DNS
címke rss- kapcsolódó címkék:
- genetika
- gének
- gén
- gyilkosság
- genom
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Itt a bizonyíték a földönkívüliekkel kapcsolatban
Észak-Amerikában és Ausztráliában becsapódott rejtélyes meteoritokon azonosították az örökítőanyag, vagyis a DNS alapvető építőelemeit – írja a Reuters. A felfedezés azt a korábbi elméletet erősíti, amely szerint az élethez szükséges „hozzávalók" a Földön kívülről származnak.
Botrány Kis Grófo rokonságában: egy nő azt állítja, hogy gyereket szült a mulatós zenésznek
Egyre dagad a botrány a Kozák családban. Kis Grófo unokatestvérét, Kis Palikát, aki szintén mulatós zenész, döbbenetes dologgal vádolja egy nő.
Jobb későn, mint soha: azonosították a halott sorozatgyilkost
30 évvel ezelőtt 3 gyilkosságot követett el az a férfi, akit most sikerült "elkapnia" a rendőrségnek.
Hatvan éve eltűnt kislány rejtélyét sikerült megoldani: négyévesen rabolták el
Hat évtized után DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani egy korábban ismeretlen kislányt, akinek megégett maradványait még 1960-ban találták meg az arizonai sivatagban.
- címkék:
- DNS
- gyerek
- azonosítás
- Címkefelhő »
A klíma változásával szemben is ellenálló ez az új burgonyafajta
A burgonyafajtákat köztudottan nehéz nemesíteni, ám egy kutatás most ezt orvosolta. A Max Planck Növénynemesítési Kutatóintézet szakemberei a gumó teljes genomjának feltérképezésével megalapozták új burgonyafajták kialakítását, azok úgymond tökéletesítését.
- címkék:
- DNS
- genetika
- burgonya
- krumpli
- szekvenálás
- Címkefelhő »
38 év után végre kiderült, ki ölte meg a csoda szép amerikai modellt
38 év után ítéltek egy gyilkost egy új DNS-technológiának köszönhetően - írja a Bild. Mary Jane Thompsont 1984 februárjában ölték meg.
- címkék:
- rendőrség
- DNS
- gyilkos
- azonosítás
- Dallas
- Címkefelhő »
DNS-elemzés leplezi le az illegális elefántcsont-kereskedelmet
Mindössze három nagy bűnözői csoport felelős az elefántagyarak nagy részének kicsempészéséért Afrikából - állapította meg egy új kutatás, amelyben az elefántagyarakból vett DNS-mintákat elemeztek.
- címkék:
- Afrika
- elefánt
- DNS
- genetika
- orvvadászat
- Címkefelhő »
Így változtatták meg a bronzkori nők az Orkney-szigetek történetét
A Huddersfieldi Egyetem kutatói által vezetett nemzetközi csapat ősi DNS-ek segítségével írta át az Orkney-szigetek történetét. Bizonyították, hogy a kora bronzkorban nagyarányú bevándorlás történt a területen, amely során a helyi lakosság nagy része szép lassan lecserélődött.
Hihetetlen: A levegőben lévő DNS elárulja, hogy milyen állatok vannak egy állatkertben
Két kutatás is igazolta, hogy egy állatkert levegőjében elegendő DNS található ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, milyen állatok élnek ott.
- címkék:
- állatok
- DNS
- levegő
- állatkert
- Címkefelhő »
A levegőben lévő DNS elárulja, hogy milyen állatok élnek egy állatkertben
Két kutatás is igazolta, hogy egy állatkert levegőjében elegendő DNS található ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, milyen állatok élnek ott.
- címkék:
- DNS
- állatkert
- fajok
- Címkefelhő »
Sárkányember és a sötétség gyermeke: a tavalyi év nagy felfedezései
Emberi őseink és rokonaink több tízezer évvel ezelőtt éltek, ám még mindig rengeteget kell tanulnunk létezésükről és képességeikről. A korábbi évekhez hasonlóan, a kutatók 2021-ben is számos nyomot vizsgáltak, beleértve az ősi koponyákat, amelyek fényt derítettek az agy evolúciójára, illetve a korábban ismeretlen Homo fajokból származó csontokat és a megkövesedett lábnyomokat. Íme a 2021-es év legizgalmasabb felfedezései emberelődeinkről.
