egyetem

címke rss

Júniusban kezdődik a diákmunkaszezon

Archívum2007.06.02, 08:23

A egyetemi, főiskolai, középiskolai tanév végeztével több ezer diák néz nyári munka után, amivel egy hónap alatt 60-70 ezer forintot is meg lehet keresni. A nyári idénymunka legegyszerűbb módja, ha iskolaszövetkezeten keresztül keresnek ajánlatokat. Lehet e nélkül is, ami jobb órabérrel kecsegtet, de a rizikó is nagyobb.

Járvány miatt zárják be a japán egyetemeket

Archívum2007.05.26, 18:02

Kanyarójárvány miatt újabb egyetemek rendeltek el tanítási szünetet szombaton Japánban. A főleg gyermekeket veszélyeztető betegség terjedését a kormány nem tudja megállítani, mivel a szigetországban nincs elég oltóanyag a kór ellen.

A diploma eredményét is kérhetik az álláspályázatban

Archívum2007.05.24, 12:31

Egyetemeken, főiskolákon már zajlik a vizsgaidőszak, a végzősök az államvizsgára készülődnek. A diploma megszerzéséhez elegendő a kettes érdemjegy, ám a későbbi elhelyezkedésben visszaüthet a rossz eredmény. A diplomaminősítést és a fontosabb szigorlatok jegyeit főként jogi területen és a pénzügyi szektor bizonyos pozícióiban kérhetik.

Sztrájkot fontolgatnak az orvosegyetemek

Archívum2007.05.17, 08:04

Az egészségügyi ellátásban áprilisban bevezett változtatások miatt ellehetetlenítve érzik magukat az orvosi egyetemek, ezért sztrájkra készülnek - írja a Népszabadság.

Az egyetemet hibáztatja a fideszes áldoktor

Archívum2007.05.16, 18:01

Salgótarján alpolgármestere állítólag nem tudta, hogy az a magánegyetem, amelytől ő a doktori címét kapta nem jogosult államilag elfogadott diploma kiadására. A fideszes politikus ezért nyugodtan viselte viselte a tudományos címet egészen addig, míg idén márciusban ki nem derült a hiba. A rendőrség okirathamisítás miatt nyomoz.

Rajnavölgyi Éva: Az őssejtek felhasználási lehetőségeit is kutatjuk

Archívum2007.05.14, 15:21

Rajnavölgyi Éva a debreceni Immunológiai Intézet vezetője. Az egyetem elvégzése után rögtön az immunológiai kutatások területén kezdett dolgozni. A legnagyobb intellektuális örömöt a kutatómunkában találja meg, és ezt még fokozza, ha ebből valamennyit átadhat hallgatóinak, fiatal kutatóknak. Úgy véli, a kutatásnak sosincs vége. A Vendégszobában az immunrendszerről és a kutatóintézetről egyaránt beszélgetett a látogatókkal.

Kamaszokra lövöldözött a buszon egy chicagói férfi

Archívum2007.05.11, 10:41

Egy hónappal a virginiai egyetemi mészárlás után ismét fiatalok sérültek meg lövöldözésben. Ezúttal öt kamaszt lőtt meg egy ámokfutó Chicagóban. Egyikük meghalt, a támadó elmenekült.

Mindentudó Diploma - másodszor!

Archívum2007.05.10, 12:36

A tizedik szemeszterrel egyidőben kezdődik az a szórakoztató és hasznos versengés, amely legaktívabb "egyetemi hallgatóinkat" oklevélhez és ajándéksorsolás lehetőségéhez juttatja. A pontgyűjtő kártyák rendszere megszűnik.

Limai egyetemre nyomult rá az Opus Dei

Archívum2007.04.20, 14:07

Át akarja venni az egyik legnagyobb hírű perui katolikus egyetem irányítását az Opus Dei katolikus szervezet, de az egyetemi hatóságok ellenállnak. A vita miatt már nem celebrált misét az egyetemen a limai érsek, egy helyi, állítólag Opus Dei-s miniszter pedig marxistákat és homoszexuálisokat gyanít a tanárok között. A viták mögött az Opus Dei ultrakonzervatív és a "felszabadítás teológiájának" jóval liberálisabb irányvonala közötti konfliktus sejlik fel.

Kihasználják a cégek a fiatal munkaerőt

Archívum2007.04.19, 10:07

Karriertanácsadók gyakran mondják, érdemes akár ingyen is dolgozni egyetem, főiskola alatt egy neves vállalatnál. A cégek ezt a hitet ki is használják, minimálbéren vagy fizetés nélkül dolgoztatják őket, aztán a gyakorlat végén felvétel helyett nem tartanak igényt munkájukra - áll a Napi Gazdaság írásában.

Nettó 150 ezret remélnek a gazdasági diplomások

Archívum2007.04.19, 08:20

Még csütörtökön is tart a Budapesti Corvinus Egyetem két napos állásbörzéje. A cégek és a diplomások igényei egyre jobban igazodnak egymáshoz - nyilatkozta az InfoRádiónak Andrási Monika, az egyetem Karrierirodájának vezetője.

Nyerő lehet a gazdasági és az informatikai diploma

Archívum2007.04.18, 10:42

A legfrissebb adatok szerint ebben az évben mintegy 108 ezren jelentkeztek egyetemre, főiskolára, ebből 88 ezren államilag támogatott képzésre. Ki választott jól? Kinek lesz nehezebb álláshoz jutnia? Szakértők szerint jelenleg főleg mérnöki, informatikai, és pénzügyi területre keresnek nagyobb számban diplomás pályakezdőket.

