helyzetet, magyar katonákat, magyar fegyvereket küldenének Ukrajnába és ebben élen jár Tordai Bence.

Simon Kornél: "Ha hallgatnék a lelkiismeretemre, akkor vegán lennék"

Archívum2022.03.29, 21:41

Simon Kornél lesz a főszereplője a TV2 vadonatúj családi vígjátéksorozatának, a Pepének.  

Torghelle Sándor addig provokálta Lipcsei Pétert, amíg leköpte

Archívum2022.03.26, 10:14

Beszólt Oliver Kahnnak, köpést provokált ki Lipcsei Pétertől, a Xavitól kapott Barcelona-mezét pedig ellopták. Torghelle Sándor egy ház árát fizette ki büntetésekre, ám az öntörvényű csatár a németek, a brazilok és az argentinok ellen is gólt szerzett a válogatottban.

Rendhagyó nászutak: Vadregényes túrán a Kanári-szigeteken

Archívum2022.03.18, 08:32

Legújabb cikksorozatunkban olyan nászutasok történeteit, élményeit és persze fotóit szeretnénk bemutatni, akik valamilyen rendhagyó témára fűzték fel első közös utazásukat. Legyen szó gasztronómiai körutazásról, lelki megvilágosodásról, egy kalandos szafariról vagy egy divatos utazásról Milánó és Párizs divattervezőinek nyomában. 

Péter Szabó Szilvia titkot árult el Korda Györgyékről

Archívum2022.03.17, 17:32

A március 19-től adásba kerülő Csináljuk a Fesztivált! című műsorban visszatér a képernyőre – többek között – Péter Szabó Szilvia is, aki a Nox együttessel vált ismertté. A magyar zenei örökséget felkaroló zenekar első albuma 2002-ben jelent meg, mely nem várt sikereket hozott számukra. Az Origónak elárulta, hogy milyen érzés visszatérni a zenés műsorba, melynek évekig az oszlopos tagja volt és azt is, hogy milyen kapcsolat fűzi őt Korda Györgyékhez.

Cili és Peti másfél éve járják a világot egy lakóautóval - Egy magyar pár elképesztő története

Archívum2022.03.08, 09:35

Nemrég jelent meg a Halott Pénz és Dzsúdló legújabb videoklipje, a Mielőtt megismertelek. Két magyar világjáró, Cili és Peti lélegzetelállító felvételeit láthatjuk benne. A klipből annyit tudhatunk meg a párról, hogy 2019-ben ismerték meg egymást, egy évvel később pedig elhatározták, hogy útrakelnek egy lakóautóval. Mi azonban szerettük volna jobban megismerni őket. Kérdéseinkre Cili válaszolt. 

Jakupcsek Gabriella őszintén vallott: "Aggódom, hogy mennyi van még előttem"

Archívum2022.03.06, 10:41

Jakupcsek Gabriella már fiatalon nem mindennapi tapasztalatokat szerzett. A műsorvezető dolgozott konzervgyárban, 18 évesen már elkerült otthonról, és mindent megtett, hogy önállóan élje az életét. 

Elengedhetetlen a víziközművek fejlesztése a biztonságos és folyamatos szolgáltatáshoz

Archívum2022.03.05, 08:07

Magyarország kivételesen előnyös helyzetben van édesvíz-készleteit tekintve, ám a víziközművek üzemeltetése - karbantartásuk és fejlesztésük - folyamatos kihívást jelent a tulajdonos önkormányzatoknak. 2021 január 1-jei hatállyal a Nemzeti Vízművek gyakorolja az állam tulajonosi jogait több állami tulajdonú víziközmű-szolgáltató vállalat felett, egy jogszabálymódosítás alapján pedig az önkormányzati hátterű víziközmű-társaságok esetében is lehetőség van társulási csatlakozást kezdeményezni a vállalatnál. Ennek előnyeként jelentkezhet a szinergiák hatékonyabb kihasználása, a hatékony infrastruktúra és víziközműhálózat-fejlesztés, illletve ...

Orbán Viktor: Semmiképpen sem szabad belesodródnunk ebbe a konfliktusba

Archívum2022.03.03, 08:29

Kalandorpolitika helyett felelős politizálásra, biztonságra és stabilitásra van szükség - mondta Orbán Viktor a Mandinernek adott interjújában. A miniszterelnök közölte, Magyarország békepárti, az érdekünk az, hogy kimaradjunk a háborúból, a felek pedig minél hamarabb megállapodjanak, és legyen béke, semmiképpen sem szabad belesodródnunk ebbe a konfliktusba.

Sztárban Sztár - Kökény Attila: "Most már több mint egy éve nem ittam" - Videó

Archívum2022.03.01, 11:56

Kökény Attila az unokái születésével megfogadta, hogy nem rúg be többet és leteszi a cigarettát. Szeretne egészséges lenni, hogy ne leharcolt nagypapa legyen.

Újra úszik Cseh Laci, ezért tért vissza a medencébe

Archívum2022.02.28, 16:00

A 2020-as nyári olimpián láthattuk utoljára vízbe ugrani hazánk egyik legsikeresebb férfi úszóját, Cseh Lászlót, aki világverseny után bejelentette a visszavonulását. Most arról kérdeztük, azóta mivel telnek a napjai.