Félelmetes géneket azonosítottak
Az öngyilkosságra való hajlamnak igazolhatóan van örökletes komponense, amely független az együttesen fennálló pszichiátriai betegségektől. Az öngyilkosságra hajlamosító genetikai variánsokat a 7. kromoszómán azonosították.
- címkék:
- depresszió
- öngyilkosság
- DNS
- genetika
- gén
- Címkefelhő »
A nő, aki saját maga ikertestvére
Az ikertestvérekről gyakran lehet hallani, hogy igazán különleges kapcsolat van köztük. Ennek a kaliforniai nőnek a kapcsolata ikertestvérével mondhatni igazán zsigeri szinten van - saját maga ikertestvére.
- címkék:
- DNS
- magazin
- ikerterhesség
- kiméra
- Címkefelhő »
Genomszekvenálással azonosítottak egy évtizedekkel ezelőtt eltűnt férfit
DNS-kinyeréssel és genomszekvenálással azonosítottak egy évtizedekkel ezelőtt Alaszkában eltűnt férfit.
- címkék:
- DNS
- genetika
- genomszekvenálás
- Címkefelhő »
Így bukott le a kegyetlen gyilkos, aki egy zsineggel fojtotta meg a 22 éves fiatal lányt
14 évvel ezelőtt gyilkolták meg Tompa Esztert. A tettes nyomára azonban csak 3 évre bukkantak rá, méghozzá egy kutyalopási ügy kapcsán.
- címkék:
- Tompa Eszter
- DNS
- gyilkosság
- gyilkos
- lebukás
- Címkefelhő »
Így nézhetett ki kétezer évvel ezelőtt ez a három múmia
Életre kelt három férfi arca, akik több mint 2000 évvel ezelőtt éltek az ókori Egyiptomban. A háromdimenziós, digitális rekonstrukciók 25 éves férfiakat mutatnak, akiknek arcát a mumifikált maradványaikból kinyert DNS-adatok alapján készítették el a szakemberek.
- címkék:
- Egyiptom
- DNS
- múmia
- rekonstrukció
- Címkefelhő »
A DNS végre felfedte az ókori etruszkok titokzatos eredetét
A DNS-bizonyítékok talán véget vethetnek egy régóta húzódó vitának, amely arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon honnan származnak az ókori etruszkok, akik a Római Birodalom felemelkedése előtt a legjelentősebb civilizációt hozták létre.
- címkék:
- DNS
- Római Birodalom
- etruszkok
- etruszk
- Címkefelhő »
Ismét megjelenhetnek a bolygón a gyapjas mamutok?
Az nem újdonság, hogy a technológia sokmindenre lehetőséget teremt és teremtett már az emberiség története során, ettől függetlenül mégis hidegrázós élmény olyasmit hallani, hogy ennek köszönhetően hamarosan talán olyan élőlényekkel találkozhatunk, amik sok ezer évvel ezelőtt kihaltak.
Nincs több kibúvó: DNS-ük alapján azonosítják a gazdákat, akik nem szedik össze a kutyaürüléket
A gazdátlan kutyagumik látványa és szaga eléggé undorító, pláne, ha valaki véletlenül bele is lép.A kutyatulajdonosok hanyagsága (akinek nem inge, ne vegye magára) világszerte régóta fennálló probléma, és komoly konfliktusforrás a kutyatartók és a kutyátlanok között. Tel-Aviv városvezetése ezért a tettek mezejére lépett, és megpróbál pontot tenni az ügy végére.
- címkék:
- bírság
- DNS
- kutya
- büntetés
- hír
- nagyvillám
- friss
- Címkefelhő »
Egy 7200 éve élt nő ép genetikai anyagát találták meg
Egy 7200 évvel ezelőtt élt nő épen fennmaradt, fosszilis DNS-ét találták meg Indonéziában. A vadászó-gyűjtögető életmódot folytató közösség tagjának csontvázára a Szulavézi-sziget Leang Panninge-barlangjában 2015-ben folytatott ásatáson bukkantak rá - írta a The Guardian online kiadása. A maradványok egy tinédzseré voltak, akinek a kutatók a Bessé becenevet adták.