Irodaházakkal épül be a Duna-part

Archívum2007.04.18, 15:52

A jövő év folyamán elnyeri végleges arculatát a Millennium Városközpont Duna-parti frontja. Elkészülnek a "város a városban" koncepcióban épülő épületegyüttes irodaházai, amelyek egyikében egyetem fog működni.

Befektetőkkel lökné be az egyetemeket Magyar Bálint

Archívum2007.04.13, 12:52

Nem lesz egyetemprivatizáció - közölte az Oktatási Minisztérium szakállamtitkára, miután a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete tiltakozásba kezdett a felsőoktatás magánosításától tartva. Az ügyet az robbantotta ki, hogy Magyar Bálint fejlesztéspolitikai államtitkár nemrég a magántőke felsőoktatásba való bevonását indítványozta az államreform-bizottságban. Az SZDSZ-es politikus elmondása szerint az "államszocialista gazdasági gyámság" alól akarja felszabadítani az egyetemeket.

Pert nyertek az önálló Bolyai egyetem hívei

Archívum2007.04.11, 17:46

Első alkalommal adott igazat román bíróság az önálló magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság egy tagjának a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemmel szemben. A temesvári törvényszék arra kötelezte az intézményt, hogy vonja vissza a bizottság elnökének adott írásbeli figyelmeztetést. A magyar táblák kihelyezése miatt kizárt magyar oktatók ügyében még nem született döntés.

Állásszerzés megfelelő öltözékben

Archívum2007.04.10, 17:45

Az egyetemről, főiskoláról kikerülve tanácsos átgondolni öltözékünket, ugyanis a munka világában szigorúak a szabályok. Általában a konzervatív, nem kihívó öltözködés számít elfogadottnak állásinterjún. Pintér Zsolt fejvadász és karriertanácsadó olvasói kérdésre ad öltözködési tanácsot.

Az Andrássyn sem mindig csillagászati az ár

Archívum2007.04.07, 08:25

Leginkább a másfél szobás, 40 négyzetméteres lakásokat keresik a vásárlók a VI-VII. kerületben, 10-11 millió forint környékén - elsősorban a frekventált helyekhez közeli keresztutcákban, jó közlekedéssel. A nagyobb lakásokat inkább a külföldiek vásárolják, jórészt befektetési vagy kiadási céllal. Népszerű az egyetemek környéke és a Városliget - derül ki a Duna House körképéből.

Molnár visszatáncolt a diákjáruléktól

Archívum2007.04.03, 17:20

Annak ellenére nem kell tb-t fizetniük az érettségi és az egyetem megkezdése közti hónapokban a diákoknak, hogy korábban a kormány erről döntött. Molnár Lajos egészségügyi miniszter ezt azt követően jelentette be, hogy kedden találkozott a koalíciós pártok ifjúsági szervezeteivel.

Bejutás pályakezdőként neves céghez

Archívum2007.04.02, 10:12

Egyetemi rendezvények, ismerősök kikérdezése, spontán megkeresés. Többek között ezeket az eszközöket is be lehet vetni, ha pályánkat neves cégnél szeretnénk kezdeni. Ráadásul a nagy multik előszeretettel alkalmaznak a felsőoktatásból kikerülő fiatalokat. Pintér Zsolt fejvadász és karrierszakértő olvasói kérdésre válaszolt.

Író, papköltő, tudós, esztéta...

Archívum2007.03.30, 14:26

Az ME szegedi előadássorozatában Sík Sándor, a szegedi egyetem tudós professzora címmel Máté Zsuzsanna főiskolai tanár tartott előadást. A Szegedi Egyetem beszámolója.

Az izraeli arabok egynegyede szerint nem volt holokauszt

Archívum2007.03.18, 18:47

Az izraeli arabok 28 százaléka, ezen belül a felsőfokú végzettségűek 33 százaléka úgy hiszi, hogy a holokauszt nem történt meg - állapította meg egy vasárnap közzétett felmérésben a haifai egyetem.

Herendi Gábor: Nem vagyok majrés

Archívum2007.03.03, 20:13

Herendi Gábor, a Valami Amerika, a Magyar vándor és a Lora rendezője járt a Vendégszobában. Lelkendezett a Lorát alakító Lucia Brawleyról, elismerte, hogy a film kampányát elrontották, és elmondta a véleményét az idei Filmszemléről és az Oscar-díjakról is.

Helyhez kötnék az ingázó professzorokat

Archívum2007.03.01, 07:15

Szigorúbban szabályozná a felsőoktatási törvényben az oktatási tárca azt, hogy egy egyetemi tanár hány intézményben taníthat - olvasható a Népszabadságban. Véget akarnak ugyanis vetni annak a gyakorlatnak, hogy egy "intercity-professzor" több egyetem között ingázva egyikben sem fordít elegendő időt a diákokra. Ezzel azonban az iskolák száma is csökkenhetne.

Egyetemen tilos idézni a Wikipediát

Archívum2007.02.23, 10:37

Tilos idézni a Wikipedia nevű internetes enciklopédia szócikkeit - határoztak egy amerikai főiskola oktatói.

Fókuszban a felnőtt őssejtek

Archívum2007.02.23, 14:47

Az amerikai Johns Hopkins egyetem orvosi intézetének kutatói emberi eredetű idegi őssejteket ültettek be kísérleti állatok mesterségesen megkárosított gerincvelőjébe. Az őssejtek életben maradtak, osztódtak, sőt egy részük kapcsolatot létesített az állatok saját sejtjeivel. Őssejt-sorozatunk további részeiben a felnőtt őssejtekkel foglalkozunk.

