Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája

címke rss
Rugalmasabbak lesznek a diákhitel-követelések behajtásánál

Rugalmasabbak lesznek a diákhitel-követelések behajtásánál

Remélhető, hogy a Magyar Követeléskezelő Zrt. (MKK) rugalmasabb lesz a diákhitel-követelések behajtásánál, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt – nyilatkozta a keddi Magyar Nemzetben Vámosi Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökhelyettese.

Ez ellen egyetlen diák sem tüntet majd

Itthon2013.11.20, 10:00

Óriási nyomulás kezdődik majd az egyetemek között a hallgatókért, ha a kormány a jövő héten elfogadja az új felsőoktatási stratégiát. Egyetlen egyetemet és főiskolát sem zárnak majd be, de amelyik nem bírja a versenyt, az magától elsorvad. A keretszámok eltűnhetnek, akárcsak  az egy-két fős szakok. Jönnek viszont a zsúfolt előadók.

A HÖOK beletörődött a röghöz kötésbe

Itthon2013.03.22, 17:15

Folytatja a korábban a hallgatói szerződés ügyében megkezdett tárgyalásokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája - erről döntött egyhangúlag a hallgatói szervezet pénteki gödöllői közgyűlésén. A hallgatói érdekképviseletnek elfogadható, hogy az ösztöndíjas diákok annyi ideig dolgozzanak itthon, ameddig támogatta őket az állam. A HÖOK alelnöke szerint ez a felelősségteljes magatartás, miután a röghöz kötés lehetősége bekerült az alaptörvénybe.

Nem is vagyok focibuzi - ELTE-sek a HÖK-listáról

Itthon2013.02.20, 13:59

Volt, aki be tudta azonosítani magát, volt, aki meglepődött a saját jellemzésén, más pedig meg sem akarta tudni - az [origo] olyan ELTE-s bölcsészhallgatókat kérdezett, akik szerepelnek a kar Hallgatói Önkormányzata által készített listán. Lakcím, gimnázium, telefonszám, email-cím van rendelve az olyan információk mellé, mint hogy az illető kinek az ismerőse az iwiw-en, zsidó-e, gyaníthatóan melyik pártra szavaz, és, hogy "rajgyerek", "belpesti zsidó picsa" vagy netán "óriási ribanc". A teljes listát innen is elérheti.

40 ezer ingyen helyet ígért a miniszter a felsőoktatásban

Itthon2012.12.18, 15:51

Legalább 40 ezren tanulhatnak állami ösztöndíjjal jövőre a felsőoktatásban - erre számít Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki a hallgatókkal való egyeztetés után azt mondta, hogy a pontos szám függ attól is, hányan jelentkeznek, és hányan érik el a kijelölt ponthatárt. A hallgatók felálltak a tárgyalóasztaltól, mert szerintük semmi garancia nincs arra, hogy valóban lesz ennyi ingyen hely, a minisztérium ugyanis ezt nem írta le sehová.

Országszerte tüntettek a tandíj ellen

Itthon2012.12.13, 20:55

Több nagyvárosban is folytatódtak csütörtökön a felsőoktatás átalakítása elleni demonstrációk, a tiltakozáshoz középiskolások is csatlakoztak.

A Margit hídon vonulnak a tüntető diákok

Itthon2012.12.13, 18:50

Újabb diáktüntetés kezdődött Budapesten, a Széll Kálmán téren gyülekező gimnazisták a Margit hídon át elindultak az Emberi Erőforrások Minisztériumához. A tiltakozó diákok sárga szalagot választottak jelképüknek.

Befejeződött a diáktüntetés

Itthon2012.12.13, 15:40

Kevéssel kilenc óra előtt elhagyták a Kossuth teret a keretszámcsökkentés miatt tüntető diákok, akik korábban több helyen is dugót okoztak a városban. A diákok Hoffmann Rózsát és Orbán Viktor is többször élesen bírálták, de sokszor tanácstalannak tűntek, és a hideg miatt fokozatosan lemorzsolódtak. Az este komolyabb összetűzések nélkül zajlott, néhány százan a Corvinuson lévő hallgatói fórumra mentek, de onnan - épp a HÖK képviselői - elzavarták őket.

Nincsen Rózsa tandíj nélkül

Itthon2012.12.13, 10:13

A Parlament főbejáratánál rendőrsorfallal nézett szembe több ezer diák, aki a keretszámok csökkentése és a felsőoktatás átalakítása ellen tüntetett szerda este. A hallgatók egy másfél órás, rektorokkal és szakszervezetisekkel közösen tartott fórum után lendültek bele igazán: leállították a forgalmat az Erzsébet hídon és több budapesti főútvonalon, majd beözönlöttek az Országház amúgy lezárt parkolójába. A diákok úgy gondolják, ez továbbra is csak a kezdet - ha a kormány nem vonja vissza a döntését.

Előző
Következő