Ázsia
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Beszakadt a kínai tőzsde a koronavírus miatt
Egyetlen nap alatt 3 százalék körüli eséseket produkáltak a kínai tőzsdék, ahogy a befektetők egyre jobban aggódnak a koronavírus terjedésének gazdasági hatásai miatt. Közben csütörtökön más ázsiai mutatók is érezhető gyengüléseket hoztak össze.
- címkék:
- Kína
- Ázsia
- tőzsde
- befektetés
- részvény
- koronavírus
- Címkefelhő »
Kiderült, miért nem olvad, hanem gyarapodik néhány ázsiai gleccser
A gleccserek közelében zajló mezőgazdasági termelés jelentős szerepet játszhat abban, hogy bizonyos dél-ázsiai jégmezők stabilak maradtak vagy még gyarapodtak is az elmúlt 25 évben, miközben a térség döntő részében a jégárak visszahúzódnak - derült ki egy új kutatásból.
Szabályok és szokások, amiket mindenképpen tartson be, ha Ázsiába utazik!
Egy hosszú délkelet-ázsiai utazás során sok mindent magára szed az ember. Akár más utazók hívják fel a figyelmünket, akár a helyiek jegyzik meg, hogyan kellene viselkednünk; de ha csak saját megfigyeléseinkre is támaszkodunk, akkor is sokat tanulunk majd, mire bejárjuk a világ ezen részét. Azért persze jobb, ha felkészülten indulunk egy ilyen útra. Ezért a Délkelet-Ázsiát többször is megjárt szerzőnk cikksorozatunk most következő részében azt gyűjtötte össze, hogy milyen szabályokat, szokásokat érdemes ismerni és betartani ebben a térségben.
Mi vár a feltörekvő piacokra 2020-ban?
A 2020-as évben is folytatódhat a feltörekvő piaci eszközök fölfutása, miután a évtizedben a nagy kilengések ellenére is pumpálták a pénzt a térségbe a magasabb hozamok reményében.
Az USA-n kívüli piacok jövőre lenyomhatják az amerikai részvényhozamokat
Az elmúlt évtizedben az amerikai részvénypiac hozamai egyértelműen uralták a világpiacot. Ez a trend azonban most annak ellenére is megfordulhat 2020-ban, hogy az elemzők szerint az amerikai S&P 500 részvényindex továbbra is jól fog teljesíteni.
- címkék:
- USA
- Európa
- Ázsia
- tőzsde
- befektetés
- piac
- részvény
- Címkefelhő »
Ázsia művészete ihlette étterem nyílt Londonban
Ázsia 2020-ban is tartogat kincseket a befektetők számára
A 2020-as év már nem tartogat olyan erős részvénypiaci hozamokat, mint 2019 – mondják a Credit Suisse és a UBS Asset Management elemzői. Ezzel együtt a bankok szakértői úgy számolnak, az ázsiai piacok még így is sok izgalmat és kedvező lehetőséget rejtenek magukban a következő hónapokban.
- címkék:
- Kína
- Ázsia
- tőzsde
- befektetés
- kötvény
- Címkefelhő »
Európa érdeke a szorosabb technológiai és gazdasági együttműködés Ázsiával
Európának érdeke, hogy versenyképessége javításához minél szorosabb technológiai beruházási és gazdasági együttműködést alakítson ki Ázsiával - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Madridban az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) külügyminiszteri értekezletén.
Hallott már a kék banánról?
A banán a legtöbb ember vágyálma a gyümölcstálon, ám a leginkább csak azt a fajtáját ismerjük, amelyik képes túlélni a tengerentúli szállítást. A világban azonban egyre terjed a kék színű banán is, amely tele van káliummal és rosttal, bár egyáltalán nem a megszokott banán íze van.
- címkék:
- Ázsia
- Hawaii
- kék banán
- Címkefelhő »
Gyanús pénzeket fagyasztottak be Ázsia ingatlanmoguljánál
Kilenc számláját fagyasztotta be a brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) a pakisztáni Malik Riaz Hussainnek, aki Ázsia talán legnagyobb, ingatlanpiaci fejlesztőjének számít a Bahria Town nevű vállalatával - írja a Guardian.
Éttermet nyitott az ázsiai légitársaság
A malajziai székhelyű AirAsia légitársaság szerint a repülőiken felszolgált ételeket annyira szeretik az utasok, hogy ezért egy saját éttermet nyitottak, ahol kizárólag a repülőkön felszolgált menűket lehet megrendelni.
- címkék:
- Ázsia
- légitársaság
- étterem
- AirAsia
- Címkefelhő »
Ez a két ország uralhatja hamarosan az ázsiai részvénypiacot
A JPMorgan elemzői szerint Dél-Korea és India részvénypiaca különösen jól teljesíthet a térségben 2020-ban. A bank egyébként általában is optimista a kontinens részvénypiaci lehetőségeivel kapcsolatban, különösen azért, mert a kormányok idén már erőteljes élénkítő intézkedéseket hajtottak végre.