126 ezren jelentkeznek a felsőoktatásba

Archívum2007.02.22, 16:33

A tavalyihoz hasonló arányban, várhatóan 126 ezren jelentkeznek idén is az egyetemekre és a főiskolákra - olvasható az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményében.

Életfogytiglant kapott az azeri baltás gyilkos

Archívum2007.02.22, 13:23

Életfogytiglani szabadságvesztére ítélte csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla azt az azeri férfit, akit azzal vádoltak, hogy megölte egy örmény hallgatótársát a nemzetvédelmi egyetem kollégiumában. A férfi a tárgyaláson azt mondta, megbánta a tettét. A védelem azzal érvelt, hogy a vádlott elmebeteg.

Százezrekbe kerül a szakmai gyakorlat

Archívum2007.02.07, 09:28

Az újságírói, ügyvédi szakma kitanulásához ingyenmunkán át vezet az út. Nem elég az egyetemeken, főiskolákon a képzésért különféle jogcímeken fizetni, a szakmai gyakorlaton vagy ügyvédjelöltként további százezreket kell befektetni vagy fizetés nélkül dolgozni. A Napi Gazdaság cikke alapján megkérdeztünk néhány újságíró-palántát és ügyvédjelöltet.

Montanában tanulnak angolul a szocialisták

Archívum2007.01.24, 17:17

Montanában tanulnak angolul MSZP-s képviselők, mert elmondásuk szerint vezetői posztjukhoz elengedhetetlen a nyelv ismerete. A szocialista párt több tagja lelkesen nyilatkozott a helyi újságnak az egyetemen töltött napokról. Botka Lajosné például kifejtette, hogy Magyarországon az idősebbek oroszul tanultak, de Montanában végre alkalma nyílt angolul beszélgetni pincérekkel és eladókkal. A kurzus ezen a héten fejeződik be.

Innovációs Nap az ELTE-n

Archívum2007.01.24, 22:22

Január 30-án Innovációs Napot tartanak az ELTE-n, melynek helyszíne az egyetem lágymányosi kampusza lesz.

Fizetnek a bombával fenyegető egyetemisták

Archívum2007.01.24, 15:50

Pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a két debreceni egyetemistát, akik másfél éve úgy akarták megúszni a vizsgát, hogy robbantással fenyegetőztek. Az egyetem fegyelmi eljárást és polgári pert is indít.

Máshogy osztják a pénzt az egyetemistáknak

Archívum2007.01.23, 19:30

Az egyetemek bevételeik nagyobb részét tanulmányi ösztöndíjra, kisebb részét pedig szociális támogatásra kell hogy fordítsák az új rendszer szerint, amelyet kedden fogadtak el. Ha valaki rosszul tanul, államiból átkerülhet költségtérítéses képzésbe.  

Egyforma lehet az egyetemek tandíja

Archívum2007.01.10, 10:57

A tandíjak mértékében nem lesz verseny az egyetemek és főiskolák közt. A rektori konferencia ajánlása alapján az intézmények nem térnek el a fejlesztési részhozzájárulásnak hívott tandíj központilag megadott összegétől, annak ellenére, hogy lehetőségük lenne 50 százalékkal többet vagy kevesebbet kérni. Verseny csak abban lehet, hogy mit juttatnak vissza a hallgatóknak.

Eladó koponyák miatt vizsgálódnak Szegeden

Archívum2006.12.20, 11:44

Belső vizsgálatot rendelt el a szegedi egyetem patológiai intézetének vezetője az egyik kereskedelmi csatorna magazinműsorában sugárzott riport kapcsán, mely szerint az intézet egyik dolgozója beleegyezett egy emberi koponya eladásába. A rejtett kamerás felvételt készítő riporternek a szegedi temetőben ajánlották, hogy a patológián érdemes próbálkoznia, ha koponyát akar venni.

Csak jövőre derül ki a tandíj pontos összege

Archívum2006.12.14, 18:35

Az egyes egyetemeken fizetendő tandíj pontos összegét még nem tartalmazza a pénteken megjelenő Felsőoktatási felvételi tájékoztató. A tanulás árát csak januárban ismertetik, az új típusú jelentkezési lapok díjairól, a most bevezetett többletpontokról és a meghirdetett szakokról azonban már tájékozódhatnak az érdeklődők.

Janka Zoltán: A szorongásra nem gyógyír az alkohol

Archívum2006.12.07, 14:13

Janka Zoltán pszichiáter legmeghatározóbbnak az iskolákat tartja. Gyermekkorában jól rajzolt, szívesen tanult volna képzőművészeti iskolában, de végül a szegedi orvosi egyetemre került. Az orvosi diploma megszerzése után az idegsebészi pályát ajánlották neki. Ehhez azonban jellegzetes szakállától meg kellett volna válnia, amit nem vállalt, így lett belőle ideggyógyász. A lelki bajok biológiai gyökereinek kutatásával foglalkozik. Tanítványainak tisztességet, emberséget, az anyagi javakon kívül az egyéb értékek felfedezését kívánja, és Szent-Györgyivel szólva azt, hogy lássák, amit mindenki lát, de gondoljanak olyat, amit addig senki ...

