szem

címke rss

Szemünk fénye - véd-e a megfelelõ étrend az UV-sugaraktól?

Travelo2018.07.28, 20:06

A szemünk egészségét és a látásunk élességét akkor tudjuk igazán megbecsülni, ha valamilyen problémánk adódik vele. Ugyanakkor jobb nem megvárni, míg ezek a zavarok elõfordulnak, hiszen a megelõzés egyszerûbb és célravezetõbb, mint maga a kezelés. Vajon léteznek-e olyan élelmiszerek, ételek, amelyekkel kifejezetten védhetjük a szemünk fényét?

Szörnyû vége lett a játéknak, lyukat égetett a saját szemébe a kisfiú

Tudomány2018.06.29, 09:23

A lézer pointerek eleve nem számítanak biztonságos eszközöknek, komoly károsodást tudnak okozni az ember látószervében. Sajnos egy kilencéves görög kisfiú nem volt ezzel tisztában, többször a saját szemébe világított vele, aminek az lett a vége, hogy egy lyuk keletkezett a retinájában. Az orvosok szerint a károsodás helyrehozhatatlan.

Nem szedte le rendesen a szemfestéket, szörnyû árat fizetett érte

Tudomány2018.06.05, 13:24

Egy mozgalmas nap után nem biztos, hogy az embernek sok kedve van a smink lemosásával bíbelõdni. Egy frissen dokumentált klinikai eset minden bizonnyal változtat a lezser hozzáálláson.

Ezt üzente a lány, aki drogok hatása alatt kivájta saját szemeit (18+)

Archívum2018.06.04, 15:21

Megtörte a csendet KayLee Muthart, az a lány, aki drogok hatása alatt egy templom lépcsõjén puszta kézzel kivájta saját szemeit. Azt mondja: a törtentek után most végre újra embernek érzi  magát. 

Az új õrület a szemékszer, videón a beültetés: videó (18+)

Archívum2018.05.18, 19:06

Széles körben hódítanak a kozmetikai beavatkozások, ám még mindig vannak olyan eljárások, amelyek meghökkenthetik az embereket. Ilyen például az új õrület: a szemékszer. 

Egész csirkével díszített koktélt ittunk

[origo] Gasztro2018.05.14, 08:16

Megtanultunk budinót készíteni, és kispadra küldtük az unalmas fagylaltot, helyére a gyümölcsökbõl és krémsajtból készült hûs desszert állt. Muffinba sütöttük a béke szimbólumát, és megkóstoltuk, milyen borok készülnek a Mátra lábánál. Egész csirkével díszített koktélt szürcsöltünk, majd ebéd gyanánt befaltuk a csirkét is. Heti gasztro-összefoglaló.

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket egye a szeme egészségéért

[origo] Gasztro2018.05.08, 10:06

Ön is gyakran hallotta kiskorában azt a szüleitõl, hogy ha nem piszkálja ki a levesbõl a répát, hanem megeszi, akkor szépen fog tudni fütyülni? Minden bizonnyal. És azt tudta, hogy a répa a szem egészségében is fontos szerepet játszik? Valószínûleg. Ám azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy nemcsak a narancssárga zöldség van hatással a látásra, hanem például a kelkáposzta, a tojás, az áfonya és a mandula is.

Így szerezte Rubint Réka a szeme alatt húzódó sérülést: videó

Archívum2018.05.05, 16:40

A jó megfigyelõk észrevehették már, hogy Rubint Réka egyik szeme alatt sérülés látható, ennek eredete derült most ki a Vigyázat, szülõvel vagyok! címû mûsorban.

Gönczi Gábor alig hall egyik fülére, szemei is különbözõ színûek

Archívum2018.04.21, 13:17

Kevesen tudják Gönczi Gáborról, hogy nem tökéletes a hallása, sõt szemei is különbözõ színûek. Most magyarázatot adott a rejtélyre. 

Bevérzett Tóth Andi szeme: fotót is posztolt róla

Archívum2018.03.27, 17:34

Tóth Andi friss fotóján jól látható, hogy valami miatt bevérzett az egyik szeme. Rajongói aggódnak érte.

