Erdély

címke rss

A járvány miatt Erdélyben otthon ünnepelték a húsvétot a magyar egyházak hívei

Nagyvilág2020.04.12, 13:59

A koronavírus-járvány, és az emiatt bevezetett gyülekezési korlátozások miatt Erdélyben csak otthon ünnepelhették a húsvétot a magyar egyházak hívei.

Kelemen Hunor: Életmentő segély érkezik Magyarországról

Nagyvilág2020.04.10, 13:53

Az RMDSZ kérésére a magyar kormány lehetővé tette, hogy a romániai kórházak is hozzájussanak egy nagyon fontos gyógyszerhez (hidroxiklorokinhoz), amellyel sok helyen kezelik a fertőzötteket – közölte pénteki videóüzenetében Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki egyben köszönetet is mondott az anyaországbeli segítségért - olvasható a Maszol.ro erdélyi hírportálon.

Húsvétkor, a járvány idején nem maradnak egyházi szertartások nélkül az erdélyiek sem

Nagyvilág2020.04.10, 13:18

Külön weboldallal, az élőben közvetített szentmisék linkgyűjteményével és tervekkel készültek az erdélyi történelmi egyházak vezetői arra, hogy a húsvéti szent háromnap lényegét a koronavírus-járvány időszakában is eljuttassák híveikhez – tudta meg a katolikus, a református és az unitárius egyházak sajtóirodáitól a Maszol.ro erdélyi hírportál. A katolikus egyház a Templom.ro weboldalon, a református egyház a Református.ro portálon és Facebook-oldalán, az unitárius egyház pedig az Unitárius.org oldalon keresztül szól híveihez a szent időszakban. 

A kijárási tilalom idején az erdélyiek a legfegyelmezettebbek Romániában

Nagyvilág2020.04.08, 16:40

A Google a Google Maps, és egyéb applikációin keresztül 131 országban folyamatosan gyűjtötte az adatokat az emberek mozgásáról a koronavírus terjedése óta. Ezekekből kiolvasható az is, hogy Románia lakói mennyire tartják be a kijárási tilalmat. Az adatok szerint az erdélyiek és a bukarestiek a legfegyelmezettebbek, és a Teleorman megyeiek a legóvatlanabbak - számolt be a legfrissebb kimutatásról a Maszol.ro erdélyi hírportál.

A román kormány a világjárványt is a magyarok diszkriminálására használja

Nagyvilág2020.04.07, 00:24

A marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettségi Mozgalom (CEMO), amely az erdélyi magyarság nyelvi jogait védi, az Agerpres román hírügynökséghez is eljuttatott közleményében hívja fel a figyelmet a magyarság diszkriminációjára. A bukaresti tanügyi minisztérium ugyanis nem akarja biztosítani mintegy 120 ezer magyar diáknak az anyanyelvű digitális oktatáshoz való hozzáférést, a Stratégiai Kommunikációs Törzs sem kommunikál magyarul, az Egészségügyi Minisztériumnak nincs magyar nyelvű honlapja, ráadásul a gyorssegély-ügyfélszolgálatnak sincs magyar csatornája. A diszkriminatív gyakorlat ellen az Európa Tanács is tiltakozik, amely eemberi ...

További szigorítások Szerbiában és Horvátországban

Nagyvilág2020.04.02, 15:55

Szerbiában a közvetlen érintkezéssel járó tevékenységet végzők üzleteit zárták be, Montenegróban hiteltörlesztési moratóriumot vezettek be az új típusú koronavírus-járvány okozta gazdasági problémák kezelésére, míg Bosznia-Hercegovina és Horvátország csütörtökön lezárta húsz közös határátkelőhelyét.

Hamarosan autópálya szeli át a Kárpátokat

Gazdaság2020.03.31, 10:32

Elkezdődött a Kárpátok romániai vonulatát átszelő első, a Nagyszeben-Pitesti nyomvonalon haladó autópálya építése - jelentette be a román állami autópályaépítő vállalat.

Szerdától teljes kijárási tilalmat vezetnek be Máramaros megyében

Nagyvilág2020.03.24, 11:43

Teljes kijárási tilalmat rendelt el szerdán nulla órától a sürgősségi helyzetek kezelésével foglalkozó bizottság Máramarosban. E szerint a megye lakói reggel 6 és este 10 között is csak rendkívül indokolt esetben hagyhatják el a lakhelyüket - olvasható a Maszol.ro erdélyi hírportálon. Romániában egyébként hétfő estétől életbe lépett a részleges éjszakai kijárási tilalom. Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzések száma.