Kolozsváron tüntettek a kizárt magyarok mellett

Archívum2006.12.07, 17:53

Megkezdődött Kolozsváron az a tüntetés, amellyel a Babes-Bolyai Tudományegyetem két magyar oktatójának kizárása ellen tiltakoznak. A csaknem félezer demonstráló a városközpontban gyűlt össze, szabad nyelvhasználatot és magyar egyetemet követelve.

Te is lehetsz űrkutató

Archívum2006.12.06, 08:57

Hamarosan itthon is lehet űrkutató-képzésre jelentkezni az ELTE-n.

Hiller reklamál a románoknál a kizárás miatt

Archívum2006.12.06, 17:08

Levélben kérte Hiller István oktatási miniszter a román kollégájától: tegyen lépéseket annak érdekében, hogy felülvizsgálják a két magyar oktató kizárását a Babes-Bolyai Tudományegyetemről. A magyar oktatási miniszter méltatlannak tartja, hogy miután a kormányígéretek ellenére máig nem jöttek létre az önálló magyar karok, az ezért küzdő két tanárt eltávolítják az egyetemről.

Hatezret kérhetnek az egyetemek a bukásért

Archívum2006.12.05, 07:36

A jövőre életbe lépő új felsőoktatási törvény szerint az egyetemeken már csak a második utóvizsgáért, a könyvtár valamint a számítógépek használatáért kell csak fizetniük a hallgatóknak. Ezek összege nem lehet több, mint 5825 forint. A törvény azért sorolja fel résztelesen, hogy pontosan miért szedhető díj, mert korábban több jogcímen is szedtek térítési díjat az ingyenes képzésre járó diákoktól - írja a Népszabadság.

Agresszióért zárt ki magyarokat a kolozsvári egyetem

Archívum2006.11.28, 11:22

Agresszív fellépés és az intézmény jó hírnevének megsértése miatt kizárták a Babes-Bolyai Tudományegyetemről (BBTE) azt a két magyar oktatót, akik az önálló magyar nyelvű karok létrehozása érdekében, tiltakozásként magyar nyelvű feliratokat helyeztek el az egyetemen. Az egyetem román vezetői szerint minden szabályosan történt, sőt, a magyar oktatók is egyetértettek a döntéssel. A kizártak és több magyar tanár azonban állítja: szabálytalan volt az eljárás és a román vezetést terheli a felelősség, mert ellenáll a magyar feliratok kihelyezésének.

Kezdő informatikusok fizetése: közel egymillió a németeknél

Archívum2006.11.28, 09:50

A Kienbaum tanácsadó cég felmérése szerint az egyetemi végzettségű pályakezdő informatikusok fizetése Németországban évi 40 ezer euró, ami havi bruttó 900 ezer forintnak fele meg. Főiskolai diplomával valamivel kevesebbet, évi 37 ezret lehet keresni.

Faragó Sándor: Természetvédelem - biztató jövő

Archívum2006.11.24, 18:33

Faragó Sándor erdőmérnök, vadbiológus. Régésznek készült, de kurzus híján a Soproni Erdészképzésben kötött ki. Ma a Soproni Egyetem rektora, a város pedig második otthonává vált. Tudományos érdeklődésének fókuszában a túzok áll, ez Európa legnagyobb madara, érzékeny állat, vizsgálata során sokat tudhatunk meg a környezet állapotáról, hiszen a túzok (és a fogoly is) indikátorként működik. Faragó Sándor vallja, hogy az emberré válás folyamata vadászat nélkül másképp alakult volna.

Pénzbüntetésre ítélték a jegyzetmásolókat

Archívum2006.11.23, 17:36

Nem jogerősen 125 ezer forint pénzbüntetésre ítélte csütörtökön a Szegedi Városi Bíróság azt a férfit, akinek üzletében egyetemi jegyzeteket fénymásoltak. Az illetőt a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatója jelentette fel.

Így lehetek HR-es - karrierút a személyügybe

Archívum2006.11.17, 17:58

A humánerőforrás szakemberképzés népszerűbb, mint valaha, szakirányú diploma nélkül azonban nincs esély az elhelyezkedésre. Jelenleg nyolc egyetemen képeznek HR - eseket. A jó szakember precíz, diszkrét, és 1-3 éves munkatapasztalattal átlagosan bruttó 250-350 ezer forintra számíthat.

Megint az ELTE vezeti az egyetemi rangsort

Archívum2006.11.15, 17:03

Az ELTE Bölcsészkara végzett az élen az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) és a HVG által összeállított egyetemi-főiskolai rangsorban. A lista jövőre különösen nagy jelentőséggel bír majd: az egyetemek ugyanis népszerűségüktől függően juthatnak államilag finanszírozott hallgatókhoz.

chileteens

Archívum2006.11.08, 10:17

Univerzum -> Dél-Amerika -> Chile (klikk térképért)   Bizonyára te is elgondolkoztál már azon, vajon hogyan élnek a korodbeli fiatalok a földgolyó legtávolabbi szegleteiben. Milyen náluk a suli, hogyan buliznak, mit tartanak menőnek, miként zajlik egy randi, mik a fő problémáik és mi tesz őket boldoggá.     Az alábbi cikk a Dél-Amerikában fekvő Chilébe kalauzol bennünket, ami a többezer kilométeres távolság és a számos kulturális különbség ellenére sok tekintetben kísértetiesen hasonlít hazánkra... no de olvass tovább, és magad is megbizonyosodhatsz minderről! Egyenruha, randi-szokások, ingyenes eseményutáni tabletta 18 éven aluli llányoknak, ...

