autós olvasnivaló

címke rss

A hazai légiforgalmi irányítás Bermuda-háromszöge

Archívum2017.06.12, 14:37

Több mint hetvenéves, de a kevés beavatotton kívül senki sem tud Magyarország egyik legrejtélyesebb létesítményéről, a gellérthegyi Sziklaközpontról. A több emeletes bunkerból és külön épületből álló objektumból ellenőrizték hazánk légifolyosóit, sokáig szigorú katonai felügyelet mellett és furcsa munkakörülmények közt. Rendhagyó riportunkban az ott dolgozók beszámolói alapján először tárulnak fel az objektum titkai.

Van, amikor az öregebb használt autó a jobb

Archívum2017.06.10, 12:12

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk ötödik részében azt a fura anomáliát járjuk körül, hogy miért lehet egy adott típus választékából az a legdrágább motorverzió, ami újonnan még a legolcsóbb volt. Várkonyi Gábor szaktanácsadó azt is elárulja, hogy mely típusoknál lett a modern utódmodell rosszabb, mint ósdi elődje, és azt, hogy a magyarok milyen hibákat szoktak elkövetni keresés és vásárlás közben.

Így érdemes okostelefonról navigálni

Archívum2017.06.07, 16:44

Aki ma autóba ül, szinte lehetetlen, hogy eltévedjen, feltéve, hogy tud és akar haladni a korral. Útvonalat tervezni sokféleképpen lehet, de az PNA-kat is felváltva a modern megoldás az okostelefonos navigáció. Két-két népszerű on- és offline alkalmazást kipróbálva mutatjuk be, mit nyújt a jelen, és merrefelé tart a közeljövő.

Top 10: a legemlékezetesebb Wankel-motoros Mazdák

Archívum2017.06.05, 16:43

Miután pontosan ötven éve, 1967-ben bemutatta első bolygódugattyús motorral szerelt modelljét, a Cosmo Sportot, a Mazda folytatta a hagyományt, és a német NSU szomorú vége után a világ egyetlen autógyártójává vált, amely képes volt piaci sikereket elérni ezzel a különleges technológiával. Igaz, öt éve ők is felhagytak vele, de talán van még remény az újrakezdésre.

A napfény íze - használt kabriók 1,5 millió forintig

Archívum2017.06.03, 15:38

Vigyázz, a tetőn dolgoznak - hirdethette volna egy-egy tábla az autógyártók fejlesztőközpontjaiban úgy másfél-két évtizeddel ezelőtt. Hosszú szünet után izgalmas roadsterek születtek akkoriban, a négyüléses kabriók fölé pedig egyre gyarkabban többrészes, elektromos mozgatású keménytető csukódott. Mára rég alábbhagyott a lendület, de ez mit sem változtat azon, hogy a korszakból izgalmas nyitott autók kínálatából lehet csemegézni a használtpiacon, megfizethető áron.

Fél deci benzinnel autózni száz kilométert - Shell Eco-marathon 2017

Archívum2017.06.02, 08:21

Idén is megrendezték a Shell Eco-marathont, amelyen európai diákcsapatok által egyedileg tervezett és épített, szupertakarékos autók versenyeztek egymással. A győztes jármű egy liter benzinnel több mint 2500 km-t tudott volna megtenni, vagyis lazán elment volna Budapesttől Madridig 350 forintból. Ott jártunk az ökofutamon, ahol a magyarok közül a legjobban a győri SZEnergy Team szerepelt, kategóriájukban a negyedikek lettek.

Osztályharcosok klubja - a leghíresebb szocialista luxusautók

Archívum2017.05.28, 12:50

Minél nagyobb limuzinnal érkezik az elvtárs, annál magasabb rangja van az államapparátusban, szólt a káderkódex egyik alaptétele – a típuskínálat fantasztikus lenyomata egy letűnt kornak. Pedig nem könnyű kiigazodni a szovjet, szinte mindig fekete ZISZ, ZIL, ZIM kavalkádon, ráadásul még nem is esett szó a farmotoros csehszlovák és a hathengeres NDK-s pártlimuzinokról vagy a díszszemlék integetős óriáskabrióiról, illetve Brezsnyevék vadászautóiról. Most végre feltárulnak a pártgarázsok titkai. 

