élelmiszerbiztonság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Nébih
- élelmiszer
- Kína
- klímaváltozás
- gazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pálinkát vont ki a forgalomból a Tesco
Kivonta a forgalomból a Panyolai Szilvórium Zrt. 0,5 literes kiszerelésű Szatmári ágyas szilvapálinkáját a Tesco-Global Áruházak Zrt., a már megvásárolt ital árát visszatérítik a vásárlóknak, közölte honlapján az áruházlánc. A pálinkagyártó szerint a termék minősége megfelelő, a kivonással a társaság lejáratása a cél.
Útlevél nélkül a babér sem mehet sehová
Egy növényekre veszélyes baktérium kezdett terjedni az Európai Unióban, ezért úgynevezett növényútlevelet kell kiváltani a babérra is, ha valaki ilyet akar behozni.
Mellőzze ezeket az ételeket, ha kedves az élete
Az emberek jellemzően összeesznek mindent, közben más kultúrák szokásain fintorognak. Vannak azonban olyan ételtípusok, amelyekkel látszatra semmi gond sincs, egy élelmiszerbiztonsági szakember azonban inkább fénnyel táplálkozna, minthogy azokat megegye.
Mindenkire kiterjesztik az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Megszűnik a nettó 500 millió forint árbevételig érvényesíthető 0%-os sáv, és már 2015-ben a mikro- és kisvállalkozásoknak is meg kell fizetniük a 0,1%-os mértékű felügyeleti díjat, vagy élhetnek az átalányválasztás lehetőségével. A napi fogyasztási cikkekre kivetett, progresszívan változó, sávos díjat az Európai Bizottság vizsgálta, a módosítás az Európai Bizottság elmarasztaló ítéletének megy elébe. A kormány az Európai Bíróságon tovább harcol igazáért, derült ki a parlamenti vitából.
Egérürülék között volt a hamis keksz
Összesen 132 raklapnyi lejárt, átdátumozott és hamis élelmiszert találtak a NAV és a rendőrség munkatársai Bács-Kiskun megyében, egy fülöpjakabi raktárban. Az épületben, amelyet egy szlovákiai cég bérelt, sok egérürülék is volt.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- Nébih
- Címkefelhő »
A lóhúsbotrány elvitte a vásárlók bizalmát
Rekordbírságot kapott a Tesco Szlovákiában
Mérgezett csirkelábakba bukott bele egy rakás kínai cég
Szereti a fehér taknyot? Pedig eszi!
A húsipar minden lehetséges módon megpróbál költséghatékonyabban dolgozni. Ennek a hatvanas években a mechanikusan szeparált hús lett az eredménye, ami csak annyira hús, hogy az a szövet valaha állati csontokon volt megtalálható.
Hogyan etessünk tízmilliárd embert?
Sertésekkel etetjük fel a kukoricát, a nehezen előállított élelmiszer legalább egyharmada a szemétbe kerül. Először számolták ki, hogyan lehetne kizárólag a most rendelkezésünkre álló termőföldeken és csökkenő környezetterheléssel táplálni a 2100-ig várhatóan tízmilliárdosra bővülő emberiséget.
Valós fogalom az élelmiszerbűnözés
Ha jogi kategóriának nem is megy el, az olykor elképesztő kreativitással megoldott csalás az élelmiszerláncban stabil alappillére a feketegazdaságnak.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- Nébih
- Címkefelhő »
1700 kiló romlott ételt találtak egy Győri boltban
A NAV és az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság közleménye szerint az ellenőrzést a megyei adóigazgatóság egyik revizora kezdeményezte, aki egy vegyeskereskedésben többször nem kapott nyugtát és lejárt szavatosságú termékeket fedezett fel a polcokon. A NAV ezután értesítette a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságát, majd egy próbavásárlással kezdődő vizsgálat következett. Ezután az ellenőrök átnézték az árukészletet, és kiderült, 141 tételnek lejárt a minőség megőrzési ideje. Volt olyan termék, amelynek fogyaszthatósága már több mint 7 éve lejárt. ...
Két tonna húst foglaltak le egy gusztustalan telephelyen
Kezdődnek a húsvéti ellenőrzések. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai az ünnepek közeledtével fokozottan ellenőrzik a hússzektort, így jutottak el egy Pest megyei kiskereskedő Nógrád megyei telephelyére. Olyan állapotokkal szembesültek, hogy rögtön vissza is vonták az engedélyét.
