találmány
címke rss- kapcsolódó címkék:
- innováció
- gazdaság
- feltaláló
- tudomány
- fejlesztés

Szenzációs találmány: 3D nyomtatáshoz használják a kávézaccot
A kávénak több haszna is van: felébreszt, átmelegít, egy tanulmány szerint pedig csökkentheti a 3D nyomtatásból származó hulladék mennyiségét is.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magyar találmánynak köszönheti Ferenc pápa csodálatos gyógyulását
A napokban hatalmas örömmel számolt be róla Ferenc pápa, hogy közel egy év után fel tudott állni a kerekesszékéből, és bár segédeszközzel, de saját lábán közlekedik. Súlyos térdproblémáján többek közt a lágylézer terápia segített, amely igen komoly fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatással is bír. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, a neurálterápia - és a HKO / TCM szakorvosa, a lágylézer terápia szakértője elmagyarázta, mi okozhatta a jelentős javulást.
Meghatározzák az életünket, mégis a véletlennek köszönhetjük a feltalálásukat
Bizony előfordul, hogy egy véletlennek köszönhetünk fontos új felfedezéseket és találmányokat, és van olyan, hogy egy látszólagos kudarc valami nagyszerűt vagy épp brutálisat eredményez. Az alábbi, véletlenül feltalált dolgok is ezt bizonyítják.
- címkék:
- magazin
- találmány
- dinamit
- penicillin
- tépőzár
- Címkefelhő »
Jó hír a távkapcsolatban élőknek: elkészült a csókgép
A PCWorld számolt be róla, hogy megjelent egy bizarr gép a piacon, amivel már távolról is lehet csókolózni.
- címkék:
- innováció
- gazdaság
- pénz
- találmány
- Címkefelhő »
Bizarr találmány: Cupidoszkóppal próbálták mérni a szerelem erősségét a múlt században
Se szeri, se száma a furcsa találmányoknak a világtörténelemben. De kétségtelenül a legbizarrabbak közé tartozik a múlt század elején feltalált szerelemmérő vagy Cupidoszkóp.
Egy új, elképesztő találmány változtathatja meg a mindennapokat - videó
Egy amerikai start-up, a Shift Robotics feltalált egy olyan eszközt, amelyet úgy terveztek, hogy segítségével akár 11 km/h-val is sétálhatunk, ami körülbelül háromszor gyorsabb, mint az átlagos gyaloglótempó.
- címkék:
- cipő
- gazdaság
- pénz
- találmány
- Címkefelhő »
Ez volt a múlt század egyik legfontosabb találmánya
Hetvenöt éve, 1947. december 23-án mutatták be az amerikai Bell cég New York-i laboratóriumában a múlt század egyik legfontosabb találmánya, a tranzisztor első működőképes példányát.
Magyar találmány forradalmasíthatja a szennyvíztisztítást
Tetemes összeget, 234 millió forintos befektetést szerzett a Hiventurestől és a Kék Bolygótól a vízelemző okosműszert fejlesztő Water MiniLab, számolt be róla a Világgazdaság. A Water MiniLab által megtervezett vízelemző készülék képes emberi beavatkozás nélkül precíz és pontos vizsgálatokat végezni a víz minőségét és egyes kémiai paramétereit illetően.
Napelemes bikinitől a felmosóronggyal kombinált babaruháig: ezek a világ legfurcsább találmányai - képek
A most következő összeállításban a valaha készült legnevetségesebb, legőrültebb és legfurcsább találmányok közül válogattunk.
- címkék:
- kütyü
- gazdaság
- pénz
- találmány
- felfedezés
- Címkefelhő »