Herr 911 el tudja képzelni a villanymotoros Porsche sportkocsit

Archívum2017.05.26, 17:29

A Porsche sportautókért felelős elnökhelyettese interjút adott az Origónak, amelyben elárulta, mi a legjobb az új GT3-asban, mi lepte meg a legjobban a közelmúltban, mit várhatunk a cég új sportautóitól, és azt is, hogy neki melyik a kedvence a számtalan 911-variáns közül.

Erre figyeljen, ha özönvízben kénytelen autózni

Archívum2017.05.24, 15:55

A tegnapi vihar felkészületlenül érte a fővárost, sokakat vezetés közben kapott el, de persze a parkoló autókat sem kímélte. Eláruljuk, hogy milyen károkat okozhat a víz az autóban, és hogy mitől kell a leginkább tartani.

Egy japán SUV, amitől a német gyártók is tarthatnak

Archívum2017.05.24, 10:03

Öt év után váltotta le legnépszerűbb modelljét, a CX-5-öst a Mazda, az új nemzedék már azoknak is tetszeni fog, akik egy európai prémium szabadidő-autóból ülnének át bele. A bevált műszaki alapok maradtak, de minden részleten finomítottak.

Arra nevelnek a gyártók, hogy 8 év után új autót vegyünk

Archívum2017.05.22, 15:47

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk negyedik részében azt az elméletet járjuk körül, amely szerint az autógyártók el akarják érni, hogy körülbelül 7-8 év és 200 ezer kilométer után már ne érje meg megtartani az autókat, vagyis igazi pénztemető váljék belőlük, amit nem érdemes fenntartani. Várkonyi Gábor szaktanácsadóval a nem éppen a tartósságukról híres kis turbós motorok előnyeit és hátrányait is összevetettük.

Luxusjacht négy kerékkel - Buick LeSabre Coupe (1970)

Archívum2017.05.20, 21:52

A Buick palettáján 1959-ben jelent meg, és jó néhány évtizedig meghatározó típus volt a LeSabre. Itthon találtunk egy szép kupét, még az olajválság előtti időkból.

Magyar dizájnnal ünnepel az ikonikus Porsche 911

Archívum2017.05.17, 06:31

Lenyűgöző karriert tudhat maga mögött 39 évesen Varga Péter. A magyar mester tervezte a Porsche leghíresebb autójának, a 911-esnek az aktuális változatát, de az ő kreativitását dicséri a Boxster és a Panamera is. A német prémiummárka külső dizájnjáért felelős szakember szerint szorgalommal, szerencsével és tehetséggel lehet csak eljutni a szakma csúcsára. Egy különleges ünnepségen találkoztunk vele, és Ferdinand Porsche unokájával is. Riportunk második részében megismerheti a 911-es történetét, amely a Peugeot-nak köszönheti a nevét. 

Ádám és Éva ellenőrzi, mi a hézag az győri autógyárban

Archívum2017.05.15, 14:40

Mi az? A város területének 3 százalékát foglalja el, aktív lakosságának 15 százalékát foglalkoztatja, 123 ezer autót és kétmillió motort gyárt, ráadásul Magyarország legnagyobb adófizetője. A válasz a győri Audi Hungária Zrt., ahol a valaha volt legerősebb magyar autókkal ismerkedtünk.

Itt megtanulhatja, ami az autósiskolából kimaradt

Archívum2017.05.12, 15:48

A Ford az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve a 17-24 éves korosztálynak szóló ingyenes tréningprogramba kezd, mert a statisztikák azt mutatják, hogy a közúti közlekedés jelenti a legnagyobb veszélyt a fiatalokra.

Így kell új autót eladni Magyarországon

Archívum2017.05.12, 11:02

Létezik egy autókereskedő, aki bármilyen márkával kezd foglalkozni, nem sokkal később elnyeri az Év Márkakereskedése díjat a vállalkozásával. A Budapest Autószalon és az Opel Sziget ügyvezetője elárulja néhány szakmai titkát, és azt is, hogy tapasztalatai szerint hogyan vesznek új autót a magyarok. Úgy látja, hogy elsősorban a származási ország szerint keresgélnek, de aztán érzelmi alapon döntenek.