Komoly élelmiszerválság fenyeget Ázsiában
Ázsia képtelen lesz ellátni magát élelmiszerrel, és nagyjából 800 milliárd dolláros átfogó beruházási csomagra lenne szüksége a térségnek a következő 10 évben – derül ki egy friss jelentésből. Ha ez elmarad, akkor komoly élelmiszerválság várható a kontinensen.
Listán soroljuk, mi nem maradhat ki a hátizsákból egy ázsiai utazáson
Legújabb cikksorozatunkban Délkelet-Ázsiába kalauzoljuk olvasóinkat, ahol a különböző országok mind a világ legjobb tájait, tengerpartjait, kultúráit és ételeit sorakoztatják fel, és amelyeket egyetlen hátipakkal, néhány hasznos tudnivalóval felszerelkezve bárki könnyen végigjárhat. A sorozat harmadik részében pont ezeket a csomagba pakolandó, legfontosabb holmikat sorolja fel szerzőnk, aki többször is megjárta már a világ ezen szegletét.
Tíz tipp, amivel rengeteget spórolhat egy ázsiai utazásnál
Az olcsó ételekről, szállásokról és programokról híres Délkelet-Ázsia tökéletes úticél mindenkinek, aki alacsony költségvetéssel szeretne utazni. Vietnam, Kambodzsa, Laosz vagy Thaiföld – nem számít, merre tart, mindig meglepik majd a 300 forintos, nagy adag ételek és a csodás természeti látványosságok, amelyekért szinte sehol nem kell fizetni. Viszont olykor a szállás, az egyik helyről a másikra tartó utazás, és a szuvenír vásárlásának költségei összeadódhatnak, így a végére többet fizethet a vártnál. Délkelet-Ázsiáról szóló cikksorozatunk következő részében azonban most mindenen segít spórolni a világ ezen szegletét többször is beejáró ...
Már a robotmunkát is Ázsiába viszi az Adidas
Az Adidas bezárja Németországban és az Egyesült Államokban a legmodernebb robottechnológiával termelő üzemeit, amelyeket a növekvő távol-keleti bérek és szállítási költségek kiváltása mellett eredetileg azért hozott létre, hogy a legnagyobb felvevőpiacaihoz közel, rugalmasan tudjon alkalmazkodni a célközönség gyorsan változó igényeihez. A mostani bejelentés szerint az üzemek Ázsiában "gazdaságosabban és rugalmasabban" működhetnek majd.
- címkék:
- Ázsia
- gyártás
- Adidas
- Címkefelhő »
Giga ázsiai kereskedelmi megállapodás jöhet 2020-ban
A délkelet-ázsiai országok elkötelezettek, hogy jövőre aláírják azt a gigantikus kereskedelmi megállapodást, amely a globális GDP nagyjából harmadát megtermelő gazdaságokat tömörítené – közölte a thaiföldi vezetés.
- címkék:
- Ázsia
- kereskedelem
- ASEAN
- Címkefelhő »
Magyarország globális pénzügyi és gazdasági kapcsolatait erősíti Ázsiában
Magyarország globális pénzügyi és gazdasági kapcsolatait erősíti, továbbá a magyar vállalatok hozzáférését is segíti az ázsiai piacokhoz, hogy az ország 2017 óta tagja a világ egyik legnagyobb fejlesztési bankjának, az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Banknak (AIIB) – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miután hivatalában fogadta Jin Liqunt, az AIIB elnökét.
Ernyey Béla és felesége veszélyes helyre utaznak
Ernyey Béla és felesége, Dóra elhagyják az országot, és az India könnycsepjének is nevezett Srí Lankára látogatnak.
Így alakítják át a kínai nőket a plasztikai sebészek - Fotók
A világ legeldugottabb részén fekszik, mégis ellepte a műanyagszemét
Csaknem 75 százalékban Ázsiából, döntően Kínából származnak azok a műanyagpalackok, amelyeket az Atlanti-óceán déli részén fekvő Inaccessible Island területén találtak dél-afrikai és kanadai kutatók, akik szerint a hulladékok a térségben elhaladó kereskedőhajók fedélzetéről kerülhetnek a nyílt vízbe, majd onnan a szigetre.
Exkluzív Demcsák Zsuzsa interjú Ázsiából - videó
Demcsák Zsuzsa számára az Ázsia Expressz nem csak egy szenvedésekkel tarkított játék volt, hanem maga a boldogság, hiszen mint az már kiderült, a forgatások alatt találta meg a szerelmet. Az egykori műsorvezető a Life.hu-nak a forgatási élményeiről mesélt.
- címkék:
- Demcsák Zsuzsa
- Ázsia
- videó
- exkluzív
- Címkefelhő »
Ázsiai gyermeke született egy fehér párnak
Sok évnyi harc után mesterséges megtermékenyítéssel sikerült teherbe esnie az anyának, de a gyermek születése újabb kérdéseket vetett fel, ugyanis nem hasonlított édesapjára.
- címkék:
- Ázsia
- gyermek
- pár
- Címkefelhő »
Évente ötmillió kutyát ölnek le Vietnamban, hogy megegyék őket
A kutyahúsevés mellőzését javasolja Ho Si Minh-város lakóinak az élelmiszerbiztonsági hatóság, hogy a külföldiek kedvezőbb képet alkossanak a városról.
