adatbázis

címke rss
Hihetetlen, mennyi mindent hagytak el a vonatokon tavaly

Hihetetlen, mennyi mindent hagytak el a vonatokon tavaly

2023-ban összesen már közel 21.500 darab talált tárgyat adtak le a MÁV-VOLÁN-csoportnak, amibõl több mint 12 ezer jutott vissza a tulajdonosához – áll a társaság közleményében. Ha nem lehet tudni, ki a tulajdonos, a tárgyat az adott állomáson 8 napig, azt követõen a kijelölt gyûjtõhelyeken általában 90 napig õrzik meg, a romlandó élelmiszereket pedig rövid idõ után megsemmisítik.

1986-ban talált holttestet azonosítottak Texasban

Nagyvilág2023.12.12, 11:08

A texasi hatóságok azonosítottak egy 1986-ban talált holttestet, amelyet egy tóban találtak. A modern technológia segítségével sikerült most kideríteni, hogy ki volt.

Az elmúlt 250 év híreit olvashatja az Arcanumon, most ingyen!

Tudomány2023.09.28, 13:17

Szeretné tudni, mi történt születése napján vagy egyszerûen csak rajong a történelemért? Az elmúlt 250 év újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldala néhány kattintással elérhetõ. Kereshetünk napi- vagy hetilapokban, sportújságokban és nõi magazinokban is. Az Arcanum segítségével a fotelból rengeteg információhoz juthat, ráadásul most elõfizetés nélkül kipróbálhatja.

Vége lehet a közértes blokkok gyûjtögetesének, jöhet az e-nyugta

Gazdaság2023.08.02, 12:42

A közeljövõben megkezdheti mûködését az e-nyugta rendszere. A kifejezés egy adatbázist takar, amely minden magyar fogyasztónak személyre szabottan és hosszabb ideig gyûjti a különféle vásárlásairól kiállított nyugtáit, számláit, blokkjait, jótállási és garanciajegyeit - számol be arról a Világgazdaság.

Kinyitott az Arcanum adatbázisa, ingyen belenézhet az összes újságba

Itthon2023.06.10, 23:59

Szeretné tudni, mi történt születése napján vagy egyszerûen csak rajong a történelemért? Az elmúlt 250 év újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldala néhány kattintással elérhetõ. Kereshetünk napi- vagy hetilapokban, sportújságokban és nõi magazinokban is. Az Arcanum segítségével a fotelból rengeteg információhoz juthat, ráadásul most elõfizetés nélkül kipróbálhatja.

Itt nézhet utána a kozmetikai termékek allergénjeinek

Gazdaság2023.02.21, 11:03

A Store Insider számolt be róla, hogy elérhetõvé vált a kozmetikai összetevõk adatbázisa. Az anyag jelenleg 14 nyelven érhetõ el és közel 30 ezer, kozmetikumokban használt összetevõrõl szolgáltat információt.

Elhagyta a pénzét a vonaton vagy a buszon? Így kaphatja vissza!

Itthon2023.01.06, 07:38

Tavaly tavasz óta kerülnek közös adatbázisba a MÁV-Volán-csoport vonatain és autóbuszain elhagyott tárgyak, 2022-ben összesen 18 770 darabot adtak le a vállalatcsoportnak, amibõl csaknem 11 ezer került vissza a tulajdonosához.

Négy napig ingyenesen böngészhetõ az Arcanum, a Könyvfesztivál alkalmából

Tudomány2022.09.29, 12:25

A szeptember 29-én kezdõdõ ünnepi Könyvfesztivál alkalmából bárki ingyenesen hozzáférhet az Arcanum maga nemében egyedülálló történelmi értékû archívumához, amelyben a régmúlt idõk sajtótermékei, és más egyéb historikus dokumentumok lelehetõk fel.

Ötvenezer pókfajt ismerünk és még ugyanennyi lehet a világban

Tudomány2022.04.07, 14:26

A World Spider Catalog szerdán bejelentette, hogy a legfrissebb kutatások és az adatok elemzése alapján jelenleg mintegy 50 ezer különbözõ pókfaj mászkálhat a Földön. Ám ez még nem a jéghegy csúcsa: a szakemberek szerint további 50 ezer rejtõzködhet még a világban.

Ott következik az Arcanum, ahol a világ legnagyobb keresõmotorjának véget ér a tudása

Gazdaság2022.01.31, 13:40

Biszak Sándor alapító és cégvezetõ mesélt a családi vállalkozásként mûködõ, és az elsõsorban a több száz évre visszamenõleg fellelhetõ dokumentumok digitalizálásával foglalkozó, mesterséges intelligenciát is felhasználó Arcanum csodabirodalmáról, amely lassan kinövi a többemeletes családi ház munkahelyi és raktározási kereteit.

November 4. - Új 1956-os online adatbázist tesz elérhetõvé a Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Tudomány2021.11.04, 12:11

Új 1956-os adatbázist tesz online elérhetõvé a forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

70 millió AT&T ügyfél adataival házalhat a sötét weben egy hackerbanda

Gazdaság2021.08.23, 11:21

Egy adatvédelmi csoport információi szerint egy hírhedt hackercsoport több mint 70 millió AT&T-ügyfél magánjellegû adatait árusítja a világháló illegális oldalain, összesen 1 millió dollár értékben, habár ezt a telekommunikációs multinacionális vállalat is cáfolja. A részletekrõl a Business Insider számolt be.