Lássuk a medvét! - Skoda Kodiaq TDI 4x4-teszt

Archívum2017.05.10, 12:27

Az alaszkai medvéről elnevezett Kodiaqot nem offroadozásra tervezték, de összkerékhajtással és megfelelő gumival könnyű terepen is ügyesen helytáll. Nem a vezetési élmény az erőssége, hanem a sportcsarnoknyi méretű, kivételesen jól variálható utastér, amelyet akár hét üléssel is berendeznek.

Túlélési tippek: horror lehet az autós nyaralás, ha ezekre nem gondol

Archívum2017.05.05, 06:59

Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor a hónapok óta tervezgetett nyaralást tönkreteszi egy rossz pillanatban lerobbanó autó. A legtöbb műszaki hiba és egyéb probléma gondos felkészüléssel elkerülhető, ehhez adunk tippeket.

Az új Lexus LS megmutatja, hol tart ma a japán autóipar

Archívum2017.05.04, 15:32

Itthon is bemutatkozott az LS új nemzedéke, amelyet turbómotorral vagy hibrid hajtással lehet megvenni. Az erősebb az olcsóbb, 26 millió forintba kerül.

Ha egy autó olcsó Németországban, annak megvan az oka

Archívum2017.05.02, 06:29

Használtautó-vásárlásban segítő cikksorozatunk harmadik részében Várkonyi Gábor szaktanácsadó a német piacot jellemző anomáliákról, a garancia kikerülésének módszereiről, a vásárlásra ajánlott régiókról, az olcsónak tűnő, de valójában drága használt autókról osztja meg nézeteit.

Nem papír, hanem Duroplast - Trabant P50 (1962)

Archívum2017.04.29, 23:52

Nehéz dolguk volt a keletnémet mérnököknek: felső utasításra kellett népautót építeniük, acélhiányban, a hidegháború kellős közepén, egy szétvert autóipar romjain. Íme, az eredmény.

Fél évszázad múltán is hibátlanul üzemel ez a Corolla

Archívum2017.04.29, 09:05

A közelmúltban ünnepelte 50. születésnapját a Toyota Corolla, az autó, ami mobilissá tette a japán középosztályt. Húsz évvel első bemutatkozása után már minden idők legnépszerűbb autójaként jegyezték a történelemkönyvek. A Toyota márka legsikeresebb modellje a mai napig 11 generációt élt meg, az eladott autók száma megközelíti a 45 milliót. Tokió közelében él egy idős úriember, aki 48 éve jár ugyanazzal a Toyota Corollával, és az autója még soha nem hagyta cserben.

Turbós és hibrid, de nem csak ettől jó az új Swift

Archívum2017.04.26, 08:28

112 lóerő jut 875 kilóra, és ez még nem is a sportváltozat. A minden porcikájában új, könnyített és rendesen felextrázott Suzuki Swift remekül megy, csinos, és a használati értéke is megnőtt az elődjéhez képest.

Így vesz használt autót egy profi

Archívum2017.04.24, 12:08

Kossik Jánossal, a Porsche Buda kereskedés Das Weltauto márkavezetőjével beszélgettünk arról, hogy mit kell figyelni egy használt autón átvizsgálás közben, milyen hibákért lehet alkudni, mely extrák a valódi értéknövelők, mikor kell feltétlenül elengedni a jónak tűnő kocsit.

Top 10: a Sanghaji Autószalon legizgalmasabb kínai autói

Archívum2017.04.21, 16:48

Nevetséges VW- és BMW-kópiák? Továbbra is léteznek persze a kínai belpiacra, a Sanghaji Autószalonon bemutatott újdonságok viszont ékesen bizonyítják, hogy lassan már tényleg exportképes színvonalat is tud az ottani autóipar. A nálunk nagyrészt ismeretlen gyártók saját tervezésű, egyedi modellek gyártására rendezkednek be, amelyeket persze sok esetben Európából átcsábított, jó nevű dizájnerekkel terveztetnek meg. Összegyűjtöttük a tíz legígéretesebbet.

Túlélési tippek: ezt tegye, ha defektet kap az autója

Archívum2017.04.24, 13:03

Minden autós rémálma, amikor váratlanul egy nagy durranást hall, majd azonnal irányíthatatlanná válik a járműve. Ez a durrdefekt, az egyik legveszélyesebb helyzet, ami vezetés közben előfordulhat. Elmondjuk, hogyan lehet rá felkészülni.

