innováció

címke rss

Nyolc országból 110 startupötlet érkezett a magyar innovátorokat segítő programra

Gazdaság2020.07.06, 10:18

Nyolc országból 110 startupötlet érkezett a magyar innovátorokat segítő Reload Hungary inkubációs programra. A jelentkezők egyebek közt munkaerő-közvetítéssel, kórházi adminisztráció csökkentésével vagy épp vendéglátóipari megoldásokkal keresnek választ a pandémia adta új problémákra.

Sikeres a magyar innovációk támogatásának rendszere

Gazdaság2020.06.16, 08:42

Igenis képes a tudományos és a vállalati szféra együttműködni Magyarországon, és ez éppen a járvány hatására mutatkozott meg markánsan – mondta Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a Magyar Nemzetnek. Arról is beszélt, hogy milyen lépéseket tett a hivatal a járvány alatt a kutatási szcéna segítésére, illetve hogy milyen új pályázatok nyíltak meg az innovátor cégeknek és kutatóknak 53 milliárd forint keretösszeggel az idei 145 milliárdos hazai forrásból.

A robotok megjelenésével az emberek tartalmasabb feladatokra koncentrálhatnak

Gazdaság2020.06.15, 18:45

Pánikra semmi szükség, de résen kell lenni, mert a mesterséges intelligencia (MI vagy AI) 2030-ig a hazai munkahelyek negyedére lesz hatással - derül ki a PwC erre vonatkozó tanulmányából. De ne sajnáljuk ezt: a robotok csinálják csak azt, amiben jók, így mi, emberek végre a tartalmasabb feladatokra koncentrálhatunk. A MI-támogatott jövőbe azonban képzési modulokon és innováción át vezet az út.

IBM: hogyan lett a világ egyik legértékesebb vállalata ez a 120 éves cég?

Gazdaság2020.06.09, 13:30

Az IBM évtizedekig formálta a globális üzleti szférát, a termékeik pedig a nagyvállalatok szerves részei voltak. Megváltoztatták a vállalati kultúrát, és létrehoztak egy olyan vezetési stílust, amelyet később az egész világon előszeretettel alkalmaztak. Az IBM mára ikonikus cégnek számít, de története során a sikerek mellett bőven voltak hullámvölgyek is. A társaság az 1990-es években majdnem csődbe ment, de sikerült talpra állnia. Bemutatjuk az IBM történetét, és azt, hogy miért tudott mindig időben és sikeresen üzletágat váltani, ha a szükség éppen úgy hozta.

Gondolkodó protézis fejlesztésén és szövetnyomtatással is foglalkoznak magyar kutatók

Tudomány2020.06.08, 18:21

A leginnovatívabb mérnöki és orvosi szakterületek tudását egyesítő, hosszú távú kutatási projektet indított útjára a Pécsi Tudományegyetem. Testreszabott, mesterséges intelligenciával „tanított" művégtagok, háromdimenziós nyomtatással készülő csont- és porcpótlások vagy az elektromos készülékek által kibocsátott sugárzások hatásának mérése – csak néhány ízelítő a kutatott területek közül - áll a Pécsi Tudományegyetem közleményében. A Tématerületi Kiválósági Programban a hétköznapi életminőséget javító és a betegek gyógyulási esélyeit növelő fejlesztéseken mérnökök és orvosok közösen dolgoznak.

Már két kínai városban is az EPS okos parkolási rendszerét használják

Gazdaság2020.06.04, 12:06

Az EPS Global Zrt sikeresen lezárta az újabb kínai projektjének akvizícióját, így már két kínai városban is kínai-magyar közös együttműködésben valósul meg a magyar fejlesztésű okos parkolási rendszer.

Óriási az igény a high-tech és zöld pályázat iránt

Gazdaság2020.06.02, 16:05

A pénteken megnyílt 50 milliárd forint keretösszegű magyar, high-tech és zöld pályázati kiírásra egy munkanap alatt 2015 vállalkozás több mint 53,7 milliárd forint támogatásra adott be igényt, ami azt mutatja, hogy a vállalkozások jelentős része optimistán tekint a jövőbe - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden online sajtótájékoztatón, miután a gazdasági szereplőkkel egyeztetett a gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról.