- címkék:
- DNS
- genetikai anyag
- Címkefelhő »
Szenzációs lelet: Bessé DNS-e 7200 év után is épen maradt
Egy 7200 évvel ezelőtt élt nő épen fennmaradt, fosszilis DNS-ét találták meg Indonéziában.
- címkék:
- Indonézia
- DNS
- genetikai anyag
- Címkefelhő »
Nincs bizonyíték a vakcinák DNS-be jutására
Az elmúlt időszakban több vizsgálatot is végeztek tudósok arról, hogy mi történik, ha a Covid-19 bejut az ember DNS-ébe, egyáltalán bejuthat-e? A Queensland Brain Institute kutatói szerint alaptalanok ezek a félelmek, a koronavírus nem tudja módosítani az emberi genomot.
Így tudjuk rávenni a szúnyogokat, hogy elpusztítsák egymást
Egy nemzetközi kutatókból álló csapat laboratóriumi kísérletek segítségével kimutatta, hogy egy bizonyos DNS hordozására „tervezett" hím szúnyog gyorsan elpusztíthatja a vérszívó rovarok egész csoportját. A tudósok szerint eredményeik fő jelentősége abban rejlik, hogy megmutatja, hogyan használható a géntechnológia akár zord környezeti körülmények között, például a Szaharától délre fekvő afrikai régiókban.
Soha ilyen kevés DNS alapján nem találtak meg gyilkost
Rekordkevés, mindössze 15 emberi sejtben lévő mennyiségű DNS alapján találták meg egy Las Vegasban 1989-ban meggyilkolt lány gyilkosát - írta a BBC hírportálja pénteken.
- címkék:
- DNS
- nyomozás
- gyilkos
- sejt
- Címkefelhő »
Egy 1600 éves iráni juhmúmia DNS keltette életre a történelmet
Írországból, Franciaországból, Iránból, Németországból és Ausztriából származó genetikusok és régészek egy csoportja szekvenálta egy ősi iráni sóbánya, a Chehrābād 1600 éves juhmúmiájának DNS-ét. A figyelemre méltó minta feltárta az ősi Közel-Kelet juhtenyésztési gyakorlatát, de arra is rámutatott, hogy a természetes mumifikáció hogyan befolyásolhatja a DNS lebomlását. A hihetetlen eredményeket nemrég publikálták a Biology Letters tudományos folyóiratban.
- címkék:
- Irán
- DNS
- múmia
- juh
- sóbánya
- mumifikálódás
- szekvenálás
- Címkefelhő »
Új ajánlások az emberi génszerkesztésről
Új ajánlásokat fogadott el az emberi génszerkesztésről az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely e kutatások globális adatbázisának létrehozására szólított fel, hogy nyomon lehessen követni a "génmanipuláció bármely formáját".
Fordulat a megerőszakolt szépségkirálynő ügyében: megtalálhatták az elkövető DNS-ét
Vascsák Kitti szépségkirálynőt 17 évesen drogozták be, és valószínáleg meg is erőszakolták. A történtekre nem emlékszik, és egyelőre nem került kézre az elkövető, de most áttörés jöhet, ugyanis harisnyáján egy idegen DNS-t találtak, ami a tettesé lehet.
- címkék:
- vascsák kitti
- DNS
- szépségkirálynő
- Címkefelhő »
14 élő férfi rokona van Leonardo Da Vincinak
Leonardo Da Vincinak 14 élő férfi rokona van egy nagyszabású kutatás szerint, amely 21 generáción, 690 éven át követte végig a világhírű festő, építész és mérnök családfáját.
Eszébe sem jutott a lakosságnak elvándorolni innen a bronzkorban
A kutatók a Földközi-tenger keleti részén a bronzkort a már régóta az „első nemzetközi kornak" tartják, különösen a Krisztus előtt 1600-1200 közötti időszakban, amikor Anatólia, Mezopotámia és Egyiptom hatalmas birodalmai alárendelt királyságok nagy hálózatát hozták létre a Közel-Keleten. Ezek a birodalmak harcoltak és kereskedtek egymással, míg a korabeli ősi szövegek gazdag gazdasági és társadalmi hálózatokat is feltártak, amelyek lehetővé tették az emberek és az áruk mozgását.
