fojtás

címke rss

Kilenc ember meghalt Guineában egy katonai akcióban

Legkevesebb kilenc ember meghalt Guineában abban a szombati incidensben, amelynek során fegyveresek megrohamoztak egy börtönt, és rövid időre kiszabadították onnan a nyugat-afrikai országot irányító junta egykori vezetőjét.

Esélye sem volt a ketrecharcos legenda ellen az utcai verekedőnek - videó

Sport2023.04.24, 11:51

A ketrecharcos legenda Nate Diaz egy bokszmérkőzés után egy fiatal férfival verekedésbe keveredett az utcán, majd a UFC egykori sztárja egy fojtófogással leterítette a férfit, aki később elvesztette az eszméletét.

Élete végéig börtönben maradhat a budapesti férfi, aki karácsony után kivégezte barátját

Itthon2023.02.23, 13:37

A 35 éves férfi 2021 őszén a munkahelyen barátkozott össze egy másik férfival, akiről tudta, hogy jó körülmények között él, ezért elhatározta, hogy megszerzi értékeit. Karácsony után találkozót beszélt meg vele, majd egy XXII. kerületi, elhagyott területen rátámadt, egy övvel elszorította a nyakát, majd a Dunába lökte, ahol megfulladt. Így már zavartalanul hozzájutott az értékeihez. Mint kiderült, ugyanebben az évben a Móricz Zsigmond körtéren egy padon alvó férfit is kifosztott, illetve egy korábbi gyilkosság miatt a börtönt is megjárta. Ez alkalommal pedig már életfogytiglani fegyházra is számíthat.

Puszta kézzel gyilkolta meg saját apját a karcagi férfi

Itthon2023.02.17, 15:56

Befejezték a nyomozást a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki 2021. őszén összeveszett apjával, majd addig verte és fojtogatta, míg az bele nem halt. 

Ismerőse ölte meg a fiatalt, aki tavaly két ünnep között tűnt el Budapesten

Itthon2023.01.10, 16:36

A Dunában találtak rá annak a fiatalnak a holttestére, akinek eltűnését apja 2021 december 27-én jelentette be az érdi rendőrségen. Mint kiderült, egy ismerőse végzett vele hiretelen felindulásból. A 34 éves gyilkosról kiderült, hogy korábban egy alvó férfit is kifosztott. A Pest vármegyei rendőrök befejezték a nyomozást, és vádemelést javasolnak a férfival szemben.

Brutális fojtással zárta a UFC-sztár a tömegverekedéssel induló csatát - videó

Sport2022.09.11, 13:13

A svéd Hamzat Csimajev fojtásos győzelmet aratott az amerikai Kevin Holland ellen a ketrecharcosok csúcsbajnokságának számító Ultimate Fighting Championshipben (UFC), a Las Vegasban magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett kevert harcművészeti (MMA) összecsapáson.

A mostohaanyát idegesítette 3 éves nevelt fia, ezért kegyetlenül meggyilkolta

Life.hu2022.06.07, 21:59

Miután a mostohaanya megölte nevelt fiát, azt hazudta, hogy baleset történt.

Szex közben megölt egy 19 éves prostituáltat egy amerikai férfi

Nagyvilág2022.02.15, 13:16

Szex közben megfojtott egy eszkortlányt egy amerikai férfi. A tíz évvel ezelőtti esetről a férfi volt felesége beszélt a rendőröknek.

Megfojtott egy nőt, majd egy táskába rejtette a holttestét egy volt rendőr

Nagyvilág2022.01.27, 09:00

Biztonsági kamera buktatott le két férfit, akik egy holttestet rejtegettek egy táskában. Mint kiderült, a táska egy meggyilkolt prostituált holtteste, gyilkosa pedig egy egykori rendőr. A férfit őrizetbe vették, kihallgatása folyamatban van.

Élete végéig rács mögött marad a volt élettársát, és annak gyerekét meggyilkoló férfi

Itthon2021.10.21, 14:45

Nem tudta elviselni a szakítást, ezért megfojtotta élettársát, a nő kisfiát pedig késsel szúrta halálra. A férfit elsőfokon életfogytiglanra ítélték, ami ellen enyhítés érdekében fellebbezett. Eredménytelenül, a másodfokú bíróság helybenhagyta az ítéletet.

Előző
Következő