- címkék:
- Ázsia
- Vietnam
- kutyahús
- Címkefelhő »
Ázsiát nem nyűgözték le az iPhone 11 mobilok
Elemzői visszajelzések szerint Ázsiában nem fogadták annyira lelkesen az Apple új okostelefonjait.
- címkék:
- Ázsia
- iPhone
- iPhone 11
- Apple
- Címkefelhő »
Öt város uralja az ázsiai turizmust
Ázsiában mindössze öt városban költik el a külföldi turisták a pénzük negyedét. Ráadásul ez az öt város már évek óta uralja a térséget turisztikai szempontból – derül ki egy friss tanulmányból.
- címkék:
- Ázsia
- turizmus
- gazdaság
- város
- Címkefelhő »
Egyre fenyegetőbb a recesszió Ázsiában
Ahogy nő a félelem a globális gazdaság állapotával kapcsolatban, az amerikai-kínai kereskedelmi háborúnak pedig nem látszik a vége, egyre több ázsiai gazdaság néz szembe recessziós fenyegetettséggel.
- címkék:
- Ázsia
- kereskedelem
- recesszió
- gazdaság
- Címkefelhő »
Áthelyezik az erdőbe az Indonéz fővárost
Most a gyenge font miatt ömlik a pénz a brit techcégekbe
Az idei év első 7 hónapjában több amerikai és ázsiai tőke áramlott a brit technológiai szektorba, mint tavaly összesen. A háttérben elsősorban a gyenge fontnak köszönhető kedvező környezet áll.
Nagy sörivók lettek az ázsiaiak
A Carlsberg eladásait az ázsiai piac és a prémium sörök lendítették fel. A cég által közzétett jelentés szerint 6,5 százalékkal nőtt a dán sörfőző értékesítése, valamint működési árrése is javult az oroszországi kihívások ellenére – írja a CNBC.
- címkék:
- Ázsia
- sör
- Carlsberg
- Címkefelhő »
Gáspár Evelinnek csóró férjet keresett rokona Ázsiában
Gáspár Evelinnek akart férjet találni az Ázsia Expressz forgatása alatt rokona, Zsolti.
A világ négy régiója, amit az összes utazó ötöde biztosan felkeres
A négy legnagyobb ázsiai és Csendes-óceáni területén költötték el a világutazók a pénzük 18,5 százalékát a Mastercard felmérése szerint, ami ráadásul egy évvel korábban 11 százalék volt – olvasható a CNBC-n.
Ijesztő gyorsasággal terjed a gyógyszerekre rezisztens malária
A legfontosabb gyógyszereknek ellenálló malária-kórokozó gyorsan terjed Délkelet-Ázsiában egy új kutatás szerint.
Szabályos népirtás folyik a keresztények ellen
Szinte mindennapossá váltak Afrika és Ázsia nagy részén a keresztények elleni brutális támadások. Nigériában és Burkina Fasóban a nyílt utcán támadnak Jézus követőire, míg más országokban a hatóságok erejével folytatnak vallásüldözést. Persze a nyugati média nem beszél ezekről a súlyos jogsértésekről.
- címkék:
- Ázsia
- Afrika
- keresztényüldözés
- Címkefelhő »
Új alkalmazást indít a Tinder
A Tinder egyik legfontosabb célkitűzése az ázsiai terjeszkedés, most pedig úgy tűnik, hogy működőképes stratégiát is talált hozzá a vállalat. Érkezik ugyanis a Tinder Lite, amely első körben Vietnámban mutatkozik be.
- címkék:
- Ázsia
- Vietnám
- alkalmazás
- Tinder
- Címkefelhő »
Hamarosan Ázsia lesz a légi közlekedés központja
A párizsi légi bemutató már több mint egy évszázada a nemzetközi légiközlekedés fejlődését is előrevetíti. Manapság pedig sokkal több ember utazik repülővel, mint valaha. A Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) kutatása szerint: a világ utasforgalma megduplázódik, 2037-re elérve a 8,2 milliárdot – írja a CNBC.
- címkék:
- Ázsia
- repülőtér
- légiközlekedés
- Címkefelhő »
Egyre szebbek Ázsia befektetési kilátásai
Kitartóan felülsúlyozza az ázsiai részvénypiacokat a Citi Private Bank. A pénzintézet szakértői szerint ugyanis a kereskedelmi háborútól erősen sújtott régiós piacok újra lendültet kaphatnak. Ez pedig megnyitja az utat a kedvező vásárlások előtt is.
Nagyon riasztó jóslat érkezett: soha nem látott migránsválság fenyeget
A világ népessége 2100-ra eléri a 10,9 milliárd főt, míg Afrika népessége megközelíti majd Ázsiáét. A világ tíz legnépesebb országa közül öt Afrikában lesz majd. Mindezek a fejlemények nagyon erős migrációs hullámokat generálhatnak, főleg, ha nem történik Afrikában egy nagyon jelentős életszínvonal-emelkedés. Az újabb migránsválságok kialakulásnak az esélyét az ENSZ sem rejti már véka alá, mivel legfrissebb előrejelzésükben egyértelműen leírták, hogy milliók érkezhetnek a csökkenő népességű európai kontinensre.
