betegség

címke rss

Eltűnt a Jászai Mari-díjas színész: most kiderült, mi történt vele

Life.hu2021.10.21, 10:44

A Jászai Mari-díjas Fodor Tamás darabjai elmaradtak, most pedig végre elárulta, mi történt vele, ami miatt nem tudott színpadra lépni. 

Beteg Erzsébet királynő: Buckingham-palota szóvivője nyilatkozott az állapotáról

Life.hu2021.10.21, 10:46

Lemondta észak-írországi útját II. Erzsébet. A királynőnek pihenést javasoltak az orvosai. 

Az örök kérdés a tejről: Fehér méreg vagy egészséges ital?

Sulilife.hu2021.10.18, 21:14

Az elmúlt évtizedben különböző elméletek terjedtek el a tejjel kapcsolatban. Egyesek szerint szükséges és tápláló, sőt nélkülözhetetlen az egészséges csontokhoz, mások szerint rákot okozhat, valamint korai halálhoz vezethet. Kinek van igaza?

Édesapjának nincsen pénze Kandech Evelyne temetésére: köztemetéssel helyezhetnék végső nyugalomra

Life.hu2021.10.19, 06:33

Kandech Evelyne lába alól akkor kezdett el csúszott ki a talaj, amikor elvesztette az egyetlen embert, akire feltétel nélkül számíthatott, az édesanyját. Majd jött a pandémia, ami minden bevételi forrásától elzárta. Barátaitól sajnos nem kért segítséget.

Kandech Evelyne az utolsó pillanatig hitt benne, hogy meg fog gyógyulni

Life.hu2021.10.22, 17:33

A barátai szerint életvidám, humoros, bár olykor melankolikus énekesnő hosszan tartó betegségben, 37 évesen hunyt el. Mindvégig bízott a gyógyulásában, még akkor is, amikor már kicsúszott a talaj a lába alól.

Köllő Babett ágynak esett: megitta a levét a felelőtlenségének

Life.hu2021.10.15, 21:00

Köllő Babett a változékony időjárás áldozatául esett, ezután pedig ágynak is. 

Gáspár Győző kiborult: "Sosem gondoltam, hogy egy nyalásból ilyen baleset lesz" - Videó

Life.hu2021.10.15, 10:22

Győzikének nem volt könnyű reggele, étkezés közben beütötte a szemét és ebből óriási dráma lett. 

Mi az a lófarok szindróma?

Gyogyzona.hu2021.10.14, 20:39

Kellemetlen helyeken jelentkező fájdalom, vizelettartási és székletürítési, ill. széklettartási zavarok, szexuális diszfunkciók, izomgyengeség a lábban. A lófarok szindróma testileg és érzelmileg is hatással van az emberre. Mi ez a betegség és mit lehet tenni a tünetek enyhítése érdekében?

Közeledik az influenzaszezon, mi lesz a Coviddal?

Gyogyzona.hu2021.10.14, 20:37

A tavalyi influenzaszezon gyakorlatilag elmaradt, idén viszont súlyosabb lehet a vártnál. Az egészségügyi szakemberek arra kérik az embereket, hogy most vegyék fel az influenza elleni oltást, ezzel megakadályozva, hogy a Covid-19 és más vírusok miatt túlterhelődjenek a kórházak.

Damu Roland pénzért könyörög rajongóinak: segítséget nem kapott, de kritikát igen

Life.hu2021.10.14, 21:52

A színész már jó ideje betegeskedik, egészségi állapota miatt nem tud dolgozni. A Facebookon már nem először kért segítséget rajongóitól, de ez sokaknál kiverte a biztosítékot.

Szombathy Gyula őszinte vallomása rákbetegségéről: "Megfordult a fejemben, hogy ennyi volt"

Life.hu2021.10.14, 09:38

Szombathy Gyula, a tavaly Kossuth-díjjal kitüntetett Jászai Mari-díjas színművész 2017-ben tudta meg, hogy rákos beteg. Az elején nagyon megijedt, de végül legyőzte a gyilkos kórt. 

Hogyan zajlik a gyomortükrözés és kiknek ajánlott?

Gyogyzona.hu2021.10.13, 14:29

A gyomortükrözés során a nyelőcső, a gyomor és a nyombél vizsgálata történik. Az erre használt orvosi eszköz egy hajlékony endoszkóp, ami fényforrással bír és száloptikás. Nem csak diagnosztikára alkalmas, hanem a munkacsatornán keresztül akár mintavételi vagy terápiás beavatkozásokat is lehetővé tesz. A képeket vagy akár az egész beavatkozást is rögzíteni lehet.