Nyolcból egy amerikai netezik túl sokat

Archívum2006.10.20, 17:58

Egy amerikai egyetem kutatása szerint a nyolcból egy amerikai felnőttön tapasztalhatók az internetfüggőség jelei.

Tömegesen mondták le a tüntetést vidéki diákok

Archívum2006.10.19, 16:03

Csütörtökre időzített zárthelyi dolgozatokkal és az órai jelenlétet ellenőrző rendkívüli katalógusokkal próbálta megakadályozni néhány vidéki egyetem, hogy a hallgatók felutazzanak a budapesti tandíjellenes tüntetésre - állítja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Az érintett egyetemeken nem tudnak ilyen akciókról, a HÖOK szerint azonban az, hogy a demonstráció napjának reggelén hallgatók tömegei mondták vissza a részvételt, magáért beszél.

Charles G. Gross: Agy, látás, emlékezet - Mesék az idegtudomány köréből

Archívum2006.10.17, 18:54

A princetoni egyetem látáskutatójának, Charles Gross-nak alapvető kézikönyve jelent meg magyar nyelven 2004-ben a Typotex Kiadó gondozásában.

Egyetemi besúgásra buzdít a brit kormány

Archívum2006.10.16, 13:09

A diákok szélsőségeseknek való kiszolgáltatottságára figyelmeztet, illetve az egyetemekre "meggyőző és ékesszóló" radikális szónokokat meghívó diákkörök megfigyelését javasolja egy brit kormányhivatalok között köröztetett irat. A dokumentumról a Guardian adott hírt. Van, aki az 1940-es, '50-es évek amerikai kommunistaüldözéseihez hasonlítja a diákok megfigyelését.

Aggyal irányítható videojátékot tesztelnek

Archívum2006.10.15, 14:34

Egy amerikai egyetem kutatói olyan megoldást fejlesztettek ki, amellyel egy helyi tinédzser joystick nélkül, agyhullámain keresztül tudott irányítani egy videojátékot.

655 ezer civil áldozata lehet az iraki háborúnak

Archívum2006.10.11, 18:42

Egy felmérés szerint a hivatalos statisztikákban szereplőnél sokkal több ember veszett oda az iraki háborúban vagy a fegyveres konfliktus következtében. Egy amerikai és egy iraki egyetem felmérése szerint 655 ezerre tehető az iraki háború miatt - harcokban, robbantásokban vagy a konfliktussal összefüggő betegségekben - meghalt irakiak száma. A hivatalos iraki statisztika 43-49 ezer polgári áldozatról tud.

A Mol a munkaerőpiac igényeihez igazítaná a felsőoktatást

Archívum2006.09.22, 08:33

Három évre szóló megállapodást írt alá tegnap a Mol Nyrt vezérigazgatója és hat egyetem. A kezdeményezés célja: a kereslet és a kínálat összehangolása a munkaerőpiacon.

Passau: város három folyó találkozásánál

Archívum2006.09.21, 11:49

Duna, Inn, Ilz játékának sajátos elegyéből kialakult Passau a nevezetességek, az óváros, és a kanyargós utcák összjátékából született hangulatnak köszönheti rendkívüli szépségét. Ebben a 700 éves városban főleg kereskedelemmel foglalkoztak, és a jómódú kereskedők igényei igen nagyok voltak, iskoláztatták magukat, és pezsgő társasági életet éltek. A passaui egyetem és tulajdonképpen az egész város visszatükrözi a tudományos tradíciókat és történelmet. Valójában a város attól olyan népszerű a fiatalok körében is, mert sokkal többet nyújt, mint csak saját történelmi múltjának maradandó látványa.

Megint hazaküldenek diákokat az ELTE-ről

Archívum2006.09.20, 13:14

Ismét hazaküldik az ELTE több diákját, bezárják ugyanis az egyetem lágymányosi épületeit. Vélhetően ezúttal is - a keddi esethez hasonlóan - a Hallgatói Hálózat rendezvénye miatt rendelték el a lezárást.

Anarchisták miatt zárhatták le az ELTE-t

Archívum2006.09.19, 17:56

Lezárták az ELTE két egyetemi épületblokkját kedden két órától, a bölcsészkar dékánja pedig egynapos szünetet hirdetett. A hivatalos egyetemi közlemény szerint a rendkívüli intézkedésre azért volt szükség, mert egy "egyetemen kívüli azonosítatlan szerveződés" rendezvényétől kellett megóvni az épületeket. A kar dékánja az [origo]-nak azt mondta: anarchista fiatalok megmozdulásáról van szó.

Nemek harca üzleti tárgyalásban: a férfiak győztek

Archívum2006.09.14, 10:22

Egy német egyetem tárgyalási versenyt rendezett hölgy és fiú egyetemisták között. Az eredmény: a férfiak gazdasági szempontból több hasznot hoztak, mert célorientáltabban tárgyaltak. A nők jobban felkészültek, ám kerülték a konfliktust és gyakran eltértek eredeti céljuktól.

Üres zsebbel tüntetnek a diákok

Archívum2006.09.12, 12:16

Szerdától több egyetemi nagyvárosban, Szegeden, Pécsett, Debrecenben is tandíjellenes tüntetést tartanak a diákok a jövő heti fővárosi főrendezvény előtt. A hallgatói szervezetek még mindig abban bíznak, hogy az akcióikkal ki tudják kényszeríteni a tandíj visszavonását. Keddtől honlapot is indítanak "no tandij" néven, valamint országszerte kampányolnak szórólapokkal is, amelyeken egy üres zsebét mutató egyetemista látható.