Megszólalt a lány, aki egy templom elõtt kivájta a saját szemét (18+)

Archívum2018.03.13, 09:39

Megszólalt az a lány, aki drogok hatása alatt kivájta a saját szemét. Azt mondja, szeme világának elvesztése döbbentette rá, hogy változtatnia kell az életén.

Till Attila feltöltette a ráncait: eltûntek a szeme alatti táskák

Archívum2018.03.13, 08:53

Tilla megelégelte, hogy mindig fáradtnak tûnik az arca, ezért elhatározta, hogy szépészeti beavatkozást végeztet: az eredmény nagyon látványos.

Így néz ki most a szem nélkül született kisfiú: már 6 éves (18+)

Archívum2018.03.09, 18:23

Nagyon ritka rendellenességgel született egy amerikai kisfiú: nem tudott kifejlõdni a szeme.

Gáspár Evelin túlesett a szemmûtétjén: fotó

Archívum2018.03.08, 17:52

Gáspár Evelin úgy döntött, nem akar többé szemüveget viselni, ezért rászánta magát a lézeres szemmûtétre: már túl is esett rajta.

Igazi rémálom: férget dörzsölt ki a szemébõl egy fiatal nõ

Tudomány2018.02.13, 16:12

Az Oregon államban falusias körülmények között élõ, gyakran lovagoló és halászó 26 éves nõ, Abby Beckley egy hete szenvedett szemirritációtól, amikor 2016 augusztusában egy áttetszõ, valamivel több mint 1 centiméteres férget dörzsölt ki a szemébõl.

Jennifer Aniston betegségérõl vallott: ettõl szenved a színésznõ

Life.hu2018.01.31, 13:10

Jennifer Aniston az egészségi állapotáról nem igazán szokott beszélni, de most elárulta, hogy egész életében küzdött egy rendellenességgel, ami megnehezítette a mindennapjait.

Paraziták százaitól viszketett a nõ szeme: 5 évig nem mosta ki a párnáját

Archívum2017.12.15, 14:47

Évekig szenvedett a kínai Ms Xu mire kiderült, mi okozza az állandó viszketést a szemében. A nõ szempilláin paraziták százai élõsködtek, ezt pedig saját magának köszönheti!

530 millió éves szemet találtak

Tudomány2017.12.08, 16:57

A világ eddig felfedezett legrégibb szemét rejtheti egy 530 millió éves kövület egy nemzetközi kutatócsoport új tanulmánya szerint.

Geszti Péter 18 évesen majdnem megvakult

Archívum2017.12.05, 14:04

Geszti Péter szokásától eltérõen ezúttal a problémáiról is beszélt a Lakástalkshow vendégeként. A dalszövegíró elmondta, hogy 18 évesen majdnem megvakult.

Döbbenetes felfedezés: távcsövekkel nézik a fésûkagylók a világot

Tudomány2017.12.15, 13:57

A fésûkagylók különös lények. Bár a szakemberek egy ideje tudják, hogy a köpeny szélén húzódó, általában kékes színû „gyöngysor" a kagyló látószerve, de eddig fogalmuk sem volt, hogy ezek a szemek tulajdonképpen miniatûr távcsövek.

Szemgolyókat borotvál a kínai borbély - Videó (18+)

Archívum2017.11.24, 14:07

Extra szolgáltatásként borotvaéles pengével tisztít szemgolyókat egy kínai borbély.

Ritka rendellenességgel született a kisfiú, Archie Innes: nincsenek szemei

Archívum2017.11.17, 11:05

A 10 hónapos Archie Innes ritka rendellenességgel született: nincsenek szemei, és a motorikus képességei sincsenek rendben. A mûtétek nagyon sok pénzbe kerülnek, a kétségbeesett anya pedig minden erejével próbál adományokat gyûjteni, hogy a kisfia egészséges lehessen. 

Így varázsold üdévé az arcod egy fárasztó napon

Life.hu2017.11.10, 10:26

Szinte mindenkivel elõfordult már, hogy egy fárasztó nap végén, kora este még el kellett rohannia a szülõi értekezletre, jelenése volt egy céges rendezvényen, vagy színházba ment a barátaival. Tetszik vagy sem, az egész napos rohanás és munka, estére bizony nyomot hagy az arcunkon. Íme néhány tipp, hogy üdévé varázsold magad!