Karanténba került Székelyföld egyik megyei kórházának három osztálya

Nagyvilág2020.03.22, 17:41

Karantént rendeltek el a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Kovászna Megyei Kórház nőgyógyászati és újszülött osztályán vasárnap, valamint szülőszobáján a beutaltakkal és a teljes személyzettel együtt - közölte honlapján a megyei prefektúra hivatala.

A magyar királlyá választott csecsemő, aki egész Európára hatással volt

Tudomány2020.03.14, 21:54

János Zsigmond volt is király, meg nem is. Az első erdélyi fejedelem, a keleti országrész felett uralkodó Szapolyai János fia alig tíznapos csecsemőként került trónra. Viharos időkben, az ország három részre szakadása után született meg, ami nagyban befolyásolta uralkodását és életét. A két évvel korábban megkötött váradi béke ugyanis csak látszólagos egyezséget hozott az ország életében. A II. János néven magyar királlyá választott erdélyi fejedelem Európában elsőként mondta ki a szabad vallásgyakorlás lehetőségét. A történelem egyetlen unitárius vallású uralkodója 1571. március 14-én, pontosan 449 éve hunyt el.

Külföldi turista halt meg a Fogarasi-havasokban egy lavina miatt - videó

Nagyvilág2020.03.06, 16:17

Meghalt egy külföldi turista, két másik pedig megsérült a Fogarasi-havasokban pénteken egy lavina miatt – számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportálnak a Szeben megyei hegyimentő szolgálat vezetője.

Tízre emelkedett a fertőzött román állampolgárok száma

Nagyvilág2020.03.06, 13:59

Tízre emelkedett pénteken a koronavírussal fertőzött román állampolgárok száma, miután egy újabb temesvári diáknál és egy olaszországi nőnél is kimutatták a kórokozó jelenlétét. A 16 éves lány az osztálytársa a két napja megbetegedett temesvári fiúnak - számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportál.

Román trikolórral festették le Nagybánya magyar nyelvű helységnévtábláját

Nagyvilág2020.03.01, 14:16

Ismeretlenek szombatról vasárnapra virradóra kék-sárga-piros színekkel festették le Nagybánya magyar nyelvű helységnévtábláját. Az RMDSZ szerint újabb, az erdélyi magyar közösség ellen irányuló provokációról van szó. A párt feljelentést tesz a rongálás miatt. 

A saját kultúra megőrzésére, de a másság tiszteletben tartására biztatott az új erdélyi érsek

Nagyvilág2020.02.22, 13:55

A saját kultúra és identitás megőrzésére, de a másság tiszteletben tartására biztatott beiktatása után Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek. Kovácsot szombaton szentelték püspökké, és az erdélyi római katolikus főegyházmegye élére állították.

Újra indul a sepsiszentgyörgyi polgármesterségért az RMDSZ-es Antal Árpád

Nagyvilág2020.02.17, 14:43

Újra megpályázza a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztséget Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa, aki 2008 óta vezeti a székelyföldi várost.

Február végéig lehet szavazni az Európai év fája magyar jelöltjeire

Itthon2020.02.14, 14:57

Február 29-ig lehet szavazni az Európai év fája elnevezésű verseny magyarországi jelöltjére, a kaposvári Szabadságfára. Romániát pedig a legendás Szeben megyei Ősöreg fenyő - Cibin őrzője képviseli a Brüsszelben meghirdetetett nemzetközi versenyen- számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportál.

Berobbantottak egy bankot Aradon

Nagyvilág2020.02.14, 10:47

Maszkos elkövetők péntek hajnalban bankot robbantottak, majd kiürítették a pénzkiadó automatát Aradon - számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportál.

A Momentum román szövetségese szerint az RMDSZ egy kisebbség kiváltságait őrzi

Nagyvilág2020.02.12, 13:53

A liberális Momentum román testvérpártjának, az USR-nek a korrupciós botrányba keveredett, és részben emiatt súlyos választási vereséget szenvedő elnöke, Dan Barna valamiért ismét úgy érezte, hogy saját politikai kudarcaiért az erdélyi magyarság legitim érdekképviseleti szervezetét, az RMDSZ-t kell hibáztatnia és támadnia, hiszen ezáltal növekedhet az eléggé megtépázott népszerűségi indexe. A román politikus szerint az RMDSZ azért szavazta meg a polgármester-választás miatt kialakult vita következtében a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, mert „egy csekély létszámú kisebbség kiváltságainak a megőrzése foglalkoztatjja". ...