Cseh László: "Már nem riadok fel az éjszaka közepén"

Archívum2022.02.28, 07:57

A koronavírus-járvány miatt egy év csúszással, végül tavaly rendezték meg az eredetileg 2020-ra tervezett nyári olimpiát. A hatalmas sportolói megmérettetésen láthattuk utoljára vízbe ugrani hazánk egyik legsikeresebb férfi úszóját, Cseh Lászlót, aki bejelentette visszavonulását.

"Jó helyre érkeztem": először edzett a Fradival az olimpiai bajnok kézisztár - videó

Archívum2022.02.23, 12:00

Kedden jelentette be a Ferencváros női kézilabdacsapata, hogy az idény végéig a klubot erősíti az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Beatrice Edwige. A klasszis kézilabdázó délután már a Népligetben edzett.

Stana Alexandra: “Nem hiszek abban, hogy el lehet szeretni bárkit" - Exkluzív interjú

Archívum2022.02.21, 08:16

Egy hónappal ezelőtt Stana Alexandra élete fenekestül felfordult: a válása bejelentése után hírbe hozták Horváth Gréta volt férjével, Meggyes Dáviddal. A táncosnőt a mai napig számtalan támadás éri, döntései miatt sokszor még mindig magyarázkodnia kell. A Life.hu-nak adott exkluzív interjújában Alexandra tiszta vizet öntött a pohárba. 

Bosszút állt a sztárénekesen az annak idején hatalomra került baloldal

Archívum2022.02.19, 17:55

Interjút adott a sikeres énekes és színész, Sasvári Sándor az Origónak. NÉZZE MEG A BESZÉLGETÉST!

Csodás volt az olimpia, de az is csoda, hogy nem kerültünk diliházba

Archívum2022.02.19, 12:21

A magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott három érmet szerezve minden idők legjobb téli olimpiai szereplését érte el Pekingben. A csapat a két hét alatt megjárta a mennyet és a poklot is, de végül egy arany- és két bronzérem lett ennek az eredménye. Az emberfeletti teljesítmény és a fantasztikus eredmény a versenyzők, a szakmai stáb, valamint a szövetség dolgozóinak és a kormány támogatásának közös eredménye Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke szerint, akivel az Origo Sport exkluzív interjút készített, melyben szó esett a magyar küldöttség szerepléséről, utánpótlásról, illetve a jövőről.

Sztárban sztár: Papp Szabi saját magát látta a színpadon, teljesen zavarba jött

Archívum2022.02.15, 15:38

A Sztárban Sztár zsűrijét, Papp Szabit is utánozták vasárnap a showműsor második élő adásában. A Life.hu-nak elmondta, hogy milyen érzések kavarogtak benne, amikor saját magát látta a színpadon Orsovai Reni előadásában.

Bangarians: így élt Magyarországon a szétválasztott sziámi ikerpár, Rabeya és Rukaya családja

Archívum2022.02.14, 07:26

A bangladesi sziámi ikerpárt, Rabeyát és Rukayát a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsapata választotta szét még 2019-ben. A róluk készült dokumentumfilm második részét 2022. február 10-én mutatták be, melyben a plasztikai sebészeti szakasz magyarországi részleteit láthatjuk. Fuchs Richard, a film készítője a Life.hu-nak exkluzív interjúban mesélt a dokumentumfilmről, ami a család Budapesten töltött mindennapjait mutatja be.

Mi lesz az ukrán-orosz konfliktusból?

Archívum2022.02.13, 20:51

Egy fake news, hogy Oroszországnak érdeke lenne megtámadnia Ukrajnát a mostani helyzetben, de ha Kijev esetleg NATO-tag lenne, az már egy nagyon komoly vörös vonal lenne Moszkvának - minderről Pierre-Emmanuel Thomann, a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója beszélt az Origónak. Szólt arról is, hogy egyelőre nem lehet megjósolni, ki nyeri meg a francia elnökválasztást. Valódi változást csak Marine Le Pen, vagy Éric Zemmour megválasztása hozna - tette hozzá.

Zámbó Krisztián a Sztárban sztárról: "Nem is bírtam a véremmel, odaszúrtam a zsűrinek"

Archívum2022.02.11, 09:48

Már elsőre nehéz feladatot kapott Zámbó Krisztián. Az énekesnek rögtön első adásban ki kellett mozdulnia a komfortzónájából, ugyanis férfiként egy női előadót formált meg a színpadon. Ráadásul nem is akárkit, hanem az ország egyik legismertebb díváját, Csepregi Évát utánozta.

Jennifer Lopez eleinte félt Ben Afflecktől

Archívum2022.02.10, 18:44

Tavaly robbant a hír, hogy a 2000-es évek álompárja közel két évtized után újra egymásra talált.

Megjöttek a szövettani eredmények: kiderült mi vár még Young G Béci feleségére, Norinára

Archívum2022.02.10, 14:33

A népszerű rapper és felesége borzalmas évet tudhat maga mögött. Első közös gyermeküket várták, amikor Norinát méhnyakrákkal diagnosztizálták.

Young G Béci: "Otthon voltam egyedül, és összeroskadva sírtam"

Archívum2022.02.10, 14:28

A népszerű rapper és felesége borzalmas évet tudhat maga mögött. Első közös gyermeküket várták, amikor Norinát méhnyakrákkal diagnosztizálták.