Milliókat bukhat, aki ittasan autóbalesetet okoz

Archívum2017.04.16, 18:12

Drága mulatság lehet a locsolás annak, aki elfogad egy pohár bort vagy kupica pálinkát, és karambolba keveredik – még akkor is, ha nem történik sérülés vagy még nagyobb baj. Azon túl ugyanis, hogy a rendőrség bevonja a jogosítványt, megtagadhatja a biztosító a kifizetést.

Így verhetik át a használt autóval

Archívum2017.04.16, 16:39

Kossik Jánossal, a Porsche Buda kereskedés Das Weltauto márkavezetőjével beszélgettünk a hazai használtautó-piac alakulásáról, a külföldről történő autóbehozatal veszélyeiről, az óratekerésről, az áfacsalásról és az autók klónozásáról.

Az autó, amire 25 évet kellett várni - Alfa Romeo Giulia-teszt

Archívum2017.04.17, 10:49

Negyed százada gyártott utoljára az olasz márka hátsókerék-meghajtású sportszedánt, de a 75-ös sem volt olyan jó a maga korában, mint most a Giulia. Könnyű elnézni a kis hibáit, ha már beleszerettünk a formájába, és megtapasztaltuk, milyen jó vezetni.

7 izgalmas tanulmány, ami gyártásba került

Archívum2017.04.15, 15:53

Sok autó izgalmasan fest koncepcióként, aztán eltűnnek a süllyesztőben, ami jobb esetben egy raktár, ahonnan egyszer talán vezethet út a múzeumba, leggyakrabban azonban bezúzás a vége. Amelyik megéri a sorozatgyártást, nemegyszer keserű csalódást okoz az eredeti tervekhez képest. Szerencsére vannak kivételek, amikor alig szelídítettek a szériamodellen.

Túlélési tippek: így pakolja be a kocsiját, ha nem akar tragédiát

Archívum2017.04.24, 13:03

Kevesen tulajdonítanak neki nagy jelentőséget, pedig akár élet vagy halál is múlhat azon, hogyan pakoljuk tele csomagokkal a kocsit. Baleset esetén egyetlen elszabadult tárgy is rémes pusztítást tud végezni, ezért érdemes mindent megfelelően rögzíteni. A külső tárolókat is okosan kell használni.

Ennyire még sosem volt nehéz belekötni egy BMW-be – BMW 530i teszt

Archívum2017.04.08, 11:17

Feladja a leckét riválisainak az új 5-ös BMW, mivel a 7-es technikáját és kényelmét nagyobb vezetési élménnyel ötvözi, az elektronikai szolgáltatásai pedig a mai autóipar csúcsát jelentik. Mindezt egy olyan hivalkodásmentes, visszafogottan elegáns ruhába csomagolta a BMW, ami várhatóan évek múltán sem fog ódivatúnak hatni. 

Világ veteránjai, egyesüljetek! - Megnyílt az Oldtimer Show

Archívum2017.04.07, 19:00

Idén is a Vasúttörténeti Parkban nyitotta meg kapuit az Oldtimer Show. Több kísérőprogramja idézi ugyan a szokásos tömegfesztiválokat, de a gőzmozdonyok körfűtőházában és a régi víztoronynál magyar rendezvényhez mérten komoly old- és youngtimer felhozatalban, na meg korhű ruhás hoszteszekben lehet gyönyörködni. Meglepően sok jármű érkezett külföldről (főleg Szerbiából), a belépő pedig kereken tíz liter benzin ára - sajnos mai árfolyamon. 

Túlélési tippek: ezt tegye, ha megcsúszik ön alatt az autó

Archívum2017.04.28, 15:58

A tél elmúltával sokan felbátorodnak, pedig ilyenkor is tartogat meglepetést az autó, főleg vizes úton vagy váratlan helyzetben. Akkor sem kell kétségbeesni, ha nincs menetstabilizáló rendszer, néhány fogással általában vissza lehet szerezni az irányítást a jármű felett. Eláruljuk, hogy mi az alul- és a túlkormányzottság, mikor jelentkeznek, és hogy mit lehet tenni a kivédésükre.