A koronavírus több ezer halottját titkolták el Romániában

Nagyvilág2021.05.14, 12:39

Romániában jelentõs eltéréseket talált az egészségügyi minisztérium szakértõi bizottsága a koronavírusnak tulajdonított haláleseteket összegzõ, különbözõ intézmények által vezetett adatbázisok között - derült ki pénteken, amikor a tárca honlapján közzétették a testület jelentését.

Ezért számítanak ritkának a kék színû virágok

Tudomány2021.03.29, 20:32

A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem - állapította meg egy nemzetközi szakemberekbõl álló kutatócsoport, amely szerint a kék festékanyag elõállításának nehézsége, valamint a beporzók színérzékelése is szerepet játszik a kék virágú növényfajok ritkaságában.

Megoldották az evolúció egyik nagy rejtélyét

Tudomány2021.01.29, 19:33

A virágos növények eredetére világít rá egy új nemzetközi tanulmány: svájci, svéd, brit és kínai kutatók egy a tudományt már Darwin óta foglalkoztató rejtélyt oldottak meg.

Legyõzhetõ -e a terrorizmus a matematika segítségével?

Tudomány2020.08.13, 20:54

Korábban már írtunk a matematikai módszerekkel dolgozó Kim Rossmo nyomozóról, aki sorozatgyilkosságok felderítésére specializálódott. Úgy tûnik, hogy a terroristákat is vissza lehet szorítani a matematika segítségével.

Így válhatnak aranybányává az adatbázisok

Gazdaság2020.07.08, 14:37

Nem kell programozónak lenni ahhoz, hogy napi szinten és megszámlálhatatlan helyen, helyzetben találkozzunk a digitalizációval – és ezzel szoros összefüggésben az adatgazdasággal. Sokunknak fel sem tûnik, hogy egy hétköznapi tranzakció során hányféle adatot adunk meg valamely hivatalnak, pénzügyi szolgáltatónak vagy alkalmazás-fejlesztõnek. Ráadásul nemcsak személyes adatainkról van szó: adatok ezrei vesznek körül bennünket a munkahelyi belépéstõl, a tömegközlekedésen át a kártyás vásárlásokig, az internetes kereséstõl a közösségi média kedveléseken át a zene letöltésekig. Ezek az adatok együttvéve olyan profilt alkotnak rólunk, ameely ...

Adatbázis építésére használhatja Hadházy Ákos a konzultációs íveket

Itthon2020.06.23, 19:26

Törvényt sérthetett Hadházy Ákos független parlamenti képviselõ - írja a Magyar Nemzet, a lap értesülése szerint ugyanis nem jelezte Kövér László házelnöknek, hogy egy alapítványt mûködtet, amellyel jelenleg a nemzeti konzultációs íveket gyûjti be. Korábban már többször is felmerült, hogy az egykori LMP-s politikus adatbázis-építésre használhatja a lakossági adatokat.

Európai zenei adatbázis épül a múlt kísérleti zenéire

Kultúra2020.06.23, 13:53

Az 1957 és 2000 közötti idõszak nem demokratikus rendszereiben született, részben eddig ismeretlen kísérleti és underground zenei tartalmakat teszi elérhetõvé egy új projekt. 

A BCG-vakcina nem ad bizonyított védettséget a koronavírus ellen

Tudomány2020.04.15, 11:09

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs bizonyíték arra, hogy a tuberkulózis ellen a gyermekkorban beadott védõoltás (BCG) megvédené az embereket a Covid-19 nevû vírussal szemben - olvasható a honlapjukon közzétett tájékoztató szerint.

Babakocsit, mûlábat, íjfelszerelést felejtettek az utasok a vonatokon tavaly

Itthon2020.02.11, 11:43

Közleményt adott ki a MÁV arról, hogy 2019-ben mennyi és milyen tárgyat hagytak az utasok a vonatokon.

2020-ra mûködõképes lesz az európai nyílt hozzáférésû tudományos felhõ

Tudomány2019.11.26, 21:03

A European Open Science Cloud (EOSC, Európai Nyílt Tudományos Felhõ) megvalósítása az Európai Bizottság támogatásával kezdõdött 2015-ben. Az elképzelés lényege, hogy az európai kutatók szabadon hozzáférhessenek a kutatási-fejlesztési munkák folyamán összegyûlt hatalmas adatmennyiséghez.

Kásler Miklós: Tovább bõvül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa

Itthon2019.10.16, 11:54

Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy tovább bõvül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisa. 

A nyomozás folytatását kérvényezi a józsefvárosi választási iroda az ellenzéki adatbázis-építés ügyében

Itthon2019.10.03, 16:40

Ahogy arról korábban az Origo több cikkben is beszámolt, a józsefvárosi polgármesterjelölt, Pikó András kampánycsapata illegális választói adatbázist építhetett az ajánlóívek alapján. A Magyar Nemzet által publikált dokumentumok közzététele után a józsefvárosi választási iroda rendõrségi feljelentést tett, s egy külön eljárást indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is. Ez utóbbit a helyi választási bizottságban az ellenzék is támogatta. Most azonban váratlanul a rendõrség megszüntette a nyomozást az ellenzék polgármesterjelöltjének kampánycsapata által több jel szerint elkövetett választási szabályszegéés, ...