Marics Peti: "Nem akarom, hogy más mondja meg, miről énekeljek"

Archívum2022.02.09, 12:17

Alig, hogy elindult a Sztárban Sztár új évada, máris megvan a közönség nagy kedvence. Marics Petit azonban sok tévénéző talán most látja először és még sosem hallottak a fiatal énekesről.

“Megbocsátanék, de a tüske mindig ott marad” - A Sztárban Sztár énekesnője ezt gondolja a hűtlenségről

Archívum2022.02.08, 21:46

Orsovai Reni, énekesnő is megméretteti magát a Sztárban Sztár idei szériájában. Az első adásban Tóth Gabi bőrébe bújt, és produkciójával nemcsak a zsűrit, hanem a nézőket is levette a lábáról. A Life.hu-nak exkluzív interjúban mesélt arról, hogy zenésztársa, Rácz Gergő hogyan támogatta őt.

Kulcsár Edina: Ebben nemcsak én sérültem, hanem mindenki

Archívum2022.02.07, 09:17

Egy hónapja címoldalon foglalkozik a sajtó Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válásával. Napról napra érkeznek az újabb hírek, mindenki megszólal ebben az ügyben, hiszen mindenkinek van róla véleménye. Az érintettek pedig nem győznek reagálni a szárnyra kapott, vadabbnál vadabb pletykákra.

Kulcsár Edina elárulta, mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt a válás mellett döntött

Archívum2022.02.07, 09:50

Egy hónapja címoldalon foglalkozik a sajtó Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válásával. Napról napra érkeznek az újabb hírek, mindenki megszólal ebben az ügyben, hiszen mindenkinek van róla véleménye. Az érintettek pedig nem győznek reagálni a szárnyra kapott, vadabbnál vadabb pletykákra. Edina most sok mindent tisztázott a Life.hu-nak adott interjújában.

Az elégedettség a halállal egyenlő ebben a sportágban

Archívum2022.02.03, 05:24

Február 4-én kezdődik Pekingben a téli olimpia, amelynek a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott férfi váltóban címvédőként vág neki. Liu Shaolin Sándorék négy évvel ezelőtt a dél-koreai Pjongcsangban történelmet írtak, hiszen hazánk első aranyérmét nyerték a téli ötkarikás játékok története során. A koronavírus ugyan ráijesztett a versenyzőkre, de úgy tűnik, most már semmi sem állhatja útját annak, hogy csúcsformában várják a rajtot. A magyar csapat tagjaként indul ezen az olimpián Krueger John-Henry is, aki a négy évvel ezelőtti világeseményen még amerikai színekben szerzett ezüstérmet. A 26 éves világklasszis korcsolyázó aa ...

"Szerintem ez visszataszító" - Komoly döntést hozott Justin Bieber felesége

Archívum2022.02.02, 20:52

Hailey Bieber legutóbb azt nyilatkozta, hogy nem kíván többet nyiatkozni a házasságáról a nagy nyilvánosság előtt. Azt azért még elárulta, hogy mikor szeretnének közösen gyermeket vállalni férjével, Justin Bieberrel. 

Visszatér a kétezres évek legnagyobb tinisztárja

Archívum2022.02.01, 21:48

Már több, mint egy hete, hogy elstartolt a Hulu-n az egyik legközkedveltebb sitcom – az Így jártam anyátokkal – spin-off sorozata, az Így jártam apátokkal, melynek főszerepében nem más tündököl, mint Hilary Duff, a tinifilmek sztárja, aki olyan sikerfilmekben debütált, mint a Csaó, Lizzie! vagy a Los Angeles-i tündérmese.

Péterffy Lili: A magánéletem, nagyon remélem, ki fogja bírni - interjú

Archívum2022.02.01, 20:55

Mint már korábban írtuk, február 6-án indul a TV2 nagyszabású show-műsora, a Sztárban sztár, melynek 8. évadát követhetik figyelemmel a nézők. A mezőny egyik legfiatalabb énekesnője, Péterffy Lili úgy gondolja, hogy ez egy erős mezőny, de társaira inkább családként, mint ellenfélként tekint. Elmondása szerint már beindultak az előkészületek, és lélekben már készül a versenyre.

A friss Eb-győztes svéd kézikapus kisfia meglepő választ adott a riporter kérdésére - videó

Archívum2022.02.01, 12:53

Svédország 27-26-ra legyőzte Spanyolországot a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti döntőjében. A finálé, na meg a kontinenstorna egyik hőse, a svédek kapusa, Andreas Palicka volt, aki a védései mellett olykor a góllövésből is kivette a részét. A repülőtéren próbálták is megszólalatatni a nagy valószínűséggel visszavonuló klasszist, azonban a kisfia, Aston ellopta a showt.

Magyarul is megszólalt: exkluzív interjút adott a Sportrádiónak Eddie, a sas

Archívum2022.01.30, 10:22

A világhírű brit síugró, Michael „Eddie" Edwards, vagy becenevén Eddie, a sas exkluzív interjút adott a Sportrádiónak. Az 1988-as Calgary téli olimpia közönségkedvence még magyarul is megszólalt az interjúban.