Egy kínai villanybusz, ami Made in Hungary

Archívum2017.04.04, 19:26

Komáromban felavatták a BYD első kontinentális európai buszgyárát, ahol nemsokára két műszakban évi 400 járművet fognak összeszerelni. Lesz egy közös vonásuk: hírből sem ismerik a dízelmotort, tisztán elektromos hajtásúak lesznek. Bemutatjuk a cég terveit, a beruházás hátterét, a magyar fejlesztésű alternatívát és a korábbi tapasztalatokat a nálunk futó hagyományos kínai buszokkal.

Tíz budapesti kereszteződés, ahol záporoznak az 50 ezres bírságok

Archívum2017.03.31, 12:41

Tarlós István főpolgármester múlt heti kijelentése – mely szerint ő nem fizetne a kamerafelvételek alapján a közterület-felügyeletek által megbírságolt autósok helyében – óta forrnak az indulatok az ügyben, egyre több véleményt és állásfoglalást hallani, és az ominózus kereszteződésekben is megjelentek a megbírságolt autósok, akik kiszállva a kamerákat fényképezik és a helyszínt elemzik. Bemutatjuk azokat a kereszteződéseket, ahol az elmúlt hetekben-hónapokban a legtöbb bírságot szabták ki a közteresek a kamerafelvételeikre hivatkozva.

Túlélési tippek: így üljön helyesen az autóban

Archívum2017.03.28, 18:08

Előredőlve, a kormányba kapaszkodva vezető nők, illetve nyugágypózban fetrengve hajtó férfiak: sokakban ezek a sztereotípiák élnek a tipikus sofőrhibákról, pedig a szélsőségek közt is előfordulnak gondok. Ezek nemcsak a balesetek következményeit súlyosbítják, hanem azokat elő is idézhetik. Lássuk, hogyan kell jól beállítani az ülést és a tükröket, illetve milyen ruhában ne vezessünk.

Még több lóerő és decibel dübörög az idei Tuningshow-n

Archívum2017.03.26, 13:09

A legnagyobb magyar autókiállítás, a Tuningshow-ként közismert AMTS idén is elfoglalta az egész Hungexpót a szabadtéri területekkel együtt. A látványos tuningautók, a dübörgő techno és a lengén öltözött hölgyek mellett tartalmasabb szórakozást is kínál a rendezvény, ugyanis ügyességi autóversenyt és színvonalas veterán kiállítást is meg lehet nézni egy belépőért. Sőt, a „G" pavilonban az új autók mellett a magyar járműgyártás legjava is felvonul a mini holdjárótól a Formula Student versenyautókon át egészen a kecskeméti Mercedesekig.

Ingyenes lehet a M7-es autópálya egyik szakasza

Archívum2017.03.24, 12:09

Székesfehérváron óriási az átmenő forgalom, ezért a városvezetés átmenetileg sztrádadíjmentességet kérne, amíg megépül a déli összekötő út. Főleg a balatoni üdülőszezonban lenne kisebb a dugó a városban.

Megbírságolhatják, ha ezek nincsenek az autójában

Archívum2017.03.23, 14:09

A sosem használt műszerfalápoló folyadék, a szarvasbőr törlőpárna és a maradék motorolaj mellett számtalan hasznos és felesleges tartozék hánykolódik a legtöbb autó csomagtartójában, de a KRESZ csak két kötelezőt ír elő. Persze, ha nem akarunk kitolni magunkkal, ennél sokkal többet érdemes beszerezni, eláruljuk, hogy miket.

Nahát, erről szó sem volt az autósiskolában!

Archívum2017.03.22, 10:01

A balesetek közel fele elindulás után, vagy közvetlenül a célhoz érés előtt történik. Ezek a koccanások jó esetben nem járnak személyi sérüléssel, de a javítás romba döntheti a családi büdzsét, nem is beszélve a drága biztosításról. Szerencsére a kockázat csökkenthető, ha feladjuk a jogsi adta magabiztosságot, és megtanulunk pár mesterfogást.

Nem vagyok nyugdíjas, Porschékat tesztelek – Mark Webber-interjú

Archívum2017.03.21, 11:59

A híres ausztrál pilóta 40 évesen, a tavalyi WEC-szezon végén döntött úgy, hogy visszavonul az aktív versenyzésről. Ennek okairól, a Forma-1 és a hosszú távú versenyzés közötti különbségekről, és persze a kedvenc utcai autóiról is beszélt az Origónak adott exkluzív interjújában, amely a Genfi Autószalonon készült.