Nyilatkozatot fogadtak el az óceánok szennyezése elleni fellépésről
A Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) vezetői közös nyilatkozatban vállaltak kötelezettséget arra, hogy fellépnek az óceánok műanyag-szennyezése ellen. A dokumentumot szombaton fogadták el thaiföldi fővárosban.
- címkék:
- Ázsia
- környezetvédelem
- óceán
- Címkefelhő »
A sertésválság lehet a jelen egyik legnagyobb gazdasági problémája
Egyre több országban jelenik meg az utóbbi évek egyik legfélelmetesebb állatragálya, az afrikai sertéspestis. Ahol a betegséget okozó vírus felbukkan, ott komoly kihívás elé állítja az egész sertéstartó ágazatot, tenyésztőket, gazdálkodókat, felvásárlókat. A járványnak egyelőre nem látni a végét, mivel egyre több ázsiai, illetve kelet-európai államból érkeznek jelentések a sertéspestis felbukkanásáról. Valamennyi komoly elemzői vélemény azt vetíti előre ennek kapcsán: a tömeges sertéspusztulás, a milliószámra leölt jószágok egészen biztosan nehéz helyzetbe hozzák az élelmiszeripari szereplőket is, a mind nagyobbra növő probléma köveetkezményeit ...
Katasztrófára figyelmeztetnek a tudósok a Himalája gyorsan olvadó gleccserei miatt
Havonta legalább egy ember halálát okozzák a krokodiltámadások
Két kutató hosszú utat tett meg a világ egyik legismeretlenebb és legkevésbé látogatott országában. Kelet-Timorban azoknak az állatoknak a viselkedését tanulmányozták, amelyeket a legtöbb ember igyekszik elkerülni: az emberevő krokodilokét. Yusuke Fukuda és Sam Banks, ausztrál biológusok az egyik legkevésbé fejlett országba utaztak, hogy megvizsgálják a „halálos nemzeti rejtélyt": miért emelkedett az elmúlt évben a hússzorosára a támadások száma?
Ledönthetik a trónjaikról a világvárosokat
Noha New York, London és Párizs egyelőre még a világ három legversenyképesebb városa, egy friss elemzés szerint hamarosan jöhet a változás. Európa, Ázsia, valamint a Közel-Kelet városai ugyanis egyre inkább trónkövetelőkként lépnek föl.
Ez a kagyló a férfiak legnemesebb szervére hasonlít
A kulturális különbségek nem egyszerűen megdöbbentenek, néha egyenesen sokkolnak bennünket. A rovarevést már úgy ahogy bevette a gyomrunk, hiszen a csapból is ez folyik, ám a tengeri herkentyűk már más lapra tartoznak. Mármint nyersen. Élve. Főleg, ha az ember olyat lát, amit ebben a videóban.
Ön megkóstolná a sült tarantulát? Szavazzon!
A sült pók igen nagyon népszerű Kambodzsában, különösen Skuon és Siem Reap városában. A helyiek az utcákon árulják és szívesen kínálják a turistáknak. Először páclébe áztatják, majd fokhagymás olajban sütik ki. Noha ekkor a pók már nem él, még így sem néz ki túl bizalomgerjesztően.
Egyre fenyegetőbb egy globális recesszió
Fokozódik a feszültség a világgazdaságban, ahogy egyre többen kezdenek el rettegni attól, hogy hamarosan beüthet egy globális recesszió. Az elmúlt hónapban ugyanis szerte Ázsiában gyengült az ipari aktivitás, miközben az USA és Kína közti kereskedelmi feszültség újból eszkalálódhat.
Két kontinens is magáénak mondja a várost, mely egykor a Bizánci Birodalom ékköve volt
Hagia Szophia olyan Isztambulnak, mint Párizsnak az Eiffel-torony, vagy Rómának a Colosseum. De tudta például azt, hogy eredetileg egyáltalán nem mecsetnek épült? Hogy a Bizánci Birodalom hosszan ragyogott mielőtt az Oszmán Birodalom vette át a hatalmat a területen? Tegyen velünk egy tematikus sétát az egykori Konstantinápoly területén, és nézzen más szemmel a városra! Fedezze fel például az Elsüllyedt Palotát vagy a ragyogóan színes mozaikokat a sok száz éves templomok falain. Olyan bizánci emlékeket mutatunk most, amelyeket talán nincsenek is az útikönyvében.
Meg fog lepődni, melyik Ázsia leggyengébb devizája
Megállíthatlannak látszik a világ legfejlettebb gazdaságai közé tartozó Dél-Korea nemzeti devizájának, a dél-koreai wonnak a zuhanása az amerikai dollárhoz képest - írja a Bloomberg.
Demcsák Zsuzsa megváltozott Ázsiában - Fotó
Demcsák Zsuzsának nagyon jót tett az ázsiai kaland: kivirult.
- címkék:
- Demcsák Zsuzsa
- Ázsia
- fotó
- Címkefelhő »
Minél jobb módúak az emberek Ázsiában, annál több alkoholt isznak
Egy friss kutatás szerint minél jobban élnek az emberek az ázsiai országokban, annál inkább terjed a részegségig fokozódó alkoholfogyasztás.