Majdnem megvakult egy kisfiú a speciális diétától

Tudomány2017.10.04, 14:40

Súlyos szemproblémákat okozott a szigorú diéta egy 11 éves kanadai kisfiúnál – írja a JAMA Pediatrics címû orvosi szakfolyóirat legfrissebb száma.

Lovasi András a szemgolyójába kap injekciókat

Archívum2017.09.22, 09:28

Szemproblémákkal küzd Lovasi András, ami miatt folyton kezelésekre kell járnia. Injekciókat szurkálnak a szemgolyójába.

Úgy megpofozta a fiát, hogy bevérzett a szeme

Itthon2017.08.28, 16:29

Vádat emeltek egy 51 éves bokodi férfi ellen, mert akkora pofont adott a fiának, hogy bevérzett a szeme. 

Rendkívüli térlátással rendelkeznek a szabók

Tudomány2017.06.17, 14:07

Rendkívül jó sztereoszkópikus látással, vagyis térlátással rendelkeznek a szabók - derült ki amerikai és svájci kutatók közös tanulmányából.

Sminkelj a szemformádnak megfelelõen

Life.hu2017.04.21, 21:54

Ha te is imádod a szemhangsúlyos sminkeket, nem árt tudni, hogyan a legelõnyösebb elkészíteni õket, hiszen különbözünk, ennélfogva a szemformánk is más. Íme, Larion Oscar sminkmester szemfestési trükkjei a különbözõ szemformákhoz!

Népbetegség lesz a rövidlátás az okoseszközök használata miatt

Tudomány2017.04.13, 07:55

Európában minden negyedik ember rövidlátó, és ez az arány várhatóan növekedni fog, mert a szem már gyerekkorban folyamatos közeli használatnak van kitéve, különösen a rendszeres számítógéphasználat és az okoseszközök, illetve az olvasásos tanulás miatt – mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.

Örökre megvakították áldozataikat az õssejtsarlatánok

Tudomány2017.03.20, 11:44

Három idõs asszony kezeltette a látásromlását egy fiktív klinikai kísérletet futtató floridai klinikán. Mindhárman a szemük világával fizettek a hiszékenységükért.

Vitaminnal a zöldhályog ellen

Egészség2017.02.25, 12:07

Kísérletes egérmodellben a B3-vitamin segít megelõzni a zöldhályog kialakulását – adta hírül a Science magazin.

Som-Balogh Edina cicás sminket készít - videó

Life.hu2017.02.06, 14:03

Most megmutatom nektek az egyik kedvenc szemfestési technikámat, amellyel szexi cicás szemeket tudtok magatoknak készíteni. 

Ezért ringatják inkább baloldalt az újszülöttjüket az anyák

Tudomány2017.01.10, 17:02

Sikerült megoldani annak rejtélyét, hogy az anyák miért inkább baloldalt ringatják az újszülöttjeiket. A kutatók szerint ez a pozíció aktiválja a gyermek jobb agyféltekéjét, amelynek nagy szerepe jut a kommunikációt és a kötõdést segítõ agyi funkciókban.

Szeméremsértõ kép vagy érdekes optikai csalódás?

Tudomány2016.11.09, 14:56

Az Imgur képmegosztó oldal egyik felhasználója fényképezte a hotelszobájában a széf használatára biztató reklámkártyát. A trükkös képet már majdnem 1,5 millióan osztották meg, és a kép értelmezése erõsen megosztotta az internet népét.

Így nyisd ki a tekintetedet! Tippek õzikeszemekhez

Life.hu2016.10.26, 11:38

Sejtelmes, titokzatos, ártatlan és romantikus – ilyen egy igazi õzikeszem, aminek Larion Oscar ezúttal kétféle változatát is bemutatja nektek. Íme! 

A vakságot kockáztatta, mégis kitetováltatta szemgolyóját

Archívum2016.10.12, 20:18

Sara Night mindkét szemét feketére tetováltatta, hogy még extrémebb legyen a külseje. Ezzel a vakságot is kockáztatja, de ezt a 32 éves tetováló mûvész egy percig sem bánja.

