Jack Ma
címke rss
Két év után előkerült Kína egykori leggazdagabb embere
Jack Ma az elmúlt fél évet Tokióban töltötte, műgyűjtővé vált és akvarelleket fest, valamint exkluzív klubokban tölti az idejét. A japán fővárosba családja mellett séfje és biztonsági emberei követték, nyilvános tevékenységét pedig a minimálisra korlátozta.
- címkék:
- milliárdos
- gazdaság
- pénz
- Jack Ma
- Alibaba
- Címkefelhő »
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Zöld jelzést adtak Pekingben a titokzatosan eltűnt Jack Ma cégének
A kínai központi bank kormányzója zöld jelzést adott a Jack Ma által alapított Ant Groupnak, vagyis a vállalat hosszú várakozás után debütálhat a kínai tőzsdén. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy a kormányzó egyelőre csak utalt arra, hogy megvalósulhat a részvénykibocsátás.
Előkerült az Alibaba alapítója, ez pedig a részvényeket is a magasba emelte
Jack Ma először tűnt fel, amióta a kínai kormány közel három hónapja megkezdte üzleti birodalmának megszorítását. Annak következtében, hogy Jack Ma egy élő közvetítésen jelent meg, az Alibaba részvényei 9 százalékot emelkedtek. A hollétével kapcsolatban eddig is rengeteg kérdés merült fel, viszont megjelenése még több rejtélyt hagy maga után.
Megmentené cége tőzsdére lépésének tervét Kína leggazdagabb embere
Miközben a kínai milliárdos Jack Ma november elején megpróbálta megmenteni a Pekinggel fennálló kapcsolatát, mikor elgáncsolták cége tőzsdére lépését, elkeseredésében most azt is felajánlotta, hogy pénzügyi-technológiai óriása, az Ant Group egy részét átadja a kínai kormánynak.
- címkék:
- IPO
- gazdaság
- Jack Ma
- Ant Group
- Címkefelhő »
A volt angoltanár cége miatt annyira aggódnak Kínában, hogy új szabályokat hoznak miatta
Kína legfőbb pénzügyi felügyelő hatósága bekérette Jack Ma-t, az Ant Group alapítóját, valamint a vállalat elnökét és igazgatóját is a cég hamarosan esedékes tőzsdére vonulása előtt, amely várhatóan a történelem legnagyobb IPO-ja lesz. Kínában az utóbbi időben az Egyesült Államokban látható gyakorlathoz hasonlóan, egyre többször veszik górcső alá az egyre növekvő tech cégeket. Korábban éppen a szintén Jack Ma által alapított Alibabával szemben indult vizsgálat.
Már nem Jack Ma a leggazdagabb kínai
Trónfosztás történt Kínában: a Forbes adatai szerint - cikkünk készítésekor - nem Jack Ma, az Alibaba alapítója a leggazdagabb kínai. Helyét Zhong Shanshan, a Nongfu Spring nevű, elsősorban palackozott vizéről ismert vállalat vezére foglalta el, aki idei vagyongyarapodását jelentős részben egy másik vállalatának is köszönheti.
- címkék:
- Kína
- gazdaság
- Jack Ma
- gazdag
- Nongfu Spring
- Címkefelhő »
Ez a cég döntheti meg a részvénykibocsátások világcsúcsát
A kínai milliárdos, Jack Ma mobilfizetési vállalata, az Ant Group megdöntheti a Saudi Aramco olajóriás rekordját, és a történelem legnagyobb részvénykibocsátását hajthatja végre.
Csökkentette részesedését az Alibabában Jack Ma
Az Alibaba Group társalapítója, Jack Ma, az elmúlt évben 6,2 százalékról 4,8% -ra csökkentette részesedését a társaságban, jelenlegi részvényárfolyamon mintegy 8,2 milliárd dollár értékű pénzeszköztől vált meg.
- címkék:
- Joseph Tsai
- Jack Ma
- Alibaba
- Címkefelhő »
Egy különc kínai hihetetlen kalandjai a világ leggazdagabbjai között
A kínai Jack Ma – egy technológiai szakképzettséggel nem rendelkező egykori angoltanár - 1999-ben egy hazájában akkoriban még fehér hollónak számító techcéget alapított, amelyet Alibabára keresztelt. Két évtized alatt a világ egyik legismertebb, és a távol-keleti ország egyik legtekintélyesebb vállalatává fejlesztette a társaságot, amelynek piaci értéke jelenleg mintegy 460 milliárd dollár, és több mint 100 ezer embert foglalkoztat. Ma amellett, hogy nem mindennapi üzleti sikereket ért el, a habitusát tekintve sem tartozik a hétköznapi emberek közé: Őrült Jack, a Jangce Krokodilja, Manó – számtalan olyan becenevet akasztottak rá, ammelyek ...
Jack Ma lemondott a SoftBank igazgatótanácsi tagságáról
Jack Ma, az Alibaba társalapítója távozott a japán SoftBank Group igazgatótanácsából, mivel a japán technológiai vállalat olyan kockázatos beruházásokba fektetett, mint a WeWork irodamegosztó, és ezzel a cég nehéz helyzetbe került – összegzi az ABC News.
- címkék:
- Jack Ma
- Softbank
- Alibaba
- WeWork
- Címkefelhő »