Az SMA-s betegek a mindennapok hősei

Gyogyzona.hu2021.10.12, 18:58

Számtalan ritka betegség létezik, ezek közé tartozik a gerincvelő eredetű izomsorvadás (SMA) is, amely egy öröklött betegség és egy létfontosságú fehérje hiányában alakul ki. Hazánkban évente 100 ezer újszülött közül 8-10 születik SMA betegséggel.

Furcsa sóvárgást okozó evészavara van ennek a nőnek: szivacsokat fogyaszt

Life.hu2021.10.12, 14:40

Evészavara miatt családtagjai kitiltották a szivacsokat a házból. Még a fürdéshez és mosogatáshoz sem használhat szivacsokat a 44 éves walesi nő.

Háromezer éve itt dokumentálták a poszttraumás stressz első eseteit

Tudomány2021.10.12, 14:50

Az időszámításunk előtt 1300-ból, Mezopotámiából származó ősi szövegeket tanulmányozó kutatók olyan tünetek leírására bukkantak, amelyek rendkívül hasonlítanak a poszttraumás stressz szindrómához vagy rövidebb nevén a PTSD-hez. Mint ilyen, ez lehet a történelem legkorábbi szorongásos zavarának ábrázolása.

Sokkoló betegség: faágak nőnek ki a férfi kezéből

Life.hu2021.10.12, 13:12

A 34 éves bangladesi férfi, Mohammad Abul Bazadar mindig más volt, mint a többiek. Egy ritka betegség következtében a kezén furcsa kinövések találhatók, melyek faágakra hasonlítanak. 

Negyven hányás naponta – ilyen szörnyű betegség a CVS

Life.hu2021.10.26, 15:16

Képzeld el, hogy napi 18 órát a fürdőszobában kell töltened, mert folyamatosan hánynod kell, kiszáradsz, gyenge vagy, verítékezel. A ciklikus hányás szindrómában szenvedők a legsúlyosabb esetekben ezt élik át, és még igazi gyógymódjuk sincs – de szerencsére a legtöbbször kinövik a betegséget.

A TV2 sikeres sorozatsztárja volt egykor, most pénzért könyörög a Facebookon a beteg színész

Life.hu2021.10.12, 07:51

Damu Rolandot az ország egykor a Jóban Rosszban sorozatban ismerhette meg, ám élete derékba tört, amikor erőszakos viselkedése miatt börtönbe került. Bár megnősült és gyereke is született, magánélete ismét negatív fordulatot vett, és szerepekkel sem bombázzák. A színész azt állítja, beteg, és hetek óta a Facebookon kér pénzt követőitől. 

"Egyvalami, amit nem kívántam volna" - Horváth Éva kisebbik fia elkapta a vírust

Life.hu2021.10.11, 21:52

Horváth Éva kisfia, Alex sajnos egy nagyon csúnya vírussal küzd. 

Gyász: 58 évesen elhunyt a világhírű sorozatsztár

Life.hu2021.10.11, 13:19

58 éves korában meghalt a világhírű sorozatsztár, Granville Adams. A színész elveszítette a küzdelmet a rákkal szemben.

Fél éves baba életéért küzdenek: egyre több gyermek lesz súlyos beteg hetekkel a koronavírussal való megfertőződés után

Life.hu2021.10.11, 08:49

Féléves poszt-Covid-szindrómás kisbaba életéért küzdenek Izraelben. Egyre több gyermek lesz súlyos beteg hetekkel a koronavírussal való megfertőződés után - jelentette a katonai rádió vasárnap.

Három egészségügyi probléma, amit a Covid idézett elő

Thatslife.hu2021.10.09, 15:37

Borzasztóan sok embert betegített már meg a Covid-19 vírus, közülük rengetegen szokatlanul erős tünetekkel és a szokásosnál jóval hosszabb gyógyulási idővel küzdöttek meg. S, ha ez nem lenne elég, a koronavírus azoknál is okozott komoly egészségügyi problémákat, akiket meg sem fertőzött. A Gyógyzóna cikkében három olyan betegségről olvashatunk, melynek veszélyeire a chicagói egyetem kutatói hívták fel a figyelmet. 

Kvíz: Mennyit tudsz a lázról?

Gyogyzona.hu2021.10.05, 23:16

Szerencsés ember az, aki még sosem volt lázas, de a többség nagyon is jól ismeri a lázzal járó szenvedős állapotot. Vannak, akik már a hőemelkedéstől is ágynak dőlnek, mások jobban bírják, akár 38 fok felett is. De mit érdemes tudni a lázról? tTeszteld a tudásod!