Rossz évet zártak a világ milliárdosai
Jelentősen csökkent tavaly az ázsiai csendes-óceáni térség dollármilliárdosainak száma egy friss jelentés szerint. Ráadásul a régiós szupergazdagok összvagyona is zsugorodott 2018-ban, amivel komoly fordulat állt be a 2017-es adatokhoz képest. Mindeközben globális szinten is csökkent a milliárdosok létszáma és vagyona is.
- címkék:
- Kína
- USA
- Ázsia
- milliárdos
- vagyon
- gazdag
- Címkefelhő »
Új emberként tér haza Ázsiából Demcsák Zsuzsa – Fotó
Véget ért az Ázsia Expressz forgatása. Demcsák Zsuzsa két fotóval értesítette rajongóit, hogy visszatért – írja a Blikk.
Ezt üzente férjének a távolból Ördög Nóra
Ördög Nóra Ázsiából üzent férjének, Nánási Pálnak.
A YouTube-ot tulajdonképpen Ázsia tartja el
A Google-t is birtokló Alphabet rendkívüli sebességre kapcsolt az ázsiai és csendes-óceáni térségben mind a felhasználók száma, mind a szolgáltatás igénybevételének gyakorisága tekintetében – írja a CNBC.
Olyan nyálcsorgató sorozat indul a héten, amilyet még nem láttunk
Ezekért rajonganak a technológiai befektetők
Egyre világosabban látszik, mely technológiai területek lesznek a jövőben a befektetők kedvencei. Az Alibaba és a Xiaomi mögött álló egyik korai befektető szerint az új generációs internet lesz a következő időszak legizgalmasabb terepe. Régiós szinten pedig Ázsiára érdemes kiemelten odafigyelniük a szereplőknek.
- címkék:
- Ázsia
- befektetés
- technológia
- mobil
- Címkefelhő »
Óriási baklövés a Burger Kingnél
Köszönhetően a népharagnak, a Burger King kénytelen volt visszavonni az egyik hirdetését, amelyben nyugati emberek pálcikával próbálnak elfogyasztani egy hamburgert - írja a The Guardian. Az interneten bevezetett videós reklámot különösen azért találták "kulturálisan érzéketlennek", mert abban egész Ázsiát a sok helyen étkezésre használt pálcikával azonosította az amerikai cég.
- címkék:
- Ázsia
- reklám
- gazdaság
- sértés
- pálcika
- Burger King
- Címkefelhő »
A vietnamiak is megunták a műanyag zacskókat, új ötletük támadt
Tombol a keresztényüldözés a világban
Robbantások, erőszakos áttérítési kísérletek, falurombolások, emberrablások és nehezen megmagyarázható deportálások – így lehetne jellemezni 2019 első hónapját abból a szempontból, hogy milyen súlyos támadások érték a keresztényeket világszerte.
Így telnek a Nánási család első napjai Ázsiában – Fotók
Megérkezett a Nánási család az Ázsia Expressz 2 forgatási helyszínére, Srí Lankára, ahonnan fotókat is posztoltak.
Japánban bármelyik pillanatban elfogyhat a hús
Japán ki van szolgáltatva a külföldi húsimportnak, ráadásul az országban egyre nő iránta a kereslet, hiszen a japánok manapság 20 százalékkal több húst fogyasztanak, mint két évtizede. Szakértők szerint éppen ezért reális forgatókönyv, hogy az országban hiány lehet húsból, ha pedig bármilyen okból esetleg drasztikusan csökken az import, akkor nagy bajba kerülhetnek.
- címkék:
- Japán
- Ázsia
- import
- hús
- hústermelés
- Címkefelhő »
Minden idők egyik legnagyobb autó-visszahívását jelentették be
Minőségi problémák miatt három, a világ autógyártásának élvonalába tartozó cég, a Mercedes, a BMW és a Porsche, összesen mintegy 180 ezer gépjárművét rendeli be Ázsiában - írja az Asia Times.
Öt éven belül ezer dollármilliárdosa lesz Ázsiának
Egy friss jelentés szerint, az ázsiai milliárdosok száma a következő öt évben ezer fölé emelkedik majd, miközben 2023-ig a világ milliárdosainak száma meghaladja a 2696-ot. Ennek harmada ázsiai lesz.
- címkék:
- Ázsia
- milliárdos
- gazdaság
- jelentés
- Címkefelhő »
Még Ázsiában sincs elég szakember az új technológiákhoz
Globálisan is komoly problémát jelent, hogy miközben a mesterséges intelligencia és robotika rohamléptékben fejlődik, a vállalatok nem tudnak lépést tartani az előretöréssel, vagyis sokan nem tudják kellően integrálni az új technológiát a működésükbe. Egy ázsiai kutatásból kiderül, a régiós cégek elsősorban arra panaszkodnak, nincs elég, jól képzett szakember a fejlesztésekhez.
Van, amiben London már lenyomja Manhattant
London összesen 21 milliárd dollár értékű befektetést vonzott magához tavaly a kereskedelmi ingatlanpiacon, amivel megelőzte Manhattant, és így a brexittel kapcsolatos aggodalmak ellenére is megfosztotta a trónjától New York üzleti központját.