Sokkoló! Véres fejjel adott interjút Daniel Craig: ez történt vele - Videó

Archívum2022.01.29, 13:02

Javier Bardem készített online interjút a brit színésszel, Daniel Craiggel, aki ijesztő küsővel, vérző fejjel ült a kamerák elé. 

"A magánélet legyen tényleg magánélet” - Interjú Laudon Andival

Archívum2021.11.19, 19:29

Laudon Andi a SHE.HU Tabuk nélkül című műsorában három másik sikeres nővel beszél ki komoly, mindenkit érintő témákat. Andi szinkronszínészként dolgozik, emellett van egy igen népszerű Youtube-csatornája, és fél éve már a TikTokon is láthatjuk. Ma pedig arról beszélgettünk, hogyan őrzi meg a magánéletét, a privát szféráját, de mesél nekünk arról is, hogy érezte magát a Tabuk nélkül forgatásán.

Fekete bőrbe bújt az egykori meztelen táncosnő, Kiszel Tünde, így hencegett a naptárával

Archívum2022.01.27, 17:46

Naptártémában vendégeskedett a német Tutti Frutti egykori topless táncosnője az Ébredj velünk című reggeli műsorban, ahol elmesélte, hogy olyan kelendő a tematikus naptára, hogy már a 2022-es kiadásból utánnyomtatást kellett kérnie. A naptárdívaként elhíresült Tünde sosem volt szégyenlős, ezt most is bebizonyította. A reggeli stúdióbeszélgetésen fekete bőrnadrágot, bőrdzsekit és egy igen kihívó, mélyen dekoltált, strasszos csipkebody-t viselt. Tünde a szettje alapján inkább egy esti buliba készült.

Lékai-Kiss Ramóna: "Az lenne a fura, ha vasárnap nem kéne dolgoznom"

Archívum2022.01.26, 08:42

Láthattuk színésznőként és műsorvezetőként is, februárban azonban egy teljesen új szerepben mutatkozik be Lékai-Kiss Ramóna.

Hisszük, hogy az önbizalom szépít igazán - Interjú dr. Ragány Angéla színtanácsadóval

Archívum2022.01.24, 17:45

Milliószor belefutunk abba a hibába, hogy megveszünk egy előnytelen ruhadarabot, amit legjobb esetben is csak egyszer viselünk, majd a szekrény mélyén landol. Miért?

Kínos interjú során hozták zavarba Guardiolát - videó

Archívum2022.01.23, 12:09

A címvédő és listavezető Manchester City szombaton sorozatban 12 megnyert Premier League-találkozó után veszített pontokat a Southampton otthonában. A mérkőzés utáni interjú során a City vezetőedzőjének, Josep Guardiolának kínos perceket kellett átélnie.

Kaptam hideget-meleget azért, mert “túl” sokat mosolygok - interjú Sápi Vivivel

Archívum2022.01.22, 21:00

Január 20-án indul a SHE.HU vadonatúj műsora, a Tabuk nélkül, melyben négy hazai influenszer beszélget olyan mindenkit érintő kérdésekről, amiket még a XXI. században is sokan tabuként kezelnek. Ilyen például az iskolai zaklatás, a sminkelés negatív hatása, a közösségi média árnyoldalai, vagy a testpozitivitás.

Csődöt mondtunk: Gulyás István vállalja a felelősséget a kéziválogatott Eb-szerepléséért

Archívum2022.01.21, 10:22

Gulyás István vállalja a felelősséget a kéziválogatott Eb-szerepléséért, nem keres kifogásokat, de ő is értetlenül áll néhány dolog előtt. A magyar válogatott szövetségi kapitányának január végén lejár a szerződése, de bármi lesz is, csak egy dolgot kér: ne dobjuk ki a kukába az elmúlt két és fél évet.

Drávucz Rita: "Könnyebb küzdeni, mint rettegni az ismeretlentől"

Archívum2022.01.20, 09:24

A sportolókat egészen kicsi koruktól fogva arra készítik fel, hogy amikor felállnak a rajtvonalra, amikor megfújják nekik a sípot vagy a mindent eldöntő gól pillanatában kezükbe veszik a labdát, teljesen józan tudattal, a világot kizárva a maximumot nyújtsák. A váratlanra, az ismeretlenre azonban lehetetlen felkészülni.

"Nekem is volt dolgom nős férfival" - Véget vetett kapcsolatának a magyar színésznő

Archívum2022.01.19, 10:56

Sztárek Andrea színésznő nemrég töltötte be hatvanadik életévét, és kitűnő formában van. Megéli a nőiségét és szeret fiatalosan öltözködni, de csak az ízlésesség határain belül. 

A csodásan fehér fogak titka nem a szódabikarbóna! - 2. rész

Archívum2022.01.18, 09:52

Hollywoodi mosolyra vágyik mindenki, ám ezt elérni nem is annyira egyszerű. Az egészséges, szabályos és fehér fogakért ugyanis tenni kell.

A csodásan fehér fogak titka nem a szódabikarbóna! - 1. rész

Archívum2022.01.18, 10:05

Rendezett fogsor, világítóan fehér fogak, ez ma már szinte alapkövetelmény, ha valaki ismert ember. Ám nemcsak a színészek és celebek világában hódít a makulátlan mosoly, hanem a hétköznapi emberek is erre vágynak. A fogfehérítés azonban nem gyerekjáték...