Rögös utakon: könnyű teherautók a szocializmusban

Archívum2017.03.19, 06:48

Lassúak voltak, kényelmetlenek és zajosak, ez kétségtelen. De nélkülük megállt volna az élet a szocializmusban: szállítottak kenyeret, barackot, gázcsövet, téeszdolgozókat, betegeket, és persze az ellenségre éberen ügyelő kiskatonákat. Bemutatjuk a keleti blokk öt leghíresebb teherautóját - ezúttal a 3,5-7,5 tonnás kategóriában, ráadásként pedig jön egy érdekes kakukktojás.

A tsz-elnök limuzinja - Moszkvics 403 (1965)

Archívum2017.03.18, 12:59

A gömbölyű Moszkvicsokkal új időszámítás kezdődött a szovjet autóiparban: ezek voltak az első, már nem Nyugatról koppintott, saját tervezésű modellek. A 403-as a sorozat legjobban sikerült típusa.

Aladdin és a Skodalámpa - Skoda Octavia (2017) teszt

Archívum2017.03.16, 05:54

Családapák, taxisok, rendőrök, cégautóval járók: széles közönséghez szól nálunk a Golf-alapokra épülő cseh limuzin, fő vonzerejét pedig a praktikuma adja. Jó hír, hogy a mostani ráncfelvarrás után sem lesz az másként, és az egytől kétliteresig terjedő motorválaszték is gazdag, a tekintetét viszont még emésztenünk kell.

Tényleg megéri a német használtautó-paradicsom?

Archívum2017.03.13, 16:59

Sufniszervizelés helyett gondos és precíz karbantartás, valós (és lehetőleg nem túl magas) kilométeróra-állás, a mieinknél jobb utak, üzemanyagok és talán alkatrészek: a német használt autót a magyar piacon főnyereménynek tartják. Valóban sok kocsi remek kondiban van, de az ilyen kint sem olcsó ám, úgyhogy kétszer is meg kell gondolni, miért éri meg kimenni. Várkonyi Gábor használtautó-szakértő mesél arról, hogy nem minden arany, ami fénylik, főleg, mire hazaér. Szerencsére vannak kivételes esetek is. 

A Genfi Autószalon öt legszebb és öt legrondább autója

Archívum2017.03.13, 10:29

Vigyázat: szigorúan szubjektív összeállítás következik. A cikkben szereplő autók közül kevésnek van esélye, hogy felbukkanjon a magyar utakon – és sok esetben jobb is ez így. 

Hadüzenet a Porschének, zöld rendszámmal

Archívum2017.03.08, 10:39

Viszlát, taxiimázs! A Mercedes E osztály alapjaira olyan tanulmány született, ami a Panamerát és házon belül a CLS-t is unalmasnak láttatja, a hajtáslánc pedig minden képzeletet felülmúl: több mint 800 lóerőt állít hadrendbe. Túl szép, hogy igaz legyen? Aligha, jövőre állítólag kevés változtatással gyártásba kerül az AMG első hibridje.

Top10: a Genfi Autószalon legjobban várt sportautói

Archívum2017.03.06, 18:22

Feltámasztott Alpine, orrmotoros Ferrari, új generációs McLaren, pillekönnyű indiai élményautó, másfél ezer lóerős szingapúri villanyautó, gázturbinás kínai hipergép, a Fittipaldi és az Italdesign legelső modelljei, négyajtós Mercedes GT és elektromos Lamborghini-koppintás: ezek lesznek a kedden nyíló kiállítás legfontosabb sportautói. 

Végre kiderült, melyik új modell lett az év autója 2017-ben

Archívum2017.03.07, 09:37

Az új hagyományokhoz illően a Genfi Autószalon megnyitása előtti napon hozták nyilvánosságra a zsűri értékelését. Idén a hét döntős közé két kisautó, két kompakt szabadidő-autó, egy középkategóriás és két felső-középkategóriás prémiumautó került be, villanyautók és sportkocsik ezúttal nem jutottak szerephez. Mindenki az Alfa Romeo Giuliát várta győztesnek, de a zsűri végül másképp döntött.