Adatbázisban lehet rákeresni a trianoni menekültekre

Tudomány2019.05.31, 15:11

Az MTA Lendület programjának Trianon 100 Kutatócsoportja egy több mint 15 ezer névbõl álló adatbázist publikált. Ez nemcsak az 1918 és 1928 között Magyarországra érkezett menekültek nevét, de a korábbi lakóhelyüket, foglalkozásukat és a Magyarországra érkezésük helyét is kereshetõ formában tárja a nagyközönség elé.

„Szaporodókész” nõket is listázott a rejtélyes adatbázis

Techbázis2019.03.13, 08:54

Nem tudni, hogy kihez tartozik a közel kétmillió kínai nõt listázó adathalmaz.

Három felesége volt a kínai férfinak, most börtön várhat rá

Archívum2019.01.18, 10:23

Csúnyán lebukott az a férfi, aki Kína három különbözõ tartományában házasodott meg három különbözõ nõvel. A feleségek nem tudtak egymásról, pedig egy kilométeren belülre költöztette õket. 

Az üzleti partnerek ellenõrzésének fontosságára figyelmeztet a NAV

Gazdaság2018.10.26, 12:41

Egy vállalkozás szabályos és biztonságos mûködéséhez tájékozódni kell a leendõ üzleti partnerek megbízhatóságáról. Adóellenõrzéskor akár komoly hátrány is érheti azokat, akik nem járnak el kellõ körültekintéssel üzletfelük, beszállítóik kiválasztásakor. A NAV adatbázisokkal, lekérdezhetõ nyilvántartásokkal segít a tájékozódásban.

Itt a valaha volt legnagyobb csillagadatbázis

Tudomány2018.04.26, 12:00

A korábbiaknál csaknem ezerszer több csillag térbeli helyzetét és mozgását ismerhetik meg a kutatók, minden eddiginél pontosabb háromdimenziós térkép készülhet a Tejútrendszerrõl.

Adatbázist építenek a Soros-szervezetek

Itthon2018.03.28, 09:46

Adatbázist építenek a Soros-szervezetek Magyarországon – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelõs államtitkár szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A Soros-szervezetek arra használták a tranzitzónát, hogy adatbázist építsenek

Itthon2018.03.26, 17:08

A Soros-szervezetek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kerítést és ezzel Magyarország és egész Európa biztonságát támadják - jelentette ki a Fidesz országgyûlési frakciójának vezetõje hétfõn Röszkén.

A világ legnagyobb vásárlói adatbázisát építené ki a Barion

Gazdaság2017.12.13, 11:49

Hatmillió euró, csaknem kétmilliárd forint külföldi befektetéshez jut a Barion Payment Zrt. a cseh alapítású Home Credit Group lakossági pénzügyi szolgáltatótól. A jelenleg internetes bankkártya elfogadásból élõ hazai startup a vásárlásokból begyûjtött adatvagyonnal jutna további bevételekhez.

Felrobbant a legnagyobb állásportál

Gazdaság2017.10.20, 10:30

Majdnem minden szakterületre elért a munkaerõhiány a profession.hu felmérése szerint, az állásközvetítõ portálon 2017 harmadik negyedévében meghirdetett 35 ezer állás új rekordot jelent. Éves összehasonlításban 17 százalékkal nõtt a harmadik negyedévben a portálra feltöltött álláshirdetések száma, s majdnem 45 ezer új munkakeresõ regisztrált.

Biztos, hogy nincs köztartozása? Legyen biztos!

Archívum2017.03.28, 11:14

Ahhoz, hogy valaki folyamatosan szerepeljen a köztartozásmentes adózói adatbázisban, az adókötelezettségeket határidõben teljesítenie kell. Érdemes idõrõl idõre ellenõrizni, hogy nincs-e valamilyen elmaradás, ami kizárja a KOMA tagságot.

Több millió beteg adatait árulja egy hacker

Techbázis2016.07.19, 17:21

Több mint tízmillió páciens adatait lopta el egészségügyi intézményektõl az a hacker, aki az adatbázist most a fekete piacon árulja. Ha egy kórház nem hajlandó fizetni, errõl értesíti az érintett pácienseket is, így helyezve még nagyobb nyomás alá az intézményt.

Ne csak a csúcsát, a teljes jéghegyet mutasd

Gazdaság2016.05.18, 14:47

Aki a Magyarországon mûködõ mintegy 11 ezer sajtótermékrõl keres nyilvános, de csak nehezen kikutatható információt, annak összesen egy szakadatbázisban van esélye mindent egy helyen és frissítve megtalálni. Bár az öt éve mûködõ Whitereport szolgáltatása részleteiben korábban is létezett a piacon, ilyen átfogó mûködésben nincs vetélytársuk. Áprilisban a Collision technológiai konferencián jártak New Orleansban, életükben elõször vettek részt startupos eseményen.