Már az első megszólalásával meglepetést okozott a Fradi új focistája - videó

Archívum2022.01.18, 07:24

Hétfőn aláírt a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bnk Liga) címvédő és első helyen álló Ferencvároshoz a nigériai támadó, Fortune Bassey. A játékos már az első megszólalásával meglepetést okozott a Fradi-szurkolóknak.

"Az életem nagy részét melegítőben töltöm, mégis nőnek érzem magam."

Archívum2021.11.11, 12:29

Verebélyi Vivi a SHE.HU Tabuk nélkül című műsorában három másik sikeres nővel beszél ki komoly, mindenkit érintő témákat. Vivi és párja, Norbi a TikTokon lettek nagyon rövid idő alatt nagyon népszerűek. Interjúnk alatt beszélgettünk Vivi sminkhez fűződő viszonyáról, párkapcsolatáról, és arról is, hogyan viseli a hirtelen jött népszerűséget. 

Botrány a levegőben? Britney Spears késsel támadt húgára

Archívum2022.01.14, 16:30

Jamie Lynn Spears Things I Should Have Said című életrajzi könyvében beszél egy esetről, amikor nővére alaposan ráijesztett.

"Nemcsak magassarkúban lehetsz jó nő" - Interjú Sápi Viviennel

Archívum2021.11.11, 15:20

December 15-én indul a Life.hu Kon-tour című online beauty műsora, amelyben 6 hazai influenszer és youtuber avatja be a nézőket a divattal, sminkkel és szépségápolással kapcsolatos tippjeibe. Nem csak abba nyerünk betekintést epizódról-epizódra, hogy mi a napi rutinjuk, hanem abba is, hogy mit rejt a filterezett online tér, és hogy milyen erőfeszítést jelent számukra minden nap 100%-osan kinézni.

Voltak már pánikroham-szerű tüneteim - interjú B. Nagy Rékával

Archívum2022.01.13, 11:02

Hamarosan hiánypótló műsor indul a SHE.HU-n. A Tabuk nélkül epizódjaiban négy népszerű hazai influenszer kendőzetlen őszinteséggel beszél majd olyan fiatalokat érintő témákról, mint az iskolai zaklatás, a szorongás vagy a házasság.

A járvány miatt, de annak ellenére is sokat autóztak a magyarok az elmúlt két évben

Archívum2022.01.05, 15:15

A második év zárult le a koronavírus-járvány időszakában, de összességében úgy tűnik, a hazai díjköteles utak forgalmában a járványnak szinte nyoma sincs. Közelebbről megvizsgálva a kérdést azonban láthatóvá válik, hogyan változtak a magyarok úthasználati szokásai az elmúlt két évben, és hogyan érintette az ellátási láncok sérülése az országon át bonyolódó közúti teherforgalmat. Más típusú matricákat kezdenek előnyben részesíteni a személyautósok, mint a járvány előtt, az útdíjakból pedig – sokak vélekedésével szemben – az állam, ha akarná sem tudná magát megszedni. Az e-útdíjakból származó bevételek arányváltozásai viszont együtt mmozognak ...

Eldőlt a Chelsea-sztár jövője

Archívum2022.01.04, 11:19

Sajtóinformációk szerint Romelu Lukaku, a Chelsea csatára Thomas Tuchel vezetőedzővel folytatott megbeszélése során elismerte, hogy nagy port kavart olaszországi interjúja hiba volt.

Orbán Balázs: Nemzetközileg is versenyképes oktatási, képzési intézményt hoztunk létre

Archívum2022.02.25, 12:56

Mára elmondhatjuk, hogy a 25 éves Mathias Corvinus Collegium az évek alatt a tehetséggondozás legfontosabb közép-európai intézményévé vált, illetve mostanra a hazai közélet számára is megkerülhetetlen szereplők lettünk - minderről Orbán Balázs beszélt az Origónak. A Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke közölte, 14 magyarországi városban vannak jelen, a nagyobb egyetemi városokban minden korosztály számára megtalálhatók a programjaik, Kárpátalján és Erdélyben további 9 helyszínen zajlik a munka. A terv az, hogy csupán néhány év múlva több mint három tucat helyszínen, további országokban is, valamint minden itthoni megyében, ...

"Elegem lett abból, hogy mindenki aszerint ítél meg, hogy én vagyok a dundi lány" - Interjú Erdős Juci plus size fotóssal

Archívum2021.12.28, 18:23

Vörös haj, piros rúzs, lehengerlő stílus. Erdős Juci egy igazi boldogságbomba. Csupa mosoly, jókedv, saját maga és számos hölgytársa önbizalomtrénere. Ezt olvasni egy könyvajánlóban róla: Erdős Juci az örök optimista, aki sosem fekszik le úgy aludni, hogy legalább egyszer ne nevetett volna aznap egy igazán jót. Erdős Juci plus size fotográfussal beszélgettünk.

Elég, ha csak kívülről vagyunk jó nők? - Interjú Lőrinczyné Lukács Orsolya, önbizalom-építő mediátorral

Archívum2021.12.29, 07:49

Egy nő önbizalma több összetevőből áll, mégis sokan úgy gondolják, hogy elég a külső megjelenésre hangsúlyt fektetniük. Tényleg elegendő ennyi, vagy a magabiztosság teljesen máshol keresendő?