- címkék:
- húsvét
- élelmiszerbiztonság
- Címkefelhő »
Már most kevesebb az étel a klímaváltozás miatt
A globális felmelegedés több milliárd ember élelmezését veszélyezteti, de egyre inkább érezhetők lesznek a gazdasági következményei is. A változó hőmérséklet és csapadék miatt többszörösére nőhetnek az élelmiszerárak. A közvetett hatások ráerősítenek a háborús konfliktusokra, és még bizonytalanabbá teszik világunkat.
Határértéken túl, mérési hibán belül volt gyomirtó a bébiételben
Az etofenproxszal szennyezett bébiételt a Tudatos Vásárlók Egyesülete a Tesco Global áruházak Zrt. egyik budapesti boltjában vásárolta. A Nébih a terméket visszahívta, a forgalmazó büntetőfejlentést tesz hitelrontás miatt.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- bébiétel
- Címkefelhő »
297 tonna romlott húst találtak egy hűtőházban
Romlott, emberi fogyasztásra alkalmatlan sertés- és marhahúst foglalt le az élelmiszer-biztonsági hivatal egy közép-magyarországi hűtőházban. Egyelőre nem tudni, honnan érkezett a közel 300 tonna hústermék, és, hogy került-e belőle más kereskedőhöz, feldolgozóhoz.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- hús
- Nébih
- Címkefelhő »
Fagyasztott denevért is lefoglaltak a párizsi rendőrök
Meddig ehető egy étel?
Utáljuk kidobni az ételt. Nemcsak dühítő és környezetszennyező, de drága is. Ráadásul maradékot csipegetni mindig jó móka, de ha nem akarunk másnap kellemetlenül émelyegni, akkor érdemes betartani néhány élelmiszer-biztonsági előírást.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- Címkefelhő »
Tízmilliárdos károkat okoznak az élelmiszer-biztonsági problémák
Csak Amerikában évi 77 milliárd dollárba kerülnek a különböző élelmiszer-biztonsági problémák miatti visszahívások - állítja egy friss tanulmány.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- E.coli
- Címkefelhő »
Horrorkörülmények az étolajüzemben
Ismeretlen eredetű étolajat porcióztak hektoliterszám éppen egy Bács-Kiskun megyei üzemben, amikor az élelmiszer-biztonsági hatóság lecsapott. Az olajos palackokat nátronlúggal mosták, de csak kívülről, belülről ki sem mosták őket, csak újratöltötték. 1100 magyar étterembe szállítottak.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- Nébih
- Címkefelhő »
Disznóhúst találtak az IKEA jávorszarvas-lasagnéjában
A cég 17 ezer adag jávorszarvas-lasagnét hívott vissza az áruházak polcáról, mert kiderült, hogy disznóhúst tartalmaznak.
Gyerektápszer miatt tört ki az újabb kínai élelmiszerbotrány
Sorozatos visszaélésekre derült fény egy eredetileg Svájcból importált gyermektápszer kínai forgalmazását illetően, az érintett cég vezetője vasárnap elismerte bűnösségét - számolt be a legújabb élelmiszerbotrányról a kínai sajtó.
Űrtechnika buktatja le a mézhamisítókat
Arra fejlesztették ki, hogy a Marson kutasson az élet nyomai után, de kiderült, az Európai Űrügynökség lézeres mérőberendezése itt a Földön használható. A trükkösen szaporított mézet lézeres csúcstechnológiával azonosítják. A műszer óriási előnye, hogy hordozható változatot lehet gyártani belőle.
Nébih: A sajtó hiúsította meg a lóhúsnyomozást
A Nébih szerint a sajtóban megjelent hírek miatt nem sikerült a hatóságoknak felgöngyölíteniük a lóhúsbotrányt.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- lóhús
- Nébih
- Címkefelhő »
Ürüléket találtak az IKEA csokitortájában
Melegvérű élőlények, így az emberek ürülékében fellelhető baktériumot találtak az IKEA mandulás csokitortáiban Kínában. A szállítmányt megsemmisítették, az IKEA vizsgálódik, de egyelőre semmilyen káros kórokozót nem találtak az élelmiszerben. Magyarországra nem került az érintett szállítmányból.