Veszélyes a polcról leemelt szemüveg?

Life.hu2016.10.02, 13:09

A bevásárlóközpontok polcairól választott szemüveg nem csak azért veszélyes, mert nem személyre szabott, de azért is, mert így kimarad a szemészeti szûrések számos fontos eleme a vásárlók életébõl, amikkel akár a vakság is megelõzhetõ.

Horror! Szeme alatt nõtt foga egy kínai nõnek

Life.hu2016.07.13, 11:03

Legrosszabb rémálmában sem gondolta volna egy kínai nõ, hogy elviselhetetlen fájdalmait egy a szeme alatt növõ fog okozza.

Szemeket festenek a marhák hátsójára

Tudomány2016.07.07, 16:56

A szarvasmarhák tomporára felfestett szemekkel próbálják megóvni a haszonállatokat az oroszlánoktól Botswanában az Új-Dél-Walesi Egyetem munkatársai, akik július közepén kezdik el tesztelni a gazdák, jószágaik és az oroszlánok békés együttélését szolgáló módszert.

Óvd a szemeidet! Így válassz napszemüveget a nyárra

Life.hu2017.06.13, 08:19

Nem véletlenül az egyik legnyáribb és legkedvencebb kiegészítõnk a meleg hónapokra a napszemüveg: egy jó fazon és szín öltöztet, miközben a szem egészségét is védi. Egy rosszul megválasztott darabbal azonban akár többet árthatunk. Íme, a Life.hu napszemüveg-kisokosa nyárra.

Itt a magyarázat, miért úszkálnak kukacok és pöttyök a szemünkben

Egészség2016.06.03, 20:17

Szinte mindenki megtapasztalhatta már azt a furcsa jelenséget, amikor hirtelen átlátszó pálcika- vagy gömbszerû képletek úsznak be a látómezõbe. Ha azonban megpróbálunk rájuk fókuszálni, akkor eltûnnek, majd újra visszatérnek, ha máshová nézünk. Íme, itt van e különös optikai illúzió magyarázata.

Virág rajzolódott ki egy indiai férfi szemében

Egészség2016.05.06, 17:20

Virág alakú szürke hályog alakult ki egy 30 éves indiai férfinál, miután balesetet szenvedett kerékpárjával - számol be az esetrõl egy orvosi szaklap.

Õrizzük meg szemünk egészségét - mosolyogjunk!

Life.hu2016.04.25, 09:45

Bármennyire is figyelünk oda, több környezeti tényezõ miatt romolhat a látásunk. Mivel járunk jobban: ha szemüveget viselünk, ha megmûtjük a szemünket vagy az elternatív megoldások alkalmazásakor. Egy szakértõ segítségével utánajártunk.

Megmûtötték Kovács Patríciát

Archívum2016.04.22, 08:44

A gyönyörû színésznõ szemüveg nélkül szinte alig látott, így már nagyon idõszerû volt, hogy kés alá feküdjön. A szemmûtétnek köszönhetõen pedig, amin átesett, végre elbúcsúzhatott 8 és fél dioptriás lencséitõl. 

Így éli mindennapjait a szemek nélkül született kisbaba

Life.hu2016.04.20, 13:19

A 13 hónapos Daisy Smith imádja a vizet, édesanyja, Danielle pedig szereti nézni, mennyire boldoggá teszi kislányát a babaúszás.

Milyen titkokat rejt ez a vörös korong? Ez tartja lázban az internetezõket!

Life.hu2016.04.08, 08:20

Néhány napja mindenki azt próbálja kitalálni, vajon mitõl olyan különleges ez a piros korong. Van, aki semmit sem lát rajta, van, aki viszont fel tudja tárni a titkát. Te melyik csoportba tartozol?

Kiderült: ezért hunyjuk be szemünket csókolózás közben

Life.hu2016.03.23, 13:06

Mindamellett, hogy abszolút romantikátlan tágra nyílt szemekkel csókolózni a partnerrel, a kutatók tudományos magyarázattal is alátámasztották, miért jobb, ha közben behunyjuk szemeinket.