Megbénította a közlekedést a hóvihar Románia nagy részén

Nagyvilág2020.02.06, 12:38

Megbénította a közlekedést, vezetékeket szakított le, és fákat döntött ki a hóvihar Románia délkeleti részén és a Déli-Kárpátokban, ahol csütörtök reggelig vörös riasztás volt érvényben a havazás és az óránként száz kilométeres sebességet meghaladó szél miatt.

Állati eredetűek azok a csontok, amelyeket a 150. úzvölgyi román katonának tulajdonítottak

Nagyvilág2020.02.03, 16:21

A romániai hatóságok szerint állati eredetűek azok a csontok, amelyeket szélsőséges román szervezetek az Úzvölgyén eltemetett 150. román katona földi maradványainak tekintettek.

Árvízveszélyre figyelmeztetnek Erdélyben és a Körösök vidékén

Nagyvilág2020.02.03, 10:55

Máris árvízveszélyt hozott a lezúduló csapadék - számolt be a Maszol.ro hírportál. A romániai Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) sárga jelzésű figyelmeztetése szerint Erdély és a Körösök vidékének kilenc vízgyűjtő medencéjében alakult ki árvízveszély. 

Súlyos bírságot kapott Marosvásárhely rasszista román polgármestere

Nagyvilág2020.01.22, 15:04

Súlyos, 700 ezer forintnak megfelelő bírságot kapott Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere gyűlöletbeszéd miatt a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácstól, miután a városi elöljáró egy közösségi oldalon tett bejegyzésben javasolta, hogy az állam szabályozza a gyereknemzést a roma közösség körében. Dorin Florea vélhetően azért mondta ezt, mert a júniusban helyhatósági választások lesznek Romániában, és a polgármester így akarja növelni az eléggé megroppant népszerűségét.

Migránsok zaklatták a vonaton az utasokat a magyar határnál - videó

Nagyvilág2020.01.14, 10:13

Migránsok zaklatták és próbálták kirabolni egy vonat utasait a magyar határ mellett, Érmihályfalva közelében. Az esetről készült videofelvételek óriási felháborodást keltetett Romániában.

Tömeges mérgezésgyanú miatt felfüggesztették a tanítást egy aradi iskolában

Nagyvilág2020.01.14, 10:00

Kedd reggeli sajtóhírek szerint 40-re nőtt azoknak a diákoknak a száma, akik az aradi sürgősségi osztályra kerültek az Adam Müller Guttenbrunn Elméleti Líceum általános iskolai tagozatán végzett fertőtlenítés, rovar- és rágcsálóirtás nyomán jelentkezett tüneteikkel. Az iskolában felfüggesztették a tanítást, amíg ki nem derítik, hogy mi okozta a tömeges megbetegedést - számolt be a Maszol.ro hírportál.

A fejedelem, aki egyszerűen visszautasította Szent István koronáját

Tudomány2020.01.09, 21:45

Bethlen Gábor fejdelem uralkodása Erdély aranykoraként vonult be a magyar történelembe, amelynek tizenhat éve alatt alatt nem taposták idegen hadseregek "Tündérország" földjét. A 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége az uralkodása alatt megszilárdította és felvirágoztatta Erdélyt. Bethlen Gábor pontosan négyszáz éve, 1620. január 9-én fogadta el a „Magyarország fejedelme" titulust, amivel elutasította, hogy király legyen.

Ezek voltak 2019 legolvasottabb cikkei itt a Travelón

Travelo2019.12.17, 08:50

Ez a válogatás nem szubjektív, azaz nem csupán olyan írások kerültek bele, melyek valamiért közel kerültek a szívünkhöz. Itt ugyanis most azok a cikkek kaptak helyet, amelyeket önök szerettek a legjobban. Az idei TOP 10 csupán annyiban nem objektív, hogy néhány olyan hírt, mely már aktualitását vesztette, kivettünk belőle, a lista többi részét azonban valóban az olvasottság alakította.

Tőkés László: A forradalmat nem tekintjük befejezettnek

Nagyvilág2019.12.14, 20:07

Tőkés László szerint a temesvári forradalmat nem lehet befejezettnek tekinteni, azt békésen és állhatatosan tovább kell folytatni.

Különleges 12. századi kőleleteket tártak fel Borosjenőn

Tudomány2019.12.12, 19:02

Különleges 12. századi kőleleteket tártak fel az erdélyi Borosjenőn. A leletegyüttest egy szakmai szimpóziumon mutatták be a Batthyány Lajos Alapítvány fővárosi székházában szerdán - közölte a Teleki László Alapítvány az MTI-vel.