Őri András: Tandíjat is fedezhet a Diákhitel

Archívum2006.09.12, 15:22

Néhány napig lehet még igényelni a Diákhitelt, hogy az októberi kifizetést már megkapja az egyetemi hallgató. Ennek kapcsán faggatták olvasóink Őri Andrást, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatóját a Vendégszobában. A beszélgetésből megtudhattuk: ki mikor és hogyan igényelhet diákhitelt, mennyi a törlesztőrészlet, de kiderült az is, mi a teendő, ha elvesztek a hitellel kapcsolatos dokumentumok.

Kipurgálná a liberálisokat az egyetemekről az iráni elnök

Archívum2006.09.06, 10:52

Nyugati térhódítástól félti az iráni értelmiséget Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök, ezért a világi egyetemi tanárok kipurgálására buzdított fiatal kutatók előtt tartott beszédében. Az iráni vezetés az 1999-es diáklázadások óta ellenőrzi kemény kézzel az egyetemeket.

Egyetemi előadások podcasttal

Archívum2006.09.01, 09:22

A németországi Osnabrück egyetemén októberben tartják meg az első olyan előadást, amely kizárólag online módon zajlik majd annak a folyamatnak a keretében, amelynek nyomán egyre több német egyetem kínál a diákoknak az interneten teljes körű oktatást.

Nyakba kötött kő a válasz a Duna túlpartjára küldésre

Archívum2006.08.29, 16:09

A nyugat-szlovákiai Nyitrán élő magyarok közül sokan hozzászoktak már a magyarellenes megjegyzésekhez, az őket a Duna túloldalára kívánó szlovákokat a Duna mélyére szokták küldeni. A múlt héten történt brutális eset - egy diáklány megrugdosása - mégis mindenkit megrázott, diákok és tanárok között is akadnak, akik meggondolják, hogy egyedül keljenek útra a város félreeső részein. A megvert lány csak akkor menne vissza az egyetemre, ha a rendőrség elfogná támadóit.

Tízezer diákot várnak a tandíj elleni tüntetésre

Archívum2006.08.29, 15:00

Szeptember 21-én a Kossuth téren tüntetnek a hallgatói önkormányzatok a tandíj bevezetése ellen. A demonstrációt előkészítő szervezet legkevesebb 10 ezer diák részvételére számít, de más, egyelőre titkos akciókra is készülnek több vidéki egyetemvárosban. A diákszervezetek szerint képtelenség, hogy a hallgatókat büntetik a tandíjjal, ahelyett, hogy előbb rendbe tennék az egyetemek gazdálkodását.

Moszkva új arca

Archívum2008.02.08, 14:31

Az orosz fővárosnak állítólag két szíve van. Egy régi és egy új. A tervek szerint a kettőnek egy ritmust kéne ütnie. A régi Lomonoszov egyetem és a Vörös Tér gigantomán vonalai mentén dobog, az új pedig a pazar árukínálatáról híres Tverszkaja úton lüktet. Az egyiken kvászt (savanykás hűsítőt) és pirogot a másikon kólát és gofrit vásárolnak a járókelők.

Érettségivel a munkaerőpiacon - nincsenek könnyű helyzetben

Archívum2006.08.17, 13:02

Átlagosan negyvenszeres túljelentkezés, minimálbér-közeli fizetések és egyre szűkülő lehetőségek. Érettségi bizonyítvánnyal, szakképesítés nélkül, szellemi munkát megcélozva nincs könnyű helyzetben az álláskereső. Ha nem szeretnének vagy tudnak főiskolára, egyetemre bejutni, érdemes a választott munkaterületnek megfelelő OKJ -s tanfolyamokon részt venni.

Nagy önbizalom kevés tapasztalattal - HR-esek a pályakezdőkről

Archívum2006.08.16, 16:41

A pályakezdők csaknem háromnegyede értékeli túl saját képességeit, ezért az első munkahely sok fiatalt ér hidegzuhanyként. Az állásstartolóknak főként időbeosztásukon és prezentációs készségükön kell javítani. A szakértők szerint az egyetemen, főiskolán túl sok elméleti és túl kevés gyakorlati tudást adnak. A diákévek alatti szakmai tapasztalatszerzéssel viszont mindez ellensúlyozható - áll egy brit felmérésben. Ugyan a kutatás a szigetországi helyzetet mutatja be, a fejvadászok Magyarországon is hasonló véleményt fogalmaznak meg.

Szirénázást kérnek a tűzoltó temetésére

Archívum2006.08.14, 17:51

Szerdán délután temetik azt a tűzoltóparancsnokot, aki két társával együtt életét vesztette múlt kedden a műszaki egyetemen keletkezett tűzben. A temetés idejére azt kérik a többi tűzoltótól, hogy kék lámpával és szirénával emlékezzenek az elhunyt kollégára. A harmadik áldozattól pénteken vesznek végső búcsút.

Nem volt tűzoltási terv a műegyetemi lőtérre

Archívum2006.08.10, 17:23

Pénteken is folytatódik a helyszíni szemle kezdődött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pincéjében. Bár az egyetem alatt kedd este keletkezett tüzet már tegnap reggelre eloltották, a meleg és a pára miatt sokáig nem tudták megvizsgálni a helyszínt. Közben kiderült: nem létezett tűzoltási terv a lőtérre, mert nem számított fokozottan tűzveszélyes területnek.