Rejtélyes betegség támadta meg a magyar sportolót: kettős látással és arcbénulással küzdött

Life.hu2021.10.06, 11:36

Túl van rejtélyes betegségén, de az idén már nem versenyez Karakas Hedvig, aki tavaly aranyérmet nyert a cselgáncs Európa-bajnokságon.

Túl van rejtélyes betegségén a magyar olimpikon

Sport2021.10.06, 11:31

Túl van rejtélyes betegségén, de az idén már nem versenyez Karakas Hedvig, aki tavaly aranyérmet nyert a cselgáncs Európa-bajnokságon.

Baj van Willi Orbánnal, nem érkezett meg a válogatotthoz

Sport2021.10.05, 16:25

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő RB Leipzig magyar válogatott védője, Willi Orbán betegség miatt még nem csatlakozott Marco Rossi szövetségi kapitány keretéhez – adta hírül az MLSZ.

19 évig nem menstruált a brit lány - sokkot kapott, amikor megtudta, mi az oka ennek

Life.hu2021.10.04, 11:08

A brit lány tinédzserként még nem sejtette, hogy valami nem stimmel vele.

Diszgráfia, diszlexia? Nem gond az egyetemen sem!

Unilife.hu2021.10.03, 22:51

Diszekkel is el tudod végezni az egyetemet, sőt akár a felvételi eljárás során is kaphatsz pár plusz pontot és az egyetemi éveket is jócskán megkönnyítik, ha igénybe veszitek az alábbi lehetőségeket!

Több, mint egy kiló fémet operáltak a férfi gyomrából: azután kezdett fém tárgyakat enni, hogy felhagyott az ivással

Life.hu2021.10.03, 22:08

A litván férfi egy hónappal ezelőtt abbahagyta az ivást, és rászokott a fém tárgyak evésére.

"Schumi nem halt meg, itt van, de nem tud kommunikálni" - a legenda állapotáról vallott Ferrari

Life.hu2021.10.03, 21:56

Piero Ferrari egy díjátadón beszélt a hétszeres Forma-1-es világbajnok Schumacher állapotáról.

Betegségekkel az egyetemen - Szabályok és lehetőségek egy helyen

Unilife.hu2021.10.06, 09:37

Az egyetemeken nem csak egészséges emberek tanulnak, ez teljesen természetes. Számos szívbeteg, cukorbeteg, daganatos vagy egyéb megbetegedésben szenvedő és fájdalmakkal élő hallgató küzd a mindennapokkal a felsőoktatásban. Mégis milyen lehetőségeik vannak? Ezeket mutatjuk be!

Kemoterápiás kezelés vár Pelére

Life.hu2021.10.03, 21:06

Csütörtökön elhagyhatta a kórházat a háromszoros világbajnok brazil labdarúgó, Pelé, akit szeptember elején daganatos betegség miatt operáltak meg.

Betegnek érzed magad iskolaidőben? Mutatjuk, mi a teendő

Sulilife.hu2021.10.02, 01:31

Bár a korlátozások sokat enyhültek, a járványügyi készenlét továbbra is tart. Mire kell figyelni, ha betegség tüneteit tapasztalod magadon iskolaidőben?

"Üvöltöttem a fájdalomtól" - Súlyos betegségéről vallott Horváth Éva

Life.hu2021.10.01, 10:03

Rejtélyes betegség támadta meg a kétgyermekes anyukát, Horváth Évát, amitől az egyik fülére teljesen megsüketült. A modell legnagyobb félelme, hogy egy hónappal ezelőtt született kisfia is elkapja a betegséget. 

Rejtélyes, új betegséggel együtt támad a delta-variáns

Life.hu2021.10.01, 09:25

Együtt támad a delta variáns és egy rejtélyes új betegség. A tünetek nagyon hasonlóak, így nagyon nehéz őket egymástól megkülönböztetni. 

Fresh Andi őszintén beszélt rákkal vívott harcáról: "Volt olyan nap, amikor harminckétszer hánytam."

Life.hu2021.10.01, 08:55

A mellrák elleni küzdelem világnapján Villányi Andrea, akit az ország a Fresh együttes énekesnőjeként ismert meg, sokkoló vallomást tett: emlőrákot diagnosztizáltak nála.

Sokkoló! Mellrákot diagnosztizáltak a magyar énekesnőnél: „Még a barátaim előtt is titkoltam a betegségemet!"