Megvan a világ legigézõbb szemû cicája: íme, Coby

Life.hu2016.02.22, 15:32

A fehér, rövidszõrû macska szemei acélos csillogásával vált az internet sztárjává. Gyönyörû tekintetével már több mint 200 ezer rajongót szerzett magának.

Igazi kincseket is találtunk Las Vegasban

Techbázis2016.01.07, 16:46

A CES expó hatalmas területét képtelenség bejárni: pedig vannak itt bivalyerõs elektromos autók, a virtuális eszközökkel, és drónokkal pedig Dunát lehet rekeszteni. Vannak azonban olyan csodás találmányok is a sok kacat között, amelyek a jövõben akár életet is menthetnek.

Megmûtötték Südi Iringót

Archívum2016.01.07, 14:56

A gyönyörû táncos közösségi oldalán osztotta meg a hírt, hogy lézeres szemmûtéten esett át.

Sertésszaruhártyával nyerte vissza látását egy kínai férfi

Life.hu2015.12.23, 15:26

Sikeresen ültettek be mesterségesen tenyésztett disznószaruhártyát emberi szembe szeptemberben - jelentette be a héten a kínai Shandong Eye Institute.

Sertésszaruhártyával nyerte vissza látását egy kínai férfi

Egészség2015.12.22, 16:10

Sikeresen ültettek be mesterségesen tenyésztett disznószaruhártyát emberi szembe szeptemberben - jelentette be a héten a kínai Shandong Eye Institute.

Elsírta magát a vak nõ, aki 20 év után elõször láthatta fiát

Life.hu2015.12.16, 15:10

Hosszú évek után végre elõször láthatta fiát a coloradói Jamie Carley, aki betegsége miatt eddig csak elképzelni tudta, hogy néz ki 29 éves gyermeke.

Beültetett idegstimuláló szemszárazság ellen

Egészség2015.12.11, 10:40

Az amerikai tudósok által kifejlesztett parányi implantátum serkenti a könnyezési reflexért felelõs ideget, így fokozza a könnytermelést és megakadályozza a szem felszínének kiszáradását.

Letépte a szaruhártyáját a kontaktlencse egy 18 éves lánynak

Archívum2015.12.08, 13:59

Tia Goode egy jelmezbál kedvéért tett be egy macskaszemre hajazó lencsét, amely kis híján vakságot okozott neki.

Így sminkelj, ha közel ülõk a szemeid

Life.hu2015.11.18, 09:41

Zavar, hogy túlságosan közel ülõk a szemeid, és úgy érzed, nem tudsz úgy sminkelni, hogy ez ne tûnjön fel senkinek? Larion Oscar sminkmester elárulja, hogy hogyan, milyen technikával érdemes sminkelni, ha ilyen az arcberendezésed. 

Horror! Véletlenül összeragasztotta a nõvér egy 6 éves kisfiú szemét

Life.hu2015.10.16, 15:22

Clayton Cross fejsérülése miatt érkezett az angliai Blayton kórházba, ahonnan az ápoló figyelmetlensége miatt részleges vaksággal távozott.

5 figyelmeztetõ jel, ami szembetegségre utalhat

Life.hu2015.10.08, 16:21

Távollátás, rövidlátás, öregszemûség, kötõhártya-gyulladás és szemszárazság – néhány szemészeti probléma, amelyek megkeserítik a mindennapokat és kezeletlenül egyszerû tevékenységekben is akadályoznak. Dr. Nagy Mária szemész szakorvos összegyûjtötte a legfontosabb tüneteket, amelyek szembetegségre utalhatnak.

Sokkoló! Egy szemmel és orr nélkül született a torz baba

Life.hu2015.10.06, 08:43

Egy egyiptomi anya kisgyermeke orr nélkül és a feje közepén elhelyezkedõ egy szemmel jött világra.

5 dolog, amivel megõrizheted szemed egészségét

Life.hu2015.09.25, 21:03

A látásromlást sok esetben nem is érzékeljük, ezért nem fordulunk vele orvoshoz, pedig akár megelõzhetõ is lehetne, ha idõben felismernénk. A szemész szakorvos szerint 40 év felett elengedhetetlen az évente elvégzett szûrõvizsgálat, ám emellett van még pár egyszerû praktika, ami segíthet szemünk világának megõrzésében.