Tűzoltók haltak meg a műszaki egyetem pincéjében

Archívum2006.08.09, 01:00

Három tűzoltó életét vesztette, további hét tűzoltót súlyos füstmérgezés miatt kórházba szállítottak, miután a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pincéjében egy lőtéren tűz keletkezett - közölte a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság szóvivője kevéssel éjfél után a helyszínen újságírókkal.

Az Alkotmánybíróság előtt a felsőoktatási törvény

Archívum2006.08.02, 17:40

A felsőoktatási törvény módosítása miatt Alkotmánybírósághoz fordult szerdán az államfő. Sólyom László szerint a felsőoktatási intézményeken belül felálló gazdasági tanácsok jogköre korlátozhatja az egyetemek autonómiáját. A mentelmi jogról szóló szabályozást az államfő visszaküldte az Országgyűlésnek.

Kevesebb hallgatóval helyettesítenék a tandíjat

Archívum2006.07.06, 16:05

Megküldte a felsőoktatási reformmal kapcsolatos elképzeléseiket a HÖOK az oktatási tárcának. A diákok továbbra is ellenzik a tandíj bevezetését, az egyetemek pénzhiányát ehelyett úgy oldanák meg, hogy lefaragnák az államilag támogatott képzésre járó hallgatók számát. A diákokat pedig az ösztöndíjrendszer átalakításával és büntetések kiszabásával sarkallnák jobb teljesítményre.

Még egy hét van a jelentkezési lap módosítására

Archívum2006.07.04, 18:10

Már csak egy hetük van az egyetemre, főiskolákra jelentkezőknek arra, hogy módosítsanak a jelentkezési lapon meghatározott sorrenden, valamint hogy postázzák a többletpontok beszámításához szükséges dokumentumokat.

Nem drágulnak az albérletek

Archívum2006.07.04, 12:34

Nem változtak jelentősen az albérletárak az elmúlt hónapokban, sőt elképzelhető, hogy a kedvezőtlenebb gazdasági környezet, illetve a lakáslízing esetleges felfutása mérséklő hatással lesz a piacra. Továbbra is Budapest belső kerületeiben, valamint az egyetemi városokban a legjobb üzlet a lakáskiadás.

Az igazán rászorulóknak mindegy a tandíj

Archívum2006.06.29, 08:20

Aki nagyon jól tanul, ingyen kapja a diplomát, aki kevésbé, még mindig számíthat ösztöndíjra, amiből jó esetben kifizetheti a tandíjat. A halmozottan hátrányos helyzetűek sem fizetnek majd, a nehéz helyzetben lévők pedig kaphatnak szociális ösztöndíjat. A többség mindenesetre havonta tíz-tizenöt ezret fizet majd másodéves korától. Az [origo] által megkérdezett szociológus szerint egyébként az igazán hátrányos helyzetűeknek arra sincs esélyük, hogy az egyetem közelébe kerüljenek.

"Mit ér ma a diploma?" - Pintér Zsolt fejvadász és karrierszakértő válaszolt

Archívum2006.06.28, 15:06

Sokan felteszik a kérdést: melyik főiskolák, egyetemet válasszam? Érdemes-e egyáltalán több évet intézményes formában tanulni? Amint Pintér Zsolt válaszából kitűnik, ne vakítsanak el bennünket a különféle iskolák, 4-5 szempontot mérlegeljünk a döntés előtt. A diplomahalmozás egy gyakorlati szakembert kereső cégnél egyenesen hátrányos lehet.

2008-tól bevezetik az egyetemi tandíjat

Archívum2006.06.27, 17:04

Utólagos képzési hozzájárulás helyett bevezetik a tandíjat a felsőoktatásban, melyet 2008 szeptemberétől fizetniük kell az egyetemistáknak. Az alapképzésben 105 ezret, a mesterképzés után évente 150 ezret kell várhatóan fizetni. Hiller István oktatási miniszter szerint a költségvetésnek mindebből nem származik plusz bevétele. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának alelnöke elutasítja a tandíjat.

Egyetemi épületeket veszélyeztethet a metróépítés

Archívum2006.06.27, 15:09

Több épületet, köztük a műszaki és a közgazdasági egyetemet is veszélyeztetheti a budapesti 4-es metró építése. A Műegyetem kémia tanszéke különösen veszélyben van, mert az az épület már évek óta süllyed. A kivitelezés alatt épületmozgásokat figyelő rendszert állítanak be, és ha szükséges, megerősítik a talajt több épület körül.

Bíróság elé állítják a jegyzetmásolókat

Archívum2006.06.23, 13:37

Első ízben kell bíróság elé állnia néhány fénymásológép üzemeltetőjének, mert egyetemi tankönyvek fénymásolásával és eladásával megsértették a szerzői jogokat. A szegedi tanárok feljelentése miatt indult eljárás precedensértékű lehet, a jövőben több hasonló eljárás indulhat.

Indul a diákmunka-szezon: kereset, munkák, szövetkezetek

Archívum2006.06.08, 21:28

Közeleg a tanév vége a középiskolákban, egyetemeken, főiskolákon. Júniusban több tízezer diák rohamozza meg nyári munkát keresve az iskolaszövetkezetek kirendeltségeit.. Széles a munkák skálája: szórólap-osztás, irodai adminisztráció, borítékolás, italkóstoltatás.  Milliókat nem lehet keresni, de egy augusztusi nyaralásra valót másfél-két hónap alatt össze lehet hozni. A legfontosabb tudnivalókat foglaltuk össze.