Csillag kisokos segít a hotelválasztásban

Travelo2017.10.18, 12:23

Kampányt indít a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Hotelstars védjegyrendszer megismertetésére, hogy felhívja a magyar utazóközönség figyelmét a tudatos szállodaválasztásra.

Harrison Fordot élettárson okozott testi sértés gyanúja miatt tartóztatták le?

Life.hu2016.04.11, 15:26

Nem minden az, aminek látszik: a Huntington Beach rendõrségi adatbázisa szerint Harrison Fordot nemrég letartóztatták, ám nemrég kiderült, csak véletlenül és figyelmetlenségbõl maradt a színész neve a rögzített bûnözõk között.

Több millió szavazó adatai szivárogtak ki az internetre

Techbázis2015.12.29, 16:22

Több millió amerikai választópolgár adatai váltak nyilvánossá, köztük az is, hogy kikre szavaztak az elmúlt 15 évben. Még nem tudni, hogy ki és milyen célból gyûjtötte az információkat. Ez lehet az amerikai Kubatov-lista. 

Többmillió Hello Kitty-rajongó adata volt védtelen

Techbázis2015.12.22, 13:00

Teljesen védtelenül hagyta egy rajongóknak szóló weboldal adatbázisát a Sanrio, a Hello Kitty márka tulajdonosa. Több mint hárommillió felhasználó adatait lophatták volna el hackerek.

Nem ismeri fel a párkányára szállt madarat? Keresse meg hazánk elsõ online madártárában!

Travelo2017.11.27, 13:49

Elérhetõvé tette az interneten Magyarország madárfajainak részletes adatbázisát a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A felhõk fölött más az élet

Gazdaság2015.06.08, 20:07

A világ legnagyobb online viszonteladója óriáscégekkel társult, hogy meghódítsa a 16 milliárd dolláros felhõ alapú szolgáltatási piacot.

Kamu a Twitter negyede

Techbázis2015.06.04, 14:33

A Twitter összes tartalmának több mint negyede hamis információkra épül.

Algoritmusokkal vadászik a NAV az adócsalókra

Gazdaság2015.03.17, 18:33

Kilencmilliárd forintnyi uniós forrásból fejlesztett informatikai rendszert az adóhatóság. 12 ezer DVD-nyi egységes adatbázist kezelnek, az adócsalókat, sõt a potenciális csalókat algoritmusokkal szúrják ki.

Emberek és bõrszínek: elkészült a világ elsõ bõrtónus-térképe

Life.hu2014.12.29, 17:00

Angelica Dass brazil fotós nem mindennapi ötlettel állt elõ: fel akarja térképezni a világ összes bõrtónusát, hogy az emberek ne csupán „fekete-fehérben" gondolkodjanak a bõrszínekrõl.

Számlának tûnõ webreklámajánlattal házal egy cég

Archívum2014.12.10, 10:46

Nettó 35 ezer forintot szeretne kérni egy webes reklámtárhelyért egy portál és az ahhoz tartozó cégadatbázis új gazdája, aki már 3000 vállalatnak postázta ajánlatát - értesült az Origo. Kiderült, ugyanezt tette már 2011-ben is a cég jogelõdje.

Mindent tudni akarnak a használt autókról

Auto2014.08.18, 07:30

A jövõ év végére elkészülhet a jármûtörténeti adatbázis, legalábbis Knezsák István az Autós Nagykoalíció elnöke reálisnak tartja ezt a menetrendet.

Minden út Rómába vezet: 2600 év pár percben

Tudomány2014.08.01, 15:25

Minden út Rómába vezet. Ezt a mondást erõsítik most meg azok a szociológusok és antropológusok, akik híres emberek születési és halálozási helyének is idejének elemzésével vizsgálták az emberiség kultúrtörténetének hálózati jellegét. Az adatokból egy 2600 évet felölelõ videó is készült.

Nagy ötlet: civil könyvkritika

Archívum2013.12.05, 10:38

Ha valaki már gyerekkorban hozzászokik ahhoz, hogy olvasson, és arra is kíváncsi, hogy a barátai mit olvasnak, és mi a véleményük az olvasott könyvekrõl, annak elég sok idejét emésztheti fel, míg sok-sok beszélgetésbõl összeáll a fejében a legnépszerûbb könyvek listája. Hacsak…

A szemész is megnézheti az urológiai leletet

Gazdaság2013.11.25, 15:43

A jövõben minden kezelõorvos hozzáférhet a páciense kórtörténetéhez. Ez akár életet is menthet, ha jól használják, de elvileg benne van a visszaélés lehetõsége is. Ez utóbbit ellenõrzésekkel szûrnék ki.

A baloldalt sejti a Fidesz a félrement köszönõlevelek mögött

Itthon2013.09.04, 17:06

Rosszindulatúan visszaéltek azoknak az adataival, akik annak ellenére kaptak köszönõlevelet Orbán Viktortól, hogy nem írták alá a rezsicsökkentési aláírásgyûjtõ íveket. "Nem csodálkoznánk azon, ha ez a bukott baloldal tudatos akciója lenne." Ezt írta a Fidesz sajtóosztálya az Origo kérdéseire.  Az is kiderült, hogy akik eddig kaptak levelet, újabbra is számíthatnak: fideszes fórumokra fogják hívni õket.