A fertőtlenítés terén nagyhatalommá válhat Magyarország

Gazdaság2020.05.18, 08:29

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy a járvány utáni időben már most látható néhány globálisan is meghatározóvá váló trend, ezeknek egyike a fertőtlenítési ágazat, amelyben Magyarország vállalati és tudományos innovációinak köszönhetően vezetővé válhat.

Matolcsy György: Készüljünk az évtized pénzügyi innovációira!

Gazdaság2020.05.04, 14:01

Matolcsy György szerint évtizedünk az eddigi pénzügyi innovációk forradalmi felgyorsítását hozhatja. A jegybank elnöke a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában arra keresi a választ, milyen fordulatokra érdemes készülnünk.

Meglepő technológiai megoldásokat hozott a koronavírus

Gazdaság2020.04.13, 07:30

A kutatók, üzletemberek és vállalatok világszerte új és innovatív technológiai megoldásokkal próbálják felvenni a versenyt a koronavírus-járvánnyal. Egyre több úttörő projekt indul, amelyek komoly segítséget nyújthatnak az egészségügyi krízis kezelésére, valamint a járvány terjedésének lassítására és végsősoron megállítására legyen szó 3D-s nyomtatásról, adatgyűjtésről, vagy éppen digitális modellezésről és nyomkövetésről.

Magyar cég innovációja jelenthet megoldást a digitális távoktatásban

Itthon2020.03.31, 09:33

Elindult a digitális távoktatás magyar innovációja, a SmartEdu. A digitális távoktatási rendszer elsőként a középiskolák, valamint a felsőoktatási intézmények számára válik elérhetővé. A projekt első körben 10 középiskolai és 10 egyetemi tanárnak kínál ingyenes lehetőséget arra, hogy a rendszer segítségével tartsa meg óráit. Jelentkezni a jelentkezes@smartedu.hu címen lehet.

Meghosszabbították az Irinyi Terv kérelmeinek beadási határidejét

Gazdaság2020.03.25, 11:36

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az Irinyi Terv iparstratégiai támogatásai program kérelmeinek beadási határidejét 2020. április 21. éjfélre módosította.

12 abszurd találmány a múltból - ezeket neked is látnod kell!

Life.hu2020.03.17, 14:26

Ismerd meg te is az elmúlt évszázadok legfontosabb találmányait!

Magyarország a világ egyik legfelkapottabb befektetési célpontja lett

Gazdaság2020.03.05, 12:06

A makrogazdasági konszolidáció és befektetésösztönző környezet eredményeképpen Magyarország a világ egyik legjelentősebb befektetési célpontja lett - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára egy kutatás-fejlesztési (K+F) konferencián.

Ilyen egy modern, jól karbantartott edzőterem: ezekre kell figyelni

Life.hu2020.03.02, 10:33

A környezettudatosság, az újrahasznosítás már az edzőtermek felszerelésében is megjelenik. Hiszen a nagy értékű gépek tömeges használata során nemcsak a biztonságra kell fokozottan ügyelni, de a nagyon gyors mechanikai és kényelmi amortizáció miatt figyelmet kell fordítani a karbantartásra is. 

Korábban nem ismert újdonságok jöttek a biztosítási szolgáltatásoknál

Gazdaság2020.02.11, 11:05

Létezik olyan biztosítás Magyarországon, ahol kedvezményt vehetünk igénybe a lefutott vagy karékpárral lehajtott kilométerek után, vagy a megtett kilométer arányában fizethetjük a cascót. Az insurtech (biztosítási technológiákat fejlesztő) cégek bevonásával egyre több ilyen ajánlat jelenik meg hazánkban is.

Palkovics László: Az ELTE komoly versenytárs lett a gazdálkodástudományi képzésben

Itthon2020.01.28, 16:13

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem komoly versenytárs lett a gazdálkodástudományi képzésben - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet (ELTE GTI) új, hat évre bérbe vett Rákóczi úti épületének átadásán, kedden Budapesten – írja az MTI.