- címkék:
- Törökország
- Alalakh
- DNS
- migráció
- vándorlás
- izotóp
- Címkefelhő »
Halhatatlan klónsereget hozott létre egy afrikai méh
A foki mézelő méhek dolgozói egész klónsereget képesek létrehozni magukból - derítette ki egy most publikált kutatás. A klónok beszivárognak a rivális méhfajok kaptáraiba, és átveszik az uralmat a kolónia felett.
Folytatódik egy gyorsétteremlánc tonhalas szendvicsei körüli huzavona
Folytatódik a Subway tonhalas szendvicsei körüli huzavona, a kérdés még mindig az, valóban tartalmaznak-e tonhalat a cég tonhalas szendvicsei.
A biológia újabb dogmája dőlt meg, és ez sok mindenre hatással lehet
Újabb dogma dőlt meg a molekuláris biológiában: az emlős sejtek is tudnak RNS mintáról DNS-másolatot létrehozni. Eddig azt gondoltuk, erre a trükkre csak a vírusok képesek.
- címkék:
- DNS
- genetika
- génterápia
- biológia
- gén
- RNS
- Címkefelhő »
DNS-vizsgálattal dőlhet el, hogy honnan származott Kolumbusz Kristóf
Egy nemzetközi kutatócsoport DNS-vizsgálattal próbálja kideríteni, hogy valójában honnan származott Kolumbusz Kristóf. Az eredményeket októberben publikálják.
- címkék:
- Kolumbusz Kristóf
- DNS
- genetika
- Címkefelhő »
Azonosították a végzetes sarkvidéki expedíció első áldozatát
1845. július 9-én John Gregory, az északi-sarkvidéki óceáni expedíció mérnöke egy grönlandi állomásról írt levelet feleségének, Hannah-nak. Ez volt az utolsó alkalom, amikor családja hallhatott róla. John Gregory ugyanis 128 emberrel együtt meghalt, miután hajóik egy év múlva a sarkvidéki jég fogságába estek. A kutatóknak azonban most sikerült azonosítaniuk a férfi maradványait, amihez az utódok DNS-ét használták fel egy új tanulmányban. Ez az első ilyen azonosítás a sorsszerű expedíció kapcsán.
Hogyan véd az RNS alapú vakcina, és miért nem kell félnünk tőle?
A Pfizer-Biontech páros és a Moderna vakcináinak engedélyezésével és széleskörű alkalmazásával a koronavírus elleni harc új szakaszába lépett. A 90 százalékos hatékonyságot meghaladó oltóanyagokkal nem csupán a világot markában tartó kórokozót győzhetjük le, de utat nyithatunk a védőoltások legújabb generációja előtt. Mit tartalmaznak az RNS alapú védőoltások, mi valójában a fő alkotóelemének számító hírvivő RNS, és hogyan védi meg szervezetünket a fertőzéstől? Megválaszoljuk a legfontosabb vakcinát érintő kérdéseket.
Egy bizarr, vérfoltos leplet is elárvereznek, ami Napóleonhoz köthető
Bonaparte Napóleon személyéhez köthető tárgyakból, köztük egy, a DNS-ét is tartalmazó véres lepelből rendeznek árverést Párizsban május 5-én, a francia császár halálának 200. évfordulóján. Az árverésre kerülő tárgyak közül sok Longwood House-ból, Napóleon utolsó lakóhelyéről származik.
- címkék:
- Napóleon
- Franciaország
- DNS
- árverés
- Császár
- Címkefelhő »
Elképesztő: 36 év után talált egymásra a szétválasztott koreai ikerpár
Igazi hollywoodi történet: elválasztották a koreai ikerpárt, akik nem is tudtak egymás létezéséről - 36 évesen, egy véletlennek köszönhetően találkoztak újra.
Mindennapi tudomány: miért van az, hogy egyesek ki nem állhatják a koriander ízét?
A koriander talán az egyik legmegosztóbb fűszernövény. Vannak, akik mindenre rá akarják szórni és vannak, akik a puszta gondolatától is rosszul lesznek, és szappanízűnek gondolják. A kérdésre a válasz a DNS-ünkben van.
Rejtélyes mikrobát fedeztek fel, ami DNS-replikáció nélkül képes a túlélésre
A kutatók felfedeztek egy mikrobát, ami valahogy túlél annak ellenére, hogy híján van a DNS replikációhoz szükséges proteinnek.