Interjú Dr. Benyó Gáborral - A gyermekek valóban nem félnek a haláltól?

Archívum2021.12.21, 21:38

Édesapa, nagypapa és  remek orvos egy személyben. Imádja a motorozást, bár most egy kis időre, vállműtétje miatt, hanyagolnia kell a robogást, legalábbis ami a kétkerekű szerelmet illeti. Gyermekei szintén nem estek messze attól a bizonyos fától: a jó példa úgy tűnik, ragadós. Dr. Benyó Gábor gyermekonkológussal, a Tábitha Gyermekhospice Ház orvosigazgatójával beszélgettünk.  

Pillantsanak be egy 15 éves gramofongyűjtő műhelyébe, akit elvarázsoltak ezek a régi szerkezetek!

Archívum2021.12.21, 08:23

Régóta hangsúlyozzuk, hogy nem érdemes olyan felesleges ajándékokat vásárolni, amelyekre a megajándékozottnak nincs szüksége. Ha igazán boldoggá szeretnénk tenni a másikat, puhatoljuk ki, mire vágyik. Akár még egy padláson talált, régi kis rádió is sorsfordító lehet; így történt ez Nyerges Zsomborral is, a 15 éves gimnazista fiúval, aki ma már büszkén vallja, hogy gramofon- és gramofonlemez gyűjtő. Vele beszélgettünk érdekes és különleges hobbijáról.

Amíg a kormány cselekedett, addig a baloldal csak beszélt

Archívum2021.12.19, 17:02

A magyar kormány nem ideológiai elkötelezettség miatt szerzett keleti vakcinákat, hanem mert a nyugati beszerzés megbukott és emberéleteket kellett menteni. A globális-bürokratikus világ tehát kudarcot vallott, a nemzeti kormányok reneszánsza jött el a járvánnyal, bár a vírus globális, mégis az egyes nemzetek védekeztek, és szervezték meg a vírussal szembeni háború hadállásait - minderről G. Fodor Gábor beszélt az Origónak, akinek a napokban jelent meg Politikai virológia című könyve. 

"Ma mindenki azt mondogatja, hogy fogadjuk el magunkat, de ez is egyfajta nyomás" - interjú Papp Inezzel

Archívum2021.12.15, 19:01

Papp Inez egy fiatal influenszer, aki szinte minden női témában szeret vlogolni, legyen szó sminkről, beautyról, öltözködésről, unboxingról vagy bármi másról. Ezek mellett azonban őszintén beszél olyan dolgokról is, amelyeket mások talán eltitkolnának a követőik elől...

Ezeket a készségeket várják el a cégek a jelentkezőktől

Archívum2021.12.15, 10:34

A munkaadók leggyakrabban az idegennyelv-ismeretet, a csapatmunkára való alkalmasságot, valamint a fejlett szóbeli és írásbeli kommunikációs készséget várják el a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalóktól jelenleg a munkaerőpiacon. Ezt követik az attitűd jellegű személyiségjellemzők, illetve a számítógépes ismeretek, amelyek elvárásának gyakorisága majdnem duplájára nőtt, de még így is elmarad az interperszonális készségek és az attitűd faktorok fontosságától – derült ki a Profession.hu és az International Business School (IBS) közös, 23 ágazatot lefedő kutatásából, amely keretében 58 készség és tudásfajta fontosságát vizssgálták. ...

Töltött káposzta és süti nélkül a vegánoknál sincs karácsony!

Archívum2021.12.14, 16:20

A karácsony a vegánoknak is karácsony. Bár ők egy kicsit másképp kezelik az ünnepi menüt, mint a nagy többség. De vajon mi kerül az asztalra náluk? Interjúalanyaink erről is meséltek.

"Amit ma nem tettél meg, 5 év múlva sajnálni fogod" - Interjú Markó Rebekával

Archívum2021.12.10, 20:41

December 15-én indul a Life.hu Kon-tour című online beauty műsora, amelyben 6 hazai influenszer és youtuber avatja be a nézőket a divattal, sminkkel és szépségápolással kapcsolatos tippjeibe. 

A Nagy Ő versenyzője: "Potyogtak a könnyeim, de volt, hogy vicceket meséltem magamnak"

Archívum2021.12.09, 20:30

A Nagy Ő ma esti adásában Tóth Dávid úgy döntött, hogy inkább az újonnan érkező hölgyekkel szeretné elmélyíteni kapcsolatát. Emiatt haza kellett küldenie egy lányt, vagyis Csertői-Pál Dóra számára ért véget a sportoló szerelméért folytatott harc. 

"Senkit nem szólok meg azért, mert melegítőben megy a játszótérre" - interjú Smaltig Dalmával

Archívum2021.12.03, 15:57

Smaltig Dalma neve „luxusfeleségként" vonult be a köztudatba, pedig a kétgyermekes édesanya ennél jóval több. Például inspirálni tudja azokat a nőket, akik szeretnék az öltözködésük által is megélni a nőiességüket.