- címkék:
- Kína
- élelmiszerbiztonság
- Ikea
- Címkefelhő »
Nem kaphatunk IKEA-húsgolyót
Magyarországon is leállították az IKEA húsgolyóinak forgalmazását, miután lóhúst találtak bennük cseh ellenőrök.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- lóhús
- Ikea
- Címkefelhő »
Lóhúst találtak az IKEA húsgolyóiban a cseh ellenőrök
Lóhúst találtak az IKEA húsgolyóiban cseh ellenőrök. A cseh hatóságok a brnói IKEA-ban beszerzett mintákból mutatták ki a lóhúst. Az érintett adag húsgolyó árusítását Magyarországon is beszüntették.
Öt tonna lejárt húst foglaltak le Budapesten
Csaknem öt tonna lejárt szavatosságú hústerméket foglaltak le az élelmiszerbiztonsági hatóság szakemberei szerdán és csütörtökön Budapesten
Minden napra jut mérgezett nápolyi
A lóhúsbotrány és a patkányirtós nápolyi a jéghegy csúcsa, Magyarországot riasztották már az idén gyanús kínai tortaforma, rovarokkal szennyezett búzacsíra és kadmiumos bíborcsiga miatt is. A hatóságoknak nincs könnyű dolguk: mindenféle ételt hamisítanak a csalók, mindenben lehet szennyezés, általános laborvizsgálat nem létezik, határellenőrzés sincs. Sokszor csak abban bízhatunk, hogy egymást dobják fel az élelmiszercsalók.
Tizenhárom országba jutott a lóhúsból
A lóhússal kevert marhahúskészítményekből 13 országban mintegy 4 és fél millió adagot forgalmaztak a gazdasági csalásokat vizsgáló francia ügynökség szerint. A botrányban állítólag érintett cég tagad.
Több tonna sertéshúst zárolt a Nébih
Egy IX. kerületi raktárban 12 ezer kiló fagyasztott sertéshúst kell megsemmisíteni. Az ellenőrök súlyos élelmiszer-higiéniai szabálytalanságokat találtak az egységnél.
Németország is érintett a lóhúsbotrányban
Mirelit lasagnében találtak lóhúst a Realnál. A terméket levették a polcokról, bár semmi sem utal arra, hogy ártalmas lehetne a fogyasztók egészségére.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- lóhús
- Címkefelhő »
Sugárzó halat fogtak Fukusimánál
Az álsügér annyira radioaktív, hogy a sugárzás 2500-szor volt több a még biztonságos szintnél. A Murasai Misinek hívott példányt az atomkatasztrófa közelében, egy öbölben fogták.
Elnézést kért a lóhúsos burgerért a Tesco
Újsághirdetésben követte meg a fogyasztókat a lóhússal kevert burgerért az áruház.
Lóhúst találtak a tescós hamburgerekben
Az Egyesült Királyság és Írország szupermarketjeiben a marhahústermékként árult hamburgerekben ló- és sertéshús maradványokat találtak. Azt még meg tudták magyarázni, hogy a sertéshús hogyan kerültek a hamburgerekbe, de a lóhús eredete egyelőre nem tisztázott.
Így kerüljük el a mérgező citrushéjat
Fokozottan ügyeljünk a citrusfélék héjának felhasználásakor - figyelmeztet a Nébih. A hatóság tippeket is ad, hogy hogyan kerülhetjük el a lehetséges mérgezéseket.
Tonnányi étel a süllyesztőben, milliós bírságok
Életveszély? Tonnaszám átcímkézett csirketetemek? Nem, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal az idén több tonna gonosz baracktól és savanyúságtól óvta meg az életünket. Mégis mekkora volt ezekért a biológiai fegyverekért kirótt legnagyobb bírság az idén, és miért semmisítik meg a látszólag fogyasztható ételt? A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) kérdeztük az év élelmiszer-botrányairól és az ellenőrzési gyakorlatról.
Elképesztő higiénia egy kőbányai vendéglőben
Több mint másfél mázsa ismeretlen eredetű élelmiszert és elképesztő higiéniai állapokat találtak a hatóságok egy kőbányai távol-keleti vendéglátóhelyen. Az egységet azonnal bezáratták.
Pizzériákat záratott be a hatóság
Egy májusban bezáratott tompai pizzéria zavartalanul működött tovább, három másik egységben pedig kikötötték a közműveket, ezért került rájuk lakat.