- címkék:
- London
- Ázsia
- Manhattan
- befektetés
- Címkefelhő »
Rosszul indul a disznó éve Kínában
A hagyományos kínai holdnaptár szerint idén február 5-én kezdődik a holdújév, mely az állatövek szerinti jelöléssel a disznó éve lesz. Kína viszont úgy lép át az új évbe, hogy közben a sertéságazat óriási nyomás alatt próbál talpon maradni.
Temérdek pénz felett rendelkeznek a világ legidősebb szupergazdagjai
Ötszáz név szerepel a Bloomberg milliárdosokat bemutató listáján. Ezen viszonylag nagy arányban vannak éltesebb korú személyek, olyanok, akik maguk teremtették meg vagyonukat, és még nem adták át örököseiknek azt.
Citi: még idén véget érhet a kereskedelmi háború
Valószínűsíthető, hogy még idén a vártnál kedvezőbb megállapodás fog születni az USA és Kína közti kereskedelmi konfliktusban – mondják a Citi elemzői. A bank szerint ugyanis a vámok olyan kellemetlen terheket helyeznek mindkét gazdaságra, hogy a feszültség fenntartása végső soron egyik félnek sem áll érdekében.
- címkék:
- Kína
- USA
- Ázsia
- vám
- kereskedelem
- Címkefelhő »
Kilőhetnek a hozamok, most kell kitartani a részvények mellett?
A befektetőknek érdemes kitartaniuk a részvénypiacok mellett, függetlenül a kockázati étvágytól – mondja a világ legnagyobb vagyonkezelőjének számító UBS. A pénzintézet szerint ugyanis a félelmek ellenére is lehet még pénzt keresni a részvényekkel.
- címkék:
- Kína
- USA
- Ázsia
- befektetés
- részvény
- hozam
- UBS
- Címkefelhő »
Óriási veszélyekre bukkantak a migrációs csomagban
Tovább tart a nemzetközi vihar az ENSZ-ben elfogadott migrációs paktum miatt, mivel legutóbb Jair Bolsonaro, Brazília frissen beiktatott elnöke közölte, hogy otthagyja a megállapodást. Az Egyesült Államok, Magyarország és a visegrádi négyek már korábban nemet mondtak a paktumra. A Migrációkutató Intézet szerint az egyezmény szövege erőteljesen azt a benyomást kelti, hogy a nemzetközi migráció mindenki számára biztosított, tehát univerzális emberi jog – függetlenül attól, hogy mik az adott migrációs mozgás körülményei, motivációi.
Itt keresgélhetnek a legbátrabb befektetők
A befektetőknek bőven van okuk az aggodalomra, miután az idei év elején folytatódtak piaci felfordulások. Mindazonáltal egyes elemzők szerint Ázsia továbbra is várja az igazán bátor befektetőket. Az „egzotikusabb" területeken ugyanis most is vannak izgalmas lehetőségek.
- címkék:
- Ázsia
- Hongkong
- tőzsde
- befektetés
- részvény
- Címkefelhő »
Még csak 21 éves a világ második leghidegebb fővárosa
Farkas-, vagy inkább hópárducordító hideggel találkozhat az, aki a téli hónapokban a közép-ázsiai Asztana városába, Kazahsztán keleti régiójába utazik. A világ egyik legfiatalabb fővárosa azonban számos érdekességet tartogat. Melegen öltözve még ilyenkor is érdemes lehet néhány napra odalátogatni.
Extravagáns pop-up cafe nyílik Szingapúrban
Jövőre is erős éve lesz Ázsiának
Az ázsiai üzleti aktivitás idei lendülete várhatóan megmarad 2019-ben is, dacára a globális bizonytalanságnak. A friss tőzsdére lépések és a vállalati felvásárlások, illetve összeolvadások üteme tehát jövőre is igen izmos lehet az ázsiai térségben.
- címkék:
- Ázsia
- tőzsde
- felvásárlás
- IPO
- üzlet
- Címkefelhő »
Tovább nőhet az ázsiai országok szén-dioxid-kibocsátása
Tovább nőhet a legnagyobb légkörszennyező országok, elsősorban India és Kína szén-dioxid-kibocsátása, mivel erőműveik közül sok még csak mostanában áll üzembe - mondta Juhász Árpád geológus az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Az Orbán-kormány nyolcéves teljesítménye mértékadóvá vált
A közelgő európai parlamenti választás miatt a Magyarországot és Orbán Viktor miniszterelnököt övező, egyre fokozódó nemzetközi figyelem miatt szükségesnek látta a kormány, hogy külön, erre a területre figyeljünk – ezzel indokolta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért újonnan kinevezett felelős államtitkára, hogy miért távozott a kományszóvivői posztjáról. Szólt arról is, hogy ha valakinek kétsége lenne azzal kapcsolatban, hogy a migráció emberi joggá alakítása mit jelentene a gyakorlatban, az csak nézze meg, hogy mi zajlik napjainkban az amerikai-mexikói határon. Kovács Zoltán szerint egyáltalán nnem ...