Life.hu2021.10.01, 07:16

A gyógyulófélben lévő énekesnő, Fresh Andi október elsején, a mellrák elleni küzdelem világnapján vallott betegségéről, valamint az ellene való harcáról.

Kórházba került az SMA-s Zsombi: édesanyja elmondta, mi történt

Life.hu2021.09.30, 19:19

A kis Zsombi elkapott egy vírust, ami annyira elhúzódott nála, hogy inkább befeküdtek a kórházba. Az édesanyja szerint ez most az összes SMA-s gyermeken végigmegy.

Közölték, hogy milyen vakcinával oltották be azokat, akik megbetegedtek koronavírussal Szerbiában

Life.hu2021.09.30, 12:39

Szerbiában egy kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen vakcinával oltották be azokat, akik az injekció beadása után betegedtek meg koronavírussal.

Videó: Otthoni légzőtorna COVID után, gyógytornásztól

Gyogyzona.hu2021.09.30, 10:34

A légzőtorna segíti a COVID-tüdőgyulladás utáni felépülést, erősíti a légzőizmokat, ezért elsajátítása mindenki számára javasolt, aki átesett a fertőzésen, és az a tüdejét is érintette. Ugyanakkor azok számára is hasznos lehet, akik egészségesek, de keveset mozognak, vagy épp nehezen mozdulnak ki a lakásból. 

Rejtélyes kór támadta meg az Európa-bajnok magyar sportolót

Sport2021.09.29, 15:31

Nem véletlen, hogy az olimpia óta keveset lehetett hallani a Tokióban csupán egy mérkőzésen szerepelt Karakas Hedvigről. A tavalyi év legjobb hazai sportolónőjének megválasztott dzsúdóst - feltehetően Japánban - megtámadta egy rejtélyes kór, és nemrég ugyan újra el tudta kezdeni a sportolást, de amint a DIGI Sport híradójának elmesélte, félelmetes időszakon van túl.

Ők sem tökéletesek: sztárok különleges betegségekkel

Sulilife.hu2021.09.27, 22:28

Majdnem mindenkinek van valamilyen kisebb vagy nagyobb egészségi problémája, ez alól a sztárok sem jelentenek kivételt. Lássunk néhány példát arra, hogy még a legsikeresebb hírességek élete sem problémamentes.

Alkohollal is gyógyítják magukat az állatok

Tudomány2021.09.27, 10:51

A vadállatok nem mehetnek patikába, mégis sokféle anyaggal szokták kúrálni magukat a talaj- és fűevéstől kezdve a gyógynövények, sőt az alkohol fogyasztásáig.

Közösségi oldalán könyörög pénzért Damu Roland: "Két hete nem tudok dolgozni"

Life.hu2021.09.27, 08:11

Privát Facebook-oldalán, de nyilvános posztban könyörög segítségért Damu Roland. Azt kéri az ismerőseitől és követőitől, hogy küldjenek neki pénzt.

KVÍZ: Mennyire ismered a betegségek orvosi elnevezését?

Gyogyzona.hu2021.09.23, 21:49

A régi latin kifejezések, hosszú szakszavak ijesztően tudnak festeni a diagnózisban, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy súlyos betegségről van szó. Összegyűjtöttünk pár hétköznapi betegségre utaló orvosi szakkifejezést, hogy tesztelhesd, mennyit ismersz fel közülük!

Folyton fájt a feje, szédült és kihullott az összes haja: csak évekkel később derült ki, hogy ez okozta

Life.hu2021.09.23, 17:45

Tamara Dougherty a poklok poklát élte át, amikor daganat miatt amputálták mindkért mellét, ám a borzalmak ezzel nem értek véget...

Egészségedre! Ja, nem!

Thatslife.hu2021.09.22, 20:24

Tüsszentettem a villamoson, aztán köhögtem. Úgy éreztem magam, mint Mózes a Vörös-tenger partján. Pedig direkt vettem maszkot is, efefpéketteset.

Kiderült: így lehet különbséget tenni gyerekeknél a koronavírus és a megfázás között

Life.hu2021.09.22, 12:52

Általános probléma, hogy minden év szeptemberében, amikor megkezdődik az iskola, azonnal beköszönt a légúti megbetegedések időszaka. A jelenlegi helyzetben viszont sokunk számára megtévesztő lehet, hogy valójában mivel is van dolgunk.

Orrlégzés vagy szájlégzés

Sportslife.hu2021.09.21, 00:08

Cikksorozatunk előző részében a túllégzésről, a leggyakoribb helytelen légzésmintáról volt szó. Ebben a részben folytatjuk a légzés gyógyító erejének taglalását!