Három tonna gyanús húst foglaltak le Kőbányán
Engedély nélkül, nem megfelelő higiéniai körülmények között működő húscsomagoló üzemet füleltek le hétfőn a Pest megyei állategészségügyi hatóság ellenőrei Kőbányán. Három tonna húst foglaltak le.
Gombamérget találtak a csecsemőtápszerben Kínában
Nagy mennyiségű, aflatoxin nevű gombamérget találtak egy csecsemőtápszerben a kínai hatóságok. A rákkeltő hatású anyag jelenlétére egy szúrópróbaszerű ellenőrzésen derült fény, több mint 30 tonnányi került a boltokba belőle.
Lebuktak a csirkét hamisító cégek
Lebuktatott a hatóság egy Dunakeszin működő vágóhidat, ahol gusztustalan körülmények között, engedély nélkül dolgozták fel a baromfit, és kurkumával is befestették.
Leszámolnak a marketingdumákkal az élelmiszerek csomagolásán
Lista született arról, mit lehet egészségesnek hívni az élelmiszerek csomagolásán, a cégeknek fél évük van arra, hogy felülvizsgálják a termékeiket.
- címkék:
- céghírek
- élelmiszerbiztonság
- Címkefelhő »
Bezáratták a Coca-Cola egyik kínai gyárát
Klórszennyezés miatt ideiglenesen be kellett zárnia a Coca-Cola egyik kínai üzemének. Az üdítőgyártó cég szerint a szennyeződés mértéke az egészségügyi határérték alatt volt. Ezt a lépést elrendelő kínai felügyelet is elismerte, ám jelezte, hogy más szabálytalanságokat is találtak az ellenőrök.
- címkék:
- Kína
- élelmiszerbiztonság
- Coca-Cola
- Címkefelhő »
Nincs túl sok GMO a hazai élelmiszerekben
A sertéseknek semmi gondja nem volt a génmódosított kukoricával, de a GMO-borsóval vigyázni kell. Szinte százötven, rizst, kukoricát, szóját és lent tartalmazó terméket vizsgált az élelmiszerbiztonsági hivatal, egyikben sem találtak a megengedettnél több GMO-összetevőt.
Koszos élelmiszert, pajzstetves citromot találtak az élelmiszer-razzián
Az elmúlt hetekben tartott vizsgálatok során összesen 25 millió forint bírságot szabtak ki és 40 tonna élelmiszert foglaltak le az élelmiszer-biztonsági hivatal szakemberei, akik az ellenőrzés-sorozat során koszos, romlott termékek mellett főleg spanyol és görög pajzstetves citrusféléket is találtak.
Gusztustalan húsraktárra csaptak le az ellenőrök
Piszkos, egérürülékkel szennyezett épületet használtak hústermékek tárolására Pest megyében az élelmiszerbiztonsági hatóság szerint. Az épületre egy ellenőrzés során találtak rá a hatóság emberei, akik kétmillió forintos bírság kiszabását kezdeményezték.
Élelmiszer és jog: mire ügyeljünk a húsvéti nagybevásárláskor?
A húsvéti nagybevásárlást végzők jótállási, szavatossági jogainak érvényesítéséhez nélkülözhetetlen a vásárlás tényét, helyét, idejét igazoló számla, a bizonylat megőrzése, és érdemes elkérni a panaszkönyvet, fogyasztóvédelemhez fordulni. Ráadásul nem csupán az áru csomagolását, a címkéket ajánlott alaposan megvizsgálni, hanem rá lehet kérdezni, miért akciós a termék. Az akció egyébként nem csorbítja a fogyasztói jogokat - mondta el az [origo] - nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Melyik sonka túl nyálkás?
A húsvét előtt megvizsgált több mint ötven sonkában nem talált veszélyes baktériumot az ellenőrzést végző hatóság. A sótartalommal azonban két terméknél voltak gondok, a kóstolóteszten pedig tizenegy megbukott. Egy termék kapott elfogadhatatlan minősítést.
- címkék:
- élelmiszerbiztonság
- sonka
- Nébih
- Címkefelhő »
Új nemzeti hivatal jön létre a zsiványok ellen
Élelmiszer-biztonsági csúcsszervezetet hozott létre a kormány két meglévő hivatal összevonásával. A Nébih néven működő hatóság többek között titkos ellenőrzéseket folytat majd, és fogadja a fogyasztók panaszait is.