Karácsony Gergely képtelen abbahagyni a hazudozást az uniós pénzekről

Itthon2020.01.14, 19:16

Karácsony Gergely egyszerűen képtelen abbahagyni a hazudozást a 2021 után Magyarországra érkező uniós források kapcsán. A főpolgármester egy televízióműsorban arról beszélt, hogy a következő uniós költségvetési ciklusról szóló kormányzati anyagban nincs benne a klímavédelem, az innováció és a társadalmi leszakadás megállítása. Ezzel szemben az Origo birtokába került dokumentum szerint, ha elfogadják majd az uniós büdzsét, akkor ezekre a területekre rengeteg forrás érkezhet majd. Egyelőre nem tudni, Karácsony miért állított valótlant a kormányzati ajánlásról: egyszerűen hazudik, el se olvassa a dokumentumokat amiről beszél - vagy olvvassa, ...

Egy kiváló anyag, amiből mi magunk csinálunk gonosztevőt

Tudomány2019.12.12, 21:14

A műanyagok helyzete leginkább a Jó, a Rossz és a Csúf című legendás westernfilm szereplőiéhez hasonlítható: a jó nem jobb, a rossz nem rosszabb, mint a másik kettő, és a csúf sem csúnyább a többieknél, a történet során pedig gyakran rajtuk kívülálló okok miatt kerülnek nehéz helyzetbe. Így van ez a polimerekkel is, amik nem rosszabbak a többi szerkezeti anyagnál, külső tényezők miatt mégis őket hibáztatjuk az egyre nagyobb problémát jelentő környezetszennyezésért. Arra a kérdésre, hogy miért lesz a jó műanyagból a rossz emberi hozzáállás miatt csúf hulladék, Czigány Tibor akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemm ...

Döntöttek 85 milliárd forintnyi új támogatásról

Gazdaság2019.12.12, 12:42

Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára bejelentette, hogy döntés született az idei év két legnagyobb keretösszegű kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatán, mintegy 85 milliárd forint új támogatásról.

Feltalálták az okos kávéscsészét

Gazdaság2019.12.09, 15:53

Egy olyan kávéscsésze innovációt mutattak be, amely az egyszerűségénél fogva számít zseniálisnak.

Itt az intelligens jövő: felfedező kutatásokkal és tudásbázisokkal

Tudomány2019.11.19, 19:54

Minden eddiginél jobban határozza meg a jövő irányait a kutatás, fejlesztés és innováció, amelyek egyfajta iránytűként is szolgálnak Magyarország számára is. Az úgynevezett intelligens szakosodási stratégia fókuszába a tudásalapú gazdasági fejlődés kerül, amelyből kiemelkednek a legnagyobb potenciállal bíró, helyi sajátosságok. Ez esetünkben többek között a világszinten is kiemelkedő eredményeket elérni képes magyar kutatók jelenlétében realizálódik.

Környezetbarát autómosás! - így védd a környezeted közben

Life.hu2019.11.19, 14:49

Ma már az autómosásban is léteznek olyan innovatív technikák, amivel nem csak tökéletesen tisztává varázsolhatjuk az autónkat, hanem a környezetünket is óvhatjuk vele! Hogy hogyan? Ennek járt utána Megyeri Csilla!

Új kkv-stratégiával segíti a kormány a magyar vállalkozásokat

Gazdaság2019.11.06, 16:40

A most elkészült, 2019-2030-as időszakra szóló kkv-stratégia segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat a gazdasági szerkezetváltásuk során - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Képeken 9 lenyűgöző és bizarr ételinnováció

[origo] Gasztro2019.10.16, 08:22

Az ételek és a víz az élet legfontosabb részei – nem tudnánk élni a megfelelő táplálék nélkül. Igen ám, de manapság minden folyamatosan fejlődik, így a gasztronómia és az ételek előállítása is. Már olyan élelmiszerek is vannak a piacon, amelyeknek készítőit egyetlen cél vezérelt: csökkenteni az ökológiai lábnyomot.

Palkovics László: Az innováció a fenntartható növekedés alapja

Gazdaság2019.10.15, 23:36

A fenntartható növekedés és a versenyképesség kulcstényezője az innováció, ennek élénkítését szolgálja az a két megállapodás, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT) - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter újságírók előtt a szervezet keddi budapesti fórumán.

Varga Mihály: Folytatódhat a magyar gyógyszeripar fejlődése

Gazdaság2019.10.15, 15:42

Folytatódhat a gyógyszeripar fejlesztése, így az a magyar gazdaság egyik húzóágazata marad a következő években is. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter mondta a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) budapesti konferenciáján.