Félig megevett kolbász oldott meg 9 év után egy betöréses esetet Németországban
Egy kilenc évvel ezelőtti betöréses eset látszik megoldódni Németországban. Egy félig megevett kolbászon olyan DNS-t találtak, mely egy mostanában, Franciaországban őrizetve vett albán férfivel hozható összefüggésbe.
- címkék:
- Németország
- DNS
- betörés
- kolbász
- Címkefelhő »
Tudósok megfejtették, mitől lesz tartós egy szerelem
A tartósan boldog párkapcsolat titkát sokan probálták és próbálják folyamatosan megfejteni. Tudósok azonban úgy tűnik, most megtalálták, méghozzá a DNS-ben.
- címkék:
- DNS
- szerelem
- párkapcsolat
- Címkefelhő »
Nem akart komoly kapcsolatot a 16 évvel fiatalabb barátnője, ezért szex közben megfojtotta
Gyilkosság miatt emeltek vádat a 60 éves David Bestwick ellen, aki közös iszogatás után megfojtotta 44 éves szeretőjét, Maria Howartht tavaly szeptember 6-án. Ennek oka az volt, hogy a férfi évek óta szerelmes volt belé, Maria viszont nem akart komoly kapcsolatot, megelégedett a "barátság extrákkal" viszonnyal.
Különleges szűrőpapírral tárják fel milyen fajok élnek a tengervízben
Ausztrál kutatók cellulóz szűrőpapírral mutatták ki, milyen fajok élnek a tengervíz egyes területein.
Hihetetlen, de igaz: a lány, aki azt sem tudja, hány éves
Hirtelen, váratlan események után, amikor mesélünk róluk, gyakran mondogatjuk, hogy "azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány" vagy éppen "azt is elfelejtettem, hány éves vagyok", de azért, valljuk be, valójában nem igazán történik velünk ilyen. Nos, nem volt ilyen szerencsés az a TikTok-felhasználó, akinek kora egy DNS-teszt által cáfolódott meg...
- címkék:
- DNS
- videó
- születési dátum
- családfa
- TikTok
- Címkefelhő »
Eldobált tárgyak buktatták le a betörőket
Letartóztattak egy férfit, aki a gyanú szerint társával kirabolt egy idős asszonyt még 2010-ben. A két férfit a menekülés közben eldobált tárgyak buktatták le - közölte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
- címkék:
- rablás
- DNS
- letartóztatás
- Címkefelhő »
A világ legrégebbi DNS-ét vonták ki szibériai mamutokból
A világ eddigi legrégebbi DNS-ét nyerték ki és szekvenálták tudósok olyan mamutok fogaiból, amelyek bő egymillió éve barangoltak Szibéria északkeleti részén.
- címkék:
- Szibéria
- mamut
- DNS
- genetika
- Címkefelhő »
Évekkel később a DNS-e buktatta le a kegyetlen férfi, aki Egerben megkötözött egy idős nőt
Maszkban és kesztyűben tört be három férfi egy idős asszony érdi házába nyolc éve az egyik éjszaka. Egyikük ellen most emeltek vádat. Két társát már évekkel ezelőtt elítélték.
- címkék:
- rablás
- DNS
- Címkefelhő »
Hihetetlen: Azonosították a Hunyadi-család DNS-profilját
A Magyarságkutató Intézet archeogenetikusai azonosították a Hunyadi-család DNS-profilját - mondta el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! keddi műsorában Makoldi Miklós, az intézet Régészeti Kutatóközpontjának vezetője.
- címkék:
- DNS
- Hunyadi Mátyás
- Hunyadi család
- Címkefelhő »
DNS-e buktatta le azt a férfit, aki évekkel ezelőtt megkötözött és kirabolt egy nyugdíjast
Az ügyészség csoportos rablás miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki társaival együtt még 2013-ban megkötözött és kirabolt egy 80 éves asszonyt Egerben.
26 évet töltött halálraítéltként egy amerikai férfi, mire kiderült, hogy ártatlan
A 67 éves Eddie Lee Howardot 26 évvel ezelőtt ítélték el tévesen egy 1992-ben történt gyilkosság miatt. Miután közel három évtizedet töltött a halálraítéltek börtönében, egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően derült ki, hogy nem ő a gyilkos.