"Az egyik lábamon magassarkút viselek, a másikon tornacipőt” - interjú Gelencsér Timivel

Archívum2021.12.06, 15:25

Gelencsér Tímeát keveseknek kell bemutatni, hiszen amellett, hogy modell valamint szépségkirálynő, az Exatlon Hungary első évadának második legjobb női versenyzője, a Dancing with the Stars című show-nak pedig a győztese volt. Most pedig műsorvezetőként is találkozhatunk vele, sőt a Life.hu Kont-tour című műsorában is szerepel. 

A mai napig nem tudom túltenni magam Benedek Tibor halálán

Archívum2021.12.22, 14:54

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Szécsi Zoltán jelenleg ügyvezető elnökként dolgozik az Egri Vízilabda Klub sikereiért. A korábbi világklasszis kapus a Bitskey Aladár Uszodában fogadta az Origo stábját, ahol a legmélyebb érzéseibe engedett betekintést, többek között fiatalon elvesztett édesapjáról, váratlanul elhunyt nővéréről és Benedek Tiborról is beszélt. A nehéz pillanatok mellett természetesen szóba kerültek a világraszóló sikerek, az egri pólóélet, a szurkolók, de még arra is választ kaptunk, hogyan lesz aranykalászos gazda egy világklasszis sportolóból.

Solskjaer búcsúja: A bejárati ajtón megyek el, mert mindent megtettem a Manchester Unitedért

Archívum2021.11.22, 13:34

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajokságban (Premier League) szereplő Manchester United vasárnap jelentette be, hogy Ole Gunnar Solskjaer távozik a csapat éléről. A „vörös ördögök" 48 éves klublegendája a klub honlapjának adott búcsúinterjújában beszélt az elmúlt három évről. 

Kandalló hangulatú gyertyákkal hódít a magyar szerelemprojekt

Archívum2021.11.21, 17:32

"Imádom az Aurora Candle karácsonyi csomagjait." "A doboz minden évben igényes." "A forralt bor illatú a kedvenc, olyan igazi karácsonyi vásár illata van!" Ezeket és ehhez hasonló véleményeket olvashatunk a fakanócos szójagyertyákkal foglalkozó Aurora Candle Company honlapján, amit Udvaros Márk és Hajdár Lilla ma már menő családi vállalkozásként igazgat. Velük beszélgettünk egy ilyen ötlet beindulásáról, és arról, hogyan lehet a családi életet és a sürgő-forgó munkanapokat összeegyeztetni, főleg karácsony idején, amikor tódulnak a megrendelések.

Nyitrai Zsolt: Ha a baloldal alakítana kormányt, a nyugdíjprémium is megszűnne

Archívum2021.11.20, 10:18

Míg a baloldal egy gazdasági válság időszakában vette el az idősektől a 13. havi járandóságot, addig most az Orbán-kormány egy vírushelyzetben nem megszorít, hanem segítő kezet nyújt a rászorulóknak - minderről Nyitrai Zsolt kiemelt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, fideszes országgyűlési képviselő beszélt az Origónak. 

Tényleg álommunka hajón dolgozni? Megkérdeztük

Archívum2021.11.20, 16:39

Hosszú kihagyás után, nyáron a legtöbb európai hajótársaság újra elindította az utasszállító hajóit. Közeledik a karácsonyi és a szilveszteri csúcsszezon, amikor kiemelt egészségügyi feltételek mellett – oltottság, maszk, fertőtlenítés – szállítják az utasokat szebbnél szebb tájakon keresztül, miközben a hajó személyzete lesi minden igényüket, köztük sok magyar munkavállalóval.

Pusztán az, hogy férfi vagyok, önmagában semmilyen tiszteletet nem érdemel - interjú Bedő Imrével

Archívum2021.11.19, 19:49

Bedő Imre alapította a Férfiak Klubját, mely a férfiakat és az őket támogató nők közös mozgalma. Annak szentelte az életét, hogy megerősítse a férfi – női szövetséget és így egy élhető, emberséges társadalmat építsen. Cikkünkben a küldetéséről és a tegnap megrendezésre került Gránit Oroszlán Példakép Díj Gáláról kérdeztük.

Út Dél-Pestről a Berlini Operaházba: Interjú Kissjudit Anna operaénekessel

Archívum2021.11.17, 22:14

Hitelesek, sikeresek és érdemes rájuk; a hivatásukra, a betöltött szerepükre, az elvégzett munkájukra figyelni. Szeretem az inspiráló, különleges történeteket és az azokat szövő, csodálatra méltó embereket. A szürke hétköznapok üde foltjai ők. Sorozatomban olyan motiváló személyiségeket mutatok be nektek, akik a szakmai útkeresésükről, illetve a választott pályájuk nehézségeiről és szépségeiről mesélnek.

Kamarás Iván: „Amióta betöltöttem a 45-öt, már visszafelé számolok”

Archívum2021.11.17, 07:49

Döntőjéhez érkezett a Dancing with the Stars. A táncos showműsorban három férfi színész és egy énekesnő maradt csak versenyben. Megjósolhatatlan, hogy melyik páros fog a végén diadalmaskodni.

"A második oltás után meghalt" - a halálhírét terjesztették Keleti Andreának

Archívum2021.11.15, 15:16

A Mokka reggeli műsorában eredetileg hatalmas fogyástörténetéről kérdezték volna Keleti Andreát, amikor a táncosnő elárulta: az interneten a halálhírét terjesztették. Önbizalmának visszaszerzése mellett arról is beszélt, hogy milyen volt meghallani saját magáról a nem kívánt rémtörténetet.