Ha nem szeret gyalogolni, akkor most jött el az ideje, hogy rászokjon

Tudomány2019.10.11, 19:33

A CityWalk névre hallgató interregionális program nyerte a leginnovatívabb regionális projekteknek kiosztott európai díj, a Regiostars közönségdíját a napokban Brüsszelben, amely a városok sétálhatóvá tételét és így a zaj- és szén-dioxid-csökkentést célozza meg. Az Európai Bizottság ezzel a regionális fejlesztések területén kiválóságot és új megközelítéseket alkalmazó projekteket ismeri el, ám a kezdetek óta eltelt tizenkettő évben nem kerültek a döntőbe magyar projektek. Egészen eddig. Most a séta városi feltételeinek fejlesztését célzó CityWalk mintegy 235 ezer szavazattal nyerte el az európai polgárok támogatását.

Palkovics László: A bővülő kutatás-fejlesztési források hozni fogják az eredményeket

Itthon2019.10.04, 17:03

Jövőre 25 százalékkal, 37 milliárd forinttal nő az ország költségvetésében a kutatás-fejlesztési és innovációs forrás - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kutatásfejlesztés és innovációs kollégiumi ülésén.

Palkovics László: A kutatás és az innováció kiemelten fontos feladat

Itthon2019.09.24, 08:38

A kutatás és az innováció kiemelten fontos a globális kihívások kezelése és a versenyképesség megőrzése érdekében - állapította meg Palkovics László innovációs és technológiai miniszter svéd partnereivel hétfőn folytatott stockholmi tárgyalásain. 

A baloldal a bukott és káros ideológiáját próbálja meg újracsomagolva eladni

Itthon2019.09.16, 11:59

Jól látszik, hogy egyre több ember élvezi a növekedés gyümölcseit, az Innovációs és Technológiai Minisztérium feladatai a közös jövőnkről szólnak, hiszen mi, magyarok a jövő nyertesei szeretnénk lenni. Ezen kell dolgoznom nekem is - minderről Schanda Tamás, az ITM újonnan kinevezett parlamenti államtitkára beszélt az Origónak adott interjúban. 

Hozzá kell segíteni a fejlett technológiákhoz a kisvállalkozásokat

Gazdaság2019.09.12, 12:29

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium  gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Portfolio gazdasági magazin szakmai konferenciáján mondott beszédet.

Átadták a MOME új campusát

Itthon2019.09.07, 21:05

A jövőt képviseli a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) új campusa – mondta el a bruttó 21,4 milliárd forintból megvalósult épületegyüttes pénteki átadó ünnepségén Tarlós István főpolgármester.

Palkovics László: Sikerült függetlenebbé tenni a magyar gazdaságot

Itthon2019.08.28, 18:11

A felsőoktatás hatékonyságának a növelését nevezte meg egy szerdai háttérbeszélgetésen az egyik legfőbb célnak Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője, akinek a tárcája alá kerül ennek a területnek a felügyelete szeptember 1-től. A miniszter szólt arról is, hogy a magyar gazdaság esetleges lassulása ellen hathat, hogy az itthoni német cégek nem terveznek leépítést, a debreceni BMW-gyár építését pedig felgyorsítják.

Egymással versenyeztek a jövő házai innovációban

Gazdaság2019.07.29, 11:02

A Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő versenyben elkészült tíz háznál innovatív megoldások születtek valós problémákra – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára vasárnap Szentendrén.

Különdíjat nyertek magyar gimnazisták egy kínai innovációs versenyen

Tudomány2019.07.26, 05:24

Ezüstérmet és különdíjat szerzett a 34. kínai ifjúsági tudományos és technológiai innovációs versenyen a szombathelyi ELTE Bolyai János gyakorlógimnázium két tanulója, Székely Bálint és Dobos Dominik - írta a pénteki Magyar Hírlap a Magyar Innovációs Szövetségre hivatkozva.

Hamarosan jön a magyar cégeknek kiírt 45 milliárdos pályázat

Gazdaság2019.07.15, 15:26

Péntektől lehet majd pályázni a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt 45 milliárdos felhívásra, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

Teljesen új dolgokba fog a Tungsram Hajdúböszörményben

Gazdaság2019.07.06, 18:35

Innovatív termékek kidolgozását és gyártását tervezi a Tungsram cégcsoport, az ehhez kapcsolódó fejlesztések a hajdúböszörményi gyárat is érintik. A környékbeli cégek is bekapcsolódhatnak ebbe a folyamatba, ezért a Tungsram a megyei kereskedelmi és iparkamarával közösen vállalkozói fórumot rendezett Hajdúböszörményben - írja a Dehír.hu.