Orbán mindenkinek köszöni, ha kell, ha nem

Itthon2013.09.04, 09:16

Köszönõlevelet kapnak Orbán Viktortól a rezsicsökkentést aláírásukkal támogató állampolgárok. A szokásos harcos retorikával megfogalmazott levelek kiküldésébe azonban hiba csúszhatott, olyanok is megkapták, akik nem írtak alá semmit.

Feltárul a piszkos pénz rejtélye

Nagyvilág2013.04.05, 10:36

Az egész világot behálózzák a hatalmas összegeket megmozgató offshore-cégek, amelyek titkain most rést ütött egy nemzetközi újságíró-hálózat. Példátlanul nagy adattömeg került a birtokukba több tízezer offshore-cég valódi tulajdonosáról, akik között sok befolyásos ember van. Itt a nemzetközi kutatómunkáról szóló angol nyelvû cikk rövidített magyar fordítása.

Így mûködnek a Kubatov-listák a gyakorlatban

Itthon2012.12.17, 14:18

A Fidesz hivatalosan mindig cáfolt adatbázis-építésének újabb bizonyítéka került fel vasárnap az internetre:  a 2009-es pécsi idõközi polgármester-választásról készült videón Kubatov Gábor pártigazgató és a párt pécsi kampányfõnökének utasításai alapján listázzák a helyi választókat az aktivisták.

Mesterházy-listákat emlegetett Kubatov Gábor

Itthon2012.09.20, 09:59

A demokrácia egyik legszebb folyamatának tartja Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, hogy a párttagok aláírásgyûjtés és adatbázis-építés közben a szimpatizánsokkal beszélgetnek. Szerinte a jogszerû adatbázis-építés nem egy kivetendõ és antidemokratikus dolog, és szerinte minden párt épít adatbázisokat. "Ha vannak Kubatov-listák, vannak Mesterházy-listák és Vona Gábor-listák is" - fogalmazott a pártigazgató.

SZÉP-kártyások adatai szivárogtak ki

Techbázis2012.05.07, 12:14

Egy magyar informatikai portálon egy olyan hiperlinket publikáltak, amelyben a Széchenyi Pihenõkártyával fizetett tranzakciók adatai, többek közt SZÉP-kártyával vásárlók e-mail címei voltak olvashatók. Az innen kinyert adatokkal adathalász támadást lehetett volna indítani, a kártyatulajdonosok nevében azonban ezek birtokában sem lehetne vásárolni, mivel a kártyák számait a lista nem tartalmazta.

Pornófilmbe rejtette titkos adatait az al-Kaida

Techbázis2012.05.03, 08:14

Az al-Kaida terrorszervezet vezetésétõl származó dokumentumok garmadát találta meg a német rendõrség egy letartóztatott férfi memóriakártyáján. Az adatbázis nem volt titkosítva, csak egy pornófilmbe rejtették el a több mint száz szövegfájlt..

Nyolc fõvárosi könyvtár katalóguscédulája lett kereshetõ a neten

Kultúra2011.10.25, 18:21

Mintegy 173 ezer digitalizált katalógustételbõl álló adatbázist tett elérhetõvé közös internetes portálon nyolc fõvárosi múzeumi könyvtár. A projekt 72 millió forint uniós támogatással valósult meg.

Hitler és pucér nõk vázával: nácik kedvenc képeirõl nyílt online adattár

Kultúra2011.10.21, 16:11

Több mint tízezer olyan mûalkotás fotója vált nyilvánossá egy csütörtökön élesedett online adatbázisban, amely azt mutatja be, milyennek akarta a náci államvezetés a kortárs német mûvészetet. A nácik a tájképeket és az erotikus témájú mûveket szerették a legjobban, ugyanakkor sokkal nagyobb sikert értek el akkor, amikor az általuk elkobzott és elfajzottnak ítélt mûvekbõl rendeztek gúnyos propagandakiállítást. Az is kiderül az adattárból, hogy melyik náci vezetõ mennyit költött, és pontosan melyik képet vásárolta meg.

Napi Gazdaság: Központi adatbázis készül az autók elõéletérõl

Auto2011.10.10, 08:20

Biztosítók és a javítók töltenék fel az adatokat a használt autók kártörténetét rögzítõ adatbázisba. A készülõ rendszerben átláthatóbbak lennének az autóbeszámítások is. Az autós szervezetek emellett Büntetõ törvénykönyvbe foglalnák a kilométeróra visszapörgetését.

Választási években megugrik a közbeszerzések száma

Gazdaság2011.07.26, 14:13

2004 helyett 2044. év, 2001 helyett 1002. év - ehhez hasonló hibákba ütközött közbeszerzési kiírásokban a Budapesti Corvinus Egyetemen mûködõ Korrupciókutató-központ, amely az állami beszerzésekrõl állít össze adatbázist. A nem végleges, úgynevezett "béta" adatbázis adatai rámutatnak, hogy 1996 és 2011 között a választási években kiemelkedik a közbeszerzések száma, a 2010-es évben pedig extrém sok volt a közszféra beszerzése.

"A vevõk miatt tekerjük vissza a kilométerórát" - állítják az autókereskedõk

Auto2011.07.07, 19:49

Folyamatos szigorításokkal próbálnák akadályozni az autók kilométeróráját visszatekerõ csalókat. Elsõ lépésben az adásvétel és a mûszaki vizsga során rögzítik majd az óraállást egy központi adatbázisban, amelyet egyes ötletek szerint a szervizek, a biztosítók, de még az igazoltató rendõrök is tovább bõvíthetnének. A használtautó-kereskedõk a vásárlókat hibáztatják, és tiltakoznak ellene, hogy a "bugyijukban turkáljanak".

Digitálisan kereshetõk a második világháborúban eltûnt mûkincsek

Kultúra2011.05.06, 18:59

Bárki szabadon kutakodhat abban a digitális adatbázisban, amelyet az Egyesült Államok Nemzeti Levéltára fejlesztett ki a második világháborúban eltûnt mûkincsek megtalálására.

Engedélyköteles lehet a beágyazott linkek alkalmazása

Archívum2010.07.04, 20:21

Noha a magyar bíróságok elõtt még nem volt az úgynevezett beágyazott linkekkel kapcsolatos ügy, alkalmazásuk esetén megvalósulhat az engedélyköteles felhasználás - figyelmeztet a Sár és Társai Ügyvédi Iroda szakértõje.

Kisebb problémákat talált a pártok adatbázisaiban az ombudsman

Itthon2010.06.11, 16:45

Az MSZP, a Jobbik és az LMP adatkezelésében is talált problémákat az adatvédelmi biztos, aki a választási kampány során használt adatbázisokat vizsgálta. A biztos közleménye szerint jogszerûtlen adatbázisokra nem bukkant, de szinte minden pártnál tett néhány javaslatot az adatkezelés megváltoztatására.

Feljelentette az MSZP-t választási adatbázisa miatt az OVB

Itthon2010.04.13, 21:38

Nem talált bizonyítható jogsértést, de bûncselekmény gyanúja miatt büntetõfeljelentést tett az Országos Választási Bizottság az MSZP választási adatbázisával kapcsolatban. Az MSZP szóvivõje közölte: nincs titkolni valójuk, és állnak a nyomozás elébe. Közben a Legfelsõbb Bíróság megváltoztatta az OVB korábbi döntését, amely a Fidesz állítólagos adatbázisát marasztalta el.

Elutasított egy MSZP-adatbázis miatti kifogást az OVB

Itthon2010.04.09, 23:19

Érdemi vizsgálat nélkül utasított el egy kifogást az Országos Választási Bizottság, mert a kifogást tevõ nem jelölte meg, milyen jogszabálysértés történt. A kifogás az MSZP állítólagos illegális választói adatbázisa miatt érkezett az OVB-hez.

Egy bájttal anonimizál a Yahoo

Archívum2009.01.05, 17:21

Három hónap után törölné a felhasználók azonosítására alkalmas adatokat a Yahoo. Egyes szakértõk szerint a bejelentés kamu, a névtelenített adatsor is árulkodó nyomokat tartalmaz. Más szakemberek szerint viszont jó irányba tett lépést az internetes cég.

Már 30 ezer faj látható az Élet Enciklopédiájának oldalain

Archívum2008.03.03, 17:22

Mintegy 30 ezer növény- és állatfaj adatai már elérhetõk minden idõk legnagyobb biológiai adatbázisában. Az Encyclopedia of Life folyamatosan bõvülõ internetes oldalain a tervek szerint a ma ismert körülbelül 1,8 millió élõ faj kap helyet. Az indulásnál az óriási érdeklõdés miatt az oldal nem bírta a terhelést, ezért csak a hétvégén vált ténylegesen elérhetõvé.

Közös környezetvédelmi adatbázist akar Brüsszel

Archívum2008.02.07, 07:16

Az Európai Bizottság (EB) azt javasolja, hogy az EU hozzon létre átfogó, összeurópai környezetvédelmi adatbázist (Shared Environmental Information System, SEIS), amelybe összegyûjtenék és az internetrõl elérhetõvé tennék az EU többtucatnyi környezetvédelmi jelentésgyûjtõ rendszerében keletkezõ információkat - írja a Napi Gazdaság.   

Tenyérmintát is tárolna az új FBI-adatbázis

Nagyvilág2007.12.23, 17:54

Az FBI egymilliárd dollárt szán egy új, óriási biometrikus adatbázis létrehozására. A tíz év alatt kiépítendõ rendszerben az ujjlenyomatok mellett a szem szivárványhártyájáról, az arcformáról és a tenyér mintájáról is tárolnának adatokat.

Magyar Rádió: hangfelvétel bizonyítja a Fidesz adatbázis-építését

Itthon2007.10.24, 19:24

A Magyar Rádió Krónika címû mûsorának szerda esti adásában bejátszottak egy hangfelvételt, amelyet a rádiómûsor bizonyítéknak nevezett annak a korábbi hírének alátámasztására, hogy mégis épít adatbázist a Fidesz. A hangfelvételen elhangzik: nem az aláírások gyûjtése az elsõdleges cél, hanem az adatbázis frissítése.

Vádemelést javasolnak a gyulai adatbázis ügyében

Itthon2007.03.20, 17:54

Egy év nyomozás után vádemelési javaslattal továbbította a rendõrség annak az ügynek az iratait, amelyben két férfit gyanúsítanak személyes adatokkal való visszaéléssel. A tavalyi kampályidõszakban az egyik férfi gépén olyan adatbázist találtak, amely a választópolgárok politikai meggyõzõdésére is utalt.

Eltûnt, majd megkerült az EMMA

Techbázis2007.01.09, 13:51

Megszûnt, majd néhány nap múlva újra mûködött a hazai munkaügyi adatbázis.

A legnépszerûbb fényképezõk a Flickren

Archívum2006.08.22, 13:23

Egy felhasználó május óta figyeli a népszerû webkettes képmegosztó oldalra feltöltött fényképeket: napi tízezer kép adataiból érdekes adatbázist készített, amelybõl kiderül, jelenleg melyik fényképezõ legnépszerûbb a felhasználók körében.

E-mailek kerültek elõ a gyulai adatbázisról

Itthon2006.03.22, 17:45

E-mailek bizonyítják, hogy a Fidesznek köze volt a 8 ezer nevet tartalmazó gyulai adatbázishoz - állítja Tóth Sándor, a városi MSZP-szervezet alelnöke, aki az [origo]-nak azt mondta, a leveleket azért most hozták nyilvánosságra, mert a stratégia része napirenden tartani az ügyet, amelyben az Országos Választási Bizottság is feljelentést tett. Az ügyben érintett fideszes politikusok tagadják, hogy közük lenne bármilyen illegális adatbázishoz.

Nyomoznak a szolnoki adatbázis ügyében

Itthon2006.03.22, 17:56

Személyes adattal való visszaélés vétségének gyanúja miatt az ügyészség nyomozást rendelt el az MSZP szolnoki irodájában március elején történt adatkezelés ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fõügyészség sajtószóvivõje szerdán.

MSZP: A Fidesszel levelezett a gyulai adatbázis kezelõje

Archívum2006.03.20, 18:48

A Fidesz országgyûlési képviselõjelöltjével, Tóth Imrével levelezett az a munkatárs, akinek irodai számítógépén, a választópolgárok adatbázisát találták Gyulán - közölte hétfõn Tóth Sándor az MSZP gyulai elnöke.

Tagadja a Fidesz az adatbázisról szóló vádakat

Itthon2006.03.17, 17:14

Tagadja a Fidesz, hogy köze lenne ahhoz a 16 ezer nevet tartalmazó adatbázishoz, amelyet a gyulai polgármesteri hivatal egyik alkalmazottjának a számítógépén találtak. Gyula szocialista alpolgármestere viszont továbbra is állítja: a pártszimpátiát is tartalmazó adatbázis egy része a helyi fideszes képviselõ munkatársától érkezett. Az ügy kapcsán az Országos Választási Bizottság jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt büntetõfeljelentést tett.

Feljelentés a rejtélyes gyulai adatbázis miatt

Itthon2006.03.17, 08:14

Büntetõfeljelentést tesz Országos Választási Bizottság (OVB) annak kapcsán, hogy pártszimpátiát is tartalmazó adatbázist találtak a gyulai polgármesteri hivatal egyik alkalmazottjának a számítógépén. Az OVB szerint fennáll a jogosulatlan adatkezelés gyanúja. A férfi a 8300 nevet tartalmazó adatbázist állítólag a Fidesz helyi jelöltjének munkatársától kapta.

Az MSZP elismerte az illegális adatokat

Itthon2006.03.10, 18:07

Elismerte a szolnoki MSZP elnöke, hogy egyik aktivistájuk "illetéktelen adatkezelést" végzett. Erre azután került sor, hogy a Fidesz azt állította, hogy a szocialisták illegális adatbázist mûködtetnek a választókról.

Közös adatbázissal védekeznek a mobilszolgáltatók

Gazdaság2006.01.03, 12:29

Közös adatbázist hoznak létre a hazai mobilszolgáltatók, hogy kizárják az adósságot felhalmozó ügyfeleket. A listára azok kerülnek fel, akik számára bármely szolgáltatónál korlátozták a szolgáltatást, adósságok miatt - írja a Népszabadság. Az érintetteket levélben tájékoztatják, ha bekerültek a nyilvántartásba.

A magyarok 32 százalékának van internete

Gazdaság2005.09.05, 13:28

A rendszeresen internetezõk koffeinfogyasztása nem haladja meg a lakossági átlagot - olvasható a GFK és a Szonda Ipsos közös, internetezéssel kapcsolatos szokásokat felmérõ kutatásában. Az adatbázisból kideríthetõ az is, hogy a legintenzívebb internethasználók milyen más egyéb fórumokon tájékozódnak: rádiót hallgatnak, TV-t néznek vagy újságot olvasnak-e inkább.

Népszerû az online családfaépítés

Itthon2005.08.12, 08:33

Az elsõ hónap alatt tíz és fél ezren regisztráltak az Oktatási Minisztérium és a Magyar Országos Levéltár együttmûködésével létrehozott csaladfa.emlekezet.hu weboldalon - írja a Népszabadság. A feltöltött adatokat csak az látja, aki föltette, tehát nyilvános családtörténeti adatbázis egyelõre nem jön létre.

Nyári gyerektáborok adatbázisa a neten

Archívum2005.06.01, 09:54

Online adatbázis készült a hazai nyári táborokról, készítõi szerint a folyamatosan bõvülõ vakációs programgyûjtemény minden korosztálynak szolgál táborozási tippekkel.  

Online adatbázis a "diplomagyárak" ellen

Archívum2005.03.09, 08:29

Új, központi adatbázist indított az amerikai kormány az ország akkreditált oktatási intézményeirõl. A kereshetõ online lista létrehozását a "diplomagyárak" elszaporodása indokolja.

Interneten a holokauszt-lista

Nagyvilág2004.11.25, 14:28

Hosszas adatgyûjtés és kutatómunka után az izraeli Yad Vashem intézet az interneten közzétette a holokauszt áldozatainak listáját, amely egyelõre a teljes névsor felét tartalmazza, közel 3 millió nevet és a hozzátartozó személyes adatokat. Számos magyar áldozat is található az igen jól kereshetõ adatbázisban. A listát folyamatosan bõvítik.

Elkészült a legteljesebb kétéltû-védelmi adatbázis

Tudomány2004.10.18, 12:20

Immár közel 30 éve tudjuk, hogy a világ kétéltûállománya rohamos fogyásnak indult. Ez a tény önmagában nem is lenne meglepõ, hiszen számos más állatcsoportról tehetünk hasonlóan szomorú megállapítást. A békák, gõték, szalamandrák esetét az teszi különlegessé, hogy egyed- és fajszámcsökkenésüket nem csak olyan területeken figyelték meg, ahol az élõhelyek romlása, pusztulása világosan érzékelhetõ, hanem védett nemzeti parkokban, az embertõl viszonylag távolabb esõ vidékeken is. A misztikusnak tûnõ kihalás okait számos kutatócsoport próbálta feltárni.

Adatbázisból lopja a címeket az új Mydoom

Techbázis2004.08.05, 12:42

A MyDoom nevû internetes féreg legújabb, Q jelû variánsa a Yahoo People Search nevû, felhasználók e-mail és honlap-címeit tartalmazó adatbázisából szerzi be a saját maga terjesztéséhez felhasznált e-mail címeket.

Képzõmûvészeti adatbázis az interneten

Techbázis2004.03.24, 11:24

Megújult a több ezer mûvészeti reprodukciót tartalmazó, Képzõmûvészet Magyarországon címû portál. A honlapon jól kereshetõ adatbázisban jelenleg több mint 400 hazai alkotó mûvei böngészhetõk.

Engedély nélkül használja az IM adatbázisát egy cég

Itthon2004.01.22, 17:36

Engedély nélküli munkára keres embert egy budapesti cég. Az Uniós Cégadat-feldolgozó és Nyilvántartó Közös Vállalat adatbiztosi munkát ajánl. A cég állítása szerint 430 ezer cég adatait kell kezelni, amelyeket az Igazságügyi Minisztérium (IM) adatai alapján tartanak nyilván. Az IM szerint azonban ilyen nevû cég nem kapott engedélyt a tárca adatbázisának használatára.

Elkészült a számhordozhatósági-adatbázis

Techbázis2003.08.22, 12:01

Üzemképes a telefonszámok hordozhatóságának megvalósításához szükséges központi referencia adatbázis, jelentette be közleményben a Hírközlési Felügyelet (HíF).

Újabb vád a Morpheus fejlesztõje ellen

Techbázis2003.06.04, 14:00

Az amerikai hanglemezipari szövetség újabb pert indított a Morpheus fájlmegosztót fejlesztõ cég ellen. A vád, miszerint a StreamCast illegális zenei adatbázist épít, egy még el sem indult szolgáltatás ellen irányul.

Egységes foglalkoztatási adatbázist hoznak létre

Gazdaság2003.01.28, 09:47

Az idén megkezdik annak az országosan egységes adatbázisnak a kiépítését, amely valamennyi munkavállaló esetében tartalmazza majd a munkaviszonyra vonatkozó adatokat - közölte Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Az adatbázis létrehozására 1,5-2 milliárd forintot szán a szaktárca.

Százmilliós csalások bankok ellen

Itthon2003.01.20, 15:45

Rekordösszegû, több százmilliós csalást követett el bankok kárára egy bûnözõi csoport - írja  a Magyar Hírlap. A bûnbanda egyik külföldre szökött tagja egymaga 400 millióval rövidített meg több pénzintézetet. A lap által megkérdezett bankárok szerint ingatlanfedezettel felvett kölcsönök állhatnak az ügy hátterében. A Bankszövetség szerint a védekezéshez közös adatbázisra lenne szükség, létrehozásának azonban jogi akadályai vannak.

Kortárs színházi adatbázis az interneten

Techbázis2002.08.29, 10:06

Online magyar színházi adatbázis indult. A honlapon többek közt hírek, valamint vonatkozó pályázatokhoz és fesztiválokhoz kapcsolódó információ található.

Online Shakespeare-központ indult

Techbázis2002.04.16, 10:15

Az íróval kapcsolatos átfogó adatbázisokat, a jelenleg is folyó kutatás újdonságait, linkgyûjteményt és sok mást kínál egy nemrégiben indult honlap.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