Döbbenetes népességrobbanás Afrikában: újabb migránshullámok indulhatnak
A következő évtizedekben Afrikában várható a legnagyobb mértékű népességnövekedés, ami nagyon komoly veszélyt jelent az egész világ számára. Afrika egyharmadán több a 18 év alatti, mint az ennél idősebb, a következő évtizedekben az ő gyerekeikkel tovább robban a népesség. Ez ahhoz vezethet, hogy a folyamatos migrációs nyomás megmarad Európán és Észak-Amerikán. Közben az ENSZ és Brüsszel Soros migránspaktumát akarja ráerőltetni a világra, ahelyett, hogy Afrikában próbálná tartani a migránsokat – például a gazdaság fejlesztésével és munkahelyek teremtésével.
A felfordulásban is stabilak a feltörekvő piacok
Bár a feltörekvő piacoknak számos potenciális problémával kell szembenézniük, a csoportból több ország is elég erős alapokkal rendelkezik ahhoz, hogy kibírja a viharokat – derül ki a Moody's jelentéséből. A hitelminősítő szerint a feltörekvő piacok kilátásai széles körben stabilak a 2019-es évre nézve.
Ázsia legszegényebb országában dől el a fél világ sorsa
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett rendezik meg november 17-én és 18-án az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozóját Pápua Új-Guineában. Az 1989-ben Canberrában életre hívott gazdasági (és nem kis részben politikai) tömörülésnek jelenleg 21 ország a tagja. Az államok mindegyike ott található, vagy elhelyezkedése révén jelen van a Csendes-óceán ázsiai térségében, azaz a Pacifikumban. A politikai egyezségek megkötése vagy épp felbontása mellett, milliárdok sorsa dőlhet el Port Moresby-ben, a fogadó ország fővárosában. Mind dollárban, mind az emberi életek számát tekintve.
apecÁzsia legszegényebb országában dől el a fél világ sorsa
A Netflix Ázsiában terjeszkedik
Ázsia fiatal és egyre inkább digitális lakossága „hihetetlen lehetőséget” jelent a vállalat nemzetközi terjeszkedéséhez – mondta el Ted Sarandos, a Netflix egyik vezetője a CNBC-nek.
- címkék:
- Ázsia
- India
- stream
- Netflix
- Címkefelhő »
Ázsia legtisztább metropolisza, ahol még a rágógumit is betiltották
Szingapúr az elmúlt időszakban Ázsia legtisztább és legzöldebb metropoliszává vált. A városállamban járva mindenfelé olyan csapatokkal lehet találkozni, amelyek tagjai seprűkkel és lapátokkal vannak felszerelkezve. Feladatuk az utcák tisztán tartása, sokan közülük önkéntesek. De ez a látvány egyáltalán nem meglepő, ha tudjuk: a szingapúriak régóta elkötelezték magukat a higiénia és a tisztaság mellett.
Itt van az áttörő fejlődés sikeres receptje
Ázsia egyik legsikeresebb országának a felemelkedését ismerhetjük meg az Antall József Tudásközpont legújabb életrajzi kiadványából. Li Kian Ju, Szingapúr egykori elnökének az életrajzából világos képet kaphatunk arról, hogyan jutott el a harmadik világ egyik legszegényebb állama oda, hogy mára a világ egyik leggazdagabb országa lett.
Így kereskedtek az ókorban a híres Selyemúton
Időszámításunk kezdete előtt háromszáz évvel már megkezdődött a kereskedelem a Selyemúton, és bár nem igazi útról beszélünk, mivel számos földrajzi tényező és törzsi villongás befolyásolta, az Ázsiát a Nyugattal összekötő kereskedelmi útvonalat az időszámításunk utáni kilencedik századig folyamatosan használták.
- címkék:
- Kína
- Ázsia
- Selyemút
- kereskedelem
- Címkefelhő »
Itt az ideje felszállni a Sanghaj expresszre?
Az elmúlt hónapokban az amerikai-kínai kereskedelmi háború és egyes feltörekvő piacok (Törökország, Argentína) válságai miatt volatilisak voltak az ázsiai tőkepiacok. Ám a Fidelity International neves Ázsia-szakértői szerint továbbra is kiváló befektetési lehetőségek adódnak a földrészen.
- címkék:
- Kína
- Ázsia
- tőzsde
- befektetés
- részvény
- portfolio
- Címkefelhő »
Szijjártó: Még szorosabb kapcsolat kell Ázsiával
A kibontakozó kereskedelmi és gazdasági háborút mindenáron el kell kerülni, mert az rendkívül negatív hatással lehet az európai gazdaságokra - mondta Szijjártó Péter Brüsszelben.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- Ázsia
- Címkefelhő »
Ez a világ 15 legkorruptabb országa
Ez a tíz legnagyobb autógyár a világon – Képekkel
A világ tíz legnagyobb autógyártója nemsokára exponenciálisan fog növekedni, köszönhetően az ázsiai, valamint a dél-amerikai keresletnek. A globális autóipar becslések szerint 1400 milliárd dollárt ér, és 2022 végére további három százalékkal fog bővülni.