A kormány támogatja a magyar pályázókat a kutatás-fejlesztési forrásszerzésben

Itthon2019.06.11, 15:42

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden egy szakmai rendezvényen vett részt. Itt beszélt a magyar kutatás-fejlesztésre jutó támogatás keretösszegéről, és hogy azt idén jelentősen megemelik. A miniszter azt mondta, hogy a cél az, hogy a magyar gazdaság legalább 2 százalékponttal az európai uniós átlag felett növekedjen a jövőben is.

Újra beindult a magyar buszgyártás

Gazdaság2019.06.08, 10:33

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Kravtex-Kühne buszgyár kétezredik Credobusának átadásán kiemelte, a kormány célja az, hogy a következő hat év alatt hatezer buszt lecseréljenek a városi és helyközi közlekedésben. Ha ma az országban hét nap alatt hat buszt tud gyártani egy cég, az azt mutatja, hogy a magyar buszgyártás reneszánszát éli, tette hozzá.

Több forrásból több kutatást szeretne a kormány

Itthon2019.06.04, 19:32

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint benyújtotta a minisztérium az Országgyűlésnek a hazai kutatás-fejlesztés és innováció (KFI) intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges törvénymódosítási javaslatát. A tervezett változások elsődleges célja Magyarország versenyképességének növelése a hatékonyabb működés és az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételeinek megteremtésével. Több forrásból több kutatást szeretne a kormány.

Palkovics: jövőre 32 milliárd forinttal több jut innovációra és kutatásfejlesztésre

Itthon2019.06.03, 21:06

A 2019. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 26 egyetem és állami kutatóintézet 55 tématerülete mintegy 14,6 milliárd forint értékben kap támogatást. Ebből a Semmelweis Egyetem 1,75 milliárd forintot nyert el - mondta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten.

Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató eredményét

Gazdaság2019.05.29, 15:40

Három első, három második és négy harmadik díjat adtak át a 28. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny eredményhirdetési ünnepségén szerdán Budapesten, további tíz pályázat kiemelt dicséretben részesült.

Az Európai Innovációs Tanács új pályázatai támogatják az innovációt

Gazdaság2019.05.17, 13:19

Új megközelítéssel támogatják a kutatókat és az innovátorokat az Európai Innovációs Tanács (European Innovation Council, EIC) pályázati konstrukciói, a következő két évben több mint 2 milliárd euró forrásból – mondta Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára pénteken, Budapesten.

Átadták Magyarország legnagyobb komlórakétáját

Gazdaság2019.05.14, 13:49

A Soproni Sörgyár komlórakétája 1800 hektoliter, azaz mintegy 360 ezer korsó sört tud egy fordulóval hidegkomlózni, mindössze 3-4 óra alatt.

Az OTP a világ legjobbjai között

Gazdaság2019.05.02, 16:13

Az OTP Lab, az OTP Bank innovációs központja elnyerte a Global Finance Magazine „Top Financial Innovation Lab for 2019" díját.

Meghódíthatja a világot ez a két magyar ötlet

Gazdaság2019.04.30, 13:18

Az INPUT Program szakmai támogatásával mutatkozhat be két magyar startup az eMerge Americas innovációs eseményen. A rendezvény szervezői több száz csapat közül választották a legjobbak közé a kereskedelmi drónokra optimalizált szoftvert fejlesztő Aeriut és az Omnicoach mesterséges intelligencián alapuló, e-sport játékosok fejlesztésével foglalkozó rendszerét. A magyar startupok így Amerika legismertebb angyal- és kockázati tőkebefektetői előtt ismertethetik megoldásaikat.

Rengeteg pénz jut idén is a kutatásfejlesztésre

Gazdaság2019.04.30, 15:47

A magyar gazdaság fejlődésében a szellemi tőkére épülő innovációnak meghatározó szerepe lesz, megkerülhetetlen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitás erősítése a hatékonyság és versenyképesség növelése érdekében - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.