Székely gyerekek adtak adventi műsort az Országházban

Itthon2019.12.12, 19:03

Székely gyerekek, az Oklánd gyermekcsoport és a Berde Mózes Unitárius Gimnázium tagjai adtak adventi betlehemes műsort csütörtökön az Országházban.

Négy évesen élte meg a kitelepítés borzalmait

Nagyvilág2019.12.01, 17:27

A világ különböző országaiban hatalomra kerülő vörös diktatúrák több tízmillió embert gyilkoltak meg, milliókat zártak börtönbe vagy hurcoltak lágerbe. Európa azon felén, amelyet a Szovjetunió szállt meg a második világháború után, a lágerélet egy különös változatát is meghonosították. Közép és Kelet – Európában azokat, akik útban voltak, egyszerűen eltávolították az otthonukból; üres istállókba, fűtetlen pajtákba, embertelen körülmények közé kényszerítették a fogvatartottakat. Magyarországon 1950 környékén kezdődött a kitelepítési hullám. A kommunisták számára megbízhatatlan magyarokat főként a Hortobágyra költöztették, összezsúfollva, ...

Az iharkútihoz hasonló repülő őshüllőt fedeztek fel Erdélyben

Tudomány2019.11.29, 11:24

A kréta időszak végén élt, mintegy 70 millió éves új repülő őshüllőfajt azonosított egy romániai-amerikai őslénytani kutatócsoport. A ritka lelete Gyulafehér vár szomszédságában találták meg.

90 éve halt meg Trianon rosszemlékű „atyja”,Georges Clemenceau

Tudomány2019.11.24, 21:38

Kilencven éve, 1929. november 24-én halt meg Georges Clemenceau egykori francia miniszterelnök, az első világháborút lezáró Párizs környéki békék - és így a trianoni békediktátum - egyik kimunkálója. Amíg Magyarországon Clemenceau neve egyet jelent az országot rendkívül súlyosan megcsonkító trianoni békediktátummal, addig Franciaországban nemzeti hősként, a 20. századi francia történelem egyik legnagyobb alakjaként tisztelik személyét.

Javul az állapota a tragikus balesetet szenvedett artistalánynak

Itthon2019.11.19, 18:55

A nézők szeme láttára, előadás közben zuhant a mélybe, és súlyosan megsérült a 19 éves Virgínia, az erdélyi Vajdahunyadon. 

Élményekkel teli túra Szováta alig ismert látnivalóinál

Nagyvilág2019.11.18, 20:06

A legtöbb embernek a Medve-tó, illetve általában a gyógyhatású, sós vizeiről ismert üdülő képe jut először eszébe Szovátáról. Pedig ez a székely kisváros sokkal több, mint egy csendes üdülőhely, sokkal több élményt tartogat, mint a gyógyvizekben való ücsörgés.

Előadás közben lezuhant és súlyosan megsérült egy budapesti artista Erdélyben

Nagyvilág2019.11.18, 11:28

Előadás közben lezuhant és súlyosan megsebesült egy budapesti cirkusz artistája az erdélyi Vajdahunyadon - közölte hétfői számában a Krónika című napilap.

Románia több részén 20 fokot mértek reggel, miközben Csíkszeredában fagyott

Nagyvilág2019.11.13, 11:35

Románia egyes régióiban 22 fok is volt szerda reggel 7 órakor, Csíkszeredában viszont -1 Celsius-fokra ébredtek a székelyföldiek - számolt be a Maszol.ro erdélyi hírportál.

Kedd hajnalban újabb súlyos medvetámadás történt Maros megyében

Nagyvilág2019.11.12, 15:36

A legutóbbi medvetámadás hétfőről keddre virradóra történt az Oláhkocsárd közeli esztenán, ahol egy nagyvad életveszélyesen megsebesített egy idős férfit - számolt be az esetről a Maszol.ro hírportál. Az elmúlt napokban három embert is megtámadott a medve Maros megye területén, egyikük meg is halt.

Forró aszfalt folyt egy tartálykocsiból Erdélyben

Nagyvilág2019.11.12, 10:25

Jelenleg nem lehet közlekedni a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad–Temesvár menetirányú szakaszán, miután egy kora reggeli baleset miatt egy tartálykocsiból forró aszfalt folyt az úttestre, és még tart az  eltakarítása. A forgalmat a két megyeszékhelyt összekötő 69-es számú országútra terelik - írja honlapján a Maszol.ro hírportál.