Több száz szemmel mered ránk az óriáskagyló

Tudomány2015.09.14, 17:18

Viszonylag kevesen tudják, hogy a kagylók között is akadnak szemmel rendelkezõ fajok. Ezek közé tartoznak a fésûkagylók és az óriáskagyló.

Kristályokat sír különös betegsége miatt egy nõ

Life.hu2015.08.07, 07:47

A 35 éves Laura Pons 15 éves korában vette észre elõször a szemében a furcsa fehér lemezeket. Az egész életét meghatározó betegséget csak 20 évvel késõbb sikerült diagnosztizálni.

12 centis féreg költözött egy nõ szemhéjába

Life.hu2015.08.06, 12:33

Egy 55 éves indiai nõ szemhéjából az orvosok eltávolították a 12 centis férget, miután több vizsgálat után sikerült diagnosztizálni a betegséget.

Nem kell mûtét, szemcsepptõl elmúlik a szürke hályog

Egészség2015.07.26, 14:25

Kutyákon sikerrel tesztelték azt a szteroidtartalmú oldatot, amely egyszerû szembe cseppentéssel elmulasztja a szürke hályogot, így feleslegessé teszi a mûtétet.

Mitõl lesznek a szarkalábak?

Life.hu2015.07.22, 15:38

Japán holttestekbõl vett szövetminták segítségével kutatók kimutatták, hogy miért jelentkezik több ránc a szem és a száj körül, mint az arc más részein.

Komoly mûtét vár Puzsér Róbertre

Life.hu2015.06.23, 08:26

Egy autóról felverõdött fémszilánk pattant a Szelfi szereplõjének szemébe. 

Új életet kezdett Görög Zita

Life.hu2015.06.11, 16:45

A gyönyörû mûsorvezetõ és modell komoly döntést hozott májusban. Olyan mûtétre vállalkozott, amitõl a mai napig sokan félnek, Zita elmondása szerint teljesen alaptalanul.

Megfagyott egy ultramaratoni futó szeme

Egészség2015.06.08, 15:13

Ritka jelenséget írtak le a neves brit orvosi folyóiratban. Egy ultramaratoni futó homályos látás miatt fordult orvoshoz. Kiderült, hogy a látásromlást a szem külsõ rétegének megfagyása okozta. Szerencsére a sérülés nem okozott visszafordíthatatlan károsodást.

Megnyalta a macskája, másnapra megvakult

Life.hu2015.06.02, 10:35

Janese Walters ennek ellenére szerencsésnek tartja magát, hogy nem történt nagyobb baj, és csak az egyik szemére veszítette el látását.

Anya csak egy van - és a gyerek bekötött szemmel is megtalálja! Zsepiket elõ, tündéri videó!

Life.hu2015.05.20, 14:38

Anya csak egy van - és a gyerek bekötött szemmel is felismeri. Ezt támasztja alá egy nemrégiben készült felmérés eredménye. 

Nem látok messzire, mi van odaírva? Rövidlátás 20 évesen? Igen...

Archívum2015.05.20, 12:46

A rövidlátás, vagy más néven miópia egyre gyakoribb Európában, Észak-Amerikában és Délkelet-Ázsiában is. Ráadásul kétszer olyan arányban fordul elõ a 25-29 esztendõs korcsoportban, mint az 55-59 éveseknél.

Horror! Felfalta egy féreg a lány szemgolyóját

Life.hu2015.05.20, 12:22

Nagy valószínûséggel kontaktlencséjérõl került a 18 éves lány szemébe egy féreg, ami felfalta bal szemét, és immunrendszerét is tönkretette. 

Ez a kép segít rájönni, jó-e a szemed - Teszteld!

Life.hu2015.05.18, 18:46

Két híres ember arcát mixelték össze, az egyiket alacsony, a másikat magas térfrekvenciával. A kép segít eldönteni, szükséged van-e szemorvosra. 

Hogyan legyek jó nõ? Hódíts füstös szemekkel a buliban!