Tóth Andi: „Nagyon szeretem azt, aki vagyok!”

Archívum2021.11.17, 12:32

A Dancing with the Stars hamarosan a végéhez ér, már csak egy adás, páronként három-három tánc és kiderül, melyik hazai híresség a táncparkett ördöge! A műsor legnagyobb esélyese a fiatal énekesnő, Tóth Andi, aki a nők közül egyedül maradt versenyben.

"Optimista vagyok, hogy a modellváltással a TE virágkorát fogjuk megalapozni"

Archívum2021.11.12, 11:56

Jelentős változásokon megy keresztül a Testnevelési Egyetem, amelynek célja, hogy hosszútávon Közép- és Kelet-Európa legmeghatározóbb testnevelés- és sporttudományi intézménye legyen. További célokról, tervekről, és konkrétumokról beszélgettünk az intézmény volt rektorával, a jelenlegi egyetemet működtető közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnökével, Mocsai Lajossal.

Gáspár Bea megdöbbentő vallomása: "Pénzért járattuk le magunkat"

Archívum2021.11.11, 09:45

Gáspár Bea őszintén megnyílt, és elmesélte, hogyan vált kiabálós salgótarjáni asszonyból céltudatos, független üzletasszonnyá, továbbá beszélt arról is, hogy utólag hogyan éli meg a reality show-ban való szereplését.

"800 000 alkoholista van hazánkban, és ezt a fél ország megszenvedi"

Archívum2021.11.10, 19:27

Bajzáth Sándor addiktológiai szakreferens ellátogatott a Mokkába a "száraz november" alkalmából  és a fialatok alkoholfogyasztási szokásairól, valamint a függőségről beszélt.

Újraindul az Universitas Kupa, az egyetemi házibajnokság! - INTERJÚ

Archívum2021.11.08, 18:14

Néhány év szünet után visszatér az Universitas Kupa, hogy megszólítsa azokat az egyetemistákat, akik szeretnek mozogni, sportolni és akár versenyezni is, de mindezt hobbiszinten űzik, és nem céljuk a versenysport. Az Universitas Kupáról Bartha Zsolttal, a Budapesti Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnökével készített interjút az unisport.hu.

Kisállattartó nemzet a magyar, de a piaccal együtt kell fejlődnie a tudatosságnak is

Archívum2021.11.10, 11:08

Kisállattartó nemzet a magyar, és ennek kapcsán örvendetes, hogy a hobbiállat-tartók egyre nagyobb arányban döntenek a minőségi állateledelek mellett, a konyhai maradékok helyébe a házi kedvencek tudatos táplálása lép. Lehetne azonban még hova fejlődni a kisállattartásban, például a kutyabarát munkahelyek kialakításával vagy az idősebb menhelyi állatok örökbe fogadásával. Megnéztük, mik jellemzik a hazai kisállattartási gyakorlatokat, és ennek kapcsán a Magyarországon állateledel-gyárat is működtető Nestlé Hungária állateledel üzletágának vezetőjével, Hanzel Lajossal is beszélgettünk.

Állatorvos leszek!

Archívum2021.11.13, 10:33

Érdekel az állatorvosi pálya, de nem hoztad még meg a döntést? Számos kérdésed van, de nehéz összevadászni a szükséges információkat? Szereted az állatokat, és kíváncsi vagy, hogyan lesz valakiből állatorvos? Szívesen olvasnál a világhírű Állatorvostudományi Egyetemünkről? Akkor a legjobb helyen jársz! A magyar állatorvosi szakma legnevesebb képviselőjével, Dr. Sótonyi Péterrel készült interjúnkban minden kérdésedre választ kapsz.

Úszóból lett téli olimpikon - Interjú Kónya Ádámmal

Archívum2021.11.08, 19:54

Balatoni gyerekként kóstolt bele a vitorlázásba és az úszásba, míg végül a sífutás mellett kötött ki. S hogy mi történik akkor, ha elutasítják a feltöltött dokumentumait a felvételinél, ő maga meséli el. Interjú Kónya Ádámmal.

Interjút adott Pataky Attila, az Edda frontembere a Darázsfészek álhíradójának - videó

Archívum2021.11.09, 13:59

A zenész exkluzív interjút adott Bagi Ivánnak, a Darázsfészek újratöltve álhíradó műsorvezetőjének.

A szerelem kevés egy boldog párkapcsolathoz!

Archívum2021.11.11, 17:08

Nagy az izgalom Czutorék háza táján. A tavasszal együtt egy kisgyermek is érkezik a családba, aki valószínűleg fenekestül felforgatja majd Zoliék életét. A sokoldalú zenész házaspárral frissen felújított otthonukban beszélgettünk családról, szülői létről, férfi-nő viszonyról.

A szánhúzókért, felelősséggel - bemutatkozik az Összefogás A Szánhúzókért Alapítvány

Archívum2021.11.08, 15:34

Ahol nemcsak szívvel-lélekkel dolgoznak a kutyákért, hanem a szánhúzók örökbefogadásának hatalmas felelősségével is tisztában vannak - az Összefogás A Szánhúzókért Alapítvány munkája tényleg példaértékű, velük készült legfrissebb interjúnk.