A világ egyik legszebb hegyi útjára bukkantunk a szomszédban

Travelo2019.11.07, 11:08

Nagyszeben városa, azaz Erdély déli kapuja néhány óra alatt elérhető még Budapestről is. Korábban már beszámoltunk annak hangulatos középkori belvárosáról, regéiről és ízeiről, most pedig Szeben környékéről mesélünk kicsit: a középkori erődtemplomokról, egy hajmeresztő építkezésről, és egy békés, erdő közepén megbújó szabadtéri múzeumról.

Elgázoltak egy hatalmas medvét az autópályán

Nagyvilág2019.11.07, 10:16

Medvét gázolt el egy gépkocsi szerda reggel az Aranyosgyéres és Gyalu közötti autópályaszakasz 5-ös kilométerszelvényénél számolt be a portalcj.ro-ra hivakozva a Maszol.ro hírportál.

A magyar jelölttel szemben románt támogat a Momentum

Itthon2019.11.05, 10:09

Vasárnap az USR-PLUS kolozsvári kampányrendezvényén Fekete-Győr András, a Momentum elnöke támogatásáról biztosította a súlyos korrupciós botrányba keveredő Dan Barnát (USR). Ezzel csak annyi a probléma, hogy a közelgő román államfőválasztáson Kelemen Hunor (RMDSZ) személyében az erdélyi magyaroknak is van jelöltje. A Momentum egyre jobban hasonlít az SZDSZ-re: az erdélyi magyarok kiakadtak, és egy videóban hívták fel a figyelmet a képtelen lépésre. 

Nem adják vissza a felbecsülhetetlen értékű, pótolhatatlan magyar kincseket

Itthon2019.11.01, 18:59

Erdély román kézre kerülésével hatalmas veszteség érte Magyarországot. A területi és emberveszteségen túl azonban felbecsülhetetlen értékű kulturális kincsek is a román államhoz kerültek. Ezeknek a kincseknek egy része visszaszerezhető lenne, mint a híres Batthyáneum könyvtár és tudományos gyűjtemény, de nonszensz, végeláthatatlan bírósági eljárásokkal akadályozzák a visszaszolgáltatást.

Elégedetlen az RMDSZ és a PNL megállapodásával a két erdélyi kis magyar párt

Nagyvilág2019.10.29, 17:36

Elégedetlen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a kisebbségi kormányzásra készülő Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyezségével az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP).

Dormánfalva román polgármestere kitüntette az úzvölgyi temetőfoglalókat

Nagyvilág2019.10.25, 22:09

Kitüntetéseket adott át Constantin Toma, a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) román polgármestere pénteken azoknak, akik június 6-án a magyarok élő láncát megkerülve elsőkként jutottak be az úzvölgyi osztrák-magyar katonatemetőbe, köztük egy szélsőjobboldali provokátornak is, illetve annak az ortodox papnak, aki az erőszakos temetőfoglalás után felszentelte a törvénytelenül létrehozott úgynevezett „román hősök" parcelláját, amely olyan katonáknak állít emléket, akik nagy többségében nem is ott vannak eltemetve.

Gyerekekre támadt egy medve Viktóriavárosban

Itthon2019.10.20, 18:02

Két kisgyereket és egy felnőtt férfit támadott meg egy medve vasárnap.   

Szépséges középkori várost figyelnek a mindent látó szebeni szemek

Travelo2019.10.14, 13:36

Nagyszeben csupa titok és meglepetés. Erdély déli kapuja rendezett, akár az osztrák kisvárosok, azonban nincs benne az az idegenszerű érzés, amit a határ nyugati oldalán tapasztalhatunk. Otthonos, mintha mindig is ismertük volna égbenyúló tornyát és kacskaringós utcáit, és mégis, minden sarkon tud mutatni magából valami újat.

Egy nap után eltüntették Máramarossziget magyar megnevezését a helységnévtábláról

Nagyvilág2019.10.11, 11:03

Kedden helyezték ki az erdélyi Máramarossziget városának bejáratához a magyar megnevezést is tartalmazó kétnyelvű helységnévtáblát, de a város magyar neve szerdára már el is tűnt róla - közölte a Transindex a Máramarosi Hírmondó című helyi lap információira hivatkozva.

50 éves nőre támadt egy medve Erdélyben

Nagyvilág2019.10.08, 15:00

Súlyosan megsérült az az 50 éves asszony, akit kedden súlyosan megsebesített egy medve a Hunyad megyei Ohábaponoron.