Life.hu2015.05.15, 19:11

Sötét színek, csillogás - ez a mottó! Csinálj magadnak igazi bulisminket!

Sebhelyes arccal gálázott Brad Pitt – Vajon mi történt?

Life.hu2015.04.28, 17:39

A jóképû sztár arcának bal felét egy sérülés csúfította el, így jelent meg egy hétvégi jótékonysági eseményen.

Hogyan legyek jó nõ? Természetes szemránckrém - így készítsd el otthon te magad is!

Life.hu2015.04.24, 10:25

Egy csodálatos, természetes, ápoló szemránckrémet csinálok pillanatok alatt a mai adásban. Próbáld ki még ma!

A mûszemek többet tudnak majd, mint a természetesek

Tudomány2015.04.22, 20:18

Egy olasz biotechnológiai cég szerint eljött az idõ, hogy jobb szemekre cseréljük a velünk született látószerveket. A mûszemek fényképezésre, sõt wifis adattovábbításra is képesek lesznek.

Mindent a szemnek! – így õrizd meg látásod épségét

Archívum2015.04.07, 21:59

Ma már szinte tényként kezeljük, hogy 40 éves kor körül romlik a látásunk. Ez azonban nem kötelezõ, és remek praktikákkal te is elérheted, hogy a lehetõ leghosszabb ideig ép maradjon szemed világa.

Hogyan legyek jó nõ? Hódíts csodaszép zöld sminkkel!

Archívum2015.03.05, 19:56

A zöldes árnyalatok gyönyörûen kiemelik a tekintetet, próbáld ki még ma!

Egy kontaktlencse az öregség ellen - Viseld és fiatal leszel!

Life.hu2015.03.01, 18:15

Hiába a ránctalanító mûtét és a dögös szemfesték, ha a tekintet öreg marad, ha eltûnik a szembõl a fiatalos csillogás. Ezen a problémán segíthet a legújabb találmány, amit nevezzünk írisz lencsének.

Fehér-arany vagy kék-fekete? Ezen a ruhán vitatkozik most az egész világ

Life.hu2015.02.27, 12:01

Jelen pillanatban kétféle vélemény létezik most az egész Földön: fehér és arany illetve kék és fekete. Így kavart hatalmas port egyetlen ruha.

Cara Delevingne lenne Robbie Williams eltitkolt testvére? Kísérteties a hasonlóság!

Archívum2015.02.23, 15:29

Ugyanaz a szempár, ugyanaz a szemöldök és ugyanazok a grimaszok – hihetetlen, mennyire hasonlít egymásra a szemöldökkirálynõ modell és a népszerû énekes!

Teszteld, mennyire jó a szemed!

Archívum2015.01.13, 16:40

Nem túl jó program a szemészeti rendelõben várakozni, de néha sajnos muszáj. Végre megérkezett egy szuperokos applikáció, amivel tesztelheted, hogy érdemes lenne-e szemüveget felíratnod.

Legalább 300 millió éve létezhet színlátás

Tudomány2014.12.24, 21:35

Elõször találtak a fényérzékeléshez nélkülözhetetlen csap és pálcikasejteket fosszilizálódott állapotban. A lelet alapján a kutatók úgy vélik, a fényérzõsejtek – és velük a színlátás - legalább 300 millió éve jelen lehetnek az élõvilágban.

Miért izzik vörösen az aligátorok szeme?

Tudomány2014.12.02, 12:54

Kísérteties, szinte ördögi látvány fogadja azokat a természetkedvelõket, akik estefelé vagy éjszaka keresik fel az aligátoroktól hemzsegõ floridai nemzeti parkokat. A megvilágított állatok szeme földöntúli fényben parázslik. Ennek azonban egyszerû, földi magyarázata van: az aligátorok szemében lévõ fényvisszaverõ réteg okozza a jelenséget.

Szem, szív, méh – így festenek a növényekbõl készült emberi szervek

Archívum2014.11.17, 15:51

Egy guatemalai születésû, jelenleg Angliában élõ mûvész, Camila Carlow specialitása, hogy különféle növényekbõl ábrázolja az emberi test részeit. Az eredmény lenyûgözõ.

Nézzen farkasszemet egy ugrópókkal!