Ügyvéddömping: bővítenék a kötelező jogi képviseletet

Archívum2006.06.07, 09:16

Az utóbbi években jelentősen nőtt az ügyvédek száma, az egyetemek ontják a frissen végzett jogászokat. A tízezres kar minden tagjának azonban nem jut munka.

Az Erasmus Kollégium pályázata

Archívum2006.06.01, 07:49

Pályázat tudományos munkát végző, kiemelkedően tehetséges egyetemi és főiskolai hallgatók számára.

Karriermenedzsment szemináriumon készülnek az álláskeresésre

Archívum2006.05.31, 10:25

A Budapesti Corvinus Egyetemen több mint nyolc éve létezik karriermenedzsment szeminárium. Az előadássorozatra többnyire a karrierjüket tudatosan tervező fiatalok jelentkeznek. A kurzus tartalmáról Andrási Monikát az egyetem Karrier Irodájának vezetőjét, a szemináriumok felelősét kérdeztük. 

Mindenki megtalálja a maga József Attiláját

Archívum2006.05.29, 09:14

2005-ben ünnepelte a magyar kultúra József Attila születésének 100. évfordulóját. A magyar irodalomtudomány több mint egy éven keresztül kiemelten foglalkozott a költő munkásságával. Az emlékév fontosabb eseményeiről, vitáiról, tudományos hozadékáról beszélgetett a Mindentudás Egyeteme (ME) Klubjában 2006. május 26-án három ismert irodalomtörténész: Tverdota György, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, a József Attila Társaság (JAT) elnöke, Bókay Antal egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem professzora, a JAT vezetőségi tagja, és Veres András, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének osztályvezetője, a JAT társelnöke.

A cégek mindössze 15 százaléka akar pályakezdőt alkalmazni

Archívum2006.05.24, 09:18

Több mint hatvanezer hallgató végez heteken belül az egyetemeken és főiskolákon, ennyien "kérnek helyet" a munkaerőpiacon. Sokan azonban hoppon maradnak, mert képesítésük nem felel meg az igényeknek, vagy mert olyan iskolában szerezte a végzettséget, amit nem preferálnak a munkaadók - derül ki a Napi online összeállításából.

Utólag nyújtaná be a számlát az egyetem

Archívum2006.05.19, 17:19

Utólagos képzési hozzájárulás bevezetésével lehetne fizetőssé tenni a felsőoktatást - vetette fel az Oktatási Minisztérium, az [origo] által megkérdezett szakértő szerint azonban ezzel a finanszírozás valódi reformja helyett csak bürokratikusabb rendszer keletkezne. A hallgatói érdekképviselet elnöke közben arra figyelmeztet, hogy ha kell, fellépnek a tervezet ellen.

Alvószámlák: beperelte az államot egy pécsi egyetemi oktató

Archívum2006.05.04, 20:15

Beperelte a magyar államot a napokban az a pécsi egyetemi oktató, aki többszöri jogos követelése ellenére sem érte el, hogy kifizessék az úgynevezett svájci alvószámlák tulajdonosainak, illetve örököseiknek járó pénzt. Ezt az oktató maga jelentette be csütörtökön.

Török Ádám

Archívum2006.05.03, 08:06

egyetemi tanár, akadémikus

Így induljunk neki az álláskeresésnek - tippek a sikeres starthoz

Archívum2006.04.26, 11:22

Már csak 1-2 hónap és több ezer diplomás fiatal teszi le utolsó vizsgáit az egyetemeken, főiskolákon. Sokakban most, az állásbörzék idején, kezd tudatosulni, nemsokára véget ér a hallgatói jogviszony, és vár a munkaerőpiac, ahová nem zökkenőmentes a váltás. Az első álláshoz sok út vezet. Nincs általános varázsszer, mindenkinek magának kell kitaposnia a karrierjét. Vannak azonban olyan csatornák, fogások, melyek segítségével a többség célba ér. Néhány tanács az elinduláshoz.

Két halottja van a moszkvai kollégiumtűznek

Archívum2006.04.21, 08:42

Tűz ütött ki péntekre virradóra a moszkvai Lomonoszov egyetem hatalmas központi épületének kollégiumi részében. A szerencsétlenségnek két halálos áldozata van.

Szerdán állásbörze a Miskolci Egyetemen

Archívum2006.04.11, 09:43

A vidéki egyetemek, főiskolák közül az egyik legnagyobb állásbörzét a Miskolci Egyetem rendezi, az idén tizenkettedik alkalommal április 12-én. Az északkeleti országrész állásfórumára ötven cég érkezik nemcsak a régióból.

A BME elhatárolódik a Vízenergia Alapítványtól

Archívum2006.04.07, 17:46

Megtévesztő módon használja fel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) két docensének szakvéleményét a "nukleáris vízenergia" előállításáról elhíresült Vízenergia Alapítvány (VA) - áll az egyetem hozzánk eljuttatott közleményéből. Az intézmény azért hozta meg a lépést, mert az alapítvány a szakértők pozitív véleményére hivatkozva társadalmi célú hirdetésekben kéri az adófizetőket, hogy adójuk 1 %-ával is támogassák őket.

Tandíj miatt perli egy diák az egyetemét

Archívum2006.04.04, 15:53

Pert indít egy hallgató a Szegedi Tudományegyetem ellen a tőle félévenként beszedett díjak miatt. Az egyetem Budapesti Médiaintézete az oktatási ombudsman állásfoglalása szerint éveken át jogtalanul szedett pénzt a diákoktól. A hallgató, akinek perét a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) támogatja, 860 ezer forintot szeretne visszakapni az egyetemtől.