- címkék:
- Ázsia
- elektromos autó
- autó
- Volkswagen
- Toyota
- Címkefelhő »
Párhuzamos életek – Döbbenetes különbségek Észak- és Dél-Korea között: fotók
Az ázsiai ország 73 éve szakadt ketté, Észak- és Dél-Koreára. Ez több mint egy emberöltő, mely idő alatt igencsak eltávolodott egymástól a két ország. A különbségeket legjobban a két főváros mutatja: a déli Szöul modern képe és fejlett infrastruktúrája áll szemben az északi Phenjannal, mely hozzá képest mintha megrekedt volna az időben.
Varga Mihály szerint egyre több magyar cég jelenhet meg az ázsiai piacon
A Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihály az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) alelnökével, Danny Alexanderrel folytatott tárgyalását összefoglalva elmondta, hogy a bankon keresztül olyan új projektekhez kap Magyarország közvetlen hozzáférést, amelyek révén újabb magyar cégek jelenhetnek meg az ázsiai piacokon.
Ez a tíz legnagyobb autógyár – Képekkel
- címkék:
- Ázsia
- elektromos autó
- autó
- Volkswagen
- Toyota
- Címkefelhő »
A metropolisz, ahol a lakosság háromnegyede eladósodott
Döbbenetes képet mutat Bangkok lakosságának pénzügyi helyzetéről egy nemrégiben készült felmérés eredménye, számol be a The Nation című helyi hírportál. A hatalmas város lakosainak jelentős része tartozik pénzzel valahova, és sokan vannak, akiknek gondjuk akad a törlesztéssel.
22 ezer milliárd dolláros problémája van Ázsia tehetős családjainak
Sajátos, egyszerre jogi és kulturális vonatkozásokat is felvető problémával kell szembenézniük Ázsia családjainak, pontosabban a tehetősebbeknek. A Bloomberg arról ír, hogy hiába a temérdek pénz, a hatalmas vagyon, melyek felett diszponálnak, a fiatalabb generációk tagjai korántsem érezhetik biztosítottnak anyagi szempontból felhőtlen életüket. Ázsiában ugyanis komoly gondot okoz az a kérdés, hogyan és milyen módon történjen a vagyon átörökítése a famílián belül – amelyről sokszor azt sem tudni egyértelműen, hol húzódik benne a személyes és az üzlethez kapcsolódó vagyon határa.
- címkék:
- Ázsia
- jog
- család
- gazdaság
- vagyon
- örökség
- befektetők
- Címkefelhő »
Ázsia megkongatta a globális vészharangot
Közel három éve nem volt ilyen gyenge az ázsiai cégek gazdaságba vetett bizalma. A globális kereskedelmi háború eszkalálódása már az egymást követő második negyedévben eredményezte a bizalmi index csökkenését. Mi több, Kínában először mértek pesszimizmust a vállalatok körében.
- címkék:
- Kína
- Ázsia
- kereskedelem
- bizalom
- Címkefelhő »
Hihetetlen pénzeket hoz a vadon élő állatok illegális kereskedelme
Környezetvédelmi szervezetek, fenntarthatósággal és az állatjóléttel foglalkozó nonprofit társaságok tucatjai támogatják globális szinten a bűnüldöző hatóságokat, hogy mielőbb számolják fel a vadon élő állatok tiltott kereskedelmét. Idén látványos eredményeket hozott néhány kiterjedt, erre szakosodott hálózat szanálása. Ám az is biztos, hogy az egzotikus állatok illegális adásvétele döbbenetesen jól működő, hatékonyan szervezett "szektor" a feketegazdaságban, amely ellen szinte csak folyamatos háborúval lehet esély a sikerre.
Így nevelnek okos, tehetséges gyerekeket Ázsiában
A PISA program szerint, amely a tanulók teljesítményét méri nemzetközi szinten, a 15 éves diákok között Kína, Japán, és Dél-Korea szerepel a lista élén. Ezekben az országokban a tanulók kiemelkedően jobban teljesítenek matematikából, olvasásából és különböző tudományos tantárgyakból, mint a világ bármely részén. Ezekben az országokban mindennél fontosabbnak tartják, hogy okos, sikeres, és sokoldalú gyerekeket neveljenek, akik tisztelik az időseket és a kultúrájukat. De hogyan tudják ezt elérni?
Ismerje meg Ázsia leggazdagabb emberének utódját
Sajtóinformációk szerint Jack Ma az Alibaba alapítója jövőre visszavonul, örökségét pedig a jelenlegi vezérigazgató Daniel Csang veszi át, akiről az emberek többsége még nem is hallott. Csang alig egy év múlva Ázsia legnagyobb, 420 milliárd dollárt érő e-kereskedelmi vállalatának az élére áll, ezért most bemutatjuk, hogy ki is ő.
- címkék:
- Kína
- Ázsia
- kereskedelem
- online
- Jack Ma
- Alibaba
- Címkefelhő »
Nincs az a pénz, amit Kínában el ne tudnának költeni az interneten
A friss jelentések szerint - mutatja be az Asia Times - 2017-ben újra rekordévet zárt az e-kereskedelem Kínában. A várakozások szerint, a forgalom idén ennél is nagyobb lesz.