Tudomány2014.10.29, 19:19

Valószínûleg senki nem kívánja magának azt a látványt, hogy egy nyolcszemû, szõrös bestia meredten bámuljon a szemébe. Aki mégis érez késztetést a borzongásra, annak ajánljuk nagyképes összeállításunkat, melyben a szõrös szemû ugrópóktól a tágra nyílt pupillán át a rovarvilág nyolcadik utasáig mindent megtalál.

Ki ez a nõ? Felismerhetetlen lett Renee Zellweger

Archívum2014.10.21, 16:03

Habár sosem vallotta be, most erõsen feltámadt a gyanú, hogy plasztikai sebésznél járt a 45 éves színésznõ.

Ez történik a szemével negyven felett

Egészség2014.10.15, 10:18

Elõször csak egyre távolabbra kell tartani az újságot, késõbb jön a szürkehályog, majd egyre zavaróbbak lesznek a tükrözõdések, romlik a színlátás, és a perifériás látás is jelentõsen lecsökken. Hogyan változik a látás 40 és 80 éves kor között?

A monitor mint ellenség - hogyan védje a szemét?

Techbázis2014.10.13, 12:13

A technológia fejlõdésével párhuzamosan nem csak új kütyük jelennek meg a piacon, de növekszik a különbözõ látászavarral küszködõk aránya is. A világon minden negyedik ember rövidlátó, még ennél is több, aki szemszárazsággal, kivörösödött szemekkel fejezi be minden napját. Fontos a megelõzés, néhány apróságra kell csak odafigyelni.

Nyáron a legtöbb a szemevõ amõba

Egészség2014.07.20, 07:59

Súlyos árat fizetett felelõtlenségéért az a tajvani diák, aki hat hónapon keresztül viselte megszakítás nélkül a kontaktlencsét. A 23 éves lány szemét a tisztítatlan lencsék miatt egy egysejtû amõbafaj szinte felfalta.

Megtalálták a harmadik szemet a madarakban

Tudomány2014.07.10, 19:08

Japán kutatók a madarak agyának mélyén azonosították azokat a fényérzékeny sejteket, amelyek közvetlenül válaszolnak a fényingerekre, és az évszakoknak megfelelõen szabályozzák a szaporodási aktivitást.

Ételek, amikkel segítheted a látásodat

Life.hu2014.06.24, 20:23

Az irodai munka és a vitaminokban szegény táplálkozás egyaránt felelõs lehet a látásromlásért. Most megmutatjuk, milyen ételek segítségével támogathatod szemed egészségét! 

Fantasztikus szemmûtét - a lézeres látásjavító mûtét

Life.hu2014.06.24, 08:44

Az egyik leggyakrabban végzett szemészeti mûtét során néhány perc alatt visszakaphatjuk rég elveszett éleslátásunkat. Na de hogy is zajlik egy ilyen beavatkozás – ennek jártunk utána dr. Árvay Anita szemész fõorvos szakértõnk segítségével. 

Szembetegségek és kezelésük

Archívum2014.06.16, 23:34

A szemünkre általában nagyon vigyázunk, mégis megtámadhatják különbözõ betegségek - most a leggyakoribbakat vesszük sorra.

Szemtorna 10 percben - így erõsítsd a szemed a munkahelyen

Archívum2014.06.11, 22:11

Kevés helyen tud úgy elfáradni a szemünk, mint a napi nyolcórás monitornézés közben. Léteznek viszont apró praktikák, melyek segítenek frissen tartani a szemed az irodában is!

Nem látsz a csipától?

Archívum2014.06.05, 14:01

A kötõhártyagyulladás az egyik leggyakoribb szemet érintõ megbetegedés. A szemünk rendkívül érzékeny, védelme pedig az egyik legnagyobb prevenciós kihívás.

Nagyítsd a szemed apró trükkökkel!

Archívum2014.05.28, 11:45

Azt már megmutattuk, hogyan varázsolhatsz magadnak néhány apró rafinéria segítségével dús ajkakat. Ám itt nem állunk meg: Larion Oscar sminkmester ezúttal abban segít, hogyan nagyíthatod a szemedet. Megéri kipróbálni!