állatfaj

címke rss
Már nem láthatjuk természetes élőhelyén a kék arapapagájt

Már nem láthatjuk természetes élőhelyén a kék arapapagájt

A Rio című rajzfilmből is ismerhetjük a kék arapapagájt, azaz a Spix arát. Ám ezt az állatot már nem láthatjuk többé természetes élőhelyén, fogságban pedig kevesen élnek ahhoz, hogy a fajt fenn lehessen tartani.

Állatkerti világtanácskozás Budapesten

Tudomány2018.05.01, 15:34

Budapesten találkoznak április 30. és május 4. között a világ állatkerti szervezeteinek vezetői, akik az ötnapos világtanácskozás kísérőprogramjai során megismerhetik a budapesti és veszprémi állatkerteket, valamint a Hortobágyi Nemzeti Parkot is. Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a szakmai eszmecsere keddi nyitó ülésszakán emlékeztetett arra, hogy a budapesti állatkert nemcsak az általa őrzött állatairól híres, hanem mintegy kéttucatnyi műemlék épületéről is.

A zsiráf hivatalosan is felkerült a fenyegetett állatok listájára

Tudomány2016.12.08, 08:43

A világ egyik legismertebb állata, a zsiráf is felkerült a Természetvédelmi Világszövetség most frissített Vörös Listájára, amely a kihalás által fenyegetett állatfajokat sorolja fel.

Három új törpemakifajt fedeztek fel Madagaszkáron

Tudomány2016.04.17, 08:07

Három új törpemakifajt fedeztek fel a Német Főemlőskutató Intézet munkatársai Madagaszkár szigetén.

Művészi alkotások palacsintatésztából

Life.hu2014.05.21, 12:02

Még egy ok, hogy még jobban szeressük a palacsintát: Nathan Shields matematikatanár és illusztrátor palacsintából formázta meg gyermekei tanulnivalóit – és még sok minden mást is.

Új állatokat fedeztek fel Ausztráliában

Tudomány2013.10.28, 12:58

Észak-Ausztrália elszigetelt, szinte járhatatlan területen három új gerinces állatfajt fedeztek fel a kutatók. Ezek a fajok az "elveszett világként" emlegetett területen évmilliókig elszigetelten éltek, és rendkívül jól alkalmazkodtak a körülményekhez. A kutatók azt gondolták, hogy Ausztrália élővilága már meglehetősen jól fel van térképezve.

Nem túl félelmetes a tazmániai ördög

Life.hu2012.09.07, 21:26

Takaróba csavarva érkezett a pici tazmániai ördög a sydney-i Martin Place-re.

Egyenlítő: Bioszféra és klímaváltozás

Ozone Network2012.01.25, 13:59

Mindig elszörnyülködünk a klímaváltozás következményein, főleg, hogyha az állatok kipusztulásáról van szó. De vajon egy természetellenes folyamat az, hogy egyes fajok kihalnak, vagy pedig az evolúció elkerülhetetlen útján járunk. Erről és más hasonló témákat vitat meg a stúdióban Figeczky Gábor, a WWF Magyarország igazgatója, Kardos László, őslénykutató és Németh Attila, biológus